Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)
1982-10-17 / 244. szám
Pillanatképek ©szí határból Jól előkészített talajba vetnek a szécsényiek Október második felében még mindig lázas munka zajlik a földeken. Igaz, a betakarítógépeknek egyre kevesebb dolguk akad, nem sok termény van kinn a határban, de a szántás, a vetés dandárja a napokban tetőzik. Az időjárás is hű akar maradni önmagához, ha már az eltelt kilenc és fél hónap alatt nem esett, ezután sem nagyon akaródzik... Burgonyázó diákok Ez a szécsényi termelőszövetkezet majorjában nem is nagyon hiányzik a burgonyaválogatásban tüsténkedőknek. A gépek mellett dolgozók jó részének tető van ugyan a feje felett, de a helybeli szak- középiskola kétszáz diákja aligha férne be a fólia alá. — Már kiszedtük a burgonyát, csak a válogatás és a 25 kilogrammos csomagokba rakás van hátra — mondja Pintér Győzőné művezető, akinek szemlátomást fő a feje a szép számú „segédcsapat” ellenőrzése miatt. Mint Pálmány Béláné ágazatvezetőtől megtudjuk, a betakarítás gyorsan ment. Részben a jó idő, részben a tavalyinál kisebb hozam miatt. Ennek ellenére közepes meny- nyiségű és jó minőségű termés kerülhet fedél alá a következő hetekben. Már ami fedél alá kerül... — Folyamatos az exportszállítás. Naponta 80 tonnányi burgonyát szállítanak el. Jó partnernek bizonyul az egri ZÖLDÉRT is, zökkenőmentes az átvétel, így egyelőre nincsenek burgonyaértékesítési gondjaink. / Amit pedig a diákság másik fele most szed ki, azzal még inkább nem lesz, mert vetőburgonyának szánják. — A szakközépiskolások öt napig teljesen önállóan dolgoznak, egészen a betárolásig minden műveletet maguk végeznek. Ráadásul az iskola saját traktorával... Néhány kilométerrel arrébb, már a varsányi határban két vetőgép dolgozik a földeken. A gépfarosok ruhája már messziről is katonásnak látszik, közelről meg teljesen egyértelmű, hogy „angyalbőrbe bújt” mezőgazdászok ügyelnek a vetőmag földbe kerülésére. Egyikük, Balogh László honvéd még csak két hónapja katona, de ebből is két hetet a földeken töltött. — Szívesen végzem ezt a munkát, mert amellett, hógy érdekes, hasznos is. Egyébként esztergályos a szakmám — mondja, de már indulnak is tovább, mert a vetőgépet „fel kell tankolni” búzával. Az ágazatvezető — Telek Tihamér — a következő vetőgéppel érkezik. Nem mintha szolgálati járműként használná a drága munkagépet, de így tudja a legjobban — és legközelebbről — ellenőrizni a vetést. — Mi a véleménye a munkáról? — Szárazság ide, szárazság oda, sikerült elfogadható talajt teremteni. Ennek eredményeként akár 70 hektárt is elvethetünk naponta. Itt különösen fontos az időben végzett jó minőségű munka, mert vetőbúzát termesztünk. Szántás éjiel-n appal Nos, a jelek szerint egyikkel sincs gond, s a 25 főnyi katonasággal „megerősített” ágazat néhány nap múlva elteheti jövőre a vetőgépeket. A ludányhalászi úton a Ma- gyarnándori Állami Gazdaság földje mellett megyünk el. Az útról is látni, mi lesz a gazdaság teheneinek „menüje” estére. Két pótkocsi már meg- rakottan várakozik, csordultig töltve zöld silókukoricával, a Z—21-es számú piros MTZ egy szecskavágót vonszolva, a második „fogás” begyűjtésén fóradózik. Ez a jelek szerint lucerna lesz ... A közelben az -endrefalvai termelőszövetkezet földjén a burgonyát böngészők egy óriási Rába erőgéppel versenyeznek. Négy-öt atyafi igyekszik az ekét vontató traktor előtt minél több krumplit zsákjába hajigálni, mert ha a gép odaér előbb, burgonyapürét csinál a gumókból, majd szép módszeresen azt is leszántja, vagy negyven centi mélyre... Érkezésünk után a böngészők némi helyzeti előnyre tesznek szert, mert néhány szóra feltartjuk Dér Pált, a Rába vezetőjét. Szaporodó barázdák — Nagyon száraz a föld — mondja a jól megtermett fiatalember. — Törik is az ekevas, utánpótlás meg nem nagyon akad. Ügy hegesztgetik össze a műhelyben. De nem tart sokáig. Ezen nincs is mit csodálkozni. A gép kétszer tizenkét órás műszakban dolgozik — váltott vezetőkkel — éjjelnappal. — A napi normánk 9—10 hektár műszakonként. Igyekezni kell, ide hamarosan búzát vetünk — a traktoros már kapaszkodik is föl a fülkébe. A lassan meginduló gép és az ötvasú eke után feketébe fordul a föld, szaporodnak a nyílegyenes barázdák ... A levegőben az ősz hamisítatlan illata terjeng. Zilahy Tamás É jszakai műszakból jött, méghozzá tizenkét órásból, nem kelti mégsem fáradt, törődött ember benyomását. Nem az alváson, hanem a nyulain jár az esze, a kedvtelésből tartott selymes bun- dás jószágokon. Míg azokkal foglalkozik, pihen is, szórakozik is, van az olyan kikapcsolódás, mint bármi más! A tizenkétórázást amúgy is megszokta már Gáspár István. Tizenhárom esztendő alatt igazán volt alkalma rá. Most, 48 évesen sem esik nehezére még, régi szerelme az autók iránt ugyanolyan tűzzel ég, mint sráckorában, amikor vágyakozva csodálta nagybátyja elegáns MÁVAUT- os uniformisát. Az egyenruhát ma már hol fölveszi, hol nem, az autókkal is kódszámok képében foglalkozik. Azért mégis ő az az ember, kinek tudta nélkül Volán-fuvar Nógrádba be nem léphet, a megyét el nem hagyhatja. Ő az, aki elsőként szerez tudomást a lerobbant kocsiról, a volános balesetről, ő fekteti le a távolról jött pilótát, ha szolgálati ideje a 15 órához közelít. S ami a legfontosabb minden teendője közt: gondoskodik arról, hogy tehergépkocsi üresen ne fut- hísson az utakon. Pénzkérdés Kitöltetlen keresztrejtvény ez. Nem is jelentéktelen, hiszen a fuvaros, mióta világ a világ csak úgy élt meg. ha visszafelé is megrakta a kocsiját. — Olyan nincs, hogy az egyik megyében éppen annyi a szállításra váró áru, mint a másikban, ahová indul — mondja a Volán 2 -es számú Vállalat diszpécserszolgálatának csoportvezetője. — Mégis úgy kell nekiindulni az árukeresésnek, mintha ez az ideális helyzet.állna fenn. Állítólag aki keres az talál. Gáspár István azonban nem tenné le a nagyesküt erre az aranyigazságra. Hiszen ha a gyárban valóban nincs fuvarra való készáru, vagy van éppen, de a termelő vagonban szándékozik feladni — nincs mit tenni. Végső soron megpróbálkozhat az engedmény felajánlásával, hiszen az olcsóbb munka is jobb a semminél. Döntenie kell. óráról órára — a vállalat érdekei és a józan ész szerint, Segít ebben a fővárosi számítógép, a kezeügyében lévő telex, telefon, URH-készülék, a startra váró ügyeletes kocsik. És ki tagadná, a személyes kapcsolat is. Gáspár István munkájában a laikus szemlélődő számára minden esemény rendkívüli, hiszen egyedi: ugyanúgy talán soha nem ismétlődik meg. A gyakorlott diszpécser, a régi volános nem így tekint teendőire. Az ő szemében még a valóban rendkívüli esemény sem különösebben izgalmas, azonnal tudja rá a választ. Így volt ez valamelyik éjszaka is. Nagybácony és Mát- raverebély között jókora vihar dúlt. Villanyoszlopok, fák dőltek a vasúti sínekre. Addig is, míg eltakarították az akadályokat, Gáspár István csinált rendet: vonatpótló autóbuszokat küldött a helyszínre, ne legyen az utazásban fennakadás. Leleményesség, lelkiismeretesség, szívósság. Ha Gáspár István munkáját pályaalkalmassági vizsgához kötnék, ezeKáderpolitika és gazdaságosság Az utódlás gyakorlatáról A nyugdíjazás előtt álló textilgyári igazgatónő már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy maga neveli fel — a gyári „kádertartalékból” kiválasztott — utódját. Áz illető jelenleg igazgatóhelyettesként dolgozik, s már az ő utódját is kiszemelték. Vélhetnénk: ez a helyes káderpolitika; ha a jelenlegi vezető gárda mögött ott van az a bizonyos második — sőt: harmadik — vonal, ha egy-egy — nyugdíjazás, áthelyezés, vagy bármi más okból — megüresedett vezetői állás betöltésekor nem kellene országos kutatómunkába kezdeni, hogy ugyan honnan és kit lehetne „megszerezni”? Ám nagy kérdés: kinek a szemszögéből vizsgálódva minősíthető az efféle gyakorlat úgymond „helyes káderpolitikaként”? Mert a nyugállományba készülődő igazgatónő percig sem titkolta, hogy jóval könnyebb volt a lehetséges és mindenféleképpen megfelelő utódot kiválasztani, mint magát a gyakorlatot elfogadtatni mindazokkal, akik kívülről —, s többnyire a szokásjog alapján — minduntalan beleszólnak egy-egy vállalat, intézmény, vagy szövetkezet kádermunkájába, s még inkább a káderpolitikai döntéseibe... Más példa: két bútorgyár összevonása után nyilván csak egy igazgató kell. Bölcsnek tűnő döntés született: foglalja el ezt a pozíciót az egyik gyár — közvetlenül a nyugdíjazás előtt álló — igazgatója, s a másik gyár élén álló jóval fiatalabb kolléga kapja a helyettesi beosztást. Vélhetnénk: ez helyes káderpolitika, mert miközben épít az idősebb szakember tapasztalataira, rutinjára, netán személyi kapcsolataira is, nein mellőzi a humánus megfontolásokat sem: végtére is, nyugdíjazás előtt alacsonyabb beosztásba helyezni valakit... Az ügy egyetlen szépséghibája, hogy a fiatalabb és szakmailag semmivel sem kisebb rangú igazgatót — nyilván* azért, mert nem akarták elveszíteni — hónapokig hitegették: ő lesz az egyesített két gyár vezetője. Vélhetnénk: ez sem rossz káderpolitika, mert nem nélkülözi a személyi ügyekben többnyire kikerülhetetlen taktikai megfontolásokat. Más: úgy adódott, hogy a gépipari vállalatnál majdnem egy időben kellett megoldani egy főosztályvezető és egy főművezető utódlását. A személyzeti főnök véleménye alapján a vezérigazgató úgy döntött, hogy a kiszemelt főosztályvezetőt kinevezik, ám a főművezető-jelölt továbbra is „kádertartalékban” marad, mert az illető politikailag „inaktívnak” minősítettett. Vélhetném ez is helyes káderpolitika, végtére is következetesen érvényesíti a kádermunkában mellőzhetetlen „hármas elvet”: a politikai megbízhatóság, szakmai felkészültség és vezetői készség. Ám egy politikailag „inaktív” káder még lehet politikailag megbízható és nagy kérdés, hogy ma, 1982-ben, amikor a — ha lassú tempóban is, de azért csak-csak racionalizálódó — gazdaság szakmailag felkészült és vezetőképes embereket követel, megengedhetjük-e magunknak, az ilyesfajta túlzott szigort. Arról nem is beszélve, hogy aligha van sok olyan „tökéletes” ember, aki ezzel az ideális „kádert” feltételező, már-már etalonjellegű követelményrendszerrel mérhető. Mindezek után pedig — alighanem — a kérdések kérdése, hogy végül is mi tekinthető „helyes káderpolitikának”? Az-e, ami a belső „kádertartalékokra” épül, vagy az-e, ami a külső véleményekre figyel, a különböző megfontolások miatti „beleszólásokat” is akceptálja? Az-e, ami humanitárius és taktikai megfontolásokból végül is hajlik a személyügyi kompromisszumokra, vagy az-e ami csakis a kíméletlen racionalizmus diktálta célszerűséget tarja szem előtt? Az-e, ami szolgaian igyekszik eleget tenni az érvényes elveknek, szabályoknak és paragrafusoknak, vagy' az-e, amely ugyanezen elveket, szabályokat és paragrafusokat az adott helyzethez igazodó differenciáltsággal alkalmazza? Mi tagadás: kínos dilemmasorozat, és személyzeti főnök legyen a talpán, aki — ha nem is könnyedén, de- végül is csak-csak megbízhatóan — eligazodik- a kádermunka lényegét érintő kérdések között. Különösen akkor, amikor a mindenkori személyzeti főnöknek — legyen a rangja akár személyzeti és szociális igazgató — nincs döntési jogköre. Ö csak a személyi ügyekkel kapcsolatos döntések előkészítője; egyetlen a — ma még sajnálatonan sok — javaslattevő közül. Közhelyszerű megállapítás: minden vállalatvezetőnek olyan a személyzetise, amilyet megérdemel. Mint minden közhelyben, ebben is van némi igazság, ám ne feledjük; ma sem vagyunk abban a helyzetben, hogy a személyzeti részlegek, a gazdálkodás „emberügyi” oldaláról döntően befolyásolhatnák a vállalatvezetést. Ez esetben pedig majd’ hogy nem mindegy, kinek, milyen a személyzetise.Pedig — és visszakanyarodva most már a bevezetőben említett konkrét példákhoz; a valódi — ha úgy tetszik: a „helyes” — káderpolitika és kádermunka lényege és kiindulópontja a káderutánpótlás szempontjából . számításba jöhető személyek felkutatása és szisztematikus felkészítése a rájuk váró feladatok elvégzésére E kutatómunka egyetlen lehetséges alapelve, hogy kerüljön mindenki a — képzettsége és képességei szerinti — legmegfelelőbb munkahelyre. És ebben rejlik a korszerű kádermunka gazdaságossága, ám hogy ez gazdagítson is, ahhoz nem annyira a káderpolitika, mint inkább a személyezti munka gyakorlata szorul változtatásra. Vértes Csaba Kétszer nyolc óra 0 ígéret a folytatásra Együttműködés A megye legnagyobb vas- útikocsi-forgalmát a Nógrádi Szénbányák nagybátonyi osz- tályozója bonyolítja le. Naponta három és fél—négy ezer tonna körüli mennyiségű szenet továbbítanak vagonokban, s a MÁV illetékes szerveivel, különösen a miskolci igazgatósággal, az utóbbi időkben jó munkakapcsolatokat alakítottak ki. Ennek köszönhető, hogy a háromnegyed év végéig több mint 755 ezer tonna termelvényt tudtak, szinte minimális vagonra várási idő mellett továbbítani a megrendelőknek. két az erényeket alighanem szigorúan számon kérnék rajta. Meg persze a kötélidegzetet is, mert a jó diszpécser nem veszítheti el a fejét, akármennyire tornyosodnak is az intéznivalók. — Idegmunka a miénk, nyilvánvaló — bólint rá a csoportvezető. — De azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a diszpécserszolgálathoz már csak gyakorlott volános kerülhet. Itt arra nincs idő, hogy egy kezdő ember tétova bukdácsolásait kivárjuk. 0 maga is végigjárta az idevezető utat. Volt forgalomvezető, vezénylőtiszt, tefus menetirányító, még a személy- szállításba is belekóstolt. Akadt módja bőségesen kitanulni a fuvarozás minden csínját-bínját. — Az a legjobb benne, hogy mindig más. Nem ismétlődik szinte soha. Műszak elején az előttem álló tizenkét óra, mint agy kitöltetlen keresztrejtvény: csak szélét hosz- szát látni, tartalma lassait fej- tődik meg. agasabb posztra nem vá- gyík. Munkája tökéletesen kielégíti. Sikert, elégedettséget ad — s ez egy ember életében nem csekélység. Sz. M. Brigádmozgalom, évi munkaverseny-vállalások, társadalmi órák letöltése, „hórukk”-ak- ciók szerepelnek egy-egy közösség napi nyolcórai munkája után. Amiről viszont — túl a megszokott megítélésen — dicsérő szavakkal nem fukarkodva szólni kell, a legutóbbi társadalmi munka. — Alig két nap alatt mozr gísítottunk 41 embert erre a feladatra — tájékoztat Bacsa Tivadar, la Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár hidegüzemi gyáregységének műszaki vezetője. — Jómagam, úgy is mint a szereldei KlSZ-alap- szervezet tagja és úgy is mint gazdaságvezető részt vettem az éjszakai társadalmi munkában. A gyárhoz érkező, soron kívüli megrendelést kellett „kezdő brigád” bevetésével segíteni. Az eredmény: 101 gáztűzhely, több mint négyszázezer forint termelési érték. A sorok a társadalmi munka étékelése után íródtak. Szinte önkéntelen a kérdés: miért rendkívüli a kezdeményezés? A helyszínen tapasztaltak leírása egyenlő a válaszszák — Még nincs este tíz óra és teljes a létszám — mutat büszkén végig Szakácsnő Bo- hács Ilona, a gyári KISZ-bi- zottság titkára a csoportba verődött fiatalodon. — Mindany- nyian kíváncsian várjuk, mi lesz a művelet, amelyet nemcsak hogy rövid idő alatt kell megtanulni, de egész éjjel begyakoroljuk — mond ja és hozzáfűzi: — Az éjszakai munkát azért vállaltuk, hogy a két műszakos munkarendben dolgozó szerelőszalagok brigádja^ inak munkáját ne zavarjuk. Az eddig néptelen, csendes szerelőcsarnok megtelt az igyekvő, szorgos fiatalokkal és kezdődött a munka. A tűzhelyek életrehívói, otthonosan mozgó KISZ-esek pillanatok alatt eldöntötték ki anyagmozgató, ki pedig meós végátvevő lesz. — Többször kell a csavarhúzót, a légpisztolyt és más szerszámot megfogni ahhoz, hogy ráálljon az ember keze az igazi mozdulatra — csatlakozik a beszélgetéshez Simon Zsuzsanna, a szereldei alapszervezet titkára. — Ahol látom, hogy nehezebben megy, ott igyekszem segíteni. A KISZ-bizottság öt alapszervezete képviseltette magát: szakmunkások, irodai és meós fiatalok. Hajnal körül, amikor a 75—80 készülék csomagolásra várva sorakozott a szalagvégnél, az arcokról nem a 'fáradtságot, inkább a nem alvás okozta gyűrődöttséget lehetett leolvasni, Egy-egy önkéntelen mozdulattal igyekezett mindenki elhessegetni az álmosságot. — Első nekifutásunk sikerrel nyugtázható — összegzi a bizottsági titkár. — Nem csak arra gondolok, hogy egy kicsit hozzájárultunk a gyári bajok enyhítéséhez, de arra is, hogy az itt talponlévő, dolgozó KISZ-es fiatal délelőtti műszakjában is becsülettel helytállt. — Ügy érzem, kijelenthetem a nevükben is, e műszakunk ígéret a folytatásra. Akkor is, ha hosszú tizenhat órán át kell talpon lenni! T. Zs. NÓGRÁD — 1982. október 17., vasárnap 3
