Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)

1983-05-22 / 120. szám

f GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama, testvér, özv. SZOLNOKI ANTALNÉ, sz.: Tőzsér Erzsébet hosszú szenvedés után 72 éves korában elliunyt. Temetése 1983. május 23-án, hétfőn 15 órakor lesz a zagyvapálfalvai alsó temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD MuűMyok Finnországnak A novocserkaszi (rosztovi- terület) villamosmozdony- gyárban a finn államvasutak vezérigazgatója a közelmúlt­ban írta ala a századik moz­dony átvételét tanúsító okmá­nyokat. Az új típusú uni­verzális mozdonyok kifej­lesztésére az össz-szövetségi vasútépítő tudományos-kutató, tervező- és technológiai inté­zet, valamint a finn „Strem- berg” elektrotechnikai cég együttműködésében került sor. Az új villamos mozdony tel­jesítménye 3280 kilowatt, ma­ximális sebessége 140—160 ki­lométer óránként, A sebesség, a húzóerő, és a fékerő auto­matikus szabályozása jelen­tősen megkönnyíti a vezető munkáját, A rendkívül meg­bízható mozdonyok még a legrosszabb időjárási viszo­nyok mellett is kétezer ton­nás szerelvények vontatására alkalmasak. Az első szovjet gyártmányú mozdonyokat tíz évvel ezelőtt kezdték üze­meltetni Finnországban. Síremlékek 1983. évi kihelyezéssel nagy választékban megrendelhe­tők a Nm-i Temetkezési Vállalat zagyvarónai sírkő­üzemében és a központi temető irodájában. Nagykereskedelmi vállalat felvesz: GÉPÍRNI TUDÓ ADMINISZTRÁTORT, RAKTÁRI DOLGOZÓT, VALAMINT FÉRFI MUNKAERŐT lerakatvezető-helyettesi munkakörbe kereskedelmi végzettséggel. Pályakezdő fiatalok jelent­kezését is szívesen fogad­juk. Érdeklődni: személyesen, PIÉRT V. Salgóbánya. HIRDESSEN ÖN IS A NÓGRÁDBAN! Gyermeknapi ‘létékvásáp május 23-tói 28-ig, a szécsényi Palóc-Skála Áruház műszaki osztályán. Szőrmejátékok 50 % engedménnyel, amíg a készlet tart. A ROMHÄNYI ÉPÍTÉSI KERÁMIAGYÁR azonnali belépéssel felvesz: BETANÍTOTT FÉRFI ÉS NŐI munkaerőt. SZAKMUNKÁSOKAT: — FŰTÉSSZERELŐ, — LAKATOS, — MARÓS, — ESZTERGÁLYOS, — ELEKTROMŰSZERÉSZ, — VILLANYSZERELŐ, — HŐKEZELŐ, EDZŐ MUNKAKÖRÖKBE. A vidékről jelentkezőket autóbusszal szállítjuk a munka­helyre, az alábbi útvonalakon: 1. Nógrádsáp, Bánk, 2. Püspökhatvan, Nógrádkövesd, 3. Dejtár, Nagyoroszi, Érsek vadkert, 4. Terény, Nógrádkövesd, 5. Diósjenő. Rétság. JELENTKEZNI LEHET: A VALLALAX MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN Romhányi Építési Kerámiagyár 2654 Romhány Felszabadulás u. 11. Telefon: 114 MADE IN'HUNGARY ROMHÁNY:' Fínomkerániiiiipari Művek Romhányi Építési Ketámiagydf 2664 Romhány. Fölszabadul»» u 6 NÓGRÁD - 1983. május 22., vasárnap Szezonban is olcsóbban! ÁPllOIIIUftliTliSEK május 23—június 4-ig rnházali vásár 30—60 J° árengedménnyel. Salgótarjánban, a PÉCSKŐ. Balassagyarmaton, az IPOLY ÁRUHÁZBAN. Felnőtt-, gyermek kötöttáruk, fehérneműk, Női, lányka,, bakfis, bébi nyári ruhák, blúzok, szoknyák, ágyneműk, lakástextíliák. HA MOST VASÁRÓL, PÉZT TAKARÍT MEG! A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet 1983. jú­lius 1-től 1986. június 30-ig terjedő 3 éves időtartamra az alábbi üzletek szerződéses üzemeltetésére: 12. sz. zöldségbolt, Salgótarján, Csokonai u. 84. sz. 28. sz. alkatrészbolt, Salgótarján, Salgó út 28. sz. 32. sz. tüzelőolaj-értékesítő, Karancskeszi, Szabadság út 11. sz. Karancsalja, Rákóczi út 186. sz. Cered, Rákóczi u. 10. sz. Salgótarján, Vöröshadsereg út Salgótarján, vásárcsarnok Salgótarján, betonüzem Salgótarján, ötvözetgyár Salgótarján, vásárcsarnok Vizslás, Dózsa u. 11. sz. 36. sz. zöldségbolt, 43. sz. húsbolt, 48. sz. édességbolt, 49. sz. virágbolt, 53. sz. munkahelyi büfé, 54. sz. munkahelyi büfé, 55. sz. zöldségbolt, 110. sz. IV. o. italbolt, 112. sz. III. o. büfé, Salgótarján, KIOSZ-székház, Klapka tér 3. sz. 113. sz. III. o. büfé Somoskőújfalu, Kossuth u. 115. sz. IV. o. büfé, Salgótarján, öblösüveggyár, Hajek u. 17. sz. 116. sz. IV. o. büfé, Zagyvaróna, Váralja u. 5. sz. 117. sz. IV. o. büfé, Salgótarján, STC-klub, Vöröshadsereg u. 122. sz. III. o. büfé, Karancskeszi, Fő út 101. sz. 123. sz. III. o. eszpresszó, Karancskeszi Szécsényi u. 12. sz. 124. sz. III. o. büfé, Karancskeszi, Fó út 23. sz. 128. sz. III. o. büfé, Karancsalja, Rákóczi u. 220. sz. 133. sz. IV. o. italbolt, Zabar, Béke u. 35. sz. 134. sz. IV. o. italbolt, Zabar, Petőfi u. 35. sz. A versenytárgyalást 1983. június 23-án, csütörtökön 10 óra­kor tartjuk meg az ÁFÉSZ székházában, Salgótarján, Rá­kóczi út 13. sz. alatt. A pályázatokat az ÁFÉSZ központjában, a közgazdasági fő­osztályon (II. em.) kell benyújtani. Jelentkezési határidő: a versenytárgyalást megelőző nap. Érdeklődni lehec: az ÁFÉSZ közgazdasági főosztályán, II. em. 206—207. ajtó, vagy telefonon; 11-622/14-es mellékszá­mon. Nágrád megyei munkavália i figyelem! Valamennyi építőipari szak-, betanított és segédmunkás ré­szére felvételt hirdet csak budapesti munkahelyeire A Középületépitö Vállalat Magas kereseti lehetőség, (személyi besoroláson alapuló, tel­jesítménybértől függő bérezés) Felemelt különélési pótlék, a korszerű munkásszálláson el­helyezett dolgozóink részére 60 Ft (MUNKANAP) 1200—1440 Ft/hó vidékről naponta bejáróknak 40 Ft (MUNKANAP) 800—960 Ft/hó különélési pótlékot fizetünk EGYÉB KEDVEZMÉNYEK, SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK: — hazautazási költségtérítés, — albérleti hozzájárulás, — magánerős lakásépítési támogatás, — üdültetés, — vállalati OTP, lakásépítési lehetőség Dejtár, Hont, Ipolyvece, Rétság, Nagyoroszi, Borsosberény, Katalinpuszta helységekben lakókat vállalati autóbusszal naponta szállítjuk. Részt vehet Budapest legszebb középületeinek építésében, rekonstrukciójában. VÁRJA ÖNT A KÖZÉPÜLETÉPITÖ VÁLLALAT. Autóbusz-, tehergépkocsi- és mixergépkocsi-vezetők je­lentkezését is várjuk. Jelentkezés: KÖZÉPÜLETÉPITÖ VÁLLALAT. 1373 Budapest 'V., Molnár u. 19. Érdeklődni: a 182-055/278-as telefonszámon, személyesen, vagy levélben. ZETKA 350-es mo­torkerékpár eladó. Kishartyán, Rákóczi u. 76. ELADÓ 3 éves mű­szakizott Dácia. Ér­deklődni : mindennap 17 óra után. Cím: Te­reske, Petőfi u. 21. ZASTAVA 750-es most műszakiztatott ol­csón eladó. Somos­kőújfalu, Somosi út 152. 0 km-es ARO 320—D 4x4 nyitott tehergép­kocsi eladó. Horváth Zoltán, Balassa­gyarmat, Munkás út 5. Telefon: 83-36. MOST vizsgázott, hároméves, koráll- piros Wartburg igé­nyesnek eladó. Érdek­lődni: 10-378 telefo­non, 17 órától, va­sárnap, egész nap. ÖTTONNÁS teher­gépkocsira fuvart vál­lalok. Salgótarján, Vöröshadsereg út 159. Pl írsz. Lada 1500-as eladó. Érdeklődni: 17 óra után 15-632 telefonon. UO frsz. Trabant Combi jó állapotban eladó. Pásztó, Lovász J. út 5. Dudás. KRIZANTÉM pa­lánta eladó. Nagy- báton*-Maconk&. Ki­lián György út 6. Járdán Antal. ELADÓ falatozó­büfé buszmegállóban. Érdeklődni: Salgó­tarján, Budapesti út 24. IRHA- és szőrme­bundák, kucsmák gallérok nagy vá­lasztékban kapha­tók május 18—26-ig a tavaszi BNV terüle­tén, Baloghné, sze­gedi szűcsmesternél a 44-es kisipari pa­vilonban. I. osztályú, előne­velt fehér húshibrid csirke 50—60 dkg-os, 28 Ft-ért kapható. Ságújfalu Kossuth út 32. Győrinél. SALGÓTARJÁN bel­területén kertes csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Cím: 10-977 telefonon. ELADÓ kétszobás, összkomfortos OTP-s öröklakás kp + OTP- átvállalással. Salgó­tarján, Ybl Miklós út 43. III/15. ÁRON alul eladó építésre alkalmas te­lek Karancsberény- ben, Felszabadulás út 8. Érdeklődni: Ka- rancslapujtő, Petőfi út 110. SZEGÉNYBEN két­szobás, OTP-s örök­lakás és Trabant Spé­ciéi eladó. Herczeg, Dugonics út 1 /B. (iskola mellett) mun­kanapokon, 17 óra után. A tóstrandon eladó lakásnak is megfele­lő 7 helyiségből álló hétvégi ház. Kovács, Salgótarján, Mali- novszkij út 23. A Pásztó és Vidé­ke ÁFÉSZ ipari osztálya FELAJÁNLJA SZABAD KAPACITÁSÁT, A KŐVETKEZŐ SZAKMÁKBAN: festő, vízvezeték-szerelő. Azonnali vállalá­si készséget aján­lunk. Megrendelése­ket: a Pásztó, Fel- szabadulás tér 2. Telefon: 179. cí­men várjuk. Felveszünk: a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ ipari te­lephelyére : VILLANYSZE­RELŐT, HEGESZTŐT, ASZTALOS SZAKMUNKÁ­SOKAT. Jelentkezés: Pász­tó, Felszabadulás tér 2. Telefon: 179. Fizetés: meg­egyezés szerint. AZ Állami Biztosí­tó salgótarjáni fiókja üzleti munkatársa­kat keres. Jelentke­zés : személyesen a munkahely vezető­jénél. HIDEGBURKOLÓ munkára keresünk szak- és betanított dolgozókat. Segéd­munkások is jelent­kezhetnek, akiket 6 hónap alatt betaní­tunk. Megfelelő szakmai gyakorlat után külföldi mun­kavégzés is lehetsé­ges. Felveszünk to­vábbá ács-állványo­zó, vasbetonszerelő, villany-, víz-, gáz- és fűtésszerelő szak- és betanított dolgo­zókat. Munkahelye­ink Budapest és a Duna—Tisza-köze több városában. Érdeklő­dés személyesen, vagy írásban az alábbi cí­men: Duna—Tisza-közi Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. fszt. 6. CZIBIK Gábor vil­lanyszerelő kisiparos villanyszerelési mun­kát vállal. Érdeklőd­ni : Homokterenye, Kossuth út 102. A Váci Kötöttáru- gyár kazári gyáregy­sége felvesz varrónői munkakörbe dolgozó­kat. Bérezés: telje­sítménybér. Betanulá­si idő: 12 hét. Átlag- kereset: 3500 Ft. A gyáregység autóbusz- szal biztosítja a mű­szakkezdésre való pontos beérkezést és mielőbbi hazatérést. Jelentkezni lehet a gyáregység munka­erő-gazdálkodójánál. CSÜTÖRTÖKÖN es­te a 21-es számú úton kocsim tetejéről el­veszett egy zsák pap­rika. A becsületes megtalálónak jutal­mat adok. Cím: 10-977 telefonon. ELCSERÉLNÉM 2 -j- 2 félszobás, Zagyvapálfalva, Gor­kij-telepi komfortos tanácsi bérlakásomat 1 db másfél és 1 db egyszobás, (vagy gar­zon) tanácsi lakásra, Salgótarjánban. ,.,Jm* niusi költözés” jel­igére a kiadóba. KÜLÖNBÉ JÁRATÜ szoba, fürdőszoba, konyhahasználattal kiadó. Salgótarján, Kilián krt. 98. 1/3. SZAMÓCA .ŐSZIBARACK ALMA. SÁRGABARACK A GYÖNGY ÜDÍTŐITAL CSMND 4 ÚJ/4BB TNGJk ;r ö n i SOMA JOBB KORTY V M. ;. :•>* . A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti a pihenni vágyókat, hogy a pásztói strandfürdőt május 28-án, 9 órától megnyitja Kulturált környezet és 28 QC-os »íz várja a vendégeket. Nyitvatartási idő: naponta 9 órától 18 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom