Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)

1983-06-04 / 131. szám

Hazai tájafon Régi udvarház Tápiószelén Az alig karnyújtásnyira magunk mögött hagyott múlt­nak is viszonylag kevés tár­gyi emlékét őrizzük. A XIX. századbeli táblabíróvilágról például nagyrészt csak iro­dalmi és művészeti alkotásai alapján tudunk. Életterének intim színhelyei, az egykori családi fészkek nyomtalanul eltűntek, s ma már nehezem rekonstruálhatók hitelesen. Aki olvasmányélményeit kie­gészítendő saját tapasztalata alapján kíván képet alkotni az egykori falusi kisnemesi életmódról, a kúriák világá­ról, Pest megyében, Tápió­szelén megteheti. Cegléd és Nagykáta között félúton fel­kereshet egy régi udvarházat, amely múzeumként fogadja a látogatót Talán az egyetlen kisnemesi kúria, amely — egykori gazdái jóvoltából is — szinte érintetlenül átvé­szelte a történelem viharát, és megőrzött berendezésével betekintést nyújt egy letűnt világ életében Évszázados gyűjtemény A falu egyik mellékutcájá­ban, gondozott őspark platán­jainak védelmében áll a mind máig épen maradt, jó ará­nyú kúria, timpanomos, tor- nácos homlokzattal, két kis toronyszobával. A szerény méretű, nem hivalkodó épü­let a századelőn került a Biaskovich fivérek tulajdo­nába. A két testvér. György és János olyan haladó szelle­mű család sarja volt, amely­ben a földnél, jószágnál több­re becsülték a tudományt, az értékes relikviákat, a képző- és iparművészeti alkotásokat* Nagyapjuk, Biaskovich Gyula 1848-ban Pyrkea: egri érsek elárverezett hagyatékából származó festményekkel és metszetekkel alapította meg a gyűjteményit, továbbá meg­váltotta rokonaitól a családi régiségeket Fia kétszáz da­rabból álló pipagyűjtemény- nyel, Barabás Miklós, Réti István* képeivel gyarapította az anyagot. Az 1912-ben Tá- piószelére költözött testvérek elszegényedve le megőrizték, rendszerezték, sőt fegyver- gyűjteménnyel, vadak trófeá­ival, tengeri kagylókkal, csi­gákkal, ritka ásványokkal, festményekkel, szobrokkal tovább bővítették. Együtt láthatók a régí kú­riák nélkülözhetetlen beren­dezési tárgyai; a pipajtórium, amelynek egyik becses da­rabját állítólag Nagy Péter A tápiószelel kúria cár faragta*, és adományozta sikeres diplomáciai közremű­ködéséért az egyik ősnek. A fegyverállványon számos fi­gyelemre méltó harci eszköz függ: a II. Rákóczi Ferenc­nek tulajdonított pisztolypár és díszkard; az a török hand- zsár, amelyet a török szultán ajándékozott Vak Bottyánnak. Finom mívű puskák, népi £a- ragású lőporszaruk, töltény- táskák egészítik ki a rekvi- zitumokat Közcélra szánták A kétezer kötetes könyvtár a szépirodalmi művek mel­lett történelmi munkák egész sorát őrzi. annak bizonysá­gául, hogy a Biaskovich testvérek élénk érdeklődést mutattak a táj régészeti em­lékei iránt* A környéken sej­tették Attila hun király szék­helyét, és kezdeményezésükre kezdett ásatást a Magyar Nemzeti Múzeum. Tápiószent- mártonban lelték meg 1923- ban azt a IV. századból szár­mazó szkíta aranyszarvast, amely egy főember pajzsát díszítette, és feltehetőleg uralkodói jelkép volt. Erede­tijét a Nemzeti Múzeumban, galvanomásolatát az udvar­ház egyik vitrinjében őrzik. Az üvegtáblák mögött antik francia és bécsi porcelánok, ezüst úti étkészletek, díszmar gyárhoz tartozó ötvösremekek, melyek közül két erdélyi mellboglár néhány éve a montreáli világkiállításon kel­tett csodálatot. Disztálak, ér­tékes plasztikák, képek tanús­kodnak a jó ízlésről, a szer- zeményezők hozzáértéséről Az egyik teremben címeres, diszes lószerszámok láthatók. Legendás lóversenyek emlé­két idézik a díjak. Ott a tá- piószentmártoni híres ménes­ből származó Kincsem képe, szobra, amelyről köteteket Ír­tak. Ezen a helyen őrzik egyik legjelesebb sikerének emlé két, az angliai tenyésztők négyezer méteres goodwoodi futamának fődíját. A testvérpár nemcsak új­ságcikkekkel és előadások­kal vállalt részt a korabeli ismeretterjesztésből. A két vi* lágháború között a hét bizo* nyos napjain a falusi gyere­keket fogadták. Ilyenkor ki húzták az irdatlan nagy ebéd­lőasztalt. előkerültek a régi társasjátékok, ifjúsági lapok, mesekönyvek Sakkoztak, szó rakoztak, felolvasást tartót* tak, színdarabot tanultak be, meguzsonmáztatták őket A Blaskovich-gyűjtemény huszonegy darabja először 1896-ban, a millenáris kiál­lítás alkalmával került a; nyilvánosság elé. A fivérek 1940-ben nyitották meg kúri­ájukat. az érdeklődők előtt. A gyűjteményt mindig is közcélra szánták. 1952-beni ajánlották fel az államnak. Biaskovich János 1967-ben bekövetkezett haláláig szíves szóval mutagotta, magyaráz­ta az évszázados gyűjtőmun­kával létrehozott kiállítást A halálát követő esztendőben vette fed a kúriabeli gyűjte mény a Biaskovich Múzeum nevet, és kisugárzó hatása jó­val túlnőtt a környéken* Évente 8—9 ezer látogató ke­resi fel. Időszaki kiállítóter­mében váltakoztak a kortárs ként váltakoznak a kortárs festők, szobrászok keramiku sok tárlatai. Tamási Tamás Drága olcsóságod Kabaré vidéken „Húzzátok cigányok!.!.” — ismételte a refrént Boros Jo­lán nótaénekes, és az őt egy- szálmaga kísérő zongorista erősebben csapott a billen­tyűkre. Kétségkívül ez volt a legjobb „poén” azon a szé- csényi műsoros esten, melyre „Kabaré, kabaré, kabaré” címmel invitáltak a plakátok a közelmúltban. „A vidéki közönség nagyon hálás” — nyilatkozta egyszer a rádióban egy gyakran hak­nizó művész, ám mégis volt abban valami szánalmas, ami­kor a szécsényi műsor sztár­ja — Fónay Márta — azzal váltotta ki az első vastapsot, hogy combtőig li'obentette szoknyáját... Egyébiránt a kabaré műfaját Szécsényben rajta kívül csupán Radványi Barna humorista képviselte, ö is csak véletlenül, mert Harsányi Frigyes helyett „ug­rott be” a Csányi János ope­raénekes. Géczy Dorottya színművész és Fehérvári Már­ta magánénekessel kiegészí­tett csapatba. Kabaré. A szó egykor nem csak műfajt, de intézményt is jelölt. A kabarék műsora vál­tozott, cserélődtek olykor köz­reműködői is, de az intéz­ménynek volt neve, sajátos hangulata és volt törzsközön­sége is. És a kabarék néme­lyikének rangja is volt... A kabaré műfajának mű­velőit ma több-kevesebb rendszerességgel a rádió, a televízió és egy-két színház foglalkoztatja. Azok pedig, akik nem érik be ennyivel (miért is érnék), brigádokba (verődve járják az országot, hogy másfél órára kisebb-na- gyobb művelődési házak szín­padára varázsolják a kaba­rék — eredendően helyhez kötött — világát. Mire futja e varázslatból? Atmoszférára, látványra, a közönséggel való kontaktusra ritkán. A kultúrházak poros színpada, ahol még ott dísze­leg a legutóbbi politikai ün­nep nagygyűlésének résztve­vőit köszöntő tábla, eleve megfosztja e műfajt sajátos varázsától. De megfosztják rangjától e műfajt sokszor maguk a művészek is, akik úgy vélik — a vidéki közön­ségnek bármit „eladhatnak”. A „vidéki közönség” persze ma még valóban hálás. Mi­nél kisebb a település, annál elnézőbb a bóvlival szemben, ha a recsegő mikrofonba tör­ténetesen kedvence dúdolja az ízléstelenségig pikáns kup­iét. Apropó; pikantéria. A „vi­déki kabarék” receptjén ez a legbiztosabb siker. Érthető, hisz a nézőtér jótékony ho­mályában bátran kacag az ízetlen tréfákon az is, akit egyébként erénycsőszként is­mer a falu. Felszabadultan nevet, már csak azért is, mert a „nagy nevettetők” — előzékenyen — önmagukat is kinevettetik. Volt-e már ka­baréműsor, melyen egy-két poén erejéig ne tett volna cél­zást alakjára Fónay Márta, termetére és haja színére a „kis” Kabos, vagy ne játszott volna el a nevével „a” Sas...? Mondják, az igazán nagvok ritkán vállalnak közreműkö­dést csoportos hakniműsorban. Idejük sem igen van rá. S, ha mégis vidéken turnéznak, többnyire önálló esteken lép­nek fel, ami már más múfaJJ Nem mintha a kabaré igaza» nagy mágusai — egy-kettí azért ma is akad — egyedül nem tudnák megtölteni a né' zőtereket. Nevük nagyobb ga-4 rancia lehetne a színvonalas szórakoztatásra, mint öt-hat színész és énekes közös „ka" baréja”, melynek műsorát sok­szor az határozza meg, hogy mi az, amit avitt repertoár­jukból az éppen ráérő zongo-í rakísérő le tud Mattolni. Le­hetne. de nem, az, mert mé< a Hofi-kabarék kétharmadát is azoknak a közreműködőké nek produkciói teszik ki; akikre — Hofi nélkül — alig­ha váltana jegyet a közönség! Persze Hofit meg lehet ér­teni, hisz ő akkor is 4000 fo­rint gázsit kap, ha csupán fél órát tölt alkalmanként , * szinpadon. (Legutóbb Sal­gótarjánban egyetlen napon öt alkalommal zanzásította * fővárosi Madách Kamarában másfél órás ,,Hoféliá”-t.) Nem is az elgondolkodtató" an magas gázsi az, ami első­sorban zavarja az igényes szórkoztalásért felelős köz­művelőket (Hofi például egyeé lőre még „behozza az árát”.)j hanem az, hogy a kéretlen árukapcsolás folytán az ol­csó anyósvicceket, a zongorá­ra hangszerelt nagyoperett" betéteket is meg kell ven­niük. Márpedig a kabaré, a híres pesti kabaré — a műfaj meg­felelő intézményei híján — olcsóságaival kénytelen ke­reskedni ott, ahol —- szintén kényszerűségből — a bóvliért is hálás a közönség. Csak ét»n a közművelődés ügye fiáé# drágán mindezért. Pintér Károly ] Gyorslevelek Washingtonban bemutattak qgy új elektronikus levélpos- tg-közvetítő renszert. A lepe­csételt levelet egy készülék automatikusan felbontotta, az írásjeleket elektronikusan leolvasta, és URH-n Chica­góba közvetítette. Ott egy másik készülék vette a je­leket, ismét betűkké változ­tatta, és a levelet újraírta, borítékolta, lepecsételte és megcímezte. A levéltitok te­hát sértetlen maradt. A Washingtonban feladott vil­lámlevelet a postás már 12 perccel később átvehette kéz­besítés végett. Az USA-ban máris a vilá­got átfogó gyorslevélrendszer fejlesztésének a ' gondolatá­val foglalkoznak. Az elektro­nikusan elolvasott szöveg rá­dió útján egy mesterséges hírközlő holdra kerül. A hold tárolja, s amikor a vevőké­szülék közeiében halad el, rádió útján visszaközvetíti a földre. Így egyidejűleg 800 levelet lehet 6000 kilométer távolságra küldeni. A levele­zésnek ez a módja azonban egyelőre túl drága. Atom-rádióadó világítótoronyban Szovjet tudósok kis súlyüj atomenergiával működő be­rendezést szerkesztette^ amellyel rádiós világítótor­nyokat működtethetnek. A, telep neve Éter, és stronti­um—90 izotópot használnak fel benne. Működésének lé­nyege a következő: a stron- cium—90 bomlásakor hőt fejleszt, a hőt félvezetős hő­elemek villamos energiává alakítják át. A berendezés teljesítménye 2,5 kilowatt. Ezzel a teljesítménnyel a rá­dióadó 200 km-es távolságra tud adni. A berendezés kb. 10 évig működik bármilyen hőmérsékleti viszonyok kö­zött, emberi beavatkozás nél­kül. Termérdek időm volt még a verseny kezdetéig. A válo­gatott csapatok még sehol, a nap ezer ágra sütött, így hát szemügyre vehettem alapo­sabban is a sportcentrumot, amelyik otthont adott a szo­cialista országok sorrendben tizenegyedik tűzoltóversenyé- nek. Balatonfűzfő, Nitroké- mia Sportlétesítmények. Kör­ben dombok, ahol meg azok ölelése megnyílik, ott a Bala­ton párállik. Gyönyörű. Per­sze a sportolóknak aligha lesz idejük nézelődni... Van itt kérem fedett uszoda — üveg­csoda! —, aztán vagy öt te­niszpálya, egy bitumenes ké­zilabdapálya — rajta fölfest­ve a kosarazók helye és a felnőttpalánkon a kicsik mi­nikosara! —, és természete­sen füves, meg salakos foci­pálya. Mindenütt boldogan fo­gadnák ennyi lehetőségnek még a töredékét is. Ügy lát­szik a NIKE —, ahogy erre a Nitrokémiát becézik —, nem csak termel, de gondot fordít a sportra is. Hiába hogy két órán belül kezdődik a nemzetközi verseny, a tenisz­pályán pattog a labda, egy csöppnyi srác az ütőfalon gya­korol, a kézilabdapályán pe­dig a futballisták izzadnak. A füves pályát zászlóerdő övezi. Mindenütt sürgölődő tűzoltók, nyakukban az URH- adóvevő. A műszakiak han- gosítanak, legalább tizedszer próbálják ki az erősítőket, a mikrofonokat. Kinek-kinek a zubbonyán névjegykártya, abból bárki megtudhatja, az illető mivel bízatott meg, mi­féle információt remélhet tő­le az érdeklődő. Még egyszer mindent ellenőriznek, hiba nem lehet semmiben. Timár István tűzoltó őrnagy, a BM Tűzoltóság Országos Parancs­nokságának tűzmegelőzési osztályvezetője elegáns, nyu­godt és mindenütt feltűnik. Itt most a szervezés szálai az ő kezében futnak össze. — Ez a profik versenye, az­az az állami tűzoltóké. Sport, de ez a sport a napi teendők­kel szoros kapcsolatban áll — mondja. — A gyorsaság, az állóképesség, a precízség, a helyzet azonnali fölmérése fontos jellemzője minden tűzoltónak, hiszen ezen vész­helyzetben életek múlhatnak. A környező szocialista orszá­gokban hagyománya van a tűzoltósportnak, nálunk még csak alakulóban mindez. Há­zigazdaként két csapatunk in­dul, nyolc ország válogatott­jával vesszük föl a versenyt. — Esélyeink? — Ügy gondolom a tisztes helytállás a legfőbb cél. * A salakon akadálypálya. Száz métert kell végigszágul- dania az indulóknak. Közben kétméteres palánk, aztán egy gerenda állja útjukat, s még két tömlőt is egymásba, majd az elosztófejre kell rögzíte­niük, s végül a tömlő végére sugárcsövet illeszteniük. Mindezt futás közben. Hát... És nem is ez a legnehezebb feladat. * Még mindig van idő jócs­kán. No, lám. Bordó melegí- tős fiúk érkeznek, mellükön a magyar címer. Válogatottja­ink. Timár István nem sok jövőt jósolt a verseny előtti beszélgetésnek.' Akkor in­kább csak figyelek — dön­töm el magamban, amikor rám köszönnek. Egy bordó melegítős! — Szervusz! — Szervusz! — mondom bi­zonytalanul, de aztán földe­rülök. Hiszen ez földi! Pa- lánki Péter, Balassagyarmat­ról! Mégiscsak lesz beszélge­tés! — Korábban atletizáltam — mondja a fiatalember, amint a depók felé bandukolunk. — Meghívtak a válogatottba, ez nagy megtiszteltetés. Remé­lem nem vallunk szégyent. Halasi Jenő tűzoltó főhad­nagy a válogatott egyik ed­zője: — Január közepe óta ke­ményen készült a társaság. A régi csapattagok mellé újak is kerültek, ha úgy tetszik, fia­talítottunk. Rengeteg gya­korlás, sok hazai verseny, erőnléti edzések, futás van a fiúk mögött. Egy-egy mozdu­latot több jezerszer elismétel­tek, mert itt már minden szá­mít. Dandé András évek óta vá­logatott, Újpesten teljesít szolgálatot. Onnan már ne­ves versenyzők kerültek ki, ez hát kötelezi őt. Ujcz An­tal is a régiek közül való. — Az az igazság, hogy ug­ródeszkának szántam a tűz­oltóságot! Tizedik esztende­je szolgálok. Soha rosszabb ugródeszkát... Nyolc éve va­gyok kerettag. Sose voltam valami robbanékony, én min­den mozdulatot, lépést ala­posan kidolgozok, takaréko­san. Hármincöt éves vagyok, csak így őrizhettem meg a helyem a válogatottban. * Kék anorákban jönnek a szovjetek. Itt mindenki azt beszéli, hogy őket nem lehet legyőzni. — Túlbecsülik a fiúkat — mosolyog udvariasan a kato­nás mozgású Vlagyimir Mi- hajlovics Makszimcsuk, a „verhetetlen gárda” vezető­helyettese. — Nincs bennük semmi különös, fiatal embe­rek, akik a szolgálatra és a sportra tették föl az életü­ket. Korábban is sportoltak, s aztán kerültek hozzánk. — Mi a legnehezebb fel­adat a háromnapos verse­nyen? — A nyolcszáz literes fecs­kendő szerelése és a négyszer százas váltó. Ott kollektíva küzd, ha az egyén hibázik, oda a csapat győzelme. — Milyen eredményekre számít? — Nemrég, a Szovjetunió versenyén a tízfős csapatból például heten tizennégy má­sodpercen belül teljesítették a horoglétramászást. Igor Gramitckij a százméteres aka­dályfutásban 16,3 másodperc­cel győzött. — Vagyis? — Az akadályfutásban és a horoglétramászásban elsők­nek kell lennünk! Aztán...? Ahogy nálunk mondják: ha megéljük, meglátjuk! * Dörren a startpisztoly. Szov­jet, bolgár, NDK-beli, kubai, koreai, lengyel, csehszlovák, mongol, román és magyar tűzoltók repülnek át a palán­kon, rohannak a gerendán. A szovjeteket tényleg nem lehet legyőzni. Fantasztikus a tel­jesítményük. A százméteres akadályfutás első tíz helye­zettje közül nyolc a tűzpiros melegítősök közül kerül ki. A mieink? Még van mit pótol­ni. ... * Apropó, horoglétra. Furcsa szerkezet. A mászófal há­rom emelet. A létra végén ho­rog, azt futtából akasztják aa ablakdeszkába, aztán föl aa ablakba a fokokon, ki a lét­rát, föl a következő ablakba... hajmeresztő mutatvány! Mu­tatvány? Munka! Sokszor nincs mód másként a veszé­lyeztetett helyhez jutni. Ahány futam, annyi szovjet győze­lem, Nincs az a macska, ame­lyik ilyen villámsebesen föl­juthatna tizenkét méter magas­ra ! A több ezer néző vas­tapssal köszönti a győzteseket * Kitűnő szervezés, remek versenyfeltételek, nagyszerű környezet — így vélekedtek a. vendég versenyzők, a küldött­ségek. Varga Károly tűzoltó­vezérőrnagy, a tűzoltóság or­szágos parancsnoka a műsor­füzet köszöntőjében így írt:' „Nagy megtiszteltetés szá­munkra, hogy a szocialista országok tűzoltóságai im­már hagyományos erőpró­bájának ismét hazánk adhár, tott otthont.” Magyarországon kétszáz­ezer hivatásos, önkéntes és vállalati tűzoltó áll készenlét­ben, fölvenni a harcot a vö­rös kakassal. Hírüket vitték el Balatonfűzfőről a világba. H. Z. J 4 NÓGRÁD - 1983. június 4., szombat \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom