Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)
1983-05-21 / 119. szám
ATLÉTIKA LABDARÚGÁS v . jäf»H Bgy. SE-sikerek a csb-n Véget ért a megyei úttörő-olimpia Keresztúri Ildikó nyerte a leány ötpróbát. Herbst Rudolf felvételei gyarmati versenyző szintén bekerült. A döntőben kissé fáradtan 15.29 mp-cel 8. helyezést ért el. A férfi 400 méteres síkfutásban Huszár Norbert 53.56-os eredményével ért el egyéni csúcsot, ami kevésnek bizonyult a döntőbe jutáshoz. * A múlt hét végén bonyolították le az 1982—83. évi Nógrád megyei atlétikai úttörő-olimpiai döntőt. A csapatok versenyében a fiúknál a balassagyarmati Ifjúság úti, a lányoknál az érsekvadkerti általános iskola együttese bizonyult a legjobbnak. Az egyéni összetett versenyt Bojtos László, illetve Koplá- nyi Adrienn nyerte, mindketten gyarmatiak. Négypróbában (kislabdadobás, távolugrás, 60 és 400 m-es síkfutás), a fiúknál Kisterenye, ilFiúk a célban. A 60 m-es síkfutás győztesei. Kellemes, nyárias időben rendezték a Szilágyi úti sporttelepen az országos ifjúsági csapatbajnokságot. Az első versenynapon a női távolugrásban szép balassagyarmati siker született, Deák Katalin révén. Az első sorozatban elért 5.96 cm-es eredményével 2 cm-re megközelítette a megyei csúcsot és az előkelő 4. helyezést érte el. A távolugrás befejezése után bonyolították le a 100 méteres gátfutás női döntőjét, amelybe a letve Nemesvári Ottó (Balassagyarmat), a lányoknál a salgótarjáni Mártírok úti iskola és annak tanulója Pénzes Irén győzött, ötpróbában — itt 600 méter a nagyobbik táv és súlylökés is szerepel — a fiúknál Karancslapujtő és a szendehelyi Jámbor László győzött, a lányok versenyében Jobbágyi általános iskolája, illetve a balassagyarmati Rákóczi iskolában tanuló Keresztúri Ildikó gyűjtötte össze a legtöbb pontot. RÖPLABDA Továbbjutottak a kecskemétiek Háromnapos területi röplabdadöntő színhelye volt a közelmúltban Salgótarján. Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Bács-Kiskun megye középiskolás bajnokcsapatai mérkőztek az országos döntőbe jutásért Nógrád megye legjobbjaival. Az egyetlen továbbjutó helyre Kecskemét fiú- és le- anycsapata volt a legesélyesebb. A papírforma érvényesült, hiszen » Bács megyeiek mindkét nemben veretlenül nyerték a tornát. A Nógrád megyeieket a Bolyai Gimnázium leány- és a 211. sz. ISZI fiúcsapata képviselte. Mindkét együttes „dobogós” lett: a harmadik helyen végeztek. A leányok legyőzték Miskolcot, és alig valamivel maradtak alul az egriekkel szemben (3—2). A fiúk Egert fektették kétvállra. Szép sikernek könyvelhető el, hogy a bolyais Veres Orsolya lett a legjobb mezőnyjátékos; a legjobb támadó pedig a kecskeméti Kató Márta. A fiúknál Szappanos Benedeket ítélték a legeredményesebb védőjátékosnak, míg a legsikeresebb támadó címet a miskolci Tökölyi László érdemelte ki. Ezek a játékosok tiszteletdíjat kaptak a Nógrád megyei Tanács művelődési osztályától. SAKK Versenyhírek Az OB II. Keleti csoportjában az értékelések során Kassai elveszítette játszmáját, így az SZVSE—St. Volán mérkőzés végeredménye HlJÍS—3,5. További eredmények: ÉPGÉP—Eger 5,5—8,5, Orosháza—Gyöngyös 6—8. A Keleti csoport „alsóházában” a 9. (tavaszi utolsó) forduló előtt ez a helyzet: ban rendezték meg a III. országos hexasakk-bajnokságot. A 11 fordulós versenyt a báta- széki Rudolf László nyerte 10 ponttal, s ezzel megvédte tavalyi elsőségét. Az élmezőnyben az előkelő 5. helyen zárta a versenyt a ceredi Vá- lyi Nagy Tamás, aki 7 pontot gyűjtött. * in. Kecskemét 11. epgep 12. St. Volán l.l. Eger SE 14. Orosháza 84-4 53 8 2 1 5 52,5 8 2 1 5 48,5 8 4 - 4 47,5 8 - - 8 39 Az st. Volán vasárnap a fi. helyen álló 57 pontos BHG csapatát fogadja Salgótarjánban a sportcsarnokban. * Harminc meghívott versenyző részvételével GárdonyAz idén nyáron a Veszprém megyei Sakkszövetség rendezi az országos vidékbajnokságot Veszprémben, június 27. és július 9. között A 11 fordulós, svájci rendszerben lebonyolításra kerülő viadalon Nógrád megye színeit az St. Volán négy versenyzője: Egyed András, Ponyi Attila és Gál Gábor mesterjelöltek és Simkó Jenő I. osztályú versenyző képviseli. 6 NÓGRÁD - 1983. május 21., szombat Kézilabda NB II; Országos serdülő- és ifjúsági bajnokság Serdülők: DVTK—Nagybátony 6—0 (1—0) Nagybátony, 100 néző v.: Hoffmann. Nagybátony. Gazdag — Vályi, Kecskés, Kiss, Tóth. (Bangó) — Szajkó. Kenyeres. Varga, — Szomora (Baranyi), Pádár (Fábián). Edző: Veres Mátyás. Jók: Kecskés. Varga, Kenyeres. Szajkó. A listavezető végig uralta a mezőnyt. A hazaiaknak nem sok lehetőségük adódott a bizonyításra. Bgy. SE—EGSZÖV MEDOSZ 11—0 (4—0) Bgy. SE: Fábián — Szabó, Újvári Erdélyi — Gyurovics, Zólyomi (Beke), Paumann, Szlezák — Pintér (Mátyás), Semetke, Esztergályos. Edző: Tományi Pál Góllövők: Szlezák (3). Esztergályos (2), Mátyás (2), Zólyomi. Semetke, Gyurovics, Fábián. Jók: Szlezák, Esztergályos, Paumar.ni. A tabella alsó felében tanyázó ÉGSZÖV gyenge ellenállást tanúsított a helyenként ötletesen és sok helyzetet kidolgozó hazaiakkal szemben. A Pásztó—Recsk serdülő mérkőzés elmaradt, a vendég együttes nem állt ki. Eger—Síküveggyár 8—0 (3-0) Síküveggyár: Somodi — Csemer, Gyetvai, Baranyi, Závotka, — Varga, Lugosi, Illés — Smelkó, Surján, Oláh. Edző: Szűcs László. A minden csapatrészben jobb egriek győzelme egy pillanatig sem volt kétséges. A tavaszi 12—0-as tarjáni vereséghez viszonyítva ez a 8—0 fejlődést igazol. Ifjúságiak: DVTK—Nagybátony 3—1 (1-0) Nagybátony. 100 néző, v.: Fodor. Nagybátony: Hiesz — Matuszka, Balázs, Ponyi, Babcsán — Hajdara, Kiss K., Orosz (Mellem) — Kovács (Puporka), Laczkó, Bazsó. Edző: Ponyi László. Góllövő: Kiss. Jók: Hiesz, Balázs és Ponyi. Nyolcvan percig kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. Az utolsó tíz percet a vendégek bírták jobban, és ez győzelmüket jelentette. Bgy. SE—ÉGSZÖV MEDOSZ 2—0 (0—0) Bgy. SE: Puruezki, (Molnár) — Szlezák, Mihály. Maring, Paumann — Kónya G. (Túri), lélek, Kónya T. (Sza- lánszki), — Szűcs, Hodur, Zsidai. Edző: Beke Ferenc. Gollövő: Szűcs (2) Rossz talajú pályán, nagy melegben, alacsony színvonalú mérkőzést vívtak a csapatok. A hazai csapatból senki sem nyújtott átlagon fölüli teljesítményt. Pásztó—Recsk 3—I (1—0). Pásztó. 100 néző. Pásztó: Galvács — Bajnóczi, Amdó. Ravasz. Králik, — Berzák, Tóth A., Tári S., Nagy I., Alapi. Berkes. Edző: Veres Béla. Góllövők: Ravasz, Berzák, Alapi. Jók: Andó, Ravasz, Berkes, Galvács. A minden csapatrészében jobb hazai együttes győzelme megérdemelt. Eger—Síküveggyár 11—0 (5-0) A métkőzésről részletes jelentés nem érkezett be Eredmények, táblázatok Járási labdarúgó-bajnokságok. Pásztói járás, felnőttek: Palotáshalom—Mátraszőlős 4—1, Ecseg—Buják 1—1, Bér —Kálló 2—4, Erdőtarcsa— Szarvasgede 1—1, Tar—Szi- rák 3—1, Felsőtoíd—Héhalom 0—0, Kisbágyon—Csécse 15—0, Hasznos szabadnapos. 3. Palotás 4. Ecseg 5. Hasznos 6. Buják 7. Kálló 8. Szirák 9. Héhalom 10. Tar 11. Bér 12. Csécse 13. Kisbágyon 14. Erdőtarcsa 24 17 2 5 75-21 36 24 17 2 5 78-29 36 23 15 2 6 68-40 32 23 14 1 8 63-39 29 23 12 1 10 47-52 25 23 8 2 13 43-66 18 23 7 3 13 29-50 17 23 6 4 13 41-69 16 24 6 2 16 33-72 14 23 5 1 17 26-69 11 24 2 2 20 12-69 6 23 2 2 19 9-68 6 3. KSZESE 4. K.-berény 5. Mátraver. 18 6 1 11 29-45 13 17 4 3 10 24-46 11 18 3 2 13 19-47 8 Az ifjúsági kupa eredményei, A csoport: Karancslapujtő—Cered 4—0, Ménkes— Kis-Zagyvavölgye 3—0, Ménkes—Karancslapujtő 1—2, Kis-Zagyvavölgye—Cered 1—0. A bajnokság állása 1. Palotás 25 23 2101- 18 48 2. Mátraszől. 26 20 2 4 101- 31 42 3. Felsőtold 26 15 8 3 98- 42 38 4. Buják 25 15 5 5 75- 40 35 5. Ecseg 25 14 2 9 66- 37 30 6. Szirák 23 11 8 6 60- 35 30 7. Hasznos 25 12 2 11 68- 54 26 8. Szarvas 25 10 6 9 59- 55 26 9. Kálló 25 10 5 10 59- 64 25 10. Bér 25 8 5 12 56- 56 21 11. Tar 25 5 9 11 57- 89 19 12. Héhalom 25 7 4 14 41- 46 18 13. Kisbágyon 26 4 5 17 50- 86 13 14. Erdőtarcsa 25 1 3 21 33-126 5 15. Csécse 25 1 “ 24 14-159 2 Ifjúságiak: Palotáshalom— Mátraszőlős 0— 2, Ecseg—Buják 3—2, Bér— Kálló 3—2, Tar—Szirák 5— 1, Felsőtold— Héhalom 6-0, Kisbágyon— Csécse 0—3, Hasznos szabadnapos. A salgótarjáni járási felnőttbajnokság rájátszásának eredményei: A csoport: Karancslapujtő—Cered 3—0, Ménkes—Kis-Zagyvavölgye 3—0, Kis-Zagyvavölgye—Karancslapujtő 2—0, Cered— Ménkes 2—1, Ménkes—Karancslapujtő 4—1, Kis-Zagy- vavölgye—Cered 1—1. Az A csoport állása 1. Karancslap. 19 14 2 3 72-20 30 2. Cered 19 11 2 6 49-27 24 3. Ménkes 19 9 5 5 36-39 23 4. Kis-2jagyva 19 7 7 5 38-32 21 A B csoport eredményei: Mátra verebély—Mihálygerge 1—3, Karancsberény—KSZESE 1—1, KSZESE—Mátraverebély 6—0, Mihálygerge—Etes 3—0. A kupa állása 1. Karancslapujtő 2. Kis-Zagyva 3. Ménkes 4. Cered 32-1 7-54 32-15-44 31-24-52 31 - 2 3-5 2 B csoport: Nagybátony—Mihálygerge 9—1, KS&ESÉ— Nagybátony 2—2, Mihálygerge—Éltes 3—0. A B csoport állása 1. Nagybátony 2. Mihálygerge 3. KSZESE 4. Etes 2 1 1 - 11-3 3 21-1 4-92 1 - 1 - 2-21 1 - - 1 0-3 Az Edzett Ifjúságért Kupa eredményei: Rónafalu—Ságújfalu 6—0, Litke—Ipolytar- nóc 3—0. A kupa állása A bajnokság állása 1. Mátrasz. 24 20 1 3 78-17 41 2. Felsőtold 24 19 1 4 86-27 39 A B csoport állása 1. Mihálygerge 18 7 4 7 23-19 18 2. Etes 17 7 2 8 26-41 16 1. Ipolytarnóc 2. Litke 3. Rónafalu 4. Ságújfalu 3 2 1 - 12- 3 5 4211 8-85 31-2 10-12 2 2 - - 2 0- 7 Szarvasi FSC—STC ] 33-24 (14-10) Szarvas, 250 néző, vezette: Kai* már és Tibor. STC: Kiss — Ná- gel (8), Határ (1), Drevenka (3), Nagy, Szabó (6), Pádár (5). Csere: Berdó (kapus), Digner. Edző: Nagy István Az eredmény alakulása: 10. p: 6—2, 18. p: 9—4, 27. p: 14—10, 40. p: 21—14, 55. p: 31—23. A hazai együttest — nem véletlenül, hiszen a mérkőzést megelőzően néhány nappal Salgótarjánban egygólos vereséget szenvedett — fűtötte a visszavágás vágya. Az első perctől kezdve nagy kedvvel és eredményesen támadta a kissé fáradtnak tűnő STC kapuját. A szünetig jelentős előnyre tett szert. A második félidőben a Tarján egy ideig jobb volt, fel is zárkózott, de a hazaiak ismét rákapcsoltak, egyre nőtt a különbség a két csapat között: játékban és gólokban egyaránt. A szarvasiak alapjában véve végig jobban játszottak és megérdemelten nyertek. Kiállítások: 2, ill. 6 perc. Kétméteresek: 5—3, ill. 5—4. A Szarvas legjobb dobói: Túri és Gregor (7—7). Jók: Gregor, Fekete, Túri, ill. Nágel és Szabó. Pádár Tibor technikai vezető: — Ilyen felállásban nem tudtunk’ szorosabb eredményt elérni, — t. i. — Középiskolások területi bajnoksága Szombaton a salgótarjáni Kohász-stadionban rendezik a középfokú intézmények területi atlétikai bajnokságát. A küzdelmek 11 órakor kezdődnek, az ünnepélyes megnyitó után a 100 m-es leány gátfutással, valamint a fiú súlylökés és magasugrással, ezen kívül távolugrás, gerely- hajítás. a fiúknak 110 gát,1 diszkoszvetés, gerelyhajítás, valamint szintén a fiúknak 3000 m-es síkfutás szerepel aj programban. A váltószámok: 4x100, 4x400 (mindkét nemben és korcsoportban), illetve a leány II. korcsoportnak 4x800 m-es távon lesz. Eredményhirdetésre a versenyszámok után 15 perccel kerül majd sor. A tervek szerint a verseny 15.30 órakor ünnepélyes aktussal zárul: ekkor osztják ki a csapatok érmeit és okleveleit. Bács-Kiskun, Heves. Nógrád és Pest megye jogosult versenyzői közül a legjobbak inrunen közvetlenül az országos középiskolás bajnokságra j Útnak.' Ma délután: STC— Skeronovac „focigála" Nagy sikert aratott tavaly a salgótarjáni labdarúgö-öregfiúk vendégjátéka a jugoszláviai Sko- renovacon. A tarjániak emlékezetes mérkőzésen 5—2-re nyertek a hazaiak ellen. Ma délután a tóstrandi pályán ismét találkozik* a két „old boys’* gárda. A rendezők szeretettel várják a közönséget a mérkőzésre; a belépés díjtalan. A hazaiak kerete: Szőke. Horváth K., Gecse, Kmetty. Oláh, Mester, Kakukk, Taliga, Boskó, Angyal, Horváth F., Répás, Básti, Szalai, Jeck, Veres, Toldi, Kökény. A találkozó 18 órakor kezdődik. Hét végi sportműsor SZOMBAT ATLÉTIKA Középfokú tanintézetek területi bajnoksága. Salgótarján, Kohász-stadion, 10 óra. BIRKÓZÁS Kötöttfogású serdülő magyar bajnokság. Salgótarján, városi sportcsarnok, 13 óra. KERÉKPÁR „Edzett ifjúságért” kerékpártúra a Ménes- és a Lóci- patak környékére. A túra Salgótarjánból az STC tóstrandi pályáról indul 9 órakor. KÉZILABDA Megyei női bajnokság: Síküveggyár—Pásztó, Nagybátony—Bgy. SE. Kezdési idő: 10 óra. Megyei férfibajnokság: Nagybátony—Szőnyi MSE. Kezdési idő: 11 óra. KOSÁRLABDA Úttörő-olimpia megyei döntői. Salgótarján, Petőfi Ált. Iskola, 9.30 óra. LABDARÚGÁS Területi bajnokság, Mátra- csoport: St. Síküveggyár- Borsodi Bányász, Salgótarján, Sugár út, 17 óra, v.: Mészáros, Pásztó—Jászberényi Lehel, Pásztó, 17 óra, v.: Morgó. Úttörő-olimpia megyei döntői, Salgótarján, Sugár út, 9.30 óra. ÖSSZETETT HONVÉDELMI VERSENY ÖHV megyei döntői, Salgótarján, öblösüveggyári pálya, 9 óra. RÖPLABDA Úttörő-olimpia megyei döntői, Salgótarján, Budapesti úti Ált. Iskola, 9.30 óra. TERMÉSZETJÁRÁS „Edzett ifjúságért” nyílt túra Kercseg környékére. A túra Salgótarjánból az STC tóstrandi pályájáról indul 9 órakor. TÖMEGSPORT Olimpiai ötpróba futó- és tömegsportriap, Salgótarján, STC tóstrandi pálya, 9.30 óra. VASÁRNAP BIRKÓZÁS Kötöttfogású serdülő magyar bajnokság. Salgótarján, városi sportcsarnok, 9 óra. KÉZILABDA Megyei női bajnokság: Rét- ság—STC. Kezdési idő: 10 óla. Megyei férfibajnokság: Ér- sekvadkert—Pásztó. Kezdési idő: 10 óra. Pásztó járási női bajnokság: Csécse—Felsőtold, Héhalom—Tar, Szirák—Erdőtarcsa, Kálló—Ecseg, Buják—Palotáshalom, Mátraszőlős—Hasznos. Kezdési idő: 15.30 óra. LABDARÚGÁS NB II.: Nagybátony—Siófok, Nagybátony, 18 óra, v.: Bognár, Eger SE—STC, Eger, 18 óra, v.: Ádám. Területi bajnokság. Mátra- csoport: Recsk—Balassagyarmat, Recsk, 17 óra, v.: Per- cze. Megyei I. osztályú bajnokság: Romhány—Szendehely, V.: Barta, St. Volán—Szőnyi MSE, v.: Győri, Mátranovák —Somoskőújfalu, v.: Enreiter, Kisterenye—Szurdokpüspöki, v.: Békési, Nógrádmegyer— Szécsény, v.: Imrich, Balassi BSE—Nézsa, v.: Bognár, St. Bányagépgyár—Kazár, v.: Klement, Ötvözet MTE—Erdőkürt, v.: Dévai. Kezdési idő: ifiknél 15 óra, felnőtteknél ,17 óra. Járási bajnokságok, balassagyarmati járás, „A” osztály, I. csoport: Herencsény—Ér- sekvadkert, Bércéi—Nógrád- sipek, Hugyag—Bgy. SE II,, Becske—Nagylóc, Hont— Szügy, II. csoport: Nógrádmarcal—Rimóc, Piliny—örhalom, Dejtár—Patak, Ma- gyarnándor—Szanda, Ludányhalászi—N ógrádkövesd. Kezdési idő: ifiknél 15 óraj felnőtteknél 17 óra. „B” osztály: Csitár—Terény, Ipolyszög—Drégelypalánk, Csesztve—Hollókő, Endrefal- va—Mohora, Patvarc—Var- sány, Cserhátsurány—Nóg- rádszakál. Kezdési idő: 11 óra. Pásztói járás: Csécse—Felsőtold, Héhalom—Tar, Szirák—Erdőtarcsa, Szarvasgede—Bér, Kálló—Ecseg, Buják —Palotáshalom, Mátraszőlős —Hasznos. Kezdési idő: ifiknél 15.30 óra, felnőtteknél 17 óra. Rétsági járás: Diósjenő— Nógrádi Honvéd, Rétsági Honvéd—Berkenye, Nőtincs —Borsosberény, Tereske— Pusztaberki, Nógrád—Nagyoroszi II., Felsőpetény—Rét- ság, Kisecset—Tolmács, Kezdési idő: ifiknél 16 óra, felnőtteknél 18 óra. Salgótarján járás: Karancslapujtő—Ménkes, Cered—Kis- Zagyvavölgye, Mihálygerge— KSZESE, Etes—Karancsberény. Kezdési idő: ifiknél 15 óra, felnőtteknél 17 óra. „Edzett Ifjúságért” Kujja: Litke—Rónafalu, 17 óra. SAKK OB II., Keleti csoport: St. Volán—BHG, Salgótarján, városi sportcsarnok, 9 óra.