Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
A berliner kendő melegsége alatt Hogy a világ kerek és nem is „olyan nagy”, mint ahogy gondolnánk — azt éppen egy olyan kis faluban tanulja meg (ha még nem tudta volna) az ember, mint „Felfalu”. Errefelé így említi mindenki a község nevét rövidítve, elhagyva a néveredetben egykor nyilvánvalóan az anyatelepülésre utolsó Szé- csényt. A tudomány azt tartja Szécsényfelfa- luról, hogy nevének első tagja a szláv szecs (vágás, irtás) magyarosított változata, a Felfalu meg a helyet jelöli ki: az anyatelepülés-• tői feljebb levő lakott település. Hogy Szé- csényhez mi köze lehet komolyabban is. azt a hiteles leírások hiányában meg nem mondja a krónikás. Tény, hogy a környék valamennyi községe ezredéves, sőt, sok ezer éves (!) faluja nem Is egy nevezetességgel szolgál, amely végeredményben nem nagyon választódik el Felfalutól sem. — O — O — O — O — A szépen fejlődő, a növekedés, gazdagodás, urbanizálódás mai gondjaival is megküzdő székhelyközséghez tartozik Felfalu a közeli Pilinnyel együtt. A térképről nézve olyan a székhely és két társközsége, mint a csiga meg a két kinyújtott szarva, de ha valaki ebből a „csigatempóra” asszociálna, nagyon rosszul tenné és nem is tehetné csak kellő kajánság- gal, vegyes rosszindulattal! Endrefalva, ha nem is egykönnyen, éppen most gazdagodik egy sorházas épületcsoporttal; iskolája a megyei átlagot' felülmúló szép eredményekkel, a három település lakód pedig milliós értékű társadalmi munkával büszkélkedhetnek egyebek között. A termelőszövetkezet jelentős gazdasági erő ezen a hegyes-völgyes tájon. Nagy múltja van itt a kemény búzának, nagy múltja van az itt élő embereknek, s hozzá nagy tapasztalata, munkáskultúrája és így tovább. Piliny nevezetes például a régmúlt időkből is. A Várdomb gazdag őskori és honfoglaláskori leletei nem csupán az ottani — a szakaid, end- refalvaá, felfalui életre is bizonyítékként szolgálnak. Kőkorszakbeli leleteit egyenesen „pi- linyi kultúrának” nevezik. Rárós a meleg vizével, Szakai, Sóshartyán hideg-meleg híresT neves gyógyvizeivel, de még Szakái — a Felfaluig terjedő hegyek túloldalán — például Madách Imre legjobb barátjával, Szentiványi Bogomérral is dicsekedhetne. De nem dicsekszik. — o — O — O — O — Hogy aztán miként jön ide Vámosmikola a Börzsöny nyugati oldaláról, vagy a csehszlovákiai Szalatnya (Slatina) a besztercei út mellől, vagy akár Esztergom a tanítóképzőjével, az ELTE bölcsészeti kar a fővárosból, hogy jön ide egy szovjetunióbeli antifasiszta iskola, miskolci kohászdiploma, a megye egyetlen falun élő munkáskórusa — nahát, ennek mind nem kell jönnie Felfaluba, ez, meg sok minden más, élettapasztalat, hűség, ragaszkodás mind együtt van itt egyetlen emberben. — o — o — o — o — Az, hogy egy község népe milyen — aligha kizárólag a véletlen, vagy a gondviselés adománya. Homoki Lajos majd negyven éve tanít Felfaluban, az Ipoly közeléből került negyvenháromban az Ipoly közelébe, a Börzsöny mellől erre a síkságot alig ismerő tájra (tanított esztergomi tanulóévei után Szalatnyán is rövid ideig), inhen vonult be kényszerkatonának, esett fogságba a mátraszőlősi jóbaráttal Sirkó Józseffel együtt, így tanult életre meghatározó ismereteket az antifasiszta iskolán, ide tért vissza a negyvenes évek vége felé, itt találkozott mindennap a szénporos arccal