Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)

1983-09-17 / 220. szám

HALLGATNI ARANY PÁSZTÓN? Egy elmaradt riport margójára A RIPORT CÍME az lett Volna: Táskás asszonyok, de viselhette volna azt a címet is: Asszonyok, akik munkás­nők lettek. Nos a riport elmaradt. Az történt ugyanis, hogy »mikor betoppantam a Fővá­rosi Kézműipari Vállalat pásztói telepére azonnal kö­zölték velem, ide belépni ti­los, és nem az újságíró-iga­zolványomnak, csupán a por­tás jóindulatának, szimpátiá­jának köszönhettem, hogy ka­pun belülre kerültem. Mindegy, az a lényeg, hogy bda járulhatok a telepvezető színe elé, és engedélyt kérhe­tek, hogy beszéljek az üzem­ben dolgozó lányokkal, asz- szonyokkal közérzetükről, éle­tükről, munkás hétköznapja­ikról. Lelkesedésem korainak bizonyult, mert a főnök kö­zölte velem, hogy ő semmiféle információval, adattal nem szolgálhat, mert a központ ezt szigorúan megtiltotta. Mond­tam, nem számadatokra, ex­porttervekre, termelési ered­ményekre van elsősorban szükségem, — bár azok sem titkosak —, csupán néhány asszonyok sem. Még a kapu- natkozó része is megerősítet­ban sem. — Köszönöm, kávét nem kérek. Ellenben szeretném látni azt a központi írásos utasítást! — Nincs leírva. Személye­sen közölték... Viszontlátás­ra! ISMÉT KAPUN kívül ke­rülvén, próbáltam magyaráza­tot találni a • történtekre. Mi változhatott a telephelyen fél lajdonnak tekintő év alatt? Talán hadi titkokat Fel kell számolni őriznek? Ezért a szigorú ren­delkezés? Aztán derengeni kezdett, hogy újságíró kollé­gám néhány héttel ezelőtt ri- lú kiteregetése a szándéka, te. Hangsúlyozta a sajtó, a rádió, a televízió különleges felelősségét a párt politikájá­nak terjesztésében, a közgon­dolkodás fejlesztésében, gaz­dasági eredményeink bemuta­tásában. Ugyanakkor egy má­sik határozat azt is megálla­pítja (nem szó szerinti idé­zet), hogy a fejlődést nehezíti az információt személyes tu- felfogás. a sajtó iránti bizalmatlanságot, ag­gályoskodást. Hiszen az új­ságírónak nem a hibák öncé­portot készített a télephely munkásaival, akik őszintén el­mondták: azért akadozik a termelés, azért vékony a bo­ríték, mert nem folyamatos a központból az anyagellátás. hanem az, hogy segítsen a bajok megoldásában, a hibák kijavításában. Mindez pedig társadalmi és közügy. A saj­tó fontos szerepe, hogy min­den közérdekű ügyet köz­Ezt a tényt a telepvezető is üggyé tegyen és ezzel aktív, megerősítette. A riporttal kap- segítő közreműködésre moz­csolatban a Fővárosi Közmű­ipari Vállalattól reklamáció, bírálat, ellenvetés nem érke­gósítsa a dolgozókat. Ebben az egyes szervek, intézmények és vállalatok, valamint a saj­zett szerkesztőségünkbe, ami tó felelőssége és érdekeltsége egyben azt is jelenti, a cikk nem állított valótlan dolgo­kat. A tények ismeretében a te­Bsszonyra, esetleg szocialista lepvezető kaphatott íejmo­brigádra, akikkel beszélgethe­tek. — Ezt sem lehet — hang- teott a lakonikus rövidségű válasz. Dehát miért? Ä felelet ugyanaz: a központ szigorú­én megtiltotta. Szívós fajta vagyok, újra próbálkoztam: — Fél évvel ezelőtt még lehetett... — Az fél évvel ezelőtt volt. Ez meg most van. Akkor még nem én ültem ebben a szék­ben. Tehát elvtársnő, kávéval szívesen megkínálom, de in­formációt nem adhatok. Az sást és szigorú utasítást: az üzemből semmiféle informá­ció nem szivároghat ki. Sem kedvező, sem pedig kritikai. Mert ugyebár hallgatni arany...’ Mi azonban nem hallgat­hatjuk el a történteket! Re­méljük hogy ez az írás eljut a legilletékesebbekhez, a Fő­városi Kézműipari Vállalat központi vezetőihez is. Tudatjuk velük, hogy tájé­koztatáspolitikánk 25 eszten­deje megfogalmazott alapelvei hosszabb távon érvényesek. Ezt a Központi Bizottság 1983 áprilisi határozatának idevo­teljes mértékben azonos. VÉGEZETÜL még annyit: a Fővárosi Kézműipari Vál­lalat központja kiváltságos helyzetet élvez a pásztói telep gazdasági irányításában, kor­látozhatja, megszabhatja a helyi önállóság mértékét. De ahhoz nincs joga, hogy fi­gyelmen kívül hagyja a tájé­koztatási törvényt! Nincs jo­ga a hatalommal ily módon visszaélni, a munkások véle­ményét kapu mögé zárni. Mert ezek a nógrádi emberek naponta leülnek a szalag mel­lé, a munkapadokhoz és az olykor nehéz körülmények között is „vastagon” hozzájá­rulnak a nagyvállalat tervei­nek sikeres teljesítéséhez. Kiss Mária CSOPORTVEZETŐ BALASSAGYARMATON „Szavak nélkül is megértjük egymást.. n Furcsa beszélgetés volt. Ta- egymásra pillantottak,’ a terv. vi István, a maga huszon­négy évével, szeles vállával, derűs arcával cseppet sem volt megilletődött, amikor ügyelve szájmozgásomra, el­mondtam, mit is akarok. Be­szélgetni. Belém jókora fe­szültség szorult. Tart István Büketnéma. rajzra bökték, ujjúkkal kö­vették a vonalakat, aztán dolgoztak tovább. A zajban föl sem tűnt a némajáték.) — Szánd án lakunk a fele­ségemmel anyósoméknál. Lá­nyunk hároméves. Nála min­den rendben — mutat a fü­lére, aztán a szájára. — Be­Magától értetődő volt, ahogy adtuk a lakáskérelmet. Itt papírt, tollat húzott maga szeretnénk lakni, Balassa- elé és bólintott: kezdhetjük, gyarmaton, A vállalat ad „Beszélgetésünk” egy ré- negyvenezer forintot, nekünk eze hát papíron zajlott, de is van már jócskán, össze- rövld idő után már egyéb- raktuk — teszi az asztal fölé ként is szót értettünk. a tenyerét és emeld mind ma­— Pásztón születtem^ apá- gasabbm. — A gyerekkel az mék segédmunkások. Hogy óvodában is sóikat foglalkoz- kiderült, nem hallok, Vácra nak, anyósék is, velünk is írattak általános iskolába, megérti magát. Szájról olvas, Ott végeztem 1975-ben. On- nagyon ügyes! nan egyenesen Sopronba ke­rültem szakmunkásképzőbe. Kérdem, melyik szakmát választotta. Mutatja a gyalu- 5 ást, mondja is, kicsit gur- gulázó hangom — Asztalos. Hogy megértem,’ elmoso­lyodik és bennem is föloldja (az akaratlan feszültséget — Miért épp art? — Egyik rokonomnak ez volt a szakmája, néha segí­tettem neki. Megszerettem. Taműni is könnyebb volt, mert kedvem volt hozzá. Meg­szereztem a szakmunkás-bizo­nyítványt és rögtön idejöttem a balassagyarmati Ipoly Bú­torgyárba. öt éve — mutatja föl egyik keze kitárt ujjait. Nem akarom kikerülni a — Buszozás mindennap? — Nekem is, a feleségem­nek is. Varrónő a Balassa Ruházati Szövetkezetnék Fél ötkor kelünk, hogy idejében itt legyünk. —1 Anyósék keltik a csalá­dot? — Dehogy. Lámpa! Az órá­hoz kapcsoltunk egy lám­pát, ahogy fölhúzzuk az órát, a lámpa abban az adott idő­ben villogni kezd. Fölébre­dünk rá. így szoktuk meg. (— A legjobb munkások egyike Pista — haitik vissza a fülembe a művezető hang­ja. — Pontosan, precízen dol­gozik, önállóbban, mint so­kan mások. Ha munkát vál­lalunk, kisvállalkozásban, ott van közöttünk, rá mindig le­kérdést, végül is ez izgat leg- hét számítani, öt esztendeje, jobban. Hogyan érteti meg mióta belépett, soha nem magát a halló, beszélő mun katársakkal ? Megint nevet. Két kezét ki­tárja, kört rajzol a levegőbe, úgy mondja: — Jó itt. Nagyon jól Nyomatékül hüvelyk- és mutatóujját egymáshoz il­leszti. Tolvajnyelven ez va­lami olyasmit jelent: remek, ez igen, nagyszerű. (Amikor a szerelőcsarnok­ban kerestem, épp a BNV-re kerülő szekrénysort állították össze munkatársával. Néha volt rá panasz. Kiváló dol­gozó lett és nem érdemtele­nül, az egyszer bizonyos.) — Tavaly novemberben el­küldték Moszkvába, juta­lomból ! Gyönyörű, gyönyörű volt. Én még olyan szép vá­rost nem láttam! — magya­rázza hévvel. Az elmúlt évben szerelő- csoportvezetővé nevezték ki. Senkiben nem merült föl, hogy esetleg baj lehet belő­le. Mindenki tudja a gyár­ban, hogy vele szembe kell NÓGRÁD - 1983. szeptember 17., szombat fordulni,' ha . mondani akar­nak, neki valamit. Ennyi az egész. Részt vesz a mozgal­mi munkában: KISZ- és párt­tag. A gyűléseken úgy ül, hogy lássa a többieket, s ezt mindenki természetesnek ve­szd, hiszen szájról olvas. Ha mondandója van, előre leírja, ha a vitában részt kíván ven­ni, meghallgatják türelem­mel. Ez, itt így van rendjén. — El nem mennék innen. Nagyon jó munkahelyet ta­láltam. öt-hat ezer forintot megkeresek, de nem ezért, így, együtt lenni — emeli föl megint a két karját, mint­ha ölelni akarna —, ez a jó. Észre sem veszem, hogy csupán egyetlen papírt ír­tunk tele. Előbb szavak nél­kül, most meg már szavak­kal is megértjük egymást. Akár ő a gyáriakkal. Hortobágyi Zoltán ÄRKAGYU SZTRUGACKIJ- BORISZ SZTRUGACKIJ: NEHÉZ ISTENNEK LENNI — A világ nem változhat örökké — ellenkezett Budah —, mert semmi sem örök, még a változás sem... Nem ismerjük a tökéletesség tör­vényeit, a tökéletesség azon­ban előbb-utóbb elérhető. Ve­gye szemügyre például társa­dalmunk berendezését. Milyen szemet gyönyörködtető ez a mértanilag szabályos, pontos rendszer! Alul a parasztok és a kézművesek, fölöttük a ne­messég, azután a papság, leg­felül a király. Micsoda sta­bilitás, miilyen harmonikus rend! Minek kellene változ­nia ebben az égi ötvös kezé­ből kikerült, csiszolt kristály­ban? — ön valóban tökéletes­nek tartja ezt a világot? — csodálkozott Rumata. — A dón Rebával való találkozás, a börtön után... — Hát persze, fiatal bará­tom! Nekem sók minden nem Budah felnevetett. — Ha istennek tudnám kép­zelni magam, akkor azzá len­nék ! — No és ha lehetősége vol­na tanácsot adni az istennek? — önnek dús a fantáziája — jegyezte meg Budah. — Ez jó. Ismeri a betűt? Szí­vesen foglalkoznék önnel... — Hízelgő rám nézve... De mit tanácsolna mégis a min­denhatónak? Mit kellene ten­nie, hogy ön azt mondja: íme, a világ most tisztességes és jó... Budah hátradőlt a karos­székben s kezét összekulcsol­ta a hasán. Kira mohón né­zett rá. — Nos, ezt mondanám a mindenhatónak: „Teremtő, én nem ismerem a terveidet, ta­lán nem is szándékozol az em­bereket tisztességessé és bol­doggá tenni. Akard ezt! Olyan egyszerűen el lehet érni! Adj az embereknek bőven kenye­ret, húst és bort, adj nekik hajlékot és ruhát. Tűnjék el az éhség és az ínség, ezzel tetszik a világban, sok min- együtt pedig mindaz, ami meg- dent szeretnék másnak látni... osztja az embereket.” De mit tegyek? A felsőbb — És ez minden? — kér- erők szemében a tökéletesség dezte Rumata. másként fest, mint az én sze- — Azt hiszi, ez kevés? memben Rumata a fejét csóválta.- És ha meg lehetne vál- “ ^ten & válaszolna ön- toztatni a felsőbb elrende- nek: ”Ez nem valnek az em' lést? — Erre csupán erők képesek... berek javára, mert a ti vilá­gotok erősei elvennék a gyen- B felsőbb géktől art, amit én nekik ad­tam, a gyengék pedig tovább­— Mégis, képzelje el, hogy ra is koldusok maradnának.” ön isten... — Én arra kérném az is­tent, hogy védelmezze meg a gyengéket. „Térítsd észre a kegyetlen uralkodókat” mon­danám. — A kegyetlenség éppen- hogy az erő. Ha az uralko­dók nem kegyetlenek, elveszí­tik erejüket, s más kegyetle­nek lépnek a helyükbe. Budah már nem mosolygott.' — Büntesd meg a kegyetle­neket — jelentette ki határo­zottan —, hogy az erőseknek elmenjen a kedvük attól, hogy kegyetlenül bánjanak a gyen­gékkel, s az emberek min­dent megkapjanak. — Ez sem válik az emberek javára — sóhajtott fel Ruma­ta —, mert akkor mindent ingyen, az én kezemből fog­nak kapni, akkor elfelejtik % munkát, elveszítik az életked­vüket, s a háziállataimmá vál­toznak, akiket kénytelen le­szek örökké táplálni és ru­házni. — Ne adj oda nekik min­dent egyszerre! — mondta he­vesen Budah. — Apránként,’ fokozatosan adj! — Fokozatosan az emberek maguk is elveszik mindazt, amire szükségük lesz. Budah félszegen felnevetett. — Igen, látom, ez nem olyan egyszerű. Különben van még egy lehetőség. Tégy úgy, hogy az emberek mindennél job­ban szeressék a munkát és a tudást, hogy a munka és a tudás váljék életük egyetlen értelmévé! fFolytatjuk.) ÉRTÉKMENTÉS Tarka csendélet az országút mentén. A hegy lábához simuló hatalmas, levágott ku­koricatáblán fehér, piros, kék, zöld autók parkolnák. Van közöttük mindenféle már­ka. A kép persze sokszínűbb, miként maga a valóság is. A fényesre güancolt, vagy strapá­ra fogott személygépkocsik között feltűnnek a házilag eszkábáit különféle kézikocsik, a jó öreg biciklikről nem is beszélve. A változatos járműpark egy célt szol­gál most: mentik a gazdáik a menthetőt, eleséget gyűjtenek a ház körüli kisgazda­ságban tartott jószágnak. A jelek szerint van miből bengézni. Egy-egy kocsira után­futót is kapcsoltak, a jármű tíz-tizenkét de­geszre tömött zsákkal óvakodik ki az or­szágúira. Ismerősöm arcát elönti a vér a fuvarozás láttán: „Az is bolond, aki kuko­ricakapálással töri magát egész esztendő­ben!” Az indulat némiképp érthető, hiszen a kukoricatarlón nyüzsgő emberraj, meg