Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-12 / 291. szám

TNGPtP BFPGMAN' flFTEM (23.) Városnéző sétán a balassagyarmati óvodások , A dinosaurosok eltűnése A mintegy százmillió évvel ezelőtt, a mezozoikumban élt dinosaurusokról még sok tév­eszme kering a köztudatban. Sokan úgy gondolják, hogy, mint vérszomjas ragadozók, ők voltak az akkori ősvilág urai. A paleontológusok és a zoo­lógusok már kiderítették, hogy a sokféle dinosaurusnak csak egy csoportja sorolható a ra­gadozók közé és csak ezek jártak két lábon. A legnagyobb dinosaurus hossza 30—35 mé­ter körüli, míg súlya mintegy 50 tonna lehetett. A dinosaurusok kipusztulá­sa fokozatosan, több millió év leforgása alatt zajlott le, a föld különböző területein más­más időszakban. Ez ellent­mond annak a hiedelemnek, hogy valamiféle globális ka­tasztrófa történt volna a föl­dön. Kipusztulásuk valószí­nű oka az, hogy valamitől terméketlenné váltak. „szent Heverde" Eltűnt őszintén bevallom, hogy egy kissé tartottam ettől a beszél­getéstől. Attól féltem, csak pa­naszokat, sirámokat hallok. Kellemes csalódás ért — egy­két reálisnak tűnő negatív ta­pasztalatot leszámítva a ba­lassagyarmati Bajcsy iskolá­ban kedvezőek az ötnapos ta­nítási hét bevezetésének első benyomásai. Deák Ferenc Igazgató hely­zetelemzéssel kezdi. — Bent az iskoláiban 20 ta­nulócsoportunk van, kilenc al­só, 11 felső tagozatos. A két körzeti tagiskolában 2—2 ta­nulócsoport, első-harmadik, illetve második-negyedik ösz- szevonásban. A anyaiskolában 608, a körzetben 78 diákunk van. Magas a napközis arány, hetven százalék körüli — bent 14, kint egy-egy csoport. Ami­kor a tanévzáró értekezleten elfogadtuk az ötnapos tanítási kísérletben való részvételt, tisztában voltunk azzal, hogy a tantervi óraszámnak min­denképpen meg kell lennie év végére. Az alakuló értekezleten a minisztériumi útmutató alap­Nagyszabású film forgatá­sát kezdik meg márciusban az újvidéki Neoplanta stúdióiban. A film rendezője Veljko Bu- latic. A nagy vállalkozás meg­eleveníti a vajdaságiak ellen­állási harcát a II. világhábo­rúban, s ezzel hozzájárul a Jugoszlávia népfelszabadító háborújáról és forradalmáról kialakított kép teljesebbé téte­léhez. ján beszéltük meg a tennivaló­kat. A nevelőtestület megértet­te a kísérlet bevezetésének fontosságát — hiszen jövőre ál­talános lesz, a kipróbálok kö­zött mi mint városi-körzeti nagyiskola sok tapasztalatot szerezhetünk. Vállalták a többletmunkát. Ami aggodal­mat szült (érthetően) a tanév túlzott meghosszabbodásától való félelem és a jövedelem- csökkenés. Az utóbbit céljutal­makkal, átgondolt munka- szervezéssel igyekszünk elke­rülni, de száz százalékban nem sikerül. — Túlterheléssel nem járt az új tanítási rend? — Sem „nulladik”, sem he­tedik óra nincs, hatodik is csak legfeljebb kétszer egy hé­ten, így a diákok napi, illetve heti túlterhelését nem tapasz­taltuk. A pénteki munkarendet jól kihasználják, így adott a lehetőség, hogy hétfőn felké­szültebben jöjjenek a gyere­kek. — E megfogalmazás mögött kissé feltételes módot érzek... A stábot és a színészeket el­sősorban újvidéki művészek közül válogatják. A felvételek legnagyobb részét a Fruska Gorában, a Szerémségben és Visnjicevo közelében, a Bo- sut menti erdőkben készítik. A nagy transzport című fil­met várhatóan 1982. november 29-én mutatják be. — Az a helyzet, hogy pénte­ken „teljes műszak” van. Fél hatig vannak bent, megtanul­hatják a hétfői anyagot (most már házi feladat is adható hét­főre) — de többeknél jelent­kezik a hiba, hogy felejtenek... Azelőtt a hétfőt „szent Hever­de” napjának tartották sokan, a feszesebb munkarenddel ez eltűnt — A javasolt órarendek kö­zűi melyiket választották? — A kettes variáció mellett döntöttünk. Ennek a lényege, hogy harmadolja a tanévet Nyűgödtabb életritmust, tanu­lási ritmust hoz magával vé­leményünk szerint az elsőnél. Évente háromszor csinálunk óratervet. — Hogyan fogadták a szülök és a gyerekek a változást? — Hamar alkalmazkodni tudtak hozzá. Nagy pozitívum, hogy rendszeresség alakult ki az életritmusban. Kevesebb az otthon felejtett felszerelés, jobb a különiböaő foglalkozá­sokon való részvétel, nem ké- regetik el a gyerekéket a na­gyobb bevásárlásokhoz. Kí­sérletképpen bevezettük, hogy fél órával hosszabb a napközi ideje, fél hatig tart. — Ez is egyfajta megterhe­lés: kilenc órát az iskolában eltölteni... — Bizony, nagyon sokat van­nak a tanulók bent a termek­ben. .. Két dolog segíthet ezt enyhíteni: az egyik a klub­rendszer, a másik több hétvégi kirándulás, túra. mozgási lehe­tőség beiktatása. A klubok napja nem csak színesítik az iskola falad között töltött időt, de tág teret adnak az egyénre szabott nevelésre, a képességek kibon. takoztatására, élményszerzés­re, sikerre. A hét vége? A szom­bat a pedagógusoknak is sza­bad — ha mégis munkával töl­tik, úgy érzem, azért külön el­ismerés jár. — Említette, amúgy is csök­ken valamivel a jövedelmük. — Az ötnapos tanítási hét tantervi óraszámai nem teszik lehetővé sokaknál még a köte­lező óraszám biztosítását sem. Ez az egész napos osztályoknál és a körzeti tagiskolákban nem gond, bent annál inkább. Tö­megsport, énekkar, korrepetá­lások, klubok, ügyeleti beosz. tás — ezzel sikerül csak még némi kis túlórát Is adni. Föl­vetettük a javaslatot: csökken­teni kellene a kötelező óraszá­mokat, hogy ne rövidüljenek meg a pedagógusok. (Ha már a téli, tavaszi, nyári szünetük megrövidül.) — Még egy utolsó kérdés: mi a helyzet azokkal, akik szülei nem szabad szombatosok? — Felmértük az igényeket: 7—13 gyerek jelent meg szom­batonként. Velük önként vál­lalkozó pedagógus foglalkozik. Amit még feltétlenül el kell mondani a szabad szombatos rendszerről: arra törekszünk, hogy minél jobb együttműkö­dést alakítsunk ki a szülőkkel. Sokat beszélgetünk arról, ho­gyan lehetne tartalmasabbá, a nevelés szempontjából érté­kessé tenni a kétnapos vfiken- det. Rengeteg lehetőség van benne! G. Kiss Magdolna Nagyszabású film Á nagy transzport Határ a csillagos ég? Októberben „bálok évadja” kezdődött. Szüreti mulatsá­gok, vendégség! bálok, Kata­lin-, András- és egyéb neveze­tes névnapok, majd a kará­csony és a szilveszter kínálja a lehetőségeket táncos rendez­vények szervezésére. Néhány évvel ezelőtt a népművelők azt tartották, hogy a bálok tartják el a közművelődési intézményt, a bálok többlet- bevétele finanszírozza a tar­talmasabb rendezvényeket. Aztán jött a diszkókorszak, amikor az úgynevezett lemez­lovasok lovagolták meg, nem csak a dallamokat, de a kon- juktúrát is. Manapság a disz­kó napja leáldozóban van, s talán a nosztalgiahullám is­mét az élőzenét, tánczeneka­rok korszakát hozza vissza. De az aligha várható, hogy ezek a rendezvények ismét többletpénzmaghoz juttat­ják az intézményeket. Mi­ért? Az alábbiakból bízvást kiderül. Megyénkben — a nyilván­tartás szerint — jelenleg négy ideiglenes működési enge­déllyel rendelkező (Front, GM ’75 Metán, Helios) és egy ORI-engedélyes (Fanyúl) rockzeneKar működik. Az igényesebb együttesek már csak koncerteken lépnek fel. Bálokat nem vállalnak. Akad ugyan a megyében az emlí­tettek mellett jó néhány egyéni engedéllyel rendelke­ző zenészekből verbulódott zenekar, „lagzis zenekar”, és az idősebb korosztályhoz tar­tozó slágerzenét játszó triók. Választék tehát éppenséggel van. De a népművelőnek nem kis gondot okoz e kalkuláció —, hogyan is alakulhat a be­vétel. Rendelet szerint egy hatórás bálon való közre­működésért. az ideiglenes en­gedéllyel, vagy „C” kategóri­ás besorolással rendelkező zenészek fejenként 210 Ft-ra jogosultak. A „B”, vagy ma­gasabb besorolású muzsikus esetenként 360 Ft-ot kérhet. Kiszámítja tehát a népmű­velő — a zenekar felállásá­nak megfelelően, plusz a szállítási költséget is bekal­kulálva — a várható kiadá­sokat, és megkeresi a zene­kar vezetőjét vagy mened­4 NÓGRÁD — 1981. december 12., szombat zserét (ma már egyes zene­karoknak ez is van), és az időpont-egyeztetés után rátér az anyagiakra. És ekkor jön a meglepetés! Íme néhány példa az árajánlatokból: A GM’ 75 3880 Ft, Hídvégi Ottó és háromtagú tánczenekara 4000—5000 Ft, Balogh Béla és kisegyüttese 3600—3900 Ft gázsiért vállal fellépést. Ha jól számoltunk, akkor 400 fo­rinttól 1200 forintig terjed­nek a személyenkénti tari­fák. És ez csak egy sima bál... Vegyük talán a szilvesztert vagy a karácsonyt, amikor egy-egy zenekar személyen­ként 2000 forintot is elkér, pedig sem regisztervizsgája, sem pedig ideiglenes működé­si engedélye nincs. Ezzel leg­jobb esetben csak valamelyik tagja rendelkezik. Kérdezzük ilyenkor; hol a határ? Hol az a szerv, hol az a rendelkezés, amely ezt megakadályozza? Az egyik zenekar-vezető gú­nyosan jegyezte meg kérdé­semre, hogy mégis mi hatá­rozza meg, hogy mennyit kér­nek: ,,Kit, hogy tudunk meg­vágni!” Van zenészszakszervezet, van Országos Szórakoztatózenei Központ, amely védi a zené­szek érdekeit. Védené a köz- művelődés érdekeit is, de a népművelő is cinkosságot kénytelen vállalni a kiközve­títés során, mert zenekarra szükség van, törvényes bé­rért pedig senki sem hajlan­dó a bálokon fellépni. Az Országos Rendező Iro­da által 1980. január elsején kiadott tájékoztatófüzetet la­pozgatom, mely a hivatásos zenekarok és énekesek gázsi­ját közli. A tánczenekarok közül olyan valóban élvonal­beli együttes*1 mint a Fo­nográf, az LGT, a Hungária, a Piramis stb., a személyen­kénti gázsi legfeljebb 400 fo­rint. Ezer forinton felüli gá­zsit csak a Népköztársaság kiváló művésze, vagy Kos- suth-díjas művész vehet fel..’. Hogy a „lagzis zenekarok” gázsijának határa se a csilla­gos ég legyen, hanem egy re­álisan szabott ár, azért nem­csak az Országos Szórakozta­tózenei Központnak, a köz- művelődés irányító szervei­nek, hanem a leg úrin tetteb­beknek —* a népművelőknek — is tenniük kellene vala­mit. összefogással! Mátyus Imre Csak egy életünk van... 1949 áprilisában megkap­tam az amerikai filmszövetség — ez a cenzúraintézmény egy fajtája — igazgatójának a le­velét: — „...ezekben a na­pokban az amerikai újságok sokat írnak arról, hogy ön el akar válni a férjétől, elhagy­ja a lányát és Roberto Ros- sellinihez akar feleségül men­ni. Nem szükséges mondanom önnek, hogy ezek a hírek na­gyon megrázzák azt a szám­talanul sok honfitársunkat, akik önt a -filmvászon First Ladyjének« tartják — művé­szileg és emberileg is. Az ön terveiről mindenfelől csak a megdöbbenés kinyilvánítását hallom. Ilyen módon nemcsak a filmjének árt, hanem köny- nyen szétzúzhatja filmszíné­szi karrierjét is. A szituáció kört»n olyan ko­moly lett, hogy azt kell ta­nácsolnom önnek, amilyen gyorsan csak lehet, cáfolja meg ezeket a híreket, hogy ezek nem felelnek meg a va­lóságnak, egyáltalán nem gon­dol arra, hogy elhagyja a gyermekét, vagy elváljon a férjétől, és nincs szándékában bárki máshoz feleségül men­ni”. Cortina d’Ampezzóból is jött egy levél Hemingwaytől: „Figyelj ide, lányom, most beszédet tartok neked. Csak egy életünk van, mint aho­gyan ezt már elmagyaráztam neked. Te egy nagy színésznő vagy. A nagy színésznők min­dig nehézségek közé kerül­nek — előbb, vagy utóbb. Ha nem, szart se érnek.” „Űj beszéd: Ne aggódj. Az nem segít.” „Vége a beszédnek! Lá­nyom, legyél derék, jó lány, és gondolj arra, hogy van két embered — nem is olyan messze —, Mary és én, akik szeretnek téged és melletted állnak. Gondolj arra, hogy mindenkinek megbocsáttat­nak a vétkei... Ha valóban szereted Róbertét, mondd meg neki, hogy mi szeretjük őt és jobb lesz neki, ha jó fiú lesz hozzád, vagy Mister Papa egy reggel megöli őt, ha lesz egy szabad reggele Ernest.” Ez maga volt a pokol. AnyJ nyit sírtam, hogy már azt hit­tem nincs több könnyem. Az volt a véleményem, hogy iga­zuk van az újságoknak. Cser­benhagytam a férjemet, a gyermekemet. Borzalmas asszony vagyok. De ezt nem akartam. írtam egy levelet Pettemek, hogy megmondjam neki, nem akarom az orránál fogva vezetni, nem akarok visszatérni hozzá. Az lenne a legjobb, ha elválnánk. Be­széltünk telefonon, táviratot váltottunk, majd Petter eljött Olaszországba, hogy beszél­jen velem. Végül Messinában beszéltünk meg találkozót. De nem volt értelmes dolog Petterrel egy messinai szállo­dában találkozni. Közte és Ro­berto között azonnal nyílt el­lenségeskedés kezdődött. Ha Róbertéval beszéltem, Petter szólt közbe. Ha Petterrel be­széltem, Roberto avatkozott bele. Olyan borzalmas volt, hogy még mindig nem tudok jól visszaemlékezni rá. Majd­nem mindent elefelejtettem. Következik: 24. Válás Pet-> tértől. Filmiegyzet Korai darvak Kirgiziában azt tartják, a korai darvak szerencsét hozJ nak, mert jó termést ígérnek. A téli hó még fel sem ol­vadt a mezőkről, de a darvak megjelennek. Megjelentek a háború alatt is, s a nélkülöző, aggódó falusiaknak egy kia reményt vittek. A háború kialakította a maga szomorú hagyományait. A1 frontra induló férfiak kivágták a fákat a házuk körül, hogy i amíg odalesznek, legalább a tüzelő miatt ne legyen gondja az otthon maradó nőknek, gyerekeknek. A kunyhók kö­rül meredező néma farönkök azt mutatták: itt sincs erős férfikéz. Az elindulás előtt a babonákban hívők a folyónak áldozták arany-, ezüstszereiket, hogy visszatérjenek egy­szer. A gyerekek az ilyen eseményekről a maguk módján vet­tek tudomást. Ahol lehetett, a kalandot, az izgalmat keres­ték, aztán lassanként rajtuk is elhatalmasodott a szorongás, a félelem. Sok tizenéves vállára felnőttgondok zúdultak. S nem volt, aki segítsen, tanácsot adjon. Egy ilyen kirgiz ka­maszfiú a hőse a Korai darvak című filmnek, mely a Csin- giz Ajtmatov—Bolotbek Samsijev író-rendező párosnak már a második alkotása. Az első a nálunk is bemutatott Fehér hajó volt. A szovjet nemzetiségi filmgyártásban a kirgiz nem sorolható az élvonalba (ez inkább a grúz, örmény, lit­ván, ukrán filmeket illeti meg), de néhány kiemelkedő kép­viselője révén vannak bizonyos' hagyományai, mindenkép­pen kialakult a jellegzetes nemzeti arculata. Ez annak kö­szönhető, hogy a kirgiz rendezők saját népük történelmé­ből, kulturális hagyatékából merítenek, legjelesebb művé­szeik otthon dolgoznak, vagy hazajárnak. Közöttük van a rendező és színész Samsijev, az író és forgatókönyvíró Ajt­matov, ■vagy a színész és festő, Csokmorov. A Korai darvak című munkájuk a fegyveres harcok áb­rázolása nélküli háborús filmek közé tartozik, azaz a hát­ország küzdelmét mutatja be a megpróbáltatások nehéz éveiben. A háború nem a csaták véres valóságában jelenik meg, hanem kegyetlen következményeiben, s a boldog na­pok emlékképeinek kontrasztjaként. A valóság ugyanis —a magukra maradt asszonyok, gyerekek, öregek, a rendhagyó iskolai órák, a lovak ápolása, a kamaszszerelem — a film­nek csak az egyik rétegét jelenti. A főszereplő fiú, az álmo­dozó Szultanmarat képzeletében gyakran jelennek meg a múlt derűs percei, amikor a család közösen uzsonnázott a kerti fák alatt, de amikor a fiú szájához emelné az édes dinnyeszeletet, riadtan rezzen vissza a valóságba: gázálarc­ban van. gyakorolnak az iskolában. A múlt felidézése mel­lett Szultanmarat a jövőt is megálmondja. Látja apját (Szuj- menkul Csokmorov játssza), amint a győztes csapatok élén gyönyörű lovon hatalmas vörös zászlót lengetve megérkezik a háborúból. Az örömzajba édesanyja hangja vegyül: költö- geti, nincs mit enni adni az állatoknak. Miközben Szultanmarat a szénatolvajokat kutatja és a kolhoz lovait gondozza, mindig apja idealizált példája jele­nik meg előtte, mindenben hozzá akar méltó lenni. Ezért ered gondolkodás nélkül egyedül a banditák nyomába, akik apja lovát is elrabolták. Kegyetlen lövések érik, de míg holtan a földre zuhan, pár pillanat alatt újra látja hazatérő apját, akit felesége könnyes szemmel fogad, mert a fiuk nincs többé. A Korai darvak nagy gonddal, szakmai hozzáértéssel el­készített film. A háborús évek ridegségének és a fényes, önfeledt, háború előtti időnek á szembeállítása mindenek­előtt az operatőr. Szergej Taraszkin érdeme, aki a sziklás hegyekkel borított kirgiz táj sokféle arculatát kereste és ta­lálta meg. Ezzel is hozzájárult ahhoz a finom, lírai hangvé­telhez, ami emlékezetessé teszi a filmet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom