Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)
1982-04-24 / 95. szám
Régi és új ösvényeken Mennyit bír el a közönség Pasztán? KITEKINTÉS Műemlékek Orleans-ban A reneszánsz időket idézi a híres Cabu-palota A Lovász József Művelődési Központ a Muzslá alján, Pásztón hosszabb' ideje eredményes tevékenységet folytat a közművelődési határozat és törvény végrehajtásában, a kulturális értékek, a műveltség terjesztésében. A hetvenes évek közepén két esztendeig élt országos keretek között a művelődési otthon jellegű intézmények versenye, s ebben egy ízben, az 1974-es esztendőben a pásztói ház elnyerte a ..Kiváló művelődési otthon” címet. Aztán a verseny lényegében önmagát szüntette meg. hiszen a munkát mennyiségi mutatók alapján tudták megítélni, ez pedig ellentmondott az elsődleges, a minőségi követelményeknek. Persze, az országos versengés megszűnése nem szegte kedvét a Lovász József Művelődési Központ népművelőinek, maguk is tisztában voltak ellentmondásosságával, dolgoztak tovább — több-kevesebb eredményességgel. Az eltelt csaknem egy évtizedben akadtak válságos pillanatok, amikor — javarészt személyi, koncepcionális okok folytán — akadozott az intézményi gépezet, az erőfeszítések ellenére sem sikerült a kívánt hatást elérni. Az intézmény vezetésében ez sem okozott „tragédiát”: még átgondoltabb, tudatosabb munkával új tájékozódási pontokat, utakat kerestek, s felülemelkedtek a nehézségeken. [ KÖVETELMÉNY f AMINŐSÉG — A kiváló címért igencsak kaparkodnunk kellett — emlékezik vissza Becsó Károly, az intézmény igazgatója. — Akkoriban alakultak ki a ma is élő, hasznosnak nevezhető kapcsolataink a helyi üzemekkel, hivatalokkal, intézményekkel, iskolákkal, s igyekezetünket jól segítette a tanácsi irányítás, felügyelet. A kaparkodás következményeként 1974—75. tájára a rendezvények számát tekintve telítettség alakult ki, s ez ma is fennáll. Az új gond alapjában véve ekkor jelentkezett: már nem a rendezvények, vagy a közönség számának mindenáron való növelése vált elsődleges feladattá, hanem a minőség kérdése, a programok tartama, érzelmi, gondolati befogadása, hatása. S nekünk ugyanúgy, mint a termelésben, ahol már nincsen új munkaerő, belső átszervezéssel, a tartalékok kiaknázásával lehetett és kellett az új „kihívásnak” eleget tenni. Másrészt figyelembe szükséges vennünk — általános érvényű szabály — a település tűrőképességét. Hiába növeljük ugyanis a rendezvények számát, egy csúcson túl már nem eredményez látogatói növekedést. Inkább kevesebb rendezvényt csinálunk, nagyobb kihasználtsággal, kevesebb kiállítást, de hosszabb időre, hogy lehetőség nyíljék tárlatvezetésre, az alkotóval való beszélgetésre, egyéb vitára. A pásztói művelődési központban ésszerűen reagáltak a megváltozott társadalmigazdasági helyzetre, igényeire és szükségleteire. Ezeket tekintették alapnak, munkájukkal kielégítésüket célozták meg. Folytatták a régi, bevált közművelődési formákat, a színházi, zenei előadások, kiállítások szervezését, a hagyományosnak számító klubok, szakkörök — például ifjúsági klub, fotószakkör — tevékenységét frissítették, új típusú formákkal kísérleteztek. Ezek egy része beépült az intézmény mindennapi munkájába, sőt hasznosult — hiszen járási funkciót lát el — a hálózatban. VÁLTOZÓ AKTIVíTÁS Pásztóhoz a társközségekkel együtt, mintegy 12—13 ezer ember tartozik. A köz- művelődésben való részvételük, vagyis aktivitásuk változatos képet mutat. Életkor szerint a gyerekek és a fiatalok a legaktívabbak, aztán a negyven éven felüliek, közöttük is inkább a nyugdíjasok. A húszon- és harmincévesek —, mint a legtöbb helyen — szinte teljesen hiányoznak az intézményből. Ez a kor a katonai szolgálat, a családalapítás, az egzisztenciális biztonság megteremtésének időszaka, nyilván a távolmaradásban ezen okok a legfontosabbak. A rétegenkénti csoportosítás képe: az elég magas számú értelmiségnek csak töredéke igényli a művelődési alkalmakat, míg az alkalmazottak, munkások zöme élénk érdeklődést mutat. Bár a legtöbb üzemi dolgozó bejáró, s e tény éppen az aktivitás ellenében hat. „ A társközségek közül Mát- raszőlős lakói a legkezdemé- nyezőbbek. Látszik, hogy sokáig önállóan dolgozó népművelőjük volt. Hasznoson csupán alaptevékenység folyik, Mátrakeresztesen teljes a közömbösség. Itt három hónap sem volt elég a klubvezető személyének megtalálására. — Több új típusú formával kísérleteztünk sikeresen az utóbbi években — mondja Becsó Károly. — Nagyon élvezik a gyerekek a kreativitásra építő játszóházat. A cigánygyerekek kedvelik a bábozást, segítségükkel szüleiket sikerült megnyernünk, s tavaly megszerveztük a cigányklubot. Idén megtörtént a nyugdíjasok összefogása; jogos kívánságuk egy állandó klubhelyiség. Szabadidős-udvarunk lehetőségeit társadalmi összefogással kívánjuk bővíteni, s teljesen új forma lesz romkerti muzsikasorozatunk. ÉRDEKELTSÉG A MŰVELŐDÉSBEN Az intézmény egész léte, tevékenysége a közönségért történik — mindig idomulva az új körülményekhez. Becsó Károly hittel vallja, hogy, ha sikerül az embereket érdekeltté tenni a művelődésben, a tudásszerzésben, akkor nyert ügyük van a népművelőknek. Példaként az asszonyok díszítőművész-szakkörét hozza fel, mely az érdekek felismertetésével szövőkörré alakul át. Az intézményvezető meggyőződése: ha a művelődési otthonok képteleneknek bizonyulnak a megnövekedett szabad időhöz, a változó körülményekhez való igazodásra, nem tudják szabad idős szórakoztató munkájukat az érdeklődésre és további éleszté- sére építeni, felületesen kezelik az eltérő rétegigényeket —, akkor az emberek nem mennek a kultúrházakba. A krónikás mi mást tehetne e gondolatokkal: azonosul velük, és szíves figyelmébe ajánlja más népművelőknek. Sulyok László Párizstól délre, 120 kilométerre fekszik Orleans, Franciaország geometriai központjának közelében. Ez a város a régi római időket, Jeanne d’Arcot, a francia történelem nagy alakját és a reneszánsz időket egyaránt felidézi. A várost a III. században még Aurelianis-nak ták, később lett belőle Orleans. Kulturális szempontból nagy múltú város, egyetemét még 1305-ben alapították. Orleans a múzeumok városa is. A Crénaux-pa- lota ad helyet a szépművészeti múzeumnak. Anyagában nagy értéket képviselnek azok a festmények, amelyek a XVII. és XVIII. századi francia iskolák anyagait foglalják magukba. A reneszánsz időket idézi a híres Cabu-palota, amelynek termeiben törgett az épület, és csak a hetvenes évtizedben fejezték be restaurálását. A múzeum büszkeségét a ró- mai-gall művészet ritka emlékei jelentik: 1361-ben került a felszínre több bronzszobor az ásatások során. A csaknem természetes nagyságú szobrok, amelyek vaddisznót, lovat, szarvast ábrázolnak, valószínűleg egykori római templom díszítését szolgálták. A Cabu-palota középkori anyaga is gazdag, ezek között említést érdemel egy Szent György-fej. Orleans igen gazdag vár ros volt a reneszánsz időkben, és ezt számos múzeumi emlék és tárgy is dokumentálja. Jeanne d’Arc emlékét múzeumi anyagok őrzik, valamint a város szívében egy szobor, amely lóháton ülve ábrázolja Johannát. téneti és régészeti gyüjte- hív- ményt helyeztek el. A második világháborúben lééLehet lefelé Felhív valaki, aki mostanában sokat utazik vasúton részben fontos salgótarjáni gazdasági beosztása, részben a takarékosság szempontjainak megfelelve, utazik szinte minden héten a megye- székhelyről a fővárosba reggel és azután este ugyanazzal a szerelvénnyel vissza. „Mikor írja már meg valaki, hogy mekkora szeméthalmazok mellett utazgatunk mi fatornyos hazánkból... ?• Az ellentét valóban szembetűnő: a tisztára sepert, frissre ásott, festőivé gereblyézett magánkertek végig a sínpár mentén, az egy tagba felszántott, hatalmas zöldfoltként jelentkező nagyüzemi táblák — és a vasút közvetlen környéke; oz árokpartok a települések mentén, a partoldalak, a kiserdők elképesztő szennyezettsége. Mintha majd mindenütt külön brigádok működnének szervezetten annak érdekében, hogy minél nagyob szemét- halmazok „létesüljeűek”. Ki csinálja1 Hogy csinálja? Ki látja? Kit és miért visz rá a lélek erre? Az ember kénytelen azon is elgondolkodni — miért érdekes egy tetőfedő bádogosmester, egy hivatását szol- gá’ó aranykezű kisiparos, miéi kel! vagy lehet róla félórás filmet készíteni és a te- telev>ziób;:n bemutatni, miért t 'm.a(!’ a legteljesebb értékű elhivatott szakmai munka? M'ért látjuk felfelé növekvő p. oi-iíp] megáldott „különleges” embernek azt, aki minÚTONJÁRÓ denkor, minden helyzetben, minden időben a legjobb munkát végezte hosszú élete során? Miért, hogy manapság, ahogy Tamás István is idézte nemrégiben egyik ÉS- beli írásában névtelenül valamelyik lírikusunkat: „lefelé nő mostanában a lélek’’. Már csak megmaradva a vasúton, a „kísértetvagon” esete is ilyen lefelé növekvés. De, hogy hova és meddig, azt talán jobb elképzelés nélkül hagyni, még „hurrápesszimizmus” lenne belőle, legalábbis azok szemében, akik valami miatt csak a jót lát- hatják-látják, pedig erre senki sem jogosítja fel őket. A fűtési szezon végén is érdekes lehet ez a tapasztalat: a 19—47013 gyorsvonati első osztályú vagon egész télen hibásan közlekedett! Erre bizonyítékaim vannak, . tanúim, köztük jegykezelők név szerint, utasok személy szerint és konkrétan — mert a MÁV szereti a konkrétságot. A kísértetvagonnal találkoztam karácsony táján, azt megelőzően is, sőt februárban, márciusban nem is egyszer, számát összesen háromszor írtam fel. szakszerűen pedig így kell említeni, ahogy egy nyugdíjas állomásfőnök (maga is utasként) erről felvilágosított: „18 óra 05 perckor a Keletiből induló 308- as számú vonat, amely Budapesttől Somoskőújfaluig közlekedik”. Ebben, mint kiderült, benne van, hogy gyűrs, hogy esti és még sok minden, amiről álmodni sem merne az ember. A 308-as szám mindent elmond a szakembernek, a vasút mechanizmusát világíthatja meg, egyszerűen lenyűgöző, hogy milyen szervezett ez az egész! „Akkor meg mégis miért lehetséges hogy egy állandóra összeállított szerelvény hónapokig, sőt mint kiderült akár évekig is (!) egyik vagonjában alapvető hibákkal együtt közlekedhet?” A fűtés ugyanis rendre hiányzott, míg a szomszédos másodosztályokon ingre vetkőztek az emberek, de néha még a világítás sem működött. Ez miként lehetséges? Egy felügyeleti utasításnak a MÁV-nál uszkve 1200—1500 (!) pontja van. A vasúti > vizsgák egész rendszerében el lehet jutni a legegyszerűbb képesítéstől egészen az önálló munkáig. Mondom, lenyűgöző. abszolút meggyőző ez a mechanizmus, ez a külön szervezettség, ez a mindent érintő tökéletesre csiszolt rendszer, egy valóságos nagyüzem, egy valóságos „hadsereg” igazi fegyelemre, szervezettsége minden irányban. De itt ez a példa, a kisértetva- gonnal. Ezzel mi a helyzet? „Nem jelentik a jegykezelők ott, ahol ezt a szerelvényt először összeállították, talán Salgótarján külsőn..— mondja dideregve (március közepén) a nyugdíjas állomásfőnök, aki negyven évet húzott le a vasútnál és Hatvanig utazik, ott leszáll. De előtte még átmegy a szomszédos fülkébe, ahol egy télikabátba burkolózott vasúti tisztet felismert az imént és azt mondja: — Mi van gyerekek, hát ez miféle kivételezés az első osztályúnkkal? Miért nincs itt fűtés, nem ez az első eset... Válasz nincs. Az illetékes, aki most maga is érintett, dideregve beljebb húzódik a kabátba és alig láthatóan megvonja a vállát. „Megmondtam neki...” — így a nyugállományú állomásfőnök, akitől azt is megtudom: a gépet naponta vizsgálják, a szerelvényről fordulónként kellene jelentést adni. Jelentést arról, milyen hibákat észleltek, de az így összeállított szerelvények négy évig (!) járnak úgyszólván változtatás nélkül. Akkor, de csak akkor történik meg a teljes revízió. .. Szóval, ha valaki nem szól végre ott, ahol kell és annak, akihez tartozik, akkor akár négy éven át is közlekedhet jégveremként, gyakorta világítás nélkül a szerelvény egyik — ez esetben első osztályú ami külön grimasz az egészben! — vagonja. „Lefelé nő mostanában a lélek” — mondja a lírikus, templomtornyokat lovagló bádogos füttye meg az égig hallatszik. Hát mit lehet még erre mondani ? Bálint György volt az első talán, aki a „nemszólók” kategóriáját megalkotta egy saját érdekeiről hallgató parasztcsaládot használva modellnek valamikor a húszasharmincas években. De még ő is odatette zárójeles, mégis valóságos indulattal, hogy a hallgatás a legnagyobb bűn. A mai „nemszólók” természetrajzát is csak egy mai Bálint György tudná megrajzolni? Rajzoljuk azt naponta. Akár azzal is, hogy példának állítjuk az egyszerűen becsületesnek nevezhető munkát. Hogy is mondta a tévéfilmben a 74 évesen is tempi om- tornyokat megmászó bádogos. Beckhamer Antal? „Mi a vízzel dolgozunk. Nekünk még a kalapunkról is el kell vezetni a vizet.” Vagyis a hajszálerekre is pontosan akkora a szakmai figyelmük — kiknek is ? minden lelkiismeretesnek; —, mint a nagyobb, látványosabb felületekre. Errefele nőhet a lélek úgy, hogy fel és nem le halad valamerre. A jó munka tehát lélekemelő? Valami olyasmi talán. De akkor a rossz, a lelkiismeretlen, a szakszerűtlen, a dilettáns, a hányaveti, a link, a nemtörődöm, a pocsék, a kényszerből végzett, a silány, a vacak, a selejtes, a minősíthetetlen, a hiányos, a bevége- zetlenül hagyott — lám csak, mennyi szinonimája lehet csupán ennek?! — lefelé növeszti a lelket. Törpévé teszi az embert, lelki topronggyá, akinek úgy nincs becsülete, hogy maga előtt sincs, legfeljebb ideig-óráig hiteti el magával és környezetével: „így van ez jól, mert nem le- hc‘ másként, mert X. és Z, is így csinálja, mert az a világ elmúlt...” Milyen világ? Hatvan után némileg be- langyosodik a kísértetvagon, de azért marad a barátságtalan, rideg első osztály. A salgótarjáni állomásra érve meg látom egy villanásra az illetékeset. Didergősen, komoran menekül. T. Falaki László | NOGRAD — 1982. április 24., szombat 7
