Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
>4 lázadó ember Száz éve született Nagy Lajos „Habozás nőikül, a tények ismerete nélkül i\ saesény ember mellé állni!” (Nagy Lajos) belehallgassatok, •z anyátok úristenét!” — önéletrajzi regénye, A lázadó ember szerint a fiatal Nagy Lajos a legszívesebben így kezdte volna minden írását. Ezt a fog- csikórguió indulatot zabolázta írói tehetsége szuggesztív művészi formává, ez feszül a tények vádbeszédeként megszólaló prózája kopár, kíméletlen, ügyészi tárgyilagosságában. Az indulatot egyszerre és egymást támogatva váltotta ki, és táplálta egyéni életsorsa, a r* «ff ^ «tűr» * (C « *'H:t századforduló feu- dálkapitalista viszonyainak a maga sorsa tükrében különös élességgel felismert embertelensége, és az a körülmény, hogy ez a társadalom nem igényelte felismeréseit, nem akar szembenézni valódi képével, és nemcsak az igazságtalan berendezkedés haszonélvezői; de kárvallottjai sem! Nagy Lajos gyermek- és ifjúkora a szégyennel és megaláztatással, felnőttkora jórészt a nyomorral való küzdelem jegyében telt ei. A há- ziúrfi által teherbe ejtett pesti cselédlány törvénytelen fiának születik, tanyasi béres nagyszülőknél nevelkedik, majd az úri világba való bejutás reményében, nélkülöző anyja aránytalan erőfeszítései árán pesti gimnáziumba és jogi egyetemre jár; az utóbbira már csak ímmel-ámmal, mert már a középiskola utolsó éveiben megsejti, amit később tapasztalnia keli, hogy kiemelkedő képességei sem képesek átsegíteni származása, neveltetése, társadalmi helysete, anyagi körülményei gátjain és gátlásain a napot oldalra r— vagy ha mégis, hát legfeljebb szolgálnak; ügyvé-' di vizsgát nem is tesz tehát, s a szolgaság néhány változatának • rövid ideig elviselt kipróbálása után (főúri magántitkár, főúri csemete magántanítója, hivatali napidíjas) a szabadúszó író életformáját, a nélkülözés „szabadságát” választja. A gyermek és kamasz, aki Világát nem adott társadalom* ként, hanem barátságtalan egyének halmazaként észleli, ezekkel az egyénekkel akarja felvenni a harcot: birkózik, tomászik, megszállottan erősíti a testét, s minden vélt Vagy valóságos sérelemre azonnal pofonnal válaszol; felnővén, felismerve sorsa tipikus voltát, társadalmi meghatározottságát, egyre hevesebb gyűlölet ébred benne az elnyo/1 >*/> A * > Major Henrik karikatúrája Nagy Lajosról varták a kisemmizettek „aki becsületesen dolgozik, előbb- utóbb boldogul” tartalmú birkahitét is. Érthető, hogy a kor polgári lapjai — köztük a Nyugat is — bár elismerték tehetségét, gyakran adták vissza „túl kemény” írásait, inkább „valami szépet” kérve tőle, mert „a társadalom arcába köpni nem művészet”, s érthető az is, hogy legrendszeresebb fóruma a Népszava, a szervezett munkásság lapja lett. A század első évtizedétől a negyvenes évek végéig Ívelő írói pályája lényegében nem más, mint az árnyoldaláról megismert magyar világban szerzett élményeinek, tapasztalatainak novellák, karcolatok százaiban, regényekben való újra- és újrafogalmazása, egyre hatékonyabb, egyre szélesebb érvényű, egyre, céltudatosabb újramondása. A személyes sors elleni ösztönös lázadástól, sorstársai iránti ösztönös rokonszenvétől e fejlődés során jut el a társadalom tudatos, marxista szemléletéig, forradalmi, szocialista megváltoztatásának programjáig, s az erre hivatott erővel, a munkásmozgalom* mai, az illegális kommunista párttal való kapcsolatig. Ennek az útnak természetes állomása, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság írói Választmányának tagja, hogy a megdöntés után karcolatok tömegében leplezi le az ellenforradalmi rendszert (méltán népszerűek közülük például a Képtelen természetrajz darabjai), hogy a Farkas és bárány című novellájában kiemelkedő művészi erővel és emberi bátorsággal Ítéli el a fehérterror gyilkos tobzódását. írói pályájának kétségtelen csúcsa az 1934-ben írt Kiskunhalom című irodalmi szociográfia, a műfaj egyik hazai remekműve. Ebben Kiskunhalom (valójában gyermekkorának színtere, Apostag) egy napjának, a falun éjszaka átrobogó gróftól a csendőrök által vallatott béresig terjedő társadalmi keresztmetszetének leírása során mintegy összegzi mindazt, arail a társadalomról tud. A íilrnkamera nyugodt objektivitásával pásztázza végig Kiskunhalomnak az általa ismert magyar társadalmat jelképező világát,, s a képek nyomán az olvasó nem fogalmazhatott meg más ítéletet: ez a világ tarthatatlan. S az is felsejlett benne, mi válthatja még — ha visszaemlékezett, milyen gyanakvóan faggatta a boldogulást keresni induló vándormunkást a csendőr, tudja-e merre van Oroszország, tudja-e milyen világ van ott. Menyhért Jenő Aforizmák Igazán fiatal csak érett korában lesz az ember.1 (Jean Cocteau) A világ olyan tükör, amely az ember igazi arcát mutatja meg. (Thackeray) Néni elég négy gyerek apjának lenni. Még férfinak kell lenni. (Henry de Montherlant) ☆ A" világból mindenkinek annyija van, amennyit elvesz magának. (Boccaccio) NÓGRÁD — 1983. február 5., szombat A farkasok az erdőszélen csörtettek. Szomjúság gyötörte őket, káromkodtak, valamiféle zsivány népséget szidtak, amikor az egyik megpillantotta a fürge patakot. Odarohantak a patakhoz, fölébe hajoltak, és elkezdtek mohón inni. Ki bádogedénnyel, ki meg csak a tenyerével, merítgette a tiszta vizet. Egyszer csak felüti fejét az egyik farkas, a szeme kidülled, az orreimpája karikásra tágul, mint amikor a farkas Dárányszagot érez. mert észrevette, hogy nem messzire tőlük valami jámbor birka iszik a patakból. Az észlelő figyelmeztette közeli társait, s nyomban jelentést tett Farkasnak is. Mindnyájan fölegyenesedtek, a birka felé irányították tekintetüket, az arcuk fölragyogott. Az egyik farkas elkiáltotta magát: — Héj! Mint a nyíl süvítése, zúgott el a hangja a birka füle mellett. A nyavalyás birka megremegett. Értette a szót, de Ml AZ EGYETEM DOLGA? A leendő diplomások és a közművelődés Az ország főiskolásai és egyetemistái nemsokára ismét kirajzanak, hogy a sokéves hagyományt folytatva ismét úgynevezett téli népművelési gyakorlaton vegyenek részt. Jól ismerik a kirándulásnak ezt az egészen speciális formáját, amelynek az a célja, szerepe, hogy őket, a leendő értelmiségieket bekapcsolja a köz- művelődés gyakorlatába. Annak is a legközepébe, lévén, hogy a téli népművelési gyakorlatok színhelye általában valamelyik kisebb település művelődési háza. Nemrégiben rövid, de éles hangú vita zajlott róla egyik képes kulturális hetilapunkban. A vitában más-más véleményt képviseltek a fiatalok és a gyakorló népművelők, csupán egyben értettek egyet: a téli népművelési gyakorlat jelenlegi formájában nem sokat ér. A vita, mint vészjelző megtette a magáét, sőt újabb meditációt, eszmecserét váltott ki az értelmiségiek szerepéről a közművelődésben, s arról, hogy ebben milyen részt vállalnak a különféle egyetemek, főiskolák. Legnagyobb egyetemünk, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem közművelődési titkárságának vezetőjével, dr. Vasy Gézával ezekről a kérdésekről beszélgettünk. — Sohasem volt kétséges, hogy a szakembereket — a mi esetünkben tanárokat, tudósokat — képző felsőoktatási intézményeknek milyen nagy a felelősségük abban, hogy a fiatal diplomások résztvevői, alakítói legyenek lakóhelyükön a közművelődésnek — mondja dr. Vasy Géza. — Rengeteg kezdeményezés született ennek érdekében, amelynek keretbe foglalása a közművelődési bizottságok megalakításával történt. Az előzmény az oktatási miniszter utasítása, amely 1976-ban rendelte el a közművelődési bizottságok szervezését, de részletesen kidolgozott irányelveket is közrebocsátott a végzendő tevékenységről. Az operatív fel ■ adatok ellátására hozták létve a közművelődési titkárságokat. Ennek ugyan mér hét éve, de a legtöbb helyen eltelt néhány esztendő, amíg a bizottságok, titkárságok megtalálták a legmegfelelőbb működési kereteket, formákat. , — Céljaik változatlanok maradtak? — Sem céljaink, sem fő feladataink nem változtak. Közéleti érdeklődésű, társadalmi felelősségtudatú, politikailag, ideológiailag művelt közösségi embereket kell nevelni, akik képesek a közművelődésben rájuk váró feladatok megoldására. A mi egyetemünkön, az ELTE-n, számos progresszív hagyományú közösség szolgálja ezt a célt. Művészeti együtteseink közül az énekkart, az Universitas együttest említhetném, amelynek tagjai már diplomásként vidékről is vissza-visszajár- nak. Az öntevékeny művészeti együtteseknek nevelő ereje van, nem is beszélve arról, hogy a lehető leghatékonyabb módon készítenek fel a későbbi közművelődési munkára. Az, aki öt éven keresztül énekeit, táncolt, vagy részt vett egy irodalmi színpad munkájában, megfelelő jártasságra tett szert ahhoz, hogy ő maga is csoportot vezethessen. Vagy ha erre nem vállalkozik, hát megőrzi az igényt az együtténeklésre, a közösséghez tartozásra. Ez a felismerés tette világossá, hogy az egyetemi közművelődés akkor a leghatékonyabb, ha minél több hallgatót képes bevonni az érdeklődése szerinti csoport, közösség, klub munkájába. Kezdeményeztük, hogy minél nagyobb számban alakuljanak klubok, körök az Eötvös-klub keretén belül vagy a karokon, A népművelő szakosok szakmai gyakorlatuk részeként vezetik ezeket a kisebb közösségeket diáktársaik bevonásával. — Mennyire aktívak e tekintetben az egyetemisták? — Egyelőre az egyetemistáknak mintegy a fele tölti szabad Idejének egy részét valamelyik egyetemi közösségben. De nem is próbálkozunk azzal, hogy a legspeciálisabb érdeklődési köröket is egyetemen bejül elégítsük ki. Éppen erre szolgál a főváros művelődési intézményeivel való apcsolattartás, és az a kezdeményezés, ami az ELTE- ic? indult el, és a KIŰZ KE is támogatja: szeretnénk az egyetemek közötti kapcsolatrendszert kialakítani, működőképessé tenni. Vállaltuk hogy összegyűjtjük az információkat, és kéthetente megszerkesztve kiadjuk, hogy a budapesti egyetemisták, főiskolások tájékozódhassanak, hol, mi történik, milyen kezdeményezésbe kapcsolódhatnak be valamelyik felsőoktatási intézményben. — Jövőbe mutató elképzelés? — A különböző munkaterületek közölt! együttműködésre nagy szükség lesz a mostani hallgatóknak. Éppen ez az oka, hogy egyébként is szorgalmazzuk az egyetemközi akciókat: tavalyi zsámbéki nyári egyetemünket a pedagógusjelöltek és művészeti főiskolások számára szerveztük, a téli népművelési gyakorlatokon, a régészeti, néprajzi leletmentő táborozáson is szívesen láttunk más egyetemekről érkező hallgatókat. — Volt egyszer egy „Egyetemisták a közmúvelódésértn akció... — Ennek keretében a ml hallgatóink, művészeti együtteseink Nógrád megyébe jártak, — járnak, különféle művelődési programok közreműködőiként. Rendhagyó irodalomórákat tartanak, hangversenyt adnak, ünnepélyeken lépnek fel — válaszol dr. Vasy Géza. A főiskolai, egyetemi kulturális élet színvonala, vonzereje — egyúttal mindig fokmérő is Minél tartalmasabb, minél több hallgatót mozgósít, annál bizonyosabb, hogy a diplomát szerző fiatalokra szá- .mítani, (ehet a közművelődésben is, munkahelyükön, lakóhelyükön. Persze, az egyetemi művelődési közösségek — még ha jól is működnek — teljesen azért nem helyettesítik a közművelődés gyakorlatából vett kóstolókat. A téli közművelődési gyakorlatok nem szűnnek meg, de át kell, hogy alakuljanak, mint azt a vita is jelzi. Az ELTE-n például előkészítő szakkollégiummal kísérleteztek. Hogy milyen eredménnyel, az majd a helyszínen — a falvakban, a kisvárosokban derül ki nemsokára. Egy biztos: a diákok is, a művelődési hazak js izgalommal, érdeklődve várják a találkozót. Virág F. Éva nem mozdult, úgy tett, mintha nem hallotta volna, vagy mintha nem venné magára. Nem is volt nehéz mozdulatlanul maradnia, mert a hirtelen ijedtségtől egy percre megdermedt. — Héj! — süvített újra az éles hang. — Héj, te jómadár. A birka most gépies engedelmességgel, ahogy életében megszokta, fölegyenesedett és a farkasok felé nézett. — Hozd csak közelebb az irhád! — Zu-mir! A birka nemigen akart moz. dúlni. Bizony, jobb lenne szépen belefordulnia a patak vizébe és többé föl sem buknia. A szive hagyon nehéz volt. Most Farkas szólt feléje megint, finoman, szinte barátsággal: — No, jöjjön csak idei A birka most már elindult. Valami enyhe remény ömlött el mellében, .hiszen csaknem jóindulatú volt a hívó szó. Elindult és lassan ment a farkasok felé. A farkasok szeme szikrázott és nyelték a nyálukat. Farkas, ahogy a birka elébe érkezett és illedelmesen, kalaplevéve megállt, mosolyogva kérdezte: — Miért zavarja ön a vizet, amikor mi iszunk? A birka bajról feledkezve, csaknem bátran felelt: — Én zavartam a vizet? Nem is zavarhattam, hisz önök állnak fölül, ,én pedig alul. — Ah, igen! Superior Sta- bat lupus. Nagyon helyes. És Farkas elnevette magát. Nevetését rekedt, röhögő kórus kísérte. — No, de ön tavaly rágalmazott bennünket! A birka szaporán védekezett: — ö, dehogy... isten ments! Hogy is rágalmaztam volna önöket, hisz önök tavaly még nem is léteztek. Farkas újra nevetett, csengő, irgalmatlan nevetéssel: — Helyes. Tavaly még csakugyan valahol a fenében voltunk. De hát... üsse kő, ha nem tavaly rágalmaztál, akkor az idén! Az idé-één! Ha pedig te nem, akkor az apád. Vagy az anyád vagy a testvéred, vagy akármelyik pere- puttyod. Te vagy ti, a cinkostársaid, mindegy! Farkas arca már sápadt volt, szeme villogott, csengő, szabályos hangja már eltorzult. A birka, aki sok történetet hallott a farkasokról, szeretett volna most fölsikol- tani és térdre rogyva, zokogva és jajveszékelve könyörögni. De tehetetlen volt. Csak állt és hallgatott. A farkasok közelebb húzódtak hozzá, egészen körülvették, némelyik felhördült vágyainak ostorcsapásai alatt, izmaik megmegrándultak, egyik a fogait csattogtatta, valamennyi» nek száján és orrán zöld fV nyű, kéngőzös lehelet lobbant ki. A birka dermedten hallgatott. Az egyik farkas rábődüit: — Talán beragadt a szád? Majd mindjárt kinyitjuk 1 Farkas és bárány mők iránt. Ezekből az érzésekből születnek első írói próbálkozásai. Egyébként nem készült írónak, a társadalom alsó rétegeinek életét, vagy egyáltalán nem vagy felülről (hol komikusán, hol részvéttel) látó korabeli irodalom, amelyben nem ismerhetett saját problémáira, nem keltett benne tiszteletet. Az írás, mint cselekvés lehetőségét először az orosz irodalom, elsősorban ©orkij művei mutatták meg neki, amelyek belülről ábrázoltaik az elnyomottak világát, s az ő javukra történő megváltoztatásának szükségességét sugallták. Irodalmi értelemben vett, magát az írást célnak tekintő „írónak” soha nem tartotta magát, hanem megfigyelőnek, ítélkezőnek, aki csupán azzal, hogy pontosan, következetesen leírja azt. ami van, a változtatást propagálja. Már legelső megjelent írásai e program jegyében születtek. Saját élményeiből, közelről ismert közvetlen környezetéből meríti témáit. A Népszavában megjelent özvegy asszonyok című híres pályakezdő novellája például két éhező falusi öregasszony — a minta különben saját nagyanyja és dédanyja — éhezéssel eltöltött egy délutánjának brutálisan tárgyilagos leírása. Számos novellájában a közvetlenül, vagy közvetve áruvá vált nőt, szerelmet megfizetni nem tudók érzelmi, szexuális nyomorát, a szegények és gazdagok életvitele közti éle kontr&sxtot, a »egalázás és megaláztatás, M uralkodás és szolgaság számos formáját ábrázolta. Nem csoda, hogy nem vált népszerűvé. Látleletei kellemetlenek, bántóak voltak, zavarták a polgár önmaga erkölcsösségéről, igazságosságáról, emberséges voltáról kialakított képét, de zaSemmi sem veszélyesebb annál, mintha az ember túl divatos. (Oscar Wilde) A követ feldobhatjuk a levegőbe, de attól még nem nőnek szárnyai. (Hebbel)
