Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
// dolgozni csők pontosan, ahogy Szaporodó „szerencse" Az elnök büszkesége Kevés brigádnak adatik meg az, hogy oly rövid idő alatt oly meredek íven fussa ki formáját, mint a NÁÉV gép- és járműjavító telepén dolgozó Zsukov brigád. Kar- kus János csapata 9 éve szövetkezett össze, s azóta lajstromuk nem kevesebb mint öt aranykoszorús jelvény, ráadásnak meg két vállalat kiváló ifjúsági brigádja elismerés. Ilyen sorozatra már érdemes felfigyelni. A most tíztagú brigád gondjaira több mint harmincféle típusú jármű javítását bízták. Egyformán kell érteniük a daruskocsi, teherautó, dózer, dömper és csipegető szerkezetéhez. Értenek is, noha tudományuk — lévén zömmel huszonévesek — még nem rutinból, nem tapasztalatból táplálkozik. A csapatot nem csak érdemei, hanem ötletei, kezdeményezései révén is jegyzik a vállalatnál. Zsukovék voltak az elsők, akik a rokkantak nemzetközi éve alkalmából társadalmi műszakot kezdeményeztek. Zsukovék járműjavítói önérzetét sértette a legjobban az is, hogy az utcáról bebámészkodók MÉH- telepnek nézték munkahelyüket, s már jöttek volna be hulladékvasat vásárolni. A dolgot annyira restellték, hogy nem nyugodtak, míg rendbe nem tették az egész telepet. — Kezdeményezés? Ahhoz csak egy jó ötlet kell — morfondírozik maga elé a kevés beszédű brigadéros. Majd fölpillantva: — Az meg valahogy mindig előadódik. A többi már megy szinte magától. Megy ám, ha viszik! Csakhogy ebben a csapatban mindig akad négy-öt ember, aki azonnal értve a szóból, lendíti magával a többit is. Ez is Zsukovék egyik szerencséje. Mint ahogyan annak tartják ők azt is, hogy telepített helyen könnyebb a közösséget összetartó szálakat erősítget- ni, mint a szétszórtan dolgozóknál. Szerencséjük közé sorolják, hogy csupán ketten járnak be közülük messzebbről a telepre, nem kell any- nyira vigyázni a percekre műszak végén. Az meg aztán egészen kivételesen jó fogás, hogy brigádtag maga a KISZ- titkár is, így aztán nem oly nehéz megtalálni azokat a pontokat, ahol a csapat legjobban segítheti a fiatalok akcióprogramját. Valóban, mindez szerencse volna? Ahhoz túlságosan is rendszeresen ismétlődik. Arról van szó inkább, hogy a brigád tagjai már régen be-' látták, s rendre tapasztalják: kinek-kinek munkája szerint. Karkus János nem ijedős ember, s, ha úgy látja, hogy a legjobban és leggyengébben húzók munkája közt ezer forintnál is több a különbség, akkor eszerint javasolja* a jutalom szétosztását. Tényekkel érvel, s azokat annak is el kell fogadnia, aki éppen a rövi- debbet húzza. — Nem volt még ebből harag köztünk — mondja a brigádvezető. — Belátjuk, hogy nem tud mindenki egyformán részt venni a közös megmozdulásokból. De kapni a jutalomból annak kell többet, akinek érdemei is nagyobbak benne. Itt ez a rend, maguk Is maguknak alakították így ki. Bevált, tehát ragaszkodnak hozzá, hadd szaporodjon egy- gyel szerencséik száma! — sz. m. — Cserháti Zoltán, a szügyi Madách Imre Termelőszövetkezet elnöke ugyancsak elfoglalt ember, hogy mégis sikerült a közös gazdaság irodájában ráakadni, az csupán a véletlen műve A vetkezők viszont korántsem a képzelet szüleményei, hanem egy kis gazdaság nagyon is valós eredményei, amelynek elérésében igen nagy szerepe volt az elnöknek is. A vezetés csapatmunka Negyedszázad „címerben" V . Hogyan lesz valakiből anyakönyvvezető? Talán úgy, mint másvalakibő szobrász, újságíró, színész, vagy más. ÜQV, hogy nem akar azzá lenni. Nem mindenáron. Nem az eleve elrendeltség szorgalmával, boldogságával meg boldogtalanságával, hanem a kiválasztódás útján járva, akár önkéntelenül is, mégis elsősorban mások által felfedeztetve, más időszerűségek és feladatok által meghatározva De mindig, mindvégig valamilyen belső tablettái, emberségtől erre, vagy arra az útra predesztinálva. És akkor mái csak fel kell fedezni másoknak. hogy „ez a Kati alkalmas lenne..." Mutatom a személyi igazolványomat és már az első oldalon hibát talál benne. Nincs feltüntetve, melyik kerületben születtem Budapesten. Ezt az okmányt lejárat után Győrben cserélték, az ottani anyakönyves most csuklik egyet. A születést. a házasságot és a halált külön anyakönyvekbe vezetik. Egy könyvben háromszáz oldal van és ezerkétszáz beírás kerülhet lapjaira, amelyeken kaparni, javítani nem lehet. amelyekbe különleges tol- lal-tintával szabad csak írni, de szigorú előírás intézkedik arról is, hogy hová kerülhet a pont és a számokat mindenütt betűvel is ki keli írni. Salgótarjánban, a városi tanácson. ott ahol Balázs Sán- dorné (Kati néni) ióideje immár másodmagával az anyakönyvvezető sok méternyi anvekönyvpt őriznek, mint a kincset. Mert persze ezek a vaskos dokumentumok titkosak Is — nem csak nehezek. Mutatja a jobb karját — vásta- gabb-izmosabb, mint a bal. „A rengeteg írástól, a feszes tartástól, mert minden betűt szépen ki kell rajzolni, nem lehet lazán firkálni, azért...” A városi házasságkötő terem ötödik átépítését is megérte már és most sem elégedett. „Nem igazán szép ez a terem, nem elég ünnepélyes, nem elég meghitt...” De ezt talán mégis elsősorban ő érzi, ő látja, hiszen az ifjú párok többsége jóformán az anyakönyvvezetőt is alig látja az érthető izgalomtól. De vannak érthetetlen, furcsa, neveletlen, sőt, embertelen esetek is, és talán inkább csak mostanában. „Nem mutathatom, de belül remegek a felháborodástól, amikor azt látom, hogy az ifjú pár unottan kinézeget az ablakon, éppen- csak az orrát nem piszkálja.” Máskor meg kell állni a szertartásban (ha ez a helyes kifejezés itt), mert a nagy előszeretettel esküvőkre cipelt gyereksereg éktelen lármát csap. Akkor vagy észhez térnek. vagy rájuk kell szólni. Az esketést semmi nem zavarhatja. Még az „igen” helyén a „nem” sem! »Név nélkül mondom, de hozzáteszem, ma is együtt vannak, egy alkalommal a vőlegény a hivatalos kérdésre „nem”-et mondott. Döbbent csend, megismételtem a kérdést, talán észhez tér, újra csak: „nem” .. De akkor már nem tartottam hatásszünetet, azonnal rákérdeztem ilyen hangsúllyal: „neeerh?!” Ügy jött az igen, hogy szinte csattant. .. Később nem győzött szegény mentegetőzni, annyit mondta magában az igent, hogy megzavarta.. Van ilyen, és minden látszólagos köny- nyedség is szinte minden esetben nagy stresszhatásokat igyekszik leplezni.*» Balázs Sándorné éppen negyedszázaddal ezelőtt, 1957 tavaszán öltötte magára először a címeres szalagot, itt, Salgótarjánban, ugyanabban a teremben, ami azóta többször átépült. G maga így határozza meg szülőhelyét: Zagyva-rakodó, kilenc, első kolóniái, hármas ajtó. A költőn „fordítva” egy keveset1 nem az a fontos honnan jövünk, hanem, hogy hová igyekszünk. . . De az irányt mégis csak az indíttatás adja. A háborús években kimérő lány volt az öblösüveggyárban, apja bányász, tőle tanult emeberséget, a gyárban Valenta bácsitól munkásbe- csületet. „A kimérő lányok tették míniummal a' piros pontokat a poharakra, azt gravírozták aztán a csiszolók, ez volt a hitelesítés...” A mérce. Olcsó párhuzam lenne azt mondani, hogy nemzetiszín szalaggal övezve az eske- tésen is mércét jelöl minden alkalommal annak a kettőnek, aki elé áll? Negyedszázad alatt vagy ötezer párnak jelölte ki az emberi hitelesség láthatatlan piros pontját Nem rajta múlik, ha kevesebb az ember. „Az első, ,az volt a legnehezebb. Dr. Wan- ka Lajos volt akkoriban az anyakönyvvezető, már letettem a vizsgákat, amikor egy napon egyszerűen azt mondta: — Na most maga esket, menjen csak nyugodtan, majd én is beülök. Tőle tartottam, attól, hogy majd hibát talál benne... Velem együtt emlékezhettek az ezüstlakodalmukra az elsők, tudom, most is együtt vannak, nem is titok tulajdonképpen: a vőlegény Kovács Pál volt Űjaknáról, a mennyasszony Brusznyai Erzsébet Károlyiról...” Negyvenöt május elsején a salgótarjáni nagygyűlésen verset mondott, verset, amelyet — alig hiheti az ember! Szaka sits Árpád írt „Május győzelmi éneke” címmel. Dolgozott a pártiskolán, részt vett egyetlen női küldöttként a XIV. bányászkongresszuson 1948-ban, ő volt a második munkáskáder a közigazgatásban, az első Nagy Lajos bányász -polgármester, együtt élt ezzel a várossal, együtt lélegzett, egy utat jár mindenkivel. Mindazokkal, akik az életre igent mondtak. T. Pataki László — A jelenlegi, nehéz időszakban a szügyi termelő- szövetkezet árbevétele, öt év alatt alig negyvenmillióról 103 millióra nőtt. Hogyan érték ezt el? — Igyekeztünk meghonosítani a jó módszereket, az újszerű eljárásokat, nem féltünk a kezdeményezésektől, a kockázatvállalástól, elsősorban azokon a területeken — például a növénytermesztésben — ahol a leggyorsabb az előrehaladás. — Milyen szerepe volt önnek ebben, mint a termelőszövetkezét elnökének? — Egy mezőgazdasági nagyüzem vezetése csapatmunka, ahol csak akkor mennek jól a dolgok, ha valamennyi vezető jó irányba húzza a gazdálkodás szekerét. Sőt azt is állítom, a kiegyensúlyozott, biztonságos gazdálkodáshoz olyan tagságra is szükség van, amelyik megbízik vezetőiben, de ha kell kritikával is segíti munkájukat. — Mezőgazdasági tevékenységükben a csúcs körül járnak, már ami a 11 aranykoronás földjeik termőképességét illeti. Hogyan látja a további feilődés útját? — A növényterjesztés belterjességének további növelése olyan költségnövekedéssel járna, amely már nehezen lenne elfogadható. Az állattenyésztésben most térünk át a gazdaságosabb hústermelésre, de a legfontosabbnak az ipari tevékenység fejlesztését látom, a háztáji gazdálkodás integrálása mellett. Amire a legbüszkébb — Irodájának vitrinjében egy órmótlannak tűnő gázkonvektor díszeleg. Megmagyarázná, hogyan került oda? — Ez az órmótlan gázkonvektor tavaly 30 millió forintot jelentett a termelőszövetkezetnek. Ennyit ért ugyanis szerelési tevékenységünk és alkatrészgyártásunk, amelynek során kooperációban gyártjuk ezeket a berendezéseket a FÉG-nek. Ügy vélem, megilleti az a hely a vitrinben... — Ha most ajánlanának egy százmilliós bevételt biztosító ipari együttműködést, mit válaszolna rá? — Nem ijednék meg tőle. Sőt — ha nem is ilyen, de alig valamivel kisebb nagyságrendű — felfutásra számítok is. A traktorosoknak és sok más dolgozónak a téli hónapokban is munkát kell adni. S abban a szerencsés helyzetben vagyunk, az iparban akkor van az év végi hajrá. Miért ne segítsünk nekik? — Mennyivel több energiát igényel a mai vezetés mint néhánv évvel ezelőtt? Mo:„ lényegesen többet kell gondolkozni, kezdeményezni és kockáztatni. Szerencsére szellemi javakkal el vagyunk látva, tizennégy egyetemet, főiskolát végzett szakemberünk van. S kamatoztatják is megszerzett ismereteiket. — Egy kiváló címet elért termelőszövetkezet elnöke, tud valami receptet ajánlani a többieknek? — Csak a ml tapasztalatainkból kiindulva javasolhatnám, hogy kössenek hosszú távú szerződéseket magyar nagyvállalatokkal, amelyek alapanyag-ellátása biztosított. Igaz. egyre nehezebb lesz partnereket találni, de sok ajtó nyitva áll még a termelőszövetkezetek előtt. — Április negyediké alkalmából a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta, most az ön által vezetett gazdaság lett kiváló, évről évre jobb eredményeket érnek el. Mire a legbüszkébb? — Arra, hogy két olyan vezető van a termelőszövetkezetünkben, aki bármíVor a helvemre állhatna... Z. T. Rohamcsapai- a vasalóban NÖGRAD - 1982. május T., szombat Épül, gyarapodik a megyeszékhely. Salgótarján. Az építőkön múlik, hogy középületeink, lakótelepeink harmonikusan illeszkedjenek a természetbe. Amolyan igazi rohamcsapat a Salgótarjáni Ruhagyárban a Kállai Éva vasalóbrigád. A 18 asszony kulcsfontosságú helyen dolgozik. Tőlük függ, raj- tu': múlik a szállítás pontossága. — Ezt úgy kell érteni — magyarázza Bucsánszki József né brigádvezető —, hogy ha valahol a szalagon elcsúsznak az idővel, nekünk kell behozni. A tőkés bérmunkáknál még az órák is számítanak, hiszen a vevő is pontosan küldi a kapuhoz a kamiont, azt várakoztatni nem lehet. Az idő nagy úr a piacon, s ha sürget, a vasalóbrigád kész a pluszműszakra. A tavaly nyári líbiai szállítást még most is emlegetik. Szombattól hétfőig szinte megállás nélkül dolgoztak, gomblyukaztak, hóloztak is, hiszen a csapat zöme univerzális ember, bárhol megállja a helyét. Pilisi András- nénak, a brigád egvik alapítójának még a vacsorát is utánahozta a férje „legalább éhen ne hali nekem” zsörtölődésse! Mindenesetre -a hétfő délelőtt tíz órakor startoló repülőgép rakterében ott volt ^ több ezres ruhagyári szá’iítmány A hatalmas nekiveselkedés- nél gyümölcsözik igazán a brigád összeszokottsása. eevmns megértése, a segít őkészség. A kállaii” asszonyoknak bőven van alkalmuk —. mert megteremtik — egymás megismerésére a vasalótermen kívül Is. Szabó Istvánné, aki egyben csoportvezető is itt, így számol be erről: — Kivettük részünket a városszépítés! akciókból: fásí- tottunk, parkosítottunk a Besz- terce-lakótelepen, virágokat ültettünk a vállalat előtti kis téren. Pártfogoljuk az öregek napközi otthonát, s idén februárban kapcsolatot teremtettünk a szomszédos gyermek- és ifjúságvédelmi intézettel. Kézimunkázásra alkalmas kelmét, fonalat adunk, legyen mivel foglalatoskodniuk a lányoknak. Már hagyomány ebben az asszonycsapatban, hogy évente kétszer több napos kirándulásra indulnak. Megjárták Szegedet. Pécset, idén valószínűleg Csehszlovákia lesz az úticél. Rendszeresen eljárnak moziba. s kéthavonta színházi előadást néznek meg. Petiig asszonvok valahányan, családdal törődnek, gyereket nevelnek. S nem is házi háborúskodások árán tart együtt a brigád Akkor hogyan van minderre Ideiül?? — Egyszerűen Jó előre tud- iuk. mikor hova készülünk, s aszerint intézzük otthon a munkánkat — magvarázza meg Pillslné. — Az a 16. hogv nagyszerűen érezzük masunkat egymással. s ezért -kár egv' kis áldozatot is érdemes hozni. A két évtizede együtt dolgozó Kállai Éva vasalóbrigád elmúlt évi eredményei elismeréseként Vállalat kiváló brl- eádia címet kapott. m. sz.
