Nógrád. 1983. június (39. évfolyam. 128-153. szám)
1983-06-26 / 150. szám
PRÁGÁI BÉKE-VILAGTALALKOZÓN Véget értek a szekcióülések A Szent Miklós-templomban a prágai béke-világtalálkozó alkalmából a különböző egyházak képviselői közös meditációt, találkozót tartottak szombaton- Frantisek Tomasek bíboros, prágai érsek beszédében hangoztatta: a béke oltalma megköveteli a leszerelési erőfesztitések fokozását, a háborús fenyegetés száműzését az emberiség életéből. Tóth Károly református püspök, a prágai keresztény békekonferencia elnöke szintén beszédet mondott A vallás válasza az élet ellen irányuló fenyegetés címmel. Bár az egyes kormányoknak és a békemozgalomnak a viszonyát illetően eltérő vélemények hangzottak el a vitában, a részvevők egyetértettek abban: a nyugati és a keleti országokban működő egyházak képviselőinek azt kell hangsúlyozniuk, ami összefűzi őket: az emberélet tiszteletben tartásáért és védelméért való áldozatos fellépés szükségességét. Ebben á szellemben nyilatkozott Bruce Rigdon, a chicagói egyetem teológiai tanszékének professzora és felszólalt Káldy Zoltán, az evangélikus egyház püspökelnöke, valamint Salgó László főrabbi is. Filaret kijevi metropoli'ta elismeréssel szólott az amerikai egyházaknak az atomfegyverek befagyasztását szorgalmazó állásfoglalásáról, s emlékeztetett arra, hogy az orosz görögkeleti egyház is az atomfegyverek befagyasztása mellett foglalt állást. Az ülésen ünnepélyesen felolvasták az ismert amerikai egyházi személyiségnek, Jesse Jackson tiszteletesnék, a népi szövetség az emberiségért szervezet (PUSH) országos elnökének üzenetét. Közben a találkozón esz- arról esett szó, hogy bármimecseréket tartanak a kül- lyen nehéz is az atomsugárdöttségek, dialógus jött létre zásról, annak pusztító követeltérő politikai felfogású sze- kezményeiről beszélni, mégis mélyiségek között a békemoz- meg kell tenni. A dialógusban galom előmozdításáról. Itt felhívták a figyelmet arra, tartózkodik Mient Jan Faber hogy a medikusok az egyete- tiszteletes, a holland egyházak men erről szinte soha nem béketanácsának aktivistája, hallgathatnak előadást, jólle- valamint az ellentmondásos hét, szükség volna rá. Volt politikai célok jegyében le-, arról is szó. hogy vajon az zajlott nyugat-berlini úgyne- ői fegyverrendszerek mennyi- vezett békekonvent előkészítő re veszélyeztetik az emberi bizottságának * több más tagja, környezetet, és nem teszik-e akik a csehszlovák fővárosban végképp alkalmatlanná a nor- most véleménycserét folytat- mális életre, tak a szovjet, az NDK-beli és A legszenvedélyesebb fel- a magyar békemozgalom kép- szólalasok a nők ^ körében viselőivel. Csak megfigyelői hangzottak el. Egyértelműen minőségben lépnek fel, noha megfogalmazták akaratukat: a béke-világtalálkozó nyitott- hekeben, nyugodt koru.me- ságának megfelelően hivatalos nvek hozott szeretnek felrny veim gyermekeiket. Aki ebben tudatosan akadályozza meghívást kaptak, s mindenben azonos jogokat élveznek a vitákban, mint a vendégek és a küldöttek. Szombaton európai eszpe- rantisták is tartottak eszmecserét a nemzetközi érintkezés kérdéseiről, Az ülésnek különös jelentőséget kölcsönöket, számíthat gyűlöletükre. Időnként elhangzottak erősen feminista színezetű kijelentések is — például az, hogy a „nők az igazi békeharcosok. a férfiak általában kedvelik a háborút...” Az írók-mflvészek találkozött az a körülmény hogy jú- zóián arról esett lei?több szóf hús 30-tol augusztus 6-ig hogyan szolgálhatja a művé- Budapesten rendezik meg a 68. szej a békét, szükséges-e, hogy eszperanto-vilagkongresszust közvetlenül érveljen mellette a komumkáció, a társada- vagy jobb, ha közvetett módon lom es a technika témakörben, választott műfaj sajátos íogá- Szombaton befejeződött az saival. eszközrendszerén ke- azonos foglalkozású, de élté- resztül közli mondandóját, rő világnézetű és pártállású Nem egy küldött panaszolta: delegátusok eszmecseréje. A hazájában egzisztenciáját tekülönböző szakágak jeles kép- szi kockára az a művész, aki viselői arra kerestek választ, a társadalmi haladás, a prog- miképp járulhatnak hozzá a resszív eszmeáramlatok je- nukleáris háború veszélyeinek gyében alkot, elhárításához. Osztatlan egyet- A másfél napos rendezvény értés alakult ki abban, hogy során találkoztak még a nem- minden józanul gondolkodó zeti és más választott testű- szakembernek, bármekkora te- letek képviselői. Külön szek- kinfélye van is hazájában) és cióbar. fejtették ki gondolatai- szerte a világon, nemcsak jo- kát a békéről az újságírók. A ga. de kötelessége is ügyelnie diákok az ifjúsági faluban be- airra, hogy produktumával az szelték meg közös gondjaikat, emberiség egyetemes érdekeit A tanácskozásokon részt vet- szolgálja. tek a magyar delegáció tagAz orvosok találkozóján jai is. Elutazott hazánkból Paul Verner Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására június 21—25. között látogatást tett hazánkban Paul Vemer, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja a Központi Bizottság titkára. Útjára elkísérte Klaus Sorgenicht, az NSZEP KB osztályvezetője. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára fogadta Paul Vernert. Korom Mihály, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára megbeszélést folytatott a vendéggel az MSZMP és az NSZEP együttműködésének kérdéseiről, a kapcsolatok bővítésének lehetőségeiről, az állami élet pártirányításának tapasztalatairól, a szocialista demokrácia fejlesztésének időszerű feladatairól. Paul Ver- ner találkozott Apró Antallal, az országgyűlés elnökével, látogatást tett a budapesti pártbizottságon, a Fővárosi Tanácsnál, valamint Bács-Kis- kun megyében. A megbeszéléseken részt vett Rácz Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője és Siegfried Körner, az NDK budapesti nagykövetségének tanácsosa. Paul Verner és kísérete szombaton elutazott Budapestről. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Korom Mihály búcsúztatta. Összeült a vietnami nemzetgyűlés Az államapparátus munkájának hatékonyabbá tétele, a szocialista törvényesség erősítése, a nép kollektív ellenőrzési jogának érvényre juttatása jegyében ült össze szombaton Hanoiban a vietnami nemzetgyűlés ülésszaka. Munkájában részt vesznek a párt- és állami vezetők, Le Duan, a VKP KB főtitkára, Truong Chinh. az államtanács elnöke, Phan Van Dong miniszterelnök és mások. NSZK-ban az amerikai alelnök Londoni tárgyalásainak befejeztével George Bush amerikai alelnök szombaton az NSZK-ba érkezett Az NSZK-beli Krefeldben Carstens nyugatnémet államfő és Kohl kancellár az amerikai alelnök jelenlétében az amerikai—nyugatnémet barátság jelentőségét méltatták azon a megemlékezésen, amelyet a németek amerikai kivándorlása kezdetének szenteltek szombaton Kredfeldben. Kohl hangsúlyozta, hogy az NSZK számára a szoros atlanti kapcsolat jelöli ki a politikai mozgástér határát a szocialista országokkal folytatott politikában. Ezzel kapcsolatban utalt közeli moszkvai utazására és kifejetette: az NSZK-bar, az Egyesült Államokhoz fűződő baráti, partneri kapcsolata teszi lehetővé, hogy a Szovjetunióval és Keiet-Eürópával a véleményeltérések és ideológiai ellentétek dacára a párbeszéd, az együttműködés és a feszültségek enyhítésének politikáját kövesse. Ugyanakkor kijelentette: az NSZK is azon fáradozik, hogy megszűnjenek a kelet—nyugati feszültségek és kiegyensúlyozott leszerelés valósuljon meg. hátterében? A palesztin Szervezet elnöke nyilvánosan megvádolta a szír vezetőket, hogy az általa lázadónak minősített Abu Musza ezredes csapatainak oldalán katonai, mind pedig kai téren ország-világ nyilvánvalóvá lett. előtt egységes. Elnökének, Arafat- nak mindig valóságos diplomáciai kötéltáncot kellett járnia, azon a hosszú és bizonytalan „kötélen”, amely a mindenáron való fegyveres togatása után? harc sürgetőitől egészen a Szaúd-Arábia diktálta és az mar-mar fenyeget Orvossztrájk Izraelben Menahem Begin izraeli mi- vitába, hogy a kormányzó Li- niszterelnök pénteken munka- kud-tömb egyik partnere, a ügyi döntőbizottságot állított jobboldali nemzeti vallási párt fel a több mint negyedéve bejelentette: ha a vasárnap béremelésért sztrájkoló álla- esedékes heti minisztertanácsi mi orvosi kar követeléseinek ülésig nem találnak megoldást rendezésére. Ezzel a sztrájk a válságra, akkor fontolóra még nem fejeződött be, de az veszi a koalícióval való to- éhségsztrájkkal is nyomatékos- vábbi együttműködését, ez sá tett munkamegtagadási ak- pedig a kormány bukásával, ció, amely a hét végére zűr- idő előtti választások kiíráságéhez közeledik. A hét végén a közkórházak A kormány korábban meg- éhségsztrájkoló orvosainak szá- tagadta a döntőbizottság fel- ma megközelítette a kétezret, állítását. Begin azután avat- További ezrek tagadták meg kozott bele személyesen a a munkát. A hét 3 kérdése Mi áll az Arafat és a szír dig Asszad szír elnök és kormány szóvivője jogosan vezetők közötti feszültség Kadhafi, líbiai vezető talál- hangsúlyozhatta: a pápa és a ható. Itt is, , ott is megpróbál- tábornok találkozója, akárják a saját befolyásuk alá csak II. János Pálnak egész mozgalomban vonn* a palesztinokat. Az íz- látogatása, rácáfolt a rosszln- az“eUentéTek‘mind élesebben r.ael elleni fegyveres palesz- dulatú politikai pletykákra és jelentkeznek. Közben Arafat, tm k,üzudeAe? szukségessege, egyes nyugati korok vagyál- a Palesztinái Felszabadítás! lehetosege dolgában szín- maira. A Vatikán e utasította ten megoszlik a vélemény az a nyugati törekvéseket, ame- E1 Fatahon belül, vagy azon lyek a pápa fellépéséből poli- kívül, a támogatók sorában, tikai tőkét szerettek volna koA palesztin és arabközi vi. .. , , ... . _ ták kavargásának közép- Lengyel hivatalos vélemény! beavatkoztak a libanoni Be- pontjában állva Arafat poli- a pápa útja kedvező elemle- kaa-volgyben kirobbant pa- tikai jövőjének, vezetői posz- hét a további lengyelországi lesztin be,harcba. Hasonló va- szibilitásának kérdése is fel- fejlődésben, dat hangoztattak Arafat kor- vetődhet. A közel-keleti helynyezeteben Kadhafi ezredes, zet ismerőinek egy része azon Mi a helyzet a Koreai-fél- a líbiai vezető ellen. A pa- a véleményen van, hogy ata- szigeten? lesztinok megosztottsága mind Valyi libanoni vereség számPo1,'Í!T Iájának megfizetéséről lehet Július 27-én 30 esztendeje szó. Az arab világban a po- lesz, hogy az Egyesült Analitikához mindig is hozzátar- mok, amely pedig kétmilliós Meeieevzendő hogv a moz- toztak a személyi kerdesek. hadsereget toborzott az ENS2 galom sohasem volt teljesen hogy kit fogadjanak el és kit zászlaja alá (!) és amely ropnem. pant mennyiségű hadfelszeJ relést vetett be a koreai háj „ ____ , , , , , borúban, kénytelen volt elH ogyan alakul a lengyel f0gatjni a fegyvernyugvást.' társadalmi fejlődés a pápa Iá- Azt megelőzően több mint három éven át folyt az ellenségeskedés, amely öt esztendő__________ Talán túlságosan egyszerű- vei a második világháború Iz rael elismerését tartalmazó en ba' a megállapítás, de befejezése után tervek elfogadóiig húzódott, minden jel erre mutat: a pá- újabb világégéssel Az El Fatah, a palesztinok Pa látogatása után a lengyel tett. legnagyobb szervezete hiva- társadalom pozitív, egészsé- . , talosan nyolc különböző eso- ß<;s fejlodesenek utjából el- *8“? ]fke azóta portból áll. Az eltérés ezek harult e& akadály, éppen Koreai-félszigeten. A KNDH között hol ideológiai, hol sze- az> amelyet a szocializmus fs ^él-Korea szembenállása mélyes ambíciókon alapul, hol ba's.6 és fóleS kü,s° ellenségei f°vá^ ta^' ® “ert ? ^éhe1^ pedig a külföldi arab támo- eddlß annyiszor emlegettek. A ff u A , Jars,za!ag1 eatöií- moffváiasT'tácánat s-a. nyugati jobboldali sajtó nagy ián haladnak. A legveszelyereményt fűzött ahhoz, hogy sebb amerikai háborús tervek II. János Pál útja mozgósít- kísérleti terepévé válhat ez a hatja a lengyel tömegeket a. térség. Egy hónapon át a szocialista rendszer ellen. KNDK-ban nagyszabású poReményükben csalódniuk kel- etikai demonstrációt rendezJ lett... S mert Lengyelország nek az Amerika-elleneg közös ttttWfc' fliprotháciar kiállással túl van a látogatáson, llyes- harc hónapja elnevezéssel. (A és hangos propagandával. Ha faita nyugtalanító, zavaró vá- naP°.kban lasf . Phenjanban jobb- és baloldaliakra akar- fakozás nem fékezheti mára például a haladó újságírók ja valaki osztani e támoga- konszolidáció menetét. nemzetközi szolidaritási tókat, akkor jobbszélen ári- Tprmí„ef„ „ . k™g«*szusaJ A rendezvény jadi uralkodó, meg Husszein ameívnpír íÜnnUnf6 C6-la a Vl ag i‘gyel•Arján !,«,.£kairói™ neP> amelynek jelentős részé met felhívják az amerikai Jordán király, baloldalon pe- hív6 katolikus, milliós törne- tervek veszélyes voltára. (A gekkel részt véve II. János Washington Post a minap azt Pál kőrútjának egyházi ese- az értesülését közölte, hogy a ményein, kifejezésre juttat- Reagan-kormányzat neutronta vallásos meggyőződését. Az fegyvert kívánna Dél-Koreásem tagadható, hogy elszórtan ba telepíteni.) voltak olyan megmozdulások is, amelyeknek — egyhén Ugyanakkor nemcsak a tll- szólva — semmi közük sem takozás, hanem a pozitív volt sem a pápához, sem az cselekvés igénye is megfogalegyházhoz. De ha már poli- mazódik. Az ENSZ egyik tikát keres valaki II. János közgyűlésén határozat szülePál látogatásában, akkor a tett a koreai kérdésben. EnJaruzelski tábornokkal lezaj- nek végrehajtását sürgeti a lőtt két négyszemközti meg- KNDK-val szolidáris haladé beszélését és azok eredmé- világ. Az USA-nak ki kell nyét kell kiemelnie. A tár- vonnia nukleáris erőit Dél-Kogyaló felek kifejezték azt a reából és meg kellene teremreményüket, hogy a katolikus tenie a feltételeit annak,' egyház fejének útja hozzájá- b°£V ® 30 évvel ezelőtt mégrul a lengyel társadalmi élet kötött fegyverszüneti megálbékés és sikeres fejlődéséhez, lapodást. békeszerződés váltaz európai és a világbéke hassa fel. megerősítéséhez. A lengyel Pálfy József gatók megválasztásának kö' vetkezménye. Tudnivaló, hogy az arab világban a legváltozatosabb módon segítik különféle törekvésű politikusok, kormányok a palesztinokat: pénzzel és fegyMa lenne 75 éves Emlékezés Salvador Allendére Ha élne, ma lenne 75 éves dr. Salvador Allende, aki 1970 novemberétől 1973 szeptemberéig Chile köztársasági elnöke volt. Valparaiso kikötővárosban, az ország második legnagyobb városában született 1908. június 26-án. Iskolái elvégzése után 1933-ban kapta meg orvosi diplomáját és ugyanabban az évben megalakította a Chilei Szocialista Pártot. Addigra már kétszer állították katonai törvényszék elé ál- lamellenes cselekedetek vádjával. A börtönből kikerülve apja sírjánál megfogadta, hogy folytatni fogja édesapja, az ügyvéd és politikus munkásságát és életét a szociális harcnak fogja áldozni. Tevékeny szerepet vállalt a népfrontban, amelynek 1939NOGRAD - 1983. június 26., vasárnap es választási győzelme után Allende az egészségügyi miniszteri tárcát kapta Hamarosan a szocialista párt főtitkárává választdtták. Népszerűsége egyre fokozódott. Három elnökválasztáson a jobboldalnak mégis sikerült megakadályoznia Allende győzelmét. Negyedszerre, 1970-ben azonban végre győzött a Népi Egység néven egvesült baloldal és Allende Chile elnöke lett. A reakció egy pillanatig sem nyugodott bele vereségébe. s az első perctől kezdve mindent elkövetett a haladó vezetés megbuktatására. Gyilkosságok, puccskísérletek, sztrájkok követték egymást. Végül pedig a CIA által támogatott fasiszta katonatisztek árulása véres puccshoz vezetett Az 1973 szeptemberi leszámolásban hazafiak ezrei vesztették életüket. Maga Allende a lázadókkal vívott fegyveres harcban, az elnöki palota, a Moneda védelmében esett el. Chilében napjainkban ismét forrongás van. Máius óta egymást követik a tüntetések, ülősztrájkok, templomfoglalások. A szakszervezetek felhívására beszüntették a munkát a rézbányászok. A munkásság és a diákság mellett növekszik az elégedetlenség Pinochettel szemben még a tőkésrétegek egyes csoportjaiban is. A történtek azt bizonyítják, hogy a rezzenéstelen erőszak nem tudja elfojtani a társadalmi nyugtalanságot. A haladó világ, s benne mi magyarok ma is tisztelettel és megbecsüléssel emlékezünk a chilei nép nagy fiára, az igaz hazafira. Salvador Allendére. Gáti István Tollhegyen A „Watergate” — Amerikában politikai fogalom. Eredetileg Washington egy óriási épülettömbje ez, ahol annak idején a republikánus pá rt a Fehér Ház akkori főembereinek tudtával és szándéka szerint, bűnös úton megszereztek demokrata párti dokumentumokat. A „Watergate-botrány" — emlékezhetünk rá — végül Nixon elnök lemondásához vezetett. Most „Reagan-gate”-ről cikkezik az amerikai sajtó, amely újabb nagy politikai botránynak minősíti, hogy kiderült: az 1980-as választási harcban a fontos Carter— Reagan tévévita előtt a republikánusok emberei — megint csak illegális eszközök igénybevételével — rá tudták tenni a kezüket arra a dossziéra, amelynek érvanyagából Carter, a demokrata elnökjelölt-elnök készült... Reagan- nek tálcán vitték az anyagot, hogy megtudja, mit mond majd ellenfele a kamerák előtt. Ma még nem lehet megjósolni: ez alkalommal is feí- háborodik-e az amerikai közvélemény? S ha igen, lesz-e hatása Reagan esélyeire, vagy egyáltalán döntésére, hogy induljon-e az 1984-es elnökválasztáson? A lapok egy része gyűjti a botrányos ügy részleteit. De az elnök — egyelőre — felsőbbséges nyugalommal tér ki a számonkérés elől. Mindennap legalább egyszer a tv-kamerák elé áll, hogy jó előadókészséggel, tagolt, érthető, megnyerő beszédmodorában elmondja mondóká- ját. Érvanyagát most a saját emberei állítják össze. Azért — nem mennek a szomszédba.