Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-23 / 145. szám
Gepárdok Századunk nagy orvos! felfedezése! A moszkvai állatkertijén két gepárd .egyidobén kölyked- zett, s így egyszeriben tíz kis- gepárddal szaporodott a moszkvai zoo állatállománya. A gepárdoknál roppant ritka jelenség a rabságban fialás. A világon eddig még csak mintegy száz esetet tartanak nyilván. Ezeknek a kipusztulófélben levő ritka ragadozóknak a neve a világ szigorúan védett állatfajtáinak Vörös könyvében is szerepel. Így érthető, hogy az újszülött gepárdokra orvosok és konzultánsok csoportjai a nap és az éjszaka minden percében felügyelnek- Számukra ez nem jelent új gondot, hiszen a kölykök elhagyása tipikus, és sajnos, nem is ritka állatkerti jelenség. Ilyenkor mindig a zoo munkatársai vállalják a gondos anya szerepét. Áramszünet Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy feszültségmentes hálózat és berendezéseinek karbantartása miatt az alábbi időpontokban és helyeken lesznek kikapcsolások. Az érintett területeken kérjük fogyasztóink türelmét! Június 29-én, 6—17 óráig Kisecset, Szécsénke, Kétbodony Szalóka-pta. Június 30-án, 6—17 óráig Kétbodony, Szente, Romhány község, híradástechnika, szennyvíztisztító. A felsorolt községek köz- igazgatási területeit érinti a feszültségmentesítés, beleértve a tsz-eket, állami gazdaságokat és egyéb üzemeket, intézményeket. Az ÜM Salgótarjáni Síküveggyára felvételt hirdet középiskolát végzett fiatalok részére MŰSZAKI RAJZOLÓI ÉS SZERKESZTŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Érdeklődni lehet a gyár személyzeti és oktatási osztályán. Telefon: 11-655/150-as mellék. A VOLÁN 2- sz, Vállalat felvételt hirdet tehergépjárművezetöi munkakörök betöltésére. Első sorban gyakorlattal rendelkező gépjárművezetők jelentkezését várjak, a salgótarjáni teherforgalmi, balassagyarmati és nagy- bátonyi üzemegységeinknél. A KIOSZ Nőgrád megyei Adóközösség értesíti a kisiparosokat, hogy az 1981/82. évi általános jövedelemadó megállapításáról készült lajstromokat 1982. június 21-től június 30-ig megtekinthetik a helyi KIOSZ körzeti csoportoknál. A lajstrom adataival kapcsolatban fellebbezési lehetőség már nincs, kizárólag tájékoztató jellegű. ADÓKÖZÖSSÉG VEZETŐSÉGE A VOLÁN 2. sz. Vállalat felvételre keres ÉRETTSÉGIVEL RENDELKEZŐ MUNKAVÁLLALÓKAT HELYIJARATI JEGYVIZSGÁLÓI munkakör betöltésére. Jelentkezés a vállalat munkaügyi önálló osztályán. A vitaminkutatás kezdete A múlt szénád végén a táplálkozástudomámrtyal foglalkozó orvosok — élettani kísérletek alapján — pontosan ismerték és meghatározták a tápanyagok értékét, megállapították csoportjait (zsírok, szénhidrátok és fehérjék), bár pontos magyarázatot nem tudtak adni a táplálkozás és a betegség összefüggéseire. így például nem találtak magyarázatot a skorbutra: a hosszú tengeri utakon levők gyorsan kigyógyultak belőle, ha friss húst, gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak. A hiányzó láncszem meghatározását Christian Eijkman (1858—1930) holland orvos, későbbi utrechti egyetemi tanár kísérelte meg. A gyarmati szolgálatot teljesítő Eijkmant 1896-ban beválasztották abba a bizottságba, amely Holland- Lndiában a beriberi betegséget tanulmányozta. E súlyos kór rengeteg problémát okozott, és lázasan keresték kórokozóját Többen — éppen a bekteriofógia felvirágzásának kezdetén — vírusra gyanakodtak, és Eijkmant is, aki különben kiváló bakteriológus volt osztozott ebben a.feltevésben. A véletlen ingatta meg a hitében: az egyik fogház udvarán a beriiberiben megbetegedettekhez hasonlóan dülöngélő tyúkokat látott, és e véletlen folytán kezdett el más irányban kutatni. Ugyanis a fogház orvosként számos beriberis fegyencet gyógyított, és világosan állt előtte, hogy a betegei és a dülöngélő tyúkok között valami összefüggésnek kell lennie. Hamarosan megállapította, hogy a rabok és a tyúkok hántolt rizst fogyasztottak. Felismerte, hogy a többi börtönben, ahoi nem ettek hántolt rizst, ott nem tapasztalták a betegséget Megfigyeléseit 1897-ben az egyik orvosi folyóiratban közölte, ami nem váltott ki különösebb érdeklődést a szakmai körökben. Feltevése szerint a rizs lehántolt hártyája olyan anyagot tartalmaz, amelynek hiánya a kizárólag rizzsel táplálkozók körében igen súlyos következményekkel jár. Eiijkman közleménye már a feledésbe merült amikor eg.y fiatal lengyel orvos, Kazimi- erz Fűnk (1884—1968), későbbi New York-i egyetemi tanár, megtalálta az elfeledett holland orvos közleményét, és talán érdekességből hasonló kísérleteket végzett galambokon, majd a rizs hártyájából kivonta azt az anyagot, amelynek létezését Eijkman feltételezte, így igazolta annak igazát és ezt az anyagot vitaminnak nevezte el. Funk kísérleteit 1$11—1914 között végezte, abban az időben, amikor Gam'hridge-ben Frederick Gowland Hopkins (1861—1947) angol biokémikus is hasonló állatkísérleteket végzett — az általa „járulékos tápanyagnak” nevezett — ismeretlen anyagok kimutatására. A hővel és más hatásokkal kapcsolatos tulajdonságaikat kutatta, ami nem csak az elmélet, hanem a mindennapi élet számára is igen lényeges volt. Megfigyeléseit 1912-ben publikálta, amelyek óriási sikert arattak, hiszen bebizonyította, hogy a „járulékos tápanyagok” — csak később vette át a vitamin kifejezést — nem szervezetben termelődnek, haTuristabázis a Vereckei-hágóban Több mint 60 kemping, penzió és turistabázis várja egész éven át a Kárpátokban az aktív pihenésre vágyókat. Az idén SzLavszkoje és Vonohta faluban nyitotta meg kapuit egy-egy új turistabázis, Já- remcsben, Rabovóban, Szkodban, Volovecben pedig kempingek és penziók építését kezdték meg. A tnristabózis. amely az üdülő- és a turistaház kellemes és hasznos ötvözete, egy-, két-, illetve háromhetes turnusokban fogadja a vendégeket. Az üdülés idején gazdag természetjáró-programokat szerveznek, kinek-kinek teherbíró képessége szerint, a ki- kapcsolódás e remek formáját választóknak. Tapasztalt vezetők irányításával nagyszerű erdei és hegyi túrákon vehetnek részt a természetkedvelők. A Hágó-turistabázison példám előreláthatólag 6 ezer műkedvelő természetjáró tölti majd szabadságát az idén. A kedvelt turistaparadicsom a Kárpátok legszebb vidékén, a véház és jól felszerelt sport- Vereckei-hágóban van. A szerkölcsönző biztosítja a keltermészet szépségem kívül ké- lemes időtöltést. Képünkön: nyelmes szálló, hangulatos ká- Vidám pihenő a Kárpátokban. nem a táplálékkal kerülnek az emberi szervezetbe, de hiányuk rendkívül káros. Vizsgálatainak másik iránya az élelmiszer-kutatás volt, bebizonyította, hogy a szakszerűtlen kezelés a tápanyagokat megfoszthatja e fontos anyagoktól. Hopkins közleménye nyomán vált ismertté Eijkman neve is, a világ megismerhette az ismeretlen holland kísérleteit és zseniális megfigyeléseit. Eijkman igazát bizonyítani is kellett, amelynek nyomán 1929-ben együtt kapták meg a Notoel-díjat. Ez igazságos volt, hiszen a felfedező és a bizonyító-kutató között lényeges különbséget nem lehetett tenni. Az Eijkman áltál felfedezett anyag a B-vitaminok csoportjába tartozott, míg Hopkins a későbbieüBen azon vitamincso-. portokkal foglalkozott, amelyek az emberi és állati szervezet normális növekedését és működését biztosították. Végső célja az A-vitamin tisztázása lett, amely a növekedést szabályozza és befolyásolja. Kiindulópontja az Eijfcman-féle B-vitamim volt, de hamarosan rájött, hegy a vitaminok esetében nem egyetlen anyaggal, hanem az anyagok egész csoportjával áll szemben. Ezért a vitaminokat betűvel és az ezek mellé tett számindexszel jelölte. Az Eijkman és Hopkins nyomdokain járók a vitaminok egész rendszerét térképezték fel, így George Whipple a B12 Szent-Györgyi Albert — 1937- ben ezért Nobel-díjibam részesült — a C-vitamint fedezte fel, dé a D-, a H-, a K-vitá- mincsopontok meghatározásai is az orvos történelem egy-egy fejezetét jelentik, hatásuk és jelentőségük szinte beláthatatlan jelentőséggel rendelkezik a gyógyászat területén. De. Kapronezay Károly Idegsejtek működése Az idegrendszeri kutatásokban nehéz egy-egy idegsejtnek a működését — vagyis nem az egész idegrendszeri hálózatét — vizsgálni. Kialakultak ugyan eljárások, amelyekből egyfelől mikroelekt- ródokkal egyetlen idegsejtet ingerelni lehet, másfelől olyan szövettani eljárások — ilyen például a tormaperoxidázzal való megfestése —, amelyekkel megjelölhetők egyetlen idegsejt és nyúlványai. De arra nem volt eddig megfelelő eljárás, hegy élő emlősállatokban valamely sejtet egyidejűleg működtessenek és láthatóvá tegyenek. Francia kutatóknak először sikerült tíz idegsejtet, amelyek a szemmozgató izmokat gátolják, ébren levő macskákban mikroelektródokkal ingerelni, majd ugyanazon a mik- roelektródán át tormaperoxidázzal megjelölni. Így sikerült e sejteket külön-külön működtetni, majd ugyanazokat a sejteket a szövettani feldolgozásra láthatóvá tenni. vásáf Nádújfaluban a kultúr otthonban 1982. június 18-tól Szekrénysorok, kárpitozott garnitúrák, lakószobák, konyhabútorok. Nyitva: 9—17.30-ig. Szombaton zárva. Az IPOLY-napok keretében június 26-ig a NÓGRAD IV-V. szekrénysorokhoz 490 Ft vásárlási utalványt (fuvartérítésként) és SZTEREOSZEKRÉNYT adunk ajándékba. Tökéletes telexhálózat A köztndatba telex néven átment távgépíróhálózat első előfizetőit 1933-ban jegyezték be Németországban. Napjainkban, közel fél évszázaddal, később, már jóval több mint félmillió telexállomás működött a világon, csaknem mindenütt teljesen automatizált központokkal. A távgépíró-hálózat jellegzetes eszköze az úgynevezett start-stop rendszerű (szinkron üzemű) telexgép, amelynek billentyűzete, kezelése az írógéphez hasonló, üzemeltetése azonban nem kíván állandó felügyeletet, vagy műszaki közreműködést. Nagy előnye továbbá, hogy a távgépíró csatlakoztatására elegendő egyetlen telefonérpár. Az összeköttetés felépítése számtárcsával vagy billentyűzettel történik (mindig a nemzeti hálózat rendszerétől függően). A telexelőfizetők egymást ún. névadóval azonosítják, amely tulajdonképpen egy automatikus szövegképző eszköz; a nemzetközi távíróhálózat távgépíróinak szabványos névadó szövege húsz távírójelből áll. A magyar telexhálózat teljesen automatizált, számtárcsa- választású rendszer. A világszerte gyorsan fejlődő telexhálózat szinte korlátlan alkalmazási lehetőségeket kínál a legkülönbözőbb területeken. Napjaink külkereskedelme elképzelhetetlen fejlett telexkapcsolat nélkül, de a belföldi és nemzetközi ipari, kereskedelmi, idegenforgalmi stb. együttműködés hatékonyságának is előfeltétele a csak távgépíróval megvalósítható, gyors és pontos ösz- szeköttetés. De tudományos vonalon — például a meteorológiai adatok gyors nemzetközi cseréje vonatkozásában — is nélkülözhetetlenek a jól kiépített telexhálózatok. Ám a telex minden előnye ellenére jó ideig eltarthat, amíg a beérkezett írásos anyag a címzetthez eljut A rendszer hasznosságát és gyorsaságát nagymértékben javítaná, ha — akárcsak a telefonnál — az egyes hivatali részlegekben mellékállomásokat lehetne felállítani. Nos, a nyugatnémet Siemens gyár szakemberei megteremtették a lehetőségét 200 mellékállomásból álló hazai rendszerek létesítésének. Képünkön e rendszer központi egységeit láthatjuk, amelyek tárolnak, korrigálnak, közvetítenek, és a párbeszédet is megengedik. ÁPKOIIIKDIÜTESEK A városgazdálkodási üzem azonnali belépéssel felvételre keres mélyépítési területre megfelelő végzettségű és gyakorlattal rendelkező művezetőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Salgótarján, Kertész u. 2., a személyzeti vezetőnél. A városgazdálkodási üzem magas bérezési lehetőséggel keres ku- bikosbrigádot, gépkocsivezetőket és gépkezelőket. Jelentkezés: Salgótarján, Kertész u. 2., a munkaügyi vezetőnél. A KARANCSHÜS felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: — termelőüzemi segédmunkás, betanított munkás, húsipari szakmunkás, tmk-villanyszerelő. A KARANCSHÜS felvesz nyári szünidős tanulókat egyhónapos időtartamra. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. A KPM közúti igazgatóság felvételt hirdet: útépítő betanított munkás munkakörbe, változó munkahelyre. Bérezési forma: időbér 4* teljesítménybér. Továbbá útépítési művezető munkaköreié, bérezés megegyezés szerint. Főleg salgótarjáni, illetve Salgótarján környékiek jelentkezését várjuk. Jelentkezés: Salgótarján, Lovász J. u, 31. munkaügyi csoport. PÉNZKEZELÉSBEN jártas személyt, pénztárosi munkakörbe felveszünk. Centrum Áruház, Salgótarján. HÁZIIPARI Export Szövetkezet kistere- nyei telepe azonnalra felvesz bedolgozó és bentdolgozó varrónőket. Jelentkezés: Kis- terenye, Rákóczi út 16. BEÉPÍTHETŐ 660 négyszögöl déli fekvésű telek Salgótar- ján-Zagyvapálfalván a Szécsényi út végén (jobb oldalon) eladó. Irányár 80 000 Ft. Érdeklődni : Telefon: 15-045, illetve Salgótarján, Móricz Zs. u. 8/A. (kórház mögött). KISEBB kertes családi házat vennék a Zója és Hunyadi krt. környékén Salgótarjánban. ,,KP” jeligére a kiadóba. HAROMSZOBAS szövetkezeti lakás eladó Salgótarjánban a városközpontban. „KP” jeligére a kiadóba. BALASSAGYARMATON, Piactéren levő vágottbaromfi-üzlet- helyiség eladó. Irányár: 50 000 Ft. Érdeklődni: Balassagyarmat, óváros tér 30. Sárközi Kálmánná. KÉTSZOBÁS, étkezős szövetkezeti lakás Salgótarján, Mező Imre u. 6. I. em. 7. alatt eladó. Érdeklődni: 17 óra után. PD-s Lada i300-as megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni lehet: Balassagyarmat, Rákóczi út 48. II/8. sz. 18 órától. Napközben 211-es telefonon. 126-os piros Polski Fiat 35 000 km-rel megkímélt állapotban eladó. Balassagyarmat, Munkás utca 18. JÓ állapotban levő 1200-as Lada ZO-s eladó. Érdeklődni: 17,30 órától 13-853 telefonon. ZAPOROZSEC egyben, vagy bontva eladó. Sóshartyán, Petőfi út 34. Habony Béla gkv. P 21-es motorkerékpár ötéves eladó. Salgótarján, Báthory a. 6. n/i. UK-s Zsiguli Combi eladó. Kisterenye, Madách út 83. ' SKODA 1000-es alkatrészként eladó. Kisterenye, Várhegy utca 28. Szom óra Pál. ELADÓ CN-es Trabant jól állapotban, Balassagyarmat, Mikszáth út 47. ZJ-s Wartburg tolótetős eladó. Csécse, Kossuth u. 7. KEZDŐ kőműves kisiparos — Salgótarján területén kisebb volumenű munkákat vállal rövid határidővel. Tel.: 13-370. KIADÓ albérletbe kétszobás, komfortos családi ház, téli, nyári üdülőnek is. Üresen vagy bútorozva. Kajdy. Sóshartyán. Petőfi út 7. TIZENHÁROM anyajuh és hat kisbárány eladó. Bagyinszky Jó- zsefné, Zsunypuszta, Dózsa György út 16. UTAZÁSI AJANLAT! Drezda—Jéna (1082. július 20—31. (6 nap). Utazás: vonattal. Teljes ellátás -+• program. Részvételi díj: 1490 Ft/fő. WEIMAR— (Erf u rt) 1982. augusztus 1—6. (6 nap). Utazás: oda vonat, vissza repülő. Teljes ellátás -f- program. Részvételi dij; 2500 Ft/fő. jelentkezni lehet: EXPRESS Utazási Iroda Salgótarján, Bajcsy-Zs. út 17. (városi pártbizottság épületében). Telefon: 10-833/59 mellék.