Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-18 / 114. szám

Boszorkányok és ördögűzők Jó napjai voltak a televí- magában él — kiközösítik, lóban azt kaptam, amit a siónak az elmúlt héten. Mind- portájukról elzavarják, ' “ - ­kö- rendező előzetes nyilatkozatai­ban ígért, s, amit ezek alap­ján magamban elképzeltem produktum, amelyik vala- rul fel a néző előtt. A sze- 1952. december. 1954. janu­árja, 1957. tavasza — mind a Így most Magyar Televízió születésé- szerkesztő- nek egy-egy fontos időpontja, „boszorká- két. Este fél tizenegykor (má- Kormányhatározat fogalmazó­egyik sugárzási napra esett szöntését elmulasztják. Pri- valamilyen érdekesség, olyan mitív, szűklátókörű világ tá- produktum, amelyik vala- rul fel a néző előtt. A sze­mély szempontból a többi fö- mek sötétsége, sandasága va­ló emelkedett. Ilyen volt tör- lósággal sugárzik. *— -----­té netesen az ismétlésként su- már megértem a gárzott Bagóhegy __ ^ _ _____ ______ n .va” című dokumentumfilm, jus 13.) mégis csak' keveseb- dik az intézmény megalakítá- mely a maga négy oberhau- beket szomoríthat el ez a si- sáról, megkezdődnek a kísér­seni fesztiváldíjával felesi- —" ’ — • •• ......................— gáz ta érdeklődésemet. Ügy ültem a készülék elé, hogy laghullás című amerikai kar- még minden "élőben. "Ekkor általam nem látott filmet fo- riertörténeten. Akármilyen- még heti 22 órát sugároz a gok megnézni és lám, már az nek is látszik, az élet Holly- tévé, s egy évben hatezer ké- első jelenetek után feltámadt woodban sem fenékig tejfel, szüléket gyártanak. A műsor emlékezetemben a film. Még ott is lehet magányos az em- kiváló ötlete: a tévé fejlődé­vár helyzetkép. Hadd szó- leti adások, elkezdődik a morkodjon a többség a Csil- rendszeres sugárzás, egyelőre csak beszéltek a falulakók, Pusztahencse férfiai és asz- rűségbe, kiváltképpen, hä er szonyai a „boszorkányról”, kölcsileg. jellembelileg nem lődésének is, s beláthatjuk azt amikor emlékezetem képér- különösebben erős. A Csil- az utat, melyet országunk nvőjén már láttam a későbbi laghullás (május 13., 21 óra) jeleneteket, a mindig szösz- sokszorosan rosszabb a Bagó- században. Néhány adat ány- mötölő, tevékenykedő 91 éves hegynél. A nálunk ismeret- nyira meghökkentő, hogy ma öregasszonyt: a rontás széllé- len alkotók nem merték vál- már szinte hihetetlen, mét, az ördög menyasszonyát, lalni igazából a témát. A sze- Miért esett ki emlékezetem- replő egyéniségére, s nem a bői a film? Tudom, nem társadalmi környezetre kon- azért, mert nem tetszett első centráltak, mely annyi nagy- közhely is, óriásit változott a bemutatásakor. Hanem Ságot veszejtett már el. így világ, a magyar társadalom azért, mert délutáni műsor- végül is nem tudtuk meg, bér, belerokkanhat a népsze- sének bemutatásával részesei­vé válunk a társadalom íej­Hát ennyire lent voltunk 20—25 évvel ezelőtt? Akkor nem is éreztük. Hiába, akármilyen élete. Érdemes lesz állomása­it péntek esténként a tévé­történettel, Baló György ro- gyakran nem megtudtuk volna — bizonyá- konszenves kalauzolása mel­időben ment, s ilyenkor az Hollywood valójában miért ember — különféle okok falja a sztárokat. Persze, ha következtében teljes odaadással mereng el a ra jelentős művészi élmény­képernyőn. Érdekés, meghök- ben lett volna részünk —, kentő módon Mihályfy Lász- könnyen elképzelhető, hogy ló dokumentumfilmje az is­métlésben sem vívta ki a fő­műsorba kerülés jogát. Hiá- álomgyári bizalom, s —, ami ba, a szerkesztés határozott fontosabb és szilárd, nem hatja meg a apadása folytán. Ott a díjeső. Különben is kellemet- kesztés” sokkal lenkedő film a Bagóhegy „bo- sabb. Nem időpontokkal ope- szorkánya” — ország-világ rál, hanem pénzzel: amire előtt kikiabálja, hogy Ma­gyarországon akad még hely — nem is a Mátra, vagy a Bakony eldugott rengetegei­lett végigjárni. A Szeszélyes évszakok (má- - ,-i.u íus 15> 20.05) újabb száma ickerhoff rendező több fii- érthetően a szerelem és az ^llom I0- ami épitkezés köré ePítette törté -atom, s , ami neteit. Szellemes volt és — ®yors e^" az ismert témákban is — új- t a ”?í®r' szerű. Magunkra ismerhet- .Stoi tünk szinte minden helyzet ben, magatartásban. Mert a történetek az életet képezték le és erőszakoltság nélkül fogalmazták újra. Gyö- kössy Zsolt rendezése mind­végig derűs hangulatban tar­nem kíváncsi, arra nem ad! Mihályfy László filmje tisz­tességes, művészi értékű mun­ka. Szenvedélyesen elfogult ben, hanem a Duna mentén. — boszorkánypárti. Meggyő- Paks közelében —, ahol értei- zően az, ily módon a néző ro- tuti, a szlnészek remekeltek. konszenve is Vica néni mellé áll. De nem is lehet más­Az Angliából közvetített 27. Eurovízi ó-dalverseny (má ként, hiszen a „boszorkány” jus 15. 21.10) azzal döbben kivételes jellemű, erősségű tett meg, hogy semmivel sem mes, felnőtt emberek, s álta­luk a gyerekek, hisznek még a boszorkányságban, a babo­nában. Persze, ez lenne a ki­sebbik baj. Nagyobb, hogy ember. Már felfedezéséért di- jobb a magyar táncdalfeszti- a környezet hatása alá kerül- csérét illeti a rendezőt, aki válnál. Sőt... Legföljebb a ki nek azok is, akik nem ülnek sokoldalúan mutatja be hő- állítása pazarabb, a felhajtá- fel a szóbeszédnek, de ugyan- sét és a mai boszorkányüldö- sa nagyobb. No, de mit ér az úgy elzárkóznak a boszor- zés társadalmi, tudati okait, kánynak kikiáltott egész, tartalom nélkül? Az öregasz- 25 éves a Magyar Televízió NSZK-beli Nicole száma a többiek, címmel (május 14., 20.25) egyébként nekem is —, nem­— pedig Horváth Ádám rendező készí- csak a zsűrinek — tetszett: a mennyire elkelne Vica néni- tett műfajilag tisztán mégha- benne megszólaló békevágy nek. akinek férje az elsővi- tározhatatlan, ötrészes törté- nagyon időszerű, és jó a mu­lá"'iáboiúban odamaradt, fia neti áttekintést. Nagy élvezet- zsikája. tízévesen meghalt, egyszál tel néztem az első részét. Va- (ok) szony elől, mint Segítés helyett Elevenen, vagy holtan 1945. május 9. — a szovjet katonák kitűzték a sarló­kalapácsos vörös zászlót a berlini Reichstag épületére. Meg­született a győzelem. A haladó gondolkodású emberek szemé­ben ennek a napnak ma is ugyanakkora a jelentősége. Ám akadnak olyanok — és sajnos nem kevesen —, akik nem akarnak tanulni az eseményekből, s újabb világégésbe ta­szítanák az emberiséget. A Szputnyik című lap legújabb szá­mának vezércikke, A szerkesztő noteszából, e gondolatok­ra utal. Alekszej Zsilcov a Szovjetunióból kivándorolt zsidók, ról ír Egy szovjet zsidó sorsa Amerikában címmel. Jevgenyij Csazov akadémikus A szív szolgálatában cí­mű publikációjában a szív- és érrendszeri betegségekről ír. Különösen azért figyelemre méltó írás, mert benne magya­rázatát találhatjuk annak a kedvezőtlen jelenségnek, mely szerint a fiatalabb korosztályokat is egyre gyakrabban sújt­ja ez a betegség. Az autósokat érdekelheti Az orosz autó böl­csőjénél című írás. Többek között tudósít egy 1897-es szent­pétervári utcai gépkocsitorlódásról, amikor a városban már mintegy 150 autós „száguldott”. A Szputnyik könyvespolca ezúttal Jelena Rzsevszkaja katonai tolmács feljegyzéseit kínálja Megtalálni Hitlert — elevenen, vagy holtan címmel. Rom kerti muzsika A pásztói Lovász József Művelődési Központban hosz- szabb ideje kísérleteznek a nyári szabadtéri művelődési programok legvonzóbb, leg­célszerűbb megtalálásával. Az idei elképzelés szerint a nagy­község központjában, a hely- történeti múzeum szomszéd­ságában fekvő romkertben zenei előadásokat tartanak. A Romkerti muzsika című soro­zatban elsőként május 31-én a BM Duna mű­vészegyüttese mutatja be ze­nés, táncos műsorát, majd június 7-én a Tinódi együttes komolyzenei koncertje követ­kezik. Egy héttel később a szintén kedvelt középkori zenét játszó Bakfark lant­trió és Kecskés András együt­tese mutatkozik be. Az elő­adások este 7-kor lesznek. C kategóriában Klubvezetők képzése A salgótarjáni József Atti­la Művelődési Központ C ka­tegóriás alapképzési tanfolya­mot vezet az ifjúsági klub­vezetőknek. A tanfolyam hall­gatói pénteken ütötték fel hadiszállásukat három napra a TIT megyei szervezetének Gedőctetői bázisán. A tanfo­lyamon — minthogy közösen szervezett — részt vettek a szomszédos Heves megye ifjúsági klubjainak vezető is. A résztvevők elméleti és gya­korlati képzést egyaránt kap­tak. Szabó Sándorné, az egri Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskola tanára az életmód és a kultúra kérdéseiről tartott előadást, Síje Sándor székes- fehérvári népművelő a játék szerepéről szólt a fiatalok ne­velésében. s egyúttal bemuta­tót is rendezett. Szívesen keresik fel a község lakói Xagylócon a helyi könyvtárat. A nyolcezer kötetes könyvtárnak több mint kétszáz olvasója van. Képünkön: Szeles Gábor és Lórik Asmes iskolai tanulmányaikhoz folytat kutatásokat a könyv­tárban. „Ez jó mulatság, férfimunka volt1.'" Gépiparisok sikere Egyre több betűszó kering a köztudatban a diákok erő­próbáihoz kapcsolódóan: beszélünk TTUSZ-ről (az úttörők komplex tanulmányi versenye), OKTV-röl (az országos kö­zépiskolai tanulmányi versenyt rejtik a betűk). Amióta a szakközépiskolai hálózat kialakult, létrehozták az OSZTV-ét is, mely a számukra hirdetett országos szakmai tanulmá­nyi versenyt „rejti’’. Május elsején, a felvonuláson még nem harsogott a hangosbemondóban, bár a város és a megye örömei közé tartozik, mint a többi középiskola, szakmunkásképző kiug- róbb eredményei a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskola két negyedikes tanulója 1., illetve IV. helyet szerzett ezen a szakmai tanulmányi versenyen. Hogy ez mi­lyen komoly dolog? A két nyertes felvételi nélkül jut be a műszaki egyetemre! Míg a két sikeres tanulóra várunk, Pataki Ferenc igaz­gatóhelyettessel beszélgetünk az előzményekről. — A gépészeti szakmacso­port versenyén az iskolai szin­tű selejtezőn 2600 fiatal indult országosan. Középdöntőbe 260-an kerültek, országos dön­tőbe 83-an, 52 iskolából, ebből gépészeti szakcsoportos 20 fia­tal volt, ketten a mi iskolánk­ból. Azt tudtuk, hogy az első négy helyezett felvételi nélkül kerül be a szakirányú főisko­lára, egyetemre —, de abban csak titkon bíztunk, hogy mindketten közéjük kerül­nek. .. Amiért Pataki Ferenc külö­nösen illetékes nyilatkozó: az elméleti tárgyakból Várnagy Imre műszaki tanár mellett ő is segített a fiataloknak a fel­készülésben. Szakmai gyakor­latból Angyal László oktató volt a mesterük. — A fiúk legnagyobb örö­me természetesen a felvételi nélküli bejutás az egyetemre, de az sem elhanyagolható szempont, hogy mentesülnek a szakmai tárgyak érettségi vizsgáitól és már most szak­munkásnak tekinthetik ma­gukat! Az iskola pedig máso­dik helyet ért el az intézmé­nyek versenyében, megelőzve ezzel sok hírneves szakközép- iskolát. Kicsöngettek, jönnek a fiúk. Az első helyezett Bagyinszki Gyulában és a negyedik Szá­lai Lászlóban sok a közös. Mindketten kollégisták — Gyula szandai, László a Heves megyei Selypről került Salgó­tarjánba. Mindketten első he­lyen ezt az iskolát jelölték nyolcadikos korukban a je­lentkezési lapon. És bár (ahogy ez a döntésük is mutatja) alapvetően műszaki érdeklő­désűek, mérnökök szeretnének lenni, a „nem ide vágó” köz­ismereti tárgyakban is a leg­jobbak közé tartoznak. Szim­patikus, szerény fiatalok, ám nem „álszerények”! — Nagyon örülünk a siker­nek, de őszintén megvallva, nehezebb feladatokra számí­tottunk a döntőben... — Március 2-án, az iskolai selejtezővel kezdődött a ver­seny. Azaz ‘januárban, ami­kor Várnagy Imre tanár úr szólt, hogy érflemes lenne in­dulni, készülni erre. Nagyrészt az iskolai anyagon alapult, ta­lán csak matematikából, fizi­kából volt erősebb a követel­mény. Jó érzés volt, hogy a miskolci, debreceni, szegedi, székesfehérvári és fővárosi na­gyobb iskolák képviselői kö­zött is jól helyt tudtunk állni. Pataki Ferenc elárulta, hogy nagyon kévésén múlt, hogy nem lett „dobogós” Szalai László is, igen szoros mezőny alakult ki. Sokszor hallottam már riportalanyoktól az obli- gá, mondatot: „Ez nemcsak az é.i sikerem, sokat köszönhetek a kollektívának is... ” Ez hol őszinte, hol nem. A fiúk nem mondták ezt a sablonos szö­veget, de amit az osztályuk­ról. a felkészítő pedagógusok­ról meséltek, az erre utal. — A mi osztályunkban nem bűn, ha valaki többet akar, hajt, sőt: tanul! Félévkor mi nyertük az iskolai tanulmányi versenyt, erősebb a közösség a többinél. A felkészülésben sok segítséget kaptunk az iskolá­tól : bejártunk délutánonként a szaktanárokhoz, az egyetemi felkészítőn túl a versenyre kü­lön is adtak feladatokat. Ha nem sikerült volna az első négy között végezni, akkor is nagy előnyünk lett volna az érettségin és a felvételin, eb­ben biztos vagyok. — Hová tovább? — Én a budapesti műszaki egyetem gépészmérnöki kará­ra, Laci a miskolci nehézipa­ri műszaki egyetem gépész- mérnöki karára adta be a je­lentkezési lapját. A mi csalá­dunkban nem' volt még eddig mérnök —, ha minden jól megy, én az leszek. Hogy mennyire tudom, mire vállal­koztam? A FEB-levelezés, tá­bor során találkoztunk mű­szaki egyetemistákkal, sok mindent hallottunk a pálya problémáiról és szépségeiről egyaránt. Nem lesz könnyű olyan munkahelyet találni, ahol az ember meg tudja va­lósítani minden elképzelését —, de ez nagyban az illetőn is múlik! — Optimista vagyok én Is. Nagybátyám szintén ebben az iskolában végzett, mérnök lett, most menedzserképzőn van Olaszországban. Tanulni és akarni kell. A matematiká­ban, fizikában bizonyára a gimnáziumból érkezettek előnyben lesznek, de nekünk meg a gyakorlat lesz köny- nyebb... ☆ Szolnoki István igazgató is optimista. „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” — jegyzi meg a fiúk helytállásával kap­csolatban. Nem „régi szeke­res” még itt — 5 is Pataki Fe- renctől tudja meg, hogy tíz esztendővel ezelőtt, még a „technikumi korszakban” volt utoljára hasonló sikere az is­kolának. Igaz, akkor az még nem járt automatikus egyete­mi felvétellel. De, hogy a fel­sőfokú továbbtanulási arány javítására van lehetőség ma is, azt igazolja a most kifutó ne­gyedik bé jó színvonala és a mostani beiskolázás. A túlje­lentkezésnek köszönhetően va­lószínűleg jobban sikerül ki­szűrni a nem ide valókat, több lesz az igazán jóképességű, to­vábbtanulásra javasolható fia­tal. És kevesebb az elképzelé­seiben csalatkozó tanár és diák! G. Kiss Magdolna KOSSUTH RADIO: ».27: Hagyomány és modernség a mai Inaiéban. I. rész 8-57: Népdalcsokor 9.44: Rímek és ritmusok 10.05: MR 10—14 n-35: Jindrich Bauer fúvöszeneka­ra játszik 10.40: Korabarokk muzsika 11.30: Szép remények 12.43: Törvénykönyv 13.00: A Rádié Dalszínháza 15.07: Éld világirodalom 15.28: Nyltnlkék — Kisiskolások műsora 16-00: Zengjen a muzsika! 17.05: Arcélek. II. rész 17.36: Psota Irén sau/.onfelvételei­ből 17.45: A Szabó család 19.15: Nótaest 20.00: Színház! esték Romáram­ban 20.30: Réti József speraárlákat énekel 21.05: Pályamódosítás 21- 35 Villon és a többiek 22- 20: Tíz perc külpolitika 22.30- Kecskés András lanton és gitáron Játszik 22.50: Kapcsolataink 3.00: A dzsessz világa 0.10: Magyar művek rézfúvókra PETŐFI RADIO: 8.05: T. Varga Anikó népdalokat énskől 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Társalgó 10*00: ^enedélelőtt 12*25: Gyermekek könyvespolca 4 NÖGRAD - 1982. május 18., kedd 1 12.35: Melódiakoktél 13.29: Éneklő ifjúság 14.00: Kettőtől natig... 18.00: Tini-tonik 18.35: Beszélni-nehéz 18- 47: Operettmuzsika 19- 25: Véleményem szerint Nemes György írása 19.35: Csak fiataloknak! 20.35; Magyar anekdotakincs 21.03: Fenntartott hely 22.48: Olasz népdalok 23.20: Könnyűzene Prágából, Berlinből, Moszkvából és Szófiából MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Hírek, időjárás}e’entes tar­talomismertetés. 17.05: Kulturális kaleidoszkóp. (A tartalomból: Műszaki értelmiség a borsodi üzemekben. — Program és érdek­lődés a öalgótarjáni művelődési házban. — Vizsgaláz a főiskolán. Szerkesztő: Antal Magda. — Közben: Féltett kincseink. . . Az Esri Kép­tár. . . Lengyel László előadása. 18.00: ÉszAk-mo^varországi króni­ka. (A Nógrád megyei Tanács VB az építő és építőanyagipari helyzetének javításával kapcsola­tos feladatokról tárgyal. — Nem­zetközi vízügyi tanácskozás Eger­ben. — Borsod megyei mezőgaz­dasági helyzetkép.) 18.25—18 30: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétoma 8.05: iskolatévé Kémia iáit. Isk 7. oszt.) 8.35: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) 9.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) 9.35: Környezetismeret / (ált. isk. 4. oszt.) 10.35: Deltácska 13.55: Iskolatévé — Deltácska (ism.) 14.15: Környezetismeret (ált. Isk. 8. oszt.) (ism.) 14.30: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.) (ism.) 15.05: Fizika (ism.) 15.30: Kémia (ism.) 16.05: Hírek IS.10: Életet az éveknek 1S.40: Reklám Ifi.45: A változó falu 17*15: Pannon krónika 17.45: Reklám 17.55: Szól a nóta 18.20: „Ezer szállal" 19.00: Reklám 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A Buddenbrook ház Xl/10. rész V 20.55: Győr-SoDron megyéi tájkép 21.10: Stúdió ’82. 22.10: Milyen partnerek vagyunk? 22.55: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Tskolakerülgető 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Reklám 21.50: Krimiben tudós BESZTERCEBÁNYA: *18.30: Gazdaságpolitikai magazin 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés 19.30: Tv-híradó 20.00: Mi. alulírottak ■> (bef.) rész 21.15: A munkaerő-problémáról 21.45: r;/. történt 24 óra alatt 22.00: Kamarahangverseny 22.45: Hírek 2. MŰSOR: 20.00: Az ifjúsági tv-klub műsora — 2. rész 21.15: időszerű események 21.45: Matematika mindenkinek Salgótarjáni November 7.: dél« után fél 4-től: A hóhér testvére. Színes, szinkronizált NDK kaland­film. — Kohász: Félelem a város felett. (16) Színes francia—olasz bűnügyi film. — Tarján vendég­lő: Kóma. Szinkronizált USA bűnügyi film. (16) — Balassa­gyarmati Madách: Hegyi embe­rek. Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. — Nagybátonyi Pető­fi: Requiem. (14) Színes magyar film. — Bányász: I., mint Ika­rusz. (14) Színes francia bűnügyi film. — Pásztói Mátra: Me­semozi: Békabclcső. — Rét­sági Csendestárs. (16) Szí­nes kanadai bűnügyi film. — Kisterenyei Petőfi: Feltámadás. I—II. Szinkronizált szov,at Mm. — Jobbágyi: ... Es megint düh­be jövünk. Színes olasz’ filmvíg­játék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom