Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-23 / 145. szám
Atlétika Bronzérmek a junior OB>ről A 19—21 éves atléták juniorbajnokságát az Üjpesti Dózsa műanyagpályáján rendezte a MASZ. Az STC-verseny- zők nem a legjobb előjelekkel indultak a küzdelmekre, hiszen a válogatott Kadlót Zoltán lábfájdalmai miatt nem Utazott el a fővárosba. Az OB-n aztán kellemes meglepetést szereztek a nógrádiak. Távolugrásban Andó Károly (STO folytatta idei jó szereplését, és az erős mezőnyben 735 em-es újabb egyéni csúccsal a 4. helyen végzett. Eredményével mindössze 15 cm-rel maradt el a junior I. osztályú szinttől. Csütörtöktől: A szocialista országok női ifjúsági kosárlabdázóinak idei legjelentősebb tornájára csütörtöktől a salgótarjáni városi sportcsarnokban kerül sor. Mivel ez évben az IBV elmarad, így a Salgó Kupa lett a kosárlabda-utánpótlás megméretésének igazi rendezvénye. A magyar ifjúsági válogatott mellett Bulgária, Csehszlovákia, az NDK, Románia és a Szovjetunió küldi el legtehetségesebb fiatal játékosait. A torna műsora: június 24. (csütörtök) 15.30 óra: ünnepélyes megnyitó. 16 óra: Szovjetunió—NDK, 17,15 óra: Csehszlovákia—Bulgária, 18.30 óra Magyarország—Románia. Kupa Június 25. (péntek) 9.15 óra: Bulgária—Románia, 10.30 óra: Magyarország—NDK, 11.45 óra: Szovjetunió—Csehszlovákia, 16 óra: Bulgária—Magyarország, 17.15 óra: NDK—Csehszlovákia, 18.30 óra: Románia—SzovjetunióJúnius 26. (szombat) 16 óra: NDK—Románia, 17.15 óra: Ma-| gyarország—Csehszlovákia, 18.30 óra: Szovjetunió—Bulgária. Június 27. (vasárnap) 16 óra: Bulgária—NDK, 17.15 óra- Csehszlovákia—Románia, 18.30 óra: Szovjetunió—Magyaror- | szag, 19.45 óra: eredményhirdetés. Úttörő-olimpia Biztató eredmények A 10 km-es futók több mint húszán vágtak neki a távnak, hogy megküzdjenek a bajnoki címért. Balogh Gyula (STC) már a kismaratoni bajnokságon felhívta magára a figyelmet előkelő helyezésével. Úgy látszik, kezd beérni sokéves szorgalmas munkája, mert 10 000 méteren 31:18.61-es idővel bronzérmet szerzett. A jelenleg katonai szolgálatát töltő Szabó Zoltán (STC) .32:26.95-öt futott, és a 10. helyen érkezett a célbaA tízpróbára készülő Czuder Antal (STC) először dobott 60 méter fölött gerellyel, és a 7. helyen végzett, 61,48 méterrel. A folytatásban Andó bíztatóan mutatkozott be hármasug- rásban. A kissé ellenszeles pályán mindjárt az első ugrással biztosította döntőbe kerülését, és a .4. sorozatban elért 15.30 méterrel a dobogó 3. fokára állhatott. Csupán 3 cm hiányzik ahhoz, hogy megdöntse Angyal János 1974 óta fennálló megyei rekordját. 5000 méteren a két tarjáni távfutó újabb értékes helyezéssel zárta a kétnapos versenyt, hiszen Balogh Gyula ötödik. Szabó Zoltán pedig a hetedik legjobb idővel futott át a célvonalon. Birkózás ✓ Uttorőverseny Párádon Javában zajlanak Győrött a XVIII. nyári úttörő-olimpia országos döntőjének küzdelmei. Már az első napon négy sportág érmei gazdára találtak. Sikert ünnepelhetett a nógrádi csapat is, hiszen a palotási Tóth Andrea kajak 500 méteren a dobogó harmadik fokára állhatott. Végig az élmezőnyben evezett és valóban csak centimétereken múlott, hogy nem lett fényesebb az érem. — Hú, de elfáradtam! Olyan boldog vagyok, hiszen csak tavaly kezdtem el kajakozni — mondtá pihegve a parton Kralován Géza tanítványa. Mintha ezzel az éremmel a Nógrád megyeiek el is lőtték volna puskaporukat. Az 50 méteres hátúszás első futamában bár Halmos Péter utolsó lett, bizakodva jegyezte meg: . — Remélem, a* első tíz közé bekerülök. Ara ez a kívánsága nem teljesült, mert^csak Í7. lett. Nem tudott javítani a leány- és a fiúcsapat sem, csak az utolsó helyre futotta erejükből a sportág nógrádi bemutatkozásán. Hátul végeztek a rendkívül nehéz pályán a tájékozódási futók (Reguly Andrea 16., Varga Erika 26, Széles István 34.) s a nagybátonyi leánytornászcsapat is, 20. helyével csak két együttest tudott a mezőnyben megelőzni. A toüaslabdázók bemutatkozását sem kísérte nagyobb szerencse. A salgótarjáni Gagarin iskola mind a négy tanulója a selejtezők során vigaszágra kényszerült, de ez sem hozott számukra vigaszt, mert valamennyien már az első összecsapáson elbúcsúztak a további küzdelmektől. Ha már hétfőn sikerrel kezdődött azzal fejeződött be a kedd is. A tavalyi esztendőhöz hasonlóan a Nógrád megyei atlétikát ismét a jobbágyi általános iskolások képviselték. A leánycsapat nem várt szép eredménnyel zárta a versenyt, az előkelő 6. helyet szerezte meg, I59X ponttal, csak 9-cel elmaradva az őket megelőző együttestől. A fiúk nem tudták megismételni ezt a teljesítményt, 1436 pontjuk csak a 17. helyhez volt elegendő. És még egy siker: a test- nevelési osztályok atlétikai csapatversenyen a balassagyarmati Deák Katalin olyan jó eredményt ért el, hogy bekerült abba a csapatba, amely hamarosan Mongóliában képviseli a magyar út- törösportol óka t. Párádon országos meghívásos úttörő szabadfogású birkózóversenyt rendeztek, amelyen a Pásztói SE fiataljai is szőnyegre léptek. Közülük sokan egy súlycsoportban indultak. Harmincöt kg-ban például nyolc, 32-ben öt pásztói versenyzett. Érmes helyezést ugyan nem értek el, küzdeni- tudásból jelesre vizsgáztak. Lendvai Zoltán (32 kg) három tusgyőzelmet szerzett. Ugyanebben a súlycsoportban Szábó György balszerencséjére már az első mérkőzésen megsérült, így nem folytathatta a versenyt. Hasonló sorsra jutott Szahó, Tamás is a 35 kg-osok mezőnyében. Payer Gábor (41 kg) az első összecsapásán győzött, ; a második mérkőzésére sérülése miatt már nem tudott kiállni. Eredmények. 29. kg: ...3. Pócza Ferenc (Pásztói SE). 32 kg: 1. Pusztai Gábor (Pásztói SE). 35 kg:. ... 2. Pintér Norbert, ... 4. Völgyesi Árpád (Pásztói SE). ' 41 kg: 1. Illés Rudolf (Pásztói SE). 45 kg: ...2. Kovács Tamás (Pásztói SE). TeívsitanfoSyam Kezdők részére tenisztanfo- lyamot Szervez a balassagyarmati városi testnevelési és sportfólügyelőség. A tanfolyam július elsejétől augusztus 31- jg több csoportban indul; s jelentkezni a városi teniszpályákon június 28-án 8 órakor lehet. A tanfolyammal kapcsolatos felvilágosítást az »14 -es telefonon kaphatnak az érdeklődők. A NÓGRÁD totófippjei, 26. hét I. Gyöngyös—Váci Izzó i X 2. ESMTK—Kecskeméti TE i 3. Borsodi Volán—Balmazújváros i 4. Hajdúböszörmény—Csenger t X 2 5. Kisvárda—Tiszavasvári 1 6. Borsodi Bányász—MVSC X 1 7. Kunszentmárton—Mindszest 1 8. Bottyán SE—Kapuvár 1 X 9. Kőszeg—Pápai Textiles X 2 10. Győri Dózsa—Péti MTE 1 11. Zirc-Dudar—Várpalota 