Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

Munkapadból az egyetemre AMIKOR A TANÉV vége felé újfent hiába győzködte tanítványát az osztályfőnök, ihogy próbálkozzon meg a gimnáziummal, vagy a tech­nikummal a végzős kisdiák minduntalan nemet mondott, így aztán az újabb tanévkez- d > csengőszót már a szak- n unkásképző intézetben hal­lotta. Itt három évig koptat­ta az iskolapadokat, míg az­tán kezébe vehette a a ko­vácsmesterségről szóló vég- fa- zonyítványt. Ekkor már több kedve lett a tanuláshoz, s alig száradt meg a tinta az okle­vélen, máris beiratkozott a technikumba. Ezután újabb szünet következett, a koránt­sem könnyű szakma gyakor­lása mellett kevésszer fordult meg fejében a gondolat: ta­nulni kéne. Mígnem aztán 1976 tavaszán gyökeres vál­tozás történt Pálinkás Sándor életében... — Munkahelyemen, a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek vezetői mondták, többek kö­zött nekem is — emlékezik vissza —, hogy a szakmun­kások egyetemi továbbtanu­lására kedvező feltételeket biztosítanak, s szeretnék, ha megpróbálnám. Hátha sike­rül majd a felvételi. Csak később tudta meg, va­lójában mibe vágta a fejszé­jét, hiszen ekkor'már idesto­va hét esztendeje nem forgat­ta a tankönyveket, előírói kellett hát kezdeni mindent. A vállalati felkészítőre hatan jártak — két kovács, három villanyszerelő és egy lakatos —, ám az intenzív előkészí­tőre már csak egyedül ma­radt. A többiek vagy meghát­ráltak a nem kis nélkülözést jelentő felkészüléstől, vagy a családi okok közbeszóltak. Végül is az ország minden részéből 120 szakmunkás- fiatal került be a háromhóna­pos tanfolyamra, amelynek a Budapesti Műszaki Egyetem adott otthont — Naponta nyolc órán ke­resztül birkóztunk a tananyag­gal, négy-négy órán át ma­tematika- és fizikapéldákkal bíbelődtünk meg, s ez néha bizony elég kimerítő küzde­lem volt — eleveníti föl a hat évvel ezelőtti időszakot Pálinkás Sándor, jóllehet már rég „kiheverte” az akkori fölkészülési lázt. — Talán, jel­lemzi a színvonalat hogy végül alig több mint húszán kezdhettük el az egyetemet. NOHA, AKKORIBAN már a harmadik iksz felé közelí­tett mégsem okozott számá­ra problémát, hogy 17—18 évesekkel, friss érettségizők­kel kellett fölvenni a versenyt. Mint említi, az első hónapok voltak igazán nehezek, aztán ment minden, akár a kari­kacsapás, sőt a második fél­évtől már nem adta alább a négyes átlagnál! Ez annál is inkább kellett mert a ta­nulmányi előmenetel függvé­nye volt a kereset, s a né­gyesek már a munkahelyi fi­zetés teljes összegét megkap­ták, de például egy hármas rendűnek be kellett érnie a korábbi kereset nyolcvan szá­zalékával. Gyorsan mentek az évek, különösebb zökkenők nélkül. Az utolsó időszak pedig a diplomamunka elkészítésének izgalmával telt el. Magasra tették a mércét Pálinkás Sán­dor előtt, diplomafeladata nemcsak hazánkban, hanem Közép-Európában is újdon­ságnak számít: a féimeleg- alakítással készülő gyártmány technológia berendezéseinek kivitelezését vállalta. — Volt mit búvárkodnom! — veti közbe. — Sok-sok napot töltöttem az egyetemi könyvtárban, gyakorta nyitás­tól zárásig. De azt hiszem, mindez nem volt hiábavaló. Szerénységére jellemző, hogy minden dicsekvés nélkül, több­szöri kérdésre említi csak az eredményt: a diplomamunká­ját a bíráló négyesre minősí­tette, a „megvédése” viszont jeles lett. Azóta már zöld utat kapott az SKÜ-nél is, egy nyugatnémet cég vállalta a közel negyvenmillió forint értékű technológiai berende­zés elkészítését. 1981 nyarán vehette át a BME gépészmérnöki kar gép­gyártás technológiai szakának elvégzését tanúsító oklevelet. Az azóta eltelt bő esztendő alatt mennyiben lett másabb a helyzete? Változott-e embe­ri magatartása, amikor újra visszakerült a kovácsológyár­ba? — faggatom. — Ügy érzem, szakmailag rengeteget tanultam — mond­ja —, sok olyan dolog nyit­jára, megoldására rájöttem, melyeken öt-tíz évvel ezelőtt nem is nagyon, gondolkodtam. Hogy emberileg változtam-e? Azt hiszem, alapvetően nem, hiszen nyári gyakorlataimat itt töltöttem, s immár két év­tizede az „acélgyárban” ke­resem a kenyerem, jól isme­rek minden zegzugot. Annak idején az öntödéből mentem iskolára, s most ugyanoda ke­rültem vissza, jól érzem ma­gam itt. ☆ AKKOR HATAN kezdték .el a SZÉT ígéretesnek tűnő ta­nulmányait, ám a célhoz csak egyikük jutott el. S ugyan­csak tiszteletre méltó ered­ménnyel. Emberi erőfeszíté­sei, szorgalmas törekvése azt példázza, van értelme. Hátha mások is kedvet kapnak a ta­nulmányokhoz... T. L. Bulgáriában jártak Véget ért az idei építőtábo­rozás, melynek során közel ezerkétszáz nógrádi középis­kolás diák kereste fel az or­szág nyolc építőtáborát. ök már valamennyien befejezték munkájukat, míg az idén első ízben Bulgáriában dolgozó csoport szerdán érkezett haza. A salgótarjáni diákokból álló 21 fős csoport Vracában töl­tött több mint három hetet, ahol a gyümölesszedésbem je­leskedtek. Kikapcsol ódásként gazdag szabadidős-programot állítottak össze a szervezők, ennek során megismerkedtek a bolgár vidék számos neve­zetességeivel, történelmi em­lékhelyeivel. A külföldi tá­borozási lehetőséget vala­mennyien az elmúlt években végzett jó munkájuk jutalma­ként kapták. Kcszárnraktár épül a Salgótarjáni Kohászati üzemekben, a kovácsolóüzem termékei számára. A munkálatokat a Sal­gótarjáni Tervező- és Építőipari Szövetkezet végzi. Fotó: Syurkó S@kd# forintuni M ilyen pénz a forint? A hetente kö­zölt hivatalos árfolyamok pontosan számszerűsítik viszonyát a világ más valutáihoz, devizáihoz. Külföldön szerzett személyes tapasztalatainkból tudjuk, hogy a forintnál van jobb és van rosszabb pénz. Az általános értékmérő és az általános forgalmi eszköz — akárhogy hívják — szerves része, tükörképe egy gazdaságnak. A forint erényei és hibái egyaránt a magyar gazdasági való­ságban gyökereznek. Akik 36 évvel ezelőtt új forintban kaptak fizetési előleget, nosztalgiával gondolnak vissza az akikori időkre. Menyivel többet ért az első forint, mint a mostani! Való igaz. A fogyasztói árszínvonal azóta mintegy há­rom- és félszeresére nőtt. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ennek az árszínvonal­növekedésnek éppen a fele a forint első hat esztendejében történt. Kétségtelen tény, hogy 36 évvel ezelőtt 96 fillérbe került egy kiló kenyér. De nagyon kevés volt akkor a forint és még kevesebb az áru! A kenyeret csakúgy, mint a többi alapvető fogyasztási cikket, jegyre árusítot­ták. Napjainkban viszont a lakosság alap­ellátása zavartalan, biztonságos. Nem lebe­csülendő eredmény ez a szokatlan nehéz bél­és külgazdasági viszonyok közepette. Ha­zánkban ma körülbelül kétszer annyi élel­miszert termelnek, mint amennyi a hazai szükséglet. Következésképpen már nem a felhalmozás, a spekuláció, az elemi igények kielégítése okoz gondot, hanem a pazarlás megszüntetése, a nemzetközi versenyképesség fokozása, a minőség javítása, a választék bővítése. A nem alapvető fogyasztáshoz tartozó in­line képcsöves színestelevízióért két éve még sorba álltak az emberek, ha megtud­ták, hogy áru érkezett. Tartós hiánycikk volt a kis méretű automata mosógép, a korszerű bútor. Most pedig ugyanezen áruknak a kész­letezése okoz gondot, s a kereskedők ügyes fogásokkal igyekeznek megnyerni^ a vásárló­kat. Szó sincs arról, hogy megszűntek a hi­ánycikkek. Most éppen sok kisbútort, magas­szárú tornacipőt, divatos szabadidő-ruhát ke­res hiába a vásárló. De összességében az el­látás jobb, mint 2—3 évvel ezelőtt, s ezt ter­mészetesnek tartjuk. A magyar gazdaságirányítási rend törvé­nyé, hogy a vásárlóerő, a kereslet növeke­dése nem haladhatja meg az árualapok, a kínálat növekedését. Sót, inkább több áru és kevesebb pénz legyen a piacon, ha azt akarjuk, hogy az eladó ne sorba állítsa a vevőket, hanem szolgálatukra legyen. A jó minőség, a bőséges választék, a kultúrált kiszolgálás életszínvonalat alakító tényező. Ennek gazdasági hatása számottevő. A hi­ány a spekuláció, a pazarlás egyik forrása. A megfelelő áruválaszték viszont takarékos­ságra és jobb munkára serkent Az anyagi javak eloszthatók kereskedelmi módszerekkel, a munka és személyi jövedel­mek arányában, vagy adminisztratív úton. Az előbbi az egyedül igazságos, az utóbbi­hoz óhatatlanul társadalmi kiváltság,^ protek­ció, korrupció tapad. Következésképpen a vásárlóerő és az árualap összehangolását a társadalmi igazságosság is megköveteli. A piaci egyensúly fenntartásának egyik eszkö­ze lehet — a mai nehéz helyzetben — a fo­rint szűke, a javak kicentizett elosztása és szükség szerinti újraelosztása. Ha az egyen­súly megteremtésére nincs más megoldás, mint az áremelés, akkor inkább ezt a nép­szerűtlen lépést- kell vállalni, mint azt, hogy az ellátásban feszültségek keletkezzenek. Na­gyon fontos minden lépést halogatás nélkül megtenni, elejét véve az 1979. évihez hason­ló nagyarányú és széles körű áremelések­nek. A piaci egyensúly megteremtése kevésbé fájdalmas, de a kül- és belgazdasági felté­telek miatt nehezen járható útja: a kínálat növelése. Az extenzív fejlesztés időszakában a szabad munkaerő-tartalékok mozgósításá­val szinte korlátlanul lehetett a termelést növelni, s a kivitelnek sem voltak akadá­lyai, s viszonylag olcsón importálhattuk a szükséges energiahordozókat, nyersanyagokat, alkatrészeket; Jelenleg viszont a nemzetközi­leg versenyképes és hatékony munka, a kül­piaci egyensúly, az ország fizetőképessége a kielégítő belföldi ellátás alapja. A külső és a belső egyensúly alakulása egymástól elvá­laszthatatlan. s e kapcsolatrendszerben a ha­tékony vállalati gazdálkodásnak, az eredmé­nyes külniaci munkának van meghatározó szerepe. Így a fogyasztói árszínvonal alaku­lása barométerként jelzi a mindenkori kül­gazdasági követelmények és a hazai telje­sítmények viszonyát. Ezért örvendetes, hogy a forint megfelelő karriert futatt be a vállalati gazdálkodás­ban, sí exportérdekeltségben: elszámolási egységből mindinkább valóságos fizetési esz­közzé válik. Az élenjáró gazdasági vezetők szemléletét és magatartását a jövedelem- szerzésre irányuló törekvés jellemzi. Ennek jegyében kezdeményeznek: kilépnek a ha­gyományos profilkeretekből, önállósítják sa­ját üzemeiket, telephelyeiket, versenyeztet­nek külkereskedelmi partnereket, kockáza­tot vállalnak. Az egyén, a kollektíva, a mód­szer, az eszköz értéket, a szakmai követelmény kezdi a piac által elismert teljesítmény­nyel mérni. Bármilyen nagy a fejlődés ■— sok vállalat rugalmassága, öntevékenysége lehet mégoly dicséretes —, mindez nem elég a zord kül- . piaci viszonyok ellensúlyozására. Űjabb tar­talékokat kell mozgósítani. Így például fel kell rázni azokat, akik csipkerózsika álmu­kat alusszák, s nem veszik észre, hogy meg­változott körülöttük a világ. Növelni kell az anyagi ösztönzés hatásfe-' kát, a jövedelmeket a teljesítménytől kell függővé tenni. Ezért korszerűsítik — bi­zonyos bürokratikus akadályok lebontásával — a bérgazdálkodás átfogó rendszerét 1983. januárjától. Csodákra persze nem számítha­tunk. A béremelésre ugyanis olyan nagy társadalmi, politikai nyomás nehezedik, ame­lyeket nem lehet kizárólagosan a vállalati nyereségérdekeltség keretei közt szabályozni,' kivédeni. A megalapozatlan vásárlóerő ki­áramlásának elejét kell venni. A forint szű­ke tehát nem számolható fel gyorsan, vá­gyaink szerint. K özgazdászok valamikor sokat vitat­koztak azon, hogy mi a pénz fe­dezete a szocializmusban. Az arany, a fogyasztási javak tömege, avagy maga az értékalkotó munka? Régen lejárt az Ilyen teoretikus viták időszaka. Ma olyan praktikus témák foglakoztatják a bankszakembereket, mint amilyen a nemzetközi fizetőképesség fenntartása, a forint részleges átválthatósá­ga külföldi valutákra. És nem .utolsósorban az, hogy nemzeti fizetési eszközünkért bár­mely pénztulajdonos ízlése, igénye, anya­gi lehetősége szerint vásárolhasson. Nemzeti ügy, a külpiaci hétpróbát is érdemes kiáll­ni érte, hogy a forintnak ne csali hivatalosan deklarált árfolyama legyen. Kovács József _ _____ go ______ oo AZ QRO — Boldognak érzi magát? — Igen. Hogyne. Tudja, én jó családba születtem, s most hogy nékem is nagy csalá­dom van, örülök. Mert olyan szépen élünk nyolcadmagunk- kal, hogy még... Ügy látszik, örököltem a gyerekkori örö­möt. Sokan mondják, talán a sors akarta így, de én ebben nem hiszek. Mi magunk for­máljuk saját kis világunkat olyanná, amilyen, — S milyen? — Hát..., elmesélem. ☆ Az emeletnyi magasságú sajtológép mellett parányinak érzi az ember magát. Hát még, amikor látja: a sokezer kilónyi erővel leérkező prés Úgy alakítja-formálja a vas­kos vaslemezeket, mint kis­gyerek a papírt, amelyből re­pülő lesz. Félemetes erők szorulr.uk a gépmonstrum alkatrészei között. — Sosem félt ezektől? — Nem, soha. Ha az em­ber észnél van, frissen, kipi­henten áll munkába, s gondo­latai nem kalandoznak el se­merre, baj nem eshet. — Pedig magának — mon­dom —, igencsak lenne alkal­ma arra, hogy másokon járjon kí esze. — A hat gyerekemre és a férjemre céloz? — Igen. A présgép nyomófeje bele­süllyed az anyagba, most is, s periodikus monotonsággal rá egy percre és azután is. És ez így megy nyolc órán keresz­tül. Fényes Elemérné mozdu­latai is gépiesek: két erőlkö­dés között, hisz’ jócskán van súlya az anyagnak, csak any- nyi idejé marad, hogy homlo­káról letörölje az izzadság- cseppeket. No meg, hogy köz­ben mondogasson is élete so­ráról. — Hát — néz ki oldalra —, tényleg lenne minek mo­toszkálnia az agyamban, de nem kell: mindegyikőnket jó helyen, biztonságban tudom. És ez felszabadít, ilyenkor csak az itteni munka a fontos. Nem mondom, kisebb dolgok azért izgatnak, de miattuk nem hagyok ki egy másod­percre sem. — Hat gyerek... És maga még fiatalasszony. Elmosolyodik: — Valahogy így van. Nem- rében töltöttem a harminc­ötöt, látja, még a homlokom se nagyon ráncos. — Pedig lehetnek gondjai. — Most már kevésbé. Las­sacskán felnőnek a gyerekek, egyre kevesebb a baj velük. Bár igaz, régebben sem volt sok, mert önállóságra szoktat­tuk, neveltük őket kicsi ko­ruk óta. Most is mindenkinek megvan a maga feladata, s elhiszi, egyiket sem kell no­szogatni. Szigorú otthoni munkabeosztás szerint élünk. Amikor én nagymosást csiná­lok, amit gyakorta kell, a fér­jem főz. Szóval, mindenki a képességei szerint veszi ki a részét a dolgokból. S ez így természetes. A gép megállás nélkül pré­seli az anyagot. — Beszéljen a családjáról! — Hát, négyen dolgozunk itt Tarjánban, a tűzhelygyár­ban. Én hatvannyolctól, a férjem is régen, egyik lá­nyom, a Csilla, két éve van a technológián, gyors- és gépí­rói iskolába jár, a kisebbet, Saroltát meg most hoztam be. Nem sikerült a felvételije, mi­nek téblábolna otthon célta­lanul. Itt jó helyen van, s új­ra megpróbálkozhat azzal az iskolával. A legkisebb lány, Mária, most megy első általá­nosba, a legnagyobb, Anasz­tázia pedig idén végzett a kereskedelmiben, most az OTP-alatti üzletben elárusító. A fiúk közül Zoltán ötödikes, Mihály hetedikbe megy. No, ha nem hagytunk ki senkit, akkor így volnánk. — Eszerint még senki sem repült ki a családi fészekből. Hol laknak? — Régebben a Karancs ut­cában, annak a háznak a föld­szintjén, ahol az ügyvédek és a volájiosok vannak. Aztán hetvenhatban/ új lakást kap­tunk a gyártól, a Beszterce- lakótelepen, két szoba össz­komfortosat, gyönyörűt. — Hogy férnek el ennyien? Nevet: — Sehogy! ■ Persze, nem mondtam komolyan. Nagyon praktikusan berendezkedtünk, kényelmesen, nem kell egy­más lábában botladozni, örü­lünk ennek a lakásnak. Ké­sőbb meg, majd ha férjhez mennek a lányok, csak-csak alakul, a helyzet. Hát, ez van. — Mennyi pénzből élnek nyolcán? — össze kellene számol­ni. .. Hát, én, függetlenül at­tól, hogy ez nehéz fizikai munka, nem sokat keresek, még háromezer sem jön össze. No meg, hogy kénytelen va­gyok állandóan nappalos mű­szakba járni a gyerekek miatt, még attól a kis műszakpót­léktól is elesek, ami délután­ra vagy éjszakára járna. A férjem úgy háromezerhétszáz körül szokott hazahpzni ha­vonta, most meg már keres­getnek a gyerekek is... Szó­val, úgy tíz—tizenkétezerből kell gazdálkodnunk. — Nehéz lehet. — Az. Mert tudja, igénye­sek ám a csibék. Persze, en­nek örülök, mert soha nem mondaná meg róluk senki, hogy cigánygyerekek. — Maga cigány? Visszakérdez: — Nem látszik rajtam? — Nem! És mondja! Mire jut ebből a pénzből? — Mindenre, ami szüksé­ges. Bár nem mndom. hogy a káestén kívül, amit eleve le­vonnak, egy árva garast sem tudunk féretenni. De hát, ért­hető, ügye. Egy-két percre megáll a gép, valamit olajoznak, aztán újra megindul a monoton le- föl mozgás. — Szórakozás, pihenés? — Nekünk, szülőknek, arra kevés idő jut. De a gyerekek minden évben nyaralnak a vál­lalati üdülőben. Néhány éve az egész család együtt volt lent két hétre a Balatonnál. De hát az mindig ném megy. Nagyon rendesek velünk szemben itt a gyárban. Higgye el, én még egyetlen fillér se­gélyért sem kilincseltem a szakszervezetnél. Mert nem kellett! Igaz, nem is vagyok olyan. Egyetlen szó, egyetlen kérés nélkül adnak hol erre, hol arra. A gyerekek már most is megkapták a tanszer­segélyt. — Pedig nem kivételezet­tek. .. — Miért lennénk! Csak azt hiszem, tudják hogyan dolgo­zunk. Mert aki nem retten vissza a munka nehezétől, an­nak megvan a becsülete. Mi ebből a fajtából valók va­gyunk, és ennek örülök! Karácsony György NÓGRÁD — 1932. augusztus 20., péntek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom