Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-05 / 130. szám

Keen a kettőktől dicsért tájon éiyan kuUúrmisszió a nyári tárlat, amely némiképp bejárat it egyben a jövőbe — miköz­ben az értékes múlt megbe­csülést nyer az ide vonzott fi­gyelem által. Ha semmi mást nem ért volna el ez az imár valóságosan is hagyományos nyári kiállítássorozat, mint­hogy a városhoz kapcsolta ily- módon a kis Somoskót — már csupán ez akár dicshim­nuszt is érdemelne! Ennél is többet jelent az, ami itt évente megismétlődik egy jó felismerésű kultúrkon­cepció nyomán és erősödik a közönség által, izmosodik is rangban, miközben ide vonz­za a „lenti" népet, ide szok­tatja a figyelmét más módon is mindazoknak, akik felelőssé­get éreznek ezért a tájért és keresik is a jövőjét ■minden módon. A város és Somoskő érdekében, mert mindkettő na­gyobb figyelmet érdemel. * * Idős samoskőiekkei beszél­getve szerencsétlen királyunk, a tatártól űzött TV. Béla úgy kerül — oly természetes kö- zelséggel-kozvetlanséggel — a fénylő mondatok közé, mint aki maga is helybeli, somos- kői lett volna: „Itt állt meg a király a hegyen, a legcsúcsán pihent meg futtában, letekin­tett onnan és látta, ahogy ég körös-körül az ország minde­nütt... Akkor megfogadta a hozzá menekülő népeknek, hogy itt várat épít, erőset™* * A híres somoskői vár, amely falai között melengette egy darabig a későbbi „ízig-vérig reneszánsz fiatalember, kato­na és léha kalandor, költő és vakmerő szoknyavadász, hu­manista főúr és fölszaryazott férjek elől bújdosó szegényle­gény", a tudós költő, vagy még inkább tudatos, poéta doc- tus Balassi Bálint gyermeki szerelmét Losonczy Annával — most újra felépül. A cseh­szlovák állam példás igyeke­zete nyomán. Hej, ez a vár is annyi legendának színtere, hogy nincs tér valamennyi el­mondására. Somoskői Bálint bácsit is éppen a vártörté­netről kérdezgetik a rádiósok; felel is annyit, amennyi egy rövidke kis beszélgetésben szó­ba jöhet, s hogy mit mond, mit tud az öreg — meghall­gathatja bárki a jövő pénte­ken délután, öt órakor a Pe­tőfi adón. A Czakó Balázs szerkesztette műsor ezen a cí­men fut: Térkép és útravaló, a riporter Várhegyi Andrea, őt is beinvitálta a Szűcs Im­re fazekasmester szemvidító kiállítására, alá is íratja ve­le a vendégkönyvet Somoskő első számú kalauza, Somos­kői Imréné Annus néni. ö aztán ügyéi mindenre, nem csak arra van gondja, hogy aki idegen erre vetődik megnézze az éppen soros kiállítást a művelődési házban, hanem ar­ra is van ereje, figyelme, de legfőképpen istenadta jóindu­lata, hogy mindenkit minden­kivel találkoztasson, kinek-ki- nek igénye, érdeklődése sze­rint. Hát ezért merem monda­ni még azt is, hogy lokálpat­rióta, falujába szerelmes so­moskői van itt sok, de azok között is elöl jár ez a csepp asszony™ ☆ „Virágokkal újult / Jő illatú föld tájar Balassi lovai jót harapd ál­hatnának ebből a falu fölöt­ti domboldalt beborító marga- rétás kövér fűtengerből, vakí­tó fényesre simulna a szőrük ettől a hemzse-fűtől, amely ezen a megújult tavaszon még az embert is arra ingerli, hogy tépjen belőle, hogy nyomkod­ja, markolássza legalább, ha enni nem tudja, mert tele van élettel. Kövérek a füvek, pozs­gásak a növények körös-körül mindenütt a kertekben. A so­moskői ház körüli földecské- ken az idén igen jó termés ígérkezik, mondja is a régi tanácselnök (az első volt itt ötvenben, tizenhárom évig szolgált!) Ozsvárt István Fe­renc, hogy még a fiáét is ő művelgeti, hiszen ő bent lakik a városban, dolgozik naphosz- szat, itt a munka meg nem várhat. A szomszéd zöldellő kertjében is ember mozog a munkában, Faltán Béla, az idősebb, ő meg éppen húsz esztendeig volt itt 1945-től párttitkár. Szívesen jóm egy kis csevegésre, múltidézésre, történelembogozgatásra, je­lenlátásra. De a neve, az bi­zony úgy cseng a fülben, mint akinek távoli őse messzi táj­ról, talán Itáliából került ide a vároldalba, hogy tán kővá­gó mesterként, építőként egy­kor maga is a várerősítők kö­zé álljon jó pénzért, hogy az­tán itt is maradjon tizedíziglen. A bányák, a kövek, a hires ba­zalt, a fekete (eresztvényi) meg a szürke (a közeli ma­gyarbányai) aztán az andezit és mindezekkel együtt az em­ber: az itteni, környékbeli, az­tán meg a szénbányász, a rossz kis földeket keresve művelő félig paraszt-félig bányász úgy kerül szóba, mint ami mindent meghatározott valamikor ezen a szép tájon. De hát így is volt! Foltén Béla még az ide­látogató tudósokkal is elvitat­kozgatott (maga is a kő mestere) a szürke meg a fekete kő tu­lajdonságain. De az emlékmű, amelynek kifaragását is elvé­gezte már városi biztatásra — az bizony felszabdaltatott, mert végül nem kellett senki­nek, mert végül kiderült (?) „nem lehet csak úgy emlék­művet csinálni...” De jó he­lye lehetne most annak, a ma­gyar kőbányászkodás emléké­re felállítva, a magyarbányai elhagyott részhez elképzelt szabadtéri lapidárium, kőmú­zeum valamelyik pontján! ☆ Az egykori kisvasút (azért is milyen nagy kár, hogy széthordta a figyelmetlenség meg a „fogd ahol éred” kap­zsiság !) nyomvonalán meg csendben elkészült, hozzá illő módon csendben „átadásra ke­rült” az első pihenő-emlékhely, a Balassi pihenő egy százados hársfa alatt; a természetvéde­lem és az erdészet közös, na­gyon szép munkájával, fara­gott asztallal, padokkal, sütő­hellyel, kiépített csörgő for­rással és nem más kérdés, hogy ripityára tört sörösüveg „díszítette” máris a jóízű for­rást ottjártunkkor, hogy a pá­ratlanul szép látvány, a vár­környéke, így már nem is any- nyira idilliktts, mint egyéb­ként, hogy az ember lekönyö­kölve az asztalra a hárs alatt, joggal elfüsitölöghet magában — micsoda primitivitás szo­rult manapság az emberbe, hogy még itt sem lehet meg sör, meg kövön szétrobbanó üveg­szilánk nélküle. ■k De a község nyilvános vé­céje szószerint nyilvános, mert nincs ajtaja. Az utak ál­lapota itt olyan, hogy arról jobb nem beszélni, hogy a ré­gi iskolaépület bútorraktár vagy ml, hogy a kis bolt sem a legjobb helyen áll, hogy va­lóban — nem lehetett volna úgy forgatni azt a keveset, ami itt azért mégis csak addig épült meg, amíg önálló volt a köz­ség és vele a négy kilométer­re -lévő Somoskőújfalu, hogy az elhagyott iskola szolgálja inkább a kultúrát, s a mai Balassi Művelődési Ház helyén jó pontján mindennek, a for­galomnak is, de a környezet­nek is jobban megfelelve lett volna a kereskedelmi „egy­ség”...? Töredezett utak, töre­dezett járdák, s csak néhány ház előtt igazán jó járda. Ott, ahol maguk a háziak, szom­szédok megépítették, például a Perczel Mór utcában, úgyneve­zett frekventált helyen™ Azt mondja erre a meglehetősen elhanyagolt környezetű (kapu­ja kidöntve, jő nagy erő kel­lett hozzá) italbolt szomszéd­ságában lakó Somoskői Fe­renc: „Adjon csak anyagot a tanács, mi is megépítjük itt mindnyájan a jó járdát... Egy­re nagyobb itt a forgalom, hogy nézünk Így ki?" Adjon bizony figyelmet, erőt többet a város egyik legérté­kesebb pontjára! T. P. L. Képek: Kulcsár József Ozsvárt István Ferenc Vadvirágok a kerítés tővében A gyerekek mit sem tudnak a környezeti ártalmakról A nyári tárlat vendége Szűcs Imre tiszafüredi fazekasmester A Petőfi-kunyhó vonzza a turistákat Szabó Gczáné horgolt táskáit a téesznek készíti

Next

/
Oldalképek
Tartalom