Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-27 / 124. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP NQGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES Ä MEGYEI TANÁCS LAPJA ' XXXIX. ÉVF., 124, SZÁM ARA: 1.40 FORINT 1983. MÁJUS 27., PÉNTEK Ünnepi könyvhét 1/őszön tjük az olvasót abból az alkalomból, hogy az ^ idei ünnepi könyvhét eseménysorozata a mai napon kezdődik hazánkban. Kulturális életünk e kiemelkedő ese­ményét immár 54. alkalommal rendezzük meg. Az idei esz­tendőben egy „csöndes jubileumira is külön emlékeztet­nünk kell. száz éve született Supka Géza, a Károlyi-kor­mány hajdani diplomatája, a későbbi akadémikus, művé­szettörténész és irodalomszervező, aki az első könyvnapot megrendezte Magyarországon a húszas évek nehéz körül­ményei között. Lapjában, a Literatúrában adta közre ter­vezetét, amely szerint: „Az évnek egyik napján (...) az or­szág minden városában és falujában könyvnap rendeztes- sék, amely (...) az írót és a közönséget közvetlen kontak­tusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy evben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, és pedig ingujjban, közvetlen, bohém formá­ban.” Bár a történelmi körülmények azóta megváltoztak, történelmi jelentőségű szocialista kulturális forradalom is végbement hazánkban, a könyv ünnepének napjainkban is pótolhatatlan szerepe van kulturális életünkben. Igaz, a művelődésnek ma már számtalan más formája is rendel­kezésre áll, a könyv mégis változatlanul hatalmas szerepet tölt be mindennapjainkban. Ezt mutatják egyébként a könyvvásárlás és könyvolvasás adatai is, annak ellenére, hogy életünknek e lényeges területe sem mentes a gondok­tól és ellentmondásoktól. Tény azonban, hogy a könyv mind szélesebb közönségrétegekhez talál utat, bár tudjuk, van­nak még mindig „fehér foltok”. A legutóbbi háztartas-sta- tisztikai felmérések alapján 1981-ben a szellemi foglalko­zású dolgozók vették meg a lakosság által vásárolt köny­veknek körülbelül 44 százalékát. A másik nagy könyvvásár­ló réteg pedig a munkásság, amely a könyveknek mintegy 40 százalékát vásárolta meg. Az ünnepi könyvhét megnyitójának színhelye a buda­pesti Vörösmarty téren felállított könyvszínpad lesz a mai napon. Hagyományosan a megnyitó előtt adják át a szép magyar könyv verseny díjait és okleveleit, valamint a MU- OSZ s a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egye­sülése sajtópályázatának díjait a nyerteseknek. Az orszá­gos vidéki megnyitót május 28-án tartják Pécsett. Nógrád megyében a könyvheti megnyitóünnepséget ma délelőtt 11 órakor rendezik meg Pásztón, a járási-nagyközségi könyv­tárban. Az ünnepi könyvhéten megyénk számos helysé­gében rendeznek író-olvasó találkozót, s egyéb események­re is sor kerül. Többi között az üzemekben, iskolákban, közművelődési intézményekben könyvárusítás, könyvkiállí­tások, irodalmi vetélkedők, könyvtári gyermekfoglalkozá­sok színesítik a programot és várják az érdeklődőket. A kiadó és terjesztő vállalatok könyvnépszerűsítő programsorozata idén is mindenekelőtt az élő magyar iro­dalom seregszemléje. A könyvhétre megjelent 103 mű kö­zött több mint ötven könyv reprezentálja a kortárs magyar irodalmat, ide számítva az ünnepi antológiákat is, a Szép verseket, a Körképet, a Rivaldát és az Irószemmel-t. De a könyvhéti választékhoz tartoznak a klasszikusok is és a kül­földi irodalom töíb műve. IC ' ülőn örülünk annak, hogy az idei ünnepi könyvhétre a pár éve indult Palócíöid könyvek sorozatban újabb kötet látott napvilágot Salgótarjánban. Megjelent M. Szabó Gyula Bordásfalak című riportkönyve. Szép hagyomá­nyokat őrző ünnepünkön e gondolatok jegyében ismételten köszöntjük az olvasót! T. E. A kevés tej sokba kerül Májusi esők Az elmúlt napokban négy­öt hetes szünet után — végre csapadék-utánpótlást kapott a talaj. Az esőzés csaknem or­szágos jellegű volt, a legtöbb helyen 15—20 milliméter esőt mértek. Veszprém, Győr-Sop- ron és Heves megyében az átlagosnál többet kaptak a földek, ám olyan területek is vannak az országban, ahol to­vábbra is sínylődnek a növé­nyek. Kevés csapadékot ka­pott például Pest megye déli része, a Báes-Kiskun megyei homokhátság, Békés és Haj- dú-Bihar megye néhány tér­sége. és Szabolcs-Szatmár me­gyében is sokfelé hiába várták az esőt. Miután a téli csapadék is meglehetősen szűkös volt ezeken a tájakon, a májusi szárazság idején a szokottnál is nagyobbak a gondok, ám az előrejelzések szerint van remény arra, hogy rövidesen jut eső mindenhová. A MÉM-ben kapott tájé­koztatás szerint a melegigé- nyes szántóföldi növények, például a kukorica es a nap­raforgó a jó vizgazdálkodá- sú talajokon a hosszabb szá­razság miatt még nem ke­rült hátrányos helyzetbe, az esőzések nyomán kizöldelltek a növények és újra megkez­dődött az erőteljesebb fej­lődés. Az esőmentes időszak­ban a búza ugyan némileg visszafogottan fejlődött, min­dent egybevetve azonban ál­lapota kielégítő, — bár má­jusban nagyobb esőre lett volna szüksége ennek a nö­vénynek is. A gyenge tala­jokba vetett őszi áros és a. rozs egyes területeken leper­zseled ott. A gyümölcsökre szintén jól jött a májusi eső, és a szépen mutató szőlős­kertekre is jótékonyan hatott a csapadék. Az elmúlt két-hárorn nan- barn bekövetkezett lehűlés csökkentette a növényzet pá­rolgását, ez is könnyebbséget jelent az egyelőre még min­dig szűkös vízutánpótlássai rendelkező növényeknek. A mezőgazdasági szakemberek országszerte újabb esőket várnak. Készül a burgonyás kenyér. Rózinger Sándor vető, a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat salgótarjáni üzemének dolgozója, műszakonként, mintegy harminckét mázsa tésztát rak a kemencébe, onnan negyvenöt percnyi sülés után háromezerkétszáz darab egy kilo­grammos, friss, ropogós kenyérként kerül ki és jut a vásárlók asztalára, fotó: barna A KORMÁNY TÁRGYALTA Nagyobb figyelmet a szabálytalan építkezések megelőzésére A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­ki ülésén Lázár György tájé­koztatást adott azokról a tár­gyalásokról, amelyeket Robert Dávid Muldonnál, Űj-Zéland miniszterelnökével, Robert Mugabével, a Zimbabwei Köz­társaság miniszterelnökével, valamint Andreasz Papand- reuval, a Görög Köztársaság miniszterelnökével folytatott. A kormány a tájékoztatókat tudomásul vette. A Minisztertanács megtár­gyalta az Országos Tervhiva­tal elnökének jelentését az 1983. évi népgazdasági terv végrehajtásának eddigi me­netéről. A helyzetelemzés alapján a kormány különösen fontosnak tartja a külkeres­kedelmi mérleg javítását szolgáló termelési és gazdál­kodási feladatok megoldásá­nak gyorsítását, a hazai fel- használás — elsősorban a be­ruházási vásárlóerő — terve­zett keretek között tartását, a hatékonyság növelésére elha­tározott programok végrehaj­tásának ütemes folytatását. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta az 1982. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést és úgy hatá­rozott, hogy azt az országgyű­lés elé terjeszti. A Minisztertanács áttekin­tette az engedély nélküli épít­kezések megakadályozására tett intézkedések végrehajtá­sának helyzetét. Megállapítot­ta, hogy a korábbinál követ­kezetesebben kerül sor az építésrendészeti előírások be­tartásának ellenőrzésére, a szabálytalanul építkezők fele­lősségre vonására, mindennek köszönhetően csökken a sza­bálytalanul építkezők száma. A kormány felhívta a taná­csokat, hogy fordítsanak még több figyelmet a lakosság megfelelő Tájékoztatására, és a szabálytalan építkezések megelőzésére. A kormány megtárgyalta az Állami Tervbizottság tájékoz* tatóját a gazdálkodó szerveze­teknek nyújtott hitelekről, az exportnövelő hitelek felhasz­nálásáról és határozatot ho­zott egyes hitelkamatlábak egységesítéséről. A Minisztertanács tudomá-* sül vette a gazdasági bízott-' ság tájékoztatóját a gazdasá­gos anyagfelhasználási és tech- nológiakorszerüsitési kor-J mányprogram végrehajtásának eddigi tapasztalatairól. A kez­deti eredmények biztatóak, de a lehetőségek hasznosításának egyenetlenségek mutatkoznak; A kormány kötelezte az ille4 tékeseket, hogy ellenőrizzék a végrehajtást és gondoskodja­nak a program folyamatos to-* vábbfejleszfeséről. A kormány az Állami IfjúJ sági Bizottság jelentése alap­ján megvitatta a felsőoktatá­si intézmények nappali tago-i zatán végzett szakemberek páJ lyázati rendszerének tapasz­talatait, és kötelezte az ilieJ tékeseket azok hasznosítására; Gazdaságosabb állattenyésztést A Nógrád megye termelő- szövetkezeteiben tartott te­hénállomány értéke megha­ladja a félmillióid forintot, így egyáltalán nem mellékes, hogyan gazdálkodnak a nagy­üzemekben ezzel a nagy tő­kével Nos, szégyenkezésre nincs ok. a szarvasmarha-ága­zat a múlt évben is <>00 mil­lió forintos árbevételt hozott a gazdaságoknak, ami az ál­lattenyésztés összes bevételé­nek 67 százalékát adja. Egy- egy évben 35 millió liier te­jet és mintegy 5 ezer tonna húst iteimel a szarvasmarha- állomány. E termékekre nagy szükség is van. csak éppen az nem mindegy, hogy milyen áron. Ezért is tűzte napirendre a TESZÖV gazdaságpolitikai munkabizottsága a gazdasá­gos hozamnövelés kérdését a tegnapi salgótarjáni tanács­kozáson. Ezen részt vett hat, a témában legjártasabb ál­lattenyésztési szakember is, hogy véleményükkel, taná­csaikkal még inkább elősegít­sék a fejlődést. Nos. ami a konkret felada­tokat illeti, a tejtermelés sí­nen van és a szarvasmarha­program eddig eltelt több mint tíz éve alatt jelentősen növekedett a termelés szín­vonala A tejtermelés tehe­nenként 4 028 literre emelke­dett. ami ugyan követelmény is, mert a számítások egyér­telműen kimutatták, hogy tejei követelmény, amelyről egyet- egy- len mezőgazdasági nagy­négyezer literen alul fejni ráfizetéses. Hogy két közös gazdaságnak ez üzem sem mondhat le. A ügyben is akad tennivalója, gyors változások, gyors köve- azt bizonyítja, a megyében 8 téséhez pedig magas szintű termelőszövetkezetben még a szakmai felkészültségre, min­3500 literes hozamot sem ér­ték el a kérődzők. A húshasznú szarvasmar­hák esetében — egy-két üzem kivételével — még nem ala­kult ki az az állomány, amely, egyértelműen kielégíti a ve­le szemben támasztott igé­nyeket. Nem eldöntött a faj­ta kérdése, a tartási és ta­karmányozási technológia, az alkalmazandó tenyésztési módszer sem. Pedig minder­re szükség van, hogy olyan versenyképes termék legyen a marhahúsból, amely min­denben megfelel a piaci igé­nyeknek. A további fejlődés alapve­tő kérdése a takarmánygaz­dálkodás színvonalának eme­lése. a nagy veszteségek csök­kentése. a melléktermékek jobb hasznosítása és nem utolsósorban az ene-giataka- rékos takarmánytárolás. A gazdaságosság érdekében to­vábbra is a természetszerű tartásra kell törekedni és minél kevesebb ipari eredetű anyagot, energiát felhasz­nálni. A gazdaságossághoz hozzá­tartozik a közgazdasági szem­lélet erősítése is. A ráfordí­tások és hozamok arányának rendszeres értékelése olyan dennapos lelkiismeretes mun­kára van szükség a jelenlegi­nél olcsóbban előállított és jobb minőségű állati termé­kek termelése érdekében. f Bezárta kapuit a BNV Csütörtökön, a tavaszi BNV zárónapján a nagyközönség látogatta a vásárt. Az utolsó napon is több üzletkötésre ke­rült sor. A Videoton 50 mil­lió rubeles megállapodást írt alá a szovjet Elektronorgtech- nika külkereskedelmi egye­lett számítástechnikai rend­szereket és részegységeket ex­portálunk a Szovjetunióba. A Nikex a csehszlovák Pragoin- vesttel hat magyar téglagyár rekonstrukciójához szükséges technológiai sorok szállításá­ban állapodott meg. A Kősze­süléssel. Eszerint jövőre komp- gén, Makón, Pannonhalmán, Béke- és barátsághónap Nemzetközi kertbarát-találkozók Nógrádban A kertészkedés az egyik leg­népszerűbb szabadidős-elfog­dőinek eredményeivel cseh­szlovák vendégek ismerkedtek, laltsággá „nőtte ki magát” az s betekintést nyújthattak a ná­elmúlt évtized során hazánk­ban. Szűkebb pátriánkban is egyre több híve van korra, foglalkozásra való tekintet nél­kül. A kertészkedők amellett, hogy egészséges körülmények között a maguk számára hasz­nos elfoglaltságot űznek, ek­kora tömegben már népgazda­sági tényezőként vesznek részt gazdasági életünkben. A Hazafias Népfront me­gyei bizottságának szervezésé­ben a béke- és barátsághónap keretében csütörtökön nem­zetközi kertbarát-találkozók­ra került sor Nógrád megyé­luk folyó hasonló tevékeny­ségbe. Jaromir Halis, a cseh kert­barátszövetség elnökségi tag­ja és dr. Gál József, a Cseh­szlovák Kultúra igazgatóhelyet­tese, a Rudé Pravo — a Cseh­szlovák Kommunista Párt köz­ponti lapja — egy munkatár­sának kíséretében látogatott megyénkbe. Salgótarjánban a Hazafias Népfront megyei és városi bizottságának képvise­lői, valamint a kertbarátok és kistenyésztők megyei tár­sadalmi szövetségének elnöke ben, ahol megyénk kertészke- fogadták a vendégeket. A sal­gótarjáni kertbarátkor tagja­ival a megyei művelődési köz­pontban találkoztak. Itt mód nyílt a kölcsönös tájékozódás­ra. A kora délutáni órákban kertlátogatásokra került sor. A vendégek a Gedőc-tetőn lé­vő hobbikertekkel ismerked­tek, majd egy baglyasaljai csa­ládnál. a kistermelői gazdasá­got tanulmányozták. Ezt kö­vetően Balassagyarmatra utaz­tak a vendégek, ahol a helyi népfrontvezetőkkel való ta­lálkozás után a helybéli Palóc kertbarátkor vezetői vették át a házigazda szerepét. Ker­teket szemléltek meg, s a Szántó Kovács János szakkö­zépiskola klubhelyiségében rendeztek baráti találkozót. Tabon, Tatán, valamint AlsóJ mocsoládon megvalósuló re­konstrukciók után évente 13 millió kisméretű tégla áll majd a magánerős lakásépít­kezők rendelkezésére. A tavaszi BNV-ről értéke­lést adtak az újságíróknak az Ipari "és a Külkereskedelmi Minisztérium, a Magyar Ke­reskedelmi Kamara, az OKISZ és a vásárrendező Hungexpo vezető munkatársai. Vélemé­nyük szerint több iparágban — mint például a kohászatban és a vegyiparban — bemuta­tott magyar termékek színvo­nala megfelel a piaci igé­nyeknek. Műszaki mutatóik­kal, anyag- és energiatakaré­kos kivitelükkel a világpiacon versenyképesnek bizonyulhat­nak. A magyar ipar kínálata ezeken a területeken tükrözi a gyártók erőfeszítéseit. Több gyártmány, mint például az alumínium radiátor iránt na­gyon nagy a kereslet, olyany- nyira, hogy a gyártók ma még nem is képesek kielé­gíteni az igények jelentős ré­szét. A híradástechnikai és műszeripari bemutatón — el­sősorban az elektronikai ter­mékek körében — ezúttal a korábbi évekhez képest keve­sebb újdonsággal találkozhat­tak az érdeklődők. Ez rész­ben annak tudható be, hogy jóval kevesebb külföldi kiál­lító hozta el gyártmányait a (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom