Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-30 / 125. szám

F egy verzetkorlátozás „Á Szovjetunió kész messzemenő megállapodásra‘ Púja Frigyes Kanadába látogat Púja Frigyes külügyminisz- dai tárgyalásait követően a ter Mark Macguigan kanadai magyar külügyminiszter New külügyminiszter meghívására Yorkba utazik, ahol részt vesz május 31-én hivatalos látoga- az ENSZ-közgyűlé& II. rendkí- tásra Kanadába utazik. Kana- vüli leszerelési ülésszakán. Ha a washingtoni vezetés Arbatov ismételten aláhúz- Szovjetunió már 14 hónappal valóban hajlandó jóindulatot ta, hogy magában az Egyesült ezelőtt javasolta ezt. tanúsítani a különböző tár- Államokban is felélénkült a Reagan e lépését ugyan po- gyalásokon, jelentős mérték- háborúellenes, a fegyvekezés zitívnak minősítették a Szov- ben csökkenteni lehet a nem- politikáját ellenző mozgalom, jetunióban, de irreálisnak zetközi feszültséget, előre le- Abban ma már nem csupán tartják az amerikai álláspon- het haladni a fegyverzetcsök- a fiatalok vesznek részt, ha- tot, mely ezzel párosult, hi-' kentésben és -korlátozásban, nem az üzleti körök, az egy- szén a Szovjetuniótól saját ha- mivel a Szovjetunió kész a házak képviselői, orvosok, és dászati fegyvereinek igen je- messzemenő megállapodásra, sokan mások. E mozgalomnak lentős korlátozását követel- Ezt hangsúlyozta a kilences tett engedményt Reagan el- né meg, miközben az Egye- stúdió szovjet tv-műsor szom- nők, amikor kijelentette: haj- sült Államok csak egyetlen te- bati adásában Georgij Ar- landó a hadászati fegyverek rületen hajtana végre vi- batov akadémikus és Nyiko- korlátozásáról folytatott tár- szonylag kisméretű csökken- laj Sislin, az SZKP KB kon- gyalások felújítására. Mint is- tést, a többin viszont növelné zultáns csoportjának vezetője, meretes, szögezte le Arbatov, a a rendelkezésére álló hadásza­ti fegyvereket. Egyetlen, most ' megkezdett fegyverkezési programot sem állítanának le — hangoztatták a műsor részvevői, akik — a Pravdá­ban szombaton közzétett cikk­hez hasonlóan — William Clarknak, Reagan nemzetbiz­tonsági tanácsadójának leg­utóbbi harcias hangú és a fegyverkezést hirdető beszédé­re hivatkoztak bizonyítékként. Arbatov és Sislin azt han­goztatta, hogy Reagan kijelen­tései elsősorban az ENSZ kü­szöbönálló rendkívüli lesze­relési ülésszakának, illetve az elnök soron következő nyu­gat-európai útjának megköny- nyítésére szolgálnak, propa- gandajellegűek. Nyikolaj Sislin a műsorban utalt a Szovjetunió keleti te­rületén elhelyezett közepes hatótávolságú nukleáris raké­ták problémájára, amelyről Leonyid Brezsnyev is említést tett. „Meg lehet oldani a ra­kéták problémáját is — de csak olyan tárgyalásokon, amelyeket az érintett féllel folytatunk, akinek kezében az olyan nukleáris eszközök van­nak, amelyekkel a mi rakétá­ink szembenállnak. Sajnos azonban azok, akikhez ez az üzenet szól, egyelőre hallgat­nak” — mondotta. Kínáról szólva a műsor résztvevői úgy vélekedtek, hogy a helyzet változatlanul bonyolult és ellentmondásos. A kínai párt- és álamappará­tusban folyó átszervezés és tisztogatás például több mint húszmillió embert érint és most Teng Hsziao-Ping em­berei kerülnek az előtérbe. Folytatódik a küzdelem a kü­lönböző csoportok, frakciók között mind a legfelső szin­ten, mind a többi hatalmi fo­kozatban. így — hangoztatták a szovjet televízió műsorában — még korai lenne azt mon­dani, hogy Kínában létrejött a hosszú távra szóló politikai stabilitás. A ^Szovjetunió, a béke érde­keitől vezettetve, kész arra. hogy rendezze kapcsolatait Kínával, mégpedig úgy, hogy az senki érdekeit se károsít­sa. (MTI) AÁSZ-határozat Az Egyesült Államok azon- ta. A dokumentum felhatal- nal szüntesse be Nagy-Britan- mázzá a latin-amerikai orszá- niának nyújtott támogatását gokat, hogy maguk válasszák és vessen véget az Argentína meg Argentína megsegítésének elleni gazdasági szankcióknak általuk legjobbnak tartott — ezt a felszólítást tartalmaz- módját. Az AÁSZ 21 tagjából za az Amerikai Államok Szer- 17-en szavazták meg az ar- vezetének (AÁSZ) külügymi- gentin határozati javaslathoz niszteri értekezletén — közép- viszonyítva jóval mérsékel- európai idő szerint szombaton tebb megfogalmazású doku- reggel — elfogadott határoza- mentumot. (MTI) Tollhegyen „Elrettentő erő, 82” néven trombitálta össze a, NATO az Olaszországi La Spezia kikötője előtt azt az amerikai, an­gol, görög, olasz és török haditengerészeti erőt, amelynek a terv szerint június 27-ig kell a Földközi-tengeren kipró­bálnia harckészségét. Meglehet, voltak admirálisok, akik irigykedve gondoltak a Falkland-szigeteknél folyó had­műveletekre. Az az igazi! Ott harci körülmények között, nem pedig csak ilyen-olyan feltevések alapján „vizsgáz­nak” matrózok és pilóták, hajók és rakéták, repülőgépek és torpedók... Nem tudni pontosan, mekkora volt a brit részvétel ezen a flottagyakorlaton. Valószínű, hogy a tervezettnél ke­vesebb, hiszen őfelsége hajóinak egy része a Falkland- szigetek körüli flottacsoportosításban kapott helyet és har­ci feladatot. Ám meglepetéssel nem is az angolok szolgál­tak, hanem a görögök. Azért, mert az Égei-tenger légterét a görög szigetek körül török repülőgépek ismét megsér­tették, azt athéni kormány bejelentette, hogy kivonja a maga hajóit és repülőgépeit az „Elrettentő erő, 82” had­gyakorlatból. Tehát hiú reményeket fűztek Brüsszelben, a NATO központjában, no meg Nápolyban, a dél-európai szövetséges fegyveres erők főparancsnokságán ahhoz, hogy a NATO katonai szervezetéből - féligmeddig kivált görögök most ismét részt vesznek egy manőveren... A görögök, úgy látszik, csak azért jelentkeztek, hogy rög­tön ki is váljanak, ha a törökök erre okot szolgáltatnak. Vagyis az „Elrettentő erő, 82” a görögökét nem tudta elrettenteni követeléseik ismételt előterjesztésétől: a NATO védje meg őket — a török „szövetségesüktől”! Pálfy József A hét 3 kérdése L Hltett érdemelnek-e az rán a két ország külügymi- 3. Hogyan kuszálódott to­úja bb békfilékenyebb washing- nisztere is találkozhatnék. vább a közel- és a közép-ke- toni hangok? 2. Hogyan folylk a ,>Falk. »éti helyzet? A héten a Fehér Házból, * diplomáclaiküz_ Miután az Iráni csapatok­vagy általában Washington- újra elérték a két ország ból a nyilatkozatok, inter- Pérez de Cuellar, az ENSZ közötti határvonalat és visz- júk, állásfoglalások ismétel- perui származású, tehát la- szahódították Khorramshahr ten az USA tárgyalási kész- tin-amerikai főtitkára a Biz- városát, tulajdonképp kiala- ségét hangoztatták. Sőt, Ro- tonsági Tanács döntése alap- kulhatna az iraki—iráni há- nald Reagan a hamburgi Die ján ismét hozzálátott az an- ború befejezésének földrajzi Welt és még néhány más goi—argentin viszály diplo- alapja. Khomeini ajatollah nagy, nyugat-európai jobbol- máciai rendezéséhez. A kí- azonban változatlanul Irak dali lap hasábjain azt is ki- séi-letnek egyheti határidőn teljes kapitulációját és az látásba helyezte, hogyameny- belül kell eredménnyel jár- iraki elnök lemondását köve- nyiben a genfi tárgyaláson si- nia. Nagy kérdés: elég-e hét teli. Ez a politikai eőfeltétel kerül megállapodást elérni a nap? Az ENSZ székhelyén útjában állhat a rendezésnek. Szovjetunióval, akkor az USA többségben vannak azok, akik A nehéz helyzetbe került kész lesz lemondani a sokat kételkednek a főtitkár akció- iraki hadsereg némely arab emlegetett „eurorakéták”, a jának sikerében... országoktól vár segítséget. A közép-hatótávolságú nukleá- A tárgyalás alakulását tér- közelmúltban elsőnek Husz- ris rakéták telepítéséről. Per- mészetesen befolyásolja aha- szein jordániai király ígért sze, tudnivaló, hogy Genf- dihelyzet. Láthatóan csak ak- katonai támogatást, aztán ben a reagani előfeltétel ama kor lesz hajlandó a tűzszü- egyiptomi „önkéntesek” je- bizonyos „nullamegoldás” netre a londbni kormány, ha lenlétéről írtak a bejrúti la­lenne, azaz a szovjet SS—20 a szigetek fölött szinte min- pok, most pedig Szaúd-Arábia rakéták eltávolítása vagy le- denütt újra a brit lobogó leng biztosította segítségéről Ira- szerelése... majd. Egyelőre a hadijelenté- kot, olyannyira, hogy egye­Nem lehetetlen, hogy egy sek szokásos ellentmondásos- nesen „szent háborúra” szó­héttel a nyugat-európai kör- ságának tanúja a világ: Lón- lított fel Irán ellen, útjának megkezdése, azaz a dón áttörést jelent, Buenos Az arab államok egy cso­versailles-i hetes nyugati Aires az angol támadás visz- portja Iránnal rokonszenvez, csúcstalálkozó és a bonni szaverését. • • köztük a Szilárdság Frontjá­NATO-csúcstalálkozó előtt a A diplomáciai küzdőtéren nak országai, az előbb emlí- nemzetközi közvélemény jó- egyelőre mindkét fél sző- tett szaud-arábiai—jordániai— indulatát szeretné megnyerni vetségeseket igyekszik magá- egyiptomi koalíció viszont az amerikai elnök. Erre nak szerezni. Nagy-Britan- mind nyíltabban Iraknak fog­utalt Arbatov akadémikus, a nia mindinkább számíthat az ja pártját, nagy tekintélyű szovjet Ame- USA támogatására, a Közös A képet szinle áttekinthe- rika-szakértő, amikor egy saj- Piac országai pedig — Olasz- tétlenül kuszává teszik az tóértekezleten foglalkozott a és Írország kivételével — olyan ellentmondások, hogy két ország viszonyával és meghatározatlan időre meg- — amint ezt a héten az iz­egy szovjet _amerikai csúcs- hosszabbították az Argentína raeli parlamentben hallani t alálkozó lehetőségével. „Tu- elleni szankciók érvényét Az lehetett — Izrael fegyvereket dathasadásos” jelenségekre argentin diplomácia az Ame- adott el Khomeini országá- mutatott rá az amerikai poli- rikai Államok Szervezetét nak, holott az mindig nyoma- tikában. Elmondta, hogy amíg használja fel, hogy annak tékosan hangoztatja a maga Reagan csúcstalálkozót java- külügyminiszteri tanácsában anticionista meggyőződését. Az sol, addig kormányzatának vádiratot szövegezzen, Ang- Izraellel Camp Davidban vagy környezetének egyes lia és a londoni kormányt tá- megegyezett Egyiptom vi- tagjai újabb tömegpusztító mogató USA ellen. A leendő szont Irak oldalán sorakozik fegyverek gyártását sürgetik. NATO-tag, Spanyolország az fel... Az elnök is értésre adta, argentin ügy mellé áll ki. Maga Izrael újabb fegyve­hogy Bonnból újból fel fogja Többé kevésbé diplomáéi- reket vár az USA-tól, amely hívni a nyugat-európai ál- ai közvetítési feladatra vál- mintegy kétmilliárd dollár lamokat: mondják fel a lalkozik II. János Pál pápa értékű katonai segítséget haj­Szovjetunióval kötött „föld- is, aki Angliában tartózkodik, landó adni neki. Sáron izra- gázt csövekért” szerződést A történelemben ő az első éli hadügyminiszter a héten Viszont — hangsúlyozta Ar- pápa, aki angol földre lépett Washingtonban tárgyalt, fe- batov — ha az amerikai ve- Eredetileg a katolikusok és ledtetve azt a „haragszom- zetés ma elfogadja a Szovjet- az anglikánok ökumenikus rád”-ot amelyet az Egyesült unióval meginduló tárgyalás megbékélését szolgálta volna Államok és Izrael először az gondolatát, akkor ez pozitív útja. A katolikus Argentíná- iraki atomreaktor elleni izra- jelenségnek ítélendő. ban megütközés fogadta II. éli támadás után, majd a Go­A szovjet Amerika-szakér- János Pál londoni utazásának lan-fennsík annektálását kö­tő rámutatott arra, hogy a hírét, mire íí‘vpápa siététt vetően játszott. Az amerikai— csúcstalálkozót nem szabad bejelenteni, hogy június 10- izraeli stratégiai együttmű- rögtönözni, hanem csak ala- én Buenos Airesbe is eluta- ködési megállapodás aligha- pos előkészítés után lehet zik, hogy „ott is imádkozzék nem rövid időn belül újra rendezni. Az előkészületek so- a békéért”. életbe lép. Irán folytatja a háborút? Nem ér véget a háború az tollah, az iráni parlament el- dogálni a határ iráni oldalán”, irak—iráni határon, mert nöke pénteken. pusztán követelve a háborús Khorramshahr visszafoglalásé- írna hivatalos iráni hír- kártérítést a határ túlsó olda­val az iráni csapatok bebizo- ügynökség közleménye szerint »áról. Az Egyesült Államokat nyitották a világnak, hogy hangoztatta, hogy az iszlám ?s ,az .ENSZ'et figyelmeztetve .arrafelé nyomulnak előre, köztársaságban a nép a leg­főbb döntéshozó hatalom és helytelenítette azt az elkép­zelést, hogy az iráni csapa­amerre csak akarnak”. Ezt je— ezért nem valószínű hogy a foknak az irak iráni határon * TTO1 A. ni nviTmvviiilánnl. J« 1 ^ lentette ki Rafszandzsani aja- nép „a végtelenségig fog áll­(Folytatás az 1. oldalról.) ellátás, az élelmiszerek alap­vető fajtáiból a termelés bő­vítését és mindehhez a gépek és berendezések biztosítását szolgáló együttműködés szük­ségessége. A következő évben, A KGST-ülésszakon hozott határozatok a megvalósulás útján mái főként a számítástechni­ka, a mezőgazdasági és építő­ipari gépgyártás és a közúti járműgyártás területén alakul­tak ki. A gazdasági együttműködé­1978-ban Bukarestben, a tagál- ^ í . csomopontok.at- a hajók, a vegyipari, az olaj- vezeték útján importált villa- sek legkülönbözőbb formái fon­lamok jóváhagyták a fűtő- I-V0/. . azokat az in- vegyészeti és az elektrotech- mos energia. A Szovjetunióból tos stabilizáló szerepet játsza­anyag-energetikai és nyers- tezKedeseket is, amelyek az nikai berendezések gyártásá- évente mintegy 3,5 milliárd nak a KGST-országok gazda­anyag-, valamint a mezőgazda-'u»aPD. Ket, célprogramhoz ban halmozódtak fel. Az ülés- köbméter földgáz, 6—7 millió sági fejlődésében, s egyre ha­sági és élelmiszeripari együtt- szu , eg,es, gep®k as bfre'ldf‘ fzak «agyra értékelte a komp- tonna olaj, mintegy 8 milliárd tározottabban kibontakoznak a működési célprogramokat, to- zesek eloteremteset szolgálják, lex program teljesítésében el- kilowattóra villamos energia szocialista gazdasági integrá­vábbá a gépipari célprogra- 1980-ban a KGST prágai ért eredményeket, de megje- érkezik, a hazánkban felhasz- ció előnyei. Ennek az együtt­mot, amely elsősorban az elő- ülésszakán az új ötéves terv- gyezte, hogy a kiemelt felada- nált villanyáramnak körűibe- működésnek a biztonsága, sta­zőek gépipari hátterének meg- időszak feladatai, a tervkoor- tok megoldásában nem vettek lül 25 százaléka. A szociális- bilitása, a műszaki-tudomá­teremtését irányozza elő. Ez a dináció előzetes eredményei és igénybe minden lehetőséget, s ta országokból származik az nyos eredmények hasznosítása határozat rendkívül nagy még megoldandó problémái az ülésszak hangsúlyozta, hogy importált beruházási javak 64 azt is lehetővé teszi számunk­horderejű, mert a gazdasági kerültek előtérbe. Egyetértet- a komplex programban kitű- százaléka, az energiahordozók ra, hogy a tőkéspiac konkur­fejlesztés kulcsterületeire vo- tek abban, hogy a tagországok zött együttműködés céljai a 93, a nyers- és alapanyagok 58 renciájában is helytálló ter­natkozó együttműködés hosz- tervező szerveinek és a KGST jövőre nézve is időszerűek, százaléka. Mi viszont a szó- mékek mind nagyobb körét szú távú feladatait fogalmaz- tervezési együttműködési bi- Ezen az ülésszakon az euró- cialista országokban értékesít- fejlesszük ki. A világgazdasági ta meg. zottságának egyaránt meg kell Pa> KGST-országok és Kuba jük az exportált gépek és al- konjunktúra további romláma 1979-ben Moszkvában két sokszorozniuk erőfeszítéseiket delegációvezetői kormányközi katrészek mintegy 85, a- fo- a tőkéspiacokon hozott kímé­úiabb nagy jelentőségű hosszú a tervkoordiációs munkák si- megállapodást írtak alá a rá- gyasztási cikkek 56 az élelmi- letten diszkriminációs intézke­távú együttműködési célprog- keres befejezésére, a fűtő- dioelektronikai készülékek, szerek 51 százalékát. Külkeres- dések most különösen kieme­ramot fogadtak el: az ipari fo- anyagok, nyersanyagok, az valamint a hírközlő- és számi- kedelmi forgalmunknak a fe- lik a szocialista integráció je­gvasztási cikkek iránti ésszerű energia, a jelentős gépek és tastechmkai eszközök egysé- ie a KGST-országokra jut. lentőségét, mind több gazda­szükségletek kielégítésére és a berendezések iránti igények 8®« <-s egységesített elektroni- Még nem bontakozott ki a ságfejlesztési feladatot kell kö- közlekedési kapcsolatok fej- teljesebb kielégítésére, az egy- kai elembazisanak kiépítéséről, lehetséges mértékben, de ki- zösen megoldani. Ez az együtt­lesztésére, vagyis arról hatá- más közötti kereskedelem nö- hogy lehetőségeik egyesítésével terjedtségében már ma is igen működési fórumók. a KGST­roztak, hogy közös összefogás- velősére, s a nemzetközi szál- — jó minőségben — kielégít- nagy jelentősegű a termelési ülésszakok jelentőségét is nö­Bál javítják a közfogyasztási lítási feltételek javítására. hessék a tagországok szükség- kooperáció és a gyártásszako- véli, mert nagy segítséget cikkek minőségét, bővítik vá- Végül tavaly a KGST szó- létéit. sítás. Magyarországnak a töb- nyújthatnak a nemzeti érde­lasztékukat, illetve lényegesen fiai, 35. ülésszakán megálla- Az ülésszakokon elhatározott bi KGST-állammal jelenleg kék egyeztetéséhez, nehezen elősegítik a tagállamok közöt- píthatták, hogy hasznosak a feladatok végrehajtása a ma- több mint 90 sokoldalú és 152 előrehaladó teendők gyorsabb ti közlekedési kapcsolatokat, sokoldalú termelési szakosító- Syar népgazdaság számára is kétoldalú gyártásszakosítási és végrehajtásához, a két- és korszerűsítik a nemzetközi for- sok és kooperációk tapaszta- döntő fontosságú eredménye- kooperációs szerződése van többoldalú együttműködés fej­galomban nagymértékben latai, amelyek különösen az két hozott. Nélkülözhetetlen a érvényben. Ilyen együttműkö- lesztését szolgáló kezdemé­tg°nvbe vett vasútvonalakat, atomerőművi berendezések, az mar megépült Barátság veze- dési megállapodásokon alap- nyezésekhez. Bizonyos, hogy a téken érkező kőolaj, az oren- szík a, kölcsönös áruszállító- június 8-án a magyar főváros­. . ..... soknak több mint 20 szazaié- ban összeülő 36. KGST-ülés­burg1 vezeteken hozzánk jutó ka. A szakosodás és kooperá- szak is ilyen nagy jelentőségű földgáz, a 750 kilovoltos táv- ció jó és jövőbe mutató for- féladatokat lát majd el. autóutakat, bővítik a határ- elektronikus számítástechnika, i NÖGRÁD - 1982. május 30., vasárnap át való előnyomulását „diplo­máciai eszközökkel” törjék meg. „Nincs szükségünk má­sok területeire, de nem mon­dunk le jogainkról sem” — mondotta, és hozzátette: „kö­vetelni fogjuk és meg is fog­juk kapni a kártérítést”, akár a helyén marad az iraki kor­mányzat, akár nem. ☆ Iraki jelentés szerint pénte­ken Irán nehéztüzérséggel lőt­te Basra, a Shatt al-Arab ira­ki oldalán levő olajipari nagy­város ^lakónegyedeit és lét- fontosságú berendezéseit”. Az iraki katonai közlemény azzal fenyegette a másik felet, hogy ha ez még egyszer előfordul, akkor Irak „polgári célponto­kat fog támadni Irán egész területén”. Az iraki és az irá­ni katonai közlemények egyéb­ként arról számolnak be, hogy a pénteki nap kisebb-nagyobb tüzérségi tűzpárbajókkal telt el a két ország határán át. A je­lentések a korábbiakhoz ké­pest csak kevés áldozatról szá- bolnak be. (MTI) Olasz nyomdászsztrájk A pénteki újsághiány után vasárnap a Rómát is magában foglaló Lazio tartományban megint hiányoznak a lapok a standokról. Ezúttal is a mun­kaszerződések megkötése kö­rüli ellentétek miatt sztrájkol­nak a nyomdászok, akiket a hírügynökségek dolgozói is tá­mogatnak. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom