Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-07 / 107. szám

I Farkas András: Gondoskodás Antyipov intelmei Tatár István a Munkás című lap születésének körülményeiről A KÖZELI HETEKBEN je­lent meg Praznovszky Mihály A Nógrád megyei sajtó bibli­ográfiája 1846—1978 című kö­tete, mely a megyénkben meg­jeleni; periodikák leírását tar­talmazza. Nógrád második vi­lágháború utáni első demok­ratikus hetilapja, a mostani, 39. évfolyamában járó lap jogelődje a Munkás volt. A megye legnagyobb városában, Salgótarjánban szerkesztették, nyomták, i Első példánya 1945. február 24-én szombaton jelent meg. Felelős kiadója augusztus 18-ig Reiner István, aki nyár végén átvette a fe­lelős szerkesztő posztját, s azt december 1-ig töltötte be. Reiner Istvánnal Tatár Ist­ván budapesti lakásán beszél­getünk. Megvallom, nem ilyen­nek képzeltem a találkozást. Élemedett korú, megtört fizi­kumú és egészségű emberre számítottam, s egy középter­metű, jótartású. élénk, ősz hajú férfi nyitott ajtót. Feke­te keretes szemüveg mögül kedvesen, bizalommal nézett rám, székkel, majd kávéval és sajtosrúddal kínált. — Feleségem már előre el­készítette — magyarázza —, és a lelkemre kötötte, hogy el ne felejtsem magát megkínál­ni. — Most már elárulhatjuk az olvasóknak, hogy Reiner István és Tatár István egyazon személy. Mikor és hogyan lett Reinerből Tatár? — Első feleségem, Erika ajánlotta 1946-ban, hogy ma­gyarosítsunk. A régi helyett három új nevet lehetett fel­terjeszteni a belügyminiszter­hez, aki akkor éppen Rajk . László volt. Első helyen a Ré­vait, vagy Révészt — ponto­san nem emlékszem — kér­tem. majd a Törököt meg a Tatárt. Hogy, hogy’ nem, har­madik nevet fogadták el. Így lettem Tatár. — Önt Salgótarjánban Ász ékes e g y ház fi 1 k a i Napjainkban csaknem hihe­tetlen esemény, hogy valaki hatszáz éves, eddig ismeretlen Ikonokra bukkan. Sz. Mihaj- lovnák, a pszkovi építésznek éppen ilyen szerencse jutott osztályrészül. A város nagy építészeti műemléke, a Ke­resztelő Szent János-székes- egyház restaurálása előtt a fa­lakat vizsgálva az építész olyan leletre bukkant, amire maga sem számított: a fal nyílásaiban rejtekhelyeket ta­lált, bennük fából készült kegyszerek és házi használat­ra készült ikonok. Mintegy ötven táblát talál­tak. A lelet értéke megsok­szorozódott, amikor tudomá­nyosan bebizonyosodott, hogy az ikonok a XIV. században, a pszkovi festészet úgyneve­zett aranykorában készültek. Sajnos, néhány képben nagy károkat okozott az idő, de azokon, mélyek elég jó álla­potban megmaradtak, látszik, hogy magas művészi értéket képviselnek. A rendkívül kifejező arcvo­nások. a körvonalak és a kompozíció, a bíborvörös, bar­na, zöld tónusú színskála alap­ján meggyőződéssel állítható, hogy az ikonokat pszkovi mesterek festették. Az ikonok most végigjárják a „gyógyulás útját” a restaurációs központ­ban. A Keresztelő Szent János­székesegyház az utóbbi kuta­tások eredményeképpen még sok, egyéb titkát is feltárta. Például azt, hogy vagy száz évvel öregebb, mint eddig gondolták: a XII. század első felében épült, ami azt jelenti, hogy a Velikij folyó partján álló székesegyház Pszkov hí­res építészeti műemlékei kö­zött az első. úgy ismerik, mint az öblös- üveggyár üzemeveztőjét, a gyár vezérigazgatójának az unoka- öccsét... — Tizenkilenc éves korom­ban, 1939. szeptember végén kerültem Budapestről Salgó­tarjánba az üveggyárba tech­nikus gyakornoknak. Később a fazekaskemencék üzemve­zetője lettem. Az üveggyár budapesti központjának ve­zérigazgatója, Zoltán Frigyes anyám édesbátyja volt. Szü­leim korán elváltak, elég ne­hezen éltünk. Nagybátyámtól függtünk, aki szeretett, de mindig lekezelt engem. Megle­hetősen undok helyzet volt. — Ez a helyzet formálta az életszemléletét? — Ez és még annyi más. A felső burzsoá réteget való­ban nem szerettem. Örököltem apám szociáldemokrata szemlé­letét. Gyermekkori nevelésem­ben ha visszaemlékszem, renge­teg politikum rejlett. Nagypol­gári rokonság, szociáldemokrata apa, na és a család barátai. Olyanok, mint Laczkó ®éza, Bálint György. Nem voltam kommunista, nézeteim polgári demokratikusak voltak, egé­szen széles értelemben. — Mikor lépett be a kom­munista pártba? — 1945. JANUÁR 4-ÉN. Alics Jani jött hozzám, és mondta, megalakult az üveg­gyári pártszervezet, óhajtok-e közéjük menni. Igent vála­szoltam, de /— emlékszem — Wiesinger Károly főmérnök­nek, aki szocdemes volt. az első napokban rneg sem mer­tem mondani. Én nem akarok magának hazudni, de a hábo­rú alatt engem egyetlen dolog érdekelt: minél előbb verjék meg a németeket. Mint zsi­dót, kétszer is behívtak mun­kaszolgálatra. Másodszor Kürschner Ferivel, furcsa módon egy német tizedes ta­nácsára, megszöktünk. De­cember eleje volt. Átsétáltunk az Ipoly-hídon körülbelül dél­után öt óra felé. este fél nyolc­kor pedig Drégelypalánkot már elfoglalták az oroszok. ■ Ka­landos utakon, Cserhátszenti» vánon, Pásztón, Kisterenyén keresztül érkeztük meg Sal­gótarjánba. — Végiglapoztam a Munkás jó néhány 1945-ös számát, Na­gyon sok írást olvastam öntől. A vezércikkek java részét szerzőként jegyzi. Hogyan csa­pott fel újságírónak? — Mindig érdekelt az új­ságírás, és mint kommunista párttag, elmondtam ezt Oczel Jánosnak, a városi titkárnak. Rendben van, mondta, men­jetek el a szovjet paracsnok­ságra és kérjetek engedélyt egy kommunista lap indításá­ra. Blanár Sándor tanárral mentünk, egy idős üveggyári munkás, gondolom, hadifo.J goly lehetett az első világháJ borúban, tolmácsolt. Antyipov ezredes nagyon megértő volt.' Mi lesz a címe? — kérdezte! Sarló és kalapács, mondom neki. Nem engedélyezem, vág* ta rá1 azonnal. Miért? Mondá ja, hány kommunista van Sal­gótarjánban. hány illegális volt? Pontosan nem tudtam^ mondtam egy számot. Na lát­ja, nekik akar kommunista la-* pót csinálni? Nem! Csináljon szélesen demokratikus lapot,' amely mindenkihez szól, de arra vigyázzanak. hogy a kommunista párt legyen a hangadó. A jaltai konferencián a demokráciában egyeztünk meg. Így született meg a Munkás című demokratikus' hetilap. Antyipov bölcsességét még ma is csodálom, roppantál ismer­te a magyar körülményeket.' A* Magyar Kommunista Párt salgótarjáni szervezetének lapja február 24-től rendsze­resen és jól tájékoztatott az országos és megyei események­ről. Írói, tudósítói kommunis­ta értelmiségiek, munkások voltak, akik értesüléseiket a párt- és nemzeti bizottsági ülésekről, különböző gyűlé­sekről, tanácskozásokról, kül-' földi újságokból és rádióadá­sokból szerezték. A lap szóki­mondó harcossága, egyenes elkötelezettsége tiszteletre méltó, példát parancsoló. A1 Munkás létrehozói az igazság mellett voksoltak valamennyi1 társadalmi összeütközésben, s meggyőzően érvelték hitük,' eszméjük mellett. A lap közösségi összefogás­sal jött létre hétről hétre. ReJ iner—Tatár István az öblös-' üveggyári művezetői munkája mellett látta el tisztségeit, ír­ta cikkeit. A szerveződő élet egyre magasabb követelményei — és munkahelyi vezetői —• válaszút elé állították: tér-' mel, vagy újságot csinál. Töp-' rengések után az előbbit vá­lasztotta. de később is írt cik­keket. 1947 nyarán egy rövid időre pedig főmunkatársként visszatért. 1948. január 1-én költözött vissza szülővárosába, Budapestre, s kezdett el dol­gozni a Munkatudományi és Racionalizálási Intézetben. AZÓTA ÖT NYELVBÖLi tett államvizsgát. Mérnöki dip­lomát szerzett, és nevet a kül­kereskedő szakmában. Nem­csak a múltban, ma is inteni zíven a jelenben él. Sulyok László niiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiitiittttiiiifimtHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiriiiiiiiiiiiHiiiiiifiiiiiiiiiiititiiiiiiiiiiiiiii^iiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMív T..Például megfigyelni az embert, amint felhág a hely­zet magaslatára. Mert helyzet mindig van, s annak mindig vannak magas­latai és persze mélységei is, egészen egyszerűen léteznek, mint a levegővétel, vagy mint a madár röpte és éppen olyan folytonosan. Hogy az ember melyik részletében tölti idejét, használja fel energiá­ját szándéka szerint mindig a magaslatra törekedve — ez lehet maga az élet, a. legki­sebb betűkkel írva. (XXXXXXXXX Az egyensúly látszatát azért megtartjuk. Bármi történjék is, a látszatot megőrizzük, mert ez talán mindennél fon­tosabb. A látszat! Senki sem szeret lelepleződni, senki sem szereti ha „a veséjébe látnak”, sokan talán azért nem men­nek vesetükrözésre, semmi­lyen tükrözésre, helyette esetleg önmagukat vizsgálják a tükörhöz hajolva: a ránco­kat. a bőr színét, a szemfehér bevérződéseit, a finom haj­szálerek tengerét, de akkor csak önmagukban billen fel az egyensúly. A tükörtől el­távolodva mindenki felveszi a tartását, mint egy jól szabott zakót, magára ölti és kimegy az életbe a többiek közé, akik ugyanúgy viselik a saját tartá­sukat. Csak el nem engedni magunkat! Csak semmi lé­nyegeset el nem árulni ma­gunkról! Mert az talán gyen­geség, talán az már a vég, a kiszolgáltatottság, amikor már nem vagyunk urai saját sze­repünknek. ŰTONJÁRÓ Arcélek szűrt fényben Ezért szép, ezért emberi, munkát és akkor Sigrist a szerencsétlen iparművész, aki alkalmi táncosnak. A cserebo- ezért „titkos” az ember arca, kijavításokkal töltött hosszabb a kis terakotta sípíélén való- gár halhatatlanságáért nem amikor a helyzet magaslatán, időit. Tény, hogy a termet ép- ban bravúrfutamokat játszik, adnék egy petákot sem. Nem vagy mélységén elfelejt ját- pen kétszáz esztendeje, 1783- De ha a professzor átka mé- kerüli el a figyelmét egyetlen szani, elfelejt alakítani, el­árulja önmagát, pedig akkor sem akarva veti cot, a gondosan, felerősített napi maszkot; a ma­gaslat-mélység mámora, gyöt­relme vetteti le vele. ban vették át véglegesen. Amikor Sigrist itt festett, le az álar- éppen annyi idős lehetett, mint ez a művészhajú, nagy testű ember előttem a szék­sorokban (valaki, aki itt vég­zett a líceumban odasúgja „ő gis fog valamit — a nap­nyugtát sem éri meg. xxxxxxxxx Egy másik kövérkés arc es­nya őrölt formában nélkülöz-! hetetlenül fontos és gyógyá­szatban elöl szereplő anyagot tartalmaz. Mit tud erről Caesar úr vajon? Ss mit hal­lott vajon a hindi vallásról,’ amelyben minden élőlény a helyén marad, egyet sem le­het elpusztítani? De ebben is kizárólag a be nemavatkozás az érdekes. xxxxxxxxx Nagy dolog a. presztízs is, a szárnyas vándor sem. „Ezek rettentően ártalmas bogarak... Ilyenkor megrágnak mindent, aztán meg bebújnak a földbe vélt presztízs nemkülönben. Á és ott tesznek tönkre min- buszvezető — egész nap diá­dén!...” — mondja szépen, ta- kokat, csoportot furikázik ti megvilágításban valahol a goltan a kövér, mint az ősz- arca a visszapillantó tükör­volt az egyik professzorom...”), város szélén, Zagyvapálfalván, tályfőnök a közeli iskola osz­xxxxxxxxx Már a helyszín is gyönyörű szóval olyan jó ötvenes, ré­gen túl azon a ponton, ami­kor még az ember nehezen Az egri líceum díszterme uralkodik önmaga vonásain, (vizsgaterme), a hazai copf Száll a dal, a kórusok egy- stílus egyik legjelesebb tár- mást követik a dobogón, ha­gyi-építészeti-festászeti kör­nyezete önmagában, méretei­vel, fényeivel, színeivel, leve­gőjével és természetesen ki­váló akusztikájával is meg­emeli a lelket. De aztán itt talmas méretű az is, száz­negyvenen is ráfértek az imént. A dalosok összponto­sítását, azt az izgatott, leve- gővételnyi csendet rendre meg­zavarja valami fuvolafutam, még sok száz fiatal is kint a valami ide nem Illő ujjgya- folyosón, bent a teremben, fent koriat, de ugyan ki gyakorol- a színpadon, amely mögött a halt es hol, amikor itt és most diáknapokra készített mai de- kizárólag a kórusoké a tér?! A koráció jelenti a jelent és a futam ismétlődik, igazán na­buszra várva. Két nagycsontú fiatal össze­kapaszkodva, egymás derekát fogva-ölelve, (ebből tán kö­vetkezik, hogy férfi és nő, de ma már ez sem annyira bizo­nyos) száznyolcvanon felüli magassággal közeledik, velük jön a potrohos, kerek fejű, kö­zépkorú ember fehér diszkó­cipőben, világos öltönyben, májusi jókedvvel és bőséggel, de úgy tűnik, alkoholmente­sen. Éppen ezért feltűnő, ami ezután következik. tályfőnöki óráján és tovább lejt négy-öt cserebogárnyit. De az arca m,aga a diadal. Caesar úr nézhetett így, mi­után minden sikerült neki... Aztán persze összefut a kép, kedvez a félhomály is egészen biztosan a furcsa látomásnak: ben látható, teljesen eltorzul a dühtől és éktelen hangon kiabál is közben; — ki ez a fi­atalember, ki tudja, mit ren­delkezik ez itt, ki ismeri kö- zületek?” A diákok meg olya­nok. hogy nem méltányolják a dühkitöréseket, legfeljebb furcsálkodnak rajta, de még jön egy hatalmas cserebogár, csak nem is válaszolnak. A kerekfejű leginkább Brutusra hasonlít és diadalittasan rálép a kö­vér fejére. A cserebogár tény­leg kártékony, de lehetnek madarak, emlősök, mit tudom én micsodák, amik négyéven­ként, amikor állítólag a köl- tánclépésekre tői bogár kirajzik, hatalmas jövőt. Ezt a termet — ugyan gyón zavaró, a karnagyok, kó- vált, lebillegteti magát a biz- lakomát rendeznek belőle. Ne ki gondol rá ezekben a píl- rusok leküzdik valahogy, de tonságot ígérő járdáról is, le bízzuk mégis az ökológiai lanatokban? — éppen kétszáz a művészhajú hátrafordul szé- az úttestre — gyér a forga- egyensúlyt (a természetét) ma­évvel ezelőtt avatták, a meny- kén és felnéz valahová a Sig- lom este kilenc felé — és sor- gára a természetre? Hogy nyezet freskóját Franz Sigrist rist-freskók felé, oda, ahon- ra racsegteti talpa alatt a raj- gyűjtöttük is valamikor ha- festetjei az ábrázolás a négy nan a furcsa-gyors futamok zást éppen csak egy kis pihe- talmas tömegekben a csere­egyetemi tanszakot képezi öblösödését hallja, látszik az nésre felcserélő cserebogara- bogarát és beszolgáltattuk? elénk, igaz már 1781-ben el- arcéle, pokoli kín és leírha- kát. „Gonosz ember, ilyen go- Hát persze, de erről meg azt készült a művel, de mint fel- tatlan düh festi feketére. * nősz, hogy eltapossa ezeket az hallottam, hogy talán a szár­jegyezték az építtető Esterhá- Lent a líceum előtti téren, ártatlan lényeket" — így a zy szigorúan és nagyon rész- a park szélén a túloldalon fiatal nő évődve, kedveskedve, j" letesen megbírálta a már kész miniatűr okarinát árul egy igazán nem megütközve az l A fiatalember osztálytársuk, fejlettebb, mint az átlag, az imént névsort olvasott, majd úgy „rendelkezett”, hogy a busz kitérőt tegyen, ö maga átszállt a másik buszra, hogy ott tovább rendelkezzen A vérdühös sofőr veszélyes lehet. „A tanár megbízásából jár el, valami gond van, azt intézi, őt kérte meg...” — szánja meg végre valaki a pilótát. „Ja, az más!" Már érti. öt perc múlva énekel. T. Pataki László NÓGRÁD - 1983. május 7., szombat ♦

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom