Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
LABDARÚGÓ TERÜLETI BAJNOKSÁG Előrelép a Beszélgetés Szűcs Ferenccel, a PSE labdarúgó-szakosztályának elnökével Ma délután a labrarúgás harmadik vonalában is beindul a gépezet: elkezdődik a tavaszi idény. Megyénk három csapata érintett a területi bajnokságban. Egyik közülük — a sereghajtó — Pásztói SE gárdája. A célkitűzésekről, az esélyekről, a csapat felkészüléséről beszélgettünk kedden Szűcs Ferenccel, a labdarúgó-szakosztály elnökével. Kiharcolják a bentmaradást? — Korábban a bajnokság őszi fordulóját követően azt mondtam: igen. Jóllehet, bizonyos feltételek módosulásához, megteremtéséhez kötöttem a dolgot. Most úgy fogalmazok: nehéz kérdés! Egyértelmű választ adni —•_ nem is lehet. Még annak ellenére sem hogy a körülmények folytán a csapat presztízse nőtt. Mi tagadás: a felnőttgárdát alaposan „megtépázták” a sorozatos edzőcserék. Október 11-től — Tóth József lemondásától — kezdődően jelenleg már a harmadik szakvezető foglalkozik az együttessel. Baranyai Gyulát február 15-én az NB Il-es Nagybátonyi Bányászhoz „irányították”. Az utód, a Pe- tőfibánya volt edzője, Zilahy János csak tíz napig edzhette a fiúkat. Munkahelyi elfoglaltság miatt — noha nem szívesen tette — távozott. Az elmúlt hét közepén találtunk utódot, Balga Károly személyében. A mesternek mindösz- sze másfél hét állt rendelkezésére a rajtig... Egyébként Balga Károly a megbízatást egyelőre csak az 1982—83-as labdarúgó-bajnokság befejezéséig vállalta. — összegezné a bajnokságra való felkészülés tapasztalatait? — A huszonkettes keret január 3-tól az eredeti programnak megfelelően dolgozott. A heti hat foglalkozás színhelye a pásztói Kun Béla Általános Iskola tornaterme és saját sporttelepünk volt, ideális körülmények között. A felkészülés során, a félszáz edzésen és a hét előkészületi mérkőzésen, a fiúk kitűnő erőnlétre tettek szert. Egyébként négy győzelem, két döntetlen van a tarsolyban; csak a Nagybá- tony nyert ellenünk, pedig az Apc, a Selyp és a Petőfibánya sem akármilyen erőkből tevődik össze. — Történt változás a keretben? — Veres Miklós a minap bevonult sorkatonai szolgálatra, Szabó Tibor sérüléssel bajlódik, Balogh János egyik társával üzent (!), hogy abbahagyta. Még annyit; Szőke, Németh és Antal is több-kevesebb alkalommal nem edzett elfoglaltság, betegség, illetve sérülés miatt. — Mit vár a Gyöngyös és az Olefin elleni összecsapásoktól? — A nemrégen még „feljebb játszó” hevesi gárda odahaza legyőzött bennünket, 2— 1-re. Most nekünk kell a két bajnoki pont. Feltétlenül! Le- ninvárosban döntetlent remélek, de mindenképpen tisztes helytállást. Nem úgy, mint ősszel, amikor egy ötöst kaptunk tőlük... — Kik kapnak helyet vasárnap a csapatban? — Balga Károlynak 19-es keret áll rendelkezésére, éspedig: Bedő, Antal, Boros, Alapi, Borbás, Nagy, Blázso- vics, Németh, Bus, Kovács, Csépe, Szarvas, Reviczki, Szőke, Tarcsányi, Szeles, Tóth A., Pusztai és Tóth I. A döntésre csak közvetlenül a mérkőzés előtt kerül sor. Kedvező, hogy a játékosok között nagy az elszántság a csapatba kerülésért. — Köszönöm a beszélgetést! • Tóth István NEM LÉPHETNEK PÁLYÁRA Csaló labdarúgók. Játékvezetők, edzők Eltiltások a sportfogadási visszaélések nyomán így készült a Bgy. SE Szabó Ernő vezető edző nyilatkozata Az OTSH és az MLSZ kezdeményezésére eddig 49 — zömmel területi bajnokságban szereplő — sportegyesület indított fegyelmi eljárást labdarúgók ellen a sportfogadási visz- szaélésben való közreműködés alapos gyanúja miatt. E sportegyesületek fegyelmi bizottságai az ügy teljes kivizsgálásáig 196 labdarúgó játékjogát felfüggesztették. Valamcny- nyi sportegyesület vezetése kinyilvánította, hogy a bajnokságban továbbra is részt vesz, és határozott intézkedéseket kíván tenni a labdarúgó-mérkőzések tisztaságának helyre- állítása és megőrzése érdekében. A megindított fegyelmi eljárások során a sportegyesületek felfüggesztettek három edzőt is, egy labdarúgószakosztály-vezetőt pedig eltávolítottak tisztségéből. Az MLSZ ez ideig nyolc játékvezető működési jogát vonta meg. Az OTSH és az MLSZ a sportegyesületek eddig megtett intézkedéseit tudomásul vette. A sportfogadási visszaélések kivizsgálása még nem fejeződött be, ezért néhány további sportegyesület a közeljövőben hasonló in. tézkedéseket tesz. Jól felkészültek a játékvezetők Megyénk labdarúgó-játékvezetői jól felkészültek a tavaszi idényre. Február elejétől közös (a távolabb lakók egyéni) fizikai felkészítő, alapozó, erősítő foglalkozásokon vettek részt. Közben jó néhá- nyan már előkészületi mérkőzések vezetésével toldották meg felkészülésüket, próbálgatták a sípot, avagy szellőztették a jelzőzászlókat. E hét elején tartották meg szokásos idény eleji eligazító értekezletüket a megyei sport- hivatal tanácstermében. Vá- lóczi Béla jb-elnök üdvözlő szavai után Gótai Gyula, a labdarúgó-szövetség főtitkára tájékoztatta a játékvezetőket, az egyesületi vezetők részére korábban megtartott ligaülésen elhangzottakról. — A szövetség úgy érzi — mondotta a főtitkár —, hogy a tervbe vett célokat a játékvezetői testület valóra váltotta. A szövetség más bizottságaiban a közeljövőben frissítés történik. Kérjük a szövetség vezetői nevében a játékvezetőket, hogy a mérkőzéseken képviseljék a közös érdekeket, s váljanak a szövetség és a sportkörök közötti élő, mind szorosabb kapocs- csá. Segítsék élőfnogy az egyesületek a versenykiírásban és a szabályzatokban, rendeletekben foglaltakat meg is tartsak. Vezessék a mérkőzéseket a szabályok szellemében, legjobb tudásukhoz mérten. — Kérjük önöket, hogy részrehajlás nélkül, példás magatartást tanúsítva képviseljék a mérkőzések színhelyein a megyei szövetség vezetését — folytatta Gótai Gyula. — A tavaszi folytatásban igen nagy küzdelem várható majd, nem csak a bajnoki címért hanem a kiesés elkerüléséért is. A mezőnyben érződhet majd bizonytalanság, mert ugyan csak egy kiesőt jelöltünk meg az ősszel a versenykiírásban, a területi bajnokságban szereplő egyesületeink szakosztályai azonban elég nehéz helyzetben vannak. Felhívta a játékvezetők figyelmét a főtitkár arra is, hogy jelentéseikben a legapróbb részletességgel közöljék, az ugyancsak felfrissülő fegyelmi bizottság munkáját segítve, az előforduló szabály- sértéseket. Fordítsanak nagyobb gondot a mérkőzés előtti igazolásoknál az azonosításra. Alaposan ellenőrizzék Kapu előtti jelenet a Bgy. SE—Hatvan mérkőzésen, az őszi szezonban. Visszavágó: jövő szombaton... A területi bajnokság Mátra- szabb időre vált harcképtelen- mindent megteszünk annak ércsoportjában a Bgy. SE is pá- né. A következő 19-es keret dekében, hogy jól sikerüljön a lyára lép, hazai környezetben, vesz részt a tavaszi küzdel- kezdés, ami lendületet adhat A tavaszt felkészülésről Szabó mekben: Pintér, Puruczki, Pig- a későbbi folytatásra. Az első Ernő vezető edző nyilatkozott niczer, Robb, Hornyák, Lajkó, két mérkőzésen Deák és Pin- tudósítónknak: Benőik, Pintér A., Gyurkovics, tér A. nem áll a csapat ren— Január 3-án kezdtük el Deák, Fábri, Dudás, Tóth F., delkezésére, mert az ifjúsági az edzéseket, két héten kérész- Rigó, Szűcs, Tóth G„ Vándor- válogatottal külföldi tornán tül, délelőtti és délutáni fog- nyik, Földesi és Kármán. Bí- vesznek részt. A szombati várakozásokkal, a városi sport- zom e játékosállományban — ható összeállítás: Pintér—Pig- csarnokban. A későbbiek fo- mondotta az edző, — hogy az niczer, Hőbb, Hornyák, Lajkó lyamán a gyakorlatok a sza- ősz végén megkezdett felfelé tö- — Tóth F., Földesi, Fábri — badban folytatódtak. A játéko- rekvést folytatni tudják, Rigó, Szűcs, Tóth G. soknak az edzésekhez való hoz- megfelelve a jogos A Bgy. SE vezetősége kéri a záállásával elégedett vagyok, elvárásnak, hogy a baj- sportszerető közönségét, hogy A felkészülési időszakban nokság befejeztével a kitűzött lelkes biztatásával buzdítsa a több előkészületi mérkőzést első. ,tíz hely valamelyikét meg formálódó csapatot, játszottunk. Egy alkalommal tudják szerezni. Hajrá Bgy. SE! Budapesten, a III. kerületi Szombaton a Jászberényi TTV ellen (1—1),. otthon pedig Lehel SC elleni mérkőzésen — Kopcsányi — a Szécsény (3—0), Nagyoroszi lr. ________________________________________________ (8—1), a Salgótarjáni Ötvözet Hét végi sportműsor SZOMBAT BIRKÓZÁS Megyei előkészítő kötöttfogású verseny. Pásztó, birkózóterem, 10 óra. KÉZILABDA Karancs Kupa, Salgótarján, városi sportcsarnok. Program: St. Gépipari—Nagybátony ISZI (fii ifi), 8.20 óra, STC II.— Bgy. SE, (ffi) 9.10 óra, Érsek- vadkert—Nagybátony ISZI (ffi ifi), 10.10 óra, Sajószentpéter —Siroki Vasas (női), 11 óra, Bgy. sL—St. Gépipari (ffi ifi), 11.55 óra, STC II.—Érsekvad- kert (ffi), 12.40 óra, STC— Detva (női ifi) 13.35 óra, Sajószentpéter—Detva (női) 14.20 óra, STC—Siroki Vasas (női) 15.15 óra, Pásztó—Detva (női), 16.19 óra, St. Síküveggyár— Detva (női ifi), 17.10 óra, STC —Detva (női), 18 óra. LABDARÚGÁS Területi bajnokság, Mátra- csoport: Bgy. SE—Lehel SC, Balassagyarmat, 14.30 óra, v.: Bodnár, Pásztó—Gyöngyös, Pásztó, 14.30 óra, v.: Juhász I., St. Síküveggyár—Borsodi Volán, Salgótarján, Sugár út, 14.30 óra, v.: Puhl. Megyei bajnokság: Balassi SE—Ötvözetgyár MTE, 14.30 óra, v.: Tálas. gyár (4—0), Selyp (2—0), majd Romhány (2—0), volt az ellenfél. A mérleg jó, hiszen a csapat egy kivétellel minden találkozóját megnyerte. E mérkőzéssorozatból végleges következtetést azért nem lehet levonni, de az elért eredmények a tavaszi idényre nézve biztatóak. Az előkészületi mérkőzések folyamán 17—18 játékos szerepelt a csapatban. A játékosállományban történt némi változás. Az eddig szerepelt ifjúsági játékosok mellé további 2 ifista került az: első csapat keretébe: Vandornyik Dénes és Szűcs Gábor, valamint féléves kihagyás után Földesi Károly és a leszerelő Kármán Tibor. Dudás Zoltán, aki porcműtéten esett át, hoszNÓGRÁD —. 1983. március 5., szombat Rajtol a Síküveggyár is Kiss László edző tájékoztatója A felkészülésről, a csapat- együttes taktikai és csapat- kapusával, Bérczivel (Szé- építésről, gondokról és re- játékbeli egysége is. Zavar- csény) pedig középpályás- ményekről, végül a rajtoló ták felkészülésünket a játé- gondjainkon igyekszünk se- 11-ről adott tájékoztatást kosállományunkban beállott gíteni. Pillanatnyilag több a Kiss László, az St. Síküveg- változások. Tóth Endre — gond, mint az öröm. Ennek gyár labdarúgóinak edzője: legutóbb beállósként jól ol- ellenére bizakodva várjuk a — Több mint ötven edzés dotta meg szerepkörét és rajtot. A csapatszellem igen és tíz edzőmérkőzés után csa- Oláh Miklós tényleges kato- jó. Valamennyien érzik, hogy patunk rajtra kész. Labdás nai szolgálatra bevonult, az őszi gyenge szereplést felkészülésünket általában jó Betegsége miatt az első for- csak összefogással és a leg- állapotú salakos edzőpályán- dulóban Marcsokra sem szá- nagyobb erőbedobással tud- kon végeztük. Edzőmérkőzé- míthatunk. Szekula két sár- juk felejtetni valamennyi seink alatt, melyeken a nagy ga lapot gyűjtött, így a raj- mérkőzésünkön. gólarányú győzelmek mel- toló csapatban nem vehet fi, rajtoló 11- Koncsik _ l ett akadt eg.v-két kisebb aró- részt. Juhász Csaba április Radics, Verbói Czene Kiss. nyú vereség is, kialakult az '30-ig kényszerpihenőt tart. _ Bérezi, Szőke, Simon-------------------------------------------r Erősödtünk: Koncsikkal, a Gulyka “ Németh; Dudás. 1 Kisterenye igen jóképességű — Mátyus— VASÁRNAP ASZTALITENISZ Falusi spartakiád, Salgótarján járási döntő, Salgótarján, Malinovszkij úti alsó tornaterem, 9 óra. KÉZILABDA Karancs Kupa, Salgótarján, városi sportcsarnok, program: Nagybátony ISZI—Bgy. SE (ffi ifi), 8.20 óra, Egri FM— Karancslapujtő (ffi), 9.05 óra, Detva—St. Gépipari (ffi ifi), 10 óra, Bagy. SE—Eger SE (női) 10.45 óra, STC I—Egri FM (ffi) 11.40 óra, Karancslapujtő—Detva II. (ffi), 12.35 óra, Eger SE—Detva (női ifi), 13.30 óra, St. Síküveggyár— Eger SE (női), 14.25 óra, Eger SE—Pásztó (női), 15.15 óra Eger SE—St. Síküveggyár (női ifi), 16.10 óra, Nagybátony- STC (női), 17.10 óra. Pásztó járási női bajnokság: Felsőtold—Erdőtarcsa, Kisbá gyón—Bér, Csécse—Ecseg, Héhalom—Palotáshalom, Szirák —Hasznos, Kálló—Buják. Kezdési idő: 13 óra. LABDARÚGÁS NB II. Nagybátony—STC, Nagybátony, 14.30 óra, v.: Sza bó B. Megyei bajnokság: Nógrád- megyer—Mátranovák, v.: Mártinké, St. Bányagépgyár—Somoskőújfalu, v.: Takács, Romhány—Szurdokpüspöki, v.: Dóra; St. Volán—Szécsény, (öblösüveggyári pálya), v.: Kriston, Szőnyi M. SE—Nézsa, v.: Darók; Szendehely—Kazár, v.: Makovinyi; Kisterenye— Erdőkürt, v.: Laczkó. Kezdési idő: ifjúságiaknál 12.30, felnőtteknél 14.30 óra. Megyei ifibajnokság: STC- ifi II.—ÖMTE-ifi, Salgótarján, tóstrand, 11 óra, v.: Hu- kics. Pásztó járási bajnokság: Felsőtold—Erdőtarcsa, Kisbágyon —Bér, Csécse—Ecseg, Héhalom—Palotáshalom, Szirák— Hasznos, Szarvasgede—Mátra- szőlős, Kálló—Buják. Kezdési idő: ifiknél 12.50 óra, felnőtteknél 14.30 óra. SAKK Falusi spartakiád, Salgótarján járási döntő, Salgótarján, városi sportcsarnok, 9 óra. a korhatárokat az ifi- és serdülőmérkőzéseken, s hasonlóképpen a sportorvosi versenyzési engedélyek érvényességét. A megjelent harminc játékvezető ezek után, a tavaszi elméleti felkészülés „vizsgamunkájaként”, nem kis izga- zommal töltötte ki az országos jb javaslatai alapján ösz- szeállított, 34 kérdésből álló tesztlapot. Ezek alapján ítéli meg a jb értékelő csoportja az elsajátított tudnivalók fokát. Ezek után Válóczi Béla jb- elnök tartott részletes szakmai eligazítást a résztvevőknek, a közelmúltban megtartott fővárosi országos értekezlet anyagából. Tolmácsolta Szepesi György MLSZ-elnök üdvözletét és jókívánságait, a játékvezetői testületet érintő változásokat. Elmondotta Válóczi Béla a Heves megyei kollégákkal Egerben tartott értekezlet, valamint a területi bajnokságot irányító borsodi, miskolci ülés tapasztalatait is. Kérte a játékvezetőket, hogy a megyei szövetség állásfoglalása segítéseként, működjenek közre az egyesületi vezetőkkel a fiatal tehetségek felfelé áramoltatásában. Ma délután a Balassi SE— St. Ötvözetgyár mérkőzéssel folytatódik a tavaszi idény a megyei bajnokságban. Az őszi sárga lapokat a szövetség eltörölte, csak a november 28-i fordulóban „szerzettek” ér- ■ vényesek. A játékvezetők szeretnének észrevétlen szereplői maradni a mérkőzéseknek, Andó Miklós FORRADALMI IFJÚSÁGI FILMNAPOK III. 7-30. A SALGÓTARJÁNI NOVEMBER 7. ES A TIT- STÜDIÓMOZI, A BALASSAGYARMATI MADÁCH, A PÁSZTÓI MÁTRA, A RÉTSÁGI ASZTALOS JÁNOS ÉS A SZÉ- CSÉNYI RÁKÓCZI filmszínházakban. A SOROZAT PREMIER MAGYAR FILMJEI: ADJ KIRÁLY KATONÁT! R.: Erdőss Pál HATÁSVADÁSZOK R.: Szurdi Miklós A PÁRTFOGOLT R.: ifj. Schiffer Pál SZERENCSÉS DÁNIEL R.: Sándor Pál