Nógrád. 1983. május (39. évfolyam. 102-127. szám)
1983-05-17 / 115. szám
Közlemény Robert David Muldoonnak, Új-Zéland miniszter Párfértekezlet Csehszlovákiában Feladat a népgazdaság intenzív fejlesztése Genfi folytatás elnökének hivatalos magyarországi látogatásáról Lázár Györgynek, a Minisztemács elnökének meghívására május 12—15 között hivatalos látogatást tett hazánkban Robert David Mul- doon Űj-Zéland miniszterelnöke, egyben pénzügyminisztere. Kíséretében volt Bernard Galvin pénzügyminisztériumig államtitkár és Hugo Judd Űj-Zéland magyarországi nagykövete, valamint Timothy Groser, • a miniszter- elnöki hivatal külnolitikai tanácsadója. A miniszterelnököt elkísérte felesége, Thea Muldoon asszony is. Az új-zélandi kormányfő megbeszéléseket folytatott vendéglátójával, Lázár Györggyel. Találkozott továbbá Marjai József miniszterelnök-helyettessel, Heté- nyi István! pénzügy-' és Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel, A miniszterelnököt fogadta Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Magyarországi tartózkodása során Robert David Muldoon megtekintette a Ganz-MA- VAG mozdony-, vagon- és gépgyárat, amely az elmúlt években motorvonat-szerelvényeket szállított az új-zélandi államvasutak részére. Ellátogatott Egerbe és környékére, ahol Heves megye életének jellegzetességeivel, valamint a környék nevezetességeivel ismerkedett meg. Szívélyes légkörben lezajlott megbeszélésein a két kormányfő időszerű nemzetközi politikai és gazdasági kérdéseket tekintett át. Egyetértettek abban, hogy a jelenlegi feszült, nemzetközi helyzetben a politikai kérdések tárgyalásos rendezése mellett különös jelentősége van a gazdasági és pénzügyi problémák megoldásának. Egyes kérdésekben fennálló nézet- ' különbségeik ellenére egyetértettek abban, hogy a feszültség enyhítése érdekében haladéktalan lépések szükségesek és, hogy a különböző társadalmi rendszerű kis államok közötti együttműködés, a párbeszéd erősítése hatékonyan hozzájárulhat a nemzetközi viszonyok javításához. A két kormányfő szakértők részvételével átfogó véleménycserét folytatott a nemzetközi gazdasági és pénzügyi élet kérdéseiről. Kifejezték egyetértésüket és érdekeltségüket, hogy mielőbb elháruljanak a kereskedelmi, és a pénzügyi kapcsolatok bővítését gátlp mesterséges akadályok, mint a diszkrimináció, a protekcionizmus és az embargópolitika. Robert David Muldoon részletesen kifejtette egy új nemzetközi gazdasági és pénzügyi rendszer létrehozására vonatkozó elgondolásait, amelyeket a magyar fél érdeklődéssel tanulmányoz. A magyar—új-zélandi kapcsolatok áttekintése során a két kormányfő megelégedéssel állapította meg, hogy országaik kapcsolatai az elmúlt években, főként gazdasági és kereskedelmi téren számottevően fejlődtek. Egyetértettek abban, hogy a nagy földrajzi távolság ellenére is kedvezőek a feltételek a kapcsolatok fejlesztésére, és e téren még nem merítették ki lehetőségeiket. A két ország kölcsönösen érdekelt abban, hogy gazdasági együttműködésüket és kereskedelmi kapcsolataikat szélesebb alapokra helyezve keressék a további fejlesztés lehetőségeit a mezőgazdaság, mindenekelőtt az állattenyésztés, valamint az ipar területén. Á megbeszélések során megállapodtak, hogy ez irányú lépéseik ösz- szehangolásáról a közeljövőben szakértői szinten további tárgyalásokra kerül sor. Tárgyalás a Gymnichi-kastélyban Részbeni megegyezés Döntéshozatal nélkül ért véget vasárnap a Közös Piac tíz külügyminiszterének Bonn melletti tanácskozása. A Gymnichi-kastélyban megtartott eszmecsere egyik központi vitatémája a nyugat-európai szervezet költségvetésének újbóli szabályozása volt. A külügyminiszterek csak abban tudtak megállapodni : azonnal kidolgozandó kérdőívben kérik ki a tagállamok véleményét a brüsszeli főbizottság javaslatáról, hogy a Közös Piac fenyegető fizetésképtelenségének elkerülésére emeljék az egyes tagállamok által befizetett összeget. A közös álláspont kidolgozására, a végső döntés meghozatalára aztán a Közös Piac miniszteri tanácsának május 24-i, brüsz- szeli ülésén tesz majd kísérletet a tíz tagállam. Nagv-Britannia radikálisan csökkenteni szeretné hozzájárulását, a nyugatnémet kormány pedig sokallja, hogy az eddig kilencmilliárd márka helyett a jövőben tizenhá- rommilliárdot fizessen. Bonnban rámutattak, hogy a szervezet időzavarba került, hiszen a kérdést tisztázni kellene a Közös Piac június 6— 7-i, stuttgarti csúcstalálkozójáig. A gymnichi tanácskozáson a dán, a brit és a francia külügyminiszter ellenállása miatt nem sikerült Hans-Diet- rich Genschernek, az NSZK külügyminiszterének elfogadtatnia azt a1 nyugatnémet terved hogv a szervezeten belül töröljek el az egyes tagállamok vétójogát és biztosítsanak az eddiginél jelentősen nagyobb hatáskört az Európa-parlamentnek. A nemzeti érdekek védelmének igénye ezúttal is felülkerekedett a többségi döntéshozatalt szorgalmazó állásponttal szemben. Súlyos harcok a hét végén is A hét végén súlyos harcok zajlottak le földön és tengeren egyaránt az iraki és az iráni erők között. Az iraki hírügynökség azt jelentette, hogy az iraki légierő, valamint a haditengerészet megtámadott és megsemmisített öt iráni hajót az Arab- (Perzsa-) öbölben. A teheráni hír- ügynökség viszont arról adott hírt, hogy az iráni erők szombaton a több mint 500 kilométer hosszú, határmenti front középső szakaszán visz- üavertek egy iraki támadást. Mind az iraki, mind az iráni hadijelentések tartózkodtak attól, hogy kommentálják az ellenfél állításait. Bagdadban bejelentették azt is, hogy a hét végén az iráni tüzérség lőtte a dél-iraki Bászra várost és „károkat okozott polgári létesítményekben”. Az iráni vezérkar közleménye szerint a határmenti front középső szakaszán lezajlott ütközetben harminc iraki katona vesztette életét. Iráni áldozatokról a teheráni jelentések nem szólnak. 2 NÓGRÁD - 1983. május 17., kedd A népgazdaság határozottabb intenzív fejlesztése állt a középpontjában a vasárnap véget ért kétnapos csehszlovákiai pártértekezleteknek, amelyeket az ország kerületeiben, valamint két szövetségi köztársaság fővárosában, Prágában és Pozsonyban tartottak meg. A prágai pártértekezlet vitájában elhangzott hozzászólásában Gustáv Husák, a CSKP főtitkára hangoztatta: a különböző gazdasági akadályok és a bonyolult világ- helyzet ellenére az élet minden fontosabb területén sir kérésén teljesül a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött program. Annak ellenére, hogy a helyzet alakulása miatt egyes gazdasági elképzeléseket meg kellett változtatni, az eredmények összességükben teljes mértékben igazolják a kongresszuson kijelölt program helyességét. Leszögezte: joggal állapítható meg, hogy a belpolitikai helyzet stabil, a szocialista állam Szilárd és konszolidált. Gustáv Husák rámutatott: a program két alapvető feladatot jelölt ki: a gazdaság további, bár szerényebb ütemű fejlesztése és az elért magas életszínvonal megtartása, az élet minőségének javítása. az elért eredmények függvényében. Az idei év első harmadában elért eredmények kedvezőbbek a terv- előirányzatnál mind a termelés bővülésében, mind az egyes minőségi mutatókat, a munkatermelékenységet is beleértve, amelynek alakulása az elmúlt években nem volt kielégítő. Í983-ban a gazdaság gyorsabb ütemű fejlesztése került napirendre. A mezőgazdaság terméskilátásai egyelőre jók. Az ellenséges propaganda egyik kedvelt témája — mondotta a továbbiakban — az úgynevezett emberi jogokról szoló demagógia. Cséhszlová- kiával kapcsolatban mindenáron arra törekszenek, hogy a társadalomban elszigetelt, félresiklott egyénekből álló csoportot találjanak, akiknek az lenne a feladatuk, hogy Csehszlovákiában „védelmezzék az emberi jogokat”. Gustáv Husák megemlítette a nyugatnak azt a törekvését, hogy Csehszlovákiának problémái keletkezzenek az egyházakkal. A szocializmussal szembeni politizálásra ösztökélik az egyházat és arra, hogy az állampolgárokat a szocialista rendszer ellen lá- zítsa. Nap mint nap hazugságokat terjesztenek az egyház „elnyomásáról”. A csehszlovák állam nem tervez semmilyen új lépést az egyházhoz fűződő kapcsolatában — szögezte le Gustáv Husák. Tiszteletben tartja az alkot- mánvSan rögzített vallásszabadságot, nem kívánjuk a kapcsolatok romlását az állam és az egyház között — jelentette ki többek között a CSKP KB főtitkára. Kezdetét vette a brit Hétfőn reggel a munkáspárt vezetőinek sajtóértekezletével kezdetét vette a brit választási kampány. Michael Foot pártvezér a „Űj reménység Nagy-Britanniának” című kiáltványhoz fűzött megjegyzéseiben azt ígérte: ha a munkáspárt hatalomra jut, akkor „ismét munkát ad az országnak és újjáépíti a konzervatív rombolás által megrendített iparágakat”. A kiáltvány szerint erre a célra egy munkáspárti kormány 11 milliárd fontot költené. Ennek fedezetéül állami hitelek, eddig külföldre kampány beruházott (vagy menekített) tőkék és az olajjövedelmek szolgálnának. Peter Shore, a munkáspárt árnyékkormányának pénzügyi szóvivője hangoztatta: a kampányban a párt elsősorban azzal az „újfajta pesszimizmussal” szeretne harcba szállni, amelyet a Thatcher- kormány hintett el, mondván, hogy állami eszközökből semmit sem lehet a 3 milliós munkanélküliség ellen tenni, ö is hangsúlyt helyezett arra, hogy a valutakiáramlást (tőkeexportot) a munkáspárt korlátozni fogja, ahogyan 1945. és 1979. között minden választási brit kormány tette. ígéretet tett emellett a „legterhesebb” adófajták eltörlésére, illetve mérséklésére. Denis Healey, a munkáspárt helyettes vezére felidézte, hogy a Churcillt 1945-ben megbuktató Clement Attlee munkáspárti kormánya két és fél év alatt 3,5 millió embert juttatott , munkához. Azt mondta, „ilyen nagyralátó” egy mostani munkáspárti vezetés nem lehet, mert „Thatcher asszony több kárt okozott az országnak, mint Hitler bombái” —, de reális célkitűzés öt év alatt 2 millió embert munkához juttatni. Hamis hírek Kubáról Visszautasították a rágalmakat Roberto Veiga, a kubai szakszervezeteket tömörítő kubai munkásközpont (CTC) főtitkára cáfolta azokat a vádakat, hogy a szigetországban megsértenék a szakszervezeti jogokat. A nyugati sajtó az utóbbi időben több olyan hírt közölt, hogy Kubában sok embert letartóztattak, s ötöt közülük halálra ítéltek, mert „független szakszervezetet akartak létrehozni". Roberto Veiga minden alapot nélkülöző rágalmaknak nevezte ezeket az állításokat abban a levélben, amelyet a hét végén küldött Ibrahim Zakariának, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkárának. A kubai szakszervezeti vezető levelében hangsúlyozza: a Kuba elleni .rágalomhadjárat azután kezdődött, hogy a kubai hatóságok letartóztattak és bíróság elé állítottak 33 személyt szabotázs, az állami és egyéni tulajdon vandál pusztítása, valamint a közrend megsértése miatt. A CTC főtitkára határozottan leszögezte: ezeknek az embereknek nem a szákszervezeti jogok „védelme”, s még kevésbé egy szakszervezet létrehozása volt a céljuk, hanem az ország békés építő munkáját akarták megzavarni- „Ugyanazok az erők — azaz az amerikai titkosszolgálat és a CIA alá tartozó szervezetek —, amelyek kiképezték és támogatták a szabotázsakciók elkövetőit, most rágalomhadjáratot kezdtek Kuba ellen, hogy meggátolják a bűnösök felelősségre vonását” — olvasható a levélben. — A bíróság a 33 személy közül néhányat valóban szigorú büntetésre ítélt, de senki ellen nem alkalmazták a kubai törvények által kiszab-, ható legsúlyosabb büntetést — emlékeztetett levelében Roberto Veiga, a CTC főtitkára. Pekingi Súlyos harcok Csádban konzultáció Befejezte pekingi villámlátogatását Pakisztán külügyminisztere, Szahibzada Ja- kub Han, akit hétfőn fogadott Csao Ce-jang, kormányfő, illetve újból tárgyalt kínai kollegájával Vu Hszüe- csiennel. Pekingi nyugati források úgy tudják, hogy Jakub Han „afgán békeformula” ügyében konzultált Pekingben, s szándékában áll az ENSZ Biztonsági Tanácsának többi állandó tagját is felkeresni, még mielőtt június közepén Genfben felújulnának az ENSZ égisze alatt folyó pakisztáni—afgán tárgyalások. A források szerint afganisztáni „rendezési tervről” van szó, amelynek sikerét a Biztonsági Tanács állandó tagjai szavatolnák. A pekingi konzultációkról a kínai hírközlés lényegi információt nem árult el, Jakub Han csak annyit jegyzett meg. hogy azok „nagvon sikeresek” voltak. Az Űj Kína szerint Csao Ce-jang és a pakisztáni mi-; niszter számos nemzetközi kérdést vitatott meg, köztük Afganisztánt is. Csádban súlyos harcok folynak a Goukouni Oeddei ver zette ideiglenes nemzeti egységkormány csapatai és His- séne Habré jelenleg hatalmon levő rendszerének egységei kö. zött. Mint az AFP francia hír- ügynökség hétfőn beszámolt róla, a Goukouni Oueddei vezette Csád Nemzeti Felszaba- dítási Frontja (Florinat) Párizsban közleményt adott ki az eseményről. Csád franciaországi nagykövetsége megerősítette, hogy harcok folynak az országban. A közlemény szerint a Habré vezette kormány katonái május 12-én támadást intéztek a Frolinat által ellenőrzött Ounianga-Kebir Város el. len, amely N’Djamenától, a fővárostól 800 kilométerre, északra fekszik. A front csapatai viszaverték a támadást, és ellentámadást indítottak. Több mint 200 kilométert hatoltak előre délnyugati irányban s elfoglalták Faya-Lar- geau várost. A Frolinat ellenőrzése alá került Kirdimi település is, amely 90 kilométerre északnyugatra van Faya-Largeau várostól. Uj párt Törökországban Törökországban hétfőn Nemzeti Demokrata Párt néven megalakult az 1980. szeptemberi katonai hatalomátvétel utáni első, új, törvényes politikai párt. Április 24-én lépett életbe a politikai pártokra vonatkozó törvény, amelynek értelmében hétfőn Ankarában bejegyezték az új szervezetet. A párt, melynek vezetője Türgüt Su- nalp nyugalmazott tábornok, várhatóan mérsékelt jobboldali irányvonalat követ majd. Az alapítók 41 nevet tartalmazó jegyzékén az egykori igazságpárt több tagjának neve található. A rendelkezések értelmében a volt pártok vezetői nem folytathatnak ismét politikai tevékenységet. A héten várhatóan más pártok is bejegyeztetik magukat a török belügyminisztériumban. Genfben megkezdődik a szovjet—amerikai közép-hatótávolságú rakétatárgyalások újabb fordulója. A szünet után mind a szovjet, mind az amerikai delegáció vezetője már a hét végén visszatért a svájci konferen- ciavár.osba. Arcvonásaik némileg kisimultak, nyilatkozataik a legutóbbiaknál valamelyest derűlátóbbak. Vajon mi van a tarsolyukban? A választól nagyon sok függ. Valamennyi megfigyelő egyetért abban, hogy Kálvin városa ma a legfontosabb világ- politikai párbeszéd színhelye és az itteni dialógus eredménye minden más fórumnál jobban befolyásolhatja az egész nemzetközi helyzet alakulását. „Megvan a tisztességes, egyenjogú megegyezéshez vezető reális út” — mondotta érliezésekor Kvicinszkij, a szovjet delegáció vezetője. Amerikai kollégája, Nitze azt állította, hogy kormánya a megegyezésre törekszik, de sietett hozzátenni, hogy Washington Andropov legújabb (a mennyiségi mutatókat nem a rakéták, hanem a robbanótöltetek számával mérő) javaslatát is elfogadhatatlannak tartja. A pillanatnyi amerikai cs.omagterv lényege a következő: Washington felajánlaná Moszkvának, hogy csak annyi rakétát, mármint új amerikai rakétát telepít Európába, amennyi a szovjet rakéták száma. Annak a számára. akinek fogalma nincs a valóságos helyzetről, ez még talán igazságosan is hangzik. Végül is nem az a helyes, hogy a szovjet és az amerikai rakéták száma meg- . egyezzék Európában? — kérdik a Fehér Ház propagandistái. A kérdés azért ördögi, mert szemérmetlenül megtévesztő. Ha ugyanis csak szovjet és amerikai rakéták lennének kontinensünkön, természetesen Moszkva lenne az első, amely helyeselné a számbeli .egyenlőséget. Moszkva viszont —, mint erre legutóbb a Pravda hét végi cikke utal — az igazi számbeli egyenlőség híve. Ennek megállapításához viszont képtelenség nem figyelembe venni azt a tényt, hogy Angliának és Franciaországnak 162 közép-hatótávolságú rakétája van Európában. Igaz, Genfben szovjet—amerikai tárgyalások folynak. De a valóságos katonai szembenállás nem a Szovjetunió és az Egyesült Államok, hanem a NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erői között létezik. A Reagan-koncepció legijesztőbb eleme, hogy csak a számára kedvező tényeket hajlandó elismerni. Az egyenlőtlenség homokjára azonban nem lehet építkezni — és ez az alapigazság a genfi új szakaszra is érvényes. Harmat Endre Új alternatívát javasol az OKP Enrico Berlinguer javasolta az Olasz Szocialista Párt vezetőinek, hogy a választási kampány során a keresztény- demokrata párt hatalmi rendszerét felváltó alternatíva mellett foglaljanak állást. Az OKP főtitkára vasárnap Sienában, egy nagygyűlésen, egyebek között azt mondta, hogy ha az OSZP kedvezően nyilatkozna az alternatíváról, ez önmagában is jelentős új elem lenne a választási propagandában. Ha azonban a szocialisták továbbra is elzárkóznak attól, hogy ilyen értelmű útmutatást adjanak szavazóiknak, az OKP akkor sem változtat programján, magára vállalja a mozgósítás és a meggyőzés feladatát. Hat héttel az előrehozott parlamenti választások előtt továbbra sem tisztázott, hogy milyen irányba tart a kormányválságot közvetlenül kirobbantó szocialista párt Bettino Craxi vasárnapi beszédéből kitűnt, hogy az OSZP továbbra is a kereszténydemokrata párttal való kötélhúzás taktikáját alkalmazza : jobboldali árnyalatú demagógiáról beszélt anélkül, hogy néven nevezte voina volt szövetségeset.