Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-03 / 52. szám
riBICKEDK HELYETT Szülői munkaközösség munka közben „Nőegylet" — hallottam nemrég a szellemesnek szánt elnevezést a szülői munkaközösségről (van forgalomban cifrább is.'...) Ami igaz, igaz: ennek is van választmánya, sok helyen száz százalékban nőkből áll. Tóvább- menve: egyletesdíre emlékeztet némely programja, egyes összejövetelek jellege is. Am nagy hiba lenne a külsődleges jegyek hasonlósága alapján megítélni, hiszen a lényeg a tartalomban van, a testületben tevékenykedők indítékaiban, céljaiban. És ekkor rögvest a különbségek tűnnek fel: nem az unalom elűzése céljából nyüzsgő szépasszonyokat, hanem a gyermekűk nevelését komolyan vevő szülőket, anyákat találunk. Nem a pedagógusok, vagy a gyermekek helyett, hanem azokkal együtt tevékenykednek. Alapvető tévedés azt hinni, tizedannyi- ra is „sikk” választmányi tagnak lenni, mint az egykori egyletben — jó esetben, ha ismerik a szülőtársak, mit Is csinálnak a munka- közösségben, elismerik. Hosszabb esetben? Kijut a sanda célzásokból: így szeretnének jogtalan előnyt szerezni csemetéjüknek a tanári karban... Pedig legtöbb esetben erre szükség se lenne, sokszor éppen mások hátrányos helyzetű, elhanyagolt gyermekének érdekében igyekeznek minél többet tenni. És a gyereközösségek egészéért. Hogy milyen úton-módon? Erről beszélgettünk a minap egy jónak tartott, évek óta rendszeresen dolgozó szülői munkaközösség elnöknőjével. Vas* Józsefnének nehezen nyokka!, szülők akadémiája olyan legyen, ami segít töb- hiszem el a 13 esztendőé szervezésével járulnak hozzá, bet megtudni az iskolától, a „múltját” az SZMK-k világa- Itt Pásztón most Szabó Áron, pedagógiai munkáról. Elég jó ban és a másodikos gimnazis- nyugdíjas pedagógus a HNF szokott lenni a részvételi ta nagylányát is. Jelenleg a megbízott vezetője, neki tény- arány. Sokan jöttek el az őszi pásztói Dózsa György Általá- leg szívügye ez a munka. A nyitott tanítási napok alatt nos Iskolában negyedik ősz- dózsás szülőkre számíthat: ki- is. Hasznosak a rétegszülői tályos kisfia révén vállalta váló társadalmi munkáért az értekezletek is: az iskola-elő- a megbízatást. Már lánya óvó- év végén 16 fő kapott elisme- készítésben részt vevő gyer- dás korában bekapcsolódott lést. Emellett tartottunk évzó- mekek, 7—8. osztályosok, a le- ebbe a munkába, majd végig ró összejövetelt, ahol értékel- endő elsősök szüleinek, a kísérte az általános iskolá- tűk a végzett munkát, beszél- párttag szülőknek, ban. A fiúnak is van még né- gettünk arról, ki milyen neve- — Ahogy belenéztem a vá- hány éve... lés! problémákat lát, hogyan lasztmányi tagok névsorába, — Mái nem emlékszem pon- lehetne még élőbbé tenni . a nagy lehet a „nőuralom”... .tosan rá, hogyan is kezdődött, szülői munkaközösségi mun- — Igaz, hogy több a nő. De Valahogyan természetesnek kát. Összehozza egymással az gyakran a férj jön el helyette, tartottam, hogy megismerjem embereket a szokásos közös vagy mindketten bekapcsolód- a pedagógusok nevelési etkép- kirándulás is. De ami még fon- nak> a kirándulásokon mim- zeléseit, az óvoda, iskola tosabb: az, hogy együtt tévé- dig van férfi kisérő is. Sok gondjait. Akinek fontos, mi kenykedünk. dologban — például az üzemvan a gyerek körül, az nem Vassék lakásának ablakából látogatások szervezése a nézheti lobiéként, a taccsvo- _ n;™ iakoLa réai férfiakra számíthatunk jobnalon állva amikor szükség ggR ászárnak ban. í*. segítségeié, az együtt- tekintve Igen, de annyira — Melyek a legközelebbi fel- mukodesre. megújult kívül-belül, hogy adataik? — Egy kisebb iskolában alig lehet ráismerni. Van még _ Segítjük a gyerekek félkönnyebb elképzelni ezt, meg- kisdobosszoba is benne! készülését a kulturális szemtalálják egymást azok az _ Nero von mit lére, meghallgatjuk őket ep emberek, akik hasonló érdek- tenni! A szül6k meszeltek, ta- házi bemutatón. Igen aktuahs lodesüek. De itt is 23 osztály karItottak rendezkedtek. Jó- a palyaválasztas segítese. Es 6IZ7001 aVereais, H00rn magam festettem le az összes felvetettünk több fórum előtt lehet átfogni a szülői munka- táW4t éf, természetesen a de- S°ndot - « közös a ma- kozosseget iskolai szinten? korádéból is kivehettem a ré- slk általános iskolával is — — Nem is olyan beszar- szem... az új épület közelében, éppen kány.ság és lehetetlenség ez! _ Hogyan látta* müven az gödrös rossz résznél igen Kiadtunk egy stendlezett kér- úgymond' "átlagszülők'' kapcsolata az iskolával, a peda- l^erelfmár sötétedesko,. indul ŐS"«»'» takolábl? döívet, melyen húsz tevékenységi forma, tervezett programféleség közül kellett megjelölni minden szülőnek aat, miSZMK-sok. műszakot” töltenek ott — nem tekezleteinek témáját az — Az osztályok szülői ér- mindegy, hogyan jut haza. vállalni. Van amelyik a mozS&3STSÄ £ kirándulás, kulturális, sport-' választmány osz‘ Intézkedést várunk! G. Kiss Magdolna megmozdulás. Kérdeztük azt is, ki segítene a pályaválasztásban saját munkahelye munkaköre bemutatásával. Volt, aki 10—12 területet is jelölt, más csak egy-kettőt vagy egyet se. A beérkezett lapokról összesítettük a választmány tagjaival, milyen „ajánlatok”. „vállalások” futottak be területenként — és ha egy ilyen feladat adódik, ' akkor elsősorban azokat a szülőket mozgósítjuk, akik’ jelentkeztek. — Jó a kapcsolatuk a nagyközségi Hazafias Népfronttal. Miben segít ez? — Alkalmanként közös rendezvényeket csinálunk — ilyen például a fák-madarak napja. A HNF feladatai között is fontos helyen áll a nevelési kultúra szélesítése, az aktuális közoktatás-politikai tennivalók segítése. Ehhez évenként az SZMK-óknak szóló ajánlásokkal. népszerűsítő kiadvaKönyv az igaz szerelemről Az ötlet egyszerű, mégis ere- lönböztethessék az igaz ér- az érett szerelemben: telve deti: válaszokat adni a tizen- zelmeket a puszta nemi vágy- vagy energiával; nagyon jó a éveseknek az élet egyik leg- tói, idejekorán felismerhessék humorérzéked; értékeled a szebb és legkomolyabb érzé- a nem egyenrangú kapcsola- másik gondolatait; egyikőtök séről, a szerelemről olyan for- tot, amelyben az egyik fél a sem kérdezi, hogy „biztosan mában, ami a legközelebb áll másik szeszélyeinek foglya. szeretsz?”, „valóban törődsz hozzájuk. Dr. Kathlene Everly, Az a szerelem, amely akár velem?”; az együttlétek él- a Syracuse egyetem család- fizikailag, akár lelkileg ki- vezetesen és alkotó módon telzsákmányol, nem igazi szere- n£h el; nyugodtan beszélhettem”. Dr Kathlene Everly sze- tek arról, hogy mit szerettek rint a következők jellemzők és nem; teljes ember az éretlen szerelemre: az em. vagy és nem csupán a szex bér sokszor fáradt;, a szere- tárgya. ' lem inkább teher, mint élvezet; az erőszak része a kap- Mfg az érett szerelemnél A könyv címe: „Hogyan ál- - csoíatnak: olyanok járnak a mindig az a fontosabb, hogy lapíthatod meg, hogy valóban fejében, hogy „talán csak törődj a másikkal, az éret- szerelmes vagy-e?", Everly jobb lesz egyszer”: állandóan lennél éppen ellenkezőleg, az doktornő szerint a szellemes ígéretek hangzanak el, ante- a legfontosabb, hogy te legyél és szemléltetőrajzokkal 11- lyek sosem valósulnak meg; a központban — figyelmezte- lusztrált könyv abban segít, az élet reménytelennek és nyo- ti a tizenéveseket az amerikai hogy a fiatalkorúak megkü- morúságosnak tűnik. Viszont kutatónő. A Nógrádi Sándor Múzeum tanácsköztársasági gyűjteménye A múzewn *-•••* neti doku- — mely füzetek a Kommunista A könyv- és borsó rágyújtás mentációs gj -.......íyének leg- Könyvtár sorozatban jelentek ményt II darab idegen nyelvű, k isebb, de ugyanakkor a leg- meg. A KMP kiadványaként a a Magyar Tanácsköztársaság- becsesebb gyűjteménycsoportja Kommunista Könyvtár sorozat- ról szóló korabeli kiadvány a legújabbkori magyar történe- ban megjelentekből 15 darab gazdagítja, lem kiemelkedő időszakának, a könyv van a múzeum birto.ká- A 65 darabos sajtó-gyűjte- Magyar Tanácsköztársaságnak ban. ménycsoportban őrzünk hét emlékeit bemutató, a kor for- \ Magyarországi Szocialista darab Vörös Űjságot, 1 darab radalmi intézkedéseit és hagyó- párt kiadásában megjelent Vörös Katona című lapot, 9 monyait hűen tükröző kiad- könyvek, kiadványok köziül hat darab Népszavát, 9 darab Pro- vány- és sajtóanyag. A mind- darabbal rendelkezünk. A Szó- letárjog című és 16 darab Ta- össze 225 darabból álló gyűj- ciallsta—Kommunista Munká- nácsköztársaság című lapot. A teménycsoportot ritkaságánál, sok Magyarországi Pártja gon- Vörös Újság és a Népszava nagy történeti értékénél fogva dozásában jelent meg a Taná- el6bb a Magyarországi Szoci- védettnek nyílvánítottuk. csok Országos Gyűlésének alista Párt, majd a Szocialis- . ,,, .... 1RA jegyzőkönyve, valamint a For- *;a Kommunista Munkások A gyűjteményegyüttes 180 radalmi Kormányzótanács, és Magyarország. Partja gondosa, darub könyvből, brossából es Népbiztossógok rendeletéi, a aaban W«t meg. A Vörös darab sajtótermekből all. A Tanácsköztársasági Törvénytár, Újság délutáni, a Népszava 160 darab könyv es brosúra , k eredeti kötetei gvűi- reSgeh hivatalos lap volt. A közül 87 darabot a. Közokta- ^^"'esoportuL becsIs dl- Vörös Katona a Vörös Had; e- asugy. Népbiztossá adott ki, rabiai* A * Tanácsok Országos reg lapjaként, a Proletár . ,g koztuk Lenin A polgári de- gjyfliése 1910 június 14—23 ig a Szocialista Jogaszszovetseg mokrácia és a proletárdiktatú- ü!ésezctt s az arról készült jegyJ Hivatalos Lapjaként jelent F1a' JS ,s^°vlóhátailom legkoze- Z0kbnyvben olvashatjuk a sál- ... .... .. r.. . lebbi feladatai; Hevesi Gyula ótariáni járási direktórium A Wográdi Vörös Újság es a A kommunista vilagforrada- elnökének Malomheevi Dezső- NoSradl Népszava 10—lOmeg- lom műszaki és gazdasági "J*T^ ’ ólalisút is jelent számából eredeti példászükségszerűsége; Szabó Ervin ” nyokkal nem rendelkezünk, a A tőke és a munka harca; A A Kommunista Könyvtár hiányt mikrofilmmel pótoljuk, kommunista rend jólétének sorozaton kívül a Vorós A kiadvány- és sajtóanyagon alapelvet; Mit adott a forrada- Könyvtár sorozatban meg je- kfvd] természetesen más jelle- lom?, A Kommunista Inter- jent írások közül három, a gű történeti dokumentációs nacionálé kiáltványa a világ Munkás Könyvtár sorozatban emj^kkel is rendelkezünk a proletárjaihoz című művek. megjelentek közül tíz, a Szoci- Tanácsköztársaság időszaká...... . -F°2-wye,Sek bbl- Számos plakát, röplap,’ A Kommunisták Magyarorsza- bol két kötettel rendelkezünk fén ké és lr‘tanyag van tői g. Partja gondozásában meg- E csoportban alalhatunk meg gyűjteményünkben, melyekkel je ent kmdyanyok kozu Kun az A kohol Ellenes Tanacs es az alegységek későbbi feltárd. Bela írásait emeljük ki: Mit a Világosság Könyvnyomda sa során ismerkedhetünk meg. akarnak a kommunisták?, Ki kiadasaban megjelent kiadvafizet a háborúért?, Kié a föld? nyokat is. Vonsik Ilona SZÉPEN MAGYARUL - SZÉPEN EMBERÜL Fonnyadt virágok Jeles költőnk, Baróti Szabó szédünket színessé, h« nem bennem az ütő szólásunk j«J Dávid (1739—18191 a „ma- változtatunk rajtuk önkénye- lentése: a meglepetéstől megJ gyarság virági”-nak nevezte sen. Sajnos, az önkényes vál- némultam. Nyelvjárásaink^ szólásainkat, közmondásain- toztatgatásra jó néhány példa ban a következőképpen is is- kát. Igaza is van, ha jelenté- akad (nem a véletlenül elkö- meretes: megállt a szívein süknek megfelelően használ- vetett vétségekről beszélünk), ütője. A torzított változat a juk őket. A jó stílushoz épp- következő: megállt a vesémúgy hozzátartozik egy-egy szó- Bizony, megesik, hogy két ben a veiQ (jelentése nem vallás, közmondás használata, közmondást összekevernek, tozott; kitalálására a vesevelo mint például a változatosság. mert úgy vélik, hogy így hu- ételnév is hatással lehetett). A virág akkor szép, ha nyi- morosabb, és a mondaniva- Az már ritkább, amikor törlik és Illatozik. A szólások és *s i°bba” kifejez1. Meg Z1*tás is, keveredés is történikí a közmondások akkor teszik ®z az utóbbi *s alig hihető. Kicsi a borsó, de falra hánysílusunkát mozgalmassá, be- Ugyan milyen mondanivaló- já/c. Az erőltetettség itt már juk lehet számunkra az alab- nagyon a szemünkbe ötlik. bl kevert közmondásoknak? . .. , Például: Alamuszi macska , A szeuemessegen szívesen partot mos; Ki mint veti fülünk, ezeken a kiforga- ágyát maga esik bele; Addig to« szólásokon es kozmondá- nyújtózkod), amíg meleg! El- s°k°n azonban nem. Akik a ső hallásra néhányan talán bemutatott módon használjak még humorosnak érzik az ef- °.k®t-. humoros hátast akarnak féle kijelentéseket, amelyek !lerni- de leSfe^«bb csak egy sokszor már az ízléstelenség mosolyt kaphatnak határát súrolják, mint példá- szándékukért. Csak a szánul: néma gyéreknek híg a le- dékukert, mert az áltáluk ve. Hamar rájöhetünk, hogy ..alkotott” mondásokat csak kutató intézetének volt igazgatója szerezte azt a rajzos, a fiatalok stílusához igazodó könyvet, amely a szerelemről, a szexualitásról szól. A könyv óriási siker lett — és nemcsak a tizenévesek körében. a nyelv tudatos rombolásáról van szó, s másodszor hallva aligha nevet rajtuk bárki is. Másik gyakori jeleneség a szólásoknak és a közmondásoknak az eltorzítása. A mondat másik része az elsőnek általában a szó szerinti kiegészítése, esetleg megmagyarázása. Ezzel épp a lényeget vénvesül Arany János: Lété- vonják el: Aki míiva.k ver- Szem a lantot című versének met ás. az sirásó; Addig jár a az alábbi mondata: ..Ki ör- korsó a kútra, amíg el nem Vend fonnyadó virágnak. Mi- lopják; Ki korán kel, az áí- után a törzsök kihal? mos. Van agyafúrtabb módon kitalált torzítás is. A megállt Mlzser Lajos enyhe jó indulattal lehet még szellemeskedésnek avagy jó^ pofáskodósrmk felfogni. A fonnyadt vagy az út szélén eltiport virág már nem szép, nem Illatozik többé. Szólásainkat. közmondásainkat se tiporjuk el. mert éppen lóri vegüktől fosztjuk meg őket! Ebben a vonatkozásban is érműsor KOSSUTH RÁDIÓ: 8,27: Zala Tóth Erzsébet és Varga András nótákat é«ekel, 8.53; ÚJ operalemeeeinkböl 9,44: Brummadzag, a zeneb^hóo 10.0, • lilák fél óra 10.35.* Oito Klemperer Brahm*- müveket vezényel 11,24: Jogi arcképcsarnok 11.38; Védett férfiak XXIV/21. rész. 13.45: Szántó Piroska: Bálám szamara 12.35: Operaénekesek ©perettfelvételeiből 13.22: Szállóvendég 13.49: Sugár Rezső műveiből 15.19: Képek és jelképek 4 NÓGRÁD - 1983. 15 «»: Caehszlsvák művészek eperafelvételelböl 16.1»: Délutáni Rádiószínház 11.05: Munkahelyi demokrácia 17,38: Verbunkosok, nóták 19.15* Nagy színházi siker volt. Bánk bán 21.44: Hangszerszólók 22.30: Artur Rubinstein Chopln- noktürnöket zongorázik 22.5«: Érdekviszonyok a vállalati döntésekben 23.10: Klasszikus operettekből «.10: Giovanni Gabrieli canz»- naiből rézfúvósegyüttesek játszanak. PETŐFI RADIO: S.»3: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara énekel. 8.35: Napközben i#.00: Zenedélelótt 13.0«: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót 13.20: Gyermekeknek 14.««: válogatott perceink 18,35: Idősebbek hullámhosszán 17.3«: Segíthetünk? 18,35: Hét végi panoráma 19.55: Slágerlista 28.35: Szociológiai figyelő 21.10: Kabarécsütörtök március 3.. csütörtök 22.20: Kemény Egon műveiből 23.20: Emlékezetes dzsesszhangversenyek MISKOLCI STCDIÚ: 17-IW: Hírek. Időjárás. Műsor- ismertetés. •— 17.05: A Tiszától a Dunáig. Eszak-magyarországl képeslap. Szerkesztő: Dobog Béla, (A tartalomból: Az idősekért, — Teniaztanulaágok. Gyurkó Géza jegyzete. — Nyílt-e a város- politika Miskolcon?) — 18.00: Eszak-magyarországi krónika. — 18.23—18.30: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétorna dsm.) 8.05: Iskoláiévá: Fizika (ált. isk. 5. észt.) 8.3«: Magyar Irodalom (ált. isk. alsó tagozat) 9.0«: Történelem (ált. Isk. 3. oszt.) 9.30: Raji. és műalkotás-elemzés (ált. isk. alsó tagozat) 10.00: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) 10.23: Magyar nyelv. (ált. Isit. 4. oszt.) 11.0«: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7—8. oszt.) 12.00: Világnézet 12.35: Képújság 13.3«: Ukolatévé: Magyar irodalom (alsó tagozat) (ism.) 14.««: Magyar Irodalom (ált. lak. 5. észt.) (lsm.) 14.25: Osztályfőnöki óra (lsm.) U.43: Történelem (lsm.) 15.10: Magyar nyelv (lsm.) 13.3CM "Hírek. 15,53: A rövidfilmstúdiók. műhelyéből. 16.55: 9-es stúdió. 17.2»: Képújság 17.30: Tizen Túliak Társasága. 18.1«: Reklám. 18.1JS: Nem elég a gondolat... (Szellem a palackból?) 18.55: Reklám 19.10: Tévét,orna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hlradó 20.00: Kimre Péter; Kezdők. Tévéfilm. 20,50: Telesport. Labdarúgő- kupanap. 21.30: Hírháttér. 22.30: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Gólyavárt esték. 9/2. rész. 21.00: Az égnek madarai mozdulatlanok. Rövidjátékfilm 31.25: Michel Fugain és barátai. Francia film. 22.20: Képújság. BESZTERCEBÁNYA: 18.00: Autósok-motorosok 18.30: A Jezerka stúdió műsora 13.1Q: Esti mese 19,30: Tv-híradó 20.00: E. Jelinkova: Főszerepben a védő 21.15: Gazdaságpolitikai magazin 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.13: Találkozás szovjet művészekkel 23.05: Hírek 2, MŰSOR: 18.43: Marx és Engels életéből. 3. rész 19.30: Francia nyelvtanfolyam 13. lecke. (Ism.) 20.00: Ara Librorum. (lsm.) 20.30: Zenei est. 21.30: Időszerű események 22.00: Griffin úr és én 22.50: Összeállítás az európai labdarúgó-kupamérkőzésekről MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Sértés, Éttermi beszélgetés és A nem várt vendég. Színes magyar film. — Balassagyarmati Madách: Akit Bulldózernek hívtak. Színes. szinkronizált olasz kaiandftlm. — Pásztói Mátra: A pilóta felesége. Színes, szlnkn- nizált francia film. — Szécsénvl Rákóczi: Viadukt, Színes magyar—amerikai—NSZK-beli filmdráma. — Klsterenyei Petőfi: Tündér Lala. Színes magyar film. — Nagj'lóc: En és Caterl- na (14). Színes. szinkronizált olasz filmvígjáték. — jobbágyi: Panelkapcsolat. Színes magyar film. 2Q.00: Kezdők — leveliim