Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)
1982-02-09 / 33. szám
Javítani kell a minőségi szén > arányát Marjai József látogatása Tatabányán Ha folytatódik a madridi találkozó Lengyel Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese hétfőn látogatást tett a Tatabányai Szénbányáknál. Kapolyi.László, ipari minisztériumi államtitkár és Kovács László, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete főtitkárának kíséretében a csordakúti bányában megtekintette az akna nyugati frontfejtését, ahol hazánkban eddig még nem alkalmazott új művelési és biztosítási módszerrel fejtik a szenet. A tömegtermelő fejtésben felszerelt különleges, rendkívül nagy teherbírású biztosító szerkezetek magyar—NSZK kooperációban készültek. A bányalátogatás után a Tatabányai Szénbányák központi székházában Fekete Lajos vezérigazgató és Sólymos András vezérigazgató-helyettes tájékoztatta a .kormány elnök- helyettesét az eocénprogram jelenlegi helyzetéről, s' ezen belül a Tatabányai Szénbányákhoz tartozó nagyegyházi és mányi bányák építéséről, valamint az új medencékben a széntelepek alatt húzódó ba- uxitvagyonróh Az energiafelhasználás szerkezeti változásai miatt növekednek a lakosság és az ipar igényei az átlagosnál jobb minőségű szenek iránt. Ezért gyorsították meg a jó minőségű szenet adó nagyegyházi bánya építését is, ahonnan az idén már 850 000 tonna szenet hoznak felszínre és a tervezettnél korábban érik el a teljes kapacitást. Átlagon felüli teljesítménnyel dolgoznak a bányászok a mányi bánya építésén is. A tervek szerint itt 1985-ben kezdődik meg a folyamatos szén- termelés. E bánya építési ütemének gyorsítására az Állami Tervbizottság nemrégiben a már korábban biztosított költségeken felül újabb beruházási összeget hagyott jóvá. Az új bányák a legkorszerűbbek lesznek az országban és jelentősen hozzájárulnak energiagondjaink mérsékléséhez. A vállalat nagy erőfeszítéseket tesz a szén minőségének javítására. Olyan dúsító-neme- sítő szénelőkészítő művet létesítenek, amellyel az eddiginél jobb minőségű terméket állíthatnak elő. Nemcsak Tatabányán, hanem az egész mail Golan-szavazásról Izrael „nem vesz tudomást* Hilu Anna, az MTI tudósitója jelenti: Az izraeli kormány vasárnapi ülésén „érvénytelennek és semmisnek” nyilvánította a szíriai Gofem-fennsík bekebelezése ügyében összehívott rendkívüli ENBZ-közgySés pénteki határozatát, amely bojkott Intézkedéseket fectdít- vánpozott a Tel Awév-i terjeszkedő pofítika megtariassó- VL A kabinet tanácskozását követően kiadott kormánynyilatkozat „elfogultsággal”- vádolta a határozatot megszavazó államokat, a rendkívüli ülésszak résztvevőinek mintegy kétharmadát. „Háborús propagandának” minősítette a világszervezet legszélesebb fóroméinak a fegyverrel szerzett arab terűiét bekebelezését elítélő és szankcionáló állásfoglalását. A kormánynyilatkozat állítása szerint a közgyűlés döntése „nem járul hozzá a béke helyreállításához a világon”, s ebből az okfejtésből kiindulva a Begdn- kaibinet — úgymond — „nem vesz tudomást” a szavazásról. A Tel Avív-i kormány közleménye a továbbiakban durván támadta a Szovjetuniót és az ellenintézkedések elvét jóváhagyó több mint nyolcvan ENSZ-tagállamot, majd köszönetét nyilvánította az Egyesült Államoknak és néhány nyugati országnak az ellenszavazatokért. Elégedetten nyugtázta azt is, hogy Egyiptom ENSZ-nagykövete. tartózkodott a véleménynyil - vánítástól. Uj román vámtörvény Romániában új vámtörvényt adtak ki, amely módosítja és nagyrészt hatályon kívül helyezi a korábbi rendelkezéseket. A vámügyi szabályzat jóváhagyásáról szóló allamtanácsi rendeletet a hivatalos közlönyben tették közzé, s az új szabályozások már életbe léptek. Külföldiek részére' megtiltották a következő élelmiszer- termékek kivitelét az országból : hús, étolaj, búza- és kukoricaliszt, cukor, rizs, kávé, kakaó, méz, olajbogyó, tiszta szesz, zöldség, gyümölcs, bors és egyéb importfűszerek. Száz- százalékos vámilleték valutában való megfizetésével a következő mennyiségben vihetők ki élelmiszertermékek: 15 deka húskészítmény • és konzerv, 15 deka cukorka, csokoládé, 5 deka importtea, 1 liter 22 fokot meghaladó tömény szeszes ital, 2 liter bor, sör. Ezektől eltérő élelmiszertermékek csak 50 lejig terjedő értékhatáron belül vihetők ki az országból, ugyancsak vámilleték megfizetésével. Kishatárforgalomban, valamint azok részére, akik havonta többször lépnek be, vagy 24 óránál rövidebb időn át turistáskodnak Romániában, a rendelet megtiltja élelmiszertermékek kivitelét. Külföldi lakhelyű személyek csak a szükséges meny- nyiségű élelmiszertermékeket vihetik magukkal a beutazáskor, beleértve 2 liter tömény szeszes' italt, 4 liter bort, vagy sört és 200 cigarettát. Szükségesnél nagyobb mennyiségű élelmiszertermékek bevitelét csak bizonyos meny- nyiségig engedélyezik, de ezek után valutában vámilletéket kell fizetni. Turisták ideiglenes tartózkodásuk céljára bevihetik személyes cikkeiket, többek között két fényképezőgépet és mindegyikhez 24 kazettát, illetve 10 filmtekercset, továbbá egy keskenyfilm-felvevő- gépet és 10 filmtekercset, távcsövet, hordozható rádiót és televíziót, hangszert, sátrat és más táborozási felszerelést. Ezen kívül használatos sportcikkek, vízi jármű, kerékpár, két vadászfegyver, mindegyikhez 100 töltény, táskaírógép, valamint 2000 lej összértékig ajándékok tartozékai lehetnek az útipoggyásznak. Kiutazáskor a turisták vámilletékmentesen vihetik ki behozott javaikat, továbbá a valutáért vásárolt tárgyaikat és 1000 lejig ajándékaikat. Vámilleték megfizetésével ugyancsak kivihetik az 500 lej összértékig vásárolt javakat, továbbá száz százalékkal emelt vámmal az 5000 lej összértéket nem meghaladó javakat. Az új vámtörvény a román állampolgárok részére szintén erőteljesen szabályozza a kivihető élelmiszermeny- nyiségeket, továbbá megszigorításokat tartalmaz a behozatalra. Intézkedik a rendelet arról is, hogy román állampolgárok bizonyos műszaki cikkeket — hűtőszekrények, rádiók, televíziók, mosógépek, porszívók, kerékpárok, mopedek, bojlerek, magnetofonok, számítógépek stb. csak a várni 11 ekéknek valutában történő kifizetésével vihetnek be. Hűtőszekrényre, rádióra, televízióra és más termékekre a tarifa szerinti vámilletéket 300 százalékkal növelték. (MTI) 2 NÓGRÁD - 1982. február 9., kedd gyár szénbányászatban az elsődleges cél a tüzelőanyag minőségének javítása, ezért más medencékben is korszerűsítik a (szénfeldolgozó üzemeket, hogy alacsonyabb hamutartalmú, jobb fűtőértékű és kevesebb meddőt tartalmazó szén kerüljön a fogyasztókhoz. A lakosság jobb ellátása érdekében növelték a tatabányai brikettgyár kapacitását és 1982- től már évi 110 000 tonna gyöngybrikett termelésére teremtették módot. Ezzel az új termékkel jelentős importot helyettesítenek. A vállalati tájékoztató után a különböző szénmedencékből érkezett szocialista brigádvezetőkkel találkozott a miniszterelnök-helyettes. A kötetlen eszmecserén szó esett az iparág helyzetéről, feladatairól, így arról, hogy 1982-ben az eddiginél nehezebb feltételek között 26 millió tonna szén felszínre hozása vár a bányászokra. A kormány azt várja az iparágban dolgozóktól, hogy növeljék a minőségi szén arányát. s ebben különösen nagy feladat hárul a szocialista brigádokra. Harminc százalék Ronald Reagan amerikai elnök szombaton megküldte a kongresszusnak a kormány 1983. évi költségvetési javaslatát. A költségvetés csaknem harminc százalékát katonai célokra fordítgáik. A katonai kiadások összegei legalábbis a kormány szán-, döra szerint — az energetikai' minisztérium atomfegyver- gyártásra előirányzott 6 roil- liárdjával együtt eléri a 263 milliárd dollárt. Így a telje? , Pentagon-előirányzat, ha eh tekintünk az inflációs érték- módosulástól, összegszerűen mintegy 20 százalékkal magasabb az ideinél. ÜJ fegyverzet előáUftfesára «például az idei 41,2 milliárd helyett 55,1 milliárdot akarnak költeni. Egy év alatt 16,2 milliárdról 23,1 milüárdra akarják növelni az amerikai hadászati nukleáris erők fejlesztési költség- vetését. Megkezdődik a B—1/b típusú hadászati bombázók és az MX rakéták gyártása. Csaknem húszszázalékos az emelkedés a hagyományos fegyverzetű erőknél, amelyek teljes költségvetése 88,2 milliárdról 106,2 miiliárdra nő. Minden eddiginél többet — 4,4 milliárdot — költenek a ..gyorshadtest” felszerelésére, főiként a C—5-ös óriás szállítógépekre/ Erós „injekciót” szánnak a haditengerészetnek, amelynek költségvetésében csupán a két újonnan építendő repülőgép-anyahajó megépítésére 6.8 milliárd dollárt szánnak az októberben kezdődő új költségvetési évben. (MTI) Csaknem kéthónapos szünet után kedden délelőtt Jozef Wiejacz lengyel külügyminiszter-helyettes elnökletével teljes ülésen folytatja tanácskozásait az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó. A találkozón részt vevő 35 küldöttség többsége az elmúlt hét végén megérkezett a spanyol fővárosba, közöttük van Esztergályos Ferenc nagykövettel, külügyminisztérium! főosztályvezetővel az élén a magyar delegáció. Vasárnap érkezett Madridba a szovjet, a lengyel és az amerikai küldöttség. Alexander Haig amerikai külügyminiszter megérkezése után tett rövid nyilatkozatában jelezte, elsősorban azért jött el Madridba, az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó találkozóra, hogy azon — Lengyelország belső helyzetéről beszéljen. Jozef Wiejacz lengyel külügyminiszter-helyettes ezzel szemben hangsúlyozta: a lengyelek aggodalommal és felháborodással szemlélik, hogy egyes államok az ő belügyeiket akarják vitára bocsátani a találkozón- Ez ellentétes a helsinki záróokmány ajánlásaival — mutatott rá. Leonyid Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes hangsúlyozottan kijelentette, a szovjet küldöttség azzal az elhatározott szándékkal jött vissza Madridba, hogy elérje a madridi találkozó sikeres befejezését jelentő érdemi, kiegyensúlyozott záródokumentum elfogadását. Erre minden alap megvan a semleges és el nem kötelezett országok által decemberben kidolgozott tervezet alapján — mondta. Indira Gandhi interjúja — Rosszabbodnak India és az Egyesült Államok kapcsoa U. S. News and Word Report amerikai hetilapnak adott interjúban. A kormányfő szemére vetette Washingtonnak, •hogy az nem érti meg india délkelet-ázsiai helyzetét és gondjait — India szeretne javítani az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatain, de folytonosan elutasításba ütközik — mondotta. Indira Gandhi kifejezésre jutatta országa aggodalmát amiatt, hogy Washington korszerű F—16-os harci repülőgépeket fog szállítani Pakisztánnak, India szomszédjának. Pakisztán felfegyverzése közvetlen veszélyt jelent Indiára, annál is inkább, mert Pakisztán ott tart, hogy egymaga képes előállítani nukleáris fegyvert — mondotta Gandhi asszony. A kormányfő az interjúban kijelentette, hogy a Szovjetunió támogatta Indiát, amikor az nehéz helyzetben volt. Az indiai miniszterelnök ugyanakkor leszögezte, hogy a szovjet—indiai kapcsolatok semmilyen formában sem befolyásolják India kül- és belpolitikai döntéshozatalának önállóságát. Országos sztrájk Belgiumban Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti: Minden szakmára kiterjedő országos sztrájkot tartottak hétfőn Belgiumban, a szocialista szakszervezetek felhívására, a kormány gazdaságpolitikája, a rendeleti úton való kormányzás ellen. A sztrájkhoz csatlakozott a keresztény szakszervezetek egy része is, főként a vallon országrészben, ahol lényegében általános volt a munkabeszüntetés: leálltak a gyárak, üzemek, a közlekedés, zárva voltak a boltok, szüneteltek a szolgáltatások. A flamand országrészben is jórészt leálltak az üzemek és erősen csökkent a közlekedés, bár ott csak a szocialista irányzatú Belga Általános Szakszervezeti Szövetséghez (FGTB) tartozók követték a sztrájkfelhívást. Az üzletek, áruházak mindenütt zárva maradtak, a vonatok, autóbuszok alig közlekedtek. A rádió'és televízió csökkentett műsort sugárzott, s a francia nyelvű lapok hétfőn nern jelentek meg. Georges Debunne, az FGTB főtitkára vasárnap televíziós nyilatkozatban ismertette az országos megmozdulás célkitűzéseit: a szakszervezetek ellenzik a kormány különleges hatáskörre] való felruházását, azt, hogy a kormány e hatáskör birtokában a szakszervezetek véleményének figyelembevétele nélkül, rendeletekkel kormányoz. Ellenzik, hogy a kormány a szociális kiadások jelentős csökkentésére készül, a béreket pedig átlagban 3 százalékkal kívánja csökkenteni, visszatartva a megélhetési költségek mutatója alapján járó béremeléseket. Srovjef vélemény a madridi találkozárál Mi van a csomagban? Madridban kedden folytatja munkáját az európai biztonság gi és együttműködési tanácskozás. Milyen csomaggal érkezik erre a tanácskozásra kelet és nyugat? Mit várhatunk a soron levő ülésszaktól? Mint ismeretes, a legutóbbi tárgyalási időszakban számos reális és mesterkélt nehézséget leküzdve sikerült bizonyos pozitív eredményeket elérni a helsinki egyezmény valamennyi pontja tekintetében. Egyeztették a záródokumentum jelentős részét, és figyelemre méltó haladást érek el a legbonyolultabb kérdés — az európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívása — ügyében is. A későbbi plenáris ülések azonban megmutatták: mindezen fontos megállapodások realizálását megakadályozhatják a NATO-országok egyoldalú katonai fölény megszerzésére irányuló makacs kísérletei. Az USA és néhány szövetségese a már kipróbált „csomagterv-taktikához” folyamodtak. A konferencia összehívásának kérdését az emberi jogok olyan értelmezésének elfogadásától tették függővé, ami lényegében beavatkozás a szocialista országok belügyeibe. Amint ezt akkor több megfigyelő megállapította, az USA küldöttsége arra összpontosította erőfeszítéseit, hogy a találkozón a lélektani hadviselés légkörét teremtse meg. Ezt bizonyítja a többi közt az a lengyelellenes szocialistaellenes hisztériakampány, amelynek hullámai az Egyesült Államokból csaptak fel. Az amerikai sajtó részletesen fejtegeti a madridi fórum szétzúzásának lehetséges változatait. Az USA bizonyos körei arra törekednek, hogy a találkozó szószékét a Szovjetunió, Lengyelország és más szocialista országok bel- és külpolitikája elleni alaptalan támadásokra használják fel. December 13-án a szükségállapot bevezetése áthúzta azoknak a terveit, akik a lengyelországi szocializmus megdöntéséről ábrándoztak, szét akarták rombolni az európai béke alapjait, így a jaltai és a potsdami egyezményeket. Ám a jelenlegi — a többi köpött a madridi találkozó körül is indított — provokációs kampányok szervezői láthatóan még nem mondtak le arról a kísérletükről, hogy Lengyelországot az európai katonai-politikai feszültség tartós tényezőjévé változtassák. A madridi találkozónak nem szabad a konfrontáció színterévé változnia, ellenkezőleg: ki kell bővítenie a biztonság és az együttműködés perspektíváit Európában. Minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy e fórum tanácskozásait pozitív határozatok koronázzák meg — olvasható a január elején Moszkvában aláírt közös szovjet—lengyel közleményben. A világ közvéleménye még a madridi találkozó előző szakaszában megismerkedhetett a szocialista országok mindenre kiterjedő konstruktív álláspontjával. A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottsága által a múlt év decemberében jóváhagyott dokumentumról van szó. Az ülésen nagy figyelmet szenteltek az európai biztonság katonai aspektusainak, hiszen a kontinensen a katonai konfrontáció veszélyének csökkentésével kapcsolatos kérdések egész komplexuma most különösen élesen vetődik fel, amikor az amerikai „eurorakéták”. a Szovjetunió és a kelet-* európai szocialista országok területén található célpontokra hivatottak csapást mérni. A szocialista diplomácia ugyan-* akkor Leonyid Brezsnyev Bonnban előterjesztett javaslata-* it viszi táskájában, amelyek lényege, hogy Európa végül is teljesen mentes legyen mind a közép-hatósugarú, mind a taktikai nukleáris fegyverektől. A szocializmus külpolitikai stratégiája egyértelműen a föld békéjének megszilárdítására, az államok közötti kölcsönösen előnyös együttműködésre, a népeket fenyegető "ffo'fhtláhbffi ves^eTySíek felszámolására irányul. Ezt a politikát kívánják folytatni Madridban is. Olga Trofimova Véget ért az FKP kongresszusa Vasárnap délben a párt vezető szerveinek és főtitkárának megválasztásával véget' ért az FKP XXIV. kongresz- szusa. Az új Központi Bizottság ismét Georges Marchais-t választotta a párt főtitkárává. Georges Marchais záróbeszédében hangsúlyozta: a kongresszus olyan stratégiát dolgozott ki, amely megfelel a mai kor követelményeinek Franciaországban. Az FKP, mint ahogy tavaly május Idén hozzájárult a baloldal győzelméhez, továbbra is minden erejével kiveszi a részét a franciák által kívánt új politika megvalósításában. A kommunisták, felelősségük tudatában, határozottan küzdenek azért, hogy legyőzzék a nagytőke ellenállását, s kezdeményező módon támogassák és megvalósulásra segítsék az új politikát. Ez az akciójuk hosz- szú lejáratú. „Nem lehet előre határt szabni annak az útnak, amely népünket a haladás felé vezeti” — hangsúlyozta Marchais. Nincs szó szakításról A Paese Sera című római napilap hétfői számában interjút közöl Vagyim Zagla- gyinnal, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettesével. Zaglagyin az interjúban a Pravdának és a Komunyiszt- nak az OKP álláspontját bíráló cikkeivel, illetve az olasz pártlapok válaszával foglalkozva rámutatott: — senki sem vitatja, hogy az OKP maga választja meg a szocializmus felé vezető nemzeti utat. Az OKP állásfoglalásában azonban egészen másról van szó, az OKP azt állítja, hogy hibás az az út, amelyet mi választottunk. Zaglagyin kijelentette, nincs szó a két párt közötti szakításról, az SZKP idei tervei között szerepel az olasz kommunistákkal való találkozó is. (MTI) Merénylet Teheránban Hétfőn reggel eddig ismeretlen tettesek Teheránban merényletet követtek el Jens Petersen, az NSZK iráni nagykövete ellen- A nyugatnémet diplomata — a bonni külügyminisztérium hivatalos közleménye szerint — köny- nyű sérülést szenvedett a lövöldözés során a kocsijában felcsapódó üvegszilánkoktól. A nyugatnémet külügyminisztérium közleménye szerint Teherán északi részén a merénylők gépkocsival eláll- ták a lakhelyéről a követségre tartó diplomata gépkocsijának útját és tüzet nyitottak. A nagykövet gépkocsija páncélozott volt, ezért a mintegy 30 lövedék csak az autó ablakait zúzta szét. A nagykövet sofőrjének sikerült kiszabadítani a kocsit, majd teljes sebességre kapcsolva behajtott a nagykövetség területére. A bonni külügyminisztérium jelentése szerint Petersen nagykövetet, valamint a gépkocsivezetőt és az autóban tartózkodó harmadik személyt az üvegszilánkok könnyebben megsebesítették. (MTI)