Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-09 / 7. szám

Az egészségügy újítói

Ho Si Minh város egészségügyi dolgozói számos újítást vezetnek be a gyakorlatba napjainkban. Nem marad el az eredményes kezdeményezések haszna sem: az elmúlt öt évben nemcsak javult a nagyváros egészségügyi ellátása, hanem 5 millió dong értékű megtakarítást is elértek a jobb szervezés következtében.

Az orvosok és az egészség- ügyi szakdolgozók új gyógyító eljárásokkal kísérleteznek, amelyek szerencsésen ötvözik a nyugati és az ősi keleti gyógymódok előnyeit. A Szeptember 2. gyógyszergyár és a város három kórházának

munkatársai közösen kísérletezték ki azokat az új gyógyszereket, amelyeket importalapanyagok helyett már hazai drogokból készítenek. Az új szerek' remekül beváltak a kórházi és klinikai gyakorlatban.

Egy kísérletsorozat keretében a gyógyszermérgezések hatástalanításával foglalkoztak. Sikerült megszüntetni különböző fajta gyógyszermérgezéseket az akupunkturás és gyógyszeres kezelés kombinációjával. Hoang Tien Bao professzor az égési sérülések kezelésére dolgozott ki új eljárást munkatársai segítségével.

Gyarapodó tennivalók, növekvő felelősség

Beszélgetés a nemzetiségi értelmiségről Stark Ferenccel, a Művelődési Minisztérium osztályvezetőjével

Manapság a hazánkban egyre eredményesei* nemzetiségi politika kiteljesítésében a művelődés terén élénk, markáns a fejlődés. Az itt élő németek, délszlávok, szlovákok és románok sajátos kultúrájának továbbfejlesztése nemzetiségi létük megőrzésének feltétele is. Stark Ferenccel, a Művelődési Minisztérium nemzetiségi önálló osztályának vezetőjével arról a nemzetiségi értelmiségről beszélgettünk, amelynek tagjai e kultúra jövőjéért felelősek, akik létükkel, magatartásukkal, cselekvésükkel leginkább formálják.

— A közelmúlt történelmi viharai mélyen belenyúltak a Magyarországon élő nemzetiségek sorsába, különösen az értelmiségünkébe. Megritkult soraik kiegészültek-e már?

— Hazánkban, a nemzetiségek társadalmi szerkezete arányaiban általában eltér a többségi nemzetétől, vagyis a magyarokétól, a magasabb műveltségű rétegek többnyire „vékonyabbak”. Nálunk, az ismert történelmi események, népmozgások, kitelepítések nyomán, valóiban rendkívül kevesen végeztek értelmiségi munkát a második világháború után, s közülük is többen csak visszafogottan munkálkodtak. S a megmaradt nemzetiségi értelmiség esetében sem állt párián a kétnyelvűség és a kettős kuturáltság. Hiszen a leg- öbben — a mai idősebb nemzedék tagjai — műveltségüket

nem anyanyelvükön szerezték meg, hanem magyarul, nemzetiségi nyelvüket a családban tanulták, beszélték is, de írni, olvasni nemigen tudtak azon. Mások iskolában tanulták ugyan anyanyelvűket, azaz csak tájnyelvi változatát, mert az egyházi iskolákban — a szerbeké kivételével — nem az irodalmi nyelvet oktatták. A háború előtti időben az anya- nyelvét hasznosítani akaró fiatal előtt is legfeljebb a tanári, papi pálya állt nyitva.

Az utóbbi két évtizedben nemzetiségi politikánk szembeszökő eredményeként izmosodó nemzetiségi értelmiség nőtt fel, s egyre gyarapodó tennivalóit növekvő felelősséggel végzi. Egy nemzetiségi fiatal mobilitási esélye talán a magyar társaiénál is nagyobb: a műveltséget jelző képzettség mutatószámai ma már csaknem egyformák.

— Mégis gyakran hallható, hogy itt-ott hiány van nemzetiségi tanárból, népművelőből...

— Valóban nem ártana, ha többen lennének, de a nemzetiségi területek felvevőképességének is vannak határai. A szakemberképzés tervszerűen folyik, de megesik, hogy egy-egy fiatal, akire számítanak, mégse megy nemzetiségi körzetbe. Ebből fakad a feszültség. A nemzetiségi intézmény- hálózat bővülése belátható időn belül megáll, hiszen pl. az oktatásban ma még töretlen létszámbővülés tartalékai is kimerülnek. Kétségkívül egyre nagyobb szükség lesz azonban a nemzetiségi nyelvet beszélő,, értelmiségi foglalkozású szakemberekre, a nem pedagógusok, nem népművelők bevonására.

— A műszaki értelmiségre gondol?

— Rájuk is. Évtizedekkel ezelőtt is főként a tanárokat tudta eltartani saját értelmiségeként a nemzetiségi vidék, miután nem összefüggő területen, hanem szórványokban élnek nálunk a nemzetiségiek, s főként falun. Gazdasági életük nem különül el, a közülük származó mérnökök főként városokban dolgoznak. Ma is a pedagógusok száma a legnagyobb, 1100-an nevelik a nemzetiségi fiatalokat De a tsz-ékben, üzemekben egyre nagyobb szükség van nyelvet tudó vezetőkre, szakemberekre, akik fontos szerepet játszhatnak a határmenítd kapcsolatok bővítésében. Az előttünk álló feladat éppen az, hogy érzékelhetőbbé tegyük e tevékenység társadalmi értékességét, egyéni hasznosságát.

A városokba költöző értelmiségiek is keresik a kontaktust, egyre többen vállalnak ismeretterjesztő feladatokat a TIT keretében, s szaporodnak az értelmiségi és nemzetiségi klubok. Orvosok, mérnökök tartanak nemzetiségi nyelvű előadásokat, s ma már nem egy nemzetiségi fiatal tanul külföldön azért is, hogy visszatérve nemzetiségi területre legyen orvos. Sőt, operatőrt is képeznek a nemzetiségi tv-műsorok- hoz. E jelenségek gazolják azt a gondolatot, hogy nő ugyan az asszimilációt serkentő tényezők hatása, de egyúttal megfigyelhető a nemzetiségi tudat erősödése is. A nemzetiségi szövetségek előtt álló egyik fontos teendő: fórumot, lehetőséget teremteni e nemzetiségi értelmiség serkentő cselekvőkészséghez. A kétnyelvűség, kettős kulturáltság gyakorlati megbecsüléséhez, érvényre juttatásához kell még további biztosítást adni.

— A hagyományápolásban ennek már sok jele megmutatkozik, s a magyar értelmiség is szerepet vállal ebben...

mnmmmtnmnmnamarmmmmmwmmmmBBmmmmmmmnanmummmmmmmimmmmmmmmmmnmnmwmnimmmmmtrMmmmamammwwmrxa

— A magyar értelmiség növekvő érdeklődést tanúsít a

nemzetiségek iránt. Említést érdemel, hogy a hazai szlovák nyelvű oktatás megszervezése elképzelhetetlen lett volna a Szlovákiából áttelepült magyar, de szlovákul tudó tanárok nélkül. A nemzetiségi hagyományok feltárásához, éltetéséhez ma is sok segítséget adnak a magyar értelmiségiek, a nyelvvel szorosan össze nem függő művelődési formákban — díszítőművészet stb. — végeznek különösen nagy munkát. ök azok, akik felismerték, hogy több az összekötő szál köztük, mint az elválasztó tényező a nemzetiségi falvakban. Rangos intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia, az ELTE néprajzi tanszéke és más intézmények is megkülönböztetett figyelemmel nyújtanak támogatást a nemzetiségi kultúra ápolásához.

Korábban a gazdálkodás és az általa meghatározott élet'* vitel alakított ki közösséget a településeken, ezek az életmód változásával fellazultak. Ma a nemzetiségieknél műveltségük, kultúrájuk, hagyományuk a közösségteremtés eszköze, virágzanak a pávakörök és egyéb szakkörök. S erra épül a modernebbnek nevezett kultúra, a teljes körű nemzetiségi nyelvű rádiózás, a' televízió, a könyvtárhálózat, a könyvkiadás. Az utóbbi években erősen nőtt a nemzetiségi nyelvű könyvek száma, s közülük többet újra is kellett nyomtatni, mert gyorsan elfogytak. A nemzetiségi értelmiség a művészet nyelvén is gyakrabban szólal meg, irodalmát gyarapítja. Általánosan azt mondhatjuk, hogy legmarkánsabb talán a német nemzetiségi értelmiség, rendkívül aktív, a délszláv, tekintélyt vívott ki magának a román és erősödik a szlovák. Ez utóbbi kettőnél gyors generációváltás figyelhető meg.

— A pedagógusok kerülnek szóba leggyakrabban, s valóban, mintha ma is ők lennének a nemzetiségi lét, a nemzetiségi kultúra igazi letéteményesei. Vagy ez már nem igaz?

— A nemzetiségi iskola az egyetlen intézmény, ámely- lyel a nemzetiségi lakosságnak feltétlen kapcsolatba kell kerülnie élete során. Éppen emiatt kisugárzó hatásukról nem mondhat le egyetlen nemzetiség sem, ebből fakad a pedagógusok különleges szerepe. Nekik ugyanis nemcsak a fiatalokat kell oktatniuk, nevelniük, hanem — gyakran éppen a gyermekeken keresztül — a felnőttekre is hatniuk kell a nyelv- és hagyományápolásban, kultúrájuk továbbépítésében. S a nemzetiségi pedagógusnak — ugyanígy a népművelőnek is — számolnia kell azzal, hogy munkáját más nem végezheti el, őt nehéz pótolni, s így felelőssége is nagyobb. A nemzetiségi pedagógusgárda zöme ezt felismerte, tudja. Ragaszkodik hazájához, munkájához, s tisztában van kultúraközvetítő szerepével, s figyelemmel kíséri a környező országok magyar kisebbségeinek életét, a jó tapasztalatokat munkájában hasznosítja.

— Milyen segítséget kapnak tevékenységükhöz, s milyen a megbecsülésük?

— A nemzetiségi pedagógusok képzése középtávú terv szerint folyik hazánkban, részképzésre az anyanyelvi országokba utazhatnak a diákok. Ma már teljeskörű a pedagógusok továbbképzése is, az Országos Pedagógiai Intézet irányításával egymásra épülő hazai és külföldi, anyanyelvi és módszertani tanfolyamokon valósul meg. Jugoszláviával és Csehszlovákiával kölcsönös a nemzetiségi pedagógus továbbképzés, néhány megyében testvérterületi kapcsolatok révén bővül ez a tevékenység. A nemzetiségi tanárok gyakorlati munkájához rendkívül nagy segítséget adnak a megyei továbbképző intézetek, kiváló ebben a Baranya, Zala, Vas, Pest és Békés megyei. A. pedagógusok erkölcsi megbecsülését jelzi az is, hogy sokan részesülnek kitüntetésben, éppen nagyobb munkavállalásuk nyomán. Azt azonban érdemes hangsúlyozni, hogy a nemzetiségi pedagógusok számára is folyamatosan, s mind több alkalmat, fórumot kell teremteni, olyanokat, amelyek őket nemzetiségi küldetésükben megerősíti.

Itt, Középfeelet-Eurőpában egymás Jobb megismerése

történelmi szükségszerűség, ez ad keretet a nemzetiségi értelmiség tevékenységének. A nyelvtudását hasznosító, kultúrát teremtő és átadó értelmiség ideálja talán Vujicsics D. Sztoján lehet, ő a legismertebb. S az értelmiségiek tevékenységére a nemzetiségieknek éppúgy szükségük van jövőjük építésében, mint amennyire a szomszéd népekkel való barátság ápolásában, a kapcsolatok elmélyítésében, valameny- nyi itt élő nemzetnek. Soós Kálmán

Talán rendszeresíteni kellene. Az IBUSZ igazán jó keresetet ad hozzá, nem is kell más, mint időnként újra meg újra elhatározni, hogy „na, most aztán így, ahogy vagyunk, négyen öten, hatan — elrepülünk valahova ...” Már az elhatározás is mély izgalmakkal szolgál, az ember „agya megindul,, de szó szerint, mert minden előre érezhető élmény azonnal az önmaga többszöröse, ha barátokkal osztja meg az, aki átvagy átélni akarja. Elrepülni valahova együtt — ez csak a kiindulási alap. Hol van még a szervezés, a tervezés hol a megvalósítás? Mennyi szükségesen jó izgalom, terv, derű ritkán átélt pillanat, perc, egyre kevesebbet érzett, de itt aztán sugárzó baráti meleg a szemekben, a szívekben...

„Hát akkor menjünk Moszkvába!”

Az év végén, december közepén. Mit sem törődve a riogató meteorológiai előrejelzésekkel, a félig tréfás „ijesztgetésekkel”, hogy majd lefagy a fülünk; hogy ilyenkor délre kell utazni; hogy ilyenkor még a szobrokat is felöltöztetik Moszkvában; hogy ilyenkor nincsenek igazán nagy csoportok, hogy a kis csoportok néhány napos programja meg sem közelíti a nagyobb létszámú csoportokét, hogy nem megy az „csak úgy” hogy majd mindenhova első szóra bemehet a kiscsoport, hiszen ott minden percre ki

III DimíM III

B a

van számítva; nyolckor mennek az angolok a Fegyvertárba, őket követik, a németek, a belgák .... Balgák, akik itthon maradnak! Lám csak, már a Ferihegyen is egyre hízik a csoport létszámban, más két IBUSZ vezetőnk van, az eg#ik vidámabb, mint a másik, ki törődne a közelgő Lu- ca-nappal, a Ferihegy előtt látott fekete macskával, kit érdekel igazán — ha jókedé- lyű, sokat látott, mégis örökké kíváncsi barátok között állja ki a sort — az ilyen apróság? Az ember elindul négy-öt baráttal otthonról; Salgótarjánból, Balassagyarmatról, de már a repülőtéri gyülekező ideje alatt megbarátkozik a barátok barátaival és azok kedves ismerőseivel, akik Magyarnándorból, Mo- horáról, Szandáról, Érsekvad- kertről, Kis- és Sóshartyán- ból, Ceredről vagy Litkéről, röviden — a megye minden szegletéből jöttek. Így aztán igazán könnyű elviselni mindenféle izgalmat, elég, ha a külön-külön sokat repült, utazott, de együtt még soha fel nem szállt barátokra néz közben az ember, és akkor hiába ül először ilyen gépen életében, hiába minden kilenc- száz kilométeres óránkénti sebesség, hiába a tizenegyezer méter magasság, hiába, elkér á t s á

pesztő látvány a felhőszántás alattunk — nincs ok az aggodalomra. Miért is lenne?

Valaki lemaradt Ferihegyen. Valami probléma volt a csomagjaival. A megközelítőleg ötvenes-hatvanas csoportlétszámot tekintve igazán jó arány. Marad a vidámság, hiszen nem is kellett sokáig várni a repülőtéri busz belsejében. .. De később valaki elmondja — talán Szabó Lajos, az IBUSZ egyik legtapasztaltabb idegenvezetője —, hogy a repülök környékén egy perc késés ezer rubel! Ez a kis várakozás éppen 15 ezer rubelbe kerülne, ha nem mint most is, vis maior, előre nem kalkulálható, kényszerítő a helyzet. Azt nem tudhatja az először repülő, hogy az Aeroflot járatain javult-e a koszt, de, hogy minden ínyenc kedvére csemegézhet, az így is bizonyos! Legfeljebb a visz- szaútra gondol, a legendás MALÉV ellátásra némi riadalommal; ha az a legjobb, akkor ez mi?! De, ha nincs is verseny a két repülőtársaság étkeztetése között méricskélni kizárólag és utólag a kedélyt illetően érdemes, amiben eldönthetelen holtverseny alakult ki. "Az IBUSZ idegenvezetői mindebből —

grepuio

szó szerint az ételből, italból is — alig érzékelnek valamit. Abban a pillanatban, ahogy a gép nekiveselkedik a magasságnak és szilárd levegőt éreznek a talpuk alatt, nekilátnak az adminisztrációnak. Merthogy van az is, éppen csak annyi, hogy nagyon eine szakadjunk a valóságtól a levegőben‘sem. ..

A nagyevők, a hires jóét- vágyúak napja ez, a csoporton belül minden megmaradt adag, vagy túlméretezett adagrészlet gazdára lel nem kis vidámság közepette, tekintettel a barátságra az ismeretségre. Így azután nincs is értelme annak, hogy valaki kipróbálja legalább a repülős törvényt: mindaddig újabb ételeket, italokat kell. adni a vendégnek, amíg ő maga meg nem elégeli. Közben átrepüljük fél Európát és a számunkra valóságosnak Ítélt időhöz is hozzáadunk két órát.

az ember, ha már mindent elolvasott a szovjet arányokról, de az igazán szembetűnő mégsem a méret, sokkal inkább a kivitel, a tervezés, az üveg, a fém és a márvány meghökkentő mennyisége és nagyvonalú harmóniája, a sokezernyi fém lámpatest mindent elborító fénye, az utaszajt finomra, alig hallhatóra hangoló belső tér kondicionált levegője, a csendet éppencsak megborzoló állandó szűrt zene és a mindenütt jól hallható, tehát diszkrétnek érzett információ finomsága. Talán a zöld növény, a virág, az elkerülhetetlen várakozáshoz jól illő néhány meghitt sarok, kisebb tér hiányzik, bár itt a tervezők lendületesen gondolkodtak, gyorsan előrehaladó tömegeket láttak maguk előtt; egy olyan légikaput, amely minden precizitása mellett is megmarad szélesre tártnak.

A Seremetyevo II. az olimpia idejére készült el. A fogadtatásban első helyen áll a hó, de nem sokáig, hatalmas méretű munkagépek takarítják. Az újnak mondható repülőtéri épületkomplexum méretein akkor is meglepődik

Vezetőink derűsen terelgetnek, ők már tudják, amit mi is gyorsan elterjesztünk, hogy Moszkva legnagyszerűbb szállójába, az ugyancsak olimpiai időkre átadott Kozmosz Szállóba helyeznek el bennünket.

A méretekről most csak anynyit, hogy a hatalmas félkör- ívet képező szállótest harminc emeletes és kétféle gyorslift működik benne, az egyik csak a közepéig megy, a másik felle fut pillanatok alatt .

Talán mégiscsak ez az egyetlen föld, ahol az IBUSZ csoportok rendre delegáció számba mennek, ahol a barátság mindennél jobban érződik, talán nem csak nekünk van olyan szerencsénk, hogy amikor túljutunk a számunkra kissé szokatlan útlevélvizsgálaton. (az arc valamennyi részlete újra visszakapja jelentőségét, végre ezt is megéri az ember!) megjelenik az INTURIST- tói kiküldött mosolygóan aranyos Ibolya, őt újabb moszkvai angyal követi, aki közli velünk, hogy az egész baráti társaság a „diplomáciai folyosón” haladhat tovább. Nincs külön folyosó persze, de ettől kezdve a Kozmosz repülőtér-méretű halijáig hozzá sem nyúlunk csomagjainkhoz, nincs is megállás, sorbanállás a vámnál, a társaság érthetően felvillanyozva lépked előre végig a Seremetyevo II. márványtengerén a fotocellás üvegfalakig, amelyek itt az ajtót képezik; kinyílnak minden közeli mozdulatra, minden baráti közeledésre, mögöttük ott a téli, szívmeleg Moszkva. „Előre barátaim... !”

T. Pataki László

r

NÓGRÁD — 1902. január 9., szombat