Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)
1982-09-26 / 226. szám
VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! NOGRÁD AZ MSZMP NOCRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA ' XXXVIII. ÉVF., 226. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1982. SZEPTEMBER 26., VASÁRNAP A hét végén is dolgoznak a határban Zavartalan a betakarítás — Jól halad a kalászosok vetése Változatlanul kedvez az időjárás a mezőgazdasági munkáknak, sőt a hét végén, hullott 5—10 milliméter csapadék — bármilyen kevés is — segíti a talajmunkák gyorsítását és vetést. A nagyüzemek többségében befejeződött a silókukorica betakarítása, jelenleg már csak a termőterület 10 százalékán dolgoztak a silózók. Ugyancsak 90 százalékát takarították be a nagyüzemek a napraforgónak, amely idén is jó termést hozott a megyében. A burgonyának eddig mintegy 70 százalékát szedték ki és a cukorgyárak fogadókapacitásának megfelelően zajlik a cukorrépa betakarítása is. A megyében kétezer hektáron termesztenek szemes kukoricát kombájnoiását egyelőre csak a szécsényiek kezdték meg, ők mintegy kétszáz hektárnál tartanak. A gazdaságok jól kihasználták a kedvező időjárás nyújtotta lehetőségeket, így a vetőszánfással — amelyet az őszi kalászosok majdani területén végeznek — már 80 százalékra állnak, ez 23 ezer hektárt jelent. Sok nagyüzemben két műszakban dolgoznak az erő- és munkagépek, amelyeket vezetőikkel együtt a hét vége is a határban talál. A vetőszántással egyidőben végzik a műtrágyázást és sok helyen már az őszi mélyszántás ad munkát a nagy teljesítményű erőgépeknek. A repce vetése már az egész megyében befejeződött, a gépek már a rozsvetés felével, az őszi árpának egy negyedével végeztek. Egyre több helyen vetik már a búzát, bár a gazdaságok többsége még vár ezzel a munkával. Nagy a nyüzsgés — a hét végén is — a gyümölcsösökben és a pásztói szőlőültetvényeken. Többszázan szedik az almát a Magyamándori Állalmi Gazdaságban, a mátra- mindszenti, az őrhalmi és a szécsényi termelőszövetkezet almásaiban, ahol jó közepes termés ígérkezik. Az eső jól jött a eeretfi közös gazdaságban is, igaz a szakemberek keveselíék — bizonyára okkal — mert legalább 20—30 milliméternyi lenne a kívánatos. A jól sikerült szudáni fű fajtakísérlet után — 33 tonnás hektáronkénti termést takaríthattak be — most a silókukorica vágása és betárolása jelenti az egyik legnagyobb munkák Ezzel a jövő hét közepére végeznek. Jól haladnak a talajmunkákkal, így a következő napokban megkezdhetik a több mint 400 hektárnyi búza vetését is. A szécsényi termelőszövetkezetben befejezték a silókukorica betakarítását és emellett többszáz tonnányi csőzúzalék is készült télire az állatállománynak. A burgonya kiszedésével a termőterület legnagyobb részén végeztek, még 50 hektár van hátra, az almának eddig 15 százalékát „szüretelték” le. A búza vetése a jövő héten indul, majd október második hetében megkezdik a cukorrépa betakarítását is. A fegyveres erőknek tisztelegve Fiatalok találkozója Ráróspasztán Baküssagyairnat város és a járás KISZ-bizattságai immáron negyedik alkalommal szervezik meg az idén azt a csiUagtúráit és egész napos programot, amelyen a fiatalok a katonák, rendőrök, a fegyveres testületek minden tagja előtt tisztelegnek. Mára várják a részvevőket a szervezők Ráróspusztán, ahol majd „harci” feladatot teljesítenek. Már lezárultak a nevezések — a területen munkálkodó KÍSZ-alapszervezetek, úttörőcsapatok 10 fős csapataira számítanak —, s az előzetes visszajelzések alapján ezernél is többen vágnak majd neki a dimbes-dombos terepnek, nyilván sok kiránduló szemléli a vállalkozókedvűeket. Vasárnap reggel kilenckor indulnak a túrázók. A kisebbeknek könnyített terepen három kilométert kell teljesítenie, míg a korosabbak — az alapszervezeték tagjainak — 5 kilométeren át kell biKulturális kedvezmények az ÁIB-nál A Hazafias Népfront és a Népművelési Intézet után az Áliami Ifjúsági Bizottság is támogatási alapot létesített a lakóklubok berendezését, felszerelését szolgáló pályázathoz. Elsősorban lakótelepeken levő kihasználatlan közösségi helyiségek ifjúsági célú hasznosítására gondoltak. Ez természetesen nem szűkíti le túlságosan a felhasználás lehetőségeit, mivel gyermekklubtól, játékszobától kondicionálóteremig, sakk-, vagy pingpongozószobáig bármiről szó lehet — ha a körülmények megfelelnek a célnak és van gazdája az ügynek, nemcsak spontán, egyszeri fellobbanás az alapja. A KISZ, a KÖJÄL-lal és a MESZÖV-vel együtt foglalko- tik az előkészítéssel. Megye- ezerte felmérik a helyzetet, hol van leginkább szükség és egyben lehetőség is a szabad idő hasznos eltöltését szolgáló helyek létrehozására, hol kell esetleg víz bevezetésével, kisebb átalakítással javitani a feltételeken. Október második felében hirdetik meg a pályázatot —, de Bddig is gondolkodhatnak a fiatalok. E támogatás kimondatlanul azoknak is esélyt nyújt, akik félig-meddig illegálisan már eddig is alakítgattak lakóklubot — csak valóban legyen gazdája, „közönsége” a kezdeményezésnek, legálissá tehetik anyagi segítséget is kapva. Ebben az esztendőben 150 ezer forintot szán e célra az ÁIB. A korábbinál szőkébb kört érint — a kollégiumokban, diákotthonokban, nevelőotthonokban élő fiatalokat — a kulturális programok bérleteihez, tanfolyamdíjaihoz igényelhető ÁIB kedvezményes utalvány. Ez 80 forint hozzájárulást jelent — színházi, hangversenybérletekhez, TIT-tanfolyamokhoz, egyetemi felkészítőkhöz ad anyagi támogatást. Még a nyáron meghirdették az utalványrendszert ezekben a bentlakásos intézményekben. A kisebb diákotthonok kjkói jobban éltek a lehetőséggel, j míg a nagyobbak közül például a Geisler Eta Leánykollégium Balassagyarmaton, a salgótarjáni 211-es ISZI diákotthona „kihagyta”. Azért is fontos a jobb kihasználása, mivel általában kulturálisan hátrányosabb helyzetű fiatalokat érint. Még mindig gazdára vár 350 bérletkedvezmény — most már elsősorban a TIT-kurzusok finanszírozásához vehető igénybe, mivel a bérletvásárlások általában lezajlottak. Érdemes érdeklődni« sonyftanSufc SKifcdpességüket, miközben elméleti feladatokat is meg kell oldaniuk. Ezt követően a szabadidő- parkban ifjúsági nagygyűlésre kerül sor, majd a szabadtéri színpadon szóraíkoztató műsor várja a fiatalokat. Karatebemutató, dzsesszbalett,, pol- beatbemutató szerepel a programban, s akiket érdekel — bizonyára sokan vannak — a Skála őszi divatbemutatójában gyönyörködhetnek. A legkitartóbbak sport- és ügyességi versenyeken vehetnek részt, helyszíni nevezéssel kispályás labdarúgóbajnokság is lesz, férfiak és természetesen nők részére is. Ezalatt az autóparkolóban a szécsényi Palóc-Skála Áruház árubemutatóval egybekötött vására várja az érdeklődőket, akiknek az ELZETT szécsényi gyára is hasonló látni- és vá- sárolnivalót kínál. A sokszínű program délután négy óráig tart. Balassagyarmat központja, a volt megyeháza és környéke — kj — Kner-emlékkő Gyomán „Életem értelme nem az, hogy nyomdász vagyok, hanem az, hogy szolgálok”. Ez az ars poeticának is beillő mondat áll azon az emlékkő- vön, amelynek egyik oldalán Kner Izidornak, a hazai művész könyvnyomtatás megteremtőjének domborművű portréja, a másik oldalán Kner 'Imrének, a magyar könyvmű- 'wészet megújítójának port- . 'réja álL Az emlékkövet a Kner Nyomda fennállásának századik évfordulója alkati- mából szombaton leplezték le Gyomán a Lenin út és a Tompa utca találkozásánál. Kiss Nagy András szobrász- művész alkotása előtt Gyulavári Pál, Békés megye Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet, kiemelve Kner Izidor, s a munkásságát folytató fia, Kner Imre elévülhetetlen érdemeit. A leleplezés után az emlékmű talapzatán elhelyezték az emlékezés koszorúit, virágait az állami szervek, a tömegszervezetek, a tudományos élet és a szakmai képviselői. Ezt követően került sor az újjáépített Kner Nyomdaipari Múzeum megnyitására. A Kner család volt lakóházában berendezett, a nyomdatörténetet bemutató kiállítást Győri Imre, a párt Központi Bizottságának tagja, a Kner Nyomda volt dolgozója nyitotta meg. A mintegy ötszáz muzeális értékű könyv és az azóta nyomtatott mintegy négy és fél ezer szépművű kiadvány mellett számos nyomdatörténeti dokumentumot állítottak ki a múzeumban. Losonezl Pál hétfőn Portugáliába utazik Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Antonio Ramalho Eanes, a Portugál Köztársaság elnökének meghívására szeptember 27-én hivatalos látogatásra Portugáliába utazik. (MTI) R megelőzésre kell törekednie az üzemegészségügyi szolgálatnak Közerővel a biztonságért Pályaavaté Salgótarjánban Esztendőről esztendőre sokan szereznek vezetői engedélyt az MHSZ tanfolyamain. A salgótarjáni gépjárművezető-iskola számára nagy gondot jelentett, hogy nem volt megfelelő oktatópálya a rutinvizsga feladatainak gyakorlásához. Szükségmegoldásokra kényszerültek, ami természetesen nehezítette a kiképzést. Az MHSZ megyei vezetőségének és országos központjának jelentős anyagi támogatásával környező gazdasági egységek segítségével, s nem utolsósorban az iskola oktatói állományának és hallgatóinak lelkes, szorgalmas -társadalmi munkájával kialakították a megye legjobb rutinpályáját. Az aszfaltozott létesítmény mellé egy faházban tanuló- és oktatópihenőt is kialakítottak. A mintegy 2 millió forint értékű létesítmény árának több mint a felét a társadalmi munka, illetve a közreműködők gazdasági egységek, segítsége teszi ki. A pályán egyszerre két személy- és egy tehergépkocsi végezheti a rutingyakorlatokat, függetlenül a kerékpár-, motorkerékpár-gyakorlásra fenntartott területtől, melyet az úttörő-váltótáborral közösen használnak majd. A fegyveres erők napja ünnepségsorozatának keretében szombaton került sor a pálya avatására, melyet a létrejöttében közreműködő intézmények képviselőinek jelenlétében, az MHSZ által patronált gép- járműbarát-szakkörök és községi motorosklubok versenyzői részvételével megtartott vetélkedővel tettek emlékezetessé. < A megelőzésre kell törekednie az üzemegészségügyi szolgálatnak is, akárcsak a többi egészségügyi szervezetnek — hangsúlyozták a szakemberek az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézetben szombaton befejeződött országos kongresszuson. A következő időkben — egészségügyi politikánknak megfelelően — az eddigieknél szervezettebben, hatékonyabban szükséges munkálkodni azért, hogy megszüntessék, vagy csökkentsék a munkahelyi ártalmakat, megelőzzék a foglalkozási betegségeket — mondották. Az iparban — ahol már kialakították az üzemi egészségvédelmi hálózatot — vizsgálják a műnk af el tételeket, -körülményeket, a dolgozók — a munkacsoportok — egészségi állapotát, a megbetegedések okait. Elemzik a dolgozók betegségei é® a. munkahelyek összefüggéseit. A Csepel Vas- és Fémművek öntödéjében és gépgyárában például három évig vizsgálták: ki miért került betegállományba. ' / Az elemzések során megállapították: az öntödei nődolgozók főleg légúti és mozgásszervi betegségek miatt váltak rö- videbb-hosiszaibb ideig munkaképtelenné. A gépgyárban dolgozó nők közül kevesebben szenvedtek e betegségekben. A továbbiakban tehát az okait kutatják a* öntödében azért, hogy megszüntessék az egészséget károsító hatásokat A Csepel Autógyárban a negyven évnél idősebb dolgozókat vizsgálták, ily módon idejében felfedeztek olyan betegségeket, amelyek idősebb korban munkaképtelenséget okozhatnak, ha kezdetüktől nem gyógyítják azokat. A Magyar Üzemegészségügyi Tudományos Társaság kétnapos tanácskozásán javasolták, hogy minél több munkahelyi közösséget részesítsenek komplex szűrővizsgálatokban, s rendszeresen ellenőrizzék a dolgozók egészségi állapotát, országszerte alkalmazzák az eredményes vizsgálati módszereket. Felhívták a figyelmet, hogy a mezőgazdasági nagyüzemekben is szervezzék meg, illetve fejlesszék a helyi körülményeknek megfelelően az üzemegészségügyi ellátást, szükségesnek vélték azt is, hogy az üzemorvosok fokozottabban működjenek együtt a körzeti orvosokkal, a rendelőintézetek, a kórházak szakorvosaival, az Országos Munka- és Üzemegészségügy! Intézet pedig az eddigieknél jobban segítse kutatásaikat, igényelje közreműködésüket jelentős munkaegészségügyi problémák megoldásához. Nyilatkozat a repülőtéren Crcmiko megérkezett New Yorkba Andrej Gromiko külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakán résztvevő szovjet küldöttség vezetője megérkezett New Yorkba. A repülőtéren elhangzott rövid nyilatkozatában a szovjet külügyminiszter rámutatott, hogy a jelenlegi ülésszakot nyugtalan, bonyolult nemzetközi helyzetben tartják. „A mostani körülmények között valamennyi ENSZ-tagállam kötelessége, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a legemberibb emberi jog, az élethez való jog biztosításáért”. „Készek vagyunk együttműködni minden, kis és nagy állammal a fegyverkezési verseny megfékezését szolgáló eszközök felkutatásában, a feszültségszítás leállításában, abban, hogy a nem- ítközi kapcsolatok fejlődését visszatérítsük az enyhülés medrébe, merősítsük az eltérő társadalmi rendszerű országok közötti bizalmat. Ezek az elvek vezérlik a szovjet delegációt az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakának munkájában is” — hangoztatta a szovjet külügyminiszter. (MTI)