Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-12 / 36. szám

Tol líoopmiQ, növeli árucsere a Szovjetunióval Menesztették * az izraeli hadügyminisztert Pokolgép robbant a béketüntetók között Patak Károly, az MTI tu­dósítója jelenti: Ariel Sáron izraeli hadügy­miniszter péntek reggel le­mondott tisztségéről, miután az izraeli kormány csütörtö­kön este hosszas vita után el-r fogadta az úgynevezett Ka- han-bizottság ajánlásait. Miközben a minisztertanács ülésezett, Jeruzsálemben a kormányfői rezidenciánál, a minisztertanács • palotájánál, Sáron Negevd birtokánál és vidéki városokban korfnány- párti és a „Békét most” elne­vezésű mozgalomhoz tartozó csoportok tüntettek. A kor­mánypártiak Saram megmen­tését követelték, a gyertyaláng mellett felvonuld béketünte­tők a kormány lemondásét sürgették. Jeruzsálemben a tüntetők összecsaptak, cso­portjaikat rendőrök választot­ták szét. Eközben egy pokol­gép robbant fel a békepárti­ak között A gránát egy em­bert megölt, tízet megsebesí­tett A sebesültek között van Josaef Burg belügyminiszter ugyancsak katona viselt fia. Ismeretes, hogy az úgyne­vezett Kahan-bizottság ked­den közzétett következtelései Ariel Sáron, valamint két má­sik magas rangú katonatiszt leváltását irányozták elő, s megfeddték másokat, közöttük Menahem Begin miniszterel­nököt, Samir külügyminisztert, keményebben pedig a katonai személyeket. A kormányzat kényszerhelyzetbe került. A kabinet egy ellenszavazattal fogadta el a vizsgálóbizottsá­gi javaslatot. Az ellenszavaza- tatot Sáron adta le. A had­ügyminiszter a kormányülés után kijelentette, hogy ön­ként továbbra sem hajlandó távozni,.óm ha a kormányzat együttesen így határoz majd, eleget tesz akaratuknak.. Az ajánlások végrehajtá­sát egyébként a kormány az igazságügyminiszterre, illetve a Kahan-jelentésben ugyan­csak elmarasztalt Rafael Ej- tan vezérkari főnökre bízta. Ejtan még csütörtökön éjjel napiparancsot adott ki. Eb­ben nyugalomra intette a fegyveres erőket és kijelentet­te: „elég erősek vagyunk ah­hoz, hogy ezt a kritikát el tudjuk viselni". Jeruzsálemben egyébként bejelentették, hogy összehívták a kormányzó Likud-lömb ve­zető testületét. Philip Habib amerikai kü­lönmegbízott pénteken Tel Avivból Bejrútba érkezett, hogy megbeszéléséket foly­tasson Amirí Gemajel elnök­kel az izraeli—libanoni tár­gyalások felgyorsítását cél­zó új „rendezési tervéről”. Egyelőre nem ismeretes, hogy az izraeli kormány mi­lyen választ adott az új ame­rikai javaslatokra, a libanoni kormány azonban ipar előze­tesen elfogadta azokat. A ter­vezetről előbb Menahem Be­gin Izraeli miniszterelnökkel, majd pénteken Jichak Snmir külügyminiszterrel folytatott megbeszélést Jeruzsálemben az amerikai különmegbízott. (MTI) Magyar és szovjet1 vállala­tok között jelenleg 113 gyár­tásszakosítási és kooperációs megállapodás van érvényben, s uz együttműködés folyama­tosan bővül. Magyar és szov­jet szakemberek közösen fejlesztik a jövő járműveit, szerszámgépeit, mezőgazda- sági berendezéseit, elektroni­kus termékeit és kialakult a munkamegosztáson alapuló gyártás Is. Az árucsere-forga­lomban az ilyen jellegű ter­mékek aránya 30 százalék, de a gépipari termékek körében 70 százalék. A Szovjetunió budapesti kereskedelmi képviseletének vezetői pénteki sajtótájékoz­tatójukon elmondták: a né­hány héttel ezelőtt aláírt áru­csere-forgalmi megállapodás 8 milliárd rubeles forgalmat irányoz elő 1983-ra, mintegy félmilliárddal többet, mint ta­valy. összehasonlításul: 35 évvel ezelőtt —, amikor alá­írták a magyar—szovjet ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést — a szállítások ér­téke oldalanként még csak 50—60 millió rubelt tett ki. A Szovjetunió továbbra is Magyarország legnagyobb külkereskedelmi partnere, a szovjet export-, illetve im­porttételek a teljes magyar áruforgalom egyharmadát adják. Ugyanakkor a Szov­jetuniónak is egyik legfonto­sabb — 1982-ben Ötödik — kereskedelmi partnere ha­zánk. A szovjet külkereskede­lem főleg fűtő- és nyersanya­gokat, gépipari berendezése­ket szállít, - hazánktól viszont a gépeken és berendezéseken túl sokféle közszükségleti iparcikket és élelmiszeripari terméket vesz.. Az áruszerke­zetben a már jól ismert ma­gyar exportcikkek, így az Ikarus buszok, számítógépek, úszód aruk, cipők, ruházati cikkek és húsáruk, valamint importtermékek, mint példá­ul az olaj, földgáz, vasérc, koksz, energetikai berendezé­sek, gépkocsik mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az egymás országaiban megva­lósuló beruházásokhoz szük­séges gépek, berendezések. A Szovjetunió például műsza­ki segítséget nyújtott a Paksi Atomerőmű, a Dunai Vasmű konverterüzeme, a Borsodi Vegyi Kombinát salétrom­sav gyára felépítéséhez, a ma­gyar vállalatok pedig szállodá­kat, lakóházakat építenek Ungváron és más városokban. Tanácsi intézkedések a magánerős házépítések telekeliátására (Folytatás az 1. Mairól.) építésével is számolnak az előirányzatok. Sopronban és Mosonmagyaróváron, továbbá néhány községben, egyebek kö­zött Beleden, Rajkán és Abdán kevés az építési telek. Győrött és Csornán telkek ugyan van­nak, de főként a belvárostól távoleső részeken, ahol a terü­letek nem közművesítettek, így a minőségi igényeknek nem minden esetben felelnek meg. Gondot jelent az is, hogy sokhelyütt hiányoznak a részletes rendezési tervek, amelyeket a tanácsok anyagi nehézségek miatt nem tudnak elkészíttettni. Ez hátráltatja az építkezéseket, pedig az új ott­honok kivitelezésére van ele­gendő kapacitás, s Győrött és Mosonmagyaróváron szervezé­si irodák is segítik az otthon- teremtést. Csongrádiban az idén létesü­lő 4100 lakásnak 83 százalékát, építik fel magánerőből tulaj­donosaik. A megnövekedett igényeknek a megyei tanács a települések rendezési tervének felülvizsgálatával próbál meg­felelni: ily módon újabb tel­keket „előteremteni”. A jövő­ben szigorúbban lépnek fel azokkal szemben is, akik a ki­tűzött határidőre nem építik be telküket: élnek a szerző­désbontás lehetőségével, s új­raértékesítik az ilyen telkeket. A telkek számát elsősorban a peremkerületekben és a fal­vakban gyarapítják. Balástyán, Üllésen és Rúzsán már meg­kezdődött a korszerű csoportos családi házak építése. Ezekben a községekben az építkezés feltételeként szereplő csator­názást az építtetők társulati formában valósítják meg. Sze­geden az új városrészt jelöl­ték ki a családi házak megépí­tésére mintegy ezer otthont te­remtenek itt a következő évek­ben. Az építői kapacitást a Dél­magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat garantálja. A tanács által rendelkezésre bocsátott telkek közművesítés! költségeit az építővállalat megelőlegezi, és ezt beszámít­ják az építkezés árába. Baranyában az idén készü­lő 2740 új lakásnak csaknem a fele Pécsett, illetve a megye- székhely környéki települése­ken, már előkészített területe­ken, többségükben egyéni kez­deményezéssel épül fel. A me­gye területén a telkekről, azok előkészítettségéről, áráról, a be­építési lehetséges módozatairól tájékoztató füzeteket jelentetett meg a megyei, illetve a Pécsi városi Tanács. A tanácsok több mint 2200 már meglévő, illet­ve kialakítandó telket kínál­nak, s ez megyei átlagban 25 százalékkal több az igények­nél, melyek egyedül Pécsett haladják meg a lehetőségeket. A magánerős építésekkel kap­csolatos legnagyobb gond Ba­ranyában továbbra is a szűkös kivitelezői kapacitás, amelyet a megyei állami építőipari vál­lalat új módszerek meghono­sításával kíván bővíteni. Egy osztrák könnyűbetonos, blok­kos eljárás tanulmányozására a közeljövőben két kísérleti házat is épít a vállalat. Az építeni szándékozók segítségé­re a KISZ Baranya megyei bizottsága, és a Dél-dunántúli TÜZÉP közösen fenntartott in­formációs irodát hozott létre Pécsett. Miskolcon 440 millió forintot fordítanak ebben az évben la­kásépítésre. Az összeg lehető­séget teremt 590 célcsoportos lakás és 785 telepszerű társas, házakcióban épülő otthon ki­vitelezési és terület-előkészítő munkálataira. A megfelelően előkészített telkekről elsősor­ban a tanácsok gondoskodnak, de például Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi Kombinát vál­lalta, hogy a dolgozóinak jut­tatott telkek közművesítését a vállalaton belül alakult gazda­sági munkaközösségek oldják meg. Miskolcon pedig a Bor­sod megyei Állami Építőipari Vállalat egyik építőközössége a tanácsi telkek egy részének közművesítésére kötött szer­ződést Tolvaj tolvajfogók A nyugatnémet rendőrök és bűnüldözők testületé nem ép­pen a legkellemesebb hónapo­kat éli át mostanában: az egyik botrány követi a mási­kat. Hamburgban egy sokáig hallgató felügyelő' kipakolt az ősszel és a vallomása nyomán megindított vizsgálat szinte hihetetlen dolgokat leplezett le. A Hansa-város legmaga­sabb rangú rendőrtisztjei kö­zül jó néhány an közeli „mun­katársai,” segítői voltak a hírhedt szórakozónegyed, a Reeperbahn-környék alvilági főnökeinek. Persze jó pénzért, s rnegdöbbentően sokáig. A hamburgi botrány pedig még javában dagadozott, amikor újabb „bomba” robbant — ez­úttal Dortmundhain. A másik — ugyancsak milliós — NSZK-nagyváros polgármeste­rét egy decemberi napon haj­nalban költötte rendőrfőnöke. — Nagy baj van polgár- mester úr! Az a különleges osztag, amelyet az utcai bű­nözés ellen hoztunk létre, maga is „sáros”. — Na, ja, talán egy pár réndör megszédült. — Nem egy pár, sok! — Milyen sok? — Majdnem mind! Samtlebe polgármester ugyanolyan megdöbbenve fo­gadta a hírt, mint a dort- mundi polgárok: a város nyu­gati felében működő speciális rendőrosztag 14 tagjából 11- et letartóztattak. A csoportot 1977-ben különleges felszere­léssel, kiképzéssel és megbíza­tással azért hozták létre, hogy betörések, rablások hírére vil­lámgyorsan a helyszínen te­remjenek, sőt éjszaka a vá­rost járva különleges figye­lemmel kísérjék a nagyobb zsákmánnyal kecsegtető üzle­teket, vállalatokat. Az ET kódjellel becézett osztag vád­listáján most lopás, hűtlenség, sikkasztás, kényszerítés sze­repel. De ennyi még nem lett volna elég: két nappal később még 17 rendőrségi alkalma­zott — köztiük két főfelügyelő — ellem Indított vizsgálatot az államügyészség, ugyancsak lo­pás gyanúja miatt. Egycsa- pásra 28 rendőr „sáros” ahogy a rendőrfőnök fogalmazott,- ez rekord Dortmundban. Mosta­nában — úgy tűnik — nem könnyű „helytállni” a nyugat­német rendőröknek. Bonn környékén egy autópálya rendőrosztaga értékes videó- készülékeket lopott egy bal­esetes teherautóról; Kitzing- enben a bűnügyiek több fel­ügyelője került bíróság elé sorozatos lopások miatt. Szó­val ezek — és Hanfburg — után kínosan nagyot robbant a dortmundl bomba, főleg, mert ennyi rendőr keveredett beje. S pláne, a különleges osztag esete nagyon kellemet­len a közvélemény előtt, hi­szen ez az elrríúlt években az újságok reklámja nyomán igen nagy tekintélyt vívott ki magának sikereivel. Az ET, azzal, hogy éjszakáról éjsza­kára ott „settenkedett” a kü­lönösen veszélyeztetett üzletek kornyékén és igen sok betörőt csípett fülön, kétségkívül visszaszorította a bűnözést Dortmundban. Most azonban kiderült, hogy áz osztag tagjai már az első évben, 1977-ben ráléptek a rossz útra. Ha felfedezlek egy üzletet, amelyet a bűnözők már kifosztottak, maguk lép­tek akcióba: elpakolták a ma. radékot. (Színestévéktől az italokon, cigarettákon .át a ruhafélékig minden kellett ne­kik.) S csak ezután hívták a helyszínre a bűnügyi nyomo­zókat. A tblvaj tolvajfogók csoport jóban persze akadtak akik nem akartak közreműködni a lo­pásokban. A haszontól meg­szédült társak azonban ke­mény fenyegetésekkel kény- szeritették a húzódozókat —, ha a lopásra nem Is, de leg­alább a hallgatásra. A betyár- becsület megóvta az ET-t egészen tavaly november vé­géig, amikor egy alkalommal betörtek a Blaupunkt cég vá­rosi lerakatánál. A különleges osztag nem sokkal a bűnözők elszelelése után ott termett, s az üldözés helyett maga is nekiállt fosztogatni. Pechükre váratlanul felbukkant egy másik rendőrautó, egy normál járőrrel. Az ET-sek elküldték őket azzal, hogy nekik ott még figyelniük kell, hátha visszatérnek a Betörők egy második fordulóra. Aztán folytatták a pakolást. A távo­zó rindóautóból azonoan be­szóllak a bűnügyiekhez, akik aztán tetten érték az értékes videokészülékek klrámolásá- ben elmerült ET-csoportót. A tolvaj rendőröknek most komoly büntetésekkel kell számolniuk.: a törvény sze­rint, aki fegyveres szolgálat­ban lop, az olyan, mintha fegyveres rablást követett volna el, s maximális bünte­tése tíz év börtön is lehet. Ez azonban a nyugatnémet rend­őrök erőssen megingott tekin- tényén már nem segít. — ar 2 NÓGRÁD - 1983. február 12., szombat Á bonni célegyenes Egymást követik a vezető nyugatnémet politikusok nyi­latkozatai. Érthető, hisz’ a március 6-ra kiírt választások mezőnye az izgalmas célegyenesbe érkezett és a kampány sorsdöntő témájává lépett elő a nemcsak az NSZK-t hanem — velünk magyarokkal együtt — a világ minden országát húsbavágóan érintő eurorakéta-kérdés. Ami magát a finist illeti, a célszalag feltűnésével erő­södik a zihálás és — ahogyan ilyenkor lenni szokott — a versenyzők' magasztalába és szidalmazása. A .választókra csuk úgy zúdulnak a közvélemény-kutatások nemegyszer manipulált eredményei. Jó példa erre annak a jobboldal­hoz közelálló intézetnek a közleménye, amely szerint az PDP jelenleg „4,9 százaléknál tart”. Mivel öt százalék eléré­se esetén Genscher pártja bentmarad a parlamentben, ez pe- dig egyszerűen a jelenlegi koalíció országlásának meghosz- szabbodását jelenti, nem nehéz kitalálni, miért röppentet­ték fel ezt a petárdát. Valójában azonban senki nem tud­hatja. hogy akár a szabaddemokraták, akár a zöldek be­jutnak-e a Bundestagba. Ha mindketten kiesnek, megeshet, hogy csak a két nagy párt, a CDU—CSU és az SPD között dől el a játszma. Ha valóban lesznek választások — ez majdnem száz százalék, de február 16-án még az alkotmánybíróságnak hoz­zá kell járulnia —, akkpr biztos, hogy így vagy úgy, de új korszak kezdődik az NSZK életében. Olyan új korszak, ami kihathat egész kontinensünk jövőjére. Elsősorban a raké­tatelepítés miatt jogos ez a megállapítás. Kohl a reagani nullamegoldás híve, szabaddemokrata külügyminisztere, Genscher is az, de nála árnyaltabban, Strauss érdekes mó­don (de éppen a realizmus talajáról) „elképzelhetetlennek” tartja ezt a megoldást, Vogel, az SPD jelöltje pedig wa­shingtoni és moszkvai útja során egyaránt világossá tette; pártja számára nem a telepítés, hanem az eredményes tár­gyalás a döntő. Bárki is szakítsa át végül Bonnban a cél- szalagot, egy biztos: a nyugatnémet választások kimenetele jelentősen befolyásolja majd, hogy a politikai szeizmográfok érzékeny mutatói a telepítés vagy a megegyezés irányában mozdulnak el. Harmat Endre A rakétatelepítés ellen tiltakozik a Keresztyén Békekonferencia A prágai székhellyel műkö­dő nemzetközi egyházi szer­vezet, a Keresztyén Békekon­ferencia (KBK) négynapos, ülést tartott a csehszlovák fővárosban. A nemzetközi tit­kárság csütörtök este véget ért tanácskozásán tizennégy európai, ázsiai és amerikai or­szág egyházainak képviselői vettek részt, köztük dr. Gö­rög Tibor magyar evangélikus lelkész, a KBK prágai irodá­jának igazgatója. A testület kidolgozta a szer­vezet ez évi akcióinak tervét, s többek között foglalkozott annak a nemzetközi érte­kezletnek előkészítésével, amelyet a Keresztyén Béke- konferencia május végén Bu­dapesten rendez mintegy 100 egyházi személyiség részvé­telével, az európai leszerelés kérdéseiről. Az ülésen elfogadott nyi­latkozat rámutat, hogy a NATO nyugat-európai rakó- tatelepítési tervének végre­hajtása nemcsak a fegyver­kezési verseny minőségileg új, még veszélyesebb forduló­ját indítaná el, hanem az új tömegpusztító fegyverrend­szerek kifejlesztésével az egész világot a nukleáris ka­tasztrófa szélére sodorhatja, A KBK nemzetközi titkár­sága üdvözli a Varsói Szerző­dés politikai tanácskozó tes­tületének prágai ülésén el­ért eredményeket, amelyek fontos hozzájárulást jelen­tenek a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közötti ka­tonai összeütközés lehetősé-^ gének elhárításához és általá­ban a nemzetközi légkör ja­vításához. A titkársági ta­nácskozás méltatta a Prágá­ban júniusban „A békéért éa az életért, a nukleáris hábo­rú ellen” jelszóval tartandó világtalálkozó jelentőségét, hangoztatva, hogy a Keresz­tyén Békekonferencia is te­vékenyen segíteni akarja e ta­lálkozó sikerét. (MTI) Hegyei jubileumi ünnepség Salgótarjánban (Folytatás az 1. oldalról) dásos- területeit, a társadalmi tulajdon kezelésében jelent­kező lazaságokat, a gazdálko­dási fegyelem hiányosságait, az ellátás problémáit. Igen sok esetben a felelőtlen lelékte- len ügyintézés, hanyagság váltotta ki a lakosság elége­detlenségét Ezeket közös erő­vel, többségében eredménye­sen sikerült megoldanunk. A történeti áttekintés, és az eredmények ismertetése után szó esett a jövőről is. A töbt i között arról, hogy foko­zottan előtérbe kerül az anyag- és a munkaerő-gazdái, kodás tartalékainak feltárása, a lakosság egészségügyi, szo­ciális, kulturális ellátásában az eredményes és célszerű anyagi ráfordítások vizsgála­ta, s hogy továbbra is kiemelt feladat a bejelentések intézé­se. Ezt követően dr. Abrahám Kálmán építésügyi és város- fejlesztési miniszter köszön­tötte a megye népi ellenőreit. Személyes példákon keresztül utalt a szervezet tagjainak áldozatos munkájára, és ar­ra a szerepe, amit a népi el­lenőrzés .betöltött és betölt társadalmunkban. Fontos a humanista szemlélet és mun­kastílus, s hogy a népi ellen­őrzés nagy tekintélyt vivőit ki magának. Az elkövetkezen­dőkben ennek nagyobb je­lentősége lesz, hiszen gazdasá­gi nehézségeink komolyabb feladatokat rónak a népi el­lenőrökre is. A törvények, rendeíetek pontos értelmezése es végrehajtása, a nagyobb önállóságból falcadó felelősség komolyabb erőfeszítéseket kí­ván mindnyájunktól. Szemlé­letesen példázta, hogy felfe­deztük és felfedezzük azt, mennyi tartalékunk van anyagban, szervezéttségben, de munkánkban is. Ezeket a lehe­tőségeket ki kell használni. A folyamat szerencsére ■ megin­dult. A népi ellenőrnek ebben az a feladata, hogy érzékelje rnik a lehetőségek és lámot gassa azok hasznosítását. A helyi, kisebb egységek önállóságának növekedése a központi Irányelvek végrehaj­tásában, a szervezel! tagjaitól is megköveteli az informáci­ók áramlásának meggyorsítá­sát és pontosságát. Tehát nő a követelmény, de elöbbrelépni csak így lehet. A tovőbbiakban Dobos Ist­ván. a KNEB elnökhelvettese és Devcslcs Miklós a Nógrád megyei Tanács elnöke kitün­tetéseket adott át a munká­jukat kiemelkedően végző ak­tíváknak. . A negyedszázados évfordu­lón 167 megyei szervezeti tag kapott elismerést. A korrránv, a minisztériumi országos szer­vek a KNEB-kitüntetéselc, mellett a megye vállalat ai, üzemei, szövetkezetei is ado­mányoztak emlékplakkettetaj^ okleveleket. A jubileumi ünnepséget út­törők köszöntő műsora zárja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom