Nógrád. 1983. április (39. évfolyam. 77-101. szám)
1983-04-21 / 93. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NOGRAD *2 MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZ OTTS A GA.-ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA 4 XXXIX. ÉVF., 93. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1983. APRHIS 21., CSÜTÖRTÖK Elképzelem Lenint E lképzelem Lenint, illetve megpróbálom felidézni magamban azt a képet, ami jórészt olvasmányaim nyomán él és változik róla bennem. Érdekes lenne persze erről a változásról írni, a Lenin-képről, amely bizonyára sokunkban változott meg az idők során, s ma is alakul. A róla szóló könyvtárnyi köteteknek talán a századré-' szét olvastam el, de ezek nyomán — főként, amióta az általa írt cikkeket, tanulmányokat sűrűbben lapozom — lassan elhalványodott bennem a páncélautó tetejéről szónokló lánglelkű népvezér romantikus, hősi alakja, s lett számomra mindinkább lángésszé ez az ember, aki kivételes képességeit elszánt és szisztematikus tanulással a zsenialitásig fejlesztette, aki azért gyakorolt — és gyakorol ma is — oly maradandó hatást a történelemre, mert nem csak a haladás irányát ismerte fel, hanem mert képes volt összevetni ezt az irányt a valóságos lehetőségekkel, a történelemformáló tömegek igényeivel, szándékaival, felkészültségével, hangulatával. Mert képes volt az összevetés változó eredőjéhez igazodva céltudatosan, olykor kockázatot is vállalón, de mindig taktikusan cselekedni, s mert képes volt —, mint a kiváló emberek általában — tudását, napi munkáját, egész emberi lényét a haladás szolgálatába állítani. Elképzelem Lenint... Azt a Lenint is, akit még nem Leninnek, hanem Volo- gyának szólítottak, s, akinek minderről még fogalma sem lehetett; a kisfiút képzelem el, akit talán megszidott az édesanyja, amiért közlekedésre az ablakot használja az ajtó helyett, de hamarosan testvéreivel —, akár az én fiam az osztálytársaival — háziújságot szerkeszt, aki a verekedést csúnya dolognak tartja, ám, aki úszni és korcsolyázni jár, emellett falja a könyveket. Aki tízéves korában figyelni kezd, ha a környezetében a politikáról szó esik, aki be- le-belekottyant a vitákba, s tizenkét éves korában sakkpartit nyer négy évvel idősebb bátyja ellen. Elképzelem Vlagyimir Iljics Uljanovot, a kamaszt. Bizonyára mutált a hangja, amikor a „távollétetekkel boldogítsatok” mondattal küldte el a bátyjával folytatott hosszú vitákat megzavaró családtagjait. És elképzelem, hogy mit érezhetett az a tizenhét éves fiú, amikor szeretett bátyját kivégezte a cári önkény... Aztán elképzelem a szorgalmát, ahogy belevetette magát a tanulásba, hogy —, mert kizárták —, magánúton, másfél év alatt végezze el az egyetemet. Aztán elképzelem huszonöt évesen, elképzelem a börtönben, amint tomagyakorlatokat végez naponta, rendszeresen, amint a gyermekkori titkosírást felelevenítve írja a leveleit, amint láthatatlan írással a nyomtatott könyvsorok közé fogalmazza meg első tanulmányait, és elképzelem, amint a láthatatlan íráshoz használt tej kenyérbéltartóját a smasszer közeledtére megeszi. Sokféleképpen képzelem el Lenint, elképzelem a száműzetésben, a messzi Szibériában, ahová menyasszonya — később házastársa — követi, elképzelem Pétervárott, ahol már ő tanít másokat, elképzelem Oroszországtól messze —, ahogyan Stefan Zweig írta róla — egy zürichi foltozóvarga névtelen lakójaként, aki azért tölti könyvtárban minden délelőttiét és délutánját, mert falszomszédja a balalajkát kitartóan, de istentelenül hamisan pengeti... Természetesen a forradalom vezetőjének is elképzelem. Elképzelem a harcait, azt az embert, aki —, amint Gorkij írta róla — „engesztelhetetlenül, oldhatatlanul gyűlölte az emberek bajait, lángolóan hitte, hogy a balszerencse nem a lét kiküszöbölhetetlen alapja, hanem olyan nyavaja, amelyet az emberek képesek és kötelesek magukból eltávolítani...” Persze, mostanában leginkább a nagy forradalom utáni Lenint képzelem magam elé. A tizenhat órás munkanapjait, s, hogy temérdek teendője közben fontosnak tartott megvédeni egy öreg színésznőt a kilakoltatástól. És elképzelem például, hogy az If júsági szövetség feladatai című beszédét milyen belső derűvel mondta el a komszomol- kongresszuson, előre tudván, hogy a polgárháború kellős közepén a lelkes fiatalok körében mekkora meghökkenést kelt majd, ha ő az ifjúsági szervezetek feladatait egyetlen szóval, a „tanulni” szóval jelöli. Egyébként is sokszor gondolok erre a beszédre mostanában, éppen erre, amelyben Lenin a szocialista forradalom politikai és a szocialista építés kulturális szakaszát oly világosan megkülönbözteti, mondván: „Az első nemzedéknek az volt a feladata, hogy megdöntse a burzsoáziát... Az új nemzedékre bonyolultabb feladat vár... Önök előtt az építés feladata áll, s ezt a feladatot csakis úgy oldhatják meg, ha elsajátítanak minden korszerű ismerétet...” És mostanában többször elképzelem, hogy milyen lehetett a haragos Lenin. Munkatársa, Jelizaveta Drabkina szerint Lenin mindenkinél jobban tudott haragudni, és leginkább a bürokrácia megnyilvánulásaira haragudott. „Szörnyen félek — írta egyszer Lenin egy funkcionáriusnak —, hogy beledöglünk az átszervezésekbe, anélkül, hogy véghez- vinnénk egy gyakorlati dolgot... Isten bizony, halálosan félek. Ne essen bele ebbe a hibába, mert csődöt mondunk”. Elképzelem Lenint, aki szerint a nyílt ítélkezés társadalmi jelentősége „ezerszer nagyobb, mint a piszkos huzavona nyilvánosság nélküli piszkos tárgyalása, kulisszák mögötti... hülye eltussolása...”. Elképzelem Lenin életét, ezt a szenvedélyes, égő életet, eszembe jut a halála, s azt kérdem magamtól, hogy boldog volt-e ez az ember, aki kérve-kérte orvosát: mondja meg betegségéről az igazat, s mert nem hitte el, hogy kímélő életmód mellett meggyógyulhat, ereje végső megfeszítésével diktálta a pártkongresszushoz címzett utolsó jegyzeteit. Amikor valóban megbénult, orvosai feljegyzése szerint „szenvedés és valamiféle szégyenkezés volt az arcára írva, a szeme pedig örömtől és hálától ragyogott minden egyes, szó nélkül megértett gondolatért...”. E lképzelem Lenint; halálának okát az orvosi jelentés az általános elhasználódásban jelölte meg, elképzelem a lehető legteljesebb emberi életet élt boldog embert. A legtöbb róla mintázott szoborra — alig hasonlít. Nem is hasonlíthat. Aczél Gábor Építésügyi munkavédelmi tanácskozás Az építő, és építőanyagipari üzemek új munkavédelmi szabályzatainak kidolgozását és a balesetek megelőzése érdekében végzett munkát értékelték szerdai tanácskozásukon az építők Dózsa György úti székházában az ágazat vállalatainak, szövetkezeteinek műszaki és munkavédelmi vezetői, szakszervezeti aktivisták Kádár József, építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, valamint az érintett szakmai szakszervezetek képviseletében Wagner Lajosné, az építők szakszervezetinek titkára összegezte a tapasztalatokat és a munkavédelem fejlesztésének tennivalóit. Megállapították, hogy,a gondos előkészületek alapján a vállalatok, gazdálkodó szervezetek többsége a múlt év végére elkészítette a központi előírások szerint korszerűsített munkavédelmi szabályzatokat. Sok helyen azonban csak nagy késéssel láttak e munkához. A munkavédelmi szabályzatok korszerűsítése még jobban ráirányította a figyelmet az üzemi balesetek megelőzésének tennivalóira is. A hivatalos adatok szerint az építőiparban tavaly 13,2, az építőanyag-iparban 11,5 százalékkal kevesebb üzemi baleset történt, mint az előző évben. Az ÉVM-vállalatok tavaly több mint egymilliárd forintot költöttek munkavédelmi célokat szolgáló fejlesztésre, biztonságtechnikai eszközök felszerelésére, védőfelszerelésekre. A fejlesztéssel a tervezettnél háromszázzal több, összesen 8600 dolgozót mentesítettek a különböző munkahelyi ártalmaktól és egyéb ve. szélyektől. A szakmai szak- szervezetek véleménye szerint a nehezebb gazdasági körülmények ellenére sem szorulhat háttérbe a biztonság- technikai fejlesztés. A tanácskozáson szóvá tették. hogy a kívánatosnál lassúbb a fejlődés a halálos kimenetelű üzemi balesetek csökkentésében. Tavaly az előző évi 8I-ről 66-ra mérséklődött ugyan a halálos balesetek száma, ám a munkába menet és jövet történt eseteket leszámítva csupán a korábbinál öttel kevesebben, de még mindig sokan — 53(Folytatás a 2. oldalon.) Kábalek külföldre A Magyar Kábel Művek négy gyáregysége közül a balassagyarmati kábelgyár zárta a legsikeresebben az év első negyedét. Az elő állított 315 millió forintos termelési értékből 42 millió forintot a rubelelszámolású, 138 millió forintot a tőkéspiacokra történő szál* lítás tett ki. Ha az alkalmankénti alapanyaghiány — például pvc-ből — nem akadá* lyozta volna a gyártást, még sikeresebb eredményeket könyvelhettek volna el. Képünk az erősáramú csarnokban készült. — kulcsár — OMBKE és FMKT együtt! Mérnököket és közgazdákat díjaztak a bányavállalatnál Első közős rendezvényét tartotta tegnap Salgótarjánban a kohászati és bányászati egyesület megyei szervezete és a bányavállalat fiatal műszakijainak és közgazdáinak tanácsa. A tanácskozásban tes- tett öltött a KISZ KB és a MTESZ nemrégiben kötött együttműködési megállapodása. Az összejövetelnek két fontos mozzanata volt. Ezúttal adták át az elismeréseket a Nógrádi Szénbányák tavalyi FMKT-pályázatán elért sikerekért. majd előadás hangzott, el a műszakiak és közgazdák vállalati szerepéről, különös tekintettel a mai változó viszonyokra. A tavaly kiírt pályázatra összesen harminchat pályamű érkezett ezek, együtt ötvennyolc szerző nevéhez fűződnek. Közülük ötvenhármán kaptak Kiváló ifjú szakember elismerést. Kiosztották a kiemelkedően sikeres munkák díjait is; ezek alkotói a versenyhelyezéstől és korábbi produkciójuktól függően kaptak jelentékeny pénzjutalmat, az erkölcsi elismerés mellé. Huszonhárom szakdolgozatot nyújtottak be, ezekből a legértékesebbnek Szemán JóHarc a szabad időért Tanítás, tanulás, úttörőmunka öt nap alatt Rendkívül élénk vita kerekedett tegnap a Nógrád megyei Úttörő Elnökség ülésén, ahol is az ötnapos tanítási hét bevezetésének mozgalmi tapasztalatait beszélték meg, két jelentés alapján a jelenlevők. A balassagyarmati iskolákban nem zavarta meg különösképpen az úttörőcsapatok munkáját az áttérés és nem jelentett törést a nevelőmunkában sem. A rendezvények száma nem csökkent, bár nyil. vánvaló, hogy ez zsúfoltságot és nagyobb leterheltséget hozott a gyerekeknek és a pedagógusoknak is. Éppen ezért — ahogyan fogalmaztak — nagyon soknak tartják a különféle országos és megyei rendezvények számát, főleg február és május között. Ilyenkor ideges hangulat uralkodik és feszített a munkatempó. Ezért javasolják az ezen időszakra eső programok „széthúzását”, átprogramozását. Ugyanakkor hiányoznak olyan hét végi rendezvények, ahol a gyerek a szülővel közösen venne részt, s ezek szórakozást, feloldódást adnának. Sajnos — megállapításuk szerint — elsősorban szemlélet- és feltételbeli gondok vannak ez ügyben, s rendkívüli módon hiányzik egy úttörőház a városban. A másik jelentés a salgótarjáni járás helyzetét elemezte. A gondok között itt is első helyen a túlterheltség jelentkezett, különösen a nemzetiségi nyelvet tanító iskoláknál. A tantermek elfoglaltsága miatt a délutáni foglalkozások több helyült 4—5 órakor kezdődnek, ugyanakkor szétszórva a tanítási hét napjaira, így ellenőrzésük nehéz. Az úttörőmunka, a gyermekek által kedvelt formái, tehát a játékok, kirándulások, a hétvégekre kerültek át. Ezek mellett, például, a szülők munkaidejének meghosszabbodása befolyásolta a családi nevelés feltételeit; csökkentette a gyermekekkel való foglalkozás idejét és tartalmát is. A beszámolókat követő vitában nem csupán az időszűkét okolták az úttörővezetők, hanem azt is, hogy a változó tantervek megtanulása, begyakorlása a pedagógusnál is időtrabló, hogy mostanában nehezen építhet külső segítségre a tanító, külön energiát vesz el a passzív gyerekek bevonása (sajnos nincsenek kevesen), s visszatért, hogy a versenyek sokasága a felkészülésnek, a tanulásnak itt-ott gátja. Valójában, ha gond van, azt nem egyedül az ötnapos tanítási hét bevezetése okozta. Még mindig megvannak Ugyan az átállás nehézségei (egyhetes terv, vagy úgynevezett ciklikus tanítás?) de egyre jobban kirajzolódik, hogy ha sikerül megfelelő koordinációt és belső rendet teremteni, az ötnapos tanítási rend nem lehet akadálya az úttörőmozgalmi életnek. zsefét találta a zsűri. A ve* gyész.mérnök a színkeverésről írt hasznosítható tanulmányt. A Bozsó Tibor, övári Péter és Bocsok József alkotta trió má* sodik lett, porelháritást taglaló dolgozatával. A harmadik díjat kiérdemlő páros, Nagy Lajos és Gubán Zoltán egy bérezési formát elemzett. „Műszaki tárgy” kategóriában Szederkényi Lajos és Tóth János egy elektromos mérőeszközt készített, s vitte el a pálmát. Kómár József és Szarvas Imre terepasztalt fabrikált a Nyírmed II. kutatási modelljét ábrázolván, ezért második díjat kaptak. Egy öttagú csoport lett a harmadik, ők sorházegységek fejlesztéséről dolgoztak ki variációkat. A „hobbi” kategóriában hố zi stúdió, szűrrátétcs kézimunka és hímzés hozott sikert a próbálkozóknak. A „dobogós” helyezések mellett mindhárom kategóriában kü- löndíjakat is osztottak a versenyző műszakiaknak és köz«i gazdáknak ötleteikért és fáradozásukért. - . E rendezvény alkalmával Zsuffa Miklós tartott előadást az OMBKE- és az FMKT-ta- goknak. A vezérigazgató a műszakiak vállalati szerepéről mondta el véleményét. Mint hangoztatta: jelenlegi szorult helyeztünkben nélkülözhetetlen a műszakiak kezdeményező, megújulást segítő magatartása. Ne várjanak mindenben aprólékos eligazítást, ehelyett az együtt gondolkozás legyen a jellemző. Talán kissé túl mélyre gyökerezett az a szemlélet, hogy mivel a hánya veszélyes üzem. vakfegyelem szükséges a vállalatnál. Bár a fegyelem továbbra is elengedhetetlen, élénkíteni kell as önálló fejhasználatot is, és erre minden vezetői szinten bátorítani kell a beosztottakat!
