Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)

1982-02-27 / 49. szám

Ha véget ér a dgénydiszkó... A „Vajda" mást is szeretne Ami igaz, igaz: a bányatér lep nem a legcsendesebb ré­sze Sálgótarjannak. A Hősök útja, a Hársfa és a Zöldfa ut­ca környéke kivált fizetésna­pokon hangosabb a kelleténél. Magyarázata egyszerű. Egyi­ke a jobbára cigányok lakta városrészeknek. A csendes be­széd meg kevés cigányszár­mazású embernek a sajátja. De ugyancsak híján van az et­nikai ismereteknek, akit e ham- goskodás megbotránkoztat. — Elébb meg kell ismernie a cigányságot annak, aki tagad­hatatlan műveltségbeli hátrá­nyukon lendíteni akar — mondja Rendek Sándor, a Dé­ryné klubkönyrtár tisztelet- díjas igazgatója. — Aki pedig megismeri őket, az mér meg is szereti a cigányokat Azt pe­dig a cigányok is viszont sze­retik. És akkor azt is tapasz­talhatja, hogy a cigányok ra­gaszkodása megbízhatóbb egy­némely „magyar” emberénél. — önt szeretik a cigányok? — Elég, ha azt mondom, hogy a fiatalok „Vajdáinak” neveznek"?------ 0 —' A méreteit, tekintve ma is impozáns épület láttán elcso­dálkozik az idegen, aki apró, rideg helyiségre gondolt a zagyvapálfalvai cigánykhib hallatán. Aztán amikor belép az ajtón, elég néhány lépést tennie a folyosón, hogy tadja, mégsem tévedett. Kopott, ba­rátságtalan az a két helyiség is. amely délutánonként a ci- gányklubnak ad otthont. — Nos, igen. Az egykori mű­velődési házból ma már csak ezeket a helyiségeket használ­hatjuk „közművelődési” célok­ra — tárja szét a karját az igazgató, aki jobb időket is megélt az épületben. Rendek Sándor már 1950—59. között is gazdája volt a művelődési ház­nak, melyet akkor a bányász­szakszervezet — közelebbről a bányagépgyár — tartott fenn. 1975-ben tanácsi felügyelet alá került az intézmény, s mikor Rendek Sándort 1979-ben is­mét felkérték "az immár Dé­ryné klubkönyvtár néven nyilvántartott épület vezeté­sére, a nagytermet, csakúgy, mint néhány nagyobb helyi­séget, a szolgáltató vállalat használt raktárnak. Rendek Sándor különösen a nagyter­met fájlalja nagyon. A 350 fé­rőhelyes, parkettás helyiség nemcsak bálok és filmvetíté­sek, de színházi előadások ren­dezésére is alkalmas volt ki­tűnő akusztikája miatt. Igaz, 1978-ban- átadták a kö­zelben az ifjúsági művelődési házat, de az mégse úgy saját­ja az ittenieknek, mint a Dé­ryné. És a fiatalok? Megfordulnak azok mindenfelé a városban, de a közösséghez tartozás vá­gya ’79 után visszaszoktatta őket az újra megnyílt intéz­mény két megmaradt helyisé­gébe. Rendek Sándor észrevet­te a lehetőséget és első lépés­ként valamiféle szervezett for­mát keresett a szervezett ke­reteket tudvalévőén nehezen viselő — többségükben cigány- származású — fiataloknak. így adakult meg a „cigány­klub”, melynek nevét maguk a fiatalok választották. Vezető­ségi tagjai —, mert ma már vezetősége is van a klubnak —, valamennyien cigányok, a „Vajda” kivételével... — o — — Dis zkó van az ESZI-ben, azért vannak ma kevesen — mondja Trizna Pál és nagyot csettint nyelvével az elvétett biliárdgolyó miatt. — Amúgy tizenöten-húszan mindig va­gyunk a klubiban. Különösen így télen, mert itt bent jó me­leg van. Akad sakk, kártya, meg egy csomó társasjáték. Jól érezzük magunkat. Hogy mi a legvonzóbb program? Hát a diszkó! Olyankor egy tűt álig lehet megtalálni a tömegben. Százötvenen legalább tolon­ganak száz négyzetméteren. Emlékezetes klubestekről érdeklődöm a fiataloktól. A diszkó úgy tűnik meghatározó élmény. Oláh András saját „szerelésével” , szórakoztatja szombatonként társait Más élmény is a táncmulatsághoz kapcsolódik. Volt már diszkó­szépe-választás, férfilábszép- ség-verseny, rockverseny. Si­kere volt a karatebemutató­nak is; Krupa István „kiselő­adását” Berki András meg Oláh Rezső illusztrálta. — o — — Nem kevés ez? — kér­dem Rendek Sándortól. — Ahogy vesszük. Már ön­magában azt sikernek kell el­könyvelnem, hogy a fiatalok a szomszédos kocsma helyett a klubot választják. Játszanak, táncolnak, beszélgetnek. Nem­csak egymással, velem is. Ezek a beszélgetések jelentik pilla­natnyilag az egyetlen lehető­séget a tudatformálásra. Mert, ha az általános műveltség eme­lését tekinteném elsődleges célnak, akkor sok esetben a betűvetés „tudományának” ta­nításával kellene kezdenem. Ez pedig erőmet és időmet egy­aránt meghaladó feladat. Kö­tött programok, előadások, an­kétek szervezése talán még a klub törzsvendégeit is elriasz­taná, a szórakoztató progra­mokra pedig sem elegendő pénz, sem megfelelő helyiség nem áll rendelkezésünkre, — Valamit azért termi kel­lene ezt én is érzem! Jó vol­na módszertani segítséget kap­ni nálamnál illetékesebb köz- művelődési szakemberektől. Mert őszintén mondom, hogy szívesen, mi több szívvel csi­nálom, amit csinálok, de a munkahelyem mégiscsak a bányagépgyár, ahol technoló­gus vagyok. Egyelőre nem marad más, mint a város nagyobb művelő­dési intézményeinek program­jaira orientálni a klub tagjait, meg a már említett lehetőség: a nevelés. Talán nevetségesen hangzik, de annak is örülök, hogy a diszkó után csendben- rendben távoznak el a gyere­kek. Mert megértették, hogy rájuk sem vet jó fényt, ha mindenki tudja mikor ér vé­get a „cigánydiszkó” Pintér Károly A pult másik okialán Kedvező-e az öt napos munkahét? A pásztói ÁFÉSZ-nél is áttértek az ötnapos munka­hétre. A vásárlókat érintő ha­tásáról már sok szó esett Va­jon a kereskedelem dolgozói­ra milyen terheket ró, milyen gondjaik vannak a hét öt napján? Az új nyitvatartási rendszer és a létszám kialakítása rész­ben bevált, megállta a helyét a gyakorlatban. Tagadhatat­lan azonban, hogy vannak zök­kenők. A szakszervezeti bi­zottság kezdeményezésére »gyanis felülvizsgálják a egységek nyitvatartását és, ahol indokolt, módosítanak rajta. A helyes munkarend betartására viszont törekedni kell még betegség, szabadság, ▼agy iskolai oktatáson való részvétel esetében is. A sza­badnap kiadása legalább ilyen fontos, mert a meg­hosszabbodott munkaidő miatt nem ritka, hegy a Pásztora bejáró dolgozók 13—14 órát vannak távol az otthonuktól. Sondot jelent még, hogy a Volán-járatok érkezési és indulási ideje nem kellően al­kalmazkodik a munkakezdés idejéhez és befejezéséhez. Kü­lönösen a családos anyákra ró terheket az ötnapos munka­hét bevezetése. A gyermekei­ket nem képesek ellátni, vagy kénytelenek felügyelet nélkül hagyni. Este fáradtan érkez­nek haza, s a falusi viszony­latban felgyülemlett ház kö­rüli munkák elvégzését nem győzik bepótolni. A családi nevelésre alig jut idejük. A felsorolt okokra hivatkozva, már többen elmentek, vagy el készülnek menni a kereske­delmi munkaterületről. A ki­szolgálás színvonalát veszé­lyezteti, ha pontosan a szak­képzettséggel rendelkező dol­gozók akarnak maguknak más munkahelyet keresni. Egyébként sem örvend nagy népszerűségnek a kereskedel­mi szakma, hiszen nem egy jói fizetett területe® van szó.­Nagyobb kollektívákban könnyebb a családos anyák munkarendjét ki alakítani, de egy-két személyes egységnél erre már nemigen van lehető­ség. Az viszont tény, hogy az ÁFÉSZ sem létszámcsökke­nést, sem növekedést nem ter­vez. Az ötnapos munkahét miatt megnövekedett forga­lomnak a termelékenység nö­velésével és ösztönzőbb bér­politika megvalósításával kí­ván eleget tenni. El kell mondani, hogy az új munkarendet egyes terüle­teken kedvezően fogadták. A dolgozók többsége — a keres­kedelem egy része, az ipar, a szállítás, az igazgatás terüle­tén foglalkoztatottak — öröm­mel vették a megnövekedett szabad időt, jónak tartják az ötnapos munkarendet. Nem szabad azonban figyelmen kí­vül hagyni, hogy a vásárlói tevékenység, a szokások most vannak kialakulóban. Tehát a nyitvatar tások véglegesítésé­ben, a legmegfelelőbb idő­pontok kialakításában az ÁFÉSZ-nek szüksége van a tanácsi szervek támogatásá­ra. Ezt kívánja a kereskede­lemben dolgozók érdeke, de a kiszolgálás szakszerűsége, színvonala is. Vigyázni kell az egyensúly­ra! A gond a hét öt napjára való — és nem a szabad szombatra, a hét végére. A festő Michelangelo 5. Naponta harminc négyzetcentiméfer A látogatók ezután is elza­rándokolhatnak a reneszánsz művészet Mekkájába. Minden­esetre meg kell alkudniok egy függönyös fémállványzattal, mely „vándorolni” fog a ká­polnában. Ezen dolgoznak Colalucci és segítői. Naponta kereken 30 négyzetcentimé­tert kezelnek. Először szivacs­csal és desztillált vízzel meg­tisztítják a felületet. Azután speciális zselatint visznek fel vattával. Ez beszívódik a va­kolatba és rögzíti a színeket Három-öt perc múlva letörlik a restaurátorok. Ahhoz, hogy pontos időben töröljék le, na­gyon jó érzék kell. Ha hosz- szú ideig marad fenn a vegyi anyag, elhalványítja a fres­kót, ha rövid a kezelés, más­nap meg kell ismételni. Kü­lönös gondot okoznak azok a felületek, ahol a nedvesség fehér kalciumkarbonát-réte- teget hozott létre. Végül a külön Michelangelo műve számára kifejlesztett „Para- krid B 72”-vel kezelik. Az ac- ryi gyantabázis tartalmú fo­lyadék beszívódik a falba, és visszaadja a színeknek a ré­gi fényűket Ahol szükséges, repedéseknél vagy laza vako­latnál speciális műgyantát in­jekcióznak be. Ezáltal megerő­södik a fal, megakadályozza a további letöredezést. A restaurátorok munkája a tisztításra és megtartásra kor­látozódik, ßß elmúlt évszázadok piszka aldtt szinte százszá­zalékosan megmaradt a fest­mény. Colalucci: „Nagyon tisztelem ezt a művet. Erköl­csileg lehetetlen javító szán­dékkal beavatkozni. Ez Michelangelo korrigálását je­lentené.” Colalucci előtt már egy ja­pán, Takashi Okamura vál­lalkozott egy hasonló sziszi­fuszi munkára. Mindenesetre a látogatás befejezése után, hat hónapon keresztül egy fém- állványzatot állított fel a szixtuszi kápolnában. Gépé­vel, öt objektívvei (190—600 szott rá, míg két méter tá­volságra nem került Michel­angelo freskójától. Felállítot­ta a fényszórókat és fényké­pezőgépet. kiválasztotta a képrészletet, kivilágította, be­állította az élességet, mindent eligazított — és lemászott. Az exponálási idő alatt ugyanis minden mozgást el kellett kerülni. Okamura a földről hozta működésbe a kioídót egy mágneskábellel. Négy- száztizszer mászott fel a für­ge japán 410 kép elkészítésé­hez. Első fotóját az Istenről készítette: „Lentről alig lát­szik valami az arcából, de fent egyszerűen csodálatosan szép volt.” Most ezt 600 vevő megnéz­heti szerte a világon, akinek elég pénze van hozzá. A New York-i Abbevill Press kiadó kiadja a 360 freskófotót tar­talmazó kétkötetes borjúbőr­be kötött könyvet egy 200 ol­dalas szöveggel. Hozzá egy 18 lenyomatot tartalmazó port- fíliót és egy kotnmentárkö- tetet. Minden szöveg a jóhí­től, André Chattel tői szárma­zik. Az ára: 6 000 dollár. A németek a müncheni Hirmer kiadó kiadásában vehetik meg „Michelangelo freskóit” 11 500 márkáért. A vevő ez­ért 600 unikumot szerez, amit nem lehet utána nyomni, és amelynek a színét összeve­tették az eredetivel: a lenyo­matokkal, a specialisták éj­szakáról éjszakára felmásztak a szixtuszi kápolnában Oka­mura állványaira. Anélkül, hogy a kiadó be-' jelentette volna, úgy tűnik, lesz folytatása a nemes könyv­nek: Ha a római restauráto­rok befejezték munkájukat, ismét Okamura fog mászkál­ni a kápolnában, újabb szu­perkönyv keletkezik. Akkor az exkluzív vevő összehason­líthatja „új” színes Michel- angeloját a „halvány” borjú­bőr művel... milliméteres lencsével) felmá­(Vége) Ügyeletben a gyermekorvossal Nyújtózik a város a párás vasárnapi reggelen, magá­nyosak az utcák, ásít óznak az afolakszemek. Pihennek az emberek, élvezve a szabad szombat, vasárnap ajándékát; a nyugalmat, a derűs kikap­csolódást. Lazítunk. Elhessegetjük magunktól a takarítás, mosás és egyéb köznapi teendők kí­sértését. Nem, ma valami egészen mást szeretnénk csi­nálni, mint a hét többi nap­ján.... Az orvos hét órakor ébred. Kortyolgatja az erős kávét, s közben azon meditál, az egész heti nagy forgalom után mi- ’ lyen lesz a vasárnapi ügyelet? Aztán fogja a táskáját és el­indul a rendelőbe. KXXXXXXX Reggel nyolc óra. Az ügye­letes asszisztensnő, Nagy Mik- lósné injkeciósfecskendőket rendezget amikor belépünk a vizsgálóba. Csörög a telefon. (Ugyan hányszor még a nap folyamán?) — Igen, este nyolcig van ügyelet az Arany János úti rendelőben. Ma dr. Romsics Lajos az ügyeletes — hang­zik a tájékoztató. A váróteremből beszélgetés, gyereksírás szűrődik, nincs idő a tereferére, az orvos éppencsak köpenyt ölt magá­ra és máris kezdődik a „nagy­üzem”. Hány szúrás, hány félelem­től riadt, aprócska arc röpke fél óra alatt! Mennyi keserves sirás, nyugtató, vigasztaló szó! De hát az injekció körüli fé­lelmet semmi sem ellensú­lyozhatja. Főleg ha a gyerek már a soron következő negye­diket, ötödiket kapja... Ismét a telefon. A rendelő­intézeti felnőttügyelet érdek­lődne, fogadná-e Romsics dok­tor a bárányhimlőgyanús 16 éves fiatalembert? Miért ne? S közben nyílik, csukódik az ajtó, a váróterem megtelik betegekkel. Mintha nem is ügyelet, hanem hétköznapi rendelés lenne. Alattomos lá­zak, torokgyulladások, fül­fájás és hányás a leggyako­ribb panaszok. Az orvosnak mindenkihez van néhány ked­ves szava, jó tanácsa, a riadt apróságok pedig perceken be­lül bátorságra kapnak, hi­szen ha a doktor bácsi az óvodai „jelek” után érdeklő­dik, akkor nem is olyan ször­nyű a vizsgálóasztalon só­hajtozni, tátogni... Tíz órakor már a 37. beteg nevét írja be a nagykönyvbe Judit, az asszisztensnő. És so­I rolja a kihívásokat az orvos­nak^ Zagyvapálfalván öthó­napos csecsemő, nem megy le a láza, de beteg gyereket je­leztek a Kemerovo-lakótelep- ről, a Csizmadia és az Arany János útról is. Ügy tűnik, túljutottunk az első nagy hullámon. Az üres rendelő lélegzetvételnyi ci­garettaszünetet engedélyez. — Az ötnapos munkahét beve­zetése az egészségügyi dolgo­zók munkáját is megváltoz­tatta. Hétközben a délelőtti rendelésen túl, délután öttől nyolcig látjuk el a betegeket, szombaton, vasárnap pedig egész napos ügyeletet tartunk itt- az Arany János úti gyer­mekkörzetben. A városban hat gyermekorvos van. így hatnaponként ránk kerül a sor. Én például hétfőn voltam esti rendelős, ma a hatodik nsjpon, vasárnap ügyelek, jö­vő héten pedig szombaton egész nap. Nem, most nem fáraszt az ügyelet, majd né­hány nap múlva jelentkezik a megterheléssel járó apróbb kimerültség. Mert hát mi is csak emberek vagyunk... Nyolchónapos kisfiú érke­zik, lázas, sírós és hányt is az éjjel. — Még a parizert is kihányta — mondja az anyu­ka. Romsics doktor a fejét csóválja és türelemmel ma­gyarázza, hogy egy nyolchó­napos kisgyereknek, főleg ha lázas is, nem való a parizer. — A gyógyító munka mel­lett egészségneveléssel is kell foglalkoznunk, mert sok anyuka bizony teljesen ta­pasztalatlan a gyermekgondo­zásban. Mi pedig azt szeret­nénk, ha a szülők egészség- kultúrája lehetővé tenné, hogy az orvossal közösen kon­zultálják meg a beteg gyerek ápolását, kezelését. Beköszön a rendelőbe az ügyeletes autó „pilótája,” Kecskés ®éza. Mellette négy­éves kislánya álldogál. — Zsófi megint velem ügyel, mert az anyukája — főnővér a kórház belgyógyászatán — ma is dolgozik. A fiamat mo­ziba küldtem, ez a lány meg majd elfurikázik velem, amíg az anyu végez. Tisztelet a Kecskés család­nak! Apa, anya az időt, hét­végeket nem kímélő egészség­ügyben dolgozik, mégis har­monikusan élnek. Ez részben a férj áldozatkézségének kö­szönhető. — Az asszony, az első gyerek mellett leérett- ségizet, a második mellett el­végezte az egészségügyi főis­kolát. — És ügyelet ide, vagy oda, tudunk időt szakítani a ki­rándulásra, a közös progra­mokra is — tájékoztat a férj és Judit, az asszisztensnő sű­rűn bólogat. — Bizony, ezt a munkát csak megértő hájastárs mel­lett csinálhatja az ember. Az én két gyerekemre, ma egész nap a férjem vigyáz. Zokszó nélkül. Romsics doktor az órájára pillant. Elnézést kér, de men­ni kell. A fekvő betegek bizo­nyára már türelmetlenek. In­dul az URH-készülékkel el­látott ügyeletes kocsi. Zsófi vidáman integet a hátsó ülés­ről. — Viszontlátásra délután! Négy óra. Beragyog a nap az ablakon, szűrve érkeznek hozzánk a város zajai. A vá­ros. Milyen is volt régen? Romsics doktor jól emlékszik, hiszen 1958-ban került a sal- gótajáni kórházba, és két év múlva a város egyetlen körze­ti gyermekorvosaként megis­merhette az itt élőket. — Valóban. A város fele hozzám tartozott. De akkor még a mai Kemerovo-lakó- telep helyén istállók voltak, a József-telepen cselédházak, a Beszterce-lakótelep terüle­tén pedig a kórház sertéshi- lalója. Én tulajdonképpen a belvárost láttam el, de volt forgalom bőven. Az akkori apróságok ma már a gyerme­keikkel jelennek meg nálam. Üj generáció. Modem város, egészségesebb szemlélet És csaknem 1600 gyerek, akik mind Romsics doktor jelenle­gi körzetébe tartoznak. Emel­lett pedig a gondozás, az is­kolaorvosi teendők, az ügye­letek... Lassan beesteledik. Három­negyed hatkor már a nyolc­vanadik gyereknél tartunk. Az asszisztenső meditál; El­érjük a szombati kilencven- egyes betegszámot? — Vannak szülők akik hét ' végére tartogatják a gyerekük betegségét négy-öt napos va­júdás után hozzák el a kicsi­ket az orvoshoz. Nincs idejük, nem érnek rá? Bármi legyen is az ok, a gyereknek csinál­nak rosszat. xxxxxxxx Ejjte nyolc óra. Vége az ügyeletnek. Szedelőzködünk. — Nehéz nap volt a mai? — Ha a betegszámot nézzük — a nyolcvanöt gyereket — akkor igen. Az azönban meg­nyugtató, hogy súlyos esetek­kel nem találkoztunk — mondja Romsics doktor. Aztán elköszön a „stábtól” és sie­tősre veszi lépteit. Hétfőn reggel nyolc órakor ismét kezdődik a rendelés... Kiss Mária 4 NÓGRÁD — 1982. február 27„ szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom