Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

erfl nSvekvS szerepe 6izség> és városfejlesztésben BeszéJfefés S. fepstfis UteM a Hazafias népfront Országos Tanácsén»* WWWW Mtér évek. Ma tavaszi nemzett ünnepeinkhez kapcsolód­va a Hazafias Népfront nemzeti zászlóval, kitüntető okleve­lekkel és jelvényekkel’ jutalmazza azokat a falvakat, köz­ségeket, városokat; az üzemek és szövetkezetek legjobbja­it, amelyek kimagasló eredményeket értek el a település­fejlesztési társadalmi munkában. Most az augusztus 20-i gyűléseken, ünnepségeken is — a világ és az egész ország dolgain kívül — sok szó esik a helyi politikáról, közéletről; a lakóhely £ örömeiről, gondjairól. Közéletünkben milyen ■jelentősége van a települések fejlesztését célzó társadalmi összefogásnak? — erről beszélgettünk S. Hegedűs Lászlóval, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárával — Tapasztatertcfcon nyugvó megítélésem szerint a helyi társadalmi munkamozgalom eredményessége megbízható mércéje egy-egy fafa, község, város vagy városrész közéleti demokratizmusának. Mércéje annak, hogy megfelelő-e az összhang, a helyi vezetés és a lakosság között. Ebből kö­vetkezik: a településfejleszté­si társadalmi munka jelentő­sege nem csupán gazdasági, anyagi, hanem politikai ter­mészetű is. A legjobb közös­ségekben, ahol az ember, a család, az együtt dolgozó vagy élő kollektíva, egy vá­ros, falu közössége, — ha sza­badon és szíve szerint szólhat és dolgozhat — csodákra ké­pes. Voltaképpen nem csoda ez, hanem a mindenütt meg­teremthető kollektív alkotó­erő. Inkább azon kell csodál­koznunk, hogy ezt a nyilván­való igazságot sokan ma sem értik- Nem értik, hogy nincs technika, szervezet, „koncep­ció”, terv, amely társadalmi egyetértés és egyetértő cse­lekvés nélkül eredményes le­het. Amit a politika, az igaz­gatás, a vezető tehet az, hogy lehetőséget, pályát teremt a közösségi alkotókedv kibon­takozásának. Végső soron a településfejlesztési társadalmi munka nélkülözhetetlen ré­sze a politikának és még in­kább az lesz a jövőben. Nö­vekvő eredménye bizonyítéka a szocialista nemzeti egység, a hazaszeretet, a közéleti fe­lelősség erősödésének. — A növekvő eredménye­ket, hogyan jelzik a számok? — Nem túlzók, ha azt mon­dom, hogy mai eredményeink hajdani legszebb álmainkat is elszürkítették. Pénzben kife­jezve a II. ötéves tervben 1,45; a harmadikban 3,25; a negyedikben 7,4; az V. ötéves tervben már 20 milliárd fo­rint volt a településfejleszté­si társadalmi munka értéke. Tavaly, egyetlen év alatt 6,75 milliárd forint értékű telepü­lésfejlesztési társadalmi mun­kát végzett a lakosság- Az egy lakosra számított társadalmi munka értéke 20 év alatt több mint hússzorosára nö­vekedett; az egykori 29 he­lyett 1981-ben elérte a 630 fo­rintot. Kiváltképpen lendület­be hozta a társadalmi munkát a párt XII- kongresszusának tiszteletére indított község­városfejlesztési munkamozgal­ma: míg az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke 1978-ban 358 forint volt, a kongresszusi években, 1979- ben 436 forint, 1980-ban 528 forintra növekedett. E fejlő­dés láttán minden reményünk meg van rá, hogy mostani öt­éves tervünkben minden tele­pülésen még nagyobb értéke­ket teremtenek társadalmi munkával. A növekedés forrása az, hogy népünk nemcsak általá­ban és szemlélőként, hanem konkrétan és cselekvőén Is egységes és egyetértő. Mind­ebben elveink és gyakorlatunk szerint erősödik a jóértelmű szervezettség. — A népfrontbizottságokről köztudott, hogy első számú szervezői és mozgósítói a tár­sadalmi munkának. Képvise­lik a helyi lakosság vélemé­nyét, szándékát, akaratát. A tanácsok nép képviseleti fel­adataik teljesítése keretében közigazgatási és gazdálkodó szervek is. ők gazdálkodnak a fejlesztési alapokkal, éves és ötéves terveket készítenek. Ebben a munkában milyen kapcsolat, együttműködés van a népfront és a tanácsok kö­zött? A tanácsok és népfrontbi­zottságok együttműködése egy­idős a tanácsrendszerrel. Az alapvető feltételeket ehhez a tanácsok törvényben rögzített önállósága, a népfrontos tár­sadalmi támogatás és ellenőr­zés biztosítja. Csak az a fontos, hogy ezzel a lehető­séggel bátran és kezdeménye- zően éljenek mind a taná­csok, mind a népfrontbizott­ságok. A községi-városi tanácsok többségében már kialakult rend, hogy az ötéves tervet és az éves terveket idejében — és nem a döntés után — megvitatják a lakossággal; el­fogadják a megvalósítható ja­vaslatokat és igénylik a támo­gatást. Az is általános társa­dalmi gyakorlat: ha a lako­sok többet akarnak, mint amire a tanácsi pénzeszközök elegendőek, akkor pénzzel és társadalmi munkával „meg­toldják” a tanács erejét. Ily* módon egy-egy település la­kosainak egyéni vállalásai, közösségi összefogása „beépül" a tervbe. — Tehát a településfejlesz­tési társadalmi munkát meg­tervezik egy-egy évre és az ötéves tervidőszakra is? — Ügy van- Méghozzá ugyanolyan körültekintő ala­possággal, amiként a tanácsi pénzeszközök felhasználását. A kétféle erőforrást összhangba hozzák, hogy a tanácsi fej­lesztési beruházások és a tár­sadalmi összefogás azonos cé­lú legyen. Csak így lehet iga­zán értelme és haszna a tár­sadalmi munkának. Aztán a tanácsnak kell gondoskodnia arról, hogy a társadalmi mun­ka elvégzéséhez szükséges esz­közök, anyagok rendelkezésre álljanak. Az is természetes, hogy egy-egy ötéves tervidő­szakban a tervezéskor rangso­rolnak: megállapítják mi a fontosabb és mi a későbbre halasztható. E kérdésben gyakran zajlik élénk vita egy-egy településen; ám ezt a vitát nem lehet — nem sza­bad — elkerülni, hiszen csak általa alakulhat ki a helyes, a közmegelégedésre találó rang­sorolás. Nagyon fontosnak tartom, hogy mind a tervezés során, mind a tervek megvalósítása­kor érvényesüljön a tanács területi felelőssége. Vagyis az, hogy a tanács társadalmi-köz­igazgatási vonatkozásában gazdája az ott működő üze­meknek, szövetkezeteknek, in­tézményeknek. Ezek vezetői, dolgozói nélkülözhetetlen erőt képviselnek a településfejlesz­tés társadalmi forrásaiban. Ezért azt tartjuk helyesnek, Ha itt is rendszeresek a tájékoz­tatások, véleménycserék a ta­nácsi tervekről. Csak ily mó­don alakulhat ki a megfelelő és szükséges összhang a tele­pülésfejlesztésben a tanácsi és vállalati tervezésben­— Ezek szerint a jól előkészí­tett és tervezett társadalmi munkában találkoznak a helyi lakosság, tanácsi és vállalati érdekek? — IB« taTáfkonmak, vagy úgy is mondhatjuk, hogy egybeesnek. A legjobb telepü­lések gyakorlatának lényeges vonása, hogy érvényesítik az önkéntesség és az érdekeltség elvét. A településfejlesztési társadalmi munka, de még a kommunista műszakokon ösz- szeadott pénz is nem elsősor­ban a nagy és távoli alkotá­sok, épületek megvalósításá­nak társadalmi támogatására való. Kivétel természetesen le­het. De nélkülözhetetlen a talán kicsiny, de a mindenna­pi életben fontos dolgok meg­valósítására. A kultúrát nemcsak a székhelyközség, központi város művelődési háza, rangos könyvtára, szép uszoda jelanti. Legalább olyan mértékben az is, hogy legyen járda, kövezett út, jó ivóvíz, iskola, óvoda, játszótér és fák, virágok, bokrok, ahol csak helyük akad- A faluban és a városszéleken is. Végeredményben a jő taná­csi, lakossági és vállalati együttműködés tökéletesebbé és eredményesebbé teszi mind a népgazdasági-tanácsi tervet, mind a közhasznú társadalmi munkát. A településfejlesztési társa­dalmi munka mai jelentőségét jellemzi, hogy értékben a ta­nácsi fejlesztési alapok mint­egy húsz százalékát képezi. Ebből következik, hogy már néhány százalékos javulás is milliárdokkal növelheti a köz­hasznú beruházásokat. Ezért lényeges feladat annak meg­vizsgálása; hogyan lehetne tervezési módszereinket még alkalmassabbá tenni a társa­dalmi segítőkészség befogadá­sára. — Vannak-e új célok, törek­vések a településfejlesztési társadalmi munkában? — Nem is egy. A sok kö­zül csak hármat említek. Pél­dául mostanában erősödik egy új mozgalom: a népi útépítés. Ezernyi ötlettel, némi pénzzel és sok munkával a falusi-vá­rosszéli poros-sáros utakat ki­kövezik. Némelyik község, kis­város majd minden utcája szilárd burkolatú, télen-nyá- ron jól járható. A másik, egyre nagyobb je­lentőséget kap a környezetvé­delmi társadalmi munka- Az emberek mind több települé­sen megteremtik és őrzik a rendet, a szépet. A tanácsok még a kis falvakban is a le­hetőségekhez mérten rende­zett szeméttelepet, szemétel- hordást szerveznek és fellép­nek a rendet sértők ellen. A harmadik — amit öröm­mel támogatunk — műemlé­keink, szép épületeink meg­óvására, célszerű hasznosítá­sára irányul. Ebben is kifeje­zésre jut a helyénvaló lokál­patriotizmus, a szülőföld, a la­kóhely — legyen az kicsiny falu, vagy nagyváros — igazi szeretete. Napjaink fontos tanulsága: népünk többsége takarékos és védi a köztulajdont, amit ak­kor értékel leginkább, ha megteremtésében maga is részt vesz. Ezt a részvételt kell növelniök, még általáno­sabbá tenniök és jól szervez­niük a népfrontbizottságoknak. — Végül egy személyes kér­dés: kereken tíz éve ezen a poszton, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkáraként szervezi, gondozza a település- fejlesztési társadalmi mun­kát. Töredelmes, sok gonddal járónak, vagy örömtelinek ér- zi-e munkáját? — Nem tudom a kettőt kü­lönválasztani, a törődést és az örömöt. Nekem az az öröm, ha egy nehéz gondot sikerül a megoldás útjára terelni. És ebben nem vagyok egyedül. A népfront vezető testületéiben is kollektív munka folyik, a mozgalomban együttműködő társadalmi erőkkel közösen és egyetértésben törekszünk újabb sikerekre. — Köszönjük a beszélgetést! H- L. István-napi fiú K orosodik a nyár, de még mindig nagy a meleg. Hegedűs Lajos mz udvari fiatal eperfa alatt keres menedéket a forróság elől. Ott üldögél szabad ide­jében a kispadján és néz a messzibe. A sötét zöldbe for­dult Kómátorra- Korábban arra szokott kalandozni, de már nem bírja a lába. A nyolcvanötödiket tapossa. Így István napján Apátfalván, ott, ahol most is áll a ház, ott született. Már talán csak ő nevezi így a falut, mert Ka- rancslapujtő annak a neve. De neki még Apátfalva. Ta­karos porta lehetett az vala­mikor, az ötlábas tornácossal, de már az is megrokkant. Az udvart is gyep borítja akár szőnyeg lenne. Odabent a fe­lesége fekszik mozdulatlan. Az ágyhoz szögezte a beteg­ség. Öt ápolgatja, meg jó­magát is, mert hiába, hogy vaskemény még a természete, a testén már az idő múlása- Pedig igen derék szálfa ter­metű ember volt valaha. Erős, hogy a rakott csillének neki feszítve a hátát visszadobta a sínre, ha leesett arról. Legyin­tett egyet: — Az régen volt már..; Aztán halkan, akár a szellő a Karancs felől, arról beszélt, hogy milyen büszke volt az apja fiára. Mindig azt mon­dogatta: „Olyan ember le­gyél, akit mindenki tisztel...” Feltekintett, kutatott a gon­dolatában és önmagával vi­tatkozott. — Az lehetetlen lett. •. Ott volt az első világháború dekungjaiban, bújt volna a föld alá is az ágyúk pergőtü­ze elől. És ott a vérfürdőben ébredt rá arra, hogy kétfajta ember van. Jó és gonosz. Az­tán sűrűn beszélgettek Bene­dek Jánossal, a sokat tapasz­talt emberrel, hogy az ellen­séget nem ott, a szemben le­vő lövészárokban kell keres­ni, hanem ahonnét irányítják a háborút. Mintha feltüzelő- dött volna, megemelte a hang­ját. — Még át is kiabáltunk a szemben levő dekungba, hogy ne lőjjetek! Így ért véget számára a háború az idegen földön. De a híre megnövekedett Hege­dűs Lajosnak, aki fegyver he­lyett a szót használta a hábo­rú ellen- A Karancsvölgyén jól ismerték a nevét a béke agitátorának. Kint dolgoztak a kincstári aknában, amikor ar­ról érkezett a hír, hogy meg­alakult a Tanácsköztársaság, de idegen zsoldosok támad­tak a munkások hatalmára. Hegedűs Lajos akkor már hir­detője volt annak, hogy ha a munkáshatalom védelmére fegyvert fognák, akkor igaz­ságos háborút fognak viselni- A lélekzete is fölgyorsult az emlékezés izgalmában. — Így volt, talpra szólítot­tak. Munkavégeztével egymást követve jöttek kifelé a bá­nyából. Akkor még hasonfek- ve vágták a szenet csákány­nyal kezükben. Sajgott a tes­tük a fáradtságtól. Balassa­gyarmatról érkezett bizottság várta őket. önkénteseket to­boroztak megvédeni a várost, falai közé váratlanul betört fegyveres támadókkal szem­ben. Néztek egymásra az em­berek, mert nem értették, mi­ről van szó. A háborúnak vé­ge lett. Hegedűs Lajost ke­resték a tekintetükkel. Aztán azt kiáltották neki: „Lajos, te magyarázd ezt meg-.. ” Két ember oldalára borított egy csillét és feltették rá Hege­dűst. Azt mondta az agitátor, amit érzett, hogy akik most támadnak az országra, azok a gonosz emberek és azokkal szembe kell nézni. Elsőnek jelentkezett Balassagyarmat védelmére, majd a többiek szemébe nézett. — Én megyek, aki hisz bennem az jöjjön... Még aznap elindultak Ba­lassagyarmat felé gyalogo­san, de elszántan. Kemény Írarcot vívtak a városért. He­gedűs Lajos, az agitátor har­cosnak is elszánt volt. Az egyre hevesebb küzdelemben mindig ott tűnt fel, ahol leg­hangosabb volt a harci zaj. Amikor a várost megtisztítot­ták a támadóktól, a parancs­nokságra hívták Hegedűs La­jost, az apátfalvai bányászt­— Akkor lettem a párt tag­ja és azóta is az vagyok... A vörös hadsereg katonája maradt mindvégig a bányász­legény. Híre lett nevének a Karancstól a Tiszáig, onnan fel egészen Rozsnyóig, min­denütt, ahol megfordult le­génységével. Nem volt ő pa­rancsnok, hanem egyszerű ka­tona, akinek kemény lett a lépte, ha a csatáról volt szó, tudatig ható a szava, amikor cselekvésre buzdított. És mindezt munkás egyszerűség­gel tette, soha fizetséget nem kérve érte. Akkor érezte iga­zán az iránta megnyilvánuló tiszteletet, amikor eszébe jut­tatta apja szavait. — Tiszteltek, de gyűlöltek is.. • A Tanácsköztársaság leve­rése után vérszomjasán ke­resték Hegedűs Lajost, a vö­röskatonát, a népagitátort azok, akik gyűlölték. De akik tisztelték, azok meg rejtették. Őrtüzek gyúltak a hegyekben, ha nyomára bukkantak, hogy jelezzenek neki. Láthatatlan kezek vezették rejtekről rej- tekre. így múlottak évek el, amikor végül is a csehektől megszállott Lapujtőre érke­zett. Nyomban üzenetet ka­pott, hogy rejtőzzön el, mert itt is keresik. Hegedűs Lajos elszánta magát és szembe né­zett a végzettel. — Nem bujdosom tovább — határozott. Odaállt a katonai parancs­nok elé, hogy én vagyok az a Hegedűs Lajos. Széles vállát megfeszítette, egyenes volt tartása, elszántan villant a szeme. A parancsnok csehül kiabált. Azon a nyelven vá­laszolt. Akkor az németre for­dította a szót, így is válaszol­ni tudott, méghozzá kemé­nyen, mindenre elszántan. A cseh parancsnok meghökkent, hallgatott, majd a jegyzőre né­zett, akinek arcán ijedtség ült. Legyintett, de hangját megemelve védve tekintélyét, kiáltotta: — Menjen a szemem elől.-. A megszállók mentek el, Hegedűs Lajos pedig maradt, de csak addig, amíg nem vál­tották fel a kivonulókat a fe­hérek. Azokkal már soha többé az életben nem tudott kiegyezni Hegedűs Lajos. Az illegalitásba vonult pártve­zetéstől kapott utasítás sze­rint újból megjelent a fal­vakban, a munkahelyeken lent a bányában, kint a fa­vágók között, ott volt a kő­bányák sziklái között és biz­tatott, reményt keltett, hogy nem lett vége a munkáshata-* lomnak, csak időlegesen visz- szavonul. — Börtönbe is zártak, meg­kínoztak, de már elhallgattat­ni nem mertek, mert minden­ki ismert... Amikor már kibírhatatlan lett az itthoni sorsa Hegedűs Lajosnak, akkor francia föld­re ment bányásznak. Ott is agitátor lett, hűséges szószó­lója a magyar ellenállásnak. Ki is suppolták a franciák, akkor ment belga földre. On­nan is utat mutattak neki- Jött haza, bujdosott, majd katonának hívták be. Min­dent elkövettek, hogy el­hallgattassák, de a sokat pró­bált, kifinomult érzékű kom­munista, mindig túljárt az el­lenségeinek eszén. Büntető századdal irányították a front­ra aknát szedni, amikor há­tat fordítva a háborúnak és elindult hazafelé. A front az országot tiporta. Bújt erdőkön át az éjszaka sötétjében, kért alamizsnát szegény emberek­től, akik támogatták őt. Szem­benézett a gyűlölt koloncosok- kal, akiket tábori csendőrök­ként ismertek meg az embe­rek. — A szerencse azért velem maradt mindég... — sóhajtja. A faluban bújkált már, amikor ágyúlövedék hasított át a házak fe­lett- A felszabadítók lőtték a menekülő, szétzüllött csapato­kat. Azon hét egyik napján megalakult a községben a kommunista párt. Hegedűs Lajos lett az egyik vezetősé­gi tag. Azóta is mint egysze­rű katonája maradt a párt­nak. Ahogyan illett, az Ist­ván-napi bányászfiúhoz. Bobál Gyula 6 NÓGRÁD - 1982. augusztus 20., péntek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom