Nógrád. 1982. december (38. évfolyam. 282-306. szám)

1982-12-18 / 297. szám

Szombati táisasiáték Mondjuk: ’ Mottó: „Minden szóró* eszébe jut valakinek valami „Ez inkább »-sógornő-« törté­nelmi értelemben, E. P. egy­szerűen szólva osztrák millio­mos, tessék itt a névjegye, damenkonfekció, ruhagyárak, tervezőirodák, áruházak a legjobb helyeken a bécsi bel­városban, de kint kezdte ö is, a periférián, egyre beljebb jött, ahogy a tőkéje növeke­dett. Csinos nő még most is, ennyi idő után... Olyan volt —, hogy Sva me­sélte már Kanadában —, mint egy mezei történet, idillikus,| majdnem hihetetlen a mai rá­ciók korában. Éva és társai — néhány fiú — ötvenhat­ban elsőként érkeztek Bécsbe, azt hazudták, hogy vannak ismerőseik, rokonaik o? oszt­rák fővárosban, de azért ez nem lett volna elég, szeren­cséjük is volt, egy hüttlingi, Bécshez közeli, orvosházaspár tisztán kíváncsiságból kiszá- guldoit a határra egy nagy Opel kocsival, látni akarták, hogyan jönnek a menekülők, semmi politikum nem volt eb­ben, egyszerű emberi kíván­csiság, na ők, azután elvitték Bécsbe Évát és a három srá­cot. Éjjel körbejárták, Így együtt, kocsival a fővárost, reggelre meg bocsánatkérés­sel leadták őket a rendőrsé­gen, ott tovább hazudhattak, mert egy rendőr adott egy címet, így szabadon jártak a Grabenen, akkor látta meg Évát E. P. és azonnal lestop­polt a piros kocsival mellette, elvitte őket a lakására, Évát tejbe-vajba fürösztötte, nyelv­tanárt fizetett, örökbe akarta fogadni, mert a lányára ha­sonlított, aki meghalt, min­den olyan volt, mint a mesé­ben. .. De Éva lopott a nőtől, kitudódott, most Kanadában él valahol... “ ■— pat — 2 üde emberi kapcsolat. Akit így nevezhetünk, azzal ben­sőséges rokonságban vagyunk, ám ez az összetartozás még nem annyira szoros, hogy már terhes volna. Megvan benne a jó dolog: a közösség tuda­ta, viszont hiányzik belőle a rosszra korlátozó jelleg. Akad­nak persze csapnivaló sógorsá- gok is, de hihetőleg nem ez a jellemző. Meg lehet koc­káztatni, hogy a legtöbbször akkor is jóban maradnak a sógorok, amikor egyikük már összeveszett azzal, aki által sógorrá lettek. Szeretünk só­gorok lenni. S erre többféle módunk van. Egyik, hogyha nekünk testvérünk van, aki megházasodik. A másik, ha mi magunk kelünk egybe V;l- laki testvérével. S van egy harmadik módja is: a leg­üdébb. Ez a válfaj a terem­tés koronáinak van fenntart­va. Nem lehetetlen, hogy er­re gondolt, aki e szót rejt­vényként beküldte. Általában suba alatt jönnek létre az ilyenfajta sógorságok, s leg­többször rejtve is marad a nyilvánosság előtt. Sőt, jel­lemző, bogy maguk a sógorok sem tudják, kikkel kerültek „rokonságba”. Hasznos is a diszkréció, mert kiszámítha­tatlan, mit váltana ki a fel­ismerés. Előfordulhat, hogy derűs kacajt, vállveregetést, koccintást a sógorral jó bor­ral. Ámde az is megeshet, hogy fog csikón tást, ökölszo­rítást, sőt fistönködést. Ez utóbbit érdemes elkerülni, ezért a sógorok — általában — elpalástolják a rokonságot. Kiváltképp akkor, ha egyet­len mennyegző után egy egész hadseregnyi rokonnal gazda­godtak. mól — Sógorra akkor tettem szert, amikor Izsóék a szomszédunk­ba költöztek és a koromnál majd háromszorta Idősebb férfi megtisztelt barátságá­val. Sógorrá úgy lett, hogy tegezésre bátorított. ahhoz meg sehogyan sem illett a bácsizás. Sokat tapasztalt, mű­velt ember volt a sógor, ide­je is több volt, mint apám­nak, ezért, ha otthon ért a nyár, hát naphosszat nála ros­tokoltam. Valósággal élmény volt hallgatni történeteit —, melynek középpontjában persze többnyire maga állt — mivelhogy rengeteg tudását nemcsak könyvekből merí­tette. Beleszagolt úgymond az élet sűrűjébe, de ami nekem leginkább imponált, hogy a hatvanon ép pencsak innen, magamfajta kamdszos terve­ket szövögetett jövőjére néz­ve. Aztán, ahogy múltak az évek, az én hajómat is elve­tették egy-két helyre a sze­lek, olyan vizekre is, melye­ken egykor a sógor is eve­zett. Így ritkuló találkozása­inkkor kifogyhatatlan élmé­nyeihez már én is hozzá tud­tam tenni valamicskét a ma­gaméból. Nem is volt semmi baj eladdig, míg ezek, alátá­masztották érett vélemé­nyét. De történt, hogy egy apró dologban ellent voltak kénytelen mondani neki. Bár­mily tisztelettudóan vontam kétségbe vélt igazát, úgy in­dulatba jött, hogy egészen be- levörösödött. „Nem vagy töb­bé sógorom !" — mondta vé­gezetül, pedig ekkor én már úgy éreztem, hogy mindig -is az volt Meg kellett hát érte­nem, hogy számára én min­dig is csak tanítványnak vol­tam jó. És így igaz, ő volt a legjobb tanítómesterem. El­lent mondani, magam meg­győződése mellett kiállni is ő tanított meg. —tér •A kisorsolt szét Stiehé Zsolt, Nagytó«, Rákóczi ót IM.fa szám alatti olvasónk küldte be. Nyereményét — egy 10« forintos könyv­utalványt — postán küldjük el. TováMm Is várjuk olvasóink Javaslatait. A Javasolt ásó — a saoBékett szelvényre írva — december 23-ig küldhető be szerkesz­tőségünk elmére: Salgótarján, Palócz Imre tér 4, 310«. (A boríték­ra kérjük ráírni: „Egy sióval is nyerhet!) Szombati társasjátékunkkal december 31-1 számunkban Jelentke­zünk legközelebb. ■ SWPi ' ­Marosi Ilona rajza Feltűnést keltett Bözödi megtartó erő volt, még az déknek a feltérképezésével a György 1935-ben megjelent iszonyú faji törvények idején szellemi és tárgyi néprajz te- riportkönyvecskéje a Székely is, melyek jóvátehetetlen tör- rületén egyaránt. A bukares- emberek, zsidó istenek. Bózö- ténelmi teherként rájuk is ti Kriterion Kiadó jóvoltából di, akkor alig 22 évesen, egy vonatkoztak. Kovács András a néprajzi monográfiák szén különleges, sőt furcsa jelen- itt élt, emlékszik gyermeki sorában egy kiérlelt, s átfogó ségröl tudósított. Bözódújfalu- kegyetlenkedésekre, mikor munka jelent meg Tarisznyás ban, egy egészen kicsi, isten pajtásai disznóhúst tömtek a Márton tollából róla. Csak a háta mögötti faluban egy kis szájába, hogy a tehetetlenen és legbennfentesebbek. s a mű népcsoport a zsidó vallásra elesetten jót kacagjanak, szerzőjét jól ismerők tudták, tért át, s az ortodox egyház Szinte hihetetlen a találko- hogy a gyergyói múzeum előírásait nemzedékeken ke- zása azzal az öreg paraszt- igazgatójának íróasztalfiókjá- resztül betartva élt. Vajon emberrel, aki folyékonyan ol- ban hatalmas kincs rejtezik, miért változtattak hitet. s vas héberül, s azzal a három Tarisztnyás Márton e vidék vették át egy másik vallás öreggel, kik hírmondónak, e szülötte, a helyi múzeum szigorú erkölcsét, előírásait? „különcködő” közösségből alapítója, megalkotója s gyűj- Ezt kutatta közel fél évszázad- megmaradtak. Rejtély ma is e tője mindama tárgyi s szelle- dal ezelőtt a Székely bánja kis csoport úgynevezett: szé- mi kincsnek, amik itt e kies című kötet ma már legendás kely zsidózása, amely annak Maros partján évszázadról hírű írója. Kovács András, az idején Móricz érdeklődését is évszázadra felhalmozódtak, egyik romániai lap szerkesz- felkeltette, s járt is a kicsiny Tarisznyás 1950 óta végezte tője e kérdésnek eredt nyo- faluban. E rejtélyt újravizs- Gyergyószentmiklóson az et- mába. Tehette, hisz ma is gálni nincs alkalmasabb ern- nográfus-muzeológus hangya­élő édesanyja szintén a bér Kovács Györgynél szemé- szorgalmú munkáját. A Ci/er- szombatosok — így nevezik lyi kötődései s helyismerete gyó történeti néprajza megie- őket a faluban — szektájához révén. Nem tudományos érte- lenését alkotója már nem ér­tartozott. E kis közösség kü- kezés, mégcsak nem is a hette meg, de ifi. Kós Károly iönvált a falu többi mezögaz- hagyományos értelemben vett előszava és méltatása méltó dasággal foglalkozó népétől, s szociográfia Kovács könyve, emléket állít a magyar nép- e különválás nem volt köny- vallomás és dokumentumre- rajztudomány e serény és nyű. Elég ha arra gondolunk, gény. szerény tudósának Több év­hogy vallásuk szerint szom- Gyergyó fennsík a Maros tizedes kutató-, gyűjtőmunká- baton nem volt szabad sem- mentén a Keleti-Kárpátok és jának eredményeit publikál- mi munkát végezni, például a Görgényi-havasok által kö- ta: a gyűjtögető gazdálkodás állatokat etetni sem. Mégis rülfogva Erdélyben. Erdély- hagyományait, a vízhasználat következetesen vállalták vá- nek a magyarság által legké- és a vízimolnárság emlékeit, lasztott hitüket. A falu kü- sőbb megtelepült vidékei kö- a deszkametszés hagyomá- löncöknek tartotta őket, s ha zé tartozik. Nem felkapott nyos technikáját bemutatva, haragudni nem haragudtak kirándulóhely, s a magyar au- A határhasználat (rét, legelő) rájuk, de a lenézéssel vegyes tósturista is hamar keresztül- az állati termékek hasznosí- sajnálkozás nehezítette,, fut székhelyén, Gyergyószent- tása s nem utolsósorban a amúgy is sok szegénységgel miklóson. Néprajzáról, szoká- mesterségek ismeretében alá­vert életüket. Bözödi történe- sairól vajmi keveset tudunk, posan otthonos Tarisznyás ti szempontból a főurak tö- A kutatók, a népélet hivatá- alapvető művet tett le népé- rökbarát praktikájában látja sós gyűjtői és feldolgozói is nek s az etnográfia iránt ér- a gyökereket. Hitük különös alig foglalkoztak ennek a vi- deklődők asztalára. A kisvárosi művelődési ház klubjában vegyesen jöttünk össze arra a be­szélgetésre, amelynek témája: mit jelent az, hogy magyarok vagyunk? Itt vannak a hely­béli üzem fiatal és idősebb munkásai, tsz-beli dolgozók, a gimnázium néhány tanára es felsőbb osztályos diákja, két- három orvos és mérnök, s a szomszédos nagyváros egye­temistái közül páran. Előadás nem hangzott el, bevezetőt sem mondott senki — szaba­don folyt a szó a témával kapcsolatos hétköznapi dol­gokról „tudományosabb és emlekedettebb” régiókban is. Beszélgetésünk kezdetén előt­tünk üresek voltak az aszta­lok, azután könyveket hoz­tak át a könyvtárból, hogy ne csak , emlékezetből, hanem pontosan idézzünk történeti, nyelvészeti, zenei, régészeti, műemléki.' irodalmi szöveg­részeket. Hamarosan tetemes könyvhalmazok magasodtak annak bizonyságául: mily sok ismeretanyag létezik magyar­ságunkról. hányféle oldalról közeledhetünk e témához. Ki is kötöttünk annál a megállapításnál, hogy e sok­féle ismeretanyag együttesen alkotja — csakis így alkot­hatja! — magyarságtudatun­kat. Ha csak elszigetelten egyik, vagy másik részre vet­jük tekintetünket, könnyen tévútra lépünk; épp úgy, mint akkor, ha ismereteink felüle­tesek, s ráadásul téveszmék­kel, valótlan adatokkal ter­hesek. De egy — még oly hosszú­ra is nyúló — beszélgetés so­rán nem lehet mindenről méltó komolysággal szót ej­teni. vitázni. Ezért közös meg­Emlékeink és hazafiságunk egyezéssel kissé jobban elmé­lyültünk népünk tárgyi és nyelvi emlékeinek taglalásá­ban ; ezen emlékek őrzése mi­ként formálja a ma élő ge­nerációk gondolatvilágát, és milyen örökséget hagyhatunk az utánunk jövőknek. A helyi múzeum vezetője azt mondta: „Ez a város és környéke gazdagon szegény műemlékekben”. Azután so­rolta, hogyan pusztul a múlt század közepén épült neves építész tervezte malom, egy római korból származó híd- maradvány; mily sok látoga­tója van az utolsó pillanatban megmentett szépen restaurált több száz éves kovács- és bognárműhelynek; a város egyik ékköve a helyreállított XXII. századi kiskápolna; hány műemlék értékű, évszázados házat tüntettek el vétkes könnyelműséggel a múlt év­tizedek építkezései során. Beszélgetésünk közben Kölcseyt idéztük, ö írta 1826- ban Mohács című esszéjében: „őseitek parányi fészkeket raktanak? Szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle mély alapot jövendő nagysá­gának”. Kölcsey intelme ne­künk is szól: jelen és jöven­dő alapja múltunk értékeinek megmentése, becsülése. Ha tovább olvassuk Köl­cseyt, rádöbbenünk, hogy ke­rek másfél századdal ezelőtti NOORÁD — 1982. december 18., szombat sorai honismereti, nemzeti emlékeinket megvédő törek­véseink mai programjának pontos megfogalmazása. „Min­den kő, régi tettek helyén emelve; minden bokor, régi jámbor felett plántálva; min­den dal, régi hősről énekelve; minden történetvizsgálat, ré­gi századoknak szentelve; megannyi lépcső a jelenkor­ban magasabbra emelkedhet­ni; érzelmeiteknek, gondola­taitoknak s tetteiteknek több terjedelmet, tartalmat és cél- rahatást szerezni...” E bben a szellemben gon­dolkodunk és cselek­szünk, amikor óvjuk, ápoljuk igazi emlékeinket; amikor társadalmi erőket, mozgalmakat szervezünk mű­emlékeink védelmére, törté­nelmünk eseményeinek is­mertetésére és tanulságainak ébrentartására. Valamennyien egyetértet­tünk e sommás fogalmazás­ban. A könyvhalmok tetejére kerültek hazánk szép tájait, értékes épületeit bemutató könyvek; azután Illyés ®yula nemrég újra megjelentetett Ki a magyar? című kis re­mekműve; és a Honismeret című népfrontfolyóirat ré­gebbi meg újabb számai. És akkor parázslóit fel egy újabb vita. amelyet úgy ne­vezhetnénk: a könyv és a va­lóság. Mert nézzük például Illyés könyvét. Több mint negyven éve mily szép tartal­masán, mindenki számára ért­hetően fogalmazott hazafiság- ról, magyarságtudatról, múl­tunk ismeretéről; soha nem feledhető, s * mindig gyarapí- tandó népi-nemzeti kincseink­ről; értékes emberi tulajdon­ságainkról, amelyek együtte­sen mind jelenünk és jövőnk legmélyebb alapjai. Megóvnak bennünket a buta, elvakult nacionalizmustól, az üresen kongó álmagyarkodástól, a ta- lajtalan sehovatartozás kiáb­rándító érzelemszegénységé­től. De mennyire vertek tanyát a nemes gondolatok a mi és kortársaink fejében; mily mélységűek a hazához, a szü­lőföldhöz, a lakóhelyhez kö­tődő érzelmek? Csak abban állapodhatunk meg, hogy a mérce nem olyan egyszerű, mint a hosszúság, vagy a súlymérték. Sokkal összetet­tebb és bonyolultabb. Ám cse­lekedeteink és magatartásunk kifejezői gondolat, és érze­lemvilágunknak. Itt következett beszélgeté­sünknek az az órája, amikor oly sok biztató jelről, remény­keltő kezdeményezésről tud­tunk szót váltani. Közülük érdemes sorolni a legsikere­sebbeket. A Hazafias Népfront leg­utóbbi két évtizedben megrendezett vala­mennyi kongresszusán mél­tó fontossággal szerepelt a honismeret, a hazafiság gon­dolata. És nem csak maga a gondolat, hanem az ügy ér­dekében elvégzendő minden­napi feladatok meghatározása, az intézmények és az egyes emberek tennivalói is. A moz­galom állandó folyóirata a Honismeret szokezres példány­ban megjelenő népszerű ki­advány. A népfrontbizottsá­gok többféle, azonos szándé­kú és egy célra törő akciót kezdeményeztek és tartanak ébren. Az ipartörténeti em­lékek gyűjtése és megőrzése; a helytörténeti tárgyak felku­tatása. rendszerezése, króni­kák írása; a „Tájak-korok- múzeumok” elnevezésű akció; a népművészet és népi ipar­művészet hagyományainak, értékeinek újraélesztése; a földrajzi helynevek megörö- kitése; a régészeti kutatások segitésére szervezett társadal- mimunka-sorozatok; a műem­lékvédelmet milliárdokkal gazdagító önzetlen munka- vállalások — mind-mind ki­fejezői egy örvendetesen ja­vuló és a jövőbe tekintő egyéni és társadalmi gondol­kodásmódnak. Az időről időre rendszere­sen sorra kerülő országos hon­ismereti konferenciák és nyá­ri akadémiák, a tájankénti tanácskozások, a művelődési házakban és iskolákban szor­goskodó szakkörök — meg­annyi nélkülözhetetlen fóru­mai a hazafiság, a magyar­ságtudat fejlesztésének, a nemzeti emlékek megőrzésé­nek. Az idei nyári honismere­ti akadémia központi témája a magyar falvak település- földrajzi és történeti áttekin­tése, elemzése volt. Természe­tesen nem elszakítva, hanem összefüggésben gazdasági, művelődési, demográfiai és sok más körülménnyel. ör­vendetes, hogy a nyaranként megrendezettt honismereti tárgyú táborozások a fiatalok — a mai tizenévesek — köré­ben mily kedveltek. Játéko­san nyúlnak régi korokhoz; a történelem, a régészet, a nép­rajz, a régi korok építészete, a környezetismeret nem tan­tárgy, hanem élénkséget keltő, a fiatalok fantáziáját ébresz­tő érdekesség. Most megint olyan témához értünk, amelynél szívesen időztünk hosszabban. A törté­nelem, a régi korok ismerete, a múltból levonható tanúl- ság, a természet, az emberi környezet épített tárgyainak ismerete nem komor, kötelező stúdium. Szemet-lelket gyö­nyörködtető egy régi épület boltíves maradványa, a padló­kövezet kockáinak illesztése, a dédapáink kezében fényesre csiszolódott szerszámnyél: és élvezetes olvasmányok a múl­tunkat, nemzeti értékeinket feltáró könyvek. Ha mind­ezek iránt általános érdeklő­dést keltünk, ha történelmünk tanulságaiból helyes követ­keztetésekre jutunk, akkor nagyobb emberi melegséggel rendezkedhetünk be most, és mélyebb alapokat rakhatunk jövőnknek. B eszélgetésünket azzal zártuk; a sokféle kezde­ményezés elindított egy már társadalmi méretű folya­matot, amelynek további te- rebéiyesedése gazdag tarta­lommal töltheti meg nemzeti létünket, kisebb és nagyobb emberi közösségeinket.-Horváth László <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom