Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)

1982-02-13 / 37. szám

A viaszhenger üzenete A mi Ir Ar H^^ny évvel ezelőtt elő­” fal IK O íi^pQjt egy lappangó viasz­henger, amely Kossuth Lajos hangját örökí­tette meg, szenzációszámba ment a felfede­zés. A rádióban elhangzott beszédrészletet hallgatva senkinek sem az jutott az eszébe, hogy milyen gyönge minőségű a felvétel, a henger értékét az adta meg, hogy fönnmaradt Kossuth hangja. A Kodály és Bartók népzenei, néprajzi, gyűjtéseit őrző viaszhengerek fölfoecsülihe- tetlen muzeális és kultúrtörténeti értéke sem vitás. A film elterjedésének hőskorában, a ma már primitívnek számító eszközökkel törté' nő hangrögzítésnek köszönhetjük, hogy ki emelkedő személyiségek — közöttük pél dául Lenin — hangját, beszédét hallhatjuk Egy-egy híradó, riport vagy játékfilm köpi ája a hangosfilm megszületését követő idők­ből — nagy érték! A harmincas és negyvenes évek sistergő, sercegő gramafonlemezei, vagy a rádió archívumában őrzött lakklemezek között pótolhatatlan értékek egész sora ta­lálható: politikusok, írók, költők, művészek hangjai. A magnetofon megjelenése hazánkban az ötvenes évek idejére esik. Üj szakasz kez­dődött el a hangrögzítésben. Lehetővé vált hogy a korszerű technika mindmáig haszná­latos — állandóan tökéletesedő — hangrög­zítő eszközeivel és módszereivel kiváló mi­nőségű és nagy időtartamú fölvételek készül­hessenek. Ahogyan terjedt hazánkban a mag­nózás, ahogyan egyre több készülék jutott iskoláik, intézmények és magánosok tulajdo­nába, olyan mértékben gyarapodott a kora­beli, sokszor nagy értékű fölvételek száma. Visszatérő feladattá . jó szokássá vált pél­dául, hogy a KISZ-fiatalok, valamint az út­törők szalagra vették a munkásmozgalmi ve­teránok, a téeszalapítók, a kiemelkedő egyé­niségek, közéleti személyiségek, művészek, népművészek emlékeit. Föltártak egy-egy életutat. s egyben tükrözték az adott kort is, történelmünk köznapi valóságát, vagy éppen sorsfordító eseményeit. Azt hiszem, eddig még soha, senki nem szedte szerbe-számba azt a hatalmas szellemi értéket, amely az el­múlt évek, évtizedek során összegyűlt és — sajnos, — részben meg is semmisült, mert nem volt — és ma sincsen — összefogó köz­pontja, vagy szervezete a hangfelvételek nyilvántartásának és megőrzésének. A kam­pányfeladatok elmúltával rendszerint le­törölték még az archív értékű, pótolhatat­lan emlékezéseket, társadalmi, politikai, szel­lemi eseményeket is. Ez a gazdátlanság má­ig tartó probléma. Igaz, a technikai lehetőség kitágulásával növekedett az arra hivatott intézmények, szervek gyűjtőmunkája. A Munkásmozgal­mi Intézet, a Hadtörténeti Múzeum, a megyei pártbizottságok irányítása alatt működő párt­archívumok, a különféle tudományos intéze­tek, egyetemek, iskolák, de különösen a rá dió és a televízió, a szaktárcák, valamint az országos' hatáskörű intézmények hangstúdiói már gazdag és nagy értékű gyűjtemények­kel rendelkeznek. A baj csupán az, hogy e gyűjtemények hozzáférhetősége meg sem közelíti a levéltárak, a múzeumok, a kiállító­csarnokok, a könyvtárak közreadó tevékeny­ségét. A gyűjtést végző intézmények nem mindig törekednek a közkinccsé tételre, meg­elégszenek azzal, ha fölhasználják az anya­got saját tudományos munkájukhoz. Más­részt kétségkívül megnehezíti a közreadó jó szándékot is a hangdokumentumok tárolá­sának, szakszerű kezelésének, szerkeszté­sének, leíratásának stb. nem kevés időt és szakszerűséget kívánó munkája, és ami ez­zel együtt jár: költsége. Mindezek tudatában sem maradhatunk kö­zömbösek, a hangdokumentumok további sor­sát illetően. Nem egy esetben kifejezetten nemzeti értékekről van sző, amelyek a múlt és a jeleni valóságát, legújabb kori történel­münk fordulatait, népünk alkotó munká­jának, új rendszert építő közösségi erőfeszí­téseinek, küzdelmeinek krónikáját örökítik meg a hangdokumentálás sajátos eszközeivel, azaz: az emberek lelkében, gondolkodásában, tudatában végbemenő folyamatok kitapintá­sával. Ezek közreadása, széles körű megis­mertetése a nemzeti önismeret elmélyítését, is jól szolgálhatná. Nem is beszélve arról, amit jelentenek az utókor számára. Az elmondottak után adódik a kérdés: hol és ki tartsa nyilván az országszerte gyűlő hangdokumentumokat? Milyen szervezeti formát lehetne adni a már összegyűjtött anyag tartalmi és technikai minősítésének, szelektálásának, rendszerezésének, védetté nyilvánításának, másolásának s végül: köz­readásának. Hogyan lehetne a gyűjtést mód­szeresebbé tenni, vagyis a szakszerűségét is állandóan tökéletesíteni? Ezer és egy kérdés, amelyre valamilyen választ kell adnunk. Mindenütt vannak ma már művelődési házak, központok, és igen sok helyen mű­ködnek magnóskluibok. Jó lenne — első lé­pésként — legalább ezeket valamiképpen összefogni, tartalmilag és szakmailag irányí­tani. S innen lehetne majd továbblépni. hogy az itt elmon­dott probléma so­kak számára periférikusnak, tizedrangún-ak tűnik. A valóság viszont az, hogy a hangdo­kumentumok is éppúgy társadalmunk kö­zösségének immanens értéked, mint a tárgyi javak. Ezt üzenik nekünk, ma élőknek, a viasz­hengerek... Taar Ferenc Lehetséges, Fakanálgyűjtemény Az észak-romániai Elisabeta Tugui majdnem 15 éven ke­resztül naponta mindig más kanalat használhatna, ha gazdag gyűjteményéből min­den egyes darabot legalább egyszer használni akarna. Egyedülálló gyűjteményében 5400 fakanalat halmozott fel. Időközben elhalt férje, loan Tugui tanító bejárta egész Romániát és útjairól számta­lan kanalat hozott magával, amelyek keletkezésük helye szerint különböztek a fafajtá­ban, faragásmódban, vagy a díszítésben. Kétemeletes háza egyre inkább múzeummá vált A szobák, előszobák és lép­csőházak falai fakanalakkal vannak díszítve. Néhány szo­bában még a mennyezetről is fakanalak lógnak le. A tanító lelkesedése egyéb­ként országhatároknál sem ért véget: gyűjteményében vannak a Szovjetunióból, Olaszországból és más orszá­gokból származó szépen fara­gott kanalak. Majdnem min­den egyes példány egy kis műalkotás. Iföve+etKsK példa Amatőrök és hivatáso­sak együtt. A salgótarjáni Jó­zsef Attila Megyei Művelő­dési Központban tavaly ki­lencven műsoros rendezvényt tartottak. Közülük tizen­nyolcon amatőr előadók lép­tek fel, míg kettőn közösen szerepeltek a műkedvelők a hivatásos művészekkel. Utób­biak követendő példái lehet­nek további együttműködé­süknek. Rajz János jubileuma Rajz János a rádióban Az ország Szabó bácsija nem érte meg 75. születésnapját. Olyan szerényen, olyan halkan hagyta el világunk szinpadát, mint ahogyan elfoglalta helyét a közönség kedvencei között. Á csend embere volt, még ak­kor is, ha olyan zajos műfaj lendítette előre pályáján, mint az operett. A kis gesztusok, a lényegre törő akcentusok, az árnyaltság embere volt, aki talán éppen a vidéki évek ha­tására — mindvégig ragaszko­dott ahhoz, hogy publikumát soha, egyetlen pillanatra se ábrándítsa ki. Színészdinasztia sarja volt, mégsem hullott ölébe a karri­er. Talán, mert sokat hallott apjától, Rajz Ödöntől és any­jától Vámosi Gizellától arról, milyen keserves is a komédi­ássors, milyen iszonyú az ek- hós szekér terhe fenn a Kár­pátokban, a ‘Székelyföldön. A pályától visszavonult szülők oltalma alatt, még a hódme­zővásárhelyi gimnáziumban töltött évek során, a véletlen sodorta útjába Kardos Gézát, az egykori debreceni direktort, aki egy tornagyakorlat után máris szerződtette. Így került mégis a pályára — s bogy a vér nem válik vízzé, Igazolta három nővére és Ferenc fivé­re döntése is: mind-mind Thália szolgálatába szegődtek. Az új divat, a terjedő dzsesszoperett ideális teret te­remtett számára, a szín- kopás ritmusok valósággal csábították az akrobatikus pro­dukciókra — és mi tagadás, Rajz engedett a csábításnak. Veszedelmesen jó táncoskomi­kus volt. Persze, hogy Buda­pest is látni-hallani akarta, méghozzá egyenesen az ope­Moliére Fösvény című ko­médiájának főszerepében Kállai Ferenccel Gogol A revizor című színművében (luiimmiiiiitiMiiimiliiHK 198., X., 20. Tisztelt Farkas Mihályné Elvtársnő! Ottlétem alatt több ízben kí­séreltem meg felvenni a kap­csolatot Önnel, de őszinte saj­nálatomra minden próbálkozá­som meghiúsult. Hajdani — egyetértő tárgya­lásainkra hivatkozva kérem, hogy jelenlegi szorult helyze­temben ne vonja meg tőlem segítő tanácsait, segítő támo­gatását. Mint közös ismerőse­ink bizonyára informálták, kü­lönösen szerencsétlen tél elé­be tekintek, amelyet a Tanács jó indulatával kevésbé nyomo­rúságosán hasznos alkotó mun­kával tölthetnék, hasonlatosan az eddigiekben történtekhez, amellyel nem múló hálára, tiszteletre köteleztek. Búcsúzóul elnézését kérem ügyetlen szókezelésemért, de hiszen ezt ön is tudja, szob­rász vagyok, nem író. Ujjaim az anyagból lélegző, élő for­mákat képesek teremteni, de szóvirágok fűzéséhez nincs ér­zékem. Az előző feltételnek is képtelen vagyok eleget tenni akkor, ha a viz befagy al­bérletemben, kilátásaim erre engednek következtetni. Tisztelettel értesítem még arról, hogy a Szép Helena cí­mű fekvő aktom befejezésé­től néhány munkaóra választ •L Onagy Zoltán: Szép Helena fekvő aktja Tisztelettel maradok: Holdy András. Tisztelt Holdy András Elv­társ! 198., X., 22­Sajnálattal értesültem ittlé­téről, valamint arról, hogy nem sikerült találkoznia ve­lem, annak ellenére, hogy nap­ját keresésemmel töltötte. Min­den bizonnyal behozható eny- nyi időveszteség, bízom benne, hogy tehetségével és legendás munkabírásával bepótolja az elvesztegetett napot. Rossz körülményeit illetően, annak megjavítását elősegíten­dő: javaslatot fogok tenni a következő ülésen, de az ülés döntésének milyenségére sem­miféle garanciát nem vállal­hatok, lévén szavazatom egy kilenc közt. Ez Időben nem tudok olyan dátumot meghatározni, ame­lyet teljes biztonsággal be tu­dok tartani, előre nem látható elfoglaltságok miatt. Egy kö­zeljövőben 'postázandó levél­ben az időpontot tudatom ön­nel. Elvtársi üdvözlettel jó mun­kát kíván: Farkas Mihályné sk. Szép Helénám! Remélem, ezt a levelet nem iktatod, csodálkoznának a munkatársaid. Először is, én csakugyan hozzád mentem, Te meg letagadtattad magad, ami szerintem ebben a korban ne­vetséges. Az embernek egy kort elérve vállalnia kell a dolga­it, akkor is, ha alkalmanként az őrületig kényelmetlenek. Másodszor: Ha beszélni tudok veled, akkor nem kellett vol­na szállást keresnem éjszaká­ra, harmadszor pedig tényleg nagyon szegény vagyok, itt a tél, nincs cipőm, kabátom, kesztyűről nem Is ejtek szót stb. Ha pedig beáll a fagy, és nem tudok ebben a rettenetes vizes odúban fűteni, a Hele- na-akt még tavasszal sem lesz készen. Hát ennyi. Most pedig rettközpont, a Király Színház publikuma. Rajz jött, látott és — emlékeztetve hajnalig tar­tó éjszakáinkra — sietve add meg a dátumot, amikor az ösztit megbeszélhetjük. Szeretettel csókol: Andris András! Most aztán elvetetted a suly­kot! Nem vállalok több kocká­zatot miattad, csak azért, mert olyan vagy amilyen, és mert bolondot tudsz csinálni az em­berből! Lehetsz felőlem olyan tehetséges mint Michelangelo. Igyekeztem segíteni rajtad, mert olyan kis hülye gyerek vagy, hogy még egy kenyeret se tudsz zsírral megkenni, er­re részegen szétkürtölöd, hogy miből is élsz. Nem hittem vol­na! És főképpen ne hivatkozz sémmiféle éjszakákra, mert ne hidd, nem vagy Herkules! Pont olyan vagy, mint más, csak fiatal vagy, és hihetet­lenül jókedvű mindig. Ez a hallatlan optimizmus is osto­baságodból fakad, hiszen nem Is látod, nem is fogod fel, egy- egy látogatásod után micsoda botrányok, cirkuszok gyűrűz­nek. Ne keress, nem fogadlak. Nem lesz Időm! Szép volt, jó volt, vége a dalnak, kisfiam! (Egyébként tudom, nem is akartál feljönni, egyből elkap­tad azt a tanárnőt!’) Az új gazdasági helyzetben pedig: nincs pénz. Ne is várd! Szevasz: Sz. II. győzött, majd hazament. Kép­telen volt beilleszkedni a szak­ma hierarchiájába, elviselni a féltékenykedést, az irigységet, hiányzott az a közelség, ame­lyet csak a vidéki színház ked­vencei éreznek. Az igazsághoz tartozik — hiányzott a szerep is. Ugyanez — majdnem így — megismétlődött évekkel ké­sőbb, amikor a felfrissített Pe- leskei nótáriusban, ebben a revűsített daljátékban ismét feljött vidékről, hogy aztán pár zsúfolt ház után kis híján csakugyan visszatérjen sző­kébb hazájába. Játszott Debre­cenben, Szegeden, Pécsett, Miskolcon — sok-sok tucat darabban, lenge zenés bolond­ságban. Sohasem tagadta meg ezt a múltját. Igaz, nem is volt miért szégyenkeznie’! Ahogy ő mondta: „Sohasem voltam igazi táncoskomikus, az operettekben is mindig jellem­színész voltam. Még a Gim- belem-gombolomban is meg lehet találni a jellemkomiku­mot, ha a színész törekszik rá.” A Peleskei nótárius után szerződtette Major Tamás egyenesen a Nemzeti színpa­dára — és Rajz Jánosból — most már csakugyan az ország kedvence lett, a „Rajz”. A Vol- ponétól a Szellemidézésig, a Mandragórától a Marat halá­láig, az Ezer évtől Az ember tragédiájáig — szinte minden­bed, akár pár mondatból M emlékezetest alkotott Becsül-; te a kis szerepeket, mert tud­ta, a színésztől függ, hagy szerepnek. Országos népszerűségét s| film alapozta meg, főleg a Dollárpapa, a maga feledhe­tetlenül ügyefogyott, elesett amerikai nagybácsijával. És menthetetlenül rázúdult az öregemberek hosszú sora, mert „a Rajz ezt annyira érti”. Jó­val természetes életkora előtt megöregedett, és ő békésen el­fogadta, hogy hirtelen ő lett a szakma, a közönség Rajz bá­csija. A Két félidő a pokol­ban, a Tízezer nap, a Butasá­gom története, az Egy szere­lem három éjszakája, az Üj Gilgames, a Vasvirág, az Ál­modozások kora — mind-mind szikrák, egy nagyra hivatott tehetség villanásai, és persze mi más lenne, örökké emle­getett jelenése a Gázolásban, ebben a sematizmust az őszin­teséggel először feleseltető drámánkban is. És most, amikor 75. szüle-’ tésnapján megpróbáljuk fel­idézni Rajz János alakját em­lékezetünkben, mégis a hang­ját halljuk, ezt a kicsit resz­ketős, kicsit száraz hangot, ahogy megkérdezi: Mi volt ma­gával, Péteri úr?... Nemlaha György KÁLDI JANOS: Balázs-köszöntő Nézzétek e kicsi fiút, a csengés kezűt, a tündérszépet; távoli, drága üzenet ő, szemében kéklő mpssziségek; testvérkéje a szivárványnak, a fakadó hajnali dalnak; ő küldi a mezők fölé az élénk, tavaszi fény-vigalmat; röpíti — ha jön - a felleget a látóhatár végtelenébe; nézzétek a gyalogútokat, idekanyarognak, ím, eléje; rágondolnák a harangok, azért zenélnek oly szépen; neki virágoznak a harsak a mély-csöndű hegy tövében. Nézzétek e kicsi fiút, aki világló, álom! dallam; zeng egyszer ő, ha nem zengek és dalol majd múlhatatlan. i r NÓGRÁD - 1932- február 13., szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom