Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-08 / 288. szám

Gyarapodó társközségek K a ra ncsJapu jt 5n és társ­községeiben, Karancsalján és Karancsberényben is e napok­ban kezdődnek, a tanácstagi beszámolók. Az előkészítő ülé. seket a három községben a hó első három napján tartották. A tanácstagok számos ered­ményről tehetnek jelentést választóik előtt. Hogy csak a legutóbbiakat említjük: a héten kezdődött a célcsopor­tos lakáskereten belül épített szolgálati lakás műszaki át­adása. Karancsberényben el­készült a Táncsics út, Lapuj- tőn a Kis utca korszerűsítése. — Ez utóbbi a lakosság igen *>égi, sokszor ismételt kérését teljesíti. — Ugyancsak rend­behozták a Dankó-telep felé vezető út egy szakaszát, Ka­rancsalján pedig a Béke ut­caiak saját erőből szórtalapú burkolatot alakítottak ki az addigi földúton. Alapon kívül Jelentős ütemben fejlődik a Nógrád megyei mezőgazda- sági termelőszövetkezetek ki­egészítő tevékenysége. A nö­vénytermesztésen és az állat- tenyésztésen kívüli munkák árbevétele az idén megközelí­ti a két és fél milliárd forin­tot, s ez az összes árbevétel hatvan százaléka. A tsz-ek szövetsége a megye _ vala­mennyi jelentős ipari üzemét ajánlattal kereste meg az ala. pon kívüli tevékenység bőví­tése céljából. Ennek eredmé­nyeként szélesedett és szerve­zettebbé vált az ipari és me­zőgazdasági nagyüzemek közti, kölcsönös érdekeltsé­gen alapuló kooperációs kap­csolat. Tapasztalatcsere-láto­gatáson tanulmányozták _ a kiegészítő tevékenység terén élenjáró Komárom megye módszereit, ötleteit. A szö­vetség kezdeményezésére a ráckevei, a dunavarsányi és a kerepestarcsai tsz-szel koor­dinálva új tevékenységek in­dultak be az endrefalvai, a litkei, a szurdokpüspöki, az őrhalmi és a karancssági gaz­daságban. Meliorációs terv A termőföldek védelme és ésszerű hasznosítása alapve­tő feltétele a mezőgazdasági nagyüzemek valóban eredmé. nyes gazdálkodásának. Kü­lönösen érvényes ez a kedve­zőtlen adottságú gazdaságok­ra, ahol az árunövények ter­mesztésére alkalmas szántó­terület a kívánatosnál jóval kisebb területét teszi ki az üzem egészének. Nincs ez másként a nagybárkányi ter­melőszövetkezetben sem, ahol jelenleg egy 20 millió forin­tos meliorációs munka tervei készülnek. A tervezés 1983 első felében fejeződik be és az elképzelések szerint az év második felében már a kivi­telezési munkálatok is meg­kezdődnek. A több éves be­ruházás végeredményeként mintegy 250—300 hektárnyi — eddig mezőgazdasági műve­lésre alkalmatlan — nádas, vizenyős terület lesz haszno­sítható. í Ünnepség az SZMT-ben Köszöntötték a sajtó dolgozóit Bodnár Lászlónc, a sóshartyáni postahivatal vezetője, átve­szi az emlékzászlót a NÓGRÁD terjesztéséért. Az első magyar kommunista lap, a Vörös Újság 64 évvel ezelőtt, 1918. december 7-én jelent meg. Ebből az alkalom­ból a magyar sajtó napján, a szellemi elődökre emlékeztek a tömegkommunikációban és a lapterjesztésben dolgozók. Salgótarjánban hétfőn két üze­mi lap, a Nógrádi Szövetkeze­tek és a Nógrádi Építőmunkás szervezett megemlékezést a szerkesztőségek és a megyei lap, a N0GRÄD vezető mun­katársainak részvételével. Az építővállalat, a szövetkezetek képviselői értékelték az idén végzett munkát, s baráti be­szélgetést folytattak a lap ké­szítőivé. * A magyar sajtó napjának központi megyei ünnepségét tegnap a Szakszervezetek Nóg­rád megyei Tanácsának szék­házéban tartották. Részt vet­tek a megyében megjelenő la­pok munkatársai mellett mind­azok, akik valamilyen formá­ban kiveszik részüket a lap előállításából és terjesztéséből. A megjelenteket Sotyár Gyu­la, a NÓGRÁD főszerkesztője köszöntötte. Tanka László, a NÓGRÁD KISZ-titkára mél­tatta a Vörös Újság és a ma­gyar sajtó napjának jelentősé­gét. Az ünnepségen adták át a Népszabadság-emlékplakettet a nagybátonyi postahivatal Népszabadság Szocialista Bri­gádjának, Sólyom Istvánnak, a megyei pártbizottság osztály­vezető-helyettesének, Kovács Sándorné MEHIV-előadónak, Nagy Ferencné dejtári kézbesí­tőnek és Deák Lajosné alsó- toldi postahivatal-vezetőnek. Az idén először, a hagyo- mányteremtés igényével ad­tak az eredményes lapterjesz­tésért NÓGRÁD emlékzász­lót. Ebben az elismerésben ré­szesült Mrázik Józsefné zagy­varónai és Kiss Imréné salgó­tarjáni hírlapkézbesítő, Bed- nár Lászlóné sóshartyáni, Ko­vács Józsefné vanyarci, Drajkó Istvánná tolmácsi és Sisa Jó­zsefné szügyi postahivatal-ve­zető. Az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága nevében Sólyom István köszöntötte a megyében megjelenő lapok munkásait, a lapterjesztés legjobbjait. El­ismerő, meleg szavakkal gra­tulált ahhoz az elismeréshez, — a megyei pártbizottság em­lékplakettjéhez —, amelyet a NÓGRÁD-szerkesztőség kol­lektívája kapott, azért a más­fél évtizedes tevékenységéért, amellyel hozzájárult Kemero­vo és Nógrád megye barátsá­gának erősítéséhez, elmélyíté­séhez. A Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat dolgozói közül ketten Kiváló dolgozó kitüntetést kap­tak, négyen pedig elnyerték a törzsgárdatagság bronz fokoza­tát * A sajtónapi megemlékezés során tegnap a NÓGRÁD-szer­kesztőség klubjában nyílt meg Mustó János salgótarjáni fes­tőművész kamarakiállítása. A művész életútját, munkásságát Tóth Elemér, a NÓGRÁD kul­turális rovatának vezetője méltatta. Ugyancsak a sajtónap alkal­mából, a Minisztertanács Ki­váló társadalmi munkáért el­ismerésben részesítette Gotyár Gyulát, a NÓGRÁD főszer­kesztőjét. A kitüntetést Dev- csics Miklós, a Nógrád megyei Tanács elnöke adta át. Naptár 1 1983. december 8., szerda J Mária napja A Nap kél 7,19 — nyug­szik 15.53 órakor. A Hold kel — — nyugszik 12.59 órakor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. december 8-án született a Bi­har megyei Komádiban és 36 éves korában, 1938-ban hunyt el a sok gyermekes csa­ládból származó Házi Ferenc géplakatos, a munkásmozga­lom kiváló harcosa. Ködös idő Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Eleinte túlnyomóan borult, pá­rás, helyenként tartósan ködös időre lehet számítani, ónos szi- tálással, hódarával. Legfeljebb időnként kissé felszakadozik a felhőzet, több helyen gyenge ha­vazás, eső valószínű. Délnyugati­ra forduló és megélénkülő szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között várható. Volán-lájékozlafó A Volán értesíti az utazó­közönséget, hogy autóbusz-jár­műveit december 10-én, pén­teken a csütörtöki munkanap­ra, december 11-én, szombaton, a hét utolsó munkanapjára megállapított menetrend sze­rint közlekedteti. Idősek napja. Nemti köz­ség százkét hetven éven felüli idős lakosa vett részt azon a rendezvényen, amelyet a mi­nap szervezett a község HNF- és Vöröskereszt-szervezete. A bensőséges ünnepségen az óvo­dások, iskolásak, valamint Si­pos Józsefné, a Röpülj páva­kor tagja lépett föl, a talpalá- valót pedig a nemti műkedve­lő együttes szolgáltatta. Nyert a Bolyai A megyei szervek és intéz­mények által meghirdetett Ko­dály műveltségi versenyt a salgótarjáni Bolyai János Gim­názium négyfős csapata nyer­te a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ­ban megrendezett vasárnapi döntőben, öt középfokú tan­intézet vetélkedett a legjobbat megillető címért, s ezt a ko­rábbi országos zenei versenye­ken is kiválóan szerepelt bo- lyaistáknak sikerült megsze­rezni. Szoros versengésben ke­rült a második helyre a Tán­csics Mihály Szakközépiskola. Harmadik helyen a Madách Imre Gimnázium és Szakkö­zépiskola csapata végzett. A csapatok több ezer forint érté­kű pénzjutalomban részesül­tek, s valamennyi versenyző értékes könyv- és hanglemez­ajándékot kapott. A résztve­vők Kodály művészetének ala­pos ismeretéről tettek tanúsá­got, s — felkészítőikkel együtt — megérdemlik az elismerést. Kábelgyári horgászok Első évzáró gyűlését tartotta a minap a balassagyarmati kábel­gyárban idén alakult horgász- egyesület. A pihentető sportnak hódolók egyesülete halat telepí­tett a nyírj esi tavak közül ket­tőbe, ezek horgásztavak lettek. Sőt, nem is akármilyenek, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján az országos átlagnál jobb fogási lehetőséget kínálnak az egyesü­let tagjainak. Rajtuk kívül — napijegyek biztosításával — irtá­sok is élvezhetik a halfogás örö­meit. Nógrád megye és Kemerovo terület másfél évtizedes testvér­kapcsolatának évfordulója alkalmából 18 tagú szovjet művész- együttes vendégszerepeit megyénkben. A kemerovói amatőr és hivatásos művészek csoportját Vlagyimir Davidovics Litvinov, a kemerovói filharmónia igazgatója vezette. Az együttes nagy sikerű előadást tartott december 3-án Budapesten, a Szovjet Tu­domány és Kultúra Házában, a 15 éves testvérkapcsolat alkal­mából rendezett közművelődési sorozat keretében. Másnap a megyeszékhely közönsége csodálhatta meg a kemerovói művé­szek tehetségét a József Attila Megyei Művelődési Központban. Vasárnap a nagyoroszi, hétfőn a magyarnándori művelődési ház" ban adtaik ízelítőt tudásukból A szovjet testvérmegye küldötte« kedden a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban baráti ta­lálkozón beszélgettek el a Nógrád táncegyüttes tagjaival. Ke­merovói művészvend egeink ma utaznak el emlékezetes vendég­játékaik színhelyéről, Nógrád megyéből. Felvételünk a keddi, salgótarjáni városnézésen örökítette meg vendégeinket. HÁRMAS IKREK SZÜLETTEK PÉCSETT Hármas ikrek születtek kedden a Pécsi Orvostudományi Egye­tem szülészeti klinikáján. A há­rom egészséges csecsemőnek — két kisfiúnak és egy kislánynak — Albert Jánosné, a Pécsi Élel­miszer Ellenőrző és Vegyvizsgá* Intézet 27 éves előadója adott életet. A 2700 grammos kislány, a 2300 és 1980 grammal született kisfiúk édesapja Albert János, a Pécsi Épület- és Lakáskarban­tartó Ipari Szövetkezet lakatosa. A családnak a három ikerrel együtt immár négy gyermeke van. A pécsi hármas ikreket az orvostudományi egyetem szülé­szeti klinikáján inkubátorban gondozzák. Négyes találat Varsányban A rendszeres lottózás meg­hozza gyümölcsét. Ezt erősíti Dorocsin Sándor varsányi la­kos példája is, aki a 47. já­tékhéten az egyik szelvényén négyes találatot ért el és az OTP szécsényi fiókjánál már fel is vette az érte járó több mint 200 ezer forint nyere­ményösszeget. A lottózásban havi előfizetéses szeelvények- kel vesz részt, s ez a rend­szeresség jelentősen segítette a négyes találat elérésében. SÚLYOS BALESET SALGÓTARJÁNBAN Kedden délelőtt Salgótarján Beszterce-Iakótelepén, a Besz­terce tér 2. sz. előtti gyalogjár­dán Csőké Vilmos 42 éves ka- rancsaljai lakos a sütőipari vál­lalat gépkocsijával balra kanya­rodás közben elütötte Sinka Ma­riann kétéves kislányt. A bal­esetet figyelmetlenség, gondat­lanság okozta. A gyereket élet- vészélyes sérüléssel szállították a megyei kórházba, állapota válsá­gos. A rendőrség a vizsgálatot folytatja. — Családiház-építőknek. A Nagybátonyi nagyközségi kö­zös Tanács 65 új építési telket alakított ki az Ifjúság-lakóte­lepen. Mint a településrész ne­véből is kitűnik, a telkeket fia­tal házasok kapták tartós használatra a nagyközségi kö­zös tanácstól. II MERKUR lementi Gépkocsiátvételi sorszámok s 1982. december 7-én. Trab. Hyc. Lim. (Bp.) 13 222 Trab. Hyc Com. (BpJ 11 855 Trab. Lira. (Debr.) 8 141 Trab. Lim. , (Győr) 10 570 Trab. Com . Spec. (Győr) 3 406 Trab. Com. Spec. (Bp.) 4 799 Wartb. Lim. (Bp.) 7 468 Wartb . Lim. (Győr) 4 214 Wartb . de Luxe (Bp.) 9 148 Wartb . de Luxe (Győr) 5 373 Wartb . Lim. tolót. (Bp.) 1 350 Wartb . de Luxe tolót. (Bp.) 2 054 Wartb . Tourist (Bp.) 4 172 Wartb. Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 (Bp.) 6 310 Skoda 105 (Debr.) 5 061 Skoda 105 (Győr) 5 547 Skoda 120 (Bp.) 11 070 Skoda 120 (Debr.) 6 794 Skoda 120 (Győr) ' 8 258 Skoda 120 GLS 304 Lada 1200 (Bp.) 19 021 Lada 1200 (Debr.) 12 041 Lada 1200 (Győr) 5 682 Lada 1300 (Bp.) 8 306 Lada 1300 (Debr.) 5 435 Lada 1300 (Győr) 2 041 Lada 1500 (Bp.) 8 277 Lada 1500 (Debr.) 5 600 Lada 1500 (Győr) 2 116 Lada 1600 (Bp.) 3 413 Lada 1600 (Debr.) 1 707 Lada Combi (Bp.) 4 386 Lada Combi (Debr.) 1 873 Moszkvics (Bp.) 11 474 Polski Fiat 126 (Bp.) 13 901 Polski Fiat 126 (Győr) 4 432 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3 532 Dácia (Bp.) 10 882 Dácia (Debr.) 5 349 Zastava (Bp.) 1165 4-530 műsor KOSSUTH RÄIMO: 8.?7: Világ ablak 8.54: Olvasólámpa 9.0«: Orosz zeneszerzők 10.05: Diákfélóra 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10-50: AÍföldí népdalok. 11.09: Goethe és a muzsika 12.45: Először a levegőben 13.05: Operaslágerek 13.35: Dzsesszmelódiák iá, 29: Miska bácsi levelesládája fríllira- Laözfeo Annie és Molnár Ferenc nótákat énekel 15.28: MR 10—14 l(i.05: Kritikusok fóruma Ki.15: Évfordulók nyomába® 17.05: Az „i”-ről a pont.« 17.30: Pátria — népzenei hang­lemezsorozat H.44: Zenekari operarészlefcek 20.25 : A vonósnégyesjáték mes­terei £1.19: Verdi: Az álarcosbál — Amelia és Richard kettőse 21.30: így lettem szociográíus 22.30: Chopin: Rondo a la krla­kowiak 22.45: Láthatatlan szemüvegek. 23.00: Nóták 0.10: Heilig Gábor táncdalaiból PETŐFI RADIO: 8.65: Kecskés Sándor klariné­ton és tárogatón játszik 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: A 04. 05, 07 jelenti ío.oo: Zenedélelőtt 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus 14.00: A Petőfi rádió zenés dél­utánja 16.00: Mindenki iskolája iü.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség 18.35: Táncházi muzsika 18.45: Gramofonalbum 19.15: Zenei tükör 19.45: Robert Plant felvételeiből 21.20: NemzedÉKEK 22.10: Az év legjobb tánczenei felvételei 23.20: Wilson zenés játékaiból MISKOLCI STÜDIÖ: rr.00: Hírek, időjárás, műsoris­mertetés. — 17.05: Hangverseny- krónika. — 17.20: Ablak az or­szágra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Index: Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Tél az építkezéseken. — A kistermelők klubjának éves munkájáról.) Fe­lelős szerkesztő: Paulovits Ágos­ton. Szerkesztő: Borsodi Gyula. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Hild-érmet kapott Ka­zincbarcika. — Kishatármenti forgalom Nógrádban. — A ka­maraszínház gondjai Miskolcon.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelő­zetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Téyétorna (ism.) 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) 8.30: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) 9.00: Magyar irodalom (ólt. isk. 8. oszt.) 9.23: Fizikai kísérletek m. 9.33: Stop! Közlekedj okosan! 9.40: Delta 10.05: A királyasszony lovagja. Magyarul beszélő francia film. (ism.) 11.40: Ember és föld. Az Ibériai­félsziget állatvilága. 12.05: Képújság. (SZ.) 13.55: Iskolatévé. Magyar iroda­lom (ált. isk. 8. oszt.) (ism.) 14.15: Magyar nyelv (ism.) (SZ.) 14.25: Szigorúan ellenőrzött vo­natok. Csehszlovák film. 16.05: Hírek 16.10: Antonioni művészete. I. 16.40: Slágerhírláp. VIII/5. rész. 17.20: Nyugalmunk érdekében 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: A nyelv világa 18.45: Kodály Zoltán: Vejnemöj- nen muzsikál. 18.50: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.55: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Családi kör. 20.50: „Gyökerek és hajtások”. Anglia. 21.35: Budapesti trilógia. Vészi Endre: A hosszú előszoba. Tévéjáték. 22.45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 16.55: Női kézilabda-világbaj­nokság. Döntő. 18.15: Sakk-matt. 19.55: Női kézilabda-világbajnok­ság. Döntő. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Környező világunk: A re­pülés titkai. 22.20: Képújság (SZ.) BESZTERCEBÁNYA: 15.55: Bohemians Praha—Ser vette Genf labdarúgó UEFA Kupa visszavágó 17.55: Autósok, motorosok 18.30: URH-kocsival 19.10: Esti mese 19.30; Tv-híradó 20.00: Napjaink városai 20.20: Hangversenymű sor 21.30: Tisztességes ház 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Női kézilabda-vb döntő 23.15: Hírek 2. MŰSOR: 16.40: Tv-híradó 16.55: Természetfilm 17.25: Látogatás a nyugdíjasok klubjában 18.00: Tudományos ismeret- terjesztő műsor 18.35: Zahoriei népdalok 19.15: Egészségünkért 19.30: Orosz nyelvtanfolyam 20.00: Stefan Kralik: A gyönyörű ismeretlen 21.10: Szökési kísérlet 21.30: Időszerű események 22.00: Ludwig Holberg: Dombon lakó Jeppe MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Fél 4: Szuperzsaru. Színes, szinkro­nizált olasz bűnügyi filmvíg'á- ték, 18 óra: Pódiummozi. Sze­rencsi Éva és Józsa Imre előadó­estje. Bob herceg. Színes magyar film. — Balassagyarmati Ma­dách: Fél 7: Pódiummozi. A törökfejes kopja. Színes magyar történelmi film. A vetítés után Szerencsi Éva és Józsa Imre előadóestje. — Nagybátonyi Pe­tőfi : Csak semmi pánik . . . Szí­nes magyar bűnügyi filmvígjá­ték. — Pásztó: Szenvedünk a pubertástól. Színes, szinkronizált csehszlovák film. — Szécsény: Filmklub. Négyszáz csapás. Fran­cia film. — Kistcrenye: Iskola­mozi : Lolka és Bolka a föld körül. Színes lengyel ra.izjáték- film. — Karancslapujtő: Agónia I—II. Színes, szinkronizált szov­jet film. NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád «egye» Bizottsága és a Nógrád megye» Tanács (ap)a Főszerkesztő? ©OTYAR GYULA Szerkesztőség: Salgótarján. Palóca Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat- 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palór? imr* téri. felelőn: 12-542 Telex: 229 109 uányítőszám: 31111 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helvi po«tat ivatalokban és a kézbesítőknél Előfizetési <íii egy hónapra 84 forint, negyedévr«* kis- forint évre UH) Coriot. Előállítja: » Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, SÍM Salgótarján, Palóca Imre lér L Pi.i M. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: Sä«32 BL1 ISSN 9133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom