Nógrád. 1982. október (38. évfolyam. 230-256. szám)

1982-10-01 / 230. szám

KÖZÖS közlemény | ^,’na nerflZC>fÍ®zo''i:*ar!,°s’ ncr9ysyűlés a Taurus Abroncsgyárban Lázár György ausztriai látogatásáról Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta. nácsának elnöke dr. Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köz­társaság szövetségi kancellár­jának meghívására 1982. szeptember 28. és 30. között hivatalos látogatást tett Ausztriában. A Miniszterta­nács elnökét fogadta dr. Ru­dolf Kirchschläger, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnö­ke. Lázár György miniszterel­nök és dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár szívélyes és nyílt légkörben beható vé­leménycserét folytatott a ma­gyar—osztrák kapcsolatokról, valamint az időszerű nemzet­közi kérdésekről. A megbeszéléseken a kor­mányfők aláhúzták annak a tevékenységnek a jelentősé­gét, amelyet Magyarország és Ausztria kétoldalú kapcsola­tai továbbfejlesztése és az enyhülési folyamat továbbvi­tele érdekében kifejt. Mindkét fél aggodalmát fe­jezte ki a nemzetközi fe­szültség növekedése, a kelet— nyugati kapcsolatok romlása miatt. Ilyen körülmények kö­zött különösen fontosnak tart­ják a'helyzet további rosz- szabbodásának megállítását, a határozott visszatérést az enyhülés és az államok kö­zötti konstruktív együttmű­ködés politikájához. Aláhúz­ták, hogy a Magyar Népköz- társaság és az Osztrák Köz­társaság, a barátság és a jó- szomszédság politikáját foly­tatva, a jelenlegi helyzetben is minden tőle telhetőt meg­tesz az enyhülés megőrzésé­ért. Mindkét fél egyetértett ab­ban, hogy a világbéke fenn­tartása, biztosítása és erősí­tése a nemzetközi kapcsola­tok központi problémája, amelynek megoldásához min­den állam aktív hozzájárulá­sa szükséges. Síkraszálltak a fegyverke­zési hajsza megfékezésének szükségességéért, tekintettel valamennyi állam biztonságá­ra és a katonai- egyensúly le­hető legalacsonyabb szinten történő megőrzésére. Mindkét fél üdvözölte a Szovjetunió és az Egyesült Államok kö­zött megkezdett tárgyalásokat az európai közép-hatótávol­ságú nukleáris fegyverek, va­lamint a hadászati nukleáris fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről, s kifejezték reményüket, hogy ezek a tár­gyalások mihamarabb pozitív eredményre vezetnek. A kormányfők egyetértet­tek abban, hogy a fennálló válsággócok megszüntetése és új válsággócok létrejöttének megakadályozása elsőrendű fontosságú feladat. E cél el­érésének feltétele a nemzet­közi jog általánosan elfoga­dott normáinak, különösen az erőszak, vagy az azzal való fenyegetés tilalmának szigo­rú betartása a nemzetközi kapcsolatokban. A kormányfők kifejezték reményüket, hogy a közép­európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csök­kentésével és az azzal ösz- szefüggő intézkedésekkel foglalkozó bécsi tárgyaláso­kon mielőbb konkrét előre­haladást érnek el. Kiemelték annak nagy je­lentőségét, hogy folytatódjék a kelet—nyugati nyílt párbe­széd a jelenlegi nemzetközi problémák megoldása, a két­oldalú és sokoldalú együtt­működés fejlesztése céljából. A felek véleménye szerint egy legfelsőbb szintű szov­jet—amerikai találkozó lénye­gi előrehaladást eredményez­hetne ebben az irányban. Mint hangsúlyozták, mind­két kormány arra törekszik, hogy a madridi találkozó to­vábbi elnapolás nélkül, pozi­tív eredménnyel mielőbb fe­jeződjék be, új impulzust adva ezzel az enyhülésnek. Hangsúlyozták egy kiegyen­súlyozott, érdemi záródoku­mentum szükségességét, be­leértve a bizalom- és bizton­ságerősítő intézkedésekkel és leszereléssel foglalkozó euró­pai konferencia összehívásá­ra vonatkozó elhatározást is. Ebben az értelemben a sem­leges és el nem kötelezett or­szágok — köztük Ausztria — által előterjesztett záródoku­mentum-tervezet megfelelő alapot biztosít a madridi ta­lálkozó eredményes befejezé­séhez. A kormányfők áttekintet­ték a világgazdasági helyze­tet és nyugtalanságuknak ad­tak kifejezést a tartósan meg­nyilvánuló, kedvezőtlen ten­denciák miatt. Egyetértettek abban, hogy a problémák megoldásához a kölcsönös előnyökre épülő nemzetközi gazdasági együttműködés fej­lesztésén, a meglevő korlátok fokozatos lebontásán keresz­tül vezet az út. A kétoldalú kapcsolatok megvitatása során a kor­mányfők egybehangzóan meg­állapították, hogy a két or­szág kapcsolatainak az utób­bi években bekövetkezett di­namikus fejlődése jó alapot nyújt az együttműködés foly­tatásához és elmélyítéséhez. Megelégedéssel állapították meg, hogy a magyar—osztrák kapcsolatok a különböző tár­sadalmi rendszerű országok együttműködésének meggyő­ző példáját adják. A kormányfők megkülön­böztetett figyelmet szentelnek a magyar—osztrák gazdasági kapcsolatoknak. Kifejezték elégedettségüket, hogy leg­utóbbi találkozójuk óta is folytatódott a gazdasági együttműködés szélesedése, bővült a kereskedelmi forga­lom. A magyar—osztrák áru­csere-forgalmi és kooperációs vegyes bizottság legutóbbi ülé­se eredményeinek jegyében egyidejűleg hangsúlyozták, hogy szükségesnek tartják folytatni erőfeszítéseiket a gazdasági és ipari együttmű­ködés állandó erősítése és bővítése, az árucsere-forga­lom kiegyensúlyozott és di­namikus növelése érdekében. Kiemelték az energetikai és a harmadik piaci együttmű­ködés fejlesztésének fontos­ságát­A kormányfők aláhúzták a vízumkényszer megszünteté­séről 1979. január 1-én élet­be lépett megállapodás jelen­tőségét, üdvözölték, hogy még szorosabbá vált országaik együttműködése a kultúra, a tudomány, az oktatás, a kör­nyezetvédelem és az idegen- forgalom területén. Megelé­gedéssel nyilatkoztak az if­júsági és sportkapcsolatokról. A kormányfők ez alkalom­mal is síkraszálltak a ma­gyar—osztrák együttműködés további elmélyítése mellett, amely nemcsak a két ország lakosságának áll érdekében, hanem a nemzetközi bizton­ságot és enyhülést is szolgál- ja. Lázár György miniszterel­nök hivatalos magyarországi látogatásra hívta meg dr. Bruno Kreisky osztrák szö­vetségi kancellárt, aki a meghívást köszönettel elfo­gadta. ünnepen Harminchárom esztendő­vel ezelőtt, 1949. október 1- én Pekingben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. Vi­lágtörténelmi jelentőségű esemény volt ez: Földünk legnépesebb országában le­számoltak a kolonializmus- sal, a kommunista párt ve­zette forradalmi harc győ­zött az imperializmus és ha­zai kiszolgálói fölött. A ha­talmas állam hozzálátott az évszázados elmaradottság felszámolásához. A KNK megalakulását kö­vető években a testvéri szo­cialista államok — elsősor­ban a Szovjetunió — hat­hatós segítségét is felhasz­nálva, valóban nagy lendü­letű építőmunka kezdődött. Helyreállították a gazdasá­got, véget vetettek az éhín­ségeknek, megindult a szo­cialista fejlődés alapjainak lerakása. Az ígéretes folya­mat azonban az 50-cs évek végére megtört: a pekingi vezetésben teret nyert ult­raradikális és nacionalista eszmék mélyreható bel- és külpolitikai torzulásokhoz vezettek. Kína fejlődése a „nagy ugrás”, majd a „kul­turális forradalom” éveiben megtorpant, szembefordul­tak a marxizmus—leniniz- mus, s az internacionaliz­mus elveivel. Mindez sú­lyos és napjainkig ható kö­vetkezményekkel járt az or­szág külpolitikai kapcsola­taiban is, káros szemben­állást hozva létre a szovjet­unióval, a szocialista tábor­ral, a világ haladó ereivel. Peking szovjetellencs éllel alakította ki kapcsolatait az USA-val, s a NATO számos tagállamávaL A Mao Ce-tung halála után bekövetkezett változá­sok is egyelőre inkább csak a belső gazdasági-társadal­mi helyzetre gyakorolnak hatást. Kína külkapcsolatai- ban még nem következett be érdemi, tényleges módo­sulás, annak dacára, hogy a szocialista közösség kormá­nyai változatlanul a viszony normalizálására töreksze­nek. Hazánk is azt vallja, hogy a fejlődés vargabetűi ellenére Kína megőrizte alapvetően szocialista tár­sadalmi berendezkedését és valódi nemzeti érdekei azt diktálnák, hogy a szocialis­ta országokkal fenntartott kapcsolatok javításával tér­jen vissza a baráti együtt­működés útjára, a világpo­litika porondján pedig a békéért és a társadalmi ha­ladásért lépjen fel. a és bűnpártolók felelősségre vonását A palesztin néppel vállalt nek jegyében rendezték meg daritásáról biztosítja a pa- szolidarltás jegyében csütörtö- a közelmúltban Bécsben azt lesztinai arab népet, amely kön Budapesten békegyűlést a konferenciát, amelyen ötven törvényes nemzeti, jogaiért, tartottak a Taurus Abroncs- ország és tizenöt nemzetközi önálló hazája megteremtésé- gyár szerelőcsarnokában. Az szervezet képviselői emelték ért nehéz és áldozatos küz- őszi szolidaritási akciósorozat fel szavukat az izraeli agresz- delmet folytat — mondotta részeként megrendezett de- szió ellen. A tanácskozás végezetül Sebestyén Nándorné. monstráció szónoka Sebestyén résztvevői hangsúlyozták; fel- . Nándorné, az Országos Béke- háborító, hogy éppen egy í‘zu'an Asad ^M. Kasnn, a tanács elnöke volt. Beszédé- olyan ország vezetői bocsát- 1 aiesztin r elszabaaitasi Szer­ben rámutatott: világszerte, koztak ilyen végzetes kaland- •/®zet budapesti irodájának így hazánkban is mély meg- ba, amelynek népe, a saját képviselője köszöntötte a be- döbbenést és felháborodást sorsán és tragédiáján élte át kegyules résztvevőit, váltott ki a bejrúti menekült- az üldöztetés, a népirtás, a — Népünk soha nem fogja táborokban élő palesztinok szétszórás, a hazátlanság fáj- elfelejteni azt a cselekvő tá- kegyetlen lemészárlása, ame- dalmát. s most egy másik mogatást, amelyet a szocialis- lyért súlyos felelősség terheli népet kíván hasonló helyzet- ta közösség országai nyújtot- Izraelt és az Amerikai Egye- be taszítani. A bécsi konfe- tak ebben a kritikus idő­sült Államokat. rencián több felszólaló hang- szakban. Tudatában vagyunk súlyozta, hogy ezek a cseleke- annak, hogy ami ma velünk, — A nyilvánosságra került detek kiváltották a békesze- palesztinokkal történik, az ré* újabb és újabb tények azt bi- rető izraeliek jelentős tömé- sze az imperializmus globális zonyitják, hogy tudatos tö- geinek ellenérzését is. Java- stratégiájának — hangsűlyoz- meggy i lkosság történt, amely solták továbbá egy speciális ta, majd felidézte, hogy a bej­kimeríti a genocidum, a nép- nemzetközi bíróság felállttá- rúti menekülttáborokban le- iríás fogalmát — hangsúlyoz- sát is, amely ítéletet hozhatna zajlott vérontásnak csaknem ta Sebestyén Nándorné, majd a népirtást elkövetők felett. négyezer áldozata volt, s ria- arról beszélt, hogy a nemzet- Sebestvén Nándorné a to- Syon sokan eltűntek. A liba­vábbiakban leszögezte: a Li­követeli a bűnösök és bűnpár­tolók felelősségre vonását. En Változások a kínai hadsereg vezetésében Keng Piao honvédelmi mi­niszter leváltásáról valószínű­leg a parlament következő ülésszakán, novemberben dön­tenek, Je Fej, a haditengeré­szet parancsnoka pedig egész­ségügyi okokból kérte felmen­tését — közölte újságírókkal csütörtökön a kínai nemzeti ünnep alkalmából adott fo­gadáson Vu Hsziu-csuan, a hadsereg vezérkari főnökének egyik helyettese. Vu Hsziu-csuan közlése megerősíti a kínai hadsereg­ben folyó személycserékről szóló híreket. E héten ismere­tessé vált, hogy Vej Kuo-csin- get a politikai főcsoportfőnök­ség élén Jü Csiu-li váltotta fel, Vu Hsziu-csuan közölte, hogy a „négyek bandájának” perében bíróság elé állított tíz vádlott közül csak négyen van­nak börtönben. Vietnam Gondok és reformok Rekordtermést takarítottak be tavaly Vietnamban: 15 mil­lió tonna gabona (elsősorban rizs) került a raktárakba a távol-keleti baráti államban. A csúcseredmény elérése nem csupán a valamivel kedve­zőbb időjárásnak volt köszön­hető, hanerm a hanoi vezetés tudatos intézkedéseinek, re­formjainak is. A tavaszi pártr kongresszus elfogadta a mező- gazdaság és élelmiszer-terme­a jegyrendszer hiányosságai 1981—85. között hasonló célt elleni küzdelem nehéz felada- tűztek maguk elé. A kiköltö­tot jelent. Pedig nem a munkabírás­ban van a hiba. Akit hivatá­sa, vagy érdeklődése-utazási kedve egyszer is elvezérelt a délkelet-ázsiai szocialista or­szágba, soha nem felejti azt a tiszteletreméltó, szinte em­berfeletti tevékenységet, ami előrelépéshez. A déli körze- a vietnami földeken folyik. Az tekben népszerűsíteni kell az elárasztott rizsföldek apróié- említett „khoan”-rendszert, zők rendkívüli juttatásokban részesülnek, de a spártai élet- körülmények sokukat vissza­rettentenek. A DÉL FONTOSSÁGA Vietnamban rendkívüli erő­feszítésekre van szükség az lés elsődleges fontosságát. Az kos gondozása, a combközé­idei célkitűzés az itt hozott határozatok nyomán még fe­szítettebb: 1982-re 16 millió tonnát irányoztak elő. A „KHOAN”-RENDSZER Egyre szélesebb körben ve­zetik be a szerződéses rend­hiszen adottságaik folytán el­sősorban a Mekong vidéke vállalhatna az ország éléstá­rává. Igaz, ehhez nélkülözhe­tetlen a fogyasztási cikkek termelésének fokozása, mert különben a kistermelők nem pig vízben végzett palántázás, a lomha bivalyokkal való ne­hézkes szántás azonban ke­vésbé hatékony, s akad más gond is elég; az elmaradott­ság ezernyi nyűgével, a kény­szerű, állandó katonai ké- lennének érdekeitek nagyobb széniét terheivel harcoló Viet- pénzbevétel elérésében. Foly­nám az élet minden területén tatni kell — de megfontoltan, szert. E „khoan” nevű rend- nehézségekkel küzd. Kinzó a körülményekhez igazodva szer lényege, hogy a termény- az energia-, alkatrész- és mű- — a szövetkezetesítést. (A hi­felesleget a parasztcsaládok trágyahiány, alacsony a szak- vatalos értékelés is elismeri, szabadon értékesíthetik — képzettség, szállítási és táró- hogy délen még csak a szo­akár az államnak, megemelt lási hiányok csökkentik a cialista gazdálkodási formák felvásárlási áron —, akár a termést. szabad piacon. A lényeg a Nem problémamentes az termelési kedv növelése, hi- új gazdasági övezetek prog­szen a gyorsan szaporodó la- ramja sem. A nagyvárosok kosság ellátásának biztosítása, zsúfoltságának enyhítésére az meghonosításának kezdetén tartanak). Sokat remélnek a szerződéses rendszer más ter­mékekre való kiterjesztéséről, s kedvezőbb felvásárlási árak­NÓGRÁD — 1982. október 1., péntek előző ötéves tervben körűibe- kai ösztönözni akarják az ál­lül 1,5 millió embert költöz- latnyésztést. tettek át új körzetekbe, s Szegő Sándor banonban lezajlott véres ese­mények meggyőző erővel bi- x. .... ... zonyitják, hogy mindinkább szemleltei elodázhatatlanná válik a mél­tányos és általános rendezés, amely lehetővé teszi, hogy a térség lakossága, népei béké­lelősség terheli, akik megaka­dályozhatták. volna a tragédi­a történteket. — „Vétkesek közt cinkos, aki néma” — idézte Babits Mihály szavait a palesztin po­ben és biztonságban éljenek, litikus, majd hangoztatta, E rendezéshez megfelelő ala- hogy a PFSZ felülemelkedve pul szolgák a Szovjetunió hat- friss és sajgó sebein, nagyra pontos dokumentuma, amely becsüli az izraeli kommunis- valamennyi érdekeit szem- iákat, akik véleményalkotá- pontjait figyelembe veszi. sukban a józan ész parancsát, A magyar béke-, és szolida- a történelmi igazságosságot ritási mozgalom őszinte szoli- követték. Pajzs '82 Jól felkészült; látványos gyakorlat Cütörtökön Bulgáriában be­fejeződtek a „Pajzs 82” had­gyakorlat harci cselekményei. A második és harmadik harci napon valamennyi mozzana­tot több testvéri hadsereg kü­bombacsapást mértek az el­lenséges védelem objektumai­ra. Velük szorosan együttmű­ködtek a bolgár néphadse­reg harci helikopterei, ame­lyek közvetlenül az előrenyo­lönböző haderőnemekhez és múló harckocsik előtt tiszti- fegyvernemekhez tartozó csa- tották meg a terepet az esét- pategységei szoros együttmű- leg még épen maradt ellen­ködésben hajtottak végre. A gyakorlat egyik fontos mozzanatának végrehajtása előtt különböző fegyvernemek tűzeszközeivel nagyhatású, ösz- szehangolt tüzérségi és lé­gi előkészítésre került sor. Ez lehetővé tette a gépesített lö­séges tűzfészkektől. A nagy erőpróba csütörtöki esemé­nyei közül kiemelkedett a nagy létszámú ejtőernyős lé- gideszant bevetése. Ezután a szovjet és a bolgár fekete­tengeri flotta erői tengeri de- szantcsapatokkal látványos és vész- és harckocsicsapatok gyors sikert eredményező part­előretörését az ellenség meg- raszállást hajtottak végre, erősitett védelmének mély- A Czinege Lajos hadsereg- ségébe. tábornok, honvédelmi minisz­A korszerű szovjet vadász- tér vezette magyar katonai repülők rendkívül látványos, küldöttség a tagállamok del •- nagy pontosságú, kötelékben gációival együtt megtekintet- végrehajtott, összpontosított te a gyakorlat csütörtöki moz- megsemmisítő rakéta- és zanatait. SZVSZ ülése Prágában A Szakszervezeti Világszö- februárban Havannában le- vetség irodájának — az SZVSZ zajlott X. szakszervezeti vi- 35 tagú . irányító testüle- lágkongresszus rámutatott ar- tének — Prágában tartott két- ra a világos összefüggésre, napos ülésszaka csütörtökön amely a békéért és a leszere- a béke és leszerelés kérdé- lésért vívott harc, valamint a déséinek szentelt különülés- dolgozók gazdasági és szoci- sel folytatódott. Az ülés mun- 'ális követeléseinek kielégíté- káját Gáspár Sándor, az sóért folyó küzdelem között SZVSZ elnöke, a SZOT fótit- van. Olyan feladat ez, amely kára vezette. szerves részévé válik a szak­Vitaindítójában Gáspár Sán- szervezetek akcióprogramjá- dor megállapította, hogy noha nak, és amelynek tekintetében a népek világszerte követelik reális lehetőség van a külön- a fegyverkezési hajsza meg- féle irányzatok szélesebb nem- szüntetését és a leszerelés fo- zetközi akcióegységének meg- kozatos megvalósítását, az teremtésére. Mind többen ér- E,gyesült Államok továbbra is tik még és üdvözlik a Szov- nukleáris katasztrófa szélére jetuniő által eddig előterjesz- akarja sodorni az emberiséget, lett konstruktív javaslatokat Ezután elmondta: az idén is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom