Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-20 / 246. szám

Gyarapodó Kisterenye Kisterenyén befejeződött a bútorbolt üzlethelyiségének belső felújítása. A tavalyi te­tőrekonstrukció után ez évben belső munkákra; a falak új­raburkolására, festésére az elektromos hálózat javítására, a szociális helyiségek bővíté­sére került sor. Ezt követően raktárfelújítás kezdődött. Befejezés előtt áll az új hentesüzlet kialakítása, az 5. sz. élelmiszerbolt mellett, rész­ben a raktárból. Jelenlegi he­lyéről ide költözik a község hússzéke, melynek jelenlegi bolthelyisége a Nógrád me­gyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat szaküzletét bővíti. Szorgos nagyorosziak A vártnál jobban sikerült Nagyorosziban az őszi társa­dalmi munkaakció. A terve­zett 1,2 millió helyett, 1,6 mil­lió forint a községekben köz­erővel végzett munka értéke. A faluszépítésben, az általá­nos „nagytakarításban” a la­kosság 98 százaléka vett részt. Elsősorban a maga háza előtt „söpöri” parkosított, ásta az árkot mindenki, de a közterü­letek karbantartására is akadt vállalkozó. A községi tanácson dolgozó asszonyok a szerve­zésen túl a munkában is pél­dát mutattak. Rendbe tették a gyógyszertár környékét, a Felszabadulás és Mikszáth utcák találkozásánál lévő te­rületet, a község autóparkoló­ját, és a leendő egészségügyi szolgálati lakások céljára ki­sajátított telek környékét. Száztizenhárom és húsz Határ menti kapcsolat Száztizenhárom éve — a hatvan—losonci vasútvonal megépítése óta — van kap­csolata a Somoskőújfalui és a fülek! i vasutasoknak, ám a szorosabb együttműködés mindössze két évtizedes múlt­ra tekint vissza. Ekkor kez­dődött a szocialista brigádok közötti forgalmi verseny, amelyhez a későbbiek folya­mán kapcsolódtak a vám- és pénzügyőrök, a FEP alkalma­zottai, valamint az állat- és növényegészségügyi szakem­berek csoportja. A szerződés­ben foglalt versenyt, tavalyi eredményeik alapján a me­gyebeliek nyerték, s rugal­mas, a váratlan helyzetek­ben is kiváló munkájukat nagyra értékelték a szeptem­ber első napjaiban megtar­tott, szlovákiai vasutasok napján. A kapcsolattartás mindennapos, baráti és ter­mészetes, s ennek is köszön­hető a határ menti forgalom zavartalan, fennakadás nél­küli lebonyolítása. Szakácsok, eladók, cukrászok, felszolgálók Ifjú mesterek vetélkedtek Pasztán Kórházi _ becsülehkönyvfár A megyei Madzsar József kórházban immáron hosszú évek óta gondoskodnak a betegek szórakozásáról, közérzetük jobbá tételéről az irodalom, a köny­vek segítségével. Az első becsü­letkönyvtár 1967-ben a bőrgyó­gyászati osztályon jctt létre. Azóta tizenhét osztályon műkö­dik szabadpolcos, szabadválasz- tásos, önkiszolgáló könyvtár. Az állomány pótlását kis részben vá­sárlásból, nagyobb részt pedig városi és megyei könyvtár ado­mányozásából oldják meg. El­ismerésre méltó és egyre gyako­ribb, hogy gyógyult ember tá­vozáskor, saját kedvenc könyveit hagyományozza a kórház becsü­letkönyvtárára. Kétnapos vetélkedőt rende­zett harminchárom, verseny­be benevezett fiatalnak a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ ve­zetősége. Az elméleti és gya­korlati részből állt szakmai „ki mit tudón” (a zsűri vé­leménye szerint) az élelmi­szer- és vegyesiparcikk-el- adók, a cukrászok, a szaká­csok és felszolgálók koruk hoz képest, a felnőtteknek is dicséretére váló szakmai tu­dással rendelkeztek. Végül is a különböző kategóriák­ban Benus László, Horváth Rita és Guth Mária került az első helyre. A győztesek ok levelet és jelentős pénzjutal­mat kaptak. Kirakati kiállítás A salgótarjáni ÉVI Üzlet- ház élelmiszer-áruházának ki­rakatában tegnap minikiállí- tás nyílt. A városi polgári vé­delmi parancsnokság és az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat összefogásával új­szerű módot találtak arra, hogy bővítsék az utca embe­rének ismereteit. A kirakat­ban különböző összeállítású élelmiszercsomagok látha­tók, melyek nemcsak háború, de bármilyen más — például természeti csapásból eredő — szükségállapot esetén fe­dezhetik (meghatározott idő­re) az egyén szükségleteit. A mellékelt táblázatok feltün­tetik az összeállítás . szem­pontjait. de tájékoztatást kap a szemlélő arról is, mily mó­don védhetők meg az élelmi- szer-tartalékok a radioaktív, biológiai és vegyi szennyező­déstől. A járókelők figyelmét a hasznos ismereteket közre­adó minitárlatra a polgári vé­delmi védőruhával, gázál­arccal és mérőműszerrel fel­szerelt kirakati bábu hívja fel. H MEStäüR jelenti Gépkocsiátvételi 1982. október 19-én. sorszámok: Trabant Hyc. L. (Bp.) Trabant Hyc. C. (Bp.) Trabant Lim. (Bp.) TrabantuLim. (D.) Trabant Lim. (Gy./ Trabant C. Spec. (Bp.) Trabant C. Spec. (Gy.) Wartburg- Lim. (Bp.) Wartburg Lim. (Gy.) Wartburg L. (Bp.) Wartburg Lim. Tolót. (Bp.) Wartburg de L. Tolót. (Bp.) Wartburg Tourist (Bp.) Wartburg Tourist (Gy.) Skoda 105 (Bp.) Skoda 105 (D.) Skoda 105 (Gy.) Skoda 120 (Bp.) Skoda 120 (D.) Skoda 120 Lada 1200 (Gy.) (Bp.) (D.) (Gy.) (Bp.) Lada 1200 Lada 1200 Lada 1200 Lada 1200 (D.) Lada 1200 (Gy.) Lada 1500 (Bp.) Lada 1500 (D.) Lada 1500 (Gy.) Lada 1600 (Bp.) Lada 1600 (D.) Lada Combi (Bp.) Lada Combi (D.) Moszkvics (Bp.) Polski Fiat 126 (Bp.) Polski Fiat 126 (Gy.) Polski Fiat 1500 (Bp.) Dácia (Bp.) Dácia (D.) Zastava (Bp.) 12 807 50 10 748 7001 8592 4272 2406 7468 4126 9148 1250 1943 3943 1612 6310 5061 5547 10 608 5992 7470 17 266 11 625 5363 7886 5402 1767 8277 5600 2116 3413 1107 3964 1739 11 452 13 901 4432 3532 8830 5120 1152 Kereskedők szavalóversenye Sikeresen zajlanak Nógrád megyében a KPVDSZ kulturá­lis hónap eseményei. A prog­ramsorozat keretében legr.ap, Salgótarjánban szavalóver­senyt rendeztek a kereskedel­mi szakmunkásképző tanulói­nak részvételével, amelyen a megye számos községéből hu­szonötén vettek részt. Az iro­dalombarátok, amatőr vers­mondók szigorú zsűri előtt adtak számot tehetségükről, az általuk választott versek alap­ján. A szoros küzdelemben első helyen végzett Gyebnár Margit, a szécsényi ÁFÉSZ- tanulója, a két második helye­zett Báli Klára és Szabó Atti­la lett. a pásztói ÁFÉSZ kép­viseletében. a harmadik hely­ivel pedig Bállá Anikót, a me­gyei vendéglátó . vállalat fia­tal versenyzőjét jutalmazta a zsűri. A győztesek tárgyjuta­lomban részesültek. c ílltíüiíl I t I 1982. október 20., szerda. Vendel napja. A Nap kel 6.09 — nyug­szik 16.48 órakor. A Hold kel 9.35 — nyugszik 18.55 órakor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1857. október 20-án született és 50 éves korában, 1907-ben hunyt el Tóth Béla újságíró, író. Változékony idő Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős idő lesz, legföljebb néhány helyen gyönge esővel. Reggel helyenként ködre is szá­mítani kell. A szél inkább csak napközben élénkül meg. A legmagasabb nappali hő­mérséklet: 12—17 fok között va­lószínű. — Sárospataki vendégek jártak a napokban a Balassa­gyarmati városi Tanácson. A hegyaljai város tanácselnöke és három vezető munkatársa a kisvárosi közigazgatási mo­dellt tanulmányozta, melyet a náluk jelenleg működő rendszernél hatékonyabbnak értékeltek, s tapasztalataik nyomán szeretnék odahaza is megvalósítani. — Javultak a tárgyi felté­telek a pásztói járásban az idősek napközi otthoni ellá­tásában. Míg tíz évvel ez­előtt csak Pásztón működött öregek napközije, ma már öt községben várják az idős embereket az otthonok, száz­húsz férőhellyel. — LŐ A GÖDÖRBEN. Hét­főn este 20.40 órakor a sal­gótarjáni Idegérből kérték a tűzoltók segítségét. A telepen lakó P. György lova belezu­hant egy kétméteres gödörbe. A bajba került jószágot kö­telek segítségével mentették ki szorult helyzetéből. A Mátraaljai Állami Gazdaság sziráki kerületében főten­gelycsere miatt kiemelik a T—150-es erőgép motorját. Pi­sák János és Borsos András végzi a munkát. A kemény ta­lajviszonyok miatt gyakori a meghibásodás. Idősek köszöntése öregek napját rendeztek a hét végén Mátraszőlősön. A Vöröskereszt szervezésében a jól sikerült programon mintegy hetven idős ember vett részt. Az uzsonna előtti kulturális programban az óvodások, iskolások mellett — Korszerűsödő hálózat. A ta­karékszövetkezet szolgáltatási tevékenységének színvona­lasabbá tétele érdekében új üzletházak épülnek, illetve a meglevők korszerűsödnek a megyében. A múlt évben fe­jeződtek be Cserhátsurány- ban az új kirendeltségi üz­letház munkái, új köntöst ka­pott az endrefalvai kirendelt­ség épülete is. Nemrégiben ért véget Bercelen az üzlet- *ház építése, de hamarosan át­adják Szügyben, Nézsán és Jobbágyiban is az új üzlet­házakat. a pásztói szerszám- és ké­szülékgyár munkáskórusa, sőt a pásztói úttörők nép­tánccsoportja is fellépett. Az ünnepségen köszöntötték a fa­lu legidősebb házaspárját a hagyományoknak megfelelő­en ajándékkal és virággal. — FOTÓPÁLYÁZAT HEGY­MÁSZÓKNAK. A Magyar Természetbarát Szövetség hegymászó bizottsága fotó- pályázatot hirdet. Téma a hegymászás és a magashegy­járás. A jeligés pályázaton hat .darab 5x5 centiméteres diapozitív és hat darab fe­kete-fehér kép beküldésével vehetnek részt azok, akik ér­vényes természetbarát-igazol­vánnyal rendelkeznek. A be­küldés határideje 1982. no­vember 4. Cím: Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út 31. Kerékőr Egy újfajta tömítőíolyadék megakadályozza a gépkocsik gumidefektjeinél bekövetke­zett súlyos baleseteket. A „Ty­re Guard” (Kerékőr) nevű fo­lyadékot ' a szelepen keresztül juttatják be a tömlőbe, vagy tömlő nélküli abroncs * eseté­ben az abroncsba. A folyadék ott a centrifugális erő követ­keztében egyenletesen eloszlik, és folyékony állapotban ma­rad. Ha azonban a tömlő (vagy az abroncs) kilyukad, a szer kiáramlik, és azonnal megszilárdul: ezzel megaka- lyozza a levegő ‘ további ki­áramlását. A megszilárdult „dugó” sárga színe elárulja a lyuk helyét. A szer mind személygépko­csikba, mind a legnagyobb kamionok óriási kerekeibe is alkalmazható. Egy Lada sze­mélyautó tömlőjébe negyed li­ter, egy nagyobb kamionke­rékbe már 7,3 liter kell a szer­ből. Hét napig friss a „pesti kenyér" Űj, tartósított kenyérfajta, a pesti kenyér próbagyártá­sát kezdték meg a hét ele­jén a Váci úti Kenyérgyár­ban. Hétfőtől péntekig napi tíz órán át járatják a nem­régiben vásárolt osztrák gyártóvonalat, s ha az üze­mi próbák sikeresek lesz­nek, akkor a fővárosiak a jövő héttől már megvásárol­hatják a boltokban az új kenyeret. A pesti kenyér régóta meg­levő gondokat oldhat meg. Egyrészt lehetővé teszi, hogy a hétvégeken és a több na­pos ünnepeken is friss ke­nyér kerülhessen a budapes­tiek asztalára. Eddig ugyan­is a Fővárosi Sütőipari Vál­lalat kapacitáshiány miatt szombatra és vasárnapra már a hét közepétől folyamatosan előresütötte a kenyeret Pa­nasz volt azért is, mert a boltokban záróra tájékán már nem volt kenyér. A szögletes alakú, szeletelt, fóliába csomagolt tartósított kenyérből naponta 16 tonnát készítenek majd a Váci úti gyárban. A pesti kenyérnek az eltarthatósága mellett vál­tozatos a választéka is: há­romfajta közül válogathat­nak a vásárlók. Az egyik 60 dekagrammos csomagban 9 forintért vásárolható. A má­sik ugyancsak 60 dekás cso­magban, a mostani fehér ke­nyérnek megfelelő zamattal 8 forintért kapható. A har­madik, amelynek 7 forint lesz az ára, a félbarna kenyeret kedvelőknek készül. Ha a bu­dapestiek megkedvelik e há­rom tartósított kenyérfajtát, akkor a közeljövőben a Dél­pesti Kenyérgyárban is gyárt­ják majd. Múmiák — Grönlandion Háton vihető sátor Üj termék, a1 háton vihető sátor — csővázas, kétszemé­lyes, hátizsáknak összehajt­ható túrasátor — mintapéldá­nyai készültek el a Somogy megyei tabi ' kempingcikk­gyárban. Az ízléses kivitelű terméket — mely az őszi BNV-n is sikert aratott — két hálózsákkal is ellátták, s ósz- szecsomagolva mindössze hét kiló húsz dekát nyom, így bár­ki könnyen viheti. Előnye az is, hogy felállításához, lebon­tásához* sem kell különös is­meret, annyira egyszerű. A több zsebbel — élelem és kü­lönböző holmik tárolására — rendelkező sátorcsomag meg­kíméli tuiaidonosát külön csomagok cipelésétől. Az Ezer­mester és Üttörőbolt Vállalat máris háromezret rendelt be­lőle, hogy .a fiatal, kispénzű túrázók néhány napra, vagy hétre olcsón kölcsönözhes­senek belőle. A gyártásához elegendő alapanyaggal rendel­keznek, így minden haza' igényt ki tudnak elégíteni. Kevesebb repceolaj — A napraforgó javára A mezőgazdasági nagyüze­mek egyik sikernövényévé vált a napraforgó, a fontos olajos növény termesztésére viszonylag könnyen kötnek szerződést a gazdaságok. Az anyagi feltételrendszert ugyan­is többnyire kielégítőnek tart­ják és hajlandók széles körű együttműködésre az iparral. A most befejeződött betakarí­tási szezon tapasztalatai is er­re utalnak; például nőtt a bér­tárolás területe. A termés mi­nősege jó, a készlet elegendő lesz a lakosság igényének fe­dezéséhez és exportra is jut. A gazdaságok a terveknek megfelelően hozzávetőleg 27(1 ezer hektáron termesztettek olajos növényeket. Azt, hogy számításukat megtalálják bi­zonyítja: még az ipar nehéz­ségeinek megoldásában is részt vállalnak. A tavalyinál mint­egy 10 százalékkal több ter­ményt tárolnak a helyi raktá­rakban, miután a gyárak rak­tárkapacitása az állandó fej­lesztés ellenére továbbra is szűkös. A gazdaságok sokat tettek a minőség javításáért. Az ipar illetékesei elmon­dották 1982-ben összesen 39 ezer 500 tonna étolajat palac­koznak, ebből mindössze 3 ezer tonnányi az a repceolaj, amelyet a háziasszonyok nem szívesen vásárolnak meg. Ará­nya minden korábbinál ala­csonyabb, az ipar termelésé­nek mindössze 7.6 százalékát teszi ki. szemben a tavalyi 13 százalékkal. A feldolgozási szezon már korábban megkezdődött. Az első exportszállítmányokat már útnak indították és a to­vábbiakban folyamatosan kül­dik a termésből sajtolt olajat a külföldi megrendelőknek. Szokatlan leletre bukkantak az észak-grönlandi sziklabar­langban a vadászok. Nyolc mumifikált holttestet talál­tak, valószínűleg a XIII. vagy XIV. századból. Az egyik holt­test egy 6—8 hónapos gyer­meké, akinek az öltözéke tel­jes egészében megmaradt. A leletek a kutatók szerint az úgynevezett Thule-kultúra idejéből származnak. Ilyen típusú ruhadarabokat a kana­dai eszkimók még ma is hor­danak, de Grönlandon ezek a ruhák kimentek a divat­ból — csak egy, a Dán Nem­zeti Múzeum birtokában levő, 1654-ből származó festmény örökíti meg ottani használa­tukat. Emiatt a ruhamarad­ványok különös érdeklődést keltettek. A halottakat a tudományos vizsgálatok befejezése után — a grönlandi szokásoknak megfelelően — rénszarvasbőr­be burkolva ismét eltemetik a barlangban. ErőszaEcosMásért négy év Erőszakoskodó bűnözőt ítélt el a Győri Megyei Bíróság. Hajba László Géza, 21 éves mosonmagyaróvári lakos 1982. július 18-án alaposan a pohár fenekére nézett a mosonszol- noki búcsúban. Már éjszaka volt, amikor egy magányosan hazafelé tartó nő nyomába eredt. A mit sem sejtő asz- szonyt megtámadta, földre rántotta, fojtogatta, erősza­koskodott vele. A segélykiál­tásokra egy másik nő figyelt fel, jöttére a támadó elme­nekült, De nekifutott egy vas­kapunak, az rádőit, s már nem is tudott továbbfulni, el­fogták. A bíróság a 21 éves fiatal­embert erőszakos nemi közö­sülés kísérletének bűntettében mondta ki bűnösnek és négy­évi börtönben letöltendő sza­badságvesztésre ítélte, s öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A súlyos bün­tetést indokolja, hogy hason­ló bűncselekmény elköveté­séért, Hajba László Géza két évet ült már, így, mint visz- szaesőt vonták felelősségre. Az ítélet, jogerős. XOGRAD röszerkesztő Telefon Telefon: Palócz inu » ___ . , * ...... 3 ------ - — ------------------------------ — - -------------------------------------- -----apra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy evr* 4 W) forint. Előállítja: a Nograd megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072 HU ISSN 0133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom