Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-23 / 19. szám

Munkatársunk jelenti Zircről, a XVII. téti úttőrőolimpiáról Két arany az r/ napon A nagy távolságok olimpiá­ja a mostani. A játékok köz­pontja Veszprémtől, a megye- székhelytől 20 kilométernyire, Zircen van. Az eredeti elkép­zelések szerint a versenyeket a két település között Eplény- ben rendezték volna, ám az időjárás közbeszólt. A hóvi­szonyok miatt kénytelenek voltak úgy dönteni a rende­zők, hogy a sífutást, és a sílö­vészetet Zircen, az alpesi szá­mokat és a szánkóversenyt Eplényben tartják. ÖSSZEHASONLÍTÁSOK Már csak az említettek mi­att sem szerencsés a tavalyi salgótarjáni versenyeket és az idei ötkarikás játékokat Összehasonlítani. Noha még csak az olimpia elején va­gyunk, máris többféléi halla­ni: „Bezzeg Salgótarjánban!” Ez a „bezzeg” aztán vonat­kozik a szervezettségtől az el­helyezésen át az információ­szerzés nehézségein keresztül sokmindenre. Ami a szállást illeti akad olyan csapat is, amelyiket Zirctől 20 km-nyire tudtak csak elhelyezni. Ebből a szempontból a nógrádiak szerencsések, ők a zirci szak­munkásképző • kollégiumában kaptak helyet. Az információk meglehető­sen szűkösen csepegnek. Ke­vés az eligazító tábla. Minden után kérdezősködni kel. Egye­dül a lesiklásnál van újdon­ság: elektromos időmérés és számítógép segíti a gyors tá­jékoztatást. PÁLYA, PÁLYA... Mindkét helyszínen hangos „pálya, pálya!” kiáltásokkal tartják távol az illetéktelene­ket. Ami viszont a pályák ta­laját illeti, hát... A sífutóknál Vincze István edző joggal háborgott, hiszen a pálya útvonalán nem egy helyen kiálló kövek akadá­lyozták a versenyzők haladá­sát, s rongálták felszerelésü­ket, valamint a vezetők ide­geit. — Teljesen tönkremennek a drága lécek — panaszolta a mester, s megmutatta saját sí­talpait. Az útvonal sík terepen lStt kijelölve, így aztán elsősorban nem a technika, hanem az erőnlét játszott fő szerepet a küzdelmekben. Ezzel aztán megnőtt az esélyesek száma is. A lesiklópálya hosszan el­nyújtott, éppen ezért kevesen értek el jó időt. A talaj meg­lehetősen jeges, s a katonák szorgalmát dicséri, hogy egy­általán van rajta hó, és meg lehetett rendezni az olimpiát. Viszonylag a szánkózók teknője a legjobb a résztvevők szerint, nem állítja nehéz fel­adat elé őket. Csupán egyet­len veszélyes jobb kanyar rostálja a mezőnyt. ARANYAK, ARANYAK A nógrádi sífutók sorsolá­sáról megoszlottak a vélemé­nyek. Általában a mezőny el­ső felében indultak és több­nyire a vetélytársak előtt. A gyerekek azt mondták, azért jó a sorsolás, mert így nem teszik előttük tönkre a pá­lyát. A lányok negyedik kor­csoportjában a nagy esélyes Vincze Katalin, harmadik­ként vágott neki a 2270 mé­teres távnak. Vetélytársa a hevesi Mating Magdolna köz­vetlenül utána indult féltáv­nál még vezetett a tárj á ni lány előtt. A célban nagy szá­molgatás kezdődött, csak Rá- kóezy István, a nógrádi csa­pat vehetője szavazott Kati győzelmére. Neki lett igaza, bár... A versenyirodán megijed­tünk, ahol elszámolták az eredményt, s az első jelentés arról szólt, hogy Vincze Ka­talin huszadik lett. Aztán ki­derült, hogy tíz perccel elírták idejét, s szerencsére erről a rendezőket is sikerült meg­győzni. Ha nehezen is, de ez­zel megszületett' az első nóg­rádi aranyérem. A fiúknál Ipacs László már balszerencsésen versenyzett. Mindössze 8 század másod, perccel szorult a második helyre. A második aranyra délutá­nig kellett várni. Műlesiklás­ban a délelőtti futamok — nógrádi szempontból — sike­rülhettek volna jobban is. Mo­hai Krisztina egy kapunál té­továzott, s ez másfél másod­perces időhiányt jelentett. Hi­ába futott aztán délután már nagyszerű időt, hátrányát már csak csökkenteni tudta. Báty­ja, Szabolcs csupán egy szá­zad másodpercnyi hátrány- n”al várta a folytatást, ami nagyszerűen sikerült. A ve- télytáns, a miskolci Dóczé hi­bázott, s a tarjám versenyző nagyszerű futással győzött. Külön öröm, hogy mögötte szintén nógrádi síző, Telek Gábor szerezte meg az ezüst­érmet. A szánkózóknál még csak egy futam zajlott le, a folyta­tás ma délelőtt következik. Eredmények. Sífutás. Leá­nyok, IV. kcs.: 1. Vincze Ka­talán .. .4. Solymosi Ildikó, III. kcs.: —5. Solymosi Ágnes, 6. Kolláth Eva, IV. kcs.: .. .8. Darázs József, .. .9. Zánki Zoltán. Műlesiklás. Fiúk, IV. kcs.: 1. Mohai Szabolcs, 2. Telek Gábor, III. kcs.: .,.6. Halmos Péter. Leányok, IV. kcs.: .. .9. Vág- vöigyj—Anikói.Hl- kcs-: • • -2. 'Mohai Krisztinái).. .12. Döme* södi Nóra. —x Kiss László Eqv év eredményei Cinegekül! lu.istaoázis Rokonlelkek, ha találkoz­nak... olykor varázslatot is csinálnak. Akikről sző van, jól ismerik s szeretik egymást. Egyházasgergei turisták. Évtizedünk első évében el­határozták, hogy a focisták mintájára a természetjárók is szövetkeznek. ’81. végére har- minchatan váltottak sportköri ■tagkönyvet. Szerény terveik fő célja nem az volt, hogy nagy országos túrákat végigjárja­nak, hanem, hogy családtag­jaiknál?:, a község, a környék természetkedvelőinek könnye­dén megközelíthető, jószerint naponta elérhető pihenő-, ki­rándulóhelyet alakítsanak ki. A gergei dombok hajlatán a Cinegekútat választották. Sordos László, a nyugállomá­nyú tűzoltó irányításával a lelkes társak remek hintákat szereltek fel, mászókát épí­tettek a gyerekeknek, aztán rendezték a névadó forrás környezetét. Mini halastavat alakítottak ki a pecázó gyer­kőcök és szüleik szórakozta­tására. A takaros kis kútra bronzfelirat is került. Elkészítették a menedékhe­lyet is, hogy a váratlan zá­por elől fedél alá bújhassa­nak a kirándulók. Ügy tervez­ték, nádfedeles lesz, de mint mondják az összegyűjtött ná­dat szétdúlták a „vadak”. Jó, hogy meg nem gyújtották. Az oázisépítők folytatták a munkát. A természetes erdei környezet változatos: bbá té­teléért különböző díszfákat, ritkaságokat, örökzöldeket ül­tettek. A közelben szalonna­sütő helyeket, s bográcsozás­hoz segítséget nyújtó főzőhe­lyeket fabrikáltak. S hogy a futball szerelmeseit is kicsalo­gassák a természet ölébe, el­készült a kispálya is. Sok iz­galmas, jókedvű „derbit” vív­tak már tavaly a gergei öreg­fiúk a fiatalabbakkal, máskor pedig a téesz különböző bri­gádjai. A kuglipályán is öröm­mel játszanak. A természet- járók alkalmasabb időben ad­dig gombázóversenyben „mér­kőztek”. További terveikben fontos céljuk a gyógynövények meg­ismerése és gyűjtése. Vezető­jük nagyszerű önkéntes tanfo­lyamot tart, híres növényhatá­rozó és gyűjtő. Szeretnék nem csak a szakosztály létszámát növelni, hanem az immár egy- esztendős hagyományokat to­vább folytatni. Ügy tervezik a gergei természetkedvelők, hogy tovább bővítik a gyere­kek játéklehetőségeit. Az idő jobbra fordultával renbehoz- .zák a környék eddig elhanya­golt kútjait, forrásait, sőt a va­sárnap megtartott szakosztály­értekezletükön vállalták, hogy községük utcáinak fásítását is szíves-örömest elvégzik. Követésre érdemes falvaink­ban az egyházasgergeiek jó példája. Az autóval is köny- nyen és jól megközelíthető tanyájukon bárkit szeretettel várnak. Tavaly fővárosi sáto­rozó turisták is kitűnően érez­ték magukat a cinegekúti oá­zisban, ahova az igazán lelkes geígeiek a zord időben is el­ellátogatnak. A. M. Asztalitenisz A bajnokság­sorozat be'e ező akkord A Nógrád megyei Asztalite­nisz Szövetség január 23-án és 24-én délelőtt 9 órától rende­zi a felnőtt férfi, női, ifjúsá­gi, serdülő, újonc, fiú és le­ány bajnokságát. A kétnapos versenysorozat a megye ver­senyzői részére lehetőséget nyújt továbbfejlődésre, amel­lett a sportág népszerűsítését is segíti. A bajnoki címekért, várhatóan nagy lesz a küzde­lem, az utánpótlás korúaknái pedig tömeges részvételre szá­mít a rendező bizottság. A bajnokságokon részt vehetnek Salgótarján járás és a város bajnokság 1—8. helyezettjei, a balassagyarmati járás, város, a rétsági járási, a pásztói já­rási bajnokságainak 1—4. he­lyezett férfi és női versenyzői. Székfoglaló Bőszed helyett több cselekvést! Interjú Ferencz Gyulával, az STC elnökével A szükség törvényt bont, s ezúttal, közel két hónappal ez­előtt az STC vezetőségét bon­totta meg. A régi vezérkar már képtelen volt rendet tenni a nagy múltú klub háza táján, s új irányítók kerültek az egye­sület élére. Pontosabban olyan vezetők tértek vissza, akik ko­rábban már valamilyen funk­ciót betöltötték a Stécénél. Ferencz Gyula, az új elnök például 1970-től — ekkor mon­dott búcsút a játéknak — hat éven át a labdarúgó-szakosz­tály elnöke volt. Talán nem véletlen, hogy éppen akkori­ban érte el az SBTC legna­gyobb sikereit. A volt NB I- es középhátvédet 1976-ban, munkahelyi teendők — mint faipari mérnök, az egyik üzemegység vezetője lett <r szénbányáknál — szólították el a csapattál, s így néhány éven át csak mint a baráti kör tag­ja segítette az egyesületet. Most megkértük Ferencz Gyu­lát, tájékoztasson bennünket a klub helyzetéről és kilátá­sairól. — Köztudott, hogy a labda­rúgó-szakosztály állapota vál­ságos. Az is ismeretes, az új - _ ... vezetők a focisták érdekében dulalló. Nincs gazdaja, s hi­tettek eddig a legtöbbet. Meny- vatalosan nem is létezik. S nyíre látja már az egész klu- ez a nem létező sporttelep fo- bot? _ gyászt ja az áramot és a vizet, — Én is tényleg elsősorban meg mérkőzéseket is játsza- a labdarúgók ügyében szalad- nak rajta, s a Stécé fizeti a gáltam, de lassan már isme- számlákat, rém a többi szakosztályt is. _ SKÜ.stadlont El kell mondanom, sokkal tob- . _____,, b et vártam az egyesülettől. ott elkelne a nagyobb Mást tapasztalok, mint amit a gondoskodás hiszen a ki­jelentések tartalmaznak, szatl.üzemek ,dolgozol gyak­Egyetlen, amit maradéktalanul ra" hasznainak. Fel kellene dicsérhetek, az a tömegsport. »££ Valóban sokat tesz a klub a paIya talajával is jócskán ván, nem ők használják. A régi Építők-kézilabdapálya története például szinte *egye­lesz gondunk. — Az ökölvívóknak önálló edzőtermük . .. sincs tömegek sportjáért. Sajnos a versenysportról közel sem mondható ennyi jó. Megdöb­benéssel látom, hogy a megye — Számomra is furcsa volt, legnagyobb egyesületénél hogy egy sikersportág ver- nincsenek meg a működési senyzői tulajdonképpen a kö- feltételek. Ötödik esztendeje, rülmények ellenére érték el hogy a közös klub létezik, s nagyszert! eredményeiket, egyik évben sem voltak meg Sokkal inkább néhány ember az anyagi alapjai. A múlt esz- tehetségének és áldozatkész tendőt is nagy deficittel zár- munkájának köszönhető a si- tuk előfordult, hogy fízátéskép- kér, mintsem a tervszerű tá- telen volt az STC! Ez alapve- mogatásnak és az elvárható tőén meghatározta a sport- feltételeknek. Nos, a bunyó­kört, hiszen a vezetők — s°k jogos óhaja hamarosan szakmai munka helyett — megvalósul, a közeljövőben ed- pénz utáni szaladgálásra for- zőteremhez jutnak, s új edző dították energiájuk jelentős ’s bekapcsolódik felkészíté- részét. sükbe. — Sokan az apparátus össze- Kérem, mondjon valamit tételét és létszámát is meg- * többi szakosztályról is! kérdőjelezik... — Nehéz lenne mindről be­— Ügy vélem, itt is vannak számolnom, s be kell vallanom, hibák. Túlzott az adminiszt- néhány szakosztályunkról még ráció, s ez leköti szinte a tel- meglehetősen felületesek az jes munkaidejüket. Alig tud- ismereteim. így nem sokat tu- nak figyelni a szakosztályok dók a birkózókról, súlyemelők- gondjaira. Egyetértek azzal a ről, cselgáncsozókról, vagy kijelentéssel, hogy hivatal lett például a röplabda vissza- az egyesület. Velem is meg- esése engem is foglalkoztat, esett, hogy a közelmúltban Öröm viszont a vívók várat- szombaton akartam bemenni lan jó szereplése, s ez köte- a klubházba, de csak nagy la- lezettséget is ró az egyesület- katot találtam az ajtón. Nem re. Náluk öltözőgondok van- volt ügyelet, mondván szabad nak és erősítésükre is gon- szombat van. Nos, megmond- dőlnünk kell. Kiemelten ke- tam= egy sportklubnál ügye- zeljük az atlétákat. Sajnos letet kell tartani! egyelőre nem tudjuk megva­- Gyakran lehetett hallani, lósítani az állandó futófolyo­oiasni az STC létesítményei- sót, de a pályakérdés tavasz- nek aggasztó állapotáról, ön szál végre megoldódik. A mit tapasztalt e téren? felnőtt atléták érdekében eg­— Véleményem szerint bő- zisztenciális kérdéseket is el viben vagyunk a létesítmé- kell intéznünk. A sízők ki- nyeknek, ám ezeknek • nincs emelkedő eredményeiken túl gazdájuk. Amikor megalakult azért is különös figyelmet ér- az STC, akkor létesítmény- demelnek, mert a sportágban gondnokságot terveztek, de nagyszerű lehetőségek rejle- nem valósult meg. Ugyanak- nek a tömegesítésre. A férfi­kor a bázisszervek nem érzik kosárcsapat feltámadása öröm- magukénak a pályákat, mond- teli, s hosszabb távon megcé­lozhatják az NB I-et. Ehhez elsősorban az utánpótlás-ne­velést kell szorgalmaznunk. A természetjárást a hagyomá­nyok és a környék adottságai, valamint az egészséges élet­mód népszerűsítése miatt is támogatnunk kell. — És a labdarúgás? — Erről már én is, mások is sokat beszéltünk. A cél ismert, mindent meg kell ten­nünk a Nemzeti Bajnokság megőrzéséért. — Legsürgősebb feladatok? — Az elmondott helyzetből adódnak a teendők. így a bá­zisszervekkel való mindenna­pos, élő kapcsolat; minden szakosztálynak legyen gazdá­ja. Másik halaszthatatlan fel­adatunk, olyan támogatás megszerzése, amely megil­leti a Stécét. súlyánál és ered­ményeinél fogva is. Emellett a megyei sportszervek nagyobb figyelme is elkelne. Ezeken túlmenően fokoznunk kell sa­ját bevételünket. Házon belül is intézkedünk; szükséges ra­cionálisabb munkamegosztást bevezetnünk, s ez egyben az ap­parátus létszámának felül­vizsgálatát is jelenti. — Terveznek-e újabb létesít­ményeket? — Ezen a téren elsősorban a fenntartást kell megolda­nunk, hiszen a jelenlegi ál­lapotba nem szabad belenyu­godnunk. Egy-két hiányt is remélem sikerül pótolnunk, de csak lépésről lépésre. Fon­tos, hogy tisztázzuk a létesít­mények hovatartozását! — Időről időre felröppennek hírek szakosztályok megszün­tetéséről. Most terveznek-e változtatást ezen a téren? — Határozott elképzelésünk még nincs, de felülvizsgáljuk a szakosztályok számát. Való­színű, bizonyos sportágak lé­tét a klubnál eredményekhez kötjük. — Végezetül még egy kér­dés: mennyiben érzi a város, a megye támogatását? — Minden szinten támoga­tást ígértek, s erre igényt is tartok, természetesen a Stécé érdekében. Sok a tennivaló, hiszen nem elég csak beszél­ni arról, hogy az STC a me­gye kiemelt egyesülete, ha­nem cselekedni is kell. Az az érzésem, eddig a be­széd túlsúlyban volt... Kiss László NÓGR/lö — 1982. janttór 23., szombat T A Magyar Sí Szövetség ja­nuár 19-én és 20-án Galya­tetőn nagy érdeklődés mellett rendezte meg az 1982. évi or­szágos serdülőbajnokságot az alpesi számokban. A legtöbb versenyzőt az OSC, a BKV Előre, a Külker SC és a Ké­kesi Sas indította. Ott voltak az STC ifjú sípalántái is, akik nagyon fogadkoztak: felzár­kóznak eredményességben a sífutók mögé! Ez azonban olyan sportág, amelyben elég egy pillanatnyi kihagyás, és évek munkája mehet veszen­dőbe. Mohai Lászlóné edző veze­tésével — férje és Németh Gá­bor segítségevei — keményen edzettek az STC serdülői, mindent megtettek a sikeres szereplés érdekében. A siker nem is maradt el: szépen gya­rapították a szakosztály pont­jai számát. Műlesiklás Remekeltek a farjáni fiatalok Az érmes helyekért folyó versenyben a két nap abszo­lút győztese Mohai Krisztina lett, aki megnyerte a műle­siklást, az óriásműlesiklást és így.az összetettet is. Nemcsak győzelmei, de időeredményei is imponálóak. A fiúk döntő többségét is maga mögé uta­sította volna, ha eredményei­ket nem külön számítanák. Mohai Kriszti kiegyensúlyo­zott, megbízható, nagyon te­hetséges versenyző. Méltó társa volt Solymosi Ágnes és Németh Háta. csapatban ezüst­érmesek lettek, Ági egyéniben bronzérmes. Ugyancsak ezüstérmesek a fiúk is, akik mindössze 9 ti­zeddel szorultak óriásműle­siklásban a győztes BKV Elő­re csapata mögé. Joggal saj­nálhatták, hogy a második fu­tamban egy kivételével vala­mennyien „elszálltak”, és így elmaradt az újabb érem. So­vány vigasz, hogy ebben a futamban nagyon sok esélyes kiesett. Egyenletesen, szépen szerepelt mindkét napon Hop- ka László, aki az összetettben az első tíz közé került. Dicsé­retes óriásműlesiklásban Te­lek Gábor és Kaári Zsolt sze­replése: Gábor kis híján bronzérmes lett, Zsolt pedig jó időt futott. Eredmények. I. műlesiklás, lányok. I. korcsoport: 1. Mohai Krisztina, ... 3. Solymosi Ág­nes. Csapatban: ...2. STC (Mohai Krisztina, Solymosi Ágnes, Németh Rita). Fiúk: II. korcsoport: ..-. 11. Hopka Lász­ló. II. óriásműlesiklás, lányok, I. korcsoport: 1. Mohai Krisz­tina. Csapatban: ...3. STC (Mohai, Solymosi, Németh). Fiúk, II. korcsoport. ... 4. Telek Gábor, ... 7. Kaári Zsolt, 8. Hopka László. Csapatban: ... 2. STC (Telek, Kaári, Hopka). III. összetettben, leányok, I. korcsoport': 1. Mohai Krisz­tina. — ks -J

Next

/
Oldalképek
Tartalom