Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)
1982-02-13 / 37. szám
Szombati társasjáték Mondjuk: bunda Mottó: „Mindenkinek eszébe jaf valamiről valami" í. s. *. N«n tudom miért bossz&nEz a holdvilágképű fiatal- *.. Jsn vagyok a* a szőrmé- kodnak az emberek a „bun- ember itt előttem barna vei bélelt szövetkabát, ame* da” miatt Az igazi „bunda” panofixbundában ballag. Már lyet a dzsentrivilág, a század- ugyanis nem ok az elkesere- ott tartok, hogy megszólítom elő városi bundaként hordott, désre. (csak tudnám milyen jogon!) engem egy egri műhelyben Különösen nem ok a mél- eme ruhagiccs viselőjét, ami- készített egy aranykezű mes- tatlankodásra, ha a véletlen kor közénk furakszik egy ha- tér, de inkább kettő; a szűcs folytán csupán valaminek az mis irha, szóval egy bélelt és a szabó. Remenyik Zsig- elnyerésétől, megszerzésétől velúr, a hozzá tartozó úrral, mond apja, a dormándi bir- esik el az ember. Aki ilyen- és megakasztja el sem kéz- tokra váratlanul beállító Lé- kor — ha csak nem nyiiván- dett párbeszédünket. Van né- nárt Gyurinak. Lénárt főhad- való a csalás — „bundát” gyanú hanyag elegancia a férfi- nagy úr akkor már régen ci- nít, az alighanem kisebbségi ban, de, ahogy a gallérjára viliben járt, kivetkeztették, ki- érzésben, netán üldözési' má- pillantok, már mást is látok, csapták, lefokozták, szép re- niáfoan szenved. És külön- Lám, lám az a vékony fénye- ményű csendőrtiszt volt, de ben is, miért fáj ez nekünk, sedő csík a sertésbőrön. Az- egyszer egymaga szétszórta a ha más nyer, de mi semmit tán a kopás a könyöknél. Ha kufárkodó, szegényeken élős- sem veszítünk...?! Más kérnem restellném, zsírnak mon- ködó, nyerészkedő onódi vá- dés, ha a „véletlen” folytán danám, ördög tudja miért, sárosokat, szétszórta a sok valamiben kárt szenved az de a velúr viselőjét kocsma- holmit közöttük, azok meg ember. Ez esetben normális pulthoz képzelem. Be is ka- vitték, örültek, hogy ingyen dolog felülvizsgálni a vélet- nyarodik a sarki ivóba és egy jutnak mindenhez... Azt mond- lent, de ha kiderül a turpis- deci tiszta szilvával búsan ja a nép azóta is, hogy Gyű- ság, akkor az viszont nem könyököl... A hófehér nyúl- ri szegény sorból lett csendőr- „bunda”, hanem csalás, vagy szőr viselőjének finom Illa- tiszt, megelégelte a népnyú- igazságtalanság. Ez pedig más ta megelőzi a látványt Hi- zást, nem bírta elviselni a lapra tartozik... hetetlen magas sarkú csizmá- képmutatást, leszerelték a Mi hát az igazi „bunda”? ban libeg át a téren. Lustán, botrány után, ráfogták, hogy Amikor két vagy több sze- jóllakottan, elégedetten. Tér- megzavarodott, főnöke ezt mély — kölcsönös előnyök alap- dig érő, jól szabott irha ke- mondta, „legjobb lenne, ha ján — megegyezik valami- resztezi utólag a fehér nyúl- főibe lőnéd magadat...” Gyű- ben, mégpedig úgy, hogy az a szőr útját Mint a vizsla, be- ri mindennel megpróbálko- „valami” mások szemében, leszippant a levegőbe. Megáll, zott, testvére élt Balassagyar- véletlennek tűnjön. Ha tejó harmincas férfi, ápolt ba- maton, egy szegény, öreg ta- hát a „bunda” az érdekeltek jússzal. A fazon mögül elő- nítónő, oda is elment, de a számára előnyös, akkor — rozsdálló, import pulóver- városi dzsentriknek büdös mondhatná az olvasó — színjében egy darabig gondolko- volt egy bukott egzisztencia, tén nem nevezhető „bundá- zik, aztán elindul a nyomon, eljutott a szlráki földibirto- nak”, csupán megegyezés- Jóbbról az állomás felől mór- koshoz is, ott meg ráfogtak nek. Ebből logikusan icövet- eos férfi érkezik. Arcán az egy vadászbalesetet, hogy ő kezik, hogy a ,^bunda” csak átvirrasztott éjszaka. Fél- lőtte volna le a pásztói álló- a kívülállók számára létezik, arasznyi szőrű birkabőrök másfőnököt, annak a temető- abban az esetben ha a megbélelik posztókabátját Meg- sén meg lopással vádolták, egyezés kiderül. Ennek klasz- áll a pultnál, fél deci a ba- így bújdosott Donmámdra, szikus példái a „bundamecs- rack'ból — mondja rekedten akkor kapta ,a bundát aján- esek”. No, de érdemes azon a csaposnak. — Tudom, Feri- dékba, másnap elutazott felháborodni, hogy két csa- kém — feleli a nő — holna- Gyöngyösre, megszállt a fo- pat békében-barátságban pig nem akarsz tudni a bü- gadóban, láttam amikor go- megegyezik egymással?! In- dös mozdonyodról igaz? Igaz, lyót röpített a fejébe, har- kább örülni kellene annak, bólint a férfi és szokott moz- m ad nap Dormándon érdek- hogy nem akarják egymást dulattal belöttyinti a pá- lődtek a csendőrök, hogy nem „bántani”, nem akarják egy- linfcát. lopta-e a kabátot..” mást legyőzni Éljen a „bun—• h z — • — pat da”! Vagy tévedek...? tér A kisorsolt szót Kukely Mihály, Salgótarján, Vöröshadsereg út 148. szám alatti olvasónk küldte be. Nyereményét — egy 100 forintos könyvutalványt — postán küldjük el. Továbbra Is várjuk olvasóink javaslatait! A Javasolt szó — a mellékelt szelvényre Írva — febr uár 20-ig küldhető be zárt borítékban. szerkesztőségünk címére (Salgótarján, Palóci Imre tér 4„ 3100). A borítékra kérjük ráírni, az „Egy szóval is nyerhet!” jeligét. Szombati társasjáték című rovatunkkal legközelebb február 27-1 számunkban jelentkezünk! a L MONDJUK: ? ■ Szepesi József: Kergetik szárnyas Illatok a vágyam messze, messze Szelíd karokra gondolok, ajkakra, lágy ölekre. Suhan, suhan a vágy sötét felhőkbe, kék ködőkbe; füröszti forró köldökét Örvénylő űr körötte. Repül a vágy Az égen — méla tengeréM — vén félhold vitorlázgat, s csőre megcsillan, mint a kés lelkem száz sirálynak# Repül, repül a vágy, repít táltosként napkeletnek. * Ha a Teremtő megsegít, hajnalban már szeretlek. Házimuzsika é A z elmúlt őszön Jénában járva néhány napig egy felettéb zenekedvelő család vendége voltam. Esténként muzsikaszó töltötte be a házat: három kislány ült a hangszeréhez. A legkisebbik csellózott, a középső furulyázott, a legidősebb, már felnőtt lány, zongorán kísérte őket. A szülők, az időnként betoppanó vendégek, és a család három kutyája elmélyült gyönyörűséggel hallgatták a játékot. Ez a 30—60 perces esti hangverseny a béke és derű idilli hangulatát adta a háznak, a bensőséges, meleg körre még visszagondolni is kellemes. Pedig a család minden tagja dolgozik, vagy tanul, a sietés, időhiány náluk sem ismeretlen fogalmak, csak éppen „nem élhetnek muzsikaszó nélkül.” Nálunk a muzsikáló családi kör eléggé ritka, ha elő is fordul, inkább csak szakmabelieknél. Többnyire „munkának” tekintik ők is a zenét, türelmes gyakorlásnak, lehetőleg elvonulva a többi családtag hangtávolából. Lehetséges, hogy mi magyarok túlzottan gyakorlatias emberek vagyunk, túltengő realitásérzékünkkel a szórakozást is munkává változtatjuk, és csupán a hasznossá” fogalomkörébe eső dolgokra szánunk időt? Nálunk az sportol, aki versenysportot űz, és az zenél. aki hangszeréből készül megélni. Persze vannak „élvezők” is- Hiszen a hangversenytermek megtelnek, a lemezek elfogynak. gyermekek tömege tanul zenét; s a zene mégsem árad bele eléggé a családok életébe, hogy ott összetartó erővé váljék, kioldja a családtagok idegeiből a fáradtságot, és elfeledtesse a napi gondokat. Akik együtt muzsikálnak, nem veszekszenek, vagy legalábbis ritkábban teszik, s talán az apró napi bosszúságok sem hangolják úgy le őket, mint a lélek süketségében élő embereket- — Még több zenét? — sóhajtott fel erre némely szülő, aki borzadva gondol árrá, hogy időnként mi várja otthon. Csakhogy zenélő otthonnak bajosan nevezhetnénk az olyant, melyben a serdülő gyerekek faldöntő erővel böm- böltetik a tánczenét, miközben a felnőttek futnak, amerre látnak- (ízlésüket, de még beszédtechnikájukat is rontják ezzel a fiatalok, mert a modern tánczene ritmusához sehogy sem illik a magyar nyelv prozódiája, s aki sokat hallgatja, beszéd közben is úgy ejti a hangokat, s úgy helyezi el a hangsúlyokat, mintha valahol a föld túlsó oldalán tanulta volna a magyar nyelvet.) Nem, a házimuzsika közösséget jelent, rákapcsolódást egyazon „hullámhosszra”, és legalábbis a befogadás azonos érzelmi, hangulati töltését. Mert a befogadás, a közös hallgatás is lehet házimuzsika, ha a család körülüli a magnót, a lemezjátszót. Ám innen már csak. egy lépés az aktív zenélés, hiszen mindenki birtokában van a legősibb és legeredetibb hangszernek, a saját hangjának. Énekelni mindenki tud, ha akar, ha szeret, és ha kicsit megerőlteti magát. Kottaismeretet, akárcsak betűvetést, mindenki tanul az iskolában. (De ha nem tanulna is! A népdal, a maga páratlan szépségében, olyan emberek ajkán született, akik aligha ismerték a kottát, mielőtt a gyűjtők lejegyezték volna dalaikat). Különös rejtély, hogy miközben zeneoktatásunk tanulmányozására a világ minden tájáról hozzánk jönnek a zenetanárok, a Kodály-módszer szellemi exportunk egyik legbecsesebb kincse, a zenekultúra mégsem hatja át egész népünket, sőt a többség beéri a leghígabb zenei táplálékkal, végigélvén az életet anélkül, hogy egyáltalán tudná, mit veszít. A rejtély titka talán éppen a családi éneklés elnémulásában kereshető, az elszökött bölcsődal hűlt helyén. Az iskola a legjobb módszerrel sem pótolhatja — ezen a téren sem —, amit a család elmulaszt. Az iskola indítást adhat, s ezt többnyire meg is teszi — kivéve, ahol eredeti szöveg helyett még mindig klapanciákat énekeltetnek a népdal dallamára —, de ez az indítás csak akkor eredményes, ha az énekszóval hazaérkező gyermeket nem a néma otthon várja, hanem a közös dalolásra kész család. Ha aztán akad valaki, aki Ő NÓGRAD — 1982- február 13., szombat • Emlékezés Makláry Dánosra Makláry János portréja Makláry János és Bőd Teréz Mollére Nők iskolája című színművében. Az évfordulók sodrában, hírességekre emlékezve, nagy neveket idézve most talán egy percre tűnődjünk el egy kevésbé fényes, kevésbé látványos színészi élet jubileumán. Makláry János — most lenne 75 éves... Sok olvasónak talán legfeljebb a neve mond valamit. S ha nagyon utánanéznének, akkor netán az Is kiderülne, hogy felcserélik a másik Makláryval — Zoltánnal, a testvérével. — Semmi baj! — legyintene — a családban marad! Megszokta, egy életen át megesett vele, hogy minduntalan ösz- szetévesztették őket. Nehezen indult a pályája, 1931-ben mint tehetségtelent elutasították a színiakadémiáról, s öt évig lézengett a színpad után áhítozva. Érett férfifejjel debütálhatott, s az egykori villanyóra-leolvasó Bárdos Arthur jóvoltából csak 1936-ban kapta meg első szerepét. Kezdetben még reménykedett a nagy áttörésben, a rá váró főszerepek ígéretében, aztán kezdett belenyugodni, hogy be kell érnie az epizódokkal. Sohasem tiltakozott az ellen, ha kereken epizodistának nevezték: „büszke vagyok rá. A főhősök élete hosszabb, de olykor egysíkú. A mienk színesebb. Nagy a felelősség: a hős, ha egy felvonást elront, a következőben kijavíthatja a hibát. Nekünk esetleg egyetlen jelenésünk van. S nem szólhatunk így utána a közönlegalább egy furulya erejéig hangszerrel kapcsolódik a közös éneklésbe, amelyhez még szabad idő sem kell, mert kellemessé, lendületessé ' varázsolja a házi munkát, vagy ha a család lemezjátszó segítségével igyekszik dalkincsét növelni és az ének tisztaságát erősíteni: már ki Is alakult a házimuzsika szokása és áldásos hatása. Nincs botfülű gyermek — állította Kodály, és valóban, ha az adottságok különbözők is, a hallás fejleszthető, a zene értését, szeretetét mindenkiben ki lehet alakítani. Az ezért fáradozó szülő nagy kincs mellé a dalos kedvű, vidám órák szívmelegítő emlékét is. N em állítjuk, hogy „aki a zenét szereti, rossz ember nem lehet”. Lehet. Csak éppen a zenét kedvelő rossz emberek előfordulása sokkal ritkább, mint a zenét nem kedvelőké. Már csak azért is, mert a zene üdít, frissít, jó kedvre hangol, és a boldog emberek aligha törekszenek arra, hogy másoknak ártsanak. Akik házi- muzsikától zengő otthonokból indulnak az életbe, azok olyan erőtartalékot hordoznak, amelynek birtokában megbirkóznak a megpróbáltatásokkal is. Es ez több annál mint hangverseny-látogató, zenekedvelő, művelt felnőttekké fejleszteni gyermekeinket. Fontos az is. De mi boldog, tiszta szívű és • erkölcsű, közösségi embereket szeretnénk nevelni, ehhez pedig elengedhetetlen az érzelmi kultúra. A házimuzsika ezért jelent minőségileg mást. sokkal többet, mint akár a leggondosabb zenetanítás. Bozóky Éva séghez: pardon, tévedtem, szeretném elölről kezdeni”. A nagyok, az immár halhatatlanok csöndes segédje volt, élete végén is büszkén vallotta, hogy ő még Góth Sándortól, Bajor Gizitől tanult, meg Bartos Gyulától, akitől ő vette át Galagonya szerepét a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-komé- diában. A Magyar Színházban, az Andrássy úti színházban, majd 1945-től a Nemzeti Színházban tűnt fel a színlapon a neve — s a sematikus drámák korszakában egy- re-másra kapta a munkás-paraszt figurákat, s ő még sokszor a napi politikához szabott művekben is képes volt megnevettetni, megríkatni közönségét. A korszak méltán elfeledett drámája, a Teljes gőzzel — Makláry János pályájának nagy pillanata volt. S mi minden lehetett volna, ha igazi darabok várják, és sokkal több személyi biztatást kap! Talán a Sánta Ferenc- dráma, az Éjszaka volt végre hozzá méltó feladat... A film sem adott szárnyakat számára. Itt is pár szavas munkásfigurákat szántak csak neki. Már a felszabadulás előtt is fanyar vonásai lecsúszott egzisztenciák feltámasztásához társultak, akár a Külvárosi őrszobán, akár a Vissza az útónban, de később az Űri muriban, A harag napjában, az Álba Regiában is ő volt az a bizonyos színfolt, ami ugyan nem határozza meg a filmet, de ami nélkül mégis hirtelen szürkébb lenne maga az egész produkció... A Csempészek, a Dúvad, a Tegnap, a Húsz óra a részleteket megfigyelő, pontosan tükröző művészalkatának bizonyítékai, s ilyennek láttuk őt a Rózsa Sándor sorozatban, vagy éppen a Csárdáskirálynőben is. Hihetetlenül gazdagnak tűnik pályája. Felsorolni képtelenség minden szerepét — s mégis úgy távozott közülünk néhány éve, hogy tele volt tüskékkel, hántásokkal, rosszkedvvel. „Meghaltak a vágyaim” — mondta 53 éves korában — és tulajdonképpen már csak egy adat, hogy a fizikai lét mikor szűnt meg. Makláry belehalt a pályájába. Nemlaha György Bálint Endre fotó montázsai Variációk egy témára Szodoma és Gomora