a csomóba rakott zsákok látványa azt tanú­sítja, hogy akár egyetlen napi munkával is hozzá lehet jutni annyi terményhez, amennyi több száz négyszögöl művelt földről betakarítható. Ä technika azonban minden valószínűség szerint ma még ilyen, a munka csak szá­mottevő veszteséggel végezhető el. Nevez­zük e gyűjtögetést bengézésnek, mezgeré- lésneb, vagy illessük egyéb tájszóval, a lé­nyeg egy: a vállalkozó élelmesek minden­képpen értéket mentenek. Ha technikai fo­gyatékosság miatt és az aprólékosságot igénylő kért munkaerő híján az elhullott termény nem juthat ed a közös terményrak­táraikba, hadd kerüljön a gyűjtögetőkhöz. Miért emlegetjük mindezt? Ősz elején, betakarítás idején rendszerint jönnek a pa­naszok innen is, onnan is: a tarló, a felszán­tott krumpliföld és más termőföld parázs viták helyszíne. Sok helyein akad egy-egy em­ber, aki nem nézi jó szemmel a maradékra leső népséget, aztán tilt és elzavar. Más a helyzet, ha a hulladékot tudja hasz­nosítani a nagyüzem. De/ ha nem, ha sor­sára hagyja, ha beszántásra kerül, akkor kár a fent leírt vitákért. Akkor hadd vigye, aki tudja, aki hasznosítani képes! I A békesség mellett pedig legalább ilyen fontos az értékmentés. — kele — Oj iskola; szolgálati lakások Káliói beruházások összefogással Régen várt, a faluképet is jelentősen alakító új létesít­ményekkel gyarapodik a kö­zeljövőben, Kálló. A telepü­lés közéleti fórumain is gyak­ran sürgette a lakosság az új iskolát, a közelmúltban pedig megkezdődött az okta­tási intézmény alapozása. A négytantermes iskola mun­kálatainak elvégzésére a na­pokban megkötötték a kivi­A drégelypalánki általános iskolások számára tornatermet is kialakítottak a település mű­velődési házában. A kedvező ősz eleji idő viszont szívesebben tartja a gyerekeket az udvaron, ahol mozgásigényüket jobban kiel égíthetik, mint a zárt teremben. A testne­velési órákat — képünkön — a szabadban (ártják. telezési szerződést is: a fő- vállalkozó a Jobbágyi Építő, Szerelő és Szolgáltató Ipari Szövetkezet, az alvállalkozó pedig a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet és a kal­lói kisszövetkezet. A ter­vek szerint az épület ez év decemberében már tető alá kerül, s a kállóiak szándéka szerint 1984-ben teljesen el­készül az új iskola. A fontos létesítmény munkálatainak gyorsítását a lakosság társa­dalmi munkával kívánja elér­ni. Ahogy megérkezik az el­ső autó tégla, a községi ta­nács és a jobbágyi szövetke­zet megbeszélésen tisztázza: milyen részmunkáknál vehe­tő igénybe a társadalmi mun­ka. Ugyanezekben a napokban egy másik beruházás kezdése is foglalkoztatja Kálló lakos­ságát. A megyei tanács tá­mogatásával megkezdődhet az új orvosi lakás építése, a munkálatokat pedig össze­kapcsolták a Vörös Csillag Termelőszövetkezet egyik építkezésével. Korszerű for­mában szolgálati lakásokat épít a termelőszövetkezet — a két beruházást pedig együtte­sen valósítják meg. kálión abban bíznak, hogy az össze­hangolt építkezés nem csak a faluképet formálja, hanem egyben takarékos, költség- csökkentő megvalósításnak is forrása lehet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom