Nógrád. 1983. március (39. évfolyam. 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
Az egyetlen Felsőtoldi számvetés Változások a Cserhát vidékén miénk Kiinger Gáborné a diósjenői általános Iskolában vehette át a Kiváló munkáért kitüntetést, ölében legifjabb neveltje, Csilla (Barna Alfréd-felv.) Telt arcú fiatalasszony hajol a puhán megvetett kiságy fölé, s mutató ujjával csendesít. Vigyázza az apróság álmát. A lurkó azonban, mintha külön érzékszerve lenne, észreveszi, hogy figyelik, felnyitja szemét. Tekintetével körbefut, átsiklik a vendégeken, s megnyugszik az ismerős asszonyi arcon. „Anyuci!” — mosolyog megtalált, viharos örömmel. A tíz évvel ezelőtti történetet dr. Ponyi Béla, a Nógrád megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatója elevenítette fel azon a nőnapi ünnepségen, ahol azért gyűltek össze, hogy — az általános ünneplésen túlmenően — köszöntsék Kiinger Gáborné nevelőszülőt, aki eredményes munkájáért elnyerte a művelődési miniszter „Kiváló munkáért” kitüntetését. Az eseményre, a legnagyobb fiú, a 18 éves László kivételével, eljött az egész család. Ott volt a 34 esztendős férj, a diósje- női termelőszövetkezet vagyonőre, ott voltak az édes gyermekek: a 15 éves Ilona, a 9 és 6 éves Gabriella, illetve Gábor. Természetesen ott tüsténkedtek a nevelt gyerekek is: a 3 éves Csilla meg a 15 éves Brigitta, aki óvodásként került a Kiinger családhoz, akivel tulajdonképpen az idézett történet megesett. A tinédzser korú kislányok az általános iskola utolsó osztályát végzik testvérként ülnek egymás mellett, s hallgatják beszélgetésünket. Nincs titok. — Hogyan kezdődött? — kérdezem Kiinger Gábornét, aki a diósjenői általános Iskola takarítónője. — A férjemmel együtt nagyon szeretjük a gyerekeket, és egyezségre jutottunk, hogy a sajátjaink mellé állami gondozottakat fogadunk — feleli az asszony. — Amikor 12 esztendeje Salgóbányáról elhoztuk az első gyereket, nekünk még csak két családunk volt. Ilona két év körüli, így hát hasonló korú apróságot hoztunk ki. Arra gondoltunk, hogy egymástól minden szükséges dolgot könnyebben megtanulnak majd, jobban el tudják sajátítani a családi szeretetek Az is ide tartozik még, hogy akkoriban Dobos Jenőék voltak a szomszédaink, és ők foglalkoztak állami gondozott gyerekek nevelésével. Náluk láttam először ilyet, tehát a kedv innen is adódott. — Az eltelt egy évtized alatt hány szüleitől elhagyott megtagadott gyermek cseperedett fel a családjukbán? — Eddig tizenhat gyerek került el tőlünk, különböző korban és különböző okok miatt. Hárman Horpácson nevelkednek tovább, róluk tudunk biztosat, mert őket olykor kivettük a karácsonyi szünet idejére. — Akadt-e kedvenc neveltjük? — Erre nehéz válaszolni. Valamennyi gyereket azért vettük magunkhoz, mert kedveltük. Nem tettünk különbséget köztük és a sajátjaink között. Nagyon vigyáztunk arra, hogy úgy nézzenek ki, mint a sajátjaink. Ogy járattuk őket, úgy tan itattuk. Olyan nálunk nincs, hogy a> egyik gyerek az enyém, a másik nem. Ha a faluban így kérdezik, akkor legföljebb megmutatom, de soha sem mondom, hogy ez vagy az nem a mienk. Különben is teljesen az ember szívéhez nőnek Anyukának, apukának szólítják az embert. Csilla már, ha hiszi, ha nem, becézgel is. Szeptembertől van nálunk, és én vagyok az „anyucikája”. A múltkoriban doktornál voltunk vele, és azt kérdezte a doktor: Szereted anyukádat? Csilla mondta, igen, de azért mindjárt rávágta: Apukát jobban. A kedvderítő emlék felmelegíti az asszonyt, s megszorongatja az ölében csücsülő gyerkőcöt. Most látni csak, mennyire hasonlítanak egymásra, mintha tényleg vérségi kötelék volna az anya és a leány között. Csak a hajuk színe tér el. — A legnagyobb élményt az elsőnek kihozott gyerek jelentette — folytatja az asz- szony. — Kétéves volt, beszélni sem tudott. Ml tanítottuk meg a tisztaságra, nagyon a szívünkhöz nőtt. A férjem a nevére akarta venni... Egyébként nem szeretném, ha a gyerekek vezetéknevét megtudnák, mert félek, elvinnék tőlünk... A kicsi nagyon az ember szívéhez nő. Most Csilla a legkisebb, ő a kedvenc. Persze jut a szeretetból, gondoskodásból a többinek is. Brigitta kívánságára arany fülbevalót vettünk. — A faluban a gyerekek miatt vannak-e irigyeik? Olyanok, akik „haszonlesőknek” tartják magukat? — A fiatalabb generációk között akadt, aki az állami gondozottak nevelését az anyagi haszonnal magyarázta. De amikor elbeszélgettünk, és megtudták, mennyi juttatást kapunk egy-egy gyerekért, megváltoztatták a véleményüket. Ezt a munkát) tényleg nem lehet pénzért csinálni. A rokonságban nincs előítélet a gyerekekkel szemben, ia falu is jó néven veszi a gondozásukat. Mert sajnálják a gyerekeket. Mi pedig jó szülő módjára igyekszünk őket dolgos, rendes embernek felnevelni. Olyannak, aki helyt tud állni az életben. A Klingeréknél nevelkedett, gyerekek többsége jól beilleszkedett a társadalomba, környezetébe. Remélhetőleg így történik majd Csillával és Brigittával is, aki kereskedelmi szakiskolában kíván továbbtanulni. Klingeréknél a nyolc ember jól érzi magát. Olyannyira, hogy a hatéves Gábor már kieszelte az együttmaradás haditervét is. A dolog — vélekedik — pofonegyszerű, ő feleségül veszi Csillát, Laci bátyja pedig Brigittát. Csak egy a bökkenő. Gáboron kívül az érintettek egyelőre nem nyilatkoztak... Diósjenőről jövet hazafelé dr. Ponyi Béla megjegyezte: „A nevelőszülői hálózat humánusabb és hatékonyabb az intézeti nevelésnél, hiszen a családjukat vesztett állami gondozott gyerekek lelki sebeit, erkölcsi sérüléseit mégiscsak egy másik — alkalmas — család tudja a legvalószínűbben begyógyítani.” Klingerék példáját látva, csak helyeselhetek. Sulyok László Egy-egy riport helyszínére visszatérni kétségtelen előnynyel jár: lemérhetők a változások. A felsőtoldi falugyűlésen például az volt e sorok írójának benyomása, hogy megcsappant az érdeklődés, továbbá a vita szenvedélyessége is alulmúlja a korábbi évekét. Ogy vélem, a változásokra magyarázatot adott már Klá- tyik András tanácselnök beszámolója is. Az Alsótoldi közös Tanácshoz tartozó településeken ugyanis megoldódott néhány nagy vihart kavart ügy, s a jelek szerint nagyobb a hajlamunk a panaszkodásra, mint az eredmények számbavételére. Talán ebben kereshető a kissé megcsappant érdeklődés magyarázata. Segít a téesz Ami a kedélyállapotot Javító változásokat illeti, első helyen kell említeni, hogy a régi kultúrház és a pártház igénybevételével helyben, Al- sótoldon oldották meg az általános iskola körzetesítését. Igen nagy előrelépés a napköziotthonos ellátás, a diák- étkeztetés bevezetése is. S itt rögtön le kell írni az alsótoldi Cserhátvidék Mgtsz nevét. hiszen a felsőtoldi falugyűlésen csaknem annyit emlegették, mint magát a tanácsot. A közigazgatás vezetőinek értékelése szerint a termelőszövetkezet igen jó partner a települések gondjainak megoldásában, legyen szó diákétkeztetésről, sportolók szállításáról, vagy egyébről. De legalább ilyen elismerés illeti a társadalmi munkások sokaságát, áldozatvállalásuk nélkül nem egy közérzetet bántó gond megszüntetése halasztást szenvedett volna a Cserhát vidékén. A tervek szerint két csoportra bővítik az alsótoldi óvodát, s ezzel elmondhatják, hogy a gyermekintézmények látványos változáson mennek át a Cserhátvidéken. A közeli fórumon azonban arról is szó esetté ami nem készült el — így teljes a kép. Cserhátszentivánon elmaradt a patak belterületi szakaszának rendezése; Garábon nem készült el a tűzoltószertár felújítása. Ezeket az idén kívánják, pótolni, ugyanakkor Kutasón járdásítás, Garábon útfelújítás lesz, Felsőtoldon járdák korszerűsítésére kerül sor. Nem véletlenül hangsúlyozták tehát: a lakosság cselekvő támogatására ezután is szükség lesz. A feladatokból, persze, csak szemelgetünk, hiszen a felsőtoldi sportpálya rendbehozataláról és a vízrendezési terv felülvizsgálásából adódó tennivalóktól kezdve igen sok teendő vár még a tanácsra és a lakosságra. Építkezési kedv Kevés tényt ír le nagyobb örömmel a tudósító mint a következőt: a nem is olyan régen még a jövőjét is nehezen látó településeken nőtt a népességmegtartás. Klátyik András értékelése szerint is emelkedett az építkezési kedv, s ennek szolgálatában telkeket alakítottak ki, A tanács továbbra is fontos feladatának tekinti az alapellátás figyelemmel kísérését, ennek érdekében rendszeres kapcsolatban áll a pásztói ÁFÉSZ- szel. Az államigazgatási feladatok megoldásában is színA labda Hány milliószor láttam, hogy futnak utána, belerúgnak, aztán hatalmas ívben repül, repül?... Hány milliószor láttam már ezt? — és csak most éreztem meg benne valami örök emberit... Pedig nagyon egyszerűen történt minden, a körülmények sem voltak különlegesek. Amikcft az egyik mellékutcából kiléptem erre a félreeső, réptelen terecskére, amolyan tízéves-forma legénykék ádáz labdarúgócsatája dúlt itt éppen. Négy földre rakott iskolatáska jelölte a két kaput, s az egyik felé nagy lendülettel vitte a Abdát egy kis kéktrikós. De nyomában az üldözője. „Vedd el, Pista, szereld!” — biztatják többen is. Aztán a kéktrikós, már nem sokkal a kapu előtt, rosszul számít ki egy húzást, és máris Pistánál a labda, villámgyorsan meg is fordul vele, és szemmel szinte nyomon követhetetlenül lövi még abban a századmásodpercben a másik kapu felé. Bombája átvágja az egész „pályát”, hozzáérni többet nem lehet, csak bámulni a gyönyörű ívet, amelyet leír, s azt a kiszámítottságot, amint szinte mértani pontossággal a két táska között célba ér. És itt nincs bíró, aki a gól után megállítsa a mérkőzést, az egyik fiúcska onnan, a kapu mögül hozza azonnal játékba a labdát, már ismét valahol középen pattog, önfeledten erednek a nyomába, és újra Pistánál van, most messzire vágta, s ezúttal a kéktrikós szeretné elérni, kergeti, kergeti, igyekszik inaszakadtá- ig, most nem lesz ő az ügyetlenebb... Nem érdekel a futball. Profi labdarúgó-mérkőzésen gimnazista koromban voltam utoljára, de ezt a pompás iramú játékot most önfeledten nézem, feszülten figyelem az egész lényét lábizmaiba sűrítő, minden idegszálával a guruló labdára koncentráló kéktrikóst. Örök emberi törekvés: kergetni, utolérni, elérni valamit. Egész életünkben így futunk valamennyien a labda után, és de ritka az a pillanat, amikor végre a miénk, és úgy sikerül minden, mint az előbb Pistának. Gurul, a labda, gurul... Az egyik legcsodálatosabb emberi találmány, önfeledt, könnyed játék, és olykor elkeseredetten komoly vetélkedések eszköze. Kissé jelképe az örök mozgásnak, keringésnek. Valamiben az égitestek testvére. Bállá László NÚGRÁD - 1983. március 19., szombat 1 vonalra törekednek az Alsótoldi közös Tanács egyik fontos célkitűzése a rövid határidejű ügyintézés. S egy kevésbé szívderítő tény: a felelős gondolkodású emberek szája ízét Felsőtoldon is megkeserítik, a felelőtlenek: „szemétfronton” a helyzet talán még rosszabb, mint korábban. Nemcsak a falugyűlés beszámolója mondja ezt, elkeserítő tényeket sorol ez ügyben a fórum több felszólalója is. Egy idős ember szerint már-már szégyenletes, amit nap mint nap látni az erdőszéleken. S mit lehet tenni? A falugyűlés a rendkedvelők felelősségére, szókimondására apellál, s ha a tettesek ismertté válnak, a tanács nem riad el a bírságolástól sem. Apropó, felelősség! A felsőtoldi falugyűlés egy másik hozzászólója így vélekedik: „ha valamit szépen megcsinál a tanács, azt vandál módon hamarosan tönkretleszik. A buszváró ablakait például minden hónapban kiverik”. Talán épnen itt célszerű idézni Klátyik András tanácselnök vitazáróban elhangzott gondolatát: — A közhasznú tárgyakon elkövetett vandalizmust eltűrni. nem szólni, szomorú magyar betegség. Sajnos, igaza van a tanácselnöknek. Példák erre nemcsak a Cserhát vidékéről hozhatók. További teendők A vita más résztvevői a sportpályához szükséges berendezéseket kérnek kispályák építését sürgetik, többen azt tudakolják: milyen esély van egy öregek napköziotthonának létrehozására. Ludányi István kőműves kisiparos szerint kellemes a csalódás a múlt évi munkában, de a jó értékelés mellett sorolja a további teendőket is. — A KPM-nek jelezze a tanács, hogy balesetveszélyes a felsőtoldi híd korlátja. A köz- világítás pedig? Ez már nem takarékosság, hanem csalás. A tanács fizeti az átalányt, a villany pedig sokszor nem ég. Már baleset is volt emiatt. Az ÁFÉSZ kocsmájának állapotát már annyira szégyeltem falubeli létemre, hogy társadalmi munkát is végeztem, sürgetni kellene az alapvető változást. Rossz állapotban van a műemlék harangláb is. Nagy a turisták átmenő forgalma, megállnak fényképezni, nem mindegy, hogy „milyen képet" visznek magukkal. Siraki Márton népfrontbizottsági elnök is azon a véleményen van, hogy jelentős dolog az iskolakörzetesítés megoldása, most pedig az a cél, hogy „szokjon össze a tanári csapat”. A népfrontbizottság elnöke szerint a környezeti kultúra javításában éppen a középületek tulajdonosai mutathatnának példát. Kucsik Ernő párttitkár összegezte a korábbi falugyűlések tapasztalatait is, majd a soron következő feladatok közül az alábbiakat emelte ki: — A szociális gondoskodást; az idősek és rászorulók támogatását kiemelten kell kezelni. Szükség esetén kerüljön sor a házi szociális gondozásra s ha sikerül — akár átmenetileg is — akkor az öregek szolgálatába kell állítani a felsőtoldi régi iskolát. Az iskolakörzetesítés most megoldódott de számolnia kell a tanácsnak azzal is, hogy több pedagógus nyugdíj előtt áll. Keresse a tanács annak a lehetőséi geit, hogyan tudna letelepíteni fiatal pedagógusokat. Ä másik sürgető teendő: munkába kellene állítani egy népművelőt. Ha már bérkeret van,’ akkor legyen betöltve az állás is. Hármas összefogás Klátyik András válaszaiban nem kertel. Világosan fogalmaz: mi oldható meg 1983-ban, mire kell várni. Mindenesetre, a kereskedelmi és vendéglátóipari alapellátás színvonalának javítására is van remény, hiszen a pásztói ÁFÉSZ küldöttgyűlése jelentős összeget szavazott meg aí „Cserhátvidéknek”. Ez utóbbi példa pedig érzékelteti, hogy a további kedvező változásokra hármas összefogásra van szükség. A lakosság közérzetét javító célok megvalósítása csakis a tanács, a lakosság és a gazdasági egységek közös munkálj kodása révén érhető el. Kelemen Gábor Szovjet építőművészek lv-toronytó! a sportcsarnokig Az intézet építőművészeinek let Togliattiban. A moszkvai oszbankinói tv- torony, az uljanovszki Lenin- emlékmű, a hanoi Ho Si-Minh mauzóleum, az ulánbátori házasságkötő palota, a taskenti népek barátságának palotája, a moszkvai Dinamó sport- csarnok és sok száz szovjet városban és külföldön felépített gyönyörű épület egyetlen intézmény a Borisz Mezen- cevről elnevezett tudományos-kutató és tervező intézet nevéhez fűződik Az intéTutai az Ez idáig kizárólag folyókon úsztattak fát a Szovjetunióban. Most, elsőként, a Fehér tengeren is megkezdődik a faúsztatás. A Pecsora folyó körzetében folynak a kísérletek — a folyó torkolatától a tutajok a tengeren keresztül az Észak-Dvina folyó torkolatáig úsznak. A bonyolult tervei szerint készült középüzet tervezői most új iparvárosok kulturális és sport- komplexumain dolgoznak. Munkájukba bevonják a jelentős festők és szobrászok kifejező eszközeit is. A tervezőirodákban számos más létesítmény terveit készítik: új operaház Ashabadban, sport- komplexum Uszty-Ilimszkben, szakszervezeti kultúrház Hanoiban, kultúrház Ulánbátorban. Egyesek már épülnek, mások rajzokon és maketteken láthatók. óceánon feladat megoldásához nagy teljesítményű műszaki berendezésekre van szükség. A nehéz útvonal végrehajtásához a tudósok különleges szilárdsági tutajokat javasoltak. Ezek szerkezeti felépítése olyan, amely folyón és tengeren egyaránt biztonságos úsztatárt tesz lehetővé.
