Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)
1982-04-24 / 95. szám
Először a Komarovnafc sikerült ! Tavaly munkájával először érdemelt ki Vállalat kiváló brigádja címet a BRG salgótarjáni gyárának egy szociális, ta kollektívája. Ezt a versenysikert a Komarov nevű panél- tűző brigád érte el. A tizenkét nőből álló közösség nem csupán a munkában, hanem a tanulásban is jeleskedett. Kilenc éve alakultak, akkor mindnyájan betanított dolgozók voltak, ma valamennyien szakmunkások. A brigádvezetők értekezlete tegnap döntött az üzemben a munkaverseny további díjairól, öt csapat kap aranykoszorús érmet, három brigád ezüst, hét kollektíva bronz fokozatát kapja e tekintélyes díjnak. Egy perc telefon VÍRUSÜGYBEN Az elmúlt napokban többen is panaszolták, hogy hirtelen felszökő láztól, állandó hőemélkedéstői szenvednek. Rejtett bajukra gyógyírt a körzeti orvosok sem találtak, a vizsgálatok szervi elváltozásokat, konkrét betegséget nem mutattak ki. Csak nem valamiféle vírus fertőzi az embereket? A kérdést dr. Dömsö- dy Péternek, a KÖJÁL igazgató-főorvosának továbbítottuk. — Hozzánk is érkeztek jelzések lázas megbetegedésekről a megyében, az ország különböző pontjairól pedig, az ilyentájt már szokatlan influenza- vírusról kaptunk jelentést. Szerencsére tömeges megbetegedéseket sehol sem észleltek, az alattomos lázak pár nap alatt elmúlnak, ha betartjuk az egészséges életmódra vonatkozó szabályokat. Ne az évszaknak, hanem az időjárásnak megfelelően öltözködjünk, fogyasszunk sok vitamint, zöldfélét! Házi patikánkban legyen kéznél lázcsillapító, ám, ha ez sem használ forduljunk orvoshoz. (—ria—) Országos vásárok Április 24-én, szombaton, országos állat- és kirakóvásár. Csánytelek, Kondoros, Mind- szent. Országos sertésvásár: Gyűl. Április 25-én, vasárnap: országos állat- és kirakóvásár. Albertirsa, Hajós, Kóka, Szeged, Szirák. Országos állatvásár: Csongrád, Kunhegyes. Autó vásárok: Ajka, Albertirsa, Csorna, Debrecen, Eger, Hatvan, Kecskemét, Komárom, Miskolc, Nagyatád, Nyíregyháza, Siklós, Siófok, Szarvas, Zalaszentgrót. A MERKUR Jelenti Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 12141 Trabant Lim. (Bp.) 3283 Trabant Lim. (Gy.) SIS# Trabant Lim. (D.) 4635 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 7053 Trabant Lim. Spec. (Gy.) 6720 Trabant Lim. Spec. (D.) 3273 Trabant Combi (Bp.) 373« Trabant Combi (Gy.) 3338 "Wartburg Lim. (Bp.) 7468 Wartburg Lim. (Gy.) 4075 Wartburg de L. (Bp.) 8958 Wartburg de L. (Gy.) 4311 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 1673 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 1141 Wartburg Tomist (Bp.) 3568 Wartburg Tourist (Gy.) 1612 Skoda 105 S (Bp.) 5741 Skoda 105 S (Gy.) «764 Skoda 105 S (D.) 4621 Skoda 120 L (Bp.) 7812 Skoda 120 L (Gy.) 5745 Skoda 120 L (D.) 4304 Lada 1200 (Bp.) 16428 Lada 1200 (D.) 10808 Lada 1200 (Gy.) 4210 Lada 1300 (Bp.) 6438 Lada 1300 (D.) 4666 Lada 1300 (Gy.) 1280 Lada 1500 (Bp.) 7277 Lada 1500 (D.) 3603 Lada 1500 (Gy.) 1898 Lada 1600 (Bp.) 2828 Lada 1600 (D.) 1377 Lada Combi (Bp.) 3891 Lada Combi (D.) 1656 Moszkvics (Bp.) 11352 Polski Fiat 126 p. (Bp.) 11487 Polski Fiat 126 p. (Gy.) 4121 rolski Fiat 1500 (Gy.) 2581 .Dácia (Bp.) 4865 Dácia (D.) 4311 Zasztava (Bp.) 476 — Szécsényben vendégszerepelt Pálos Zsuzsa színművész, a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban péntek délelőtt előadott gyermek- műsorában Dolák-Sely Róbert és Gárdos András működött közre. NÓGRÁD XVI. nemzetiségi napok Nógrádban Film, kiállítás, zene, táne Bőséges programot kínálnak az idén is a hagyományos megyei nemzetiségi napok. A ren_ dezvénysorozat előkészítését operatív bizottság szervezi, amely tegnap délelőtt ülésezett Rétságon. A bizottság tagjai — a Magyarországon élő szlovák és német nemzetiségek szövetségeinek képviselői, a megyei, a járási párt- és állami szervek, a könyvtárak, művelődési központok, a moziüzemi vállalat és mások — már a részletesebb program felől döntöttek. Augusztus első vasárnapján — a hónap első napján — Bánkon a víziszínpadon és a tóparton lesz a már országos érdeklődésre is számot tartó nemzetiségi találkozó. Előtte azonban számtalan esemény várja megyeszerte az érdeklődőket. A rétsági járás régóta ápolja a barátságot a losonci járással. A testvérjárásbéliek fotókiállítást rendeznek júniusban Rétságon, amit júliusban a Magyarországon élő német nemzetiségek képzőművészeinek bemutatkozása követ. Június utolsó vasárnapján Terényben két járás — a rétsági és a balassagyarmati — amatőr nemzetiségi művészeti csoportjai tartanak bemutatót Július közepétől augusztus derekáig nemzetiségi fllmnapo- kát tervez a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat. A tervek szerint a filmbemutatók után a nézők találkozhatnak egy- egy alkotóval, színművésszel is. Az operatív bizottság író-olvasó találkozókat is rendez, ahol az olvasók a hazánkban élő fiatal nemzetiségi írókkal és költőkkel találkozhatnak. Az elmúlt évek szokásaihoz híven, barátsági estek is lesznek a nemzetiségek lakta településeken. A művelődési bizottság előtt Iskolai testnevelés Nógrádban Tegnap a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Építőipari Szakközépiskolában ülésezett a megyei művelődési bizottság. Az iskolai testnevelés helyzetét, a további tennivalókat Szilasi András, a megyei tanács művelődés- osztályvezető-helyettese és Szúnyog Tibor MTSH-elnök előterjesztésében vitatták meg a résztvevők. Az új testnevelési tanterv célkitűzései alapján a legfontosabb feladat a mozgás, játék és sportművelt- seg, a testi fejlettség gazdagítása, erősítése. Néhány évvel ezelőtt a megye iskoláiban még 15 százalékos volt a felmentett tanulók aránya a testnevelési órákon, ma csak 0,9 százalék. De a szünidőben leállnak a gyerekek, még a folyamatos munka is megakad. A tömegsportmozgalom 1980-tól máig 19 ezerről 21 ezer 600-ra növelte a résztvevők számát. Ám ma is gond van a kellő mértékű társadalmasítással. Szó esett a tanácskozáson a szakos ellátás alakulásáról, a pályaépítési munkákról, az óvodai testnevelésről, s arról is, hogy az iskolai testnevelés az adott feltételekkel is jobban közelíthetné a követelményeket. A vitát Gulyás Jánosné megyei művelődési osztályvezető ösz- szegezte. . A továbbiakban a házigazda, a Madách középiskola oktató-nevelő munkájának tapasztalatait vitatta meg a művelődési bizottság. Összefogás társközségekben A Sziráki közös Tanács alá tartozó két társtelepülés Egy- házasdengeleg és Bér lakói megunták, hogy a kiürült gázpalackokkal be kell menni a központba. Mindkét település kérte, hogy saját cseretelepe lehessen. A közös tanács anyaggal járult hozzá a jogos kívánság megvalósításához. Mindkét községbe kiszállították már a hozzávalókat és társadalmi munkával megkezdték az építést. A tereprendezésen már túl is vannak. Az összefogással készülő létesítményeket májusban szeretnék befejezni. Naptáp I 1982. április 24., szombat. I György napja. A Nap kel 5.40 — nyugszik 19.46 órakor. A Hold | kel 6.24 — nyugszik 20.33 | órakor. lutdmdzemn az emeleten Százhúsz évvel ezelőtt, 1862. április 24-én született Pápán és 84 éves korában, 1946 júniusában hunyt el Budapesten Beke Manó matematikus, egyetemi professzor, akadémikus. Hideg idő Előrejelzés az ország területére ma estig: gyakran változik a felhőzet. Már csak néhány helyen fordul elő zápor, főleg az időszak elején hózápor. Többfelé megélénkül, egyre több helyen megerősödik az északi szél. Folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Csorváson megtartott 17. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 9,11,14,19, 89 — Kiállításmegnyitó a síküveggyárban. Makramék, fafaragások, térítők láthatók azon a kiállításon, amelyet tegnap nyitottak meg a salgótarjáni síküveggyár tanácstermében, a gyár dolgozóinak szabadidős-munkáiból. A teremben megtekinthető még „A gyár története képekben” című bemutató is. Munkaértekezlet a kórházban Salgótarjánban, a Madzsar Józ sef Kórház-Rendelőintézet dolgozói a hét közepén munkaértekezleten vettek részt, ahol megjelent dr. Harakály Mária a megyei tanács egészségügyi osztályának osztályvezető főorvosa. Az intézet tavalyi tevékenységéről dr. Telek Vilmos főigazgató főorvos számolt be. Belső átszervezéssel, átcsoportosítással, a korszerű betegellátás elveit figyelembe véve sok eredményt hozott az elmúlt esztendő. Szétválasztották a gyermeksebészetet és az ortopédiai osztályt, s ezzel régi kívánságnak tettek eleget. A három hónapja elkészült betegfelvételi részlegen eddig 110 beteget kezeltek, tehermentesítve ezzel az osztályokat, és meggyorsítva a betegek ápolását. Az ötnapos munkahétre való átállás — a jó előkészítő munka eredményeként — zökkenőmentes volt az intézetben, köszönhetően annak, hogy a kórház vezetői kihasználták az integráció adta lehetőségeket is. Régi autókból álló gyűjtemény található Haris Lajos és Ottó budapesti lakásán. A két testvér a magyar autózás történetével, ritkaságok gyűjtésével foglalkozik. A képen: Haris Lajos és Ottó az első magyar versenyautó volánjánál. Az autót Hóra Nándor épí tette 1900-ban. Veszélyhelyzetben! A járda a gyalogosoké. Mint képünk is bizonyítja, Pásztón ez nem így van. Legalábbis a gyógyszertár és a járási hivatal épülete közötti szakaszon. Ott kaptuk lencsevégre a táskájukat lóbáló iskoláslányokat. akik a járdaszűkület miatt kénytelenek az úttestre lépni és közben észre sem veszik a mögöttük közlekedő személygépkocsit. Ezen az litszakaszon naponta több száz iskolás közlekedik. Elsősorban rájuk leselkedik balesetveszély, de nincsenek biztonságban az idősebbek és *a babakocsit toló kismamák sem. Azzal, hogy felszerelték a „bűnös” kapcsolószekrényt, valósággal elzárták az amúgy is szűk járdát. Nem mi vagyunk az elsők, akik szóvá tesszük a veszélyhelyzetet. Megszüntetésére még eddig nem tettek intézkedést, pedig jobb lenne a bajt időben megelőzni. — Gyermektaps kétszer. Pénteken 10.30 és 14 órakor lépett fel Balassagyarmat gyermekközönsége előtt Halász Judit és a Bojtorján együttes. Nagy sikerű műsoruk színhelye a Mikszáth Kálmán ifjúsági és művelődési központ volt —• Befejezték Mátraszelén. a Kossuth és Gáborvölgyi út karbantartását A megyei tanács költségvetési üzeme itatásos hengerléses módszerrel mintegy negyedmillió forint értékű burkolatmegerősítést végzett — Babát a babáknak. Három leányzó, Takács Katalin, Zubercsány Dianna és Lakatos Anett névadó ünnepségét tartották tegnap délután a Nógrád megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat központjában, Salgótarjánban. Az újdonsült állampolgárokat virággal és verssel a Bartók Béla úti Általános Iskola úttörői köszöntötték. A vállalat, az alkalomhoz illően, babakocsival és babával ajándékozta meg őket. — Házaspár a pódiumon. Bodrogi Gyula és Voith Ági közös pódiumesten lépett fel pénteken, a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központban. A népszerű művészházaspár vendége Ka- possy Miklós volt. — Szövetkezetek gazdasági társulása. Három termelőszövetkezet, a Szilasmente, a nógrádmegyeri Petőfi és a karancssági Egyesült Erő ösz- szefogásával április elsején megalakult a Karancs—Szi- las Gazdasági Társulás. Nyolcvan dolgozója tevékenykedik Budapest területén. Zöldterületek rendbentartását, kertrendezési, tereprendezési, csőfektetési munkákat végeznek. A pásztói járásban SZERENCSÉS — SZERENCSÉSEBB A kallói Nagy Józsefné bizonyára szerencseszámának tekinti ezentúl a 13 plusz 1-et. A lottó 14. játékhetén ugyanis, egyik havi előfizetéses szelvényén négyes találatot ért el, melyre 45 ezer 181 forintot vehetett fel. A pásztói Gócza Imre még ■ inkább a szerencse kegyebe férkőzött, s hogy biztosítsa rendszeres esélyeit, ő is előfizetéses szelvénnyel lottózik. A 15. játékhéten szintén négyet talált el a kisorsolt öt számból, s ezáltal 123 és fél ezer forint nyereményhez jutott. PIACI JELENTÉS — Mozart-est. A nagyba?»-' nyi kamarazenekar adott hangversenyt tegnap este Salgótarjánban, a Nógrádi Sándor Múzeumban. Műsorukon Mozart „F-dúr Divertimen- tója”, „Kis éji zene” című műve és klarinétversenye szerepelt. — Nyomhatjuk a gombot! A jelenlegi hívótárcsánál korszerűbb nyomógombos nyilvános távbeszélő-készülékek próbája folyik a megyei távközlési üzemnél. Az első kísérleti hívásra szerdán került sor. A tervek szerint a Karancs Szállóban, majd a megyeszékhely legforgalmasabb nyilvános fülkéjében, az óraékszer üzlet előtt szerelnek fel ilyen állomást. Tekintve, hogy egy-egy készülék ára 70 ezer forint, remélhetőleg a lakosság kellő óvatossággal kezeli majd őket. SZÉP KIEJTÉSI VERSENY A tesztlapok és az írásbeli feladatmegoldásokat tartalmazó új pedagógiai módszerek korában gyermekeinknek egyre kevesebb alkalmuk nyílik az élő nyelv, a szép magyar beszéd gyakorlására. Ezért is üdvözöltük örömmel a salgótarjáni városi úttörőelnökség által útjára bocsátott szép kiejtési versenyt, amely arra ösztönözte az általános iskolásokat, hogy búvárkodjanak az irodalomban és legszebb kincseinket élőszóban tolmácsolják. A döntőbe jutott két- két fős csapatok, — összesen 26 gyerek — a megyei művelődési központ klubjában találkoztak, ahol szigorú zsűri értékelte a kötelező és szabadon választott szövegek alapján a produkciókat. A szép kiejtési verseny győztese, Baksa Zsuzsanna, a Gagarin Általános Iskola hetedik osztályos tanulója lett. Gergely Árpád képei Heves megyei festőművész kiállítását nyitották meg tegnap Salgótarjánban, az MSZMP oktatási igazgatóságán. Az épület kisgalériájában Gergely Árpád festményeiből rendeztek be tárlatot. Az autodidaktaként a pályára került művésznek többféle stílusú munkáját gyűjtötték össze erre az alkalomra. Irodalmi ihletésű, önéletrajzi indíttatású, az élet köznapi jellegzetességeit gro- teszkül ábrázoló alkotások egyaránt föllelhetők a sorban. Gergely Árpád kiállítását május tizenötödikéig tekinthetik meg az érdeklődők. Hűvös idő ellenére, jó árufelhozatal A hűvös időjárás sem csökkentette az árufelhozatalt a salgótarjáni vásárcsarnokba. Bőség van fejes salátából, zöldhagymából, hónapos retekből. Egyre több vetőburgonyát kínálnak a termelők, ára: e forint. A boltokban 6.40 forintért adják kilóját. Vöröshagym is van elegendő, ára 13—16 forint. A sárgarépa, petrezselyem már nagyon drága, 35—40 forint kilója a termelőknél, 20—28 forint a t állami szövetkezeti boltokban. A korai petrezselyem csomója 10 forint. A fejes saláta ára: 3 és 8 forint, a csomós retek 2.50—10 forint. A zöldhagyma csomója 4—5 forint, a korai karalábé darabja 8.50— 15 forint. Bőven kapható uborka, az ára: 35—70 forint között mozog. Sok a paraj és a sóska, mindkét főzelékfélét 35—40 forintért kínálják. Kis mennyiségben kapható a kelkáposzta, ára: 40 forint a magánkereskedőknél. Változatlanul hiánycikk a karfiol. Primőr paradicsomból folyamatos az ellátás 90 és 200 forintért kilónként. Az évszaknak megfelelő a gyümölcsellátás. Almából kapható starking, jonathán és húsvéti rozmaring, az árak nem változtak a múlt hét óta. Körte csak kis mennyiségben van 36 forintos áron. Savanyú káposzta igény szerint kapható, magas a mák ára, kilója 100—140 forint. Bőséges a tojásfelhozatal ára: 1,40—1,70 darabonként. NÖGRAD. * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanáes lapja. Főszerkesztő: GOTYÄR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palőcz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. T&fcíon; 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 4M forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Siói Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072 HU ISSN 0133-1558