Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)
1983-05-27 / 124. szám
A SZÁNTÓFÖLDEKTŐL AZ ISTÁLLÓKIG ~ Az ostor végén von otehén Az elmúlt évet összegező zárszámadási közgyűlések egyik legvitatottabb témaköre volt a szarvasmarha-' tenyésztés és -tartás. Különösen a tejből származó bevételek apadását nehezményezték. Ezt tette szóvá például az ország egyik vezető tsz-ének az ócsai Vörös Október Termelőszövetkezetnek az elnöke, Dóra Béla is. Míg egy másik, ugyancsak Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság címet elnyert tsz-ben, az Örkényi Békében a zárszámadásra meghívott dr. Villányi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár már bejelenthette: 1984-ben módosítják a szarvasmarhát érintő közgazdasági szabályokat. A mezőgazdaság nehézipara E célból már megalakult két bizottság a minisztériumban. Az egyik az államtitkár vezetésével a szorosabban vett közgazdasági intézkedéseket tekinti át, illetve készíti elő, míg a másik dr. Magyar Gábor miniszterhelyettes irányításával a tenyésztés, takarmányozás időszerű föltérképezésével nyújt tanácsokat az előbbinek, amely végül is a pénzügyi kormányzat elé terjeszti a javaslatait. Hogy mennyi vargabetű kísérte útját a mezőgazdaság „nehéziparának”, annak fölvázolásától tekintsünk el. Egy nevezetes dátum mégis idekívánkozik: 1972-ben, vagyis bő tíz esztendeje alkották meg azt a kormány- határozatot, amely főbb irányaiban mindenképpen helyesnek és változatlanul érvényesnek tekinthető. Hogy mást ne említsünk: a kétirányú szakosítás, vagyis a tejre, illetve a húsra orientálás mindenképpen kiállta az idő próbáját. Mégis tapasztalhatni, hogy imitt-amott igyekeznek megszabadulni a szarvasmarhától, elsősorban a termelőszövetkezetek. Hol egyszerűen a telepek fölszámolásával, hol meg azzal, hogy háztájiba adják ki az állatot. Napjainkban nyolcezer tehén és ötvenezer hízómarha van ez utóbbiak között, tehát mégsem oly jelentős ez az arány, hogy akár megfékezhetné a kisüzemi szarvasmarha-létszám apadását. Ugyanis nemcsak a közösben — ott is csökken az állomány. Mit mutat hát az országos összkép? Azt, hogy pontosan ott tartunk, tehénállomány dolgában, ahol 1968-ban, lévén akkor is, most is 751 ezer ez a létszám. Eközben 1973 volt ebből a szempontból a rekordév, 788 ezer tehénnel, Korszerű, jól felszerelt tanműhelyben készülnek választott szakmájukra Salgótarjánban a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskola esztergályostanulói. Barna A. míg a legalacsonyabb évjárat az 1969-es volt, 744 ezer tejelő állattal. — Dehát egyáltalán: kell-e voltaképp több tehén? Hiszen egy alföldi, a tehenészet helyében sertést meghonosított tsz elnökétől azt hallottuk érvként: mi magyarok nem szeretjük a tejet... Dr, Csányi László, a MÉM mezőgazdasági főosztályának illetékes csoportvezetője megcsóválja fejét: — Kell, mégpedig több okból is — válaszolja. — Folytathatunk ugyan akadémikus polémiát arról, vajon 2000- ben elégséges lesz-e 600 ezer tehén is, a mainál jóval tekintélyesebb tejhozammal, ám a mostani 751 ezer már az elviselhetőség kritikus határán van. Fokozni kell az érdekeltséget — Igaz, sosem fordult még elő történelmünkben, hogy a létszám csökkenésével a tejtermelés növekedése járt együtt, márpedig az utóbbi évtizedben ennek lehettünk tanúi. Mégha folytatódna is ez a kedvező folyamat, akkor sem érhetjük be azonban pusztán a tejjel. Hiszen húsra is szükség van. Arra a 320 ezer tonnányi vágómarhaproduktumra, amelynek fele exportra kerül, s 200 millió .dollárt hoz évente a népgazdaságnak. — A háztájiban a legnehezebb megakadályoznunk az állomány csökkenését, jóllehet, ott van még hozzávetőleg negyede az állatoknak. Valamit tehát okvetlenül és mihamarább tenni kell a nagyüzemek érdekeltségének fokozására. Mint a csoportvezető hangsúlyozza: „az ostor végén van a tehén!” Ezt úgy érti, hogy a tehénen csattan el az a jelképes ostor, amelynek eleje valahol a szántóföldeken található, hiszen a jó, avagy rossz takarmánytermesztés már sok tekintetben meghatározója, milyen lesz a szarvasmarha-, illetve tehén- állomány. Ezért nem lehet < szarvasmarha-tenyésztés jövőjéről dönteni, anélkül, hogy ne vizsgálnák meg a legelők, melléktermékek — például a kukoricaszár — jobb hasznosítását, a gépesítés, a kötetlen tartás megannyi, a beruházások olcsóbbítását is szolgáló ágabogát. Amit most kívánhatunk: türelmet a tenyésztőktől, gyorsaságot a döntés-előkészítőktől! Keresztényi Nándor Mária asszony utazik Talpraesett, kardos menyecske Bozsik Lászlóné. Miért is lenne elfogódott, hiszen bő évtizede dolgozik a Senior Váci Kötöttárugyár kazári gyáregységében, ismeri az üzemet, mint a tenyerét, bőséges tapasztalatot, értékes rutint szerzett. Miért is kellene a támogatásra szoruló gyengébbik nem képét mutatnia, mikor éppen ő pártfogol, segít másokat? Bozsikné a gyár egyik legkiválóbb brigádját igazgatja. Tavalyi sikerei alapján a Szakma kiválója címre ajánlották a Tyereskova csapatot, mive! azonban ilyen elismerés fölött éppen nem rendelkezett a gyár. másodszor kapták meg a Vállalat kiváló brigádja címet. A 13, zömmel középkorú asszony elsőként jelentkezik akkor, amikor túlórában vagy éppen társadalmi munkában kérik a segítséget. Négyen készülnek a szellemi vetélkedőre. noha tudják, úgyis csak hárman állhatnak rajthoz. Biztonságra, alaposságra, rendre törekednek mindenkor, a könnyelműségre vezető hajlamokat az évek múltával régen maguk mögött hagyták már. — Sok előnnyel jár a megállapodott kor. azért mi mégis szeretnénk egy kicsit fiatalítani a csapatot — közli sok gondolkodás, fontolgatás letisztult eredményét Bozsikné. — Legyen egy kicsivel több fiatalos szellem, lendület közöttünk! Ezért aztán megszólították Kispál Róbertné technikust: nem volna-e kedve a brigádba állni? Kispálmé arcát az öröm pirossága futotta el, kételyei azonban nem hagyták nyugton. Hogyan osztozhatna ő abban a közös dicsőségben, amiben magának része még nem volt? Mária brigadéros, azonban megnyugtatta afelől: hiába lesz is tagja egy vállalat kiváló brigádnak, azért őneki a felfelé vezető lépcsőket még ugyanúgy végig kell lépegetni! Jól járt a Tyereskova brigád a választással. Kispálmé oly remekül illeszkedett be az összeszokott asszonycsapatba, hogy az idei címmel járó jutalomból. bár nem lett volna muszáj, juttattak neki is. — Nem olyan régen vezettük mi be, hogy mindenki annyit kapjon a közős juttatásokból, amennyivel hozzájárult annak megszerzéséhez — mondja Bozsik Lászlóné. — Bizony nem volt könnyű ez nekünk, hiszen akinek kevesebbet juttatott a közös döntés, annak érzékenységébe beleállt a tüske! Dehát már csak amondóak vagyunk: ha valakinek rossz hangulata támad, az az legyen, aki az átlagostól kevesebbet tesz a tányérba! Aki meg nem sajnálja erejét, idejét, attól mi se irigyeljük a jutalmat! A Tyereskova brigádnak csak egyszer kellett dönteni efelől — azóta szigorúan kötik magukat hozzá. A javadalmak munka szerinti elosztása áldásos, hasznos dolog, naponta, minduntalan tapasztalják. Meggyőzően; lendületesen érvel a brigád igaza mellett Bozsikné. Teheti, mert olyan eredmények támasztják alá szavait, melyekre nemcsak Kazáron figyelnek már oda. A Tyereskova brigád tudja, hogy az érdeklődés fókuszában áll s pótolhatatlan kincsként óvja az eddig megszerzett jó hírnevet, Bozsiknéit nemrégiben levették megszokott varrógépéről: időelemzőnek tették meg. Megörült a tisztességnek, hiszen nemcsak szakmunkás- vizsgájának, hanem gyakorlati munkájának megbecsülését is látta benne, de azért óvatossága sem hagyta cserben. — Elvállalom; de csak próbaidőre — válaszolt az üzemvezetés hivatalos kérdésére. — Aztán, ha úgy látják, hogy megfelelek, meg én is úgy gondolom, hogy győzöm, visz- szatérhetünk rá. Akik a füstöt is eladják ötletes, takarékos öblösüveggyáriak VÉLJÜK, SENKI sem kételkedik abban, hogy az üveggyártás roppant energiaigényes munkafolyamat. Ám ha nem hinnék, papírra vetjük: a salgótarjáni öblösüveggyárban a múlt esztendőben hu- szonkilencmillió köbméter földgázt — egységára három forint ötven és három forint hetven fillér között mozog —, valamint tizennégyezer megawattéra áramot „fogyasztottak.” Az 1982. évi összenergia- költség meghaladta a százharmincmillió forintot. Hatalmas összeg, amelyből úgy tűnik, az egyre emelkedő árak mellett szinte forintokat sem lehet lefaragni. Hiszen kevesebb földgáz adagolásával képtelenség elérni az ezerháromszáz fokos olvadáspontot. Ezért hát az effajta takarékoskodásnak több lenne a kára, mint a haszna. S, hogy a múlt esztendőben a gyáriak a tervezettnél mégis csaknem tizennégymillió forinttal kevesebb energiát használtak föl, s, hogy az idén is egymillió- százharmincötezer köbméter földgázt, 4,2 millió forint értékben és az eddig szabadon eltávozott füstgáz újrahasznosításával 6,7 millió forintot spórolnak meg, okos ötleteket, friss, gondolkodó szemléletet sejtet. — Törekvésünk — hagyja helyben a fentebbieket Kádár János főenergetikus — valóban az, hogy mennél kevesebb energiával mennél nagyobb mennyiségű készterméket állítsunk elő. Nem újkeletű kita- láció, tették már mindezt eleink is, de a technika fejlődésével még mi is tudunk „fogni” valamit. És nem keveset. Itt van például a füstgáz... Hosszú, szabatos magyarázatba kezd. amelynek lényege : esztendők hosszú során át csak a gyár fölötti légtömegeket melegítve távozott el a kemencékből a forró füst. Öt évvel ezelőtt aztán a J jelű kemencére felszereltek egy hőhasznosító kazánt, amely tetemes mennyiségű forró vízzel látta el a gyár fűtési rendszerét, irodáit és szociális épületeit. A jó tapasztalatok hatására a H kemencén, idén március közepén hasonló jellegű berendezés kezdte meg működését. — MAR EZ A KÉT kazán is — mondja a főenergetikus — bőségesen elegendő a gyár teljes fűtésére, egyéb igényei kielégítésére, sőt a fölösleges mennyiséget el is adjuk. Május elsejétől szeptember harmincadikéig az ingatlankezeJó érzékű diplomata a brigadéros, s erről új posztján is tanúságot tesz. Nemcsak a jócskán súlyosbodó felelősség terhét hordja magától értetődő természetességgel, hanem alkalmat kerít arra is, hogy többet, alaposabban foglalkozzon az emberekkel. A 16 éves Pintér Ilonka dolgát különösen szívén viseli: megígérte, ő meg a brigád minden tagia felkarolja a kislányt, segít teljesítménye növelésében. S mint mindig, az adott szóhoz most is ragaszkodnak. Pintér Ilonka maholnap a Tyereskova asszonyai közé kerülhet! Akkor azonban igazán meglepődött Mária brigadéros. amikor közölték vele: ő képviseli a Váci Kötöttárugyárat a brigádvezetők országos tanácskozásán. — Megállt az eszem — mosolyog akkori hökkentségén az asszony. — Hirtelenjében azt sem tudtam, miről beszélnek. Nem voltam még soha ilyen fontos, nagy fórumon!’ Hogy éppen Bozsik Lászlóné kazári varrónőnek juthasson ekkora tisztesség!’ Bizony, mag ma is különösnek tartja, s ebben alighanem ő az egyetlen a kazári üzemben. Pedig apróra eltervezte már: ma még Ereszt - vényben énekel a gyár hagyományőrző együttesével, aztán a szereplés végeztével valahogyan hazaküldi a nép- viseleíes ruhát. Mert onnan már indulni kell a fővárosba. — szendi — lő vállalat a vevőnk. Ebben az időszakban mi fedezzük a város használati melegvízszükségletének csaknem nyolcvan százalékát. S, hogy nekünk már nem kell távhőt venni, ez magában évenként tízmilliós megtakarítás, de hogy másnak is eladjuk, ez még három-négy millió árbevételhez is juttat bennünket. Nem szólva arról a népgazdaSűgi- lag fontos tényezőről, hogy ilyen módon a zagyvarónai erőmű is — amely ezekben a hónapokban a mi révünkön csökentett kapacitással működhet, hozzávetőlegesen ezer tonna olajat és olajszármazékot tud megtakarítani. — Az energiaracionalizálási program keretében — mondja Mészáros György, az energiaosztály vezetőhelyettese — pályázatot nyújtottunk be az illetékes szerveknek az F és a G jelű kemencék füstgázának hasonló módú hasznosítására. Tervünkre, biztosra veszem, pozitív válasz érkezik és akkor már a város téli időszaki fűtésébe is be tudunk kapcsolódni. Mi több: agyárral szemben, a lebontásra kerülő Kristály presszó helyén épülő ABC-áruházat már eleve úgy tervezték, hogy a hőellátását mi biztosítjuk. — Sőt — beszél újra a főenergetikus — lesz annyi hőenergiánk, hogy futná másra is. Mondjuk, írja meg nyugodtan, ez az én álmom, ha itta gyárral szemben építenének egy uszodát, akármekkora mennyiségű meleg vizet tudnánk neki biztosítani. Hely is van, s rengeteg ízületes, reumatikus betegségben szenvedő üveggyári munkás, akiknek fájdalmain enyhíthetnénk. Sok fórumon megemlítettem már ezt az ötletet, de választ mindeddig nem kaptam. A takarékoskodásra, az energia még célszerűbb hasznosítására egyéb tervek is születnek-születtek az öblös- üveggyárban. Stark Ferenc főtechnológus mondja: — A második fél évben a kézi helyett áttértünk a gépi ballongyártásra. Eddig a kemencék kapacitását emberi erővel nem tudtuk teljes egészében kihasználni, érthetően sok energia ment veszendőbe. Eddig egy műszak alatt öt ember átlagosan száz ballont készített, a gép beállásával a masina két-két ember felügyelete mellett műszakonként kétszáz darabot gyárt. Nem mindegy, ugye?! De mondok mást! Az energiacsoport dolgozót olyan technológiát dolgoztak ki, miáltal a kemencék napi tizennyolc tonnás „adagja” huszonkét tonnára növelhető — villamos pótfűtés bevezetésével. A közvetlenül a kád áljába érkező pluszhő lényegesen javítja az üveg minőségét, s több finomterméket (a piacon jól értékesíthetők) tudunk előállítani. Az így létrejött termékek magasan fedezik a villamos energia költségét. De van még más is az üveggyáriak tarsoiyábán. Az ötnapos munkahét bevezetése után két napon át álltak munka nélkül, de felfűtött állapotban — hiszen hőmérsékletüket drasztikusan csökkenteni nem lehet — a kemencék. Fogyott, fogyott „potyára”, a gáz ezer meg ezer köbmétere, Ebben az évben viszont sokkal kevesebb energia megy veszendőbe, mert szombatonként, a délelőttös műszakban már dolgoznak a kézikemencéken. D» a dédelgetett álom, ami valószínű, hamarosan testet ölt: * folyamatos műszak megteremtése. — MINDEN ÉVBEN ki lehet valamit okoskodni — mondja Kádár János —, hogy ésszerűbben gazdálkodhassunk. Mert nem elcsépelt beszéd, hogy az energia — kincs! Karácsony György Ketten anyuval ' kj-»------------------------------------------------------------______ | NŰGRAD - 1983, május 27., péntek , * - ®
