Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)

1983-04-09 / 83. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK? NOGRAD A/ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIX. ÉVF., 83. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1983. ÁPRILIS 9., SZOMBAT Gazdaságosabb termelést, takarékosabb megoldásokat TESZOV- küldöttközgyűlés Salgótarjánban A Nógrád megyei mezőgazdasági termelőszövetkezetek és társulások elmúlt évi gazdálkodását és az idei tennivaló­kat vitatták meg a TESZÖV tegnapi küldöttközgyűlésén. A salgótarjáni tanácskozáson 36 tsz és 9 társulás képviseleté­ben mintegy száz küldött vett részt. A gazdaságok küldöt­teinek eszmecseréjén ott volt Havas Ferenc, a megyei ta­nács elnökhelyettese is. A termelőszövetkezetek ta­valyi gazdálkodásáról és az Idei feladatokról dr. Bencze Barna, a szövetség elnöke szólt. Többi között elmondta, hogy a tsz-ek tavaly 4,2 mil­liárd forintos termelési érté­ket hoztak létre, az elért 313 millió forintos nyereséggel pe­dig a szövetkezeti mozgalom eddigi legeredményesebb éve záródott. A növénytermesztési ága­zat közepes évet tud maga mögött. A termőföld védel­mére tett üzemi intézkedések nyomán mérséklődött a szán­tóterület csökkenése, jelentő­sen emelkedett a kalászosok vetésterülete. Egyik legkriti­kusabb ágazat a burgonya­termesztés volt, az itt jelent­kezett gondok csaknem 25 millió forintos árbevétel­kiesést okoztak. A húsprogram eredményes teljesítését alapvető teendő­jüknek tekintették a nógrádi gazdaságok. Az összes húski­bocsátás a megelőző évit négy, a tervezettet nyolc száza­lékkal haladta meg. Kedve­zőtlen jelenség viszont, hogy a ráfordítások a húskibocsá­tás növekedésénél nagyobb mértékben emelkedtek. Törpék és óriások Ha az építőiparról esik szó, sokan biztosan csodálkoznak azon, hogy több tízezer kisiparos mellett még 3700 építőipari szervezet épít és bont, betonoz és cserepez, tataroz és korszerű­sít Magyarországon. Az építőipar fogalma ugyanis a köztudat* bon szinte azonosult a mammutszervezetek nevével. Ezzel párhuzamosan gyakran elhangzik az is, hogy - noha ilyen sok építőipari szervezetünk van — több helyen még ma sem alakult ki az építők között igazi verseny, mert egy sor vál­lalat szinte monopolhelyzetet élvez a maga szakmájában, illet­ve földrajzi területén. S hozzáteszik azt is, hogy az építőiparunk közismert gondjai - a még mindig gyakori lassúság, szervezet* lenség, rugalmatlanság és magas termelési költségek - szoro­san összefüggnek ezzel a monopolhelyzettel. A monopoi'helyzet viszont a már említett szélsőséges vállalati méretekkel. Mindezek jogos észrevételek; több évtizedre visszanyúló okai vannak annak, hogy így alakultak nálunk a körülmények. Az immár az ötvenes évék óta tartó, gyakran túlzott (bár az utóbbi esz­tendőkben kissé lanyhult) kereslet, beruházási túlfűtöttség rop­pant nyomással nehezedett a hazai építőiparra. Csak a kapa* citások erőteljes fokozásával, a vállalati méretek növelésével lehetett megfelelni ezeknek az igen nagy feladatoknak, már azért is, mert e munkákat központilag írták elő, s gyakran kijelölték az építőket. Bár e korszaknak nagyobbrészt már vége, számos nagy, vagy nagyobb építőipari vállalatunk még nem tudott alkalmaz­kodni az új idők új követelményeihez. Ez az elsődleges oka an­nak, hogy alaphiányos, illetve veszteséges lett köztük jó néhány. Súlyos feltételekkel kellett szanálni a Heves megyei ÁÉV-t, meg* oldást kellett találni a Nógrád megyei, illetve Veszprém megyei ÁÉV, illetve a Hídépítő Vállalat súlyos pénzügyi helyzetére is. Mindez azért is szembeötlő és gondolkodásba ejtő, mert a szé­kesfehérvári Alba Regia ÁÉV, illetve a Hajdú megyei ÁÉV még a mai nehezebb gazdasági körülmények között is állja a sarat, az Alba Regia például nagy érdemeket szerzett a könnyűszer­kezetes, gyors iskolaépítési program hazai elterjesztésében. A felsorolt tények egyértelműen bizonyítják: differenciálód­nak az építőipari vállalatok. Ez önmagában véve még nem baj, azt is mondhatnánk; így a természetes. Feltűnő viszont, hogy többnyire a nagyobb vállalatoknál jelentkeznek a gondok, míg a kisebb építőipari szervezetek általában nyereségesek. Ez utób­biak még a mai, nehéznek mondott időszakban is bővíteni tud­ják a tevékenységüket. Sámánképp sem nevezhető rendjén valónak, ha így alakul a helyzet. Az ilyesmi mindig önvizsgálatra késztet, s az a cél­szerű, ha ez az önvizsgálat a vállalati méretekre is kiterjed. Ar ra tudniillik, hogy a több,ezernyi kis szervezet ellenére is. nem túlzottan koncentrált-e ez az iparág? Az adatok egyértelműek, hiszen amíg a kivitelező építőipar 170 ezer munkása 325 vál­lalatnál és szövetkezetnél dolgozik, addig a nem hivatásos épí- tőrészlegek 171 ezer dolgozója 3400 szervezetnél található. De még ezek a számok sem mondanak meg mindent, hiszen ha az előbb említett 325 nagy*, illetve nagyobb vállalatot is szemügy­re vesszük, akkor kiderül, hogy ebből is mindössze 9-nél fog­lalkoztatják az összes dolgozók egyötödét! Mindez önmagában nem okoz gondokat, ha Jól Irányítják a kérdéses nagyvállalatot, ha — ez is beletartozik a jó irányí­tásba! - kellő önállóságot kaptak az építésvezetőségek. De mivel ez gyakran nincs így, illetve túlközpontosított a vállalko­zás, tervezés, programozás, az anyagellátás, gépek és emberek állnak, maradnak ideig-óráig munka nélkül. Elsősorban ez teszi alacsony hatékonyságúvá e nagy szervezeteket. Félreértés ne essék: senki sem kérdőjelezheti meg eleve a nagyvállalat létét, köztük a már említett és méltán elismert Álba Regiáét! De az egyértemű, hogy a mai helyzet túlzottan polari­zált: ez egyik oldalon látjuk a mammutszervezeteket, a másik 1 póluson pedig a kicsiny cégeket. Ebben az iparágban hiányoz­nak a közepes vállalatok. S az is tagadhatatlan, hogy javítani kell a nagyvállalatok alkalmazkodókészségén, ha azt akarjuk, hogy sikeresebben boldoguljanak. Az alkalmazkodó készség egyik fokmérőjének nevezhető, hogy ki, milyen mértékben vesz részt az országos épületfeiújítási és -korszerűsítési programban? Ebben a vonatkozásban semmi­képp sem lehetünk elégedettek a nagyvállalatokkal, hiszen még ma is csak 21-22 százalékkal részesednek az összes munkák értékéből, összehasonlításul nem árt tudni, hogy már 1978-ban is 17 százaléknál tartottok, az elmúlt négy év alatt tehát alig .4—5 százalékkal javult a helyzet. Több igyekezetre, magasabb mértékű arányvállalásra lesz szükség a jövőben. Ezt kívánja az ország, s e vállalatok érdeke is. B. M. A fafeldolgozó üzemek jól alkalmazkodtak a piaci igé­nyekhez, termelésüket növel­ve 26 százalékkal emelték a fafeldolgozás árbevételét. Az új erdők telepítésének üteme azonban lelassult. A kiegészítő tevékenység árbevétele megközelíti az ösz- szes bevétel hatvan százalé­kát, s tovább bővült a helyi ipari üzemekkel való kapcso­lata. Emelkedett a feldolgo­zottság mértéke, az önálló termék-előkészítés, valamint nőtt az importhelyettesítő, il­letve az exportálható termé­kek köre. Erősödött a kiegé­szítő tevékenység háttéripar jellege. Nem kevés a nógrádi gaz­daságok előtt idén álló feladat sem. A tervezett tízszázalékos termelésnövelés meghatározó eleme a kiegészítő tevékeny­ség további dinamikus fejlesz­tése, ennek árbevétele az összes 63 százalékát haladja meg az előirányzat szerint. Tovább nő a kalászosok vető­területe, az állattenyésztésben pedig a hústermelés fokozása a terv. Az előző évitől bő húsz százalékkal magasabbra, 361 millió forintra szabták meg a szövetkezetek idei nye­reségüket. A beszámolót követő vitá­ban részt vevő küldöttek mondandójukat a termelés gazdaságossága, a takarékos megoldások köré csoportosí­tották. Ezt emelte ki hozzá­szólásában Havas Ferenc, a megyei tanács ' elnökhelyette­se is. i — A nyereség mennyiségét tekintve rekordév a tavalyi, a hatékonyság szempontjából már nem ennyire kedvező a kép — mondotta többi között. — Gazdaságon belüli okokra is visszavezethető, hogy emel­kedett az alacsony hatékony­ságú üzemek száma. Az alap- tevékenységen belül nem ki­elégítő a termelés bővülése. Az utóbbi két évben 22 száza­lékkal nőttek a költségek, gyorsabban, mint maga a termelés, s ezért — főleg az alaptevékenység — jövedel­mezősége csökkent. A továbbiakban szólt a megyei tanács elnökhelyette­se arról, hogy termelés fajiam gos költségei az egyes gazda­ságok között igen nagymér­tékben szóródnak, amire ko­rántsem adnak elégséges ma­gyarázatot az eltérő adottsá­gok. Végül a gazdálkodási, számviteli fegyelem erősítésé­re hívta fel a küldöttek fi­gyelmét: a tavalyi szabályta­lanságok, illetve mérlegbeli hibák is jelzik, hogy a szö­vetkezetek zöme indokolatla­nul kevés gondot fordít a számviteli-bizonylati fegye­lem megkövetelésére, az itt dolgozók folyamatos képzésé­re, illetve anyagi-erkölcsi megbecsülésükre. Vidám játék a salgótarjáni Radnótl-szobornál — kép: kulcsár józsef Készülnek RaraocslapajtSa A karancslapujtői Karancs Termelőszövetkezetben már javában folynak az előkészü­letek a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron való rész­vételre. A közös gazdaság évek óta egyik legjelesebb képviselője a nógrádi mező- gazdasági nagyüzemeknek a rangos nemzetközi rendezvé­nyen. Idén csaknem húsz", akácfából készült terméket, mutatnak be és kínálnak az érdeklődőknek. Előrelátható­lag a Karancs típusú, akác­fából épült tornaterem kelti fel a legnagyobb figyel­met. Az első ilyen jellegű épület Jobbágyiban készül a helybeli általános iskolának. Mátranovákról az Árpád-hídhoz A Ganz-MAVAG mátrano­váki hídgyáregysége teljesí­tette a budapesti Árpád-híd építésében rárótt feladatot: elkészült az összesen 312 mé­ter hosszú ártéri szakasz utol­só, 140 méteres acélszerkeze­te. A hídrészt az eredményes műszaki átvétel után ismét darabjaira szedik, majd — részben vasúton, részben köz­úton — a jövő héten a válla­lat lágymányosi telepére szál­lítják, ahol újra összerakják, hegesztik. Innen a több száz tonna súlyú, hatalmas acél- szerkezetet vízi úton szállít­ják majd a helyszínre. Az Árpád-hidat a hajógyárral összekötő szakaszt a Clark Ádám úszódaru egy tagban emeli a helyére, előrelátható­lag júliusban. (MTI) Elődeink a XVII. század végén Véget ért a szécsényi történésztanácskozás A palóc vendégszeretetből apró ízelítőt nyújtó hollókői kirándulás, valamint a tartal­mas Ínke László-elöadás után szellemileg frissen kezdték a tanácskozás harmadik, egyben zárónapját a résztvevők Szé- csényben. Pénteken tartotta meg elő­adását Kubinyi András, aki a középbirtokos nemesség Mo­hács előtti állapotát vázolta fel. Benda Kálmán azokról a kutatásairól szólt, amelyek a XVII. század második felének Magyarországán a nemesség iskolázottságát, és az iskolázás lehetőségeit jellemezték. Szin­te mindegyik előadás — az előző napokhoz hasonlóan — a XVII. század vége történe­tét taglalta valamilyen szem­pontból. Szathmári István professzor a magyar irodalmi nyelv ki­alakulását és a Nógrádban is jelentős szerepet játszó álla­potát mutatta be. Praznovszky Mihály a Mcnyői Tholvay Fe­renc tanító, költő, katona élet­útját tárta fel Sors és lehető­ség című előadásában. A szakmai vitát vezető Hec- Icenas Gusztáv röviden össze­foglalta az országos történész­találkozó eredményét. A szé­csényi konferencia ezúttal is fiasznosnak és termékenynek bizonyult. A fővárosi és vidé­ki történészek ízelítőt adhat­tak egymásnak legújabb ku­tatásaikról, szervezett és spon­tán kialakult* beszélgetéseken cserélhettek véleményt. A ta­nácskozás tovább gazdagítot­ta, mélyítette a középnemes­séggel kapcsolatos ismerete­inket. A háromnapos eseményről későbbi számunkban nagyobb terjedelmű összefoglalóban számolunk be. flz országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülése Az egészségügy * munkaerő« helyzetéről, a várható válto­zásokról tárgyalt pénteken, a Parlamentben rendezett ülésen az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. A ta­nácskozáson részt vettek as egészségügyi dolgozók szak- szervezete elnökségének tagjai is. Az elmúlt évtizedben csak­nem a duplájára, 210 ezerre emelkedett az egészségügyben dolgozók száma. Míg 1970-ben 22 796 orvos dolgozott ha­zánkban, 1981-ben már 30 814. A tízezer lakosra jutó orvosok «zárna ebben az évtizedben nőtt, de országrészenként el­térően: léríyegesen jobban Bu­dapesten, mint például Sza- bolcs-Szatmár megyében. Gondot okoz az is, hogy egyes területeken nincs ele­gendő szakorvos: kevés a kórboncnok, az anaesthesiolő- gus, a traumatológus. Az egészségügyi szakdolgozók kö­zül igen sok képesítetlen, de örvendetes tény, hogy nőtt a főiskolát végzettek aránya. Mindazonáltal a szakdolgozók mintegy 40 százaléka tartósan hiányzik a fekvőbeteg-ellátó intézeteknél. Az ápolónők és asszisztensek hiányát szinte kizárólag belső helyettesíté­sekkel, túlórával tudják pótol­ni, mindez azonban jelentős pszichikai és fizikai terheket ró az érintettekre. (MTI) >

Next

/
Oldalképek
Tartalom