Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-30 / 25. szám
SZOMBATI TÁRSASJÁTÉK Mondjuk; játék* 12S éve született a Rákóczi-induló festője Mottó: „Mindenről eszébe jut valakinek valami" i. t. 3. Mondjuk; — szombati társasjáték? — A kéthetente érkező borítékok számának tanúsága szerint, fordulóról fordulóra gyarapszik a „társak” száma. De vajon játszanak-e? Engedélyeznek-e az olvasók önmaguknak annyi időt, hogy a „pihenőnap” gondjai között gondolatban maguk is eljátszanak a kisorsolt szóval? Tudnak-e kicsit önmagukra figyelve kaput tárni a fantáziának. az emlékezetnek? Pc i játék, a beküldendő sz gondolásakor kezdődik, és az sem mindegy, hogy „feladat”-e a feladat. Az olyan szavak, mint „gyermek”, „szerelem”, „tavasz”, vagy az éppen aktuális eseményre utalók: „szilveszter”, _ „farsang”, „ünnep” (ezekből tucatnyi összegyűlt már játékunk során), ha nem is zárják ki az izgalmas játék lehetőségét, de mindenképp megkönnyítik a játszótársak dolgát. Hiszen ezekkel kapcsolatban minden különösebb nehézség nélkül bárki fel tud idézni emlékeket, meg tud fogalmazni gondolatokat. Ilyenkor tehát kicsi a tét. Mert számunkra — akik 25-soros írásokkal veszünk részt a játékban — valójában nem az a tét, hogy az olvasó melyikünkét találja legjobbnak (jóllehet, tudjuk, hogy önkéntelenül is rangsorolja az írásokat), és valójában olvasó-játszó társaink számára sera a könyvutalvány elnyerése. A tét a társasjáték valamennyi részvevője számára ugyanaz: megtudni, hogy a mindennapi problémák, lélekemésztő gondok közepette, megőriztünk-e valamit a tegnapból! Áll-e még ránk a mottó? Valóban eszünkbe jut-e mindenről „valami”? Ha igen, — nyertünk. Ha nem — ak- fcor nemcsak a játékban vesztettünk...-Nr^| ... azt kérded, fej vagy írás? Én azt mondom, fej, aztán nevetve mutatod: írás. Vesztettem. Mivel is tartozom akkor? Jó, rendben van. Kisasz- szony! Egy vodkát, tonikkal. Egészségedre. Nem, én már nem játszom tovább, ebből elég volt. Nem szeretem a szerencsejátékokat. Valahogy idegesít, hogy tőlem függetlenül alakulnak a dolgok. Jobb szeretem a szavakat, azok mögé talán jobban belátok. Persze, igazad van, sokan játszanak ilyen hazárdjátékot is. Nem értem miért? Kinek használ, ha mást mondanak neki, mint amit gondolnak éppen? Nehéz rájönni, mikor igen az igen, és mikor nem a nem. Én nem játszom. A nem az NEM. Ha igent mondok, akkor azt is gondolok. Bennem nem kergetőznek a gondolatok, nem bújnak szépen cirkalmazott mondatok mögé. Olyan valóságosak, mint az asztal, a szék, a virág, vagy a kisfiam. Így vagyok mindennel. Nekem nem azért szép az asztal, mert azelőtt még ilyen sem volt a szobámban, hanem azért az, mert a választástól függetlenül szép volt már korábban is. Nekem attól lett szép, hogy én kiválasztottam. Ma- gapmak. Már össze is tartozunk, de ettől csak kapcsolat támadt közöttünk. Hát így szép a szó. Ha nem játszanak vele, mások meg- bántására. Ha azt jelenti mindegyik, amit gondolunk róluk, ha szépségük nem fegyver, hanem simogatás. Pontos valóság. Már mégy? Azt mondtad, velem töltőd az estét. Értem. Vége a játéknak. Isten veled. Játszani halálosan komolyan, veszíteni könnyedén, dráma nélkül, bármiről legyen is szó, nyerni szerényen, nem diadalittasan-üvöltözve, ne érezze a másik, hogy kirabolta, megszégyenítette a győztes — mindez leírva egyszerű, mindehhez ember kell... Mint a munkához, ami nagyobbrészt önmaga sem más, mint játék. „A felnőttek játékai” — ahogy mondani kell. De úgy tűnik mégis, kultúra nélkül igazi játék, igazi munka nincs! Óvakodj attól az embertől, aki nem tud játszani. Óvakodj attól a rendtől, amelyben nincs helye a játéknak, ahol tilos meglendíteni a fantáziát, mert az már sérthet valamit, vagy valakit, ahol nincs joga mindenkinek egyenlő munkára, szerelemre játékra, életre — minderre együtt gondolt a költő, amikor a játék jogát kérte a Rendtől. Játszani mindenhol, mindenben, jó kedvvel bőséggel. Nem a nyerészkedés, a merészkedés jogán, hogy merünk felnőttként is „kiállni”, hogy nem felejtettünk el gyerek maradni addig a pontig, ami még nem infantilizmus, mert a játék is lehet személyiségromboló, a játékos is lehet visszataszító,, társtalan, pedig a játék mit sem ér társak nélkül, szabályok nélkül, szabadság nélkül, komolyság nélkül, sőt bizonyos munka nélkül — olyan ez, mintha önmagának mondana ellent. Holott csak a féktelenségnek mond nemet, a megfékezhetetlen „játékoknak”, a palackból kiengedett szellemnek, a szabadosságnak. A játék ugyanis szabadság.- P* — h — •A kisorsolt szót Papp Gyuláné Vizslás, Kossuth ót Itt. szám alatti olvasónk küldte be. Nyereményét — egy 100 forintos könyvutalványt — postán küldjük el. Február 6-ig várjuk olvasóink újabb javaslatait. A javasolt szó — a mellékelt szelvényre írva — zárt borítékban küldhető be a szerkesztőségünk címére: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. S100. (Egy borítékban csak egy szelvény, és azon természetesen csak egy szó szerepelhet. A borítékra kérjük ráírni: „Egy szóval Is nyerhet!”) Szombati társasjátékunkkal legközelebb február 11-1 számunkban jelentkezünk 1 .............................................................................................. / alátkoztam boldog tanárral is „Huszonöt esztendő a pedagóguspályán nem kis idő, de én nem érzem hosszúnak. Nagyon szerettem csinálni mindig ezt, azok közé tartozom, akik más hivatásra soha nem gondoltak. Bizonyára ezért sikerült a nehézségeken, akadályokon túljutni — mert ilyen volt azért bőven...” Mlcsinai Tlborné magyar- történelem szakos Szécsény- ben, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A negyed- százados tanítás mellett több mint húsz éve könyvtárosa is az intézménynek. A kollégái lelkes, a gyerekekért sok mindent szívesen vállaló pedagógusnak ismerik. A 25 év nem jutott volna eszembe, ha ő nem mondja: kiegyensúlyozott, fiatalos lénye a fásultság, belefáradás nyomait se mutatja. Derűsen csillog a szemüveg .mögött szeme, amikor a könyvet cserélő gyerekek kiszolgálása, eligazítása után leülünk beszélgetni. A színhely: az új épület szép, tágas könyvtári terme. Sok az asztal, szék — szükség is van rá, amint hallom. — A két szaktanterem kevés a sok magyarórához, ezért is használjuk tanteremként, én száz százalékban itt tartom az óráimat. De magyaron kívül más tárgyakból is gyakran vannak itt órák, foglalkozások. Szívesen bejönnek a napközisek, az úttörőrajok, -őrsök. Bár a kölcsönzés heti két délután csak, tudják, bent találnak máskor is, ha a könyvtárba kívánkoznak. Mostanában különösen nagy lehetett a forgalom: jön a tanulmányi verseny, a TTUSZ második fordulója. De ezen kívül a közel hétezer kötetes könyvtárban találnak anyagot a kulturális szemlékhez, az évfordulók megünnepléséhez. Nemcsak szakórákhoz, az osztályfőnökihez is készülnek — az előző óra végén megtudják, milyen téma következik, aztán irány a könyvtár. Decemberben például Rákóczival, névadójukkal foglalkoztak. — A kollégák is gyakran bejönnek? — A szakkönyvek egy része kint van a szaktantermekben, ott elérhetik ezért ritkábban kopognak be. De a tanáriban gyakran szó esik a könyvek, a könyvtár használatáról. Van, hogy kérdezik: ez megvan-e nálunk, be tudjuk-e szerezni. Az éves beszerzési keretünk 15 ezer forint, ebből lehet gazdálkodni. Kint a folyosón, az egyik legforgalmasabb részen az új szerzeményekből mindig kis kiállítás látható a tárlókban. De helyet kap a könyvtár az iskolarádió műsorában is: „Olvastam egy könyvet” címmel a könyvtáros raj valamelyik tagja beszél. mindig friss 'élményéről. Van egy sorozatuk a faliújságon is „Játék a szóval” címmel nyelvi vetélkedésre buzdítják a tanulókat, helyesírási, nyelvhelyességi leérdések, betű- és képrejtvények megoldása a feladat. Nem kevés tehát a könyvtáros. Micsinai Tiborné munkája. És még nem is említettem, hogy a történelmi évfordulókra való felkészülésben, a csapatnapló összeállításában is segít kollégáinak — bár ez szinte természetes. Szerinte a többi is... — Nehogy azt higgye, hogy én többet teszek, mint más ebben az iskolában, sokan vannak, akik szívesen vállalkoznak a hivatalos tanári kötelezettségen túli munkára, mindenre, ami a jobb nevelést szolgálja. Amellett sokat jelent az együttműködés a Krúdy Gyula nagyközségi könyvtárral — közös író-olvasó találkozók (például Varga Domonkossal) vetélkedők voltak már, a gyerekeinket sok jó programmal fogadják, segítenek az olvasóvá nevelésben. — Ezzel kapcsolatban egyre sűrűbben hallani pesszimista véleményt: a gyerekek ma inkább tévé előtt ülnek, mint8 NÓGRAD - 1982. január 30„ szombat Tengerihántás Önarckép A nagybányai művésztelep egyik alapító és vezéregyénisége, Hoilósy Simon 125 éve, 1857-ben született. A kor divatos életképein, zsánerein nevelkedett ifjú festő, a müncheni akadémián tanult. Korai művei követik a kor festői divatját, de 1385-ben festett képe, a „Tengerihántás” egyszerre kiemeli az ismeretlenek sorából, tekintélyt szerez neki. Hoilósy a népszínműfestészet hamis, tet- szelgősségére a falusi élet közvetlen hangjával válaszol. Ekkor már tömörülnek Hol- lósy körül a fiatal művészek, s 1886-ban megnyitja Münchenben festőiskoláját. Hol- lósy nagyszerű pedagógus, vonzó, színes egyéniség, iskolája az Akadémia merev szemlélete helyett a természet, a valóság megfigyelésére ösztönöz. Néhány év múlva kialakul körülötte a „Hollósy- kör”, amelynek tagjai a tanítványokon kívül írók, építészek, műtörténészek. Két nagybányai festő, Réti István és Thorma János vetette fel a milleniuml ünnepségek évében Hollósynak a nagybányai telep megszervezésének gondolatát. Hollósy- éknak tetszik az ötlet. Az akadémiák ellen való lázadáAz ország bajai niiimniiliHiiniitiiiliiniiHMiniiimiiiiiii. suk forrósodó hangulata váltott át a vágyba, és a közös akaratba, hogy hazai talajból sarjadoztassák a honi művészet új vetését. A nagybányai természet rendkívüli bőséggel kínálta sajátos éles megvilágításban hegyeinek, erdőinek, rétjeinek, talajának színvilágát. Megittasultak az eleven természetélménytől, képeik ko- loritja megfűszeresedett, a keresés időszaka után hangjukra találtak. Ki-ki a saját mondani valőj ára. kifejezésbeli szertelenséggel^ melyet csak utóbb, az exp« resszionizmus törvényesített! Bátran folyamodhatott bár-! miféle eszközhöf, egyidejűleg, hiszen ml sem állott távolabb tőle, mint az, hogy meghatározott irányzathoz tartsa magát, mikor ecsetje mozgását mondanivalójának értelmére irányította, s rábízta annak ütemére, hevére, szín- és formaérzékenységét pedig kép-, zeletének látomásos izgalmáhogy könyvet vennének a kezükbe. Hogyan látja ezt? — Sokat változtak az olvasási szokások úgy a felnőtteknél mint a gyerekeknél — ez természetesen összefügg a kommunikációs lehetőségek skálájának bővülésével. Kevesebb ma a sokat olvasó gyerek, azt biztosan tudom. De több gyereknek van könyve otthon is — ha a feltett kezekre gondolok a beszélgetések során, sokan kaptak karácsonyra, Mikulásra is olvasnivalót. És a korábbinál szélesebb körben lett kedvelt az ismeretterjesztő irodalom — igaz, jobban is igazodik a mai igényekhez. — Még egy utolsó kérdés: hogyan látja a pedagógusok megbecsültségét, presztízsét — változott-e sokat a 25 évvel ezelőttihez képest? — Ami akkor is, most is érvényes: el kell fogadtatni magát az embernek a tantestülettel, a gyerekekkel, a szülőkkel, a teleoülés lakóival. Én olyan kollégákat kaptam kezdőként, akik engem is tanítottak — előny és hátrány egyszerre hazajönni. Talán sikerült valamit tennem, bizonyítanom. Most visszazárult a kör: én tanítok olyanokkal együtt, akik tanítványaim voltak: Horváth Lászlóné, Kékkői Annamáriával. Szenográdi 1 Ferencnével. Bereczki Évá- ; val. Furcsa, de jó érzés. Ami a legjobb — és ez válasz is lehet a kérdésére: ők is szívvel tanítanak és a szülők elismerik a jó nevelőmunkát. A kolónia törzse, az alapítók, öt művész: Hoilósy, Réti, Thorma, Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla. A Hollósy-iskolában az első nyáron 31-en dolgoztak, magyarok, oroszok, lengyelek, németek, osztrákok, de akadtak spanyol, angol, észt növendékek is. Hoilósy hat évig — Nagybányáról történt távozásáig — vezette az Iskolát. Növendékei voltak többek között Glatz Oszkár, Rudnay Gyula. Czigány Dezső. Hoilósy korai zsánerképei, a „Kocsmában mulatozó”-k helyére „Az ország bajai”-n töprengők kerültek, útja a népért való nagyobb történelmi gondhoz vezetett el. A szabadság, a nemzeti függetlenség egymásba fonódó gondolata, vágya ott kísértett a nagybányai alapító csoport minden tagjában, s a mille- niumi örömmámor közepette Hoilósy a Rákóczi-indulót idézte meg. A Rákóczi-induló első vázlatát 1895-ben festette Holló- sy, s ettől kezdve 25 évig, haláláig, foglalkoztatja a téma. „Hoilósy Rákóczi-indulójá- nak változatai arról tanúskodnak, hogy mondanivalójának súlyát, élményteljességét, az egymást követő festőnemzedékek stílusproblémáival megküzdve tudta kifejezni — írja Bényi László. — E sa- játlagos elbeszélő a zsánerfes- tés realista igényeivel nyúlt az impresszionisztikus festői ra. Hogy ebből az újra és újra felszított alkotói lázból nem kerekedhetett higgadt, sima festői előadásmód, természetes, annál is inkább, mivel Hoilósy piktúráját kezdettől fogva a könnyű, gyengéd ecsetkezelés jellemezte, a fény finom fátylai már korán megbabonázták, beszűrődtek kocsmaképeinek * ablakán, még könnyebbé tették ecsetjárását, mintha álom suhanna át színein, majd mintha látomás járna át rajtuk a Rákóczi-in- dulóban. Ha Hoilósy e műve egyik változatát sem érezte véglegesnek, az bizonyosan nem az előadásmód hevességéből származó vázlatosság miatt történt. E változatok sorbán sohasem kísérelte meg, hogy az éles látványszerűségből kifejtett alakjait visszaparancsolja a higgadtan körülírt formákba. Inkább attól tartott, hogy nem eléggé mélyről nem eléggé ellenállhatatlanul közvetíti témabell indulatát, megszállottságát.” 1902-ben Hoilósy iskolájával együtt megválik a nagybányaiaktól. Tovább foglalkoztatja a Rákóczi-induló, Pe- tőfi-illusztrációkat. készít, de fő témája a táj. Técsőre megy iskolájával — a falusi házak, utcák, a Tisza-part, a levegős táj jelenik meg képein. Magányosan. visszavonultan. a művészi élettől elszakadva. anyagi gondok között éli utolsó éveit. 1917-ben már nem nyitja meg iskoláját, s 1918-ban meghal. Halálakor Ady emlékezik meg róla a Nyugat lapjain. G. Kiss Magdolna előadásmódhoz, és azzal a K. M.