ázottan, fáradtan a bányából hazakerékpároLFALU zó felfalui bányászokkal. Tanította fiaikat, lányaikat, látta később nehezen, de mégiscsak előremozduló életüket, látja mai erejüket, boldogulásukat. Hogy szegény volt ez a falu akkor, amikor még a régi világban az epdrefalvai körjegyzőséghez tartozott Piliny- nyel, sőt Benczúrfalvával együtt, hogy sokan éitek kényszerből is a fuvarozgatásokból, hogy két, három munkát is kellett végezni ahhoz, hogy egyáltalán fenntartani lehessen valamilyen életszínvonalat (?), arra is jól emlékszik. De hogy igényes nép volt mihdig is a felfalui ember; hogy szerette a rendet maga körül; hogy volt igénye a szépre mindig is; hogy a szorgalom, a munka, a szakismeret jellemezte — az mai életéből is következik. — o — o — o — o — Hát igen, a diplomák! Jó néhány felfalui fiatal került éppen a „tanító bácsi" figyelme, segítsége nyomán például Esztergomba, ahol eddig, vagy tizenöten végeztek középfokú, technikumi szintű iskolát, s közülük néhányan továbbtanulva lettek bölcsészek, kohómérnökök, tanult-képzelf emberek az élet minden területén. Ma is megvan a régi iskola, ma is ott tanít Homoki Lajos, de már csak alsósokat, és ha nyugdíjba vonul, bizony megszűnik, „bekürzetesül” ez a kis bástyája is a tudománynak, emberségnek. Nyerhetünk akármennyit a didaktika terein — nyernünk kell, mert ez a járható út! —, de hogy vesztünk is, nem is keveset, az is bizonyos. Ez a jövő. A jelen meg az, ahogy Homoki Lajos (községi párttitkár is egy személyben) a maroknyi kis csapattal a sűrű hóesésben testnevelési órára ballag a falu szélére, gyáron meg átcsörtet a vidárn csapat a jeles ünnepeken hegyen- völgyön,' át a ftégyiszáz méter magas Hallgatón, a Kőhegy, a Nagyhegy kapaszkodóin, át az erdőkön egészen Nógrádszakálig. Ott valaki mindig várja őket, megvendégelik, marasztalják a szomszéd, a hegyen túli társ gyerekeit. Megmézik-kóstolják a híres csevicét, átnéznek az Ipolyon és azt is megtanulják, hogy arrafelé van Alsósztregova, ahol Madách Imre született. — o — o — o — o — Ahogy eláll a hóesés — egyszerre megelevenedik a falu. Az otthoniak, azok, akik már nem járnak bányába, salgótarjáni iparba, a termelőszövetkezetbe, vagy éppen iskolából hazatért gyerekek — mind söprűt ragadnak, seprik a porták környékét. Sok az új, vagy újjáalakított ház Szécsényfelfaluban. Azt tartják az itteniekről, hogy jómódban élnek, á népességmegtartó erő bennük lakozik. Igaz, szép boltjuk párját ritkítja, ha néha gond is volt régebben egyes árucikkek ellátásával, minőségével. Az óvodába mindenkit felvettek, Ott is olyan vidám az élet, jó a konyha, hogy különb sem kell talán! A klubkönyvtár takaros, csak a szépreményű munkáskórus — Homoki Lajos vezette azt is — és a citeraze- nekar hullott szét. De talán még ez sem végleges, nagy kár lenne érte! Néhány, közeli múltban történt haláleset vette el a kedvét a felfalui munkásdalosoknak. Pedig azt mondják, akik hallották énekelni őket, hogy ércesebb hangú kórust keresve sem igen talált volna senki. Meg azt is, hogy bizony „faín volt”, ahogy rázendítettek (ez utóbbi egy felfalui asszony véleménye). — o — o — o — o — Húsz év alatt mindössze ötvennel csökkent a felfalui lelkek száma. T. P. L. Képek: Kulcsár József A januári zimankóban is eljutnak a küldemények a házakhoz Szeretik falujukat a fiatalok is Ha eláll a hó, söprűt ragad mindenki