1 2 12. Dunaújvárosi Építők—Bátaszék X 13. Kiss J. SE—Táncsics SE 1 14. Bem SE—Recsk * X 1 15. Katona J. SE—Csorna 1 16. Gyulai SE—Kun B. SE 1 Géltotópályázat A múlt héten pályázatunk- egy találatot elért olvasónk ra 213 szelvény érkezett. A közül a következők nyertek két mérkőzés végeredménye: 10—10 darab totószelvényt: Recsk—Nagybátony 3—3, Bal- Gálik István, Salgótarján, Di- mazújváros—Miskolci VSC mitrov út 6, Halmosi Ferenc, 0—3. Nem akadt olyan pályá- Salgótarján, Kistarján u. 4, zó, aki mindkét találkozóra Stvorecz István, Romhány, Árhelyesen tippelt volna. A 4 pád út 4. Góltotó 1. GYÖNGYÖS—VÁCI IZZÓ, végeredmény: 3. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY—-CSENGEK, végeredmény: \év: '.akcfm! Fájdalmas döntetlen Magyarország - Belgium 1—1 (1—0) Utolsó világbajnoki csoportmérkőzésen a magyar válogatott Elcheben White angol játékvezető közreműködése mellett Belgium együttesével találkozott. Az argentin mérkőzés után több helyen is megváltozott nemzeti tizenegyünk ösz- szeállítása. A Mészáros— Martos, Kerekes, Garaba, Varga — Müller, Nyilasi, Pölöskei — Fazekas, Törőcsik, Kiss összetételű együttes kezdte a játékot. A belgák, a már hagyományos összeállításban: Pfaff — Ge- rets, Meeuws, L.Millecamp, Baecke — Vandermissen, Co- eck, Ceulemans, Vercauteren — Vandenbergh, Czerniatinski szerepeltek. Óvatosan kezdett mindkét csapát, s a belgák már az elején sem siették el a játékot. Inkább a magyar együttes irányított, de igazi gólhelyzet sokáig nem alakult ki. n é Önbizalom Az első esemény 'Varga 25 méteres nagy lövése volt, amelyet szögletre hárított Pfaff. A 21. percben Vandenbergh bombáját tolta bravúrral szögletre Mészáros, majd Czerniatinski fejelt kapu mellé. A másik oldalon Kiss fejelte óriási helyzetben léc fölé Martos beadását. Az ellentámadásnál viszont Vandenbergh fejese okozott izgalmakat. A 27. percben Varga a lesre játszó belga védők között kiugrott, és a kifutó Pfaff mellett a kapu közepébe vágta a labdát. 1—0. A 35. percben Coeck szabadrúgása a bal kapufa tövéről Mészárosra, s onnan a mezőnybe pattant. A félidő vége felé Vandenbergh fejese alig szállt fölé. Szünet után „visszavonult” a magyar csapat, átadta a területet az ellenfélnek. Az 52. percben Törőcsik lőtt a 16-os- ról mellé, majd Nyilas fejjel MÁRA hibázta el Fazekas jé brnd&J sát Kapkodott a magya» együttes, feladta korábbi támadó taktikáját A 64- percben Czerniatinski éles lövését védte a magyar kapus. Majd Vandenbergh lábáról szedte le a labdát. Aztán Sallai, pár perccel később Csongrádi Váltotta Müllert, illetve Kisst Megismétlődött az argentinok elleni hiba: megpróbáltunk „bekkelni”. A 77. percben „meg is lett az eredménye” a magyar védekezésn ?k, Czerniatinski a jobb alsó sarokba passzolta a labdát. 1—1. Ettől kezdve Belgium csapata tartotta a labdát, s a hátralevő időben már csak Vandenbergh átemelése okozott izgalmat, ám Mészáros ekkor is bravúrral mentett. Ezzel a döntetlennel a magyar válogatott alighanem kiesett a további küzdelmekből, befejezte szereplését a XIL VB-n. DÓKA Az argeptin világsztár, Diego Maradona nem szenved önbizalom hiányában. Legalábbis erről tanúskodik az a kijelentése, amelyet akkor tett, amikor megkérdezték tőle, ki lesz a legnagyobb csillaga a XII, világbajnokságnak. — Csakis én lehetek — hangzott a magabiztos válasz. — Esetleg Rummenigge jöhet még szóba, a brazil Zi- co viszont nem nagy „szám”. A világbajnoki címet védő argentinok mestere, Cesar Luis Menotti — Maradoná- hoz hasonlóan — nem rejti véka alá önbizalommal teli véleményét. — Hogy fti nyeri a mundiált? Brazília vagy Argentína. Éppen ezért nem is aggaszt, hogy már a legjobb 12 között összekerülhetünk a brazilokkal hiszen .előbb, vagy” utóbb, de le kell győznünk őket. Az argentin válogatott egyik legjobb játékosa, Ricardo Bertoni viszont elégedetlen a FIFA csoportbeosztásával: — Lehetetlen állapot, hogy a két legerősebb válogatott egy” ágra került és már a döntő előtt mindenképpen találkozik egymással. A sorsolás nyilvánvalóan az európaiak, elsősorban Spanyolország és az NSZK érdekeit szolgálja. Az argentin szakvezetők árgus szemekkel figyelték a legutóbbi edzésen »'világbajnok csapat csillagát, Diego Maradonát. A megkülönböztetett figyelem oka az, hogy a 21 esztendős kiválóság még a portugál Benfica elleni előkészületi csatán szerzett izomsérülését érzi, és mind a belgák, mind Magyarország ellen úgy tudott csak játszani, hogy a dél-amerikaiak csodaszerei „segítették” fájó lábát. — Sérült izmom újra zavar — mondta Maradona edzés közben Menottinak, a világbajnok együttes szakvezetőjének. Az edzés után a csapatorvos Raul Oliva megjegyezte, hogy nem érdemes erőltetni Maradona sérült lábát, hiszen Salvadort nélküle fel meg lehet Verni. Az argentinok persze azt vallják, hogy nemcsak lehet, hanem kell is győzniük a középamerikaiak ellen. — Szerdáig rendbe kell jönnöm, merF csak papíron tűnik könnyűnek Salvador. Ezt a belgák ellen is bizonyították. Megkérdezték tőle: Elképzelhető-e, hogy ő lesz a VB gólkirálya? — Nem akarok öngyilkos lenni a pályán, azaz nem tervem a góllövés mindenáron való erőltetése. Az egyetlen dolog, ami vezérel: olyan játékot nyújtani sorozatban, amely hozzásegíti Argentínát az újabb elsőséghez. Bünteteti a FIFA Az EFE spanyql hírügynökség gyorshírben jelentette, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága megtárgyalta a hétfői botrányos körülmények között befejeződött Franciaország—Kováit mérkőzés eseményeit. A FIFA 25 000 svájci frankos bírsággal sújtotta a kuvaiti labdarúgó-szövetséget, a válogatott sportszerűtlen magatartása miatt, ugyanakkor figyelmeztetésben részesített« Sejk Fahd Al-Ahmad Al-Jabar Al-Sabaht, a kuvaiti szövetség elnökét, a mérkőzés játékvezetőjének, Miroszlav Sztyn- parnak pedig felfüggesztette bíráskodási jogát. A mérkőzés végeredményét a pályán született 4—1-gyel könyvelték el Franciaország javára. A vailadolidi Jose Zorrilla-stadion rendező gárdája is megrovásban részesült, amiért nem tudta biztositani a mérkőzés zavartalan lebonyolítását. A brazil válogatott nagyszerű képességű balhátvédje, Le- ovigildo Lins Gama „Junior” nemcsak a zöld gyepen járja a szambát, hanem a stadionon kívül is csillogtatja zenei érzékét. Első kislemeze a „Szállj, szállj kanárimadár” 200 000 példányban kelt el és a VB után piacra dobják azt a nagylemezt is, amelyen Junior énekel. * A Csehszlovákia eV.eni ?—0- ás győzelmet követően — ami már az angolok továbbjutását jelentette — a szervező bizottság csapatot kísérő hölgytagjai társaságában, pezsgő és kaviár mellett ünnepeltek Greenwood fiai. Állítólag a súlyos hátsérüléssel bajlódó csapatkapitány, Kevin Keegan is teljesen „megfeledkezett” betegségéről... * A spanyolok is ünnepeltek, hajnali ötig, az erősen vitatható körülmények között született Jugoszlávia elleni győzelmük után. A házigazda válogatott tagjai a spanyol nemzeti italt, a sangriát fogyasztották szorgalmasan, miközben az andalúziai származású Gordillo és Juanito gitármuzsikával járult hozzá a jó hangulat biztosításához. * Brazília svm akar lemaradni Kuvait mögött a bőkezűségben. Az APA osztrák hír- ügynökség jelentése szerint i minden egyes győzelemért 5 000 dollárt kapnak Santana játékosai, ha pedig 4. alkalommal is megszerzik a világbajnoki címet, fejenként 180 000 dollár üti Zicoék markát. VB-morzsák A hétfői Franciaország— Kuvait mérkőzés futballpályá- ra aligha illő jelenetei any- nyira megzavarták az EFE spanyol hírügynökséget, hogy a két meg nem adott gólt is érvényesnek tekintették, és először 5—2-es végeredményt repítettek világgá, a helyes helyett. Kevesen tudják, hogy a spanyol válogatott 28 esztendős robosztus középcsatára, Jesus Satrustegui fiatal korában szerzetesnek készült. 11 éves volt, amikor szülei beadták a logranoi kolostorba, amelyet csak hat évvel később hagyott el, miután beleszeretett egy lényegesen világiasabb tevékenységbe, a labdarúgásba. * Nem várt közjáték zavarta meg az olasz válogatott hétfői edzését a pomtevedrai Pa- saron-stadionban. A tréning kissé „mozgalmasabbra” sikerült a tervezettnél, ugyanis a csapat eddigi szereplésével elégedetlen „tifosik”, az olasz szurkolók a gyakorlás egész ideje alatt gúnyos megjegyzésekkel illették a játékosokat, elsősorban a csalódást keltő két csatárt, Paolo Rossit és Francesca Grazianit. Ez utóbbi annyira lelkére vette a sértegetéseket, hogy az egyik né-’ zővel szópárbajba keveredett, és a tettlegességet csak a felek szétválasztásával lehetett megelőzni; Ezek után Beaírzot szövetségi kapitány lefújta az edzést és csapatával azonnal visszatért a szállodába. * A hétfői Franciaország—Kuvait mérkőzést két illusztris személyiség is megtekintette. Egyikük Don Juan volt, a spanyol király I. János Károly édesapja, másikuk pedig Ab- dul Ladis Khaléd Al-Zayed, az arab olajország madridi nagykövete. A kuvaiti diplomatának vajmi kevés öröme telltetett a látottakban... * Az egész csehszlovák válogatott, Jozef Venglos szövetségi kapitánnyal az élen ugyancsak a vailadolidi stadion nézőterén foglalt helyet A csehszlovákok ellenfélnézőben voltak, hiszen utolsó, sorsdöntő csoportmérkőzésüket csütörtökön Franciaországgal játsszák. A szövetségi kapitány annak érdekében, hogy megnézhessék a találkozóit az estére tervezett edzésit is előrehozta délután fél 4-re, dacolva a hőséggel. * A legjobb 12 között sorra kerülő mérkőzésekre szombaton jelöli ki a játékvezetőket a FIFA bíróbizottsága. A világbajnokság eredménvei: V. csoport: Észak-frország— Honduras 1—1 (1—0), hétfőn játszották. I. csoport: Peru— Lengyelország 1—5 (0—0), III. csoport: Magyarország—Belgium 1—I (1—0). IV. csoport: Szovjetunió—Skócia 2—2 (0—1).