Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-09 / 7. szám
Idős Szabó István kiállítása Nógrád az én szülőföldem r 'Az ér fodulójának rangos képzőművészeti kiállítását Salgótarjánban, az Országos Takarékpénztár Nógrád megyei Igazgatóságának tanácstermében rendezték, társadalmi ösz- szefogással, idős Szabó István, Kossuth-díjas érdemes művész alkotásaiból. Három aranykoszorús szocialista brigád volt a rendező, a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Révai József kiváló brigádja, az OTP Fáy Andrásról s az Tr-iorna — Fotó: Győried — Idős Szabó István, persze, sohasem veszítette el közönségének bizalmát. Amint azt a televízió mindennapi híradásában is mondotta, Odesz- szában rendezett kiállításakor úgy vélekedtek róla, hogy azok közé a művészek közé tartozik, akiknek munkássága, művészetről vallott felfogása és alkotói módszere egész életén át töretlen, kerüli a művészetben gyakorta kísértő cikcakkokat, Találó mondás, amit az egész — napjainkban is tovább gyarapodó -r- fába faragott életmű igazol. Terjedelmében is roppant méretű ez az életmű. Az 1903-ban Cerefden született művész először 1934-ben állít ki a budapesti Műcsarnokban, első önálló tárlata 1958-ban volt. Azóta számtalan hazai és külföldi kiállításon mutatták be műveit, amelyek ' megalapozták nemzetközi hírnevét. Életműve által Nógrád megye népének hősi küzdelmei, dolgos hétköznapjai, színes ünnepei váltak ismertté a tájegység és az ország határain túl is. E töretlen vonalú életműből ad ismételten ízelítőt a mostani salgótarjáni kiállítás, amely Nógrád az én szülőföldem címet viseli. Szobrokat és domborműveket látunk, közülük több már ismert alkotást, amely azonban újra és újra tiszta, szép örömet jelent a látogató számára. A terem egyik szögletében palóc faragásokkal ékesített bölcsőt vigyázó asszony áll (Anya gyermekével). Talán jelképnek is felfogható ez a bölcső, a felnevelő szülőföld jelképének. Idős Szabó István sohasem szakadt el e földtől, amelynek történetét fába faragta. Itt született meg, többi között, A magyar bányászat 200 éves története című sorozata, a letűnt paraszti gazdálkodást megörökítő művek sora, a népképviseleteket fába örökítő sorozat, és így tovább. A bányászattörténeti sorozatban, a paraszti világ fába faragásában mindig nagy jelentőséget tulajdonított a művész a munkafolyamatok pontos és művészi megjelenítésének, a teljes hitelességnek. Mostani kiállításának szobrai sok példa van erre (Gurítón, Kaszafenő, Aratás tizeneggyedikén). A Bányász, a Mátraderecskei házaspár az emberábrázolásának azt az útját követi, amely az embertípust a maga teljességében, munkájával szoros összhangban jeleníti meg. Külön fejezetet jelentenek idős Szabó István életművében a domborművek. Ezeken az elbeszélő jelleg a hangsúlyos elem. S nagy hangsúlyt helyez a művész a részletek finom kimunkálására. Tárgyköre a szüret, mozgalmas jeleneteivel, de megjelenik a nyomtatás, az aratósztrájk, a kondás stb. is a domborműveken. A kiállításon az Erdő télen és az Erdő nyáron faragásának különleges finomságával, az áttört népi technika ragyogó alkalmazásával tűnik ki. A kiállítás január 12-én záruk T. E. Üvegipari Müvek síküveggyára Dali os Idáról elnevezett brigádjai. A Fáy András brigád pár éve határozta el, hogy megismerkedik a Nógrád megyében élő művészek munkásságával. A művészek szívesen fogadják őket műtermeikben. Mint írják: „A megismert művészeknek hálával tartozunk, így a mi állandóan derűs, szorgos és örökké fiatalnak maradó Pista bácsinknak is. Viszonzásul nyitjuk meg e ■ szobrászati kiállítást, és ajánljuk annak megtekintését minden szocialista brigádnak és Nógrád megye népének." E meleg szavak arról vallanak, hogy a brigádtagok és a művészek közötti kapcsolat bensőséges volta | kölcsönös haszonnal jár, mélyíti a közönség és az alkotók közötti kapcsolatot, amelyre — különösen az utóbbi évek jelenségei Igazolják — fokozottan szükség is van. Kendertörés Visszapillantás Az elmúlt év megyei kulturális eseményei TALÁN a kulturális ÉLET az egyetlen terület, ahol a sokszor emlegetett nehezebb gazdasági körülmények dacára sem túl hízelgő azt mondani egy esztendőre, „olyan volt, mint az előző”. Az meg éppenséggel sértő' is lehet, ha azt kell mondani, „olyan sem volt, mint az előző”. Mert a közművelődésben, „közműveltségben” ugyancsak messze még a Kánaán, és ezért —, ha nem is mennyiségileg, de minőségileg — évről évre magasabb szintet kell megcélozni. Igaz, hogy a magasabb osztályba lépés mozzanatait a napilapok, folyóiratok csak elnagyoltan tükrözhetik, mégsem haszontalan dolog egy év fordulóján visszalapozni az újságokban, Nógrád megyében élőknek mondjuk; a NÓGRÁD-ban... Ezt tesszük mi is, mikor a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül megemlítünk néhányat Nógrád megye 1981-es kulturális eseményei közül. Mit hozott az 1981-es esztendő megyénk kulturális életében? Anélkül, hogy mesz- szemenő következtetések levonására vetemednénk, egy sommás konklúziót megkockáztatunk; nem sok újat. Akárhogy forgattuk lapunk múlt évi számait, nem sok egyszeri és megismételhetetlen eseményre bukkantunk a tudósításokban. Néhány jubileumi és ünnepinek mondott rendezvényt leszámítva, elvétve akadt csak olyan kulturális esemény, amely az 1981-es esztendőről automatikusan eszünkbe jutna, vagy amit a jövőben — az évszámtól függetlenül — sokáig emlegetnénk. Ez alól talán csak a műit év februárjában lezajlott „Röpülj páva” népdalverseny mondható kivételnek, mely ugyan nem az első. és nem Is kimondottan megyei rendezvénysorozat volt, de végtére Is a televízió nyilvánossága a hollókői asszonykórus nevét „röpítette” legmagasabbra. (Csak zárójelben tesszük fel a kérdést: a „Röpülj páva” győztes hollókői asszonykórusnak volt-e a megyében egész estét betöltő önálló fellépése...?) De maradjunk a megyében, és maradjunk az úgynevezett nagyrendezvényeknél, rendezvénysorozatoknál, pontosabban ezek hiányánál. Mert igaz ugyan, hogy néhány évvel ezelőtt hivatalosan, félhivatalosan a kisebb művelődő közösségek, a kiscsoportos programok színvonalának emelése mellett tette le a sajtó is a voksát, de azt azért senki sem mondta, vagy írta, hogy a művelődési házak nagytermeit végleg be kell zárni. Mint, ahogy azt sem iktatták törvénybe, hogy a jövőben csak a már meglevő, hagyományos formák ismétel- gethetők, s hogy az új ötleteknek nincs helyük. Arról korai lenne véleményt alkotni, hogy a kiscsoportos művelődési formák 'eljutottak-e a kívánt szintre (van ahol igen, van ahol nem), de, hogy az újszerű, nagyszabású, ötletes, tömegeket vonzó (és ennek ellenére, vagy éppen ezért olcsó) nagyrendezvények szervezését kezdjük elfelejteni (még mielőtt igazából megtanultuk volna), *— az bizonyos. Hogy egy pozitív ellenpéldát említsünk, a KISZ Nógrád megyei bizottsága által Salgótarjánban szervezett szeptember 20-i ifjúsági nap sikere vetekedett a Magyar Rádió rendezte „Salgói sebesség” színvonalával, megcsillantva a „nyitás” egyik lehetséges formáját. Említésre méltó a KISZ megyei bizottságának másik kezdeményezése is, az a „levelezés” vetélkedő, melynek döntőjét a rétsági Asztalos János Művelődési Központban bonyolították le, s amely fiatalok százait aktivizálta, késztette játékos formában művelődésre. Az eseményszámba menő nagyrendezvények között az elmúlt évben is előkelő helyet foglaltak el megyénkben a különböző nemzetiségi napok, élükön a bánki találkozóval. Hasonlóképpen nagy múlttal és hagyományokkal bírnak a Palóc-szőttes, valamint a rárósi kulturális napok, melyek azonban színvonalukat tekintve nem sokat őriztek meg méltó régi nagy hírükből. (Szintén csak zárójelben jegyezzük meg, hogy 1981-ben e két utóbbi seregszemle, a „zseniális” időzítői revén egyazon napra esett.) A megyeszékhely hagvomá-’ nyos tárlatait, kiállításait a helyütt nem említhetjük meg külön, mert a kiállítások — formájukat tekintve — minden valószínűség szerint a jövőben is kiállítások maradnak... AZ OLTAN RENDEZ"1 VÉNYSOROZATOK VISZONT, mint a KPVDSZ, vagy a bányász kulturális és sportnapok — elvben — adott közösségek hagyományai, da az igazat megvallva, nem is igen volt ezeknek a program- sorozatoknak olyan eseménye, mely — az érintetteken kívül — a megye „kultúr- szomjas” lakosságának figyelmét igazából felkeltette volna. Azok, akik a TIT Nógrád megyei szervezetének „Ifjúság ’81. nyári szabadegyetemén”, vagy üzemi TIT-elő- adásokon, netán ifjúsági klubok foglalkozásain, művelődési házak kiscsoportos programjain az elmúlt évben maradandó élményt szereztek; akik ezeken az alkalmakon „indíttatást” kaptak a művelődésre, azok persze jogosan kérdőjelezik meg hiányérzetünket. Attól azonban aligha kell tartani, hogy e kilencven soros meditáció hatására a közművelődési formák aránva 1982-ben átbillen a színvonalas, ötletgazdag, „nagyrendezvények” javára... — pintér — 1 Résziét en életrajzból „Amikor hétéves lettem — közli életrajzában T. Vájtfü- lov Író, — nem mentem iskolába. Ügy vittek oda.” Egy ókori harc tárgi/i bizonyítékai Szenzációs felfedezést tettek az időszámításunk előtti Apróságok I—II. századból való szidta dombtemetők régészeti feltárását végző tudósok. Több tucat széttört agyagamfórát találtak, amelyekben a szkíták bort tartottak. Ezek a leletek meggyőzően bizonyítják, hogy már két évezreddel ezelőtt is tevékeny harc folyt a részegség és aá alkoholizmus ellen. » Részlet egy magánlevelezésből „Kedves Zinocska! Mivel látszatházasságur.kat felbontották, nekem pedig továbbra is szükségem van lakásra és bejelentésre, arra kérlek, fogadj engem örökbe”. S Gondolatok a tégláról Ü lök egy hivatalban, ahová behívtak (sőt behívattak.) A levélből, amit szorongva bontogattam, végül is kiderült, hogy semmiféle főbenjáró bűnt nem követtem el, s nem hágtam át semmilyen szabályt. Mégis meg kell jelennem (óra, perc), mert a tanácsomat akarják „kikérni" bizonyos szakmai ügyben, illetve kamatoztatni óhajtanák, amit az évek folyamán különböző alsó-, közép-, és felsőfokú oktatás formájában az állam „belém invesztált". (Csinos kis összeg, tudom, föl- emlegetése pedig szerfölött praktikus. Főnökeim főleg ingatag érveket szoktak megtámogatni ilyen módon.) Ülök tehát a hivatalban — melynek packázásait Hamlet- korom óta ismerem. — s várom, hogy kamatozhassak. A hivatalnokok fésülik egymást, cipőt próbálnak, esznek, sőt dolgoznak is. Közlik velem például, hogy aki hivatott, momentán nincs bent. Valami dolga akadt. Nekem nincs egyéb dolgom, tehát várok. Ülök, és kibámulok a nyitott ablakon. A hivatal udvarán 'valamit bontanak. Fiatal ember kezében kőműveskalapács. kopott pufajkán térdel, és téglát pucol. Előtte régi, nagyméretű téglák, egyiken-másí- kon látni készítőjének bepréselt ovális bélyegét, háta mögött halomba gyűlnek a gondosan megtisztított fél, negyed és háromnegyed darabok. Mert a kőműves, miután pontosan célzott kalapácsütésekkel leveri a szép egészséges téglákról a rákóvesedett maltert, nagy ívben a háta mögé dobja, hogy csak úgy puffan. S természetesen törik is. Mióta itt ülők, még mindegyik eltört. Pedig jóízűen dolgozik a mester, komótosan, akkurátusán, takarékos mozdulatokkal. Kopp-kopp. Énekelni lehetne hozzá. S aztán puff, hátra. Micsoda önpusztítás. Gogol kéziratait látom lángolni, s a meghaso’álott Van Gogh vásznait hasadozni. Mert ez az ember alkot. Ilyen míves mozdulatokkal csak alkotni lehet. Térden dajkálja a téglát, kabátujjával törli, épp csak, hogy rá nem lehel, s azután... Nem, ezt nem lehet nézni. Elfordulok az ablaktól. Akit várok (óra., perc) nem jön. Aki behivatott, mert bizonyára szüksége van a véleményemre, elfelejtette, hogy élek. I ehet, hogy nem is fontos. a fal, mely ezekből a téglákból épülne majd? S az ügy sem, amelyhez én lennék most a tégla? öíester Attila 8 NÓGRÁD — 1982. január 9., szombat ÚJ ARC A NEMZETIBEN: Újlaki Dénes Közel másfél évtizedes vidéki színházi munka után, amikor Shakespeare-tragédiák és drámák, operettek és zenés vígjátékok részese, sőt hőse volt, a Nemzeti , Színházhoz szerződött Újlaki Dénes. És nem a színlap alján kezdte! Az első pesti évad első bemutatójának főszereplője lett: Bicska Maxi Bertold Brecht Háromgarasos operájában. Méghozzá a moszkvai Taganka Színház világhírű .rendezőjének, Jurij Petrovics Ljubi- movnak rendezésében. — Nem válogat a szerepekben? A gyártásvezetőkre, pontosabban a rendezőkre bízza, kiválasztják-e? — Úgy gondolom, a rendezők maximalisták. S ha engem választottak, s van rá időm, vállalom. — így történt Bicska Maxi szerepével is? — Valahogy így. Álmomban sem mertem gondolni, hogy Ljubimov engem választ. Az is igaz, hogy egyszer már számolt velem, látott Szolnokon, de mire vendégrendezésére sor került, már nem voltam a színháznál. Újlaki Dénes mint Bicska Maxi Udvaros Dorottyával — Sokat hallottunk már Ljubimovról, rendezői módszeréről, tévéműsor is készült a Háromgarasos opera próbáiról. Mégis ön hogyan látja őt? — Kisugárzása van és végtelenül érzékeny is arra, amit a színész gondol, kitalál vagy kipróbál. Nemzetközi produkció volt, ő oroszul érintkezett tolmács útján velünk, s a német koreográfusokkal. Mégis ki tudta szűrni a fontosat. A fecsegést, a semmitmondó magyarázkodást elengedte a füle mellett, de amikor észrevette, hogy a színész, akár dadogva, kapisgál valamit, azonnal odafigyelt, s szinte ő bontotta ki a színész gondolatát, ő vitte tovább, toldotta meg az ötletét. Mert nagyon jól tudta, hogy színész nélkül nincs színház, s a színész számára a legfontosabb, hogy otthon érezze magát a színpadon. Nagy élvezettel játszott elő nekünk. Ugyanakkor az eredményt azonnal és maximálisan ki akarta hozni belőlünk. — Bicska Maxi kissé más- ’ képp él a magyar színházlátogatók és a kritikusok fejében, A glaszékesztyűs, úri gyilkos, akiről észre sem lehet venni, hogy gazember. — Ljubimov másképp kép- te: a glaszékesztyűs öltözék alól kilóg a lóláb! Majmolja az eleganciát, közben trampli, lúdtalpas, „nehéz fiú”. És én ezt játszom. Ha a kritika nem is, úgy érzem, a közönség elfogadott. És a „nagy öregek” jöttek, gratuláltak. A színház tele van, pedig kemény dolgokat hall a közönség. Ljubimov szándéka szerint az erkölcsi értékek elértéktelenedése ellen játszunk minden szavunkkal, mozdulatunkkal. Másfél hónap alatt kellett — igaz, napi tízórás munkával — közöset produkálnunk. Ez a ljubimovi színház abszolút csapatmunkát követel. — Ha újra kezdhetné, vállalná-e még egyszer ugyanezt az utat? — Nem, azt hiszem, nem csinálnám végig még egyszer. .. — És akkor mi lenne? — Ezen nem gondolkoztam; mivel a színház teljesen kitölti az életemet. — Nem fél a beskatulyázástól, hiszen sok szerepébert „a durva-külső-alatt-érző-szív dobog” embert kellett játszania. — Kpzel vagyok a két méterhez! Nincs akkora skatu- Iva, amelyikbe beleférnék! De félre a tréfával: a külsőm tényleg ellentétben van a belsőmmel, már amennyire én meg tudom ítélni magamat. S a belső felelősségérzet, re- mé'em. megvéd a rutintól és a skatulyától is. Torday Aliz |
