Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)
1982-12-08 / 288. szám
Nagyszerű teniszmérkőzések Kedden ismét reggeltől estig pattogott a fehér labda a salgótarjáni városi sportcsarnok játékterére fektetett Boltex- szönyegen. Harmadik napjához érkezett ugyanis a szocialista országok körversenyének salgótarjáni fordulója. Ezúttal csak a férfiak léptek pályára, s három mérkőzés még a legjobb 16 közé jutásért folyt. Eldőlt, hogy az elmúlt évi férfi tornagyőztes sem védi meg elsőségét, mert Be- nyik Jjinos nevezett ugyan a versetze, de nem érkezett meg Salgótarjánba. Kébralálkoző emelkedett ki a tübp.i közül. Nagy csatát vívott ^egymással a hétfőn Szi- ráki: ellen győztes Sóvár, és a polgár Stamatov. Végül a látványos összecsapást a bolgár fiú nyerte. Biztos csehszlovák győzelmet ígért a Krtá—Ponstantinescu , találkozó. Az első játszmában a csehszlovák játékos fölényes A bolgár Stamatov nagyszerű já.okkal került győzelmet aratott, ám aztán nyolc közé. mintha elfáradt volna. Végül a harmadik játszma döntött > — Krta javára. Syel) 6:4, 6:3, Szlkszai—Ko- matov (bolgár)—Sóvár/ (rowalski (lengyel) 3:6, 6:1, 6:1. mán) 6:1, 4:6, 6:1, Krta— Eredmények: Veliazkov Lacek (csehszlovák)—Nagy Constantinescu 6:0, 4:6, 6:1, (bolgár)—Thuróczy 7:5, 6:7, M. 6:1, 6:1, Rogovsky (len- Csépai—Jeliaszkov 6:4, 6:3, 6:4- Csépai—Bienkowski (len- gyei)—ifj. Gulyás 6:3, 6:2, Sta- Stefanescu—Szikszai 6:3, 6:2. a legjobb Ökölvívóeredmények Mint ahogy arról már beszámoltunk, szombaton nagy sikerű területi ökölvívó-gyermekversenyt rendeztek Salgótarjánban. A versenyen hat környékbeli egyesület fiataljai próbálták erejüket, készülvén a tavaszi úttörő-olimpia küzdelmeire. Az egyesületi pontversenyt már közöltük, most az egyéni eredményeknek adunk helyt. Kispapírsúly: Mérési Attila, (Buják)—Juhász Péter (STC) 3—0, Raffael Géza—Radics Zsolt 0—3. Klslégsúly: sárközi József (STC)—Búza Balázs (Buják) df., Mezei Zsolt (Buják)—Lukács Zoltán (STC) 2—1. Harmatsúly: Radics Bertalan (Buják)—Csatlós István (STC) 2—1. Pehelysúly: Berki Tibor (Buják)—Gáspár Sándor (Eger) df.. Mezei Attila (Buják)—Deme Gábor (Bgy. SE) 0—3, Könnyűsúly: Bara- nyi Tamás (Eger)—Zólyomi Ottó (Bgy. SE) 0—3, Oláh László (STC)—Hódi Zsolt (Buják) 3—0. Váltósúly: Verebé- lyi Attila (Eger)—Jakubecz Gábor (Bgy. SE) df., Csík Ferenc (STC)—Jónás József (Eger) df. Nagyváliósúly: Búzás Jenő (Buják)—Tomaschik Attila (Eger) 0—3. Oláh Pál (STC)—Biczó Ferenc (Buják), df. Középsúly: Dudola József (Petőfibánya)—Lakatos Iván (Hatvan) 0—3, Félnchéz- súly: Lakatos Bálint (STC)— Mátyás Mihály (Bgy. SE) 3—0, Nehézsúly: Lakatos György (Eger)—Hartyáni István (Petőfibánya), df., Szupernehézsúly: Petri Gyula (STC)—Tő- zsér Péter (Bgy. SE), df., Különdijat nyertek: Lakatos Bálint (STC), Deme Gábor (Bgy. SE), Zólyomi Ottó (Bgy. SE), Lukács Zoltán (STC), Merész Attila (Buják) és Lakatos Iván (Hatvan). Atlétika Sikeres gyermekverseny Az STC atlétikai szakosztálya az idén első ízben rendezte meg a legfiatalabb korosztály részére az őszi terepfutó versenysorozatot. Az utolsó fordulóra szombaton {lélelőtt került sor a Eója-ligetben. A három versenyen közel négyszáz gyerek nagy lelkesedéssel küzdött a bajnoki címért és a helyezésekért. Külön dicséret illeti a Petőfi, a Budapesti úti, a beszterce-telepi, valamint a Gagarin Általános Iskolát, mert nagy létszámú csapattal vett részt a versenyen. Eredmények. 1978-es születésű lányok: 1. Csábi Erika (Petőfi Ált. Isk.), 2. Mecser Ágnes (beszterce-telepi), 3. Tóth Klára (Petőfi). 1971-es lányok: 1. Jusztin Katalin (Budapesti úti), 2. Stér Tünde (Budapesti üti), 3. Rin- geisen Krisztina (Petőfi). 1970- es lányok: 1, Solymosl Ágnes, (Petőfi), 2. Magyarfi Zsaklin (Petőfi). 1969- es lányok: 1. Orszánczkl Anita (Petőfi), 2. Lakatos Aliz (Bem). 1972-es fiúk: 1. Janusch Péter (beszterce-telepi), 2. Németh Tibor (Budapesti úti), 3. Faragóna István (Budapesti úti). 1971- es fiúk: 1. Balázs Dénes (Petőfi), 2. Szokács László (Petőfi), 3. Nagy Sándor (Gagarin) és Gyöngyösi István (Petőfi). 1970- es fiúk: 1. Huszár Norbert (Petőfi), 2. Raáb Gábor (Budapesti úti), 3. Jászfalusi Péter (Gagarin). 1969-es fiúk: 1. Koltai II. Péter (Petőfi), 2. Kecskés László (Petőfi), 3. Zempléni Balázs (Bem). Asztalitenisz Városi úttörő-olimpia A salgótarjáni asztalitenisz- szövetség a városi sportcsarnokban rendezte meg az úttörő-olimpia városi döntőit. A korábbi évek nagy indulói létszáma sajnos most elmaradt. Az iskolák zöme egyáltalán nem, vagy csak' kis létszámmal képviseltette magát. Az eredmények a vártnak megfelelően alakulnak, kivéve az 5—6. osztályos fiúk küzdelmét, ahol meglepetésre Tótlimihály Zoltán nagy harc vegeu győzött Budai ellen. Eredmények: 7—8. osztályos fiúk: 1. Fölös Norbert (Gagarin isk.), 2. Kom- ka Zsolt (Mártírok u. isk.) 3. Pál László (Mártírok) ces Nagy Pcter (Gagarin.) 5—6. osztályos fiúk: 1. Tótmihály Zoltán (Mártírok), 2. Burai Attila (Mártírok), 3. Kocsa Krisztián és Susán Zoltán (Mártírok). 7—8. osztályos lányok: 1. Futó Katalin (Gagarin). 2. Bauer Krisztina (Petőfi isk.). 3. Csernák Eleonóra (Karancslapujtő) Földi Mónika (Mártírok). 5—6. osztályos lányok: 1. Blaskovics Renáta (Rákóczi), 2. Pa- luch Gabriella (Petőfi isk.) A Nacybátonyban szombaton sorra kerülő megyei döntőn az első helyezettek képviselhetik Salgótarjánt. Új adószoba Az MHSZ Stromfeld Aurél ünnepélyessé, hogy ez alka- rádióamatőr-klubja ma 17 óra- lommal adják át a társadalmi kor a rónabánya! művelődési munkában épített adószobát. Az uj helyiseggel lényegesen házban tartja közgyűlését. Az eseményt az teszi különösen javulnak a HA6KNI hívójelű állomás versenyfeltételei. Hetedik óra Az ötnapos tanítási hét szülötte. Azelőtt nemigen létezett, legfeljebb csak elvétve. Azóta viszont po'gdrjogot nyert középiskoláinkban. Csakúgy, mint a kéthetenkénti öt" testnevelési óra, a heti három helyett. De hát ez van, ezt kell(ene) megtölteni Kezdődik tartalommal. rázza a feladás technikáját. Még a feladás valahogy menne is, de az ütések... A lányok térben és időben nehezen tudják ..összehozni” a találkozást a feladott labdával. < „Tanárnőnek e.entern... .. .a csoport létszáma húsz. Tornáznak tizennégyen, felmentett kettő, a többi KISZ- íoglalkozáson van.” A mondat a napokban a megye egyik középiskolájában hangzott el a negyedikes lányok testnevelési óráján, a tanítási nap hetedik óráján. Aztán kezdődik. .. , A fiatal tanárnő — akár beállhatna tanítványai közé — egy-két gyors utasítást ad, melegíteni küldi a lányokat. — Negyedikes lányoktól testnevelésben keveset lehet követelni — mondja, majd hozzáteszi: — bár ez jó képességű társaság... Folyik a melegítés, az ismerkedés a labdával. Majd a tanárnő feladatot ad: „Tessék a nyitást, a fogadást gyakorolni!” A röplabdaháló már a szünetben felkerült a helyére, s most fölötte záporoznak a nyitások. Illetve csak záporoznának. Rengeteg az „eltévedt” labda; van amelyik a mennyezetet ostromolja, s a többség a hálóban hal el. — A röplabdára a tanterv szerint minden évben tizenhat óra jut. S hogy ez menynyit ér, azt majd a játékon mindjárt lemérheti — folytatja a pedagógus, s közben kioszt néhány tanácsot, pár biztató szót... — Ráadásul az általános iskolából a gyerekek többsége úgy érkezik, hogy nem is ismeri a röplabdát. Így aztán, előképzettség hiányában, eddig tudunk negyedikre eljutni. Majd változik a kép: feladások és ütések következnek. A tanárnő is beáll rövid időre, mutatja, magyaa méikősés A leütések „gyakorlása” után két csapat alakul. Kiderül, két lány fölösleges. Persze, ők ketten — melegítőbe öltözötten — eddig is a tolnál beszélgettek, most átalakulnak szurkolóvá. Bár, ha drukkolnák is valakinek, nem mutatják. Csendben lapulnak a falnál, mint Kavinthy rossz tanulója, aki egyáltalán jelen sincs. — Szégyellik magukat — hangzik a tanárnő magyarázata, s ezzel elintéződik a dolog, s nem történik kísérlet a két magánzó bevonására. Jelen vannak, van tornafelszerelésük, hát akkor ml keli még? Elkezdődik a mérkőzés, s rövid idő alatt kiderül, nem ezek a lányok tették népszerűvé a röplabdát A tanárnő vezeti a játékot ám közben azért tudunk beszélgetni. — Hát elég rossz időpontot választott az óralátogatásra — mondja két sípszó között. Mit lehet erre mondani? Túl egyszerű volna azt válaszolni, hogy a hetedik óra is óra. inkább úgy fogalmazok, hogy „Nincs annál unalmasabb, mint amikor a jó tanuló felel, vagyis, ha mintaóra zajlik. Közben folyik a mérkőzés. Hát, szó, ami szó, hosszú labdamenetek nem borzolják a nézők idegeit Akad néhány jó nyitás, de nem ez a jellemző. Inkább az az gzésem, ha a labda sírni tudna, térdig járnának a könnyben. Ilyen a testi nevelés — Régi gondunk a hetedik óra — így a tanárnő. — Mit tudunk tenni? Idejönnek ebéd után, tele gyomorral a gyerekek, egyszerűen képtelenség meghajtani őket. Azt meg nem sikerült elintézni, hogy óra után ebédelhessenek. Pedig ez az osztály szereti a testnevelési. De ilyenkor csak játszatni lehet a tanulókat, másként nem bírnák. Vége az első játszmának, különösebb izgalmak nélkül. Nem lehet mondani, hogy „összetörték” magukat a játékosok, de azt sem, hogy nem érdekelte őket a. játék. Megtörténik a térfélcsere, s a vesztesekhez „ver.dégjáíé- kos” érkezik. Kisportolt alakú, csinos másodikos kislány, már az első labdaérintésén látszik, hogy látott már röplabdát, Persze ez új csapatán egyelőm keveset lendít. Elhúz az ellenfél, „védhelet- len” nyitásokkal. — És, ha valamelyik diák a testnevelést választja élethivatásul, az is ilyen órákon készül a felvételire? — szegezem neki a kérdést a tanárnőnek. Ebből az osztályból senki nem megy testnevelőnek. Ha valamelyik tanuló oda jelentkezik, akkor vele külön foglalkozunk. A heti két-há- rom közös óra erre kevés. Majd vége az órának, 1-1- re végződik a mérkőzés. Nézem a lányokat, nem hogy megizzadtak volna, még a mozgás pírja sem látszik arcukon. Azért üdék, fiatalok, némelyikük csinos is. Vajon milyenek lesznek tiz-tizenöt év múlva? Vagy, sportolnak-e majd időnként, ha befejezik tanulmányaikat ? Nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy mire elég a kéthetenkénti öt testnevelés óra. Illetve csak négy és fél, mert a látott 43 percet még jóindulattal is nehéz teljes tanórának nevezni. Ennek ellenére jó lenne hinni, hogy nem mindenütt egyforma a hetedik óta! Hogy nem ilyen a testi nevelés... Kisa László Sítanfolyamok, sítáborok Az Ezermester Úttörő- és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat salgótarjáni igazgatósága a téli idényben új szolgáltatásként a Galyatető egyik enyhe lejtőjén sífelvonót üzemeltet. A vállalat a létesítmény üzembe állításával a Mátra, illetve Galyatető téli sportolási lehetőségeit kívánja tovább bővíteni. A lejtő kiválóan alkalmas az alapfokú sítudás elsajátítására, ezért a salgótarjáni ki- rendeltség tanfolyamokat is indít állandó oktatók irányításával, sőt a karácsonyi iskolai szünetben, igaz csak korlátozott számban, de sítáborok megrendezését is tervezik. Az ellátásról több üzlet és vendéglátói egység gondoskodik. Az elszállásolási lehetőség magánházaknál történik. Az év vége /elé közeledve egyre több helyen választják meg 1982. legjobb sportolóit. A Prensa Latina kubai hir- iigynökségnek a kontinens legnagyobb példányszámú lapjaihoz intézett körkérdése szerint Latin-Amerikában a háromszoros olimpiai bajnok kubai ökölvívó, Teofilo Stevenson érdemelte ki ezt az elismerést. Kissé meglepőnek tűnik a szavazás eredménye, hiszen Stevenson —, mint ismeretes — a müncheni világbajnokságon vereséget szenvedett az olgsz Damiani- tól és nem került a legjobbak közé. Stevensont a mexikói úszó- nő, Isabel Reuss követi, aki a karib-tengeri és közép-amerikai játékokon hat aranyérmet szerzett megnyerve valamennyi gyorsúszószámot, valamint hozzájárulva a két mexikói váltó győzelméhez. Harmadik a venezuelai úszó Albertit. Mestre, aki a férfi„Ug"-e!< gyorsúszószámokat uralta, latkozott: „Talán ezt a rekorugyanezen a versenyen, majd dot volt a legnehezebb felül- a kubai atléta Juantorena, múlni, hiszen óriási idegi és honfitársa, a súlyemelő Nu- fizikai igénybevételt jelent 29 néz és négy — ugyancsak ku- egymást követő mérkőzésen bai — ökölvívó világbajnok: pontot szerezni”. Horta, Herrera, Garcia és Romero következik. * A kanadai Wayne Gretzky 22. rekordját állította fel az NHL-ben, az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban. A legutóbbi bajnoki mérkőzés volt megszakítás nélkül a 29., amelyen gólt lőtt, vagy gólpasszt adott. Az Edmonton Oliers ezen a találkozón 7:3 arányban győzött a Los Angeles Kings ellen. A 21 éves Gretzky ezzel hat éve fennálló rekordot döntött meg. A találkozó után fáradtan nyiA venezuelai „El Mundo" című napilap amerikai szakírókhoz jntézett körkérdése alapján a brazil Zico nyerte el a kontinens legjobb labdarúgója címet 1982-ben. A 29 éves brazil világsztár ezzel 1977 és 1981 után harmadízben szerezte meg a büszke címet és beállította a' chilei Figueroa rekordját, aki 1974- ben, 75-ben és 76-ban bizonyult a legjobbnak. A szavazás eredménye: 1. Zico 78 pont, 2. Falcao (brazil) 4o p., 3. Maradona (argentin) 31 p., 4. Moréna (uruguayi) 20 p„ 5. Junior (brazil) 18 p., 6. Socrates (brazil) 12 p„ 7. Passarella (argentin) és Sanchez (mexikói) 8—8 p., 9. Űribe (perui), Ta- rantini (argentin) és Arzu (hondurasi) 5—5 p. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség és a sportág AIPS bizottsága a súlyemelés történetében először szavazásra kérte fel a szakembereket, újságírókat, hogy döntsék el, kik voltak az 1982-es esztendő legjobbjai. A véleményeket már összesítették a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség budapesti titkárságán, s ennek eredményeként a bolgár Bla- goj Blagojev, a 90 kilós súlycsoport világ- és Európa-baj- noka, világcsúcstartója, a Világ Kupa idei győztese lett az első, Piszarenko és Ruszev előtt. A NÓGRÁD totótippjei, 50. hét L Salgótarján—Vólán SC 2. Sopron—Olajbányász 3. 22. Volán—Bauxitbányász 4. Keszthely—Siófok 5. Ascoli—Fiorentina 6. Napoli—Genoa 7. Roma—Internationale 8. Sampdorla—Udlnese 9. Verona—Torino 10. Arezzo—Cremonese 11. Bar!—Bologna 12. Foggia—Como 13. Pisioi ese—Lecce 1 1 1 1 1 1 X 2 1 1 X 1 1 X X 1 X 14. Varese—Campobasso 15. Özú—Baja 16. Dorog—Kazincbarcika 2 1 1 1 GóHotópólyózot A múlt héten pályázatunkra 296 szelvény érkezett. A’ két mérkőzés eredménye: Nagyba tony—Keszthely 0—1, Bauxitbányász—Salgótarján 1—0 volt Egy olvasónk ért el telitalálatot mégpedig Bereze Gábor Tamás, Homoktere- nye, Kossuth út 150. Nyereménye 10 db totószelvény. Egy találatot tizenheten értek el. Közülük Berki Tibomé, Salgótarján, Arany János út 19., Kvorecz István, Romhány, Árpád út 4., Pongrácz Tibor, Rétság, Pf. 2/13., Szentiványi Nándorné, Salgótarján. Kővár út 40. — 5—5 totót nyert. Góltotó 1. STC—VOLÁN SC, végeredmény: 2. SZCKSZÄRD—NAGYBÄTONY, végeredmény: NÉV: LAKCÍM: | NOGRÁD — 1982. december 8., szerda V