Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

Közős irodalmi dolgaink / Trojka és hangsebesség X Szovjet Irodalom című folyóirat rendszeres olvasói rég tudják, hogy ebben a számról számra nem csökke­nő gazdagságú lapban a Szov­jetunió népeinek művészeti termésén túl a magyar iroda­lom időszerű kérdéseivel is találkozhatnak. Méghozzá mindig sajátos nézőpontból láttatva a nekünk megszokot­tat, a magunk gondjait. A má­jusi szám kínál ilyen önisme­retgazdagító olvasnivalót. Hi­ttünk az értelmes jövőben címmel beszélgetés részesei le­hetünk Olesz Honcsarral. A Zászlóvivők című regénye nyo. mán nálunk is jól ismert ál­lami díjas ukrán író magyar pályatársakkal cserél eszmét a hábarús irodalomról, a regény­írás nehézségeiről, a történe­lem menetéről, az írói felelős­iéiről, kortársak műveiről, a szociográfiáról. Az izgalmas véleményváltásban olyan part­nerei vannak mint Cseres Ti­bor, Gáli István, Dobozy Imre, Raffai Sarolta. Cseres Tibor­ról és Dobozy Imréről köztu­dott, hogy mindketten katona­ként élték túl a II. világhábo­rút. Olesz Honcsar pedig ép­pen a magyarországi harcok­ban vesztette el legjobb baj- társait. Gáli István történeti érdeklődése, katonai szaktudá­sa műveiből és nyilatkozatai­ból Jól ismert. Kaffai Sarolta pedig közvetlen társadalmi in­díttatású munkáival aratta első sikereit. Nyilvánvalóan ösztönzően hatott a magyar partnerekre, hogy Olesz Hon­csar új regényét éppen most közli folytatásokban a folyó­irat. Éppen ezzel függ össze a magas hőfokú, felelőséggel vé­gigvitt vélemények első tanul­sága. Dobozy Imre megállapít­ja: „Az irodalomban minden lehetséges egyszerre.” Ezt kö­vetően minden megszólaló szerzőket Idéz, művekre hivat­kozik, Formalitások nélkül, érdemben minősítenek kortárs teljesítményeket. Mintha megvesztegethetetlen kritlku. sok lennének, nem pedig mű­veik kapcsán maguk is meg­ítélhetők. Mivel a szakmát be­lülről ismerik, megengedhetik maguknak a „nagyszerű író”, a „rendkívül igényes teljesít­mény” és ehhez hasonló minő. sítéseket. Am a felsőfokú Jel­zők után azt Is kinyilvánítják, hogy prózaeszményükkel egye­zik-e az elismert író eddigi munkássága. Magyarán: nem vonják kétségbe mások telje­sítményét pusztán a különbö­zőség miatt. Olesz Honcsar egyenesen a szovjet próza gaz­dag és széles színskálájára hi­vatkozik. A történeti előképe­ket illetően Is van kiket föl­emlegetni. A XIX. századi orosz próza Gogoltól kezdődő­en olyan múlt, amely éppen sokarcúságával is kötelez. Honcsar a mai helyzettel Is számol és azt mondja: a kir­giz Ajtmatov, a grúz Dumbad- ze, az ukrán Zemljak... Cseres Tibor válaszai lénye­gében párhuzamosak, indíté­kaiban megegyezőek. Van ben. ne annyi független ítélőerő, hogy a példatárba fiatalabb pályatársai nevét Is fölveszi (Simonffy, Esterházy, Nádas, Hajnóczy, Splró). Ez pedig ke­vesekről mondható el Idősebb pályatársai közül. És ez már átvezet a másik kérdéskörre. Talán a legal- lerglkusabbra. Mégpedig a kí­sérletezésre. Nagy távlatokban gondolkodva, mindannyian egyetértenek abban, hogy a múlt századi prózaeszmény követhetetlen. Közelebb jutva napjainkhoz, szintén egyönte­tűség tapasztalható a valóság megítélésében. Még a közel­múlthoz képest Is annyira megváltoztak napjainkra a realitások, hogy a „régimódi realizmussal” fötárhatatlanok. Természetesen alkotói körök­ben nem Itt találjuk a vízvá­lasztót. Mint alapigazságban mindenki egyetért as új for­mák keresésében. As egység felbomlása mindig konkrét művek megítélésekor követke­zik be. Azt mondjuk, ne legyen öncélú az újítás. De azt la észben kell tartanunk, hogy az öncélúság címkéjének felrar gasztásakor gyakran tévedtünk Is már. Az Idő megtanít ben­nünket mindenre. A széppróza felelőssége per­sze változatlanul nem csekély. Ha elfogadjuk Honcsar meg­állapítását, mely szerint a dokumentumirodalom, a szo­ciográfia divatja ellenére Je­lenkori Irodalmunkat mégis a széppróza határozza meg, pró­zát írni ma sem kisebb fele­lősség, mint Tolsztoj és Cse­hov, Faulkner és Hemingway idejében. Csak sose feledjük: Mikszáth szekerező kora, Tur- genyev trojkós ideje a múlté. A magyar író persze egy ilyen beszélgetésben sohasem felejtheti, hová tartozik. Az általa megélt történelem egy kis nép történelme. Egy olyan országé, amelyet például a harmincas-negyvenes évek­ben szinte feloldhatatlan, nagy dilemmák jellemez­tek. Gáli István mond­ja ezt, hozzátéve, hogy erről a korszakról további művek szü­letése lenne fontos. Dobozy Imre pedig kiemeli Cseres Ti­bor Parázna szobrok című re­gényét, amely nyomán a leegy­szerűsítő véleményekkel szem­ben egy összetett magyar tár­sadalom képe rajzolódik ki. Honcsar kissé meglepően fűzi tovább a gondolatot. Ki­jelenti, hogy náluk napjaink­ban kevesebb mű születik a háborúról. Mintha a hatvanas és hetvenes évek for­dulatot hozó szovjet há­borús prózájának vezető szerepe megszűnőben lenne. Az alkotókat a jelen és a jövő kérdései izgatják inkább. Az olvasóban önkéntelenül is felmerül napjaink magyar irodalmának Jelentős történel­mi vonulata. Ügy látszik, csak annak árán érhetjük el jele­nünk összetett ábrázolását, ha múltunkat tisztába tettük. Mai szemléletünk igényel sze­rint. A jelen ábrázolása azon­ban mind sürgetőbben merül fel. A szociográfiának ebben út­törő szerepe lehet és van. Az olvasói érdeklődés Is igazolhat­ja Gáli Istvánt: „Sok szociog­ráfiát, riportot kell írni, meg­jelentetni, hogy abból ,a legjob­bak tényleg az Irodalmat gaz­dagítsák.” A műfajok munkamegosztá­sa értelmében azonban a szép­próza által elvégezendők nem testálhatók át más trásnemek- re. Ez a munka viszont nem megy hit nélkül, állítja Oleaz Honcsar. A magunk módján tegyük hozzá: valóban nem születhet szintetikus mű, ma­gas művészi színvonalú irodai, ml általánosítás hittel is táp­lált világnézet nélkül. ŰJ KÖNYVEK Az ünnepi könyvhét kiadványai A gondolatgazdag eszmecse­re további fordulatainak köve­tését bízzuk a Szovjet Iroda­lom májusi számának érdek­lődő olvasójára. Laczkó Fái Ámos Imre rajzai Amos Imre 1939 és 1944 kö­zött készült rajzaiból a Ma­gyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítás. A fasizmus kibontakozása ás véres tombolása határozta meg Amos Imre rövid, de nélkülözésekkel és szenvedé­sei teli alkotópályáját. Együtt lélegzett korával önmagán érezte az antiszemitizmus egyre markolóbb szellemi, majd testi fojtását. Megrázó élményeit mélylélektani önlát- tatással tárta fel művein, Chagallhoz hasonlóan. „Sze­rintem ma már nem lehet másképpen újat adni, csak úgy, ha az ember legőszin­tébben adja vissza a maga lelki képeit”. — vallotta. A II. világháború Idején Amos művészetében egyre Inkább előtérbe került a gyorsreflexi­ókra alkalmas rajz, az ecset­tel felvitt, feszesen hajló tus­vonal. Tusfestményei a lét­problémákra reagáló agy és a belső látástól is vezérelt kéz asszociatív expresszionista ví­ziói. Az élet kontinuitására utal motívumai közül a lét­ra, az óra,, a ház; a pusztu­lásra a kígyó, a kés* a láng; á minden rosszon túli emberi megbékélésre a zöld ág, % hold és az angyal. S a leg­több rajzon ott az ember, á művész maga, Illetve a mfl- vészházaspár, a halállal szembenéző földi fészeklakók. Idén, Amos Imre születésé­nek 75. évfordulóján a kiál­lított csaknem ’félszáz rajz a német haláltáborban elveszett művész üzenete fenyegetett korunknak az emberféltő' hu­mánum aktualitásáról. R. Bajkay Éva Az ünnepi könyvhéten is­mét több kötettel jelentkezik a Magvető Kiadó Indította Gondolkodó magyarok című sorozat. Ha a legújabb, meg­jelenésre váró füzeteket kro­nologikus sorrendbe állítjuk, négy évszázadból meríthetünk példákat, s olvashatunk ma Is érvényes gondolatokat, gon­dokat. Országalapító István királyunk fiának, fiához írta intelmeit. Ebben az ország­iás, az erkölcsi magatartás ál­tala követendőnek ítélt pél­dáit írta vagy íratta meg. Csak egyet idézzünk (latinul): „sis honestus” — mivel így íródott. Érdekes szemügyre venni fordításait: 1803: „légy ember becsülő”, 1893: „légy tisztességtudó” — ma talán „légy becsületes” lenne a leg­megfelelőbb tolmácsolása. Ist­ván királyunk az Intelmek­ben korán elhunyt flát, Imrét, mindenekelőtt bölcsességre, józanságra, határozottságra s a viszonyok pontos Ismeretére oktatja: Intelmei ma sem évültek el... 1795. május 20-án a hagyo­mány szerint — Csokonai Vi­téz Mihály is ott volt a Vér­mezőn Martinovics Ignácék kivégzésén. Élményeit le is jegyezte. Ez az útja meghatá­rozó volt életében nemcsak szellemi fejlődését illetően. Engedély nélkül hagyta el a debreceni kollégiumot, s ezért felelnie kellett volna a magisztrátus előtt. Csokonai nem várta meg az elmarasz­taló ítéletet, a várható kiuta­sítást, hanem önként távozott. De előtte beszédet intézet a tanulóifjúsághoz, kitpjtve benne nézeteit a szabadság­tól, az erkölcsről, egyszóval az élet dolgairól. Tartalmazza a kötet egy csurgói prédiká­cióját, búcsúbeszédét csurgói tanítványaitól, valamint né­hány halotti «versét is. Bölöni Farkas Sándor neve Utazás Észak-Amerikában cí­mű nevezetes útirajzáról Is­meretes, kevésbé arról, amit szőkébb hazája, Erdély, felvi­rágoztatásáért tett. 1825-ben megalakította a Gondoskodó Társaságot, 6 az első szorgal­mazója az Erdélyi Nemzeti Múzeum megteremtésének, létrehívója az egyik leghosz- szabb életű magyar újságnak, a Vasárnapi Újságnak, a ko­lozsvári olvasókörnek, a Casi- nonak, t hosszan folytathat­nánk a sort. Útleírása, amely 1834-ben jelent meg, igazi könyvsiker volt. Az amerikai útinapló mellett alig Ismere­tes hazai naplója, mely meg­lehetősen hiányosan maradt ránk. Ebből közöl részleteket Naplótöredék (18,15—1836) címmel a sorozatszerkesztő. A Gondolkodó magyarok e századi Képviselője az azonos című sorozat könyvhéti kiad­ványai sorában Illyés Gyula Ki a magyar című esszéje. 1939-ben írta, s joggal me­rülhet fel az olvasóban a kér­dés, vajon miként válaszolt akkor a költő. „Egy-egy népet nem a testi hasonlóság, ha­nem a közös múlt, a .hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől” írta, s a „Ki a magyar?” kérdésre így felelt: „Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban.” Kordo- ! nmentun, de ma is haszon­nal forgatható. ........................mmmmmmii................................................immun ..............................................................................................................................................mii................................... t Amint a nádpálca lesújtott, a Kiskocsi elrántotta a kezét. Nem ellenszegülésből, csak félt nagyon. Szemben állt a szőke, nagydarab tanárral és csene- vész testét táncoltatta a féle­lem. Mi a padokban ülve csön­desen figyeltük kettejük har­cát. Jóllehet nem is harc volt az, Inkább küzdelem egy kö­zös célért. Valamennyien tud- időszak, amikor egyik napról tűk jól, hogy a Kiskocsi sze- * másikra beszüntették a retné a legjobban, ha tintától- nádpálcázást, pofozást, sarok- tos, vézna keze nem rebbenne batérdepeltelést, pajeszhúzást. félre a nádpálca első rezdülé- Úgy mondták, fölsőbb utasí- sére. Ültünk és figyeltünk, tásra. A tanárok mogorva arc- Drukkoltunk a Kiskocsinak, cal jártak-keltek köztünk. A hogy önfegyelme győzzön esze- szünetekben ordítoztunk, ro- veszett félelmén. hangáltunk, örültünk, hogy A számtantanár sem hara- nem lehet érte több verés, az gudott a Kiskocsira, csak meg érákon visszafeleseltünk, zsi- akarta büntetni a nagyszünet lettpengével szerenádot ad- alatt tanúsított magatartásáért, tunk. Hullottak az egyesek és Mi közben azért sunyin örül- az intők. Otthon megkaptuk tünk is, hogy az óra múlik, értük a verést. De nem számí- feléltetés, háziíeladat-ellen- tott, az más volt. őrzés nélkül. A szünetben mi Végül azért a tanárok ki- is ugyanúgy rohangáltunk, eszelték, hogy .juthatnak is­lökdösődtünk a folyosón, mint mét egyetlen fegyelmező esz- a Kiskocsi, de nekünk szeren- közük birtokába. Értekezlet- csénk volt, nem bennünket ka- re hívták szüleinket, megtár- pott el a tanár. gyalták velük, hogy senk ni nők Végre a Kiskocsi rángatózó sem jó ez így, hiszen több lesz, keze ismét szabályosan kife- a bukás, évismétlés. Másnap szülve meredt a nádpálca reggelre az összes ellenőrző előtt. A csendben hallottuk, könyvbe be volt írva nehézkes ahogy a nádpálca lecsap. A betűkkel a felhatalmazás: „Ké- suhanó hangot azonban is- rém a tisztelt Tanár Urat. hogy mét nem követte csattanás: a fiamat érdeme és belátása sze- Kiskocsi megint elrántotta a rint..." és minden maradta kezét. Hátul valaki felkunco- régiben, talán csak a pofozás gott. A visszafojtott röhögés- lett kevesebb, félére a tanár ránk nézett. A nádpálca újra lesújtott, de Nagy csönd lett. nem talál1. Az osztály felröhö­A fenyítés szükségességét gött. Láttuk, most nem a Kis- magunk is elismertük. Volt kocsi volt a hibás. A tanár ar­högött, amikor szembefordult velünk. Torz volt az arca, a fogai kilátszottak az erőfeszí­téstől. Egymás után, fokozatosan ahogy sorra végignézett raj­tunk, abbahagytuk a röhögést. Mire csend lett, a Kiskocsi is feltápászkodott és halkan nyü­szítve az elfojtott sírástól, ra számított, hogy elrántja a visszabotorkált a helyére. Se- kezét és úgy ülött, hogy elta- besült ujjait a szájálja tartot­ta. összekuporodott a padban, — Csend! — ordított ránk. Amikor a tanár arcáról lesi­— Na! Tartsd! múlt az a torz, eszeveszett fé­Kiskocsi megint siabályo- lig vigyor, félig vicsorítás, az san, szépen kinyújtotta a ke- asztalra dobta a nádpálcáját zét. Hallatszott, hogy hátul — Ti nem vagytok embe- valaki felnyög' a visszafojtott rek! Ti állatok vagytok! Nek- izgalomtól. Megint elkapta a tek korbács kéne! — mondta kezét. gyűlölettel. Kiment, bevágta — A fejeden verem szét4 — az ajtót maga után. Hallgat- ordított rá a tanár, és lejött a tűk a csöndben kopogva távo- dobogóról. — Tartsd! — Kis-Jlodó lépteit. kocsi barna, koravén arca már Nem szóltunk, csak néztünk sírásra állt, hol kinyújtotta, egymásra. A hosszú csendet vé- hol visszakapta a kezét. Mély- gü! a Kiskocsi hangja törte fekete szemeit lehunyta, de a meg: nem lesz feleltetés... pálca süvöltésére reflexei mű- Nem kell leckét írnom, nézzé- ködésbe léptek, az ütés nem tek srácok! találhatott. Mindnyáján rá”-<'ztünk. Ki­Röhögtünk valamennyien, csit felemelkedet ■ és felmutat- Gyötrelmesen. nem akarva ta a kezét. Nevelve mondta: pedig, de röhögtünk, még ak- Azt hiszem, eltört... kor is. amikor a tanár, az in- Valamennyien megnéztük, dulattól üvöltve elkapta Kis- csendben, óvatosan. Egv idő kocsi csuklóját és már semmi- múlva kilestünk a folyosóra vei sem törődve ütötte a szőri- is. hátha ott hallgatózik a ta­tásából kimeredő vékony uj- nár. De nem volt ott senki, lakat. Ütötte, míg végül a Kis- így hát nekiálltunk lemásolni kocsi a pad'ó>-a vetette magát, egvmá=ról a kővetkező óra hó- ékkor elengedte. , zif“lada1ait, egészen a kicsön­Az osztály még akkor is rö- cetésig. | NÖGRÁD - 1932. május 22., szombat 9 Mózes Lajos: Az osztály röhög (K. F. úrnak tisztelettel)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom