Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-22 / 118. szám
SZOMBATI TÁRSASJÁTÉK Mondjuk: együtt * Mottó: „Minden szóról eszébe Jut valakinek valami” L A fiatalok egymásra néztek, azután a násznép előtt forrón megcsókolták egymást. Egy évvel később a férj a belvárosi virágüzletben díszkosarat rendelt, gyönyörű karkötőt vásárolt Ifjú nejének. A házassági évforduló vacsoráján az asztalon gyertya égett, pezsgő pukkant, majd a fiatal pár üdvözült mosollyal homályos szemekkel ágyba bújt. Éjféltájig egyiküknek sem jutott eszébe aludni. öt évvel később a férj a «árki virágárusnál vett egy csokor tulipánt — a rövid szárú, háztáji fajtából —, egy üveg savanykás bort tett mellé, mert tudta, hogy marhapörkölt lesz a vacsora, arra pedig. jól csúszik a meccs. Vacsora után az asszony leült a televízió elé, a férj belelapozott a napi újságokba, aztán halkan hortyögni kezdett a fotelban. Tíz évvel később a férj dühösen toppant be a családi fészekbe, mert tudta, hogy asz- szonyát ma sem találja otthon. A gyerekek nem tudtak semmit, a férj nem mondott semmit. Egyedül feküdt le aludni. Húsz évvel később egyikük sem a hitvesével töltötte az évfordulót. Negyven évvel később a férj dlszkosarat rendelt, este a vacsoránál gyertya égett az asztalon, pezsgő pukkant. Ötven évvel később a gyerekek, az unokák, a dédunokák és az ükunokák előtt megha- tottan fogták egymás kezét: — Együtt éltük le az életünket — suttogták. — h — i MONDJUK: 7 ■ a. X, Z, Y, N. Égy feltételezhetően létező aknamező szélén állnak. Húsz év körüliek, különböző iskolák, életiskolák neveltjei és csak nagyjából azonosak bármiben is. N. a gyengébbik nem igazán szép, vőröses-bronzos hajú képviselője, ö eleve kiesik. Három aldg-féríi mégsem mondhatja neki: — Menjél csak te előre... mi majd követünk... A tanácstalanság nem látszik, az alkony! őrén is Jóval túlvagyunk már. Alinak a mező szélén és egymásra gondolnak, azt latolgatva, vajon az eddigiekből következve melyikük vállalkozik arra, hogy előre haladjon? Mert azt, hogy együtt induljanak széles frontot nyitva az ismeretlennek, a halálnak, a csonkulás- nak, az elvérzésnek, a leszakított lábak esélyének —logikailag Is értelmetlen! Itt most csak egy kockáztathat. így kisebb az esély, mindössze egynegyede annak, ami akkor lenne, ha mind a négyen bátran előre mennének frontálisan. Az talán szép lenne, az talán kifejezne valamit értelmetlenül is abból, ami eddig volt, az aknamezős alkony utáni óráig, ahhoz már csak énekelni kellene valami vidámat, vagy keserűt, vagy indulót. Valamit jó hangosan, hogy lóm, vállaljuk mind a négyen a halált Is egymásért! Ez így hülyeség lenne. Ki induljon? Aki elsőként megy, elöl halad a többiért. Nem beszélnék, rugdalják a göröngyöket. X. elindul. Nem gondol a többiekre, íz aknára gondol, ami ( majd széttépi. Azok a nyomába lépnek, tisztes távolból: „ő választott...” —pat— I. —- Ráérsz? — Ráérek. — Nincs kedved moziba jönni? — De van. — Utána megiszunk egy Colát? — Megihatunk. — De ugye hazak [sérhetlek? — Hazakísérhetsz. — Esetleg a Colát nálad is megihatjuk? — Nálam is megihatjuk. — Fölteszflnk közben egy lemezt? — Föltehetünk. — A heverőn melléd ülhetek? — Mellém ülhetsz. i — Átfoghatom majd a vállad? — Átfoghatod? — Nem érted félre, ha néha meg-megcsókollak ? — Nem értem félre. — Ha netán elbeszélgetnénk az Időt, nálad maradhatok éjszakára ? — Nálam maradhatsz. — Éjféltájban azért ágyba bújunk. — Agyba. —.Együtt? — Külön. — tér — •A kisorsolt ssót Burányi Károly, Salgótarján, Budapesti dt II. szám alatti olvasónk küldte be. Nyereményót — egy 100 forintos könyvutalványt — postán küldjük el. Továbbra Is várjuk olvasóink javaslatait! A javasolt szó — a mellékelt szelvényre írva — május 29-ig küldhető be szerkesztó- ségünk elmére: Salgótarján Palóci Imre tér 4., 3100. (A borítékra kérjük ráírni: „Egy szóval is nyerhet!” Szombati társasjátékunkkal legközelebb június l-i számunkban' jelentkezünk. Felvonásközi színészek Város, városka. Lapátoljuk a szánét — V. Jászal-díjas színész meg én — az ütött-kopott színészház nyitott pinceablakába. Néhány járókelő felismeri a kék munkaköpenyes, svájci sapkás színészt, akit tegnap este a képernyőn látott egy új magyar tévéfilmben. X. ügyvéd a hivatalába igyekszik tócsákat átugrálva. Most kerülünk a látószögébe. Gúny torzítja el markáns arcát, de szinte azonnal érdektelenre fegyelmezi vonásait. ö is kiverte a huppot a premierbérletért, mondja a színész, aki Hamletet már játszotta, Prosperónak még fiatal. Tócsaugró fiskálisunk, tócsász koma, egy azok közül, akik a helyi hatalmasságok támogatását sem voltak restek igénybe venni, hogy ott lehessenek a színházi bemutatón. X. tehát színházbarát. Logikus következtetés. V. legyint. X. azóta „színházbarát”, amióta az ügyvédi közösség vezetőjének premierbér- iete van. Szint« észrevétlenül térünk át »z újsütetű színházi szokásokra. Tehát: premierbérlet... Sikk lett bemutatóra járni. K., a színház igazgatója a haját tépi; évadkezdés előtt sorra kapja a telefonokat a város intelligenciájának — unintelligenciájá- nak? — azon képviselőitől, akik fenyegetőznek: ha nem biztosít nekik bérletet a bemutatókra az első három sorig bezárólag, rájuk ne számítson Thália e vidéki temploma! K. hiába esküszik mflvészbecsületére, hogy a huszadik-huszonötödik előadásra is ugyanazt garantálja — nem arat osztatlan sikert válaszával. Már az a képtelen ötlet is megfordult a fejében, hogy az első négy-öt előadást premierbérletes előadásként plakátoltatja ki. Sajnos, a hisztérikus hangú telefonálók nagy része valóban X. ügyvédféle „színházbarát”, aki elmarad a teátrumtól, ha nem, a bemutatókat nézheti meg. Mert a vidéki színház premierjén ott van mindenki, aki számít. A város krémje! A tizedik-tizenötödik előadás „rangon aluli” a szünetekért színházba Járó nézőnek, hiszen ezeken már nincs ott az első titkár, a tanácselnök, a hivatali főnök, akinek köszönni lehet a szünetben. Talán beszélgetni is néhány szót. ö az akit nem köt le a színpadi cselekmény, alig várja a felvonások végét, hogy rohanhasson a büfébe, ahol — ha rámosolyog a szerencse — koccinthat !s főnökével, és fizetheti az Italát. Az előadásba — mivel a felvonásközi színjátékra, saját szerepére készül lelkileg — gyakran beleköhög, krákog, zörög. Miért? H. főnöke talán jobb néző? — kérdezem V.-t, a színészt. Tiszteletjegy Jár neki, tehát megjelenik minden bemutatón. (Ha hivatalos elfoglaltsága akad aznap, utána „saját zsebből” már nem nézi meg a produkciót.) Nem hangolódik rá az előadásra, mert gyengeségnek, gyerekességnek tekinti a festett világ valódinak elfogadását. Nem nevet a színpadi helyzetkomikum frenetikus nézőtéri hatást kiváltó jelenetein, nem sír Rómeó és Júlia tragédiáján. Egyáltalán: csapdában érzi magát! Ahhoz szokott, hogy ő a központ, a főszereplő, akinek minden szavát lesik a hivatalban beosztottjai. Nehezen viseli el a két- három órányi kényszerű némaságot, a nézői statisztaszerepet. Az előadás végén néhányszor — mintha lisztet távolítana el a tenyeréről — összesímítja két kezét. Nála ez taps. Szűkmarkú az elismerésben. Viszonya az országos hírű színházhoz hasonlatos a kegyes patríciuséhoz a vásári csepűrágó trupphoz, á Iá XV. század. Lám újsütetű színházi szokásokról, magatartásokról akartunk beszélgetni, de nagyon is régit emlegetünk: a dzsentritempót. Z. főorvos viszonya a megye színházáho* enyhén szólva skizoid. Noha szívesen olvassa a központi napilapok olykor hevülésig lelkes beszámolóit egy-egy bemutatóról, lelke mélyén nem hisz abban, hogy igazi szellemi érték születhet városában. De rá sem lehet ismerni, ha budapesti társulat vendégszerepei szülővárosában: a melankolikus ember extá- zlsig lelkes ünneplővé alakul. Jellegzetes tünet, amelyből jó diagnosztizálható a vidéki ember fővároskomplexusa: ami . odaföntről jön, az kétséget kizáróan — érték! A nagy nevek törvénye érvényesül. Z. doktornak fogalma sincs arról, hogy a filmrendezők ma sokkal szívesebben foglalkoztatják a szívlapótos V.-t, a „vidéki színészt” — aki a természetességet jelenti a filmvásznon —, mint az egykori Nagy Művészt, akinek dagályos, patetikus stílusa egy korábbi korszakot konzervál. Z. főorvos nem Is tudhatja, hiszen új magyar filmekért moziba járni nem sikk városában. A húsz mázsa brikett már a pincében van. Körtépálinkával öblítjük torkunkat a szénportól. Eh — fúj dühösen a színész —, miért róluk beszélgetünk?! Hiszen ők élközönség. A valódi néző nyitott lélekkel, várakozással lépi át a színház küszöbét. És ők vannak tábor- nyian! Erre koccintunk. Leskő László Egyetlen nap olyah büntetést hozhat, amelynek letöltéséhez sok-sok napra van szükség. (Latin mondás) Szenvedés nélkül nem értjük a boldogságot (Dosztojevszkij) Gondolatok Az Isten nyilván sokkal jobban szerette a gazdagoknál a szegényeket, hiszen olyan sokat teremtett belőlük! (Lincoln) A jövőt megjósolni nem művészet; a jelent megfejteni annál inkább. (Hugo Steinhaus) Az egyenes úton nehezebb elesni és könnyebb felemelkedni. (Karol Bunsch) Kubányi Lajos emlékkiállítása Szécsényben Nógrád megy« idei képzőművészeti tárlatai közül több szempontból Is kiemelkedő jelentőségű Kubányi Lajos emlékkiállítása, amely május 8-tól szeptember 10-ig várja a látogatókat a szécsényi galériában. Jelentősége egyrészt abban van, hogy megrendezték. A Nógrád megyei Múzeumi Szervezet ezzel a tárlattal a megyei művészeti múlt feltárásában tett igen komoly lépést. Az irodalomban Madách Imre és Mikszáth Kálmán, a zenében Rózsavölgyi Márk, a történetírásban Nagy István munkássága már régóta ismert, s eltérő mértékben ugyan, de része a szellemi köztudátnak. Művészeti múltunk hagyományai között azonban sokáig megfeledkeztünk arról, hogy képzőművészeti hagyománynyal is rendelkezünk. Kubányi Lajosról nem vettünk tudomást, korábban részben politikai okból, hiszen nemesi származású volt, később pedig talán azért, mert művei csak elvétve találhatók a közgyűjteményekben, jelenleg is főként magánkézben vannak. Kubányi Lajos munkásságának reális értékelése, műtörténeti rangjának pontos megfogalmazása, természetesen, a művészettörténet-írás még elvégezendő feladata. Amtyit azonbas már most Is megjegyezhetünk, hogy a művész azon kismesterek közé tartozik, akik nélkül a magyar művészettörténet nem lehet teljes. (Nógrádban pedig előtte — és sokáig utána sem — beszélhetünk képzőművészeti tevékenységről.) Az emlékkiállítás Jelentőségéről szólva, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Kubányi Lajos legtöbb képe a művelődéstörténet számára Is szinte dokumentumhitelességgel bír. Elég csak arra utalni, hogy Nógrád megyei korabeli ábrázolásokkal Mocs&ry Antal metszetein túl nem rendelkezünk. Nem járunk messze továbbá az igazságtól akkor sem, ha azt mondjuk, amit Mikszáth Kálmán megírt, azt Kubányi Lajos megfestette. Hogy csak egy példát említsünk a sok közül, Az eladó borjú (1911) című képen öt — akkori szóhasználattal élve — tót legény visz egy árva borjút, valószínűleg összes vagyonukat, a vásárra. Ebben az életképben, noha a képi megjelenítés látványos, áttételesen benne van a valóság megragadásának mélyebb Igénye. De említhetném azt is, hogy például a Közlekedési Múzeum a korabeli utazási eszközök — hintók, szekerek stb. — dokumentumértékű megjelenítése miatt érdeklődik a Kubá- nyi-képek iránt A nógrádi várábrázolások tanulmányozása pedig akár az esetleges rekonstrukciók szempontjából is hasznos lehet. Találhat örömet Kubányi Lajos képeiben a néprajzos, s nem utolsósorban, a történelmi Nógrád megye tájai iránt érdeklődő, aki gyönyörködhet az Ipoly völgyében, a kékkői dombokban, az erdők, legelők övezte útta- lan utak futásában. A kiállítás végső soron kapcsolódik ahhoz a tudományos programhoz is, amely a nógrádi középréteg kutatásában folyik a XX. századig bezáróan a szécsényi Kubinyl Ferenc Múzeumban. Kubányi Lajos képei a korabeli nógrádi (zléstípusról és közönségigényről is vallanak, felvillantják azt, hogy kik voltak e művek vásárlói, milyen volt a századfordulóin elsősorban a kisnemesség életformája, anyagi és társadalmi helyzete. Kubányi Lajos benne élt korában, nem akarta és nem is függetleníthette magát a dzsentroid nemességtől, akikkel és akikből élt, az úgynevezett magyar genre festőiéként. Életét — müncheni tanulmányainak idejét leszámítva — Nógrádban élte le, távol Budapesttől, a műkereskedelem központjától, bár tagja volt a Nemzeti Szalon Egyesületnek. Felsőesztergályban (ma Dolna Strhare, Szlovákia) született 1855-ben és ott is halt meg 1912-ben. Élte a korabeli nemesség életét, legjobb barátjá. val, Madách Aladárral nagy lovaglásokat tettek, s miután Münchenben, a múlt század második felének híres „festő- városában” biztos mesterségbeli tudásra tett szert, tehetségét és lehetőségeit jól kamatoztatva alkotta meg egységes stílusú életművét. Témái között jelentős helyet foglalnak el a portrék, egy részük ismert személyiségeket ábrázol, templomi oltárképeket, történelmi jeleneteket, amelyek közül több nagy hírnévre tett szert s nem utolsósorban az életképek, amelyek jelentőségére már utaltunk. Itt jegyezzük meg, hogy Kubányi Lajos életképeiben különösen egy motívum emelkedik ki, mégpedig a ló. A művész lóábrázolásai kétségkívül művészetének legmaradandóbb értékei közé tartoznak. Az emlékkiállítás Kubányi Lajos művészetét az effajta tárlatok koncepciójától eltérően, komplexebben mutatja be, ezért mindenekelőtt dr. Praz- novszky Mihályt, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatóját Illeti dicséret. Külön teremben láthatjuk a rá nagy hatással lévő müncheni Iskola néhány alkotójának festményeit, Wilhelm von Diet, Edu-' ard Schleish, Dietrich Langko, Leo Putz stb. műveit, s budapesti Szépművészeti Múzeumtól kölcsönözve, vagy azokat a magyar festőket, akik tanárai, barátai voltak, például Kelety Gusztáv, Liezen-Mayer Sándor, Papp Henrik, Roskovics Ignác, Vágó Pál stb. egy-egy alkotását, a Magyar Nemzeti Galéria anyagából A művész személyes tárgyai, családi fényké. pék, korabeli felvételek teszik teljessé és plasztikusabbá Kubányi Lajos életművének csaknem teljes bemutatását. A tárlatoh a művész 45 képe szerepel, kilencven százalékban magángyűj teményekből. Ezzel a kiállítással megteremtődött egy tudományos igényű feldolgozás lehetősége, rendelkezésre áll egy leendő Kubányi-tanülmány potenciális anyaga, hiszen ez a csaknem félszáz kép reprezentálja Kubányi Lajos művészetét. A képekről színes és fekete-fehér felvételek készültek, valamint pontos tárgyleírás. Ugyanakkor a kiállítás zárása után a művek visszakerülnek tulajdonosaikhoz, akik egyrészt nem szándékoznak megválni tőlük, másrészt a múzeumoknak ez Idő szerint nincs elegendő pénzük a vásárlásra. Tőth Elemér Kubinyi Lajos: Sztregovai úton Lókupecek itatnak
