Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)

1982-02-13 / 37. szám

Áz élet természetes rendie Túl a hatvanon Emberi kapcsolatokról és hiányukról nem készül sta­tisztika. Az azonban aligha vonható kétségbe, hogy min­dén magány közül legsivá- rabb az öregkori. Nehéz évek ezek. mert egyszeriben meg­változik a biológiai-egészségi állapot, a társadalmi helyzet. A kor előrehaladtával csök­ken a munkaképesség, a jöve­delem. Romlik az egészség, az alkalmazkodóképesség. S a meglazult, vagy megszűnt kapcsolatokat nem váltják fel újak. A magányos öregek emlékeikkel diskurálnak, ál­maikban régvolt szeretteiket szorítják fonnyadt arcukhoz. A gondok közismertek. Két évtized alatt több mint öt­százezerrel emelkedett ha­zánkban a nyugdíjas korúak száma; — Nógrádiban majd ötvenezren élnek — jóval töb­ben vannak ma már a két­milliónál. Arra is fel kell már most készülni, hogy az elkö­A nyugdíjasklubban vetkezendő évtizedekben újabb százezrekkel gyarapszik majd táboruk, s, ami különö­sen fontos: részarányuk a népesség egészében állandó­an nő. Az ettől való aggoda­lom teheti, hogy hovatovább társadalmi méretekben ta­pasztalható néhány félreér­tés. Félelem attól, hogy nem leszünk képesek „eltartani” az idősebb nemzedéket. NEM KÖNYÖRADOMÄNY! Szó se róla, azt az értéket, amelyet nyugdíjként az állam kifizet, a mindenkori aktív keresők produkálják. Ettől azonban még messze nem igaz, hogy valamiféle kegy, vagy könyöradomány a nyug­díjasoknak kifizetett kész­pénz. Megtermelték azt ők maguk korábban, s az élet természetes rendje szerint most kapják meg azt, amit megelőlegeztek. Érdemes meg­figyelni, hogy egyedi esetek­re vonatkoztatva hasonlóképp gondolkodik mindenki, vagy legalábbis a nagy többség, rögtön más azonban a hely­zet, ha a nyugdíjasok, mint egy széles réteg, kerül szóba. E felemásság megnyilvánulá­saival egyébként nap mint nap lehet találkozni. Kap­kodja az ember a fejét a nagy számoktól, amelyekkel kimu­tatható, hogy mennyibe is kerülnek az idős emberek azoknak, akik dolgoznak. Et­től már csak egy lépés an­nak kimondása, hogy meny­nyivel jobban élhetnének az aktív keresők, ha csupán ma­gukra fordítanák jövedelmü­ket. Mit tagadjuk, sokan, na­gyon sokan jutottak el az előbbi gondolatig. Bár ha­zánkban az öregek gondozása többnyire a családra, a közvet­len hozzátartozóra hárul, hiszen a statisztika szerint minden harmadik időskorú együtt él valamelyik gyermekével —, ettől még nagyon sok a tel­jesen egyedül élő idős asz- szony és férfi. Köztük olya­nok, is szép számmal, akiknek pedig vannak gyermekeik, ro­konságuk. A felmérések azt mutatják, hogy az idős férfi­ak elsődleges támasza az idős feleség; a 75 évesnél idősebb férfiak háromötödének él ugyanis a felesége. Teljesen más arányokat találunk vi­szont a hasonló korú nők kö­rében, náluk is a 75 éves kort figyelembe véve mindössze 16 százalékuknak él a férje. MI A MEGOLDÁS? Ezek az adatok fényesen bizonyítják, hogy csupán az öregek számára létesítendő intézményhálózat nem hoz­hat önmagában megoldást. Tagadhatatlan ugyan, hogy ez a hálózat messze elmarad ma még a kívánatostól, hiszen alig néhányszor tízezer em­bert érint az öregek napközi otthona, a házi szociális gon­dozás és a szociális otthoni hálózat. A végleges megoldást, vagy legalábbis a mainál megnyugtatóbb helyzet meg­teremtését azonban sok egyéb elképzelés megvalósítása hoz­hatja meg. A közelmúltban például Győr-Sopron megyé­ben a szakszervezetek megyei tanácsa azt kutatta, ho­gyan is élnek arrafelé az idős emberek. Nem az volt az il­letékesek célja a felméréssel, hogy régóta közismert álta­lánosságokat ismételgessenek. Ez esetben éppen az egyéni óhajokat akarták feltérképez­ni az aktivisták, mert ezek is­meretében sikerülhet csak olyan programjavaslattal ki­rukkolni, amely az élet szá­mos pontján pozitívan befo­lyásolhatja az idős emberek mindennapjait. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a megyei népi el­lenőrző bizottság értékelte a felmerülő problémákat, s tet­te meg javaslatait a külön­féle illetékesnek. Sok a gond ott is. Az például, hogy a nyugdíjasok egyharmadá- nak 1800 forint alatt van a nyugdíja. Jóllehet az elmúlt 5 év alatt ötven százalékkal emelkedett a kifizetett összeg, az átlag éppen csak túlsza­ladt a 2200 forinton Nógrád megyében. Sok idős ember él régi, tatarozásra szoruló la­kásban. És figyelem: e kor­osztálynak több mint a fele tartósan beteg. Más országrészekre is érvé­nyes, hogy a tanácsi segélye­zés lehetőségeit behatárolja a költségvetés. Érdemes azon­ban megjegyezni, hogy ese­tenként nem használják fel a rendelkezésre álló keretet sem. Aki sokat búvárkodik e gondokból nehéz területen, azt is tudhatja, hogy az idős emberek — nagyón sok he­lyen tapasztalják a társadal­mi szervek képviselői — nem is feltétlenül anayagi támo­gatást várnak, hanem emberi törődést, tanácsadást, közös­ségi kapcsolatokat. GYÖQYlR: A MUNKA Részben anyagi meggondo­lásból, de nem utolsósorban éppen társaság hiánya miatt vállalnak nagyon sokan mun­kát nyugdíjaskorban. Jó né­hány üzem, iskola van a me­gyében is, ahol folyamatosan foglalkoztatják volt dolgozói­kat. Abban mindenki egyet­ért, hogy ez kölcsönösen jó mindkét félnek, tehát a mun­káltatónak éppúgy, mint a munkavállalónak, hiszen, míg az előbbi hasznosítja az idős dolgozó szakmai tapasz­talatait, a munkavállaló szá­mára ez á kapcsolat a terme­lésben való részvétel lelki plusza miatt is roppant je­lentős. Ez szépen hangzik, de nem mindig sikerül gyakor­lattá tenni a mutatós elméle­tet. Már csak azért is, mert hiszen nem egyforma az em­berek munkabírása túl a hat­vanon, de bizony nem egy­formán buzog a munkáltatók­ban a készség arra, hogy tu­dásának, kedvének megfelelő munkakörben hasznosítsa volt dolgozóját. A gondok szerteágazóak. Kezdve azon, hogy becsült adatok szerint a nyugdíjasok közül a tartós betegségben szenvedők esetenként jöve­delmük 20 százalékát költik gyógyszerre. E ponton kissé ellentmondásos, hogy amíg a rendszeres segélyben része­sülőket, nyugdíjuk nem lé­vén, ingyenes közgyógyszer- ellátás illeti meg, ez nem jár azoknak a kis nyugdíjasoknak, akiknek jövedelme nem ha­ladja meg a segélyezettekéi.. Nagyok a kulturális hátrá­nyok, mártmint a — rossz ki­fejezéssel — szolgáltatásiak. A sok helyütt fellelhető nyug­díjas klub, kissé rezervátum jellege miatt nem igazán jó megoldás. A nyugdíjasok ugyanis nem csupán koruk alapján sorolhatók be egy csoportba; jókorák körükben az életmódbeli, műveltségben különbségek. Bizony éppen azok maradnak hátrányban, akiket a szociológia az al­sóbb kategóriákba sorol. Az idei esztendőt az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO az öregek évének nyil­vánította. És igaz az is, hogy az ENSZ, — amiként koráb­ban környezetvédelmi, fej­lődési és más egyéb kérdése­ket vitatott meg — világérte- kezletet hív össze ez év nya­rára, amelynek tárgya a meg­növekedett emberi életkor és az abból fakadó problémák megoldásának elősegítése lesz. Nekünk a saját dolgainkat ettől függetlenül el kell vé­gezni- Családban, rokonság­ban, a társadalom egészében. F. Gy. Gyarapodó gyűjtemények a Nemzeti Múzeumban Ezekben a hetekben leltá­rozzák a Magyar Nemzeti Mú­zeum szakemberei azt az 1500 darabból álló „szabadkőmű­ves-gyűjteményt”, amelyet az intézmény tavaly hagyatékból vásárolt meg. A készletekben elsősorban a magyar és euró­pai szabadkőművesség törté­netére vonatkozó tárgyi em­lék, jelvények, iratok és köny­vek találhatók. Valamennyiről fénykép is készült. E hatal­mas nagy értékű anyag fel­dolgozásával az esztendő má­sodik felében készülnek el. A múzeum — e gyűjte­ménnyel együtt — a múlt évben 2026 "tárgyat vásárolt 1 millió 200 ezer forint érték­ben. A történelmi kordoku­mentumok között található egy magyar zászló 1792-ből. Kulturális történeti jelen­tőségű a XVIII. századból származó, cseresznyefából ké­szült furnéros írószekrény, as. újonnan vásárolt bútordara­bok egyike. Alsó három fi­ókját szalagintarzia díszíti, középső, lehajtható oldalán pajzsba berakott magyar cí­mer, valamint Dávidot és Szent Cecíliát ábrázoló olaj­képek láthatók. Egy másik bútor — mosószekrény a hoz­zá tartozó mosdókészlettel — száz évvel ezelőtt divatos használati tárgy volt. A szek­rény fenyő- tölgy- diófából készült. Kitámasztható fedő- laojának felemelésével egyide­jűleg előretolódik az öt da­rabból álló, fajansz mosdókész­let. Darabokra szedve érkezett a múzeum körúti éoületbe a Zsolnai-gyárban 1910 kö"ül készült cserépkályha. Az ál­latfigurákkal díszített mázas csempekályhából mindössze három darabot készített a gyár, s később felhagyott .ha­sonló termékek előállításával. Román kori templomot restaurálnak Román kori templomot res­taurálnak Nagylózson. A Győr-Sopron megyei település egykori plébániatemplomán, majd temetőkápolnáján ugyanis alapos nyomokat ha­gyott az idő. A helyreállítást megelőző műemléki feltárás számos érdekességre derített fényt a kápolna évszázados történetéből. Bebizonyosodott, hogy az épületet a XI. szá­zad végén emelték. Felmenő falait szabálytalan kőlapokból, úgynevezett halszálkás tech­nikával építették, s a szakem­berek ismeretei szerint ha­zánkban ez az egyetlen ro­mán kori templom, amely tel­jes egészében ilyen falazással készült. A déli főhomlokza­ton, a fél köríves bejárat fö­lött megtalálták a három fél köríves ablakot is, amelyeket a barokk, majd a XIX. százai di átépítéskor befalaztak. A XVI. század elején a mezővárossá fejlődött Lózs új templomot kapott, mint­hogy az ősi épület távol esett a település új központjától. A továbbiakban kápolnaként használták, ennek köszönhető, hogy később nem került sor nagyszabású átépítésekre, s a román kori falak megmarad­tak. A műemléket Kissné Nagy- pál Judit tervei alapján az Országos Műemléki Felügye­lőség soproni építésvezetősége állítja helyre. A homlokzaton láthatóvá teszi a középkori halszálkás falszövetet, továb­bá a román ablakokat és a kaput. A munkálatokkal elő­reláthatóan őszre végeznek. ffliipí BBifi|m^rse"' ■NUS 'rS'.jZ'r-' | is jm o- ;■ RHHfpp mm,, ■''i :LÍ.'- 'r*' I ' II. 1: l"!'1,. ' *i i., ' 'i:i"Kil'-' A" Jánossy Ferenc rajza->*■*-+♦** * » trlrtr* *-* *•» * »* «■»**» ********** »»*■*★* a ******* a**-***-*-* Jrtr*:+-kkkk"*ctr1ck 1ckkA&■* AAAA AA * A AA A* ««*/.♦* * »***-**■<*< JHHr* H »» „Január, február itt a nyár...” — de ez csak amolyan derűre sarkalló mondóka, ép­pen csak a fele igaz, mert, hol van ebben még a tavasz?! Viszont a március meg már, nem tél. Szóval, mégis csak lehet benne valami. Az em­ber ilyentájt már a levegőt szagolgatja, a madarakat fi­gyeli. Jön az idő! Amikor majd el kell indulni, amikor tovább már nem lehet ha­lasztani az éve, fél éve-terve­zett utat. A nyugtalansággal, megáldott — vagy megvert? csavargók, azok, akik nem so­kat adnak az utazási irodák programjaira, ilyenkor már képzeletben halomba rakják a holmit; a szükséges pénzt, a felszerelést, a méterre ki­tervelt útvonalat, a térképe­ket, az emlékeket á korábbi utakról, jókat, rosszakat ve­gyesen, mert erre is, arra is szükség van az indulás előtt. Az elsőre azért* mert jobb kedvű lesz tőle az ember, a másodikra azért, mert, ha egyszer túlélte-legyűrte, je­lentősen növekszik általa az önbizalma... XXXXXXXX De szemérmesek vagyunk, mi még az elnevezésekben is! A csavargóra azt mondjuk — „túrázó.” Hogy a túrázóra mit mond a többség, a nem túrá­zó, az gyakorta nyomdafes­téket sem bír elviselni. De- hát mindenkinek a maga íz­lése, tehetsége, képessége, igé­nye, miegymás szerint kell utat választania. De hogy vé­gül is menni kell, az egészen biztos. John Steinbeck éppen Útomáró Mi van a vitorlákkal? ebben a hónapban és éppen nyolcvan évvel ezelőtt szüle­tett, ő a világcsavargók egyik nagy teoretikusa, kemény szavakkal mond ki kemény igazságokat erről a csavargás­ról. De az mindenképpen igaz, hogy csak az érti meg egyál­talán, mit is jelent az, amit mond, aki maga is próbálta. Hát, úgy tűnik, egyre többen lesznek a csavargók (egyéni túrázók, hogy szalonképes le­gyen a kifejezés, legalább az elején), egyre többet gondol rájuk az úgynevezett egyéni utazások mindenoldalú bo­nyolításával maga az IBUSZ is. De az igazi • csavargó ta­lán még ezt is elhanyagolja... Mit mond az „öreg”? XXXXXXXX Kétszer vágott neki szülő­földje ismerős-ismeretlen tá­jainak, kétszer kockáztatott mindent. Egyszer egy pék­árut szállító határon, kétaj­tós, teherkocsin, amelynek padlóját ócska matracokkal borította, másodszor sok év elteltével egy „spéci”, az ő egyéni igényei szerint készí­tett strapabíró háromnegyed tonnás teherkocsin, platóján egy igazi kis kempingházzal... Volt persze kevésbé sikeres útja is, amikor az amerikaiak vietnami háborújában csa­varogva a háborút próbálta magasztalni, nos, ebben nem követte senki a világon. A csa­vargó persze lehet gyalogos, vadevezős (ha még talál he­lyet, vizet, szabad partot), au- tós-utánfutós, autós-sátras kerékpáros, motoros, alpinis­ta, akik nélkül jelentőségüket vesztenék az égre meredező, hegycsúcsok. A csavargó minden közeg­ben előre haladhat, ha két dolgot elhisz, egyet magáról, (hogy képes a tervezett útra), egyet a világról, (hogy lehet bízni az emberekben). Mind­ezt még nem Steinbeck mond­ja, ő nagy individualista, ilyet soha nem mondott. Más kér­dés, hogy minden sorából ki­derül, éppen ezt hitte (!) 5 is. Amikor fiatal korában „jött rá a viszketeg”, akkor azzal nyugtatták magukat a „bölcs felnőttek”, hogy majd kinö­vi, amikor már megnőtt, ak­kor meg azzal, hogy öregségé­re lecsillapodik, még később, hogy majd a szenilitás végez csavargási mániájával —, ahogv mondani szokás: soha nem jött össze. Megmaradt csavargónak, fi mondja, ha egy útról kiderülhet. hogy már nem tudod végighajtani, éppen ideje annak, hogy el­indulj! Hogy minden út, sza­fari, túra vagy mi — maga az egyéniség, mindegyik más; hogy amint megszületett az útiterv, onnantól már az uta­zás uralkodik az emberen, ön­álló életet él, irányítja a csa­vargót, aki szeretné elodázni az indulást, de végül is min­dig megteszi az első lépést előre. Aztán végigkecmergi, gürcöli, közben néhányszor, biztosan megfogadja — soha, ebben az életben nem indul el, csak repülővel, első osztá­lyon, de ezt a fogadalmat még aznap elfelejti. XXXXXXXX Hogy miért fertőzi meg a hóbortos embert, a „született csavargót” a nyugtalanság ví­rusa igy tavasz közeledtével; miért tölt el éjjeleket azzal, hogy az utat tervezze, magol­ja az „itinert”, hogy a rallye- nyelv a pontos útitervet neve­zi; miért nem keres egy vas­tag utazási magazint, választ ki egy finom kis utat ide vagy oda, miért keres ezer kényel­metlenséget, rizikót? Az őstermészetű dolgok az urbanizált urbanizáció között is megtalálják a maguk em­bereit. A vándorlás ösztöne, a méterről méterre előreha­ladás bármilyen formában, a saját erő, energia .mozgósítá­sára, a nem szervezett él­ménytenger megtalálja az óceánúszókat. Azokat az örök nyugtalanokat, akiket nem elégít ki a „pontról pontra”- program, sőt, nem is vonz igazán. Legfeljebb eseten­ként, rövid időre egy-egy cél­szerűnek nevezhető társasát az, ami eltéríti a hóbortos csavargót. Csak az idő, meg a praktikusság, az, hogy rö­vid néhány nap alatt elér­hető, kis részben megismer­hető a legtávolabbi földrész is, de hol jöhet mindez a kilomé­terek, méterek, ezer méte­rek és közben valamennyi földi dolgok emberközelségé- nek sivatagához képest, hol jöhet ez akármilyen „szafari­hoz”? Akár a legkisebbhez is. Van, aki jéghegyhez hason­lítja a túrát. Ami látszik be­lőle az maga az út, állomá­sai, etapjai, a kiindulástól- elindulástól végig a megér­kezésig. Ez a kisebb rész. A jéghegy túlnyomó többsége, nem ilyen látványos — az a felkészülés időszaka. Több­nyire már a tél közepe táján, elkezdődik a sátrak, a takarók, a különféle új eszközök utá­ni kajtatással, a cipők, a meg­felelő ruhák sziszifuszi erő­feszítéseket megkövetelő — hol marad el az a „jóságos" ipar, kereskedelem az igé­nyektől, és még meddig?! — keresgélésével, az alkatrészek cseréjével, az autón, a moto­ron, a kerékpáron, a csóna­kon, a mit tudom én micso­dán, hiszen majd mindennek van alkatrésze, és majd mind­egyiket úgyszólván lehetet­len megszerezni időre: a fel­készítés technikai gyötrelme­ivel, s ha a tervezett csavar­gás komoly fizikai erőnlétet is igényel — az erőnlét sok­oldalú megszerzésével... Szóval, hosszú az út az indu­lásig. XXXXXXXX „Azaz, aki csavargónak szü­letett, az csavargó marad.” Lám csak, a steinbeckl mondat mindenféle pejoratív él nélkül, mindenféle meg­bélyegzés nélkül — maga a teljes értékű vigasz vala­mennyi útonjárónaik, csa­vargónak. Az édes, kényelmes kelepcéket elkerülő, a tüzet őrző, az örökké mindenre és önmagára is kíváncsi vállal­kozóknak, a szenvedélyt sze­retőknek kortól függetlenül. Azoknak, akik ilyenkor már a levegőt, a madarak füttyét figyelik, azoknak, akik más­ként is élni akarják a vilá­got, azoknak, akik már útra készülődnek, hegyre-völgyre- vízre gondolnak; akik már azt vizsgálják a téli kikötőben —• mi van a vitorlákkal...? T. Pataki László NÓGRÁD - 1982. február 13., szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom