Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-21 / 247. szám

vtläg opnrjpTÄPiAi PGVFsnurrm NOGRAD AZ MSZMP NÓCRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA V XXXVIII. ÉVF., 247. SZÁM ARA: 1.40 FORINT 1982. OKTÓBER 21.. CSÜTÖRTÖK Kevesebben, hatékonyabban ül ötnapos munkahét következménye a közlekedésben Az ebben az esztendőben bevezetett ötnapos munkahét, a termelőüzemek tevékenysé­ge mellett jelentősen befolyá­solta a közlekedési vállalatok munkáját is. Hiszen az eddi­gieknél kevesebb munkaóra alatt kellett — s kell — ugyanannyi ipari terméket fo­gadni. kirakni, továbbítani, s nem tekinthető másodlagos szempontnak az utasszállítás igényeinek kielégítése sem. A megrövidült munkaidő, amely társadalmi haladásunk vívmá­nya, s ez az ENSZ és más világgazdasági szervek köré­ben is osztatlan elismerést váltott ki, néhány esetben és érthetetlenül éppen a hazai dolgozók körében váltott ki, ám csak a kezdeti időkben meg nem értést és a gyakor­lati tapasztalatok hiánya mi­atti bizonytalanságot. Egy év alatt: 190 millió tonna áiu Am az elmúlt hónapok ta­pasztalatai a folyamat kedve­zővé válását bizonyítják. A Volán Trösztnek, harminc- három éves fennállása óta ugyanis volt akkora gyakor­lata és — előrelátása, hogy szembe tudjon nézni az újab­ban megváltozott követelmé­nyekkel. Márpedig ezek nem kicsik, hiszen — csupán az áruforgalmat tekintve, egyet­len esztendő alatt csaknem 190 millió tonna mennyiségű árut szállítottak el rendelte­nyekhez való rugalmas alkal­mazkodással lehet elérni. Kü­lönösen nagy hangsúlyt kell fektetni a hétvégi — szom vételét is. Manapság — né­hány napos adat —, csaknem r.yolc-tíz ezerrel több teher­gépkocsi fut többet annál, amennyi a fuvarigények kielé­gítéséhez szükséges lenne. És nem szóltunk még a személy- forgalomról, amely a gondok, a kihasználtság, főként a né­hány hónappal ezelőtt bekö­vetkezett áremelkedések miatt jelentősen megcsappant. Az országban negyvenezer helyi- és ugyanennyi helykö­zi járat indulásánál kellett módosításokat alkalmazni, s a szombat—vasárnapi buszok közül, az utazási érdektelen­ség miatt nyolcezer járatot kellett megszüntetni. Függetlenül attól, hogy a bati és vasárnapokon történő szeptember elsejével életbe lé­fel- és leadására, eb- pett 120 százalékos tarifanö­aruk ben na_gy segítséget nyújtanak a MÁV—Volán komplex­brigádok, melyek között is élen járnak a nógrádiak —, de a szűkös kapacitások enyhíté­sére sok helyütt ennek a kí­vánságnak még nem tesznek vekedésisel az utasforgalom megcsappant — igaz, ennek nyolcvan százalékát az üze­mek fizetik —, mégis van le­hetőség a Volán-buszok jobb kihasználására. A tervek sze­rint a közeljövőben, a nem Cukorrépa Szécsényből Naponta 3—400 tonna cukorrépa indnl útnak Szécsényből, a Hatvani Cukorgyárba. A vasútállomásra folyamatosan érkeznek a cukorrépával megrakott tehergépkocsik, az end- •efalvai termelőszövetkezetből. A hónap második felében pedig már a szécsényi közös gazdaságban is megkezdték a betakarítást. Mivel a rakodás jól gépesített, egy-egy vasúti kocsi megrakása 15—20 percig tart. (Betakarítási riport a 3. oldalon.) ű eleget. Márpedig erre lenne éppen zsúfolt hétvégeken ter­mőd, hiszen a közelmúltban tési helyére. Annak ellenére, napvilágot látott kormányha­tározatok lehetővé teszik nem­csak a személy-, hanem a te­herszállító gépjárművek szük­ség szerinti közhasználatba ■ hogy a kereslet kevesebb a kínálatnál. Ez különösen az idei évet tekintve, a nagy ipari beruházások, útépítkezé­sek és egyéb kivitelezések „visszafogottsága” miatt a Volán Trösztnek csaknem negyvenmillió tonnányi fu­varkiesést okoz. Ezt viszont — miként erről árak megkövetelik a dr. Zahumerszky József, a menetrend szerinti, Volán Tröszt vezérigazgató- helyettes e is beszámolt a XII. nógrádi műszaki és közgazda- sági hónap keretében — meg­felelő üzletpolitikával, piac­kutatással és a jelentkező igé­vezik a megnövekedett sza­bad idő jobb eltöltésének lehe­tőségét, a négyfős együttutazó csoportok és családok eseté­ben, harminchárom százalékos utazási kedvezménnyel. Tanácskozás az ÉVM-ben Irányelvek az ingatlankezelő szervezetek továbbfejlesztésére Eddig is sokat — de nem eleget Természetesen a drágább buszok pontos közlekedését, a járművek tisz­taságát, az információk sok­oldalúságát és pontoságát, va­lamint minden tekintetben az utazás kulturáltságának foko­Uj módszerek A társadalmi munka továbbfejlesztésében A VI. ötéves terv végre­hajtását elősegítő társadal­mi munkaakciók helyzete, továbbfejlesztésének felada­tai az elmúlt időszakban mind a Hazafias Népfront, mind pedig a Salgótarjáni városa Tanács testületének napirendjén szerepelt. Eze­ken a fórumokon vitatták meg a társadalmi munka szervezésével, végrehajtá­sával kapcsolatos új mód­szereket, a jövőbeni tenni­valókat. A városi tanács éves fej­lesztési és fenntartási tervé­nek jóváhagyásával egyidő- ben a társadalmi munkaak­ciók fő feadatait is megha­tározzák ajánlás formájá­ban. A lakosság és a mun­kahelyi kollektívák az aján­lásban megfogalmazott fel­adatok megvalósítására — általában saját lakó- vagy munkaterületükön végeznek társadalmi munkát. A társa­dalmi munkavégzéshez szük­séges anyagok költségeit a fejlesztési tervben és a fenntartási költségvetésben biztosítja a városi tanács. A műszaki osztályhoz beér­kezett igények alapján a társadalmi munkát értékelő ügyintéző közreműködésével az ágazatok ügyintézői ren­delik meg á szükséges anya­gok helyszínre történő ki­szállítását. A társadalmi munka szer­vezése a lakóterületi egysé­gek tanácstagjai, a Hazafias Népfront aktivistái, vala­mint tanácsi intézmények vezetői közreműködésével történik. A társadalmi mun­káról a jelentést a szervezők készítik el, melyek összesí­tése a műszaki osztályon történik. Ez évben már az új rendelkezéseknek megfelelő­en kimutatás alapján kell a társadalmi munka értékelé­sét elkészíteni. A MSZMP Salgótarjáni városi Bizottsága ■ megtár­gyalta a VI. ötéves tervi vá­rosépítést segítő társadalmi munkaakciók előkészítésé­nek helyzetét és annak to­vábbfejlesztése érdekében feladatokat határozott meg. Szükségesnek tartotta, hogy a társadalmi munka értéke ágazatonként megjelenjen az éves tanácsi Tervekben. Az előzetes elképzelések szerint a jövő évi tervmeghatáro­zásnál kísérletképpen a zagyvapálfalvai városrészen és a Beszterce-lakótelepen társadalmi munkaakció ke­retén belül megvalósításra kerülő feladatokat kívánják beépíteni a fejlesztési terv­be. Mindkét terület a lakó­területen kívül az ottani üze­meket, intézményeket is felöleli. A tapasztalatokat a későbbi munkák szervezésé­nél kamatoztatják. zását, amely érvényesítésére már eddig is sokat — de nem eleget! — tettek * Volán szakemberei. A Volánnak, bár kapcso­lataik már eddig is jók vol­tak, tovább kell szélesíteni együttműködését a Magyar Államvasutakkal, s mindkét :ég csatát nyerhet, a hétvégi személy- és teherfuvarozások, valamint szállítások eddigi tapasztalatait tovább értékelik’ s az eddigi észrevételeket a továbbiakban kamatoztatják. A nógrádi műszaki és köz- gazdasági hónap rendezvényei közül tegnap a salgótarjáni síküveggyárban két előadásra került sor. Az elsőt Együd János gyáregységvezető tartot­ta. Az előadásában a Zagyva III. olvasztókemence átépítési tapasztalatait ismertette a meghívott szakemberekkel és a helyi műszaki dolgozókkal. A második előadás Bakó Lajos üzemvezető nevéhez fű­ződik. A gyár új keverőüze­mének , technológiáját ismer­tette. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztériumban szer­dán országos értekezleten tár­gyalták meg az ingatlankeze­lő szervezetek továbbfejleszté­sének legfontosabb feladata­it e vállalatok és költségveté­si üzemek gazdasági és szak- szervezeti vezetői. Juhász Ottó, a helyi ipari és városgazdál­kodási dolgozók szakszerveze­tének főtitkára nyitotta meg a tanácskozást, majd Jantner Antal miniszterhelyettes és Kacsó Illésné, a szakszervezet titkára ismertette a közös ten­nivalókat , A tanácskozáson megtár­gyalták az ingatlankezelő szervezetek továbbfejleszté­séről kiadott ÉVM-irányelve- ket és meghatározták a tenni­valókat. i A Központi Bizottság és a kormány határozatának meg­felelően az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztérium az érdekeltek bevonásával kidől, gozta, és kiadta a tanácsi in­gatlankezelő szervezetek to­vábbfejlesztésének ágazati irányelveit, hogy 1985-re or­szágszerte megteremtsék e szervezetek korszerűbb műkö­désének feltételeit. Fontos követelmény, hogy a szervezeti és érdekeltségi rendszer korszerűsítésének eredményeként a korábbinál jobban és megbízhatóbban lássák el az ingatlankezelési és lakóházfenntartási felada­tokat, s a lakossági bejelen­tések gyorsabb, bürokrácia nélküli intézésével, valamint a javítások szakszerűbb és jobb minőségű elvégzésével erősítsék kapcsolataikat, és együttműködésüket a bérlők­kel. Az ágazati irányelvek több változatot ajánlanak a szerve­zeti korszerűsítésre. A fővá­rosban és a nagyobb városok­ban indokolt az önálló — tiszta profilú — ingatlankeze­alapvető cél, elsősorban a fő­városban és a nagyobb váro­sokban, hogy 1983. januártól 1985. januárig fokozatosan önelszámoló — meghatáro­zott pénzügyi eszközökkel ke­retgazdálkodást folytató — egységekké fejlesszék a ház- kezelőségeket, s bővítsék ha­táskörüket, jogosultságukat, s ezzel növeljék felelősségü­ket is. Indokolt, hogy a fel­újítási munkákat végző szer­vezeti egységeket áthelyezzék a területi házkezelőségekhez. lő vállalatokat fenntartani, ha Jövőben is célszerű azonban a kezelt bérlemények száma központi szervezetként mű- a négyezret eléri, vagy meg- ködtetni a hibaelhárító és ja­haladja. Az ilyen IKV teljes- vítási gyorsszolgálatot, s fo- körűen gondoskodik a kezelés kozatosan fel kell készíteni és a fenntartás ellátásáról. A^ arra, hogy fogadhassa és tel- felújítási és korszerűsítési jesíthesse a lakossági megren­munkákat pedig az arra sza­kosított vállalatokkal, szövet­kezetekkel végeztetik el. A kisebb és önálló IKV-nál is célszerű, ha szervezetileg el­különítik a kezelő-fenntartói feladatoktól a felújítási mun­kát végző építőipari részleget, s az anyavállalatihoz csatol­va leányvállalati formáiban működtetik. Általános célnak tekinthető, hogy a fenntatási munka — a karbantartás és felújítás — fokozatosan vállalkozás jel­legűvé váljék, így jobban mérhető munkájuk hatékony­sága. A kezelői feladatok ellátá­sának továbbfejlesztésében Közel négyszáz film „Törzsállomány" fiataloknak nem kell A rugalmas műsorpolitika le- Ez a gyakorlatban azt is je­a növekvő hetővé teszi, hogy a jövőben leütheti, hogy bővül az úgy­Bár mostanság ,félteni” a mozit, nézőszám ellenére bizonyos az óvodai és napközis foglal- nevezett kihelyezett előadások változtatást tervez a Nógrád kozáson, az ifjúsági mozga- száma, kapcsolódva a művelő­megyei Moziüzemi Vállalat, lomban és az egész oktatóte- dési házak, könyvtárak stb. főként az ifjúság filmellátá- vékenységben az eddiginél jó- ifjúsági rendezvényeihez, sának eddigj gyakorlatában. A val több film kerüljön fel- Mindez természetesen csak változtatás elsősorban a sza- használásra. megfelelő törzsállomány isme­badidős-programok bővítésére A moziüzemi vállalat most rétében jelent tényleges segít- irányul, s ezen belül is első- — a Nógrád megyei Tanács séget az intézménynek. A Nóg- sorban a tanuló ifjúságot művelődési osztályával és a rád megyei Moziüzemi Válla­érinti. megye közművelődési, oktató- lat erre is gondolt, s a közel­Köziudott, hogy ebben a si intézményeivel együt.tmű- múltban a megye valamennyi tanévben már minden iskola- ködve — úgy kívánja kialakí- közművelődési és közoktatási típusban áttértek íz ötnapos tani, erősíteni az ifjúságifilm- intézményéhez eljuttatta álló- tanítási hétre, s az is köztu- kínálatát, hogy az minél na- mányának igényelhető filmje- dott, hogy a mozibajárók több- gyobb szinkronhatást mutas- . , . ' ... ségét a tizenévesek alkotják, son egyrészt az ifjúság spon- tartalmazo listáját. A torzs- Nem mindegy tehát, hogy mit tó/a érdeklődésével, másrészt állományban közel négyszáz és mikor láthatnak a fiatalok, az adott intézmény igényével, ifjúsági film kapott helyet, deléseket is. Az állami lakóházak és bérlemények felújításában és korszerűsítésében elsősorban a tervszerű előkészítés, a meg­rendelés és az ellenőrzés az IKV-k feladata. A bérlőkre háruló javítási és karbantartási feladatok megkönnyítése érdekében, szükség van arra, hogy bővít­sék a lakossági szolgáltatást végző kisszervezetek körét, jobban bevonják a kisiparo­sokat és a mellékfoglalkozást vállaló szakembereket, s az IKV-házkezélőségnél is ki­építsék a lakosságnak szolgál­tatást végző javító, karban­tartó részlegeket. Fontos feladat, hogy a na­gyobb lakótelepeken elegendő számú javítóegység, tehát megfelelő és szolgáltató háló­zat működjön. Az EVM ágazati Irányelved­nek kiegészítésére további irányelvek, jogszabályok és egyéb intézkedések kiadására kerül sor, egyebek között a bérlőközösségeit kialakításával, az ingatlankezelő szervezetek gazdasági szabályozó és érde­keltségi rendszeréből és más tennivalókról. Ennek alapján a fővárosi és a megyei taná­csok az érdekelt társadalmi szervezetekkel egyeztetve programot dolgoznak ki az ingatlankezelés fejlesztési fe­ladatainak ütemezésére, meg­valósítására. Így széles körű lehetőségeket kapnak a helyi tanácsok és a felügyeletük alatt működő ingatlankezelő szervezetek, hogy körülmé­nyeikhez és lehetőségeikhez mérten a lehető legjobb meg­oldásokat illesszék be a fej­lesztési tervekbe. CMTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom