Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-30 / 25. szám
Onagv Zoltán: Homolya, a tolvaj favágó (Részlet a „Nógrádi lörténetek" c tüzérből! (Isten mindenkinek megadja, ami jár neki! — mondja öreg barátom, aki több poklot járt ez idáig, mint lágy szíve láttán nézője feltételezné. „MEGADJA, MEGADJA NEKI” — hadd jelezze ez a kissé beteges betűsor a történet virág talcin igazságát, szép világunk hideg hétköznapján.) Munkahelyem engedélyezi éjszakai műszak előtt a „belátás izeririti’,’ néhány fröccsöt — nem tudok róla, hogy négyünk valamelyikét egyszer is megszondázták volna —, az engedély természetesen hallgatólagos. Így aztán, maradék időmet eltölteni, kedves, útbaeső csapszékemben töltöm. Barátságos kiszolgálás, alkalmankénti hitel, seregnyi ismerős, arról nem beszélve: fizetésnap. Az itallal kezemben meg támaszkodom a flippermasina mellett, kivárom soromat. Ez természetesen sikerül, hiszen a nem kiválasztott ember várakozásra született: várunk fizetésemelésre, lakásra, árrendezésre (le), néma szeretőnkre, aki csak engedélyre szólal — majd asztalihoz állok. Homolya, a tolvaj, mellbimbómig ér, ezzel a mérettel fakitermelő, ezt csak később tudom meg. A játék „kedvéért” beleegyezem a tétre futó menetekbe. Végül is olyan mindegy, csak az idő teljen. Korábban indultam hazulról, nem akartam ébredés után begyújtani nyavalyás, jégverem albérletemben. Mint máskor is: hajnalban egy-két pálinka után bebújtam a zsákba, betakargattam a zsákot az összegyűjtött plédekkel és aludtam minit a bunda. így nem kell a gyerek tartás levonása utáni kicsinyke pénzből vásárolt szenet eltüzelnem. Igaz, hasznosat nem csinálok egy egész héten át, de legalább nem vagyok veszteséges. „Persze, mehet fnöccsbe” — mondom az apró embernek, akinek a szálja bővebbe* van szabva,' mint egyéb méreteihez illenék. Homolya, a tolvaj, mess» előttem jár az alkohoEzálódést illetően, hiszen mór délelőtt felvette a fakitermelésért járó összeget, azóta ingázik a gép és a pult közt, én pedig aludtam délelőtt, déltől meg színleltem az alvást, hogy ne legyek éhes, mert lassan-las- san a veríték is kiver a szalonna-kenyér, zsíroskenyér- pirosarany ebéd gondolatától is, a dorbézolásnak a képzete is korai (rántott velő, cékla), fizetésem hat nap múlva érkezik, ez beosztásra kényszerít, ettől lúdbőrös vagyok. A beosztástól. Fröccsügyben igyekeznem kell, nehogy fizessek véletlenül. De mivel a tisztességes játék látszatát meg kivárnám őrizni, egy ritmusban ürítem a nyert poharakat. De mert nagyon igyekszem, négy kör után közel sem olyan biztos a kezem, mint annak előtte. Bizonyított tény a reflexidő csúszása. (A központi idegrendszerben, az agyban és a gerincvelőben mutatkozik meg legjobban az alkohol hatása. Az agy határozza meg cselekedeteinket, az agy gyakorol hatalmat a test fölött, hagyja jóvá és szabályozza mindazt, ami a testben végbemegy.) Az apró fickó meg csak hordja, hordja a poharakat. Kínálga- tom boldog-boldogtalannak, — hiszen dolgozni megyek, a munkát el kell végezni, azzal nemcsak ügy van! — és nem mártózhatom meg az alkoholban bárki favágó kedvéért csak azért, mert amatőr a gépen. Így hát literes üvegekbe töltöm, arra számolva, földre nem boríthatom, és ami most nem esik jól, az a korty reggel felé milyen lelket melegítő üdítő lesz, amikorra torkom kiszárad, nyelvem a taplóhoz válik hasonlatossá. .^zt, hogy már nem iszom. Komolya, a tolvaj, másként értelmezi. Iszákos emberek egy-egy rezzenésből, hibásan kiejtett. elveszített betűből, döccenő szótagból kiszámítják. mennyire van a másik —, az iszákos emberek ennyiben hasonlítanak az iszákos emberek asszonyaihoz —, roszsziul kalkulálva arra gondol, ha már nem kívánok, akkor jól lehetek, és így szód: „Mi lenne, öcsém, ha húszassal zárnánk?” „Zárjuk, pajtás.” Helyére dugjuk a pénzt, amelyet aztán eíhyerek. HÁROM TÉTEL: Meg kell jegyeznem, ösztönös ellenérzéssel szerencsejátszom amatőrrel. Veszíteni, nyerni csak profi tud. Nem kell attól tartania senkinek, hogy kést vágnak a hátába. 2. Nem szívesen játszom ha az eltelt tíz órában fogyasztottam szeszes italt. A szesz, legyen bár a legjelentéktele- nebb pacsuli, meggondolatlanságok elkövetésére buzgatja, az embert, gondoljuk meg: a házasságtörések X százaléka spiccesen, részegen, csontrészegen de mindenképpen italos befolyásoltság állapotában történik. És persze nem beszélek munkahelyi, közlekedési balesetekről. 3. Ha az ember pénzbe játszik, a helyszíntől, a tétektől függően legyen legalább tíz beszállásra váfó zseton a zsebében. Nálam pedig a fizetésnapig eltöltendő Idő ételpénzénél - bújtatva sem lelhető több. Tehát a játékhoz való viszonyom három szentséges alaptételét megsértve, nem sok jóra számíthattam ezen az estébe forduló téli délutánon. Egy idő után a tét: ötven. Már csak ketten állunk az asztal mellett, kedves, fiattal, pénztelen nézősereg szurkolása közepette. A szerencse messze kerül. Néha, ha sikerül is egy-egy partit megcsípnem, a következő biztosan viszi a pénzt. Ennek a vége nyilván nem lehet más, mint az egyetlen árva százasom eltávozik, a lehető legrosszabb helyre. A szégyenről nem beszélve: én, a profi, egy részeg amatőrnek hagyom elnáspángolni magamat, aztán maradék napjaimra kölcsönt kérhetek, hacsak nem a két, fröca- caei teli üveg kalóriáját osztom be a hétre. Búst fonnt van cmr, iw- tali nyelven: kék pengő. Ha ezt is elhagyom, már cigarettáira sem jut, de ebben a helyzetben mi mást tehetek, megjátszom. Keményen elhatározva, mód szerint koncentrálok. És: a kocka fordul végre! „Duflézd meg, pajtás!” — érzem a pályát, érzem a golyót, érzem a lapátokat és a pénzt. Megdufüázza: a szerencse szolgámul szegődik négyszer egymás után. Koponyánként százhatban forint a gép gödrébe gyűrve, és mér elhúztam annyival, hogy nem hozhat be, ami háromszázhúsz forint kapót jelent, háromszorosát annak, amivel reggel rendelkeztem. Nézem Homolyát, a tolvajt. Reszkető kezét; aircát nem látom, mert mint már mondottam, mellbimbómig ér elvágólag, fején slides sapec, sildje alatt rókafő, az elköltött szesztől szűkre húzott szemhéjak, beszívott cserepes száj, és az egész arcon néhány napos borosta, amely alatt az igyekezet csillogó zsírrétege. Persze nem is figyelgeterrí Homolyát, ahhoz, hogy orcáját teljes szépségében láthassam, le kellene guggolnom, annyit meg az egész bikfic emberke nem ér onnan, ahol állok, most: a nyerő trambuliinjáról. Az utolsó (5) golyóm fut korábbi szerencsével. Alig érek hozzá, mégis veri az ezreket, s csak véletlenül felpillantok a gép homlokzatára, ahová a pénzeket dugtuk — a rendőr miatt —, hát Isten mit nem merészel, a gyűrött bankók egy szálig eltűntek. Nézem jobban, hátha káprázik a szemem, de nem. A gödörben egy krajcár sincs. Nagyon nem csodálkozom, gyanakvó ember volnék, azonnal az ajtót keresem, amerre Homolya, a tolvaj, elhúzhatta a csíkot. Éppen látom még, fekete bőrdzsekijének vállát, amint óvatosan behúzza tokhoz illeszti az aitószárnyat. Futok persze, élő golyót1 hátrahagyva. Tolvaj után futni kell, veséjébe talpalni, kezét eltörni, orrát könyékkel meglapítani, hadd tanuljon törvényt, törvényesítésre bűn tetőst. Homolya, a tolvaj épp átugorja a kerítést; — mert hátul kívánt szökni, a 00 felé, — én meg ott állok egy pillanatig dilemmámmal: szakítsam- e szét a szögesdróton egyetlen hordható farmeromat? Aztán, lia utolérem — lábunk méret- különbsége okán ennek igen nagy a valószínűsége, — mit csinálok kicsi csirkefogászommal? Mínusz tíz körüli - téli este lévén, a Lókosba nem dobhatom. Ha ütöm, hol ütöm? Persze semmi nem jut eszembe, a nadrág miatti óvatoskodást is elsodorta az üres zseb tudata: szálltam át a drót fölött, minit a varjú, talpamat a göröngyösen megfagyott földre csapva vágtatok, nagyokat ugorva, a tolvaj után, árnya épp eltűnik a híd alatt. Homolya, a tolvaj a híd alatti betonrézsűnek kétharmadán már átjutott, amennyire ezt a sötétben megállapíthatom. amikor felfedeztem, és az indiánok csatakiáltásaihoz hasonlatos hangon üvöltök utána: „Pajtás orrod-föled levágom! Pajtás befojtalak a patakiba!” Néhány gyors, követő lépést teszek a rézsün, amikor elcsúszásommal figyelmeztetett a jó Isten, bizonyítva ezzel, az igazság az oldalamon tartózkodik: „Vigyázz, féleszű! Lassan járj, tovább érsz!” így aztán lábam alá ügyelve haladok tovább, kétségtelenül lassabban a menekülőnél, de biztonságosabban. És mert a biztonságot fontosabbnak vélem, nem ménem a világosodó háttérből egyre tisztábban kirajzolódó árnyat, és azt sem látom, hogyan került vízbe. Egyszer csak csobogásra vagyok figyelmes, a csend nagy, a hidat nem járják autók. Nem tudhatta milyen messze vagyok mögötte, vagy belecsúszott siet tóben, metán az előnyszerzésnek ezt • hüsmnmhhnalr ítélt mör!g*t Bgy biztos: ha nem Bwtau tíz fok hidegben a petákon át, egératat nyer, már nem ének ki az útra addig, hogy eséllyel üldözhetném, Kitámaszkodofc, bámulok megigézve: csuda a félelem mibe viszi az embert! Nem tagadhatom: halóvá- nyan felvillan bennem, hogy belépjek utána. Számolom, Homolyának a víz derékig ér, akkor nekem combtőig, ezt meg még ed lehet viselni. Támaszkodom, majd leülök a sarkon, nézem az ostoba kis csibészt, aki csobog átfedő a másik partra. Csobog meg szuszog. Nem tudok ordítani, elment a hangom. Minden igyekezet ellenére rámtört a röhögés. Hihetetlen helyzet, megint egy hihetetlen helyzet, amelybe a fene se tudja, hogyan keveredtem. Itt röhögök, mint a bolond ezen a parton, miközben a reggeli cigarettám, holnapi ebédem, pénteki tejem csobog és szuszog átfelé, aztán felmászik a hóba, csurog belőle a víz, rohan, ne legyen ideje megfagynia. Viszi asszonyának a fizetést... „Igazolom, hogy remekmű James Joyce, az Ulysses írójának centenáiiumára un „Egyesek irodalmi sarlatánnak, mások a XX. század legnagyobb írójának, géniuszának nevezték. Egyesek azzal vádolták, hogy pornográfiát ír, hogy nihilista, bemocskolja és nevetségessé teszi a legszentebb témákat és alakokat, hogy művei zavarosak, stílusa őrült: mások ellenben dicsérték megalkuvást nem ismerő bátorságát és őszinteségét, pszichológiai és formai-művészi leleményességét, vaslogikáját és utolérhetetlen nyelvi logikáját”. — így összegezte Egon Naganowski lengyel irodalom- történész James Joyce fogadatatá- sát. Végletes nézetek csaptak ösz- sze körülötte, s csak egyben harmonizáltak: a teljesítmény rendkívüli. Mára lehiggadtak a vélemények; szerte a világon megbecsüléssel, tisztelettel ünnepelte James Joyce születésének centenáriumát. Száz évvel ezelőtt, 1982. február 2-án született Dublin- ban egy tízgyermekes ír kispolgárcsaládban, s maga is szigorú, rend tartó polgárrá lett útkereső, mozgékony fiatalság után. Tudniillik élete külsőségeiben, belülről viszont, müveiben (kökké a polgári, kispolgári lét széthasadtságát, elidegenedettségét, értelmetlenségét ábrázolta, azaz megkérdőjelezte a polgári létet, fügét mutatott neki. Fontos, hogy polgárnak, sőt szegény kispolgárnak született, s legalább ennyire az, hogy éppen írnek, akárcsak G. B. arw, vagy Seen O’Casey. A századforduló ugyanis az ír James Joyce nemzeti irodalom megújulásának korszaka. Az írek szegények, katolikusak és britgyűlölők voltak. James Joyce szegény volt, katolikus és az ír nacionalizmus légkörében nőtt fel. A szegénységből fényes értelmi képességei emelték ki, a katolicizmussal fiatalon szakított, a kicsinyes ír nacionalizmust pedig megvetette. Sokkal többre tört: kora egyetemességét akarta megragadni. Főművében, az Ulyssesben erre tett kísérletet. Amikor James Joyce-ot ünnepijük, elsősorban az Ulysses re gondolunk. AZ Ulysses megjelenésének is kerek évfordulója van az Idén: éppen hatvan esztendeje adta ki, bizony nem egy ír, egy dublini, vagy egy angol, hanem egy párizsi kiadó. A mű egyetemességét, legalábbis európai egyetemességre való törését már szinte ez a tény is jelzi. Az első véleménynyílvánP tások mindig érdekesek. Á regény első előfizetői André Gide, Ezra Pound, William Butler Yeats, Hemingway, s 1 Winston Churcill voltak. Följegyezték, hogy Bernard Shaw „igazolást” adott arról, hogy az Ulysses remekmű, bár állítólag sohasem olvasta végig. Számunkra az egyik legelső magyar vélekedés Németh László harmincas évekbeli megnyilatkozása az érdekes: „“Nem akarom túlmagasztal-' ni az Ulyssest: a részletekben sok a durvaság, s bűnéül róható a kicsinyes merészkedés; a mű összhatása azonban kiJ tűnő: furcsaságai ellenére is azok közé a könyvek közé tartozik, amelyek nem csak sí léleknek, de már-már a test-i nek is tonikumai (erősítősze-' rei), frissen, dacosan, megedj zetten szállsz ki belőle, mint akit kifútt a szél. A művé-j szét új útja? Nem szenvedhet tem ezt a szót. Joyce... éppen} nem új, inkább régi törekvé-J sek netovábbja”. A XX. századi világirodat lom egyik alapműve. James Joyce enciklopédikussá teszi általa a regényt Ulyssese met se is, tanulmány is, lélekelem-j zés is, tudós tanulmány isj Egyszerre olvasható reálistái műként, Dublin egyetlen nap-! jának, 1904. június 16-ának a leírásaként, Homérosz Odüsz- szeia című eposzának bizarri kiforgatásaként, a világiroda-í lom paródiájaként, s a XIXJ század fő eszméinek, maga-i tartásformáinak és embereit nek egyetemes ábrázolásaként; amely zsúfolt intellektualitá*-; sál, mély lélekelemzéssel, tut datfolyamatok elénk zúdítását val történik: legfőbb értelmei azonban végső soron talán al nagyvárosi, polgári, kispolgár ri civilizáció sivársága és tart talmatlansága fölötti ítélethot zatal. S az ítélethozatal mint dig nyitás egy új, egy jobfcj előtt. Tonikum, erősítőszer —J Németh László szavaival. j Gy. V Polner Zoltán Lélekváltság Zúduló rügyek, zöld tövis-boronák. Elásott lófejen toporognak alföldi tanyák. Minden csupa rom, már minden csupa jaj. Futkosó egéré a fagyoktól kikezdett ravatal. De jól van ez így — A tájra csönd mered. Vesztőhely néma konyhák mélyén szótlan kis öregek. A könnyű mezőn botorkál a harang. Majd megbocsátja vétlen halálunk a nyíló rozmaring. Köves István: Legyen ma az ő hite szerint Ma reggel elmenöben lábam elől a ház macskája a lépcsőház vaskorlátjához simult eddig sem bántottam csak nem szerettem látni de ma éjjel hallottam dicsekedve mesélte csipás kis kőikének / lelke azelőtt egy buddhistáé volt ki benzint csorgatva hajára fáklyává tette magát hogy lássunk s melegedjünk lobogó lángjánál s én reggel a fényben megsimogattam a kékhideg macskát lehajoltam hozzá rátettem kezemet remegő nyakára megvártam míg tépett szőre átveszi tenyerem melegét S már messzire jártam mikor eszembe jutott — szeme nem is zöld volt, hanem reggeli-kék. Herceg Klára alkotása: Zsuzsanna. I NÓGRÁD - 1982. január 30., szombat
