Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-21 / 247. szám

„Á kicsi, de párt" bomlása Barabás Miklós, az MTI munkatársa írja: „A választók benyújtották a számlát” — a szabadde­mokrata párt választói lemorzsolódásának több mint egy éve tartó folyamata drámaian felgyorsult, és az FDP két héten belül újabb két tartományi parlamentből (Hessen és Bajorország) bukott ki. Ezzel az NSZK tíz tartományi parlamentje közül már csak hatban ülnek szabaddemokrata képviselők, jóllehet az FDP 1980-ban országosan még a szavazatok több mint tíz százalékát szerezte meg. A szociálliberális koalíció kiprovokált felbomlása nyo­mán az FDP számára kényszerhelyzet alakult ki: a szo­ciáldemokraták áltpl követelt azonnali választásokat minden­képp el kellett kerülnie (ha benn akart maradni a Bundes­tagban), ennek viszont az volt az ára, hogy koalícióra kel­lett lépnie az uniópártokkal. Hessen különös nyomatékkai bizonyította, hogy nincs visszaút és ezt többségükben még azok a képviselők is belátták, akik ellenezték a szakítást az SPD-vel. És még a folyamatosság látszatát is keltette, hogy Genscher alkancellár és külügyminiszter, valamint Lambs­dorff gazdasági miniszter megtarthatta posztját a Kohl-ka- binetben... Genschert az még alighanem hidegen hagyja, hogy újabban országszerte Jagórak csúfolják, a sajtóban úgy írnak róla, mint akinek „székét fűrészelik”, aki „egyszerre két vasat tartott a tűzben és megégette az ujját” akit párt­ja „könnyen elejthet, mint a forró krumplit”. Azt azonban már ő sem szemlélheti közömbösen, — még ha a Bonnban elterjedt hírek szerint az' államfői posztra pályázik is —, hogy a „kicsi, de finom párt” — ahogy egykor magukat büszkén nevezték a szabaddemokraták, a Bundestagból va­ló kibukás és felbomlás veszélyével néz szembe. Már a koalícióváltást is ellenezte az FDP parlamenti csoportjának egyharmada, a pártvezetőségben pedig egyet­len szavazaton múlott, hogy Genscher (és Lambsdorff) ke­resztül vihette akaratát. Két nappal Schmidt kancellár megbuktatása előtt lemondott tisztségéről Günter Verheugen, az FDP főitkára, addig a pártelnök egyik legszilárdabb hí­ve. Levonta a konzekvenciákat és — „vette a kalapját”. A Frankfurter Rundschaunak adott nyilatkozatában Verheu­gen „opportunizmusából és túlélési félelemből elkövetett szószegésnek” nevezte a CDU-hoz való átállást. Ez a túlélési félelem olyan folyamatot indított el a sza­baddemokrata pártban, amelynek kacskaringói nehezen kö­vethetők, kimenetele ma még megjósolhatatlan. Négy tar­tományi pártszervezet sürgetésére előbb október 16-ra Düsseldorfba összehívták a párt rendkívüli kongresszusát, azután — mert az egyik kérelmező visszalépett — lefújták és közölték, hogy november 5. és 7. Nyugat-Berlinben meg­tartják a párt rendes kongresszusát. Az FDP balszárnya — élén Baum volt belügyminiszterrel — követelte Genscher távozását a párt éléről, ő azonban bejelentette, hogy újra jelölteti magát és felszólította pár ion belüli ellenfeleit, állít­sanak ellenjelöltet. Pozíciója (különösen Bajorország után) megrendült, de még legádázabb ellenfelei is érzik: nincs hová rhenniök, a középtől balra aligha lenne hely a szá- inuítrá a bonni politikai spalettán. Ezt látszik tükrözni az FDP tíztagú elnökségének legutóbbi döntése, amely szerint a november 6-i kongresszuson Genscher pártelnök és a centrumhoz tartozó Ronnenburger elnökhelyettes indul je­löltként az elnöki tisztségért. A párt balszárnya — feltehe­tően a siker reményének hiányában — lemondott Baum volt belügyminiszter jelöléséről. Igazi alternatíva tehát nincs. (Politikai körökben ennek ellenére nem tartják ki­zártnak a pártszakadást, ha Genscher megmarad pártel­nöknek.) Bekövetkezett az, amit nyugati politikai megfigyelők már egy idő óta jósoltak: „A farok nem képes többé csó­válni a kutyát”. Az NSZK-ban kialakult pártrendszerben ugyanis az FDP — amely sohasem kapott országos válasz­táson több mint 13 százalékot, egy alkalommal pedig csak hatot — eddig, mint a mérleg nyelve, kénye kedvére ha­tározhatta meg, hogy ki legyen a kancellár. Helmut Schmindt nem az első, akinek bukását a szabaddemokratak előidézték — 1966-ban az Erich Mende vezette FDP a kereszténydemokrata Ludwig Erhard kancellárt buktatta meg azzal, hogy felbontotta a CDU-val kötött koalíciót. Az ország akkor is gazdasági recessziót élt át, mint ma, Er­hard hasonló eszközökhöz akart nyúlni, mint most Schmidt, és Dahlgrün szabaddemokráta^ pénzügyminiszter ugyanúgy szembehelyezkedett a kancellár, mint most Lambsdorff. Az FDP-ban megindult bomlási folyamat bizonytalan­ságot teremt az új keresztény-liberális koalícióban. Ha a választók hangulata nem változik meg, valós a veszélye an­nak, hogy 1983. március 6-án, az FDP kibukik a bonni Bundestagból. Ez pedig ennek, a XIX. századi klasszikus liberalizmust hirdető pártnak a halálát jelentené és egyben gyökeresen megváltoztatná Bonnban a politikai képletet. Új tagok a Biztonsági Tanácsban Az ENSZ-közgyűlés New Yorkban folyó 37. ülésszaka kedden a szavazatok túlnyo­mó többségével Nicaraguát választotta a Biztonsági Ta­nács új, nem állandó tagjává. A BT újonnan választott nem állandó tagjai ezenkívül Zim­babwe. Hollandia, Málta és Pakisztán. A Biztonsági Tanácsnak, mint ismeretes, öt állandó tagja van (a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia, Franciaország és Kí­na) és tíz nem állandó tagja, amelyek közül ötöt — kétéves időtartamra — minden évben újraválasztanak. Nicaragua megválasztását politikai megfigyelők úgy ér­tékelik, hogy az a haladó san­dinista kormánnyal való szé­les körű nemzetközi szolida­ritás bizonyítéka. A latin-ame­rikai országot ugyanis annak ellenére választotta meg a közgyűlés, hogy Washington minden áron meg akarta aka­dályozni a nicaraguai tagsá­got. Nicaragua összesen 104 sza­vazatot kapott, szemben a másik latin-amerikai jelölttel, a Dominikai Köztársasággal, amelyre 50 szavazat esett. Az újonnan megválasztott államok 1983. január elsejétől két évre válnak a BT új nem állandó tagjává. 2 NÓGRÁD - 1982. október 21., csütörtök KISZ-fiatalok tanácskozása Á fiatal generáció vállaljon részt a társadalom közös ügyeiben A KISZ Központi Bizottsága rendezésében az ifjúsági szövetség érdekképviseleti, érdekvédelmi miinkájáról szer­dán kétnapos tanácskozás kezdődött a KISZ Központi Bi­zottság székhá fában. Az értekezleten részt vett és felszó­lalt Bcnke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Az országos tanácskozó. í a — amelyen jelen volt Fejti György, a KISZ Központ- Bizottságának első titkára — a középiskolás, az "párnán és a mezőgazdaságban dolgozó, valamint az értelmiségi fiatalok KlSZ-szervezeieiock kép­viselőit, továbbá a KISZ megyei bizottságainak gazdaság- politikai és agitáciús -propaganda titkárait hívták meg. Az értekezletet Juhász And­rás, a KISZ Központi Bizott­ságának titkára nyitotta meg, majd Benke Valéria tartott előadást. Bevezetőjében hang­súlyozta: a párt és a kor­mányzat a gazdaságpolitika alakításával keresi a . választ arra: mit kell tenni, hogy nemzeti teljesítőképességünket növeljük, nemzetközi verseny- képességünket javítsuk. — A gazdaság irányításával foglalkozó szervek és a kü­lönböző tudományágak szak­értői az irányítási rendszernek a gazdasági reform továbbfej­lesztését jelentő változásán dolgoznak. E változások célja az, hogy a vállalatokat, a szö­vetkezeteket, a legkülönbözőbb dolgozókollektívákat telje­sítményük javítására késztes­se. A gazdálkodás javítását célzó intézkedése* sorában időnként — kényszerű és nem kívánatos korlátozások mel­lett — a cselekvési lehetősé­geket megnyitó változások vannak napirenden, illetve ilyenek kimunkáláía szüksé­ges. A gazdasági r; rionalitás fokozott érvényesíti se, tehát az, hogy ésszerűbben bánjunk az anyagi eszközökké’ és szel­lemi erőforrásainkkal, még sok tenni- és tanúin;valót je­lent. A továbbiakban emlékezte­tett arra: már a XII. kong­resszuson is elhangzott, hogy az elkerülhetetlen áremelke­dések hatását két rétegnél el­lensúlyozzuk szociálpolitikai intézkedésekkel: a kisnyugdí­jasoknál és á többgyermekes családoknál. — Tudtuk már akkor, amikor a VI. ötéves tervet készítettük, hogy szoci­álpolitikai vívmányaink pusz­ta megőrzése is nagy feladatot jelent, kiterjesztésükre nem gondolhattunk. Ezért határoz­tunk úgy — a társadalom egyetértésével —, hogy a ren­delkezésre álló forrásokból ezt a két réteget törekszünk, amennyire lehet, megvédeni a megélhetési feltétele két nehe­zítő hatásoktól. Az egyik ré­teg, a legkisebb nyugdíjban részesülők ugyan" s idős ko­ruk következtében már nem, vagy csak csekély mértékben képesek munkával javítani megélhetési feltételeiket. És azoknak is kell társa­dalmi segítséget juttatni, akik keresetük javulása esetén sem tudják kellően ellensúlyozni gyermekeik eltartási költsége­inek emelkedését: a többgye­rekes családoknak. Távlati programunk az, hogy a társa­dalom hozzájárulásának nö­vekednie kell; ezt a szocia­lista társadalompolitikai elvet nem adjuk fel. Ha a kongresszusi elhatáro­zásnak megfelelően idén au­gusztusban az áremelések el­lensúlyozására nem is tudtunk pótlásokat adni, vagy csak kis mértékben — nem feledkez­tünk meg róla. Számon tartjuk ezt a kötelezettséget és érvé­nyesíteni igyekszünk, amint a forrásokat gazdaságunk meg­teremti hozzá. A családok szé­les körében most a korábbinál több a gond, de megélhetési feltételeik javítására lehetősé­gek nyíltak már eddig is nyíl­nak ezután is. Most is lehető­séget akarunk adni a dolgozó­kollektíváknak, kisebb és na­gyobb közösségeknek, egyé­neknek és családoknak, hogy fokozott erőfeszítéssel vagy több ésszerűséggel, fegyelme­zettebb, gondosabb munkával járuljanak hozzá népgazdasá­gunk erősítéséhez, s egyúttal saját megélhetési, feltételeiket is javítsák. A családok fogyasztásának megfelelő szintjét igyekszünk fenntartani a keresetek és az áruellátás oldaláról Is. Nehe­zebb persze azoknak a hely­zete, akiknek megoldatlan la­kásproblémájuk van. Közéjük tartozik a fiatalok többsége is. De a lakásigények kielégíté­sére is nyíltak új utak: a köz­zétett kormányrendeletek új megoldási lehetőségekre mu­tatnak, s remélem, a további­akban tárnak még fel ilyene­ket a tanácsok és más szer­vek. Bízom abban is, hogy egyéni és tanácsi kezdeménye­zéssel, a családok erőforrása­inál; bevonásával változato­sabb formák keletkeznek, s így több lehetőséget kapnak azok a családok, fiatalok, akik készek és hajlandók szigorú takarékossági és kemény mun­kát vállalva a saját lakásprob­lémáik megoldásáért csele­kedni. Az önálló családalapítás le­hetősége, ezen belül a lakás- problémák megoldására irá­nyuló új elgondolások mellett a pályakezdők fokozott segíté­se is szerepelt a XII. kong­resszus kitűzte célok között. A pályakezdők segítése nem el­sősorban szociálpolitikai, sőt lényegében nem szociálpoliti­kai kérdés. A munkába állás körülményein kell javítaná — annak érdekében, hogy a kö­zös feladatokból nagyobb részt vállalhassanak, hogy erőfeszí­tésükkel_" többet és jobbat hoz­zanak létre, s ennek alánján jussanak nagyobb jövedelem­hez. Miben keresheti a fiatal ge­neráció a saját perspektívá­ját egy lelassult növekedési szakaszban? Mi azt gondol­juk: változatlanul abban, hogy részt vállal a társadalom kö­zös ügyeinek megoldásában. Hiszen a gazdasági növekedés lassulása még nem jelenti a társadalmi fejlődés egészének lefékeződését; és a gazdasági ütem" csökkenése sem ' örök életű. Boldogulnunk kell ' és lehet a mai, nehezebb körül­mények között is, de közben elő kell készíteni, meg kell alapozni a föllendülést. Eze­kért a közös célokért, a mun­kahelyen és a közéletben csele­kedjen a mai fiatal generáció Is. Az idősebbek pedig nyis­sanak teret a cselekvésre kész fiataloknak. Vannak olyan terveink, alakulóban vannak olyan programok, amelyeknek megvalósítása fokozottabban igényli minden kezdeménye­zőkész, elsősorban fiatal em­ber részvételét. A gazdaságot új növekedési pályára állítani, a gazdálkodás módszereit célszerűen alakítani természe­tesen nemcsak a fiatalok dol­ga, ez a mai idősebb vagy kö­zépkorú generációknak is fel­adatuk. De végső soron a mai fiataloknak kell sok mindent megvalósítaniuk abból, ami­nek most kezd neki a társa­dalom. Ez célokat jelent, te­hát perspektívát is. A pers­pektíva felé is akkor közeled­nek, ha reálisan határozzák meg a közvetlen napi felada­tokat, és ezeket becsülettel el is Végzik; A mi távlataink magukban foglalják olyan nagy horderejű kérdések megoldását, mint kialakítani a munkamegosztás és kooperá­ció, tehát az együttműködés új, szocialista formáit, a tár­sadalomirányítás kollektív módszereit, megteremteni az egyén boldogulásának humá­nus és szocialista lehetőségeit, bennük a jó közösségi és em­beri kapcsolatokat. Mi itt Magyarországon egy olyan társadalomban élünk, amely sok történelmi megpró­báltatás és egy társadalmi krí­zis okozta súlyos megrázkód­tatás után negyedszázada a nyugodt fejlődés útját járja. A politikai stabilitást hazánk la­kossága értékeli. Igaza van. Az az érdekünk, hogy a fő társadalmi és politikai kérdé­sekben kialakult széles körű egyetértés fennmaradjon és erősödjék — mondotta befeje­zésül Benke Valéria, majd vá­laszolt a hozá intézett kérdé­sekre. Ezt követően Juhász And­rás a KISZ érdekképviseleti, érdekvédelmi feladatairól be­szélve hangoztatta; az ifjúsági szövetség zászlóbontásától hi­vatásának tekinti, hogy közve­títse a párthoz, az állami, gaz­dasági szervezetekhez a fia­talok véleményét, képviselje őket érdekeik érvényesítésé­ben. (MTI) Ázsia / Egy „háromszög" változásai Ázsia politikai stabilitására döntő hatással van a térség három, politikailag és gazda­ságilag, kultúráját és hagyo­mányait tekintve részben, vagy egészben különböző ál­lamának: a Szovjetuniónak, Kínának és Japánnak a vi­szonya. A képzeletbeli három­szög pontjait összekötő vonal, a kölcsönös kapcsolat jellege meglehetősen változó volt az elmúlt évtizedekben. És mos­tanában ismét változás szem­tanúja lehet a világ. ISMÉT PEKINGBEN A legfontosabb, világpoliti­kai szempontból figyelmet keltő, pozitív fejlemény a szovjet—kínai párbeszéd újra­kezdése. Iljicsov külügymi­niszter-helyettes ismét Pe­kingben tárgyalt. Igaz, e hír jelentőségét helytelen lenne eltúlozni, de alábecsülni is. Érzékeltetéséhez elengedhe­tetlen a háttér megvilágítása. Legutóbb 1979 szeptemberé­ben folyt külügyminiszter­helyettesi megbeszélés az ál­lamközi kapcsolat alapelvei­ről. Tárgya az a szovjet ja­vaslat volt, hogy rögzítsék megállapodásban a békés egy­más mellett élés elveinek tisz­teletben tartását, az erőszak alkalmazásáról való lemon­dást. Az eszmecsere végül megfeneklett az ismert kínai követelés miatt, miszerint a Szovjetunió mondjon le a Mongóliával és a Vietnammal szemben vállalt kötelezettsé­gének teljesítéséről. A közben eltelt csaknem há­rom év alatt — az alapvető nézetkülönbség fennmaradása elÁenére — a Szovjetunió a gesztusok sorával érzékeltet­te, hogy hajlandó Kínával a kapcsolat normanizálására. Tavaly februárban az SZKP XXVI. kongresszusa megerő­sítette Moszkva készségét a Kínával való kapcsolatrende­zésre. Idén márciusban Leo- nyid Brezsnyev világszerte nagy figyelmet keltő beszé­det mondott Taskentben, amely már nem az alapelvek­ben, hanem hangsúlyaiban hozott újdonságot. Brezsnyev rámutatott: a kínai külpoliti­ka egyes vonatkozásainak nyílt bírálata ellenére a Szov­jetunió nem tagadta és nem tagadja, hogy Kínában szocia­lista társadalmi rend van. Másfelől Moszkva sohasem tartotta természetes jelenség­nek a két ország közötti elide­genedés állapotát. A szovjet államfő ismét készségét nyil­vánította a minden előzetes feltétel nélküli megállapodás­ra. Szeptember végén Leo- nyid Brezsnyev Bakuban a kétoldalú kapcsolat fokozatos javulásának jelentőségét ele­mezve, hangsúlyozta; hatása túllépné a régió kereteit, fe­szültségekkel terhes világunk stabilitását erősítené. KÉT LÁTOGATÁS Pekingben dolgozó nyuga­ti megfigyelők szerint a Kínai KP szeptemberben megtar­tott XII. kongresszusának a megelőzőnél jóval mérsékel­tebb állásfoglalása a Szovjet­unió iránt valamiféle módo­sulás előjelének tekinthető. Ha arra keresünk magyaráza­tot, hogy miért éppen most szaporodtak meg ezek a — változatlanul — óvatos lépé­sek, a világpolitika szélesebb összefüggéseit kell szemügy­re vennünk. A szovjet gesz­tus időzítésében nyilvánvaló szerepet játszik az az ameri­kai politika, amely jelenlegi, évtizedek óta a legdurvább antikommunista, szovjetellenes irányvonalával a mélypontra süllyesztette a két nagyhata­lom viszonyát. Másfelől, úgy tűnik: Kína némileg árnyal­tabban tekint már az Egye­sült Államokra, főleg a Taj­vannak való fegyverszállítás folytatása miatt Nem árt még egyszer hangsúlyozni: hiú ábránd lenne a szovjet—kínai kapcsolat azonnali és mara­déktalan rendezésére számí­tani. Túl sok ellentét halmo­zódott fel a két ország között, semhogy mind egy csapásra felszámolható lenne. Talán csak egy példa rá: jelképes és valóságos jelentése volt annak a ténynek, hogy azon a na­pon, amikor Iljicsov Peking- be érkezett, a szovjet főváros vendége volt Truong Chinh vietnami elnök. ELTÉRŐ ÁLLÁSPONT Japánhoz fűződő viszonyát eltérően ítéli meg a Szovjet­unió és Kína. Októberben, utolsó külföldi útján Peking­ije látogatott Szuzuki, volt ja­pán kormányfő. A két ország épp tíz éve rendezte diplomá­ciai kapcsolatát, s ez idő alatt — a korábbi pekingi szemlé­letváltás eredményeként — meglepő egyetértés alakult ki közöttük a nemzetközi poli­tika fő kérdéseiben. A „fel­kelő nap országa” Kína egyes számú gazdasági partnere, jóllehet a pjekingi gazdaságpo­litika bakugrásai kedvét szeg­ték a japán tőkének. Ami a politikát illeti, Peking nem el­lenezte, sőt, mostanáig ösztö­kélte inkább Japán katona- politika törekvéseit — nyilván szovjetellenes éllel. Nehéz lenne választ adni arra, hogy e téren bekövetke­zik-e bármiféle módosulás. Az első komolyabb súrlódás To­kió és Peking között épp Szuzuki Zenko kormányel­nökségének idejére esett: a politikai botránnyá dagadt tankönyvvita, az a japán tö­rekvés, hogy az ifjabb nem­zedék tudatából inté?ménye- sen kitöröljék a világháború kirobbantásának felelősségét, az ázsiai agressziót. Nem va­lószínű, hogy kínai tiltakozás a tankönyvvitában csupán műfelháborodás lenne, hisz majdnem zátonyra futtatta Szuzuki látogatásának tervét. Abban azonban semmi válto­zás, hogy a kínai vezetés egyetért a Japánra nehezedő amerikai nyomással, amely a katonai kiadás növelését sze­retné kikényszeríteni a szi­getországból. Minthogy ennek jelszava, a „szovjet veszély” ellensúlyozása, Moszkva jo­gos aggodalommal tekint erre a tervre. Még inkább arra, hogy Japán hozzájárult olyan F—16-os vadászgépek terüle­tén való állomásoztatásáihoz, amelyek repülőtávolságán belül van a Szovjetunió csendes- óceáni határvidéke. Az ame­rikai nyomással szemben fel­tűnő engedékenység, a kor­mányzat részéről táplált szov- jetelíenes hisztériakeltés ha­tására a szovjet—japán kap­csolatok hűvösek. Ez ellent­mond a szovjet törekvések­nek, a józan észnek, s a ka­tonai, gazdasági helyzetét te­kintve rendkívül sebezhető Japán létérdekeinek. Feltehe­tően erről tájékoztatta japán kollégáját Gromiko az ENSZ székhelyén megtartott rövid megbeszélésen. Győri Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom