Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-05 / 130. szám

Pintér Károly riportját Konczeb József: EPIZÓDSZEREPBEN Mintha is többször találkoztam volna főszereplőjével. Ax idegennel, aki mihelyst színre lép, felkavarja maga kö­rű a levegőt Aki felkorbácsolja környezetének szunnyadó tettre készségét aki leleplezi mások mór-mór jóváhagyott bánéit Aki szelet vet. és vihart arat És íme ismét jött valaki, akiben megvan a lelkesedés IHate, a jobbító szándék, a makacs meg nem alknvás. Ismét színre lépett valaki, aki dolgozni, mozdítani akar, s aki egyúttal munkára serkent, mozdulásra késztet másokat is. tűié, ismét egy kellemetlen ember. A színhely Valaha pezsgő ék* zafírét m Rákóczi-telepen. Aztán 1*71-ben minden megválto­zott Bezárta táróit a bánya, a több mint ezer lelket számláló település arankás- emberei másutt néztek dolog után. A telepi kultórház — melyet úgyszintén a Nógrádi Szénbányák tartott lenn — gazdátlanná vált A tanács már esak harmadrangú sze­repet tudott biztosítani az in­tézménynek. Élére — Jakab Gábor személyében — tiszte­letdíjas igazgatót neveztek ki, aki immár egy évtizede szemléli miként telepszik meg a por, nemcsak az épü­leten, de magán a településen ia. Az IdQsebbek ugyan még össze járnak esténként a nyugdíjas klubnak nevezett helyiségbe kártyázni, biliár- dozni, de nem kevesen van­nak, akik a művelődési ház­nak csapán egyetlen helyisé­gét ismerik; a kocsmát — Attól, hogy én is a kocs­mában vagyok, attól én még látok mindent. — mondta a kultúrház-igazgató, amikor tevékenységéről kérdeztük. Hogy látja-e Jakab Gábor a köraéfe.' óvodában Szomszéd József né vezető óvónő irá­nyításával folyó kiemelkedő nevelőmunkáit, azt nem tu­dora. De, hogy saját tenniva­lói felett szemet hunyt, arra a Kisterenyei körzeti Műve­lődési Ház által elrendelt lel­tár derített fényt Egyelőre csak az bizonyos, hogy tíz eve*» keresztül ugyanaz a Vet- tárüsta lett lemásolva, noha ax intézmény berendezési lángjai, eszközei közül sok­— Ki lettek hjlina. Mór talán H is éget­tük es eszközöket — mondja hetően nem a fotólabor be­rendezéseire és az évekkel ezelőtt „kölcsön adott“ hang­szerekre gondot Jakab Gábor intézményve­zető megbízása 1982. március barrmincadi kával lejárt Levélrészlet: „A Rákóczi­idé pi művelődési háznak — « pórt- ét tömegszervezetek javaslaté, alapján — tovább­ra is Jakab Gábor et lát ja él az igazgatói tisztségét_. Keiti 19*2. április 1€.~ Az idegen Ax Idegen a rrräft év nya­rán költözött a Mátra aljára. Eredeti foglalkozására nézve: előadóművész. Ígéretesnek indult színészi karrierjét ha­mar derékba törte a világ­háború, melyben fél karját elvesztette. Főszerepekről le kellett mondania, de tehetsé­gét nem hagyhatta figyelmen kívül a szakma. Megbecsült epizódistája volt a filmgyár­nak, legtöbbet mégis a szink­ronstúdió foglalkoztatta. Kép­zett hangja, kitűnő orgánu­ma itt érvényesült leginkább. Aztán jött egy újabb beteg­ség, ami a hangszálait tá­madta meg... Megromlott egészségi álla­pota miatt orvosai tanácsol­ták a klímaváltozást. És Ba- csics József a fővárostól, a színpadtól, a „lehetőségektől” távol, otthonra lelt Rákóczi- telepen. A helyváltoztatás nem várt gyorsasággal hozta meg a remélt eredményt Ahogy javult egészségi álla­pota, úgy támadt fel munka­kedve. Visszaútra már nem gondolhatott, a lehetőségeket tehát új lakóhelyén kereste. Korábban őt kérték fel a gyártásvezetők, most 5 ajánl­kozott a művelődési ház igaz­gatójánál, amikor hírét vet­te. hogy a Hazafias Népfront helyi szervezete kulturális műsorra! szeretné egybekötni az augusztus 20-i ünnepséget. Jakab Gábor azonban nem sietett a válasszal. Javában tartott a rendezvény (a mű­sort az óvodások adták), amikor üzent érte egy kis­gyerekkel, hogy „ha van ked­ve, elmondhat egy verset”. Már nem volt kedve. És akkor a KISZ... Í38Í őszén két fiatal ko­pogtatott Bacsics József por­tájának ajtaján. A helyi KISZ-alapszervezet nevében kérték meg, segítsen a fiata­loknak egy november 7-i mű­sor elkészítésében. Az elő­adóművész „igen”-t mondott, s ezzel új fejezet kezdődött Rákóczi-telep életében. Ekkor már csaknem min­denki ismert* a telepen Ba­csics Józsefet, és főként azért kedvelték, mert egyál­talán nem úgy viselke­dett, mint, aki „Pestről jött”. Érthetően sokak érdeklődését felkeltette a november 7-i plakát, melyen ez állt: „Büsz­kén száll a vihar madár, ün­nepi műsor, szerkesztette és rendezte Bacsics József elő­adóművészé’. Csaknem százan tekintették meg a műsort, amire bizony régen nem volt példa Rákóczi-teie- Pen. (Igaz, műsor sem volt) A bemutatkozás rá­adásul a váltnál is nagyobb sikert aratott Ezen felbuz­dulva a fiatalok állandó iro­dalmi csoport vezetésére kér­ték fel a színművészt Meg­alakult az Ady Endre irodal­mi színpad, és létszáma rö­videsen 22 főre duzzadt Ez év januárjában, az őse­gek napján bemutatott új műsorra mér százhai minwi voltak kíváncsiak. A nőnapi ríóadást pedig kétszázan te­kintették meg. A csoport te­vékenysége beszédtéma lett, a fiatalok lelkesedése magá­val ragadta a telep idősebb lakosait is. Következett április 4. Új­ra megszólaltak a kuttúrház tetején lévő hangszórók, és zenés riportműsor keretében tudatták a község lakosaival a közelgő esemény program­ját. (A riportokat Bacsics Jó­zsef a telep lakosaival készí­tette.) Az ünnep előtti dél­utánon félszázan fogtak la­pátot, seprűt, hogy tisztába tegyék a kultúrház előtti teret Az ünnepi műsoron kétszáz­ötvenen vettek részt, azaz a telep minden ötödik lakosa jelen volt az eseményen. Zú­gott a vastaps, a siker ön­magáért beszélt Bacsics Jó­zsef a község vezetőinek, és mindenekelőtt a KlSZ-alap- szervezet fiataljainak közre­működésével bizonyította azt, amit a kétkedőknek oly gyak­ran hangoztatott: „Az alvó Rákóczi-telepet igenis életre lehet kelteni!" Bacsics József 1982. május 12-én mégis lemondott az iro­dalmi színpad vezetéséről... Kulisszatitkok Levélrészlet: „Tisztelt Ba­csics elvtárs! Ha a közeljövőben a mű­soroknál gondok, problémák jelentkeznek, a siker érdeké­ben kérje a település párt- és tömegszervezeteinek segítsé­gét. Kelt: 1982. április 16-án.” A „kulisszatitkokra” való­jában az idézett levél két rész­lete önmagában is fényt de­rít. Ezek ismeretében aligha lehet kérdés, miért mondott le az irodalmi színpad vezetője... Csakhogy — elnézést a kri­mibe illő fordulatért — nem ez a fő kérdés! Talán érthetőbbé válik a do­log, ha felfedjük az idézett le­vél írójának kilétét. Nos, az április 16-án kelt levelet For­gó István, a Kisterenyei kör­zeti Művelődési Ház igazga­tója irta Bacsics Józsefnek, (A Rákóczi-telepi művelődési ház a kisterenyei intézmény közvetlen felügyelete alá tar­tozik.) Na már most, ml olvasható ki Forgó István leveléből?! Mindenekelőtt az, hogy a kör­zeti művelődési ház igazgató­ja megerősít pozíciójában egy olyan intézményvezetőt („be­osztottját”), akiről tudja, hogy valójában méltatlan a betöl­tött tisztségre. A levél má­sodik részéből ez egyértelmű­en kiderül. Hiszen Forgó Ist­ván azt javasolja az irodalmi színpad vezetőjének, hogy prob­lémáival a település párt és ■tömegszervezeti vezetőit ke­resse meg, jóllehet az irodal­mi színpad a művelődési ház égisze alatt működik, így an­nak problémái elsősorban a művelődési ház igaz­gatójára tartoznának. És másodsorban? Másodsorban az irodalmi színpad „prob­lémái” a szakmai felügyeletre, a Kisterenyei körzeti Művelő­dési Ház munkatársaira tar­toznak. Erről azonban nincs szó Forgó István levelébe»». Pedig a körzeti művelődési ház — melyhez továb­bi négy intézmény tar­tozik —, nem áll rosz- szul munkaerő dolgában. Ma­gának a bázisintézménynek Forgó István az igazgatója, de Kisterenyén székel Dartv» Vin­ce is, akinek nincs külön in­tézménye, mivel ő a körzethez tartozó valamennyi intézmény (mind a négy) igazgatójának az igazgatója. Hogy a kisterenyei igazga­tók miért nem önmagukat je­lölték meg „segélyforrásként" az Ady Endre Irodalmi Szín­pad lelkes tagjainak, azt per­sze nem lehet érteni. Bokros teendőik közepette ezidáig arra sem volt idejük, hogy a csoport egyik előadását, netán próbáját megtekintsék, így aztán arról sem tehet­nek, hogy Rákóczi-telepen — tőlük függetlenül — megé­lénkült a kulturális élet. Nem vették volna észre? De még mennyin«, bogy ésa- revették _I É szrevételek Azt a nendfcMJH veacWsií" gl ülést, melyre Dastyi József a Rákóczi-telepi KlSZ-aiap- szervezed titkára meghívott az ő kérésére hívta össze május 25-én Oravecz József, a telep párttitkára. — Azt szeretnénk, ha Józsi bácsi visszavonná felmondá­sát. — mondta találkozásunk­kor — alig leplezett izgatott­sággal — a KISZ-titkár. Az ülésen minden érintett sze­mély részt vett Csak Forgó István hiányzott, akit viszont igazgatója, Danyí Vince „he­lyettesített". Még a megbeszé­lés kezdete előtt szerettem vol­na egy-két dologra rákérdezni, de Danyí József azzal hárí­totta el kérdéseimet hogy úgyis minden kiderül. És va­lóban- A közel négyórás ülé­sen csakugyan majdnem min­denről szó esett. Kiderült mindenekelőtt az, hogy Jakab Gábor megbízatá­sának meghosszabbítását nem a párt és a tömegszervezetek javasolták! A tagok — már akik — csak utólag értesül-, tek a döntésről — nem kis fel­háborodással. Azt ugyanis a telepein ma már mindenki tud­ja, kit Sietne meg ez a tiszt­ség. Csakhogy Bacsics József nem áhítozik az „igazgatói" kineve­zésre. Kiderült hogy ő ennél sokkal többet szeretne: dolgoz­ni ! Mint csoportvezetőnek azonban korlátozottak a lehe­tőségei. Kérte 6 nem egyszer, nem kétszer az intézmény ve­zetőjének segítségét de bármi­vel is fordult Jakab Gábor­hoz, minduntalan elutasító vá­laszt kapott; „Nincs arra pénz. Nem lehet azt elintézni...” Vé­gül már levélben (!) kérte, hogy legalább kulcsot adjon neki a házhoz, hogy a próbák­ra ki tudják nyitni a termet (A színpadvezetőnek ma sincs kulcsa az intézményhez.) Mondjuk ez a körülmény tíz közül kilenc csoportvezetőt lemondásra késztetne. Bacsics József azonban állhatatosabb- nak bizonyult. Rendszeresen Kisterenyére buszozott; hol egy égőért (ű, hol a díszletek­hez szükséges lécért. Magya­rul elintézte mindazt, amit a tiszteletdíjas igazgatónak kel­lett volna elintéznie. Danyi Vince szavaiból azon­ban kitűnt, hogy Bacsics Jó­zsef túllőtt a célon. Egy idő után már Kisterenyén is kez­dett kellemetlenné válni. Túl­ságosan gyakran zavarta az igazgatókat „pitiáner” kérései­vel. Ráadásai, ha valamit nem kapott meg időben (mondjuk a másnapi előadáshoz szükséges égőt), máris tollat ragadott, és több példányban ki levélben adott nagyobb nyomatéket ké­vésének. Márpedig ehhez a munkatempóhoz Kisterenyén nem voltak hozzászokva... Minek folytassam ?! Ezt a történetet már sokan megír­ták, és félő, hogy még sokszor meg fogják fend. Rákóczi-tele­pen végül is „megnyugtatóan” zárult a május 25-i tanácsko­zás. Bacsics József természe­tesen visszavonta felmondását. Talán még szégyelíte is, hogy sérelmezte, amit észre sem kel­lett volna vennie. Ma már biz­tosan tudja; azért mert egye­dül van a színpadon, attól az övé most sem lehet más, csak epizódszerep. Mi ez a vacogás? (5.) — Elmosogatná!? Anna kéréséhez a legked­vesebb mosoly társuk Jó lenne, ha észrevenné, hogy megsebesítettem az ujja­mat, de nem veszi észre. Igaz, rejtegetem az asztal lap­ja alatt, nem szeretném, ha meglátná, de_ azért mégis jó lenne, ha meglátná. A kiskanállal csilingelek a feketéscsésze falán, és dör- mögök, hogy persze, majd elmosogatok, csak előbb kiug­róm valami újságért Meg­lepődik. Miféle újságért? Hi­szen itt vannak mind. Jár vagy hat újság, mi kell még? Az, az egy olyan, szóval kell egy újság és kész. — Megbolondultál, fiam? — néz rám nagy szemekkel. Hát persze, hát persze, hogy megbolondultam. Ug­rálok lefelé a lépcsőkön- Hogyne kellene az az újság. Különben hogyan jöjjek ki ilyenkor a lakásból? Majd mondok valamit. Csak később... Az az érdekes, hogy a magam számára is váratlan, amit teszek, de a dolog nem hagy nyugton. Meg kell bizonyosodnom. Mi­közben a lépcsőházban me­gyek lefelé, megint elfog a szokásos rossz közérzet, ami reggelente jön rám. Ez a ro­hanás teszi. Gyomromban a siettemben bekapott reggeli, csak éppen, hogy egyek va­lamit, tenyeremmel az álla­mat dörzsölöm, ellenőrzőm, jól fogott-e a borotva, nem kellene-e visszaállítom a pen­gére, igaz, a villany borotva egy arcmasszázzsal is reiér, hát jó, a kabátzsebemet csap­kodom, benne van-e a lakás­kulcs, jelzi-e csörgése, bezár­tam-e az ajtót, nem kellene visszamenni, mégiscsak meg­nézni, ahá, ott jön a troli, olyan gyorsan szalad végig az utcán, hogy futnom kell, ha el akarom érni. Menet­rendet nem ismer, kiszámíta­ni lehetetlen. Bevág a meg­állóba, mire odaérek, már be is csukta az ajót, s meglehet, hogy percekig áll még így a piros lámpa előtt, de én a járdán topogok. Néha az az érzésem, hogy szándékosan az orrom előtt vágja be az aj­tót a vezető- Nem tetszik ne­ki a képem? Van, aki türelmesen elma­gyarázza a vezetőnek, milyen hibát követett el, majd le­száll. Mi, akik fennmarad­tunk, még végighallgatjuk, milyen cifrán válaszol a ve­NÓGRÁD — 1982. június 5., szombat Ajándék vakáció előtt­I .4$'., Jelentős társadalmi munkával épült fel az Április 4.-lakótelepen az a játszótér, ahol a városkörzetben lakó kicsinyek önfeledten tölthetik az idejüket Balassagyarmaton. = kj ­zető, és az utasok közül so­kan a vezetővel nevetnek együtt Próbáltam bejárni gépko­csival is, de parkolni lehetet­len. A múltkor, az utasok ké­résére, hogy hol késett tíz percig, a troli vezetője azt mondta, hogy gyűlést tar­tottak. Azt hittem, gúnyo­lódik, a gyűlés témája az volt, hogy miként lehetnének pontosabbak a járatok. Hogy nem így, az biztos. No nem, nem. Most szé­pen, nyugodtan leballagok és finoman, mintegy véletlenül, megnézem azt a kaputele­font, rossz-e, nem rossz-e, mert már kezdem azt gon­dolni, hogy én bolondultam meg. A zebrán majdnem elüt egy őrült. Ogy közelíti meg a zebrát, hogy a frász áll belém. Közvetlenül a sáv előtt ledekkol, és vigyorogva nézeget Irtó büszke magára, hogy milyen pontosan csi­nálta, és milyen jó a fékje. Hát tudhatom én ezt, hogy ilyen jó a fékje, s különben is milyen jogon ránt bele engem az ostoba szórakozásá­ba? Látom, átszól az oldal­ülésen ülő testes asszonynak,’ miközben felém vág a sze­mével; ni, hogy megijedt a* ürge- Nevet, az anyósforma asszony meg nagyot csuklik, és megszorítja ölében a hol­land kosarat ö is megijedt. Ez egy krokodilt A her— ’ kott ajtó fedezete mögött, s annak a lehetőségnek a vé­delmében, hogy nemsokára rákapcsol a gázra, teljes bis- tonságban tudja magát Ta­lán arra sem gondol, hogy most felírom a rendszámát; Az emberek egy része olyan, mint a világba szabadult, ne­veletlen gyerek, az sem ér-’ dekli, mi a következmény; csak megy az esze, meg a pillanatnyi elképzelése után. Fel fogom jelenteni, er biz-: tos. Elég lesz-e a büntetés; hogy elriassza a hasonló vi­selkedéstől a későbbiekre? Ea nem biztos. A büntetést ele­gánsan kifizetni, s még el is dicsekedni vele, szokás lett. Hát igen, elég jól élünk, jól keresünk, a szabályok meg­sértése csak amolyan „dádá- zással” jár, mintha a hiba elkövetője nem lenne felelős­sége tudatában, mintha nem lenne felnőtt. S hát amikor a jogosítványt kapta? Akkor felnőttnek látták? Amikor vezetni tanultam, az oktató tragikus helyzetek magyarázatával kezdte. Így állt a kamion, úgy állt a lo­vaskordé, amúgy állt a gép­kocsi. Vér, agyvelő, csont­darabok. Emlékszem, úgy ülünk a pádban, mint aki­ket odaszögeztek, kigúvadt szemmel figyeltük az előadót, s a szemekből olvasva úgy tűnt, hogy alakját körülveszi valami rendkívüliség, ami­től szinte elvarázsolódtak a hallgatók- Különös lelkesedés­sel beszélt róla, miként le­hetett volna a gyors helyzet- felismeréssel még így is el­kerülni a tragédiát, én pedig elgondolkoztam: mire is ta­nítanak itt bennünket? A bravúrra? Hogy a jó gépko­csivezető mindenre talál meg­oldást, még akkor is, ha ő idézte elő a hibát? Hiszen ez az oktató egészen másra ta­nít, mint amire kellene. Nem autóversenyzőket képeznek itt. A közhelyeket, a kötelező tudnivalókat kellene először elsajátítani, nem a különleges helyzeteket. Persze, jólesett imponálnia. De mire tanít vele? Köve­tésre nevel, ahelyett, hogy... Itt állok a kaputelefon előtt. Dehát nem tudom el­lenőrizni. Ehhez legalább két ember kell. Fönn pedig An­na van. Akkor már tisztessé­gesebb elhinni neki, hogy tényleg működik. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